Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-03 / 285. szám

8 Szombat, 1983. dccemb^r 10. MAGAZIN * ; ífv • Valahol a város egyik szegletén, pontosabban a Lenin körút kis terén... Nem, inkább a lakótelepen, ahol a bekötött szemű egér erősebb volt a hivatalos névadónál... Vagy inkább a lovas szobornál, aminek tomporát egy város félhivatalos nyelve tette híressé? Nem mindegy? Kocsma, talponálló, bisztró, gyorsbüfé — élet, világ, félvliág. Közönségesen egyszerű, s talán ezért is születik újra minden reggel az emlékezet kezdetei óta. a Csattogó szemetesautók a hajnali szélben: zötyögve fordul az első villamos, és a lassan széteső sötétben elindul a város valahová. Felülnek az utcák, hátukon friss szemetet lökdös a szél. Ott, azon- a szürke téren pedig szürke lovas szobor őrzi évtizedek elfelejtett nyugtalanságát. Elsőnek mindig a köd szédül be a talponálló ajtaján. Rákönyököl a kövér asszonyra a pénztárgép mögött, akiről senki sem tudja, hogy egyáltalán létezik-e máshol, mint itt, a mindig köveskemény füstbe csavarva, vagy a kideríthetetlen korú pultokkal együtt született. A sűrűn összekoccanó sörösládákkal, a csellengő suhancökkal, a vastag ujjú rakodókkal, akiknek már csak a májában lüktet az élet: a mindig közömbös arcú rendőrökkel, az igazoltatással, ami előtt egy pillanat alatt megritkul a zaj. Halhatatlan szobrokat farag itt a hajnal. Kilenc óráig józanságra ítélték a világot. Kilenc óráig fegyelem lóbálja a lábát a pultokon, és álmosan szendereg a jó erkölcs. Unalmas csend siratja a ketté tört szokásokat, bámulja azt a néhány idegen arcot, ami bután hajol kávéja fölé. Ám háromnegyed kilenckor érkeznek a javíthatatlanok. A reménykedők, akikben valami megfoghatatlan, ősbizalom éled az emberség iránt; akik magukat-múltjukat szégyellve ténferegnek a pénztárgép felé, s csak egy szempillanNyitástól zárásig tással jelzik: egy aprócska blokk széttörhetné a reggel hideg rácsait, és fényt lopna a szemükbe. Mert hiába ismerik, nem értik a törvények hatalmát, s ha máshol nem, hát itt próbálnak szétfeszíteni korlátokat. De itt is erőtlenül, mert a kortalan, kövér asszony most tiltakozó, fenséges hatalommá, válik — fehér köpenybe bújt felkiáltójel. Az átvirrasztott éjszaka után halkan bukdácsol néhány köszöntés. Üresen koppanó szavak. Két mély szippantás abból a mindig utolsó szál cigarettából öli meg a gyomor követeléseit A dohányfüst, ismerve útját, lassan mozdul a plafon felé, rálehel a piszkos ablakokra, érdekesen simogatja a ráncokat, öt perccel kilenc előtt erősödik a zaj, ma utoljára rendeződik a sor, s már senki sem bánja, hogy nem a bolt előtt tüntette el a mindennapi töményét. Mert az ital szertartását csak itt lehet végigjátszani. Ha kilencig kell várni, hát várnak kilencig. Készülnek, próbálkoznak, gondolatban százszor is megmarkolják az apró poharat, s az ismerős illat ott lebben az orruk előtt. A süteményespult fölött hatalmas óra takarja a falat. Valamikor, mint dísz, időtlenül mutatta a megrekedt pillanatot, de több mint egy éve pontosan jár, hogy ez a kis világ hozzá igazíthassa életét. Felharsan az első nevetés. Másodpercek, s már annyi sem. Csattan a gép! Vihog, beszél, mutogat, tolakszik, vigyázza, őrzi helyét mohón a sorban vagy ötven ember. És ki veszi azt észre, hogy minden második a száját simogatja? Kövér fuvaros rongyig koszos, kockás zakóban ötszázast lobogtat Hatalmat érez, és dölyfösen türelmetlen. Mögötte a sorban öregasszony. Jegyszedő egy soha nem létezett nagy színházból, ahol annak idején csillag volt ő a rózsaszínű égen, s olyan is előfordult, hogy a kórus első sorában énekelhetett. Otthontalanok a nagyállomás restijéből, a piacról, a kormoszöld rókusi fák alól — színesre hazudott emlékekkel. És beesik az első öltöny. Vakit a fehér ing, ügyetlenül leng a zakó zsebébe gyömöszölt nyakkendő. Sápadt arc lobogtat egy nyúzott leckekönyvet. Fizet, mert az élet meghatározott rendben zajlik, mert körülveszik a mindig izgulok, a barátok, s akik lehetnének barátok, de ebben a rohanó világban kinek van türelme barátságra? Biztatja a lány is, mert hát, ugye, most megérdemeljük — mert ez a vizsga valóban férfimunka volt. „Most miért nem hiszed el, hogy igenis odamondogattam neki?" — kiált fel dühösen egy hang, s pergő szavakkal bizonygatja, hogy ő is volt valaki, de az élet kegyetlen, és hol van az a nyár? A kéz is az élet tükre. A hadonászó, a poharat szorító, a pultra könyöklő, a pénzt kiszámoló, az üveget visszaváltó. Az egyre erősebb pálinkagőzben a piszok is kiszédül a köröm alól, de ez nem zavarhatja az egyre igazabb igazságokat, a semmibe lóduló hitvitát, a tört fényű emlékezést. „A" likőr, „B", „C" likőr. A cseresznyét talán vizezik, de a borba fulladásig merül az öblös kanál. Délben a tererri ünnepélves, mint egy akadémiai ülésen. Vastag könyvekbe szorított tudományok lapulnak a pult alatt, s a divatlapból kipattant lányok is egyre felszabadultabban nevetnek. Vizsganap. Mert itt minden hap vizsga. Az élet (csupa kisbetűvel) ad fel mindig új kérdéseket. A kóklerek, a nyálas szájúak, a fafej űek és a kispolgárok gyorgyorsan cserélődnék (részlet egy törzsvendég monológjából), az erősek viszont egyre sűrűbben számolják a pénzt — a fizetést, a gyerektartást, a keresetkiegészítést, az ösztöndíjat — s ma újra úgy döntenek, hogy ebédre nem herdálják a maradékot. Pedig a gyomor is üres már, mint a fej, s lassan senki sem fejezi be azt a bizonyos elkezdett mondatot. Fölösleges is, hiszen új tervek születnek. „Ezt azért nem kellett volna — és ha akkor úgy indulok —, mert hát szinte értelmetlenül telt el ez a négy év — és én meg akartam tanulni németül —, hogy miért hagytam abba a sportot?" De hiszen az élet nem játék, mégis jólesik játszani velp. A sarokban szikár öregember bújik, fehér, borostás arccal Olajfoltos zubbonya hasadékain figyeli a szemlélődő „közeget", de mint eddig soha. most sem sikerült elbújnia. Néma bólintással nyugtázza az érdeklődő mosolyt: tudom, ki vagyok tiltva — s csak egy rezdüléssel kér néhány pillanatot Csak ezt az utolsó korty sört, s már indul is a lassan kígyózó sorral. A rendőr csak szemével igazoltat, hisz úgyis minden illetékes tudja a kötelességét.,. A fiú kávét hoz a lánynak, és újra el szeretné kezdeni. Talán már itt, talán egy hajnalba forduló vita után, agyonhasznált lepedőre dőlve? A lány ezt tudja. s indulna a végtelen Tiszapart felé; örül, hogy a rum szétfeszíti az ereit; és boldog, mert csak holnap kell rájönnie újra, hogy nincs mit elkezdeni. A füst ráül a fejekre, a hamu sört vedel, s megköt a tenyéren. Vastag bűz szorul a testek közé. Elviselhetetlen a meleg, elsőt fordul a gyomor. De kint (most meg sokan tudják, hogy van Kint és ott is történik valami) olyan szürke a köd, olyan kegyetlenül szorítja az ablakot. .. „Mert gyűlölöm a romantikát, de emlékszel?" „No meg az akácos út, és ott volt az a ház, — és mindenben az embert kell megtalálni — hát nem látod, hogy emberek vagyunk?" Fél háromkor dörömböl a délelőttös műszak és negyed ötkor bezárnak a hivatalok. Egyre tökben próbálkoznak. A sor, mint egy idétlen szörny, hullámzik a pult előtt. Pufajka, munkáskabát, bizományiban lelt, „ugye, azért még nagyon jó?" zakó keresi a helyét a most csuromvíz öltönyök között. És az öltönyök holnap már biztos, hogy tanulni fognak — de legkésőbb holnapután —, mert ennek a füstös értelmetlenségnek örökre vége. A pufajka meg munkába indul, bár ezért a pénzért... A terem már felismerhetetlen és időtlen. A pénztárgépet ma épp negyedszer javítják, az utolsó süteményen vagy félcentis a por, s a remegő lábak alatt mintha megreccsenne a föld. Valaki a W. C.-ben alszik, valaki adjon egy húszast, valaki még mindig az első feleségéről mesél. Csak egyszer kell elkiáltani: záróra! A szemek előtt már régen lehúzták a redőnyt, s az utolsó korty után komolykodó arcok próbálkoznak. Csak a harmadik lépésig kell bírni! Csak a harmadikig, hisz utána már megszokásból is halad. És holnap? Még csak az kéne! Én nem akarok a W. C.-be hányni, mert. .. Szóval, nem is tudom. Hé, vigyázz már, hát mindjárt a kocsi alá esel! Csak azt nem értem, hogy ezt a szobrot miért nem mássza meg senki, hiszen erős fickók vagyunk! Talán majd holnap? BÁTYI ZOLTÁN Híd állolt ott, ahol most csak két kőhalom. Két hídfő a Tisza két partján szomorúan árválkodik, a 125 éve, 18.38. december 2-án átadott vasúti hidat idézve. Az 1852-ben felvetődött első gondolatokat követően, a Tiszát átívelő vasúti híd létesítésére 1855-ben kezdődtek meg a tárgyalások, két elképzeléssel. Az egyik: a pesti vasútvonal a mai Tolbuhin sugárúton, Dugonics téren, Somogyi utcán érte volna el a Tiszát, majd át a létesülő hídon, és tovább a Csanádi utcán. A másik elképzelés a Boszorkány-szigetnél vezette volna át a vasúti hidat. Végül is egy harmadik megoldás valósult meg. Az Osztrák Államvasutak 1858 novemberében kötötte meg az építési szerződést a francia Fincsi Gouin-céggel. Az első pillér cölöpözését 1857. március l-én kezdték, és ugyanazon év július 7-én eresztették le az első pillér vasoszlopát a folyó fenekére. A szegedi vasúti hídon technikatörténetileg két érden.es módszett valósítottak meg. Itt alkalmazták hazánkban először a légnyomásos (keszonos) alapozást. Ezt az építkezési eljárást először 1841-ben alkalmaztá a francia Tiriger mérnök. Az eljárás ugyan ismert volt, de a szegedi híd építéséig csak kisebb munkáknál alkalmazták. Az itteni alkalmazástechnika világviszonylatban is a legelsők közé tartozik. (Móra Ierenc tői tudjuk, hogy a technikai újdonságok iránt igen élénken érdeklődött Jókai Mór leutazott Szegedre, és egy keszonban leszállt a Tisza fenekére.) Dr. Ruzitska Lajostól, a híd történetének feldolgozójától ismerjük a műszaki adatokat A híd teljes hossza 439 méter, a vasszerkezeti rész hossza 352 méter, volt A pálya magassága az 1855. évi legmagasabb vízszint fölé 8 .méterre épült. A pillérek vascsövekből épültek. Az összekötött csöveket lesüllyesztették a meder fenekére, majd, a cső tetejére egy ugvnnolvnn átmérőjű zsilíDet heiveztek. amelyHíd állo tt ott . .. nek kifelé és a pillér csöve felé is volt egy ajtaja, é.s így a cső belsejébe sűrített levegőt lehetett nyomni, amely a cső alján a vizet kinyomta. Így két ember bemászhatott a csőbe, ahol a talajt fellazították, vödrökkel a csövön és a zsilipen keresztül végezték az ürítést, s a cső lassanként lejjebb sülylyedt a talajba. Ezt a folyamatot a kellő mélység eléréséig végezték. A híd pilléiéi tehát ilyen légnyomásos módszerrel készültek, és a keszonmunkások algyői parasztok közül kerültek ki. Egy-egy pillérnél két csövet sülylyjsztettek le, és amikor elérték a kellő mélységet, akkor még cölöpöket is vertek be a csőbe, az altalaj sűrítése céljából. A csövet aztán kitöltötték betonnal, és a cső tetejére helyezték el nyílásként a 4—4 íves vastartót, amelynek minden darabját Párizsból hozták. Az egész hía a vas alappillérekkel együtt szegecselt állapolDan készült. A szegecselt tartókat is itt alkalmazták először hazánkban. Ez volt a híd legnagyobb hibája mert a vasszerkezet a hőmérséklet változásai általi hosszváltozásokat nem tehette meg. Emiatt kellett az eredetileg kétvágányú hidat egyvágányúvá egyszerűsíteni. A híd tervezője és építője. Michel Cézanne mérnök 1859-ben naplószerű pontossággal számolt be az Annales des Ponts et Chaussées című lapban az építkezésről. Leírja. hogv a híd mind a 32 ívét 4 hónap alatt felemelték, anélkül, hogy a hajózást föltartották, vagy egyetlen vonatot is késleltettek volna. 1857 telén a mínusz 20 fokos hideg miatt négy hónapig szünetelt a keszonmunka. és a falazás, de a cölöpözés ekkor is folyt. A próbaterhelést 1858 novemberében kezdték, és az új hidat 1858. december 2-án átadták a forgalomnak. A vasútvonal 1878-ban érte el Orsóvá t. A híd építése közben úgynevezett munkahidat is építettek, s ezen indulhatott meg a vasúti forgalom, már a híd átadása előtt, 1857. november 15-én. A szegedi vasúti híd építésének ez a harmadik technikatörténeti érdekessége. A hídból ma már semmi sincs. Csak a meder fenekén vannak meg a régi pillérek egyes csöveinek darabjai, és a két parton állnak a hídfők alapjai Ezeket 250 négyszögletes cölöpből készült szádfal fogja körül. A jobb parti alapba 80, a ba) partiba 138 cölöpöt vertek az alapok jobb biztosítására. A hidat az első bombák 1944. július 3-án érték, ' majd az augusztus 24-i már sorsát is megpecsételte. Szeptember 2-án újabb bombatalálatok érték, majd október 10-én a visszavonuló németek a már erősen megrongált hidat, a megmaradt nyílásokat és pilléreket felrobbantották. A hadihelyzet diktálta körülmények között u vasúti híd helyére Cserta László, a MÁV szegedi igazgatóságának mérnöke tervei szerint fahidat építettek 1944 decemberében. Ezen közúti forgalom is folvt. A Tiszán át történt vasúti forgalom véglegesen 1946. december 6-án szűnt meg, majd 1947. január 1-től a közúti közlekedés is. Ezután a fahidat is lebontották. A híd 90 évet élt. A vasúti híd épültével, a hajóhíd helyett is vasszerkezetű közúti hidat szándékoztak építeni, sői a pesti Lánchíd építésének mintájára már 1840ben felvetődött kőpilléreken nyugvó tiszai híd építésének gondolata. Különösen szorgalmazta az ügyet a fahíd vámjövedelmének bérlője. Zsótér János. Technikatörténeti érdekesség, hogy a 45 éve üzemelő híd teljes szerkezetét 1903-ban Kassalka János, a későbbi műegyetemi tanár, neves hídépítő tudós, statikailag részletesen felülvizsgálta, méréseire épült disszertációja nyomán kapta meg harmadiknak a műszaki doktori címet hazánkban. (Képeink Licbmann Béla gyűjteményéből valók — cz első fotó a 20-as évek végén készült, a másik az 1944-oen lebombázott hidat ábrázolja.) BÁTYAI JENŐ Hl ' , *; I •' - - • i ) : mmmmmtiimíiimm i