Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

2 Szombat, 1983. december 24." Tervezési mechanizmus Ahogy a gyerekek megálmodták Ahogy egy építész megtervezte A statikus kiszámította Az építési szabályzat szerint Ahogy a kivitelező elkészítette Weöres Sándor Ferenczy Béni emlékére Károly és Béni, Valér és Noémi: ó micsoda ritka csoportozat, mint a Bach család, vagy eleven Laokoon csoport. Köztük Béni, a szobrász, a szelídség szobra volt. Ha rá emlékezem, ablakokat, üvegajtókat látok élesen metszett napsütésben. El se képzelhetem, mi alkuja lehetett az elmúlással. Élet, halál; ö mindkettőn túljutott, s ahol szobrai sorban állanak, ott e kettőről semmi hír, csak nyugalmas néma tudás van. T. Lázár István A tükrök felénk fordulnak Halk mező, nesz se mozdul, hideg a hó felett. Homlokunkon fehér iszap, meleg szobák rojtos függönyei. Közeledünk önmagunkhoz. A tükrök felénk fordulnak; fürtös hajunkon rózsakoszorú, dal az ujjaink közt, nevetés fogainkon, s köröttünk komédia. A tükrök felénk fordulnak; izzadt hajunkon a lét, penge ujjaink közt, köröttünk fénytelen szilánkok. A tükrök felénk fordulnak; bántja a fény szemünket, hajunkon száradt babérlevelek, a múlt ujjaink közt, fogatlan csend, s köröttünk tükrök. Zelk Zoltán December Cammogva lép, szelet köhög s reszketve rázza vén fejét, amelyről hulló hajaként repül, száll a hó szerteszét. Olykor megáll és nézi a rőzsegyűjtő szegényeket s ő őrzi csillaggal ama jászolban alvó kisdedet. .. Zörgőkarú fák sorfala köszönti őt, amerre jár s háta mögött jégfogait csattogtatja már Január! (1936) A költő kötetben meg nem jelent verseiből. Szilveszter A lépcsőházi ajtón — 5. em.'3. — ez a fölírat ágaskodott: Belépés a lábtörlő alatt! Aláírás: Marinkai. Ez a Marinkai osztálytársam volt annak idején, most pedig szilveszterezni jöttünk össze nála, tehát rögtön tudtam, hogy nem kell komolyan venini a dolgot, mert barátom híres volt elmés és humoros mondásairól — így. hát mosolyogtam egyet, és csöngettem. Bentről zene, kacagás, pohárcsörgés hallatszott ki, női visítások időnkénti kíséretében, az ajtó kinyílt, szervusz öreg, bgjj be! — mondta Marinkai, és becsapta orrom előtt az ajtótAz az igazság, hogy kicsi í, már be voltam rúgva, s ráadásul hetek óta le sem hunytam a szemem, így hát egy pillanatra nem tudtam mire vélnj a dolgot. "' —+ Ne irritálj, gyerekem, mert kiakasztom helyéből ezt az ajtót, ráadásul jól ősszé is rugdosom, a kilincset pedig elteszem emlékbe — mondtam barátom jellegzetes stílusában, és nagyon fáradtnak éreztem magam. Az ajtó csukva maradt, zene és kacagás hallatszott kj továbbra is, hol gyöngébben, hol erősebben. — Mi az, tán húsz év múlva akarsz beengedni? — üvöltöttem be a levélszekrény nyílásán szellemesen, de hangom rekedt volt, és válasz nem érkezett. Ekkor, persze, már Ideges voltam. Föl s alá járkáltam az ajtó előtt, időnként becsöngettem, aztán lenyeltem két szem Elenium tablettát, csináltam egy autogén tréninget, és elhatároztam, hogy még öt percet várok, egy centtel sem többet! Elég hely van a városban, ahová mehetek, nem fogok rostokolni egy beriglizett ajtó előtt, miközben „azok" odabent nyilván olyan részegek, hogy már a csengők sem hallják. Marinkai viselkedése pedig kifejezetten bosszantó. Azt hiszi, hogy jópofa, holott tulajdonképpen disznóság, hogy nem képes kinyitni egy rozzant nyílászárót ... még szerencse, hogy fűtik a lépcsőházat. Mérgesen toporogtam pár percet, aztán lerohantam a lépcsőn, bár felvonóval is lemehettem volna, és elvillamosoztam B. Lászlóhoz, aki egy tízemeletes toronyban lakott. Szilveszterei messze földön híresek voltak (tavaly állítólag húsz leányt szervezett be), s ráadásul a mglt héten ötvenkilós malacot' yágtak az erkélyen, _ tehát mindenféle finomságok várhatók. A tízemeletes tornyot azonban tavaly adták át, míg! a helyén évezredek óta ott volt a Mély-tó, amit elsősorban szeméttel töltöttek föl,. és amikor becsöngettem, az egész B László család csomagolt, meri a falakba fölszivárgott víz fertőzésveszéllyel fenyegette az alsóbb emeletek lakóit, akiket — átmenetileg — szükséglakásban helyeznek el. (B. LószlóéknaK azonban szerencséjük volt, mert ők Hévízre költöznek, távoli rokonokhoz.) Szidtam a toronyház építőit, mint a bokrot, és eközben meg is érkeztem F. Tamásék „villájához", amely azonban sötét volt. és üres, holott Tamás falremegtető bulit ígért. Úristen, mindjárt éjfél. A környék üres volt — kiskertek régiója —, gyerünk a Kárász utcába, ahol rendszerint hatalmas tömeg, sőt tömkeleg hömpölyög szilveszterkor, ott pedig föltétlenül és azonnal találok valami ismerőst. Ismerőst pedig találni kell, mert ha nem, egyedül maradok, „mint a novemberi pulykatojás" (ezt a mondást nagyanyámtól vettem át, és most riadozó szívemel csitítgattam vele). A Kárász utcán azonban nem volt ismerős. Vissza Marinkaiékhoz! Vágtattam, '»••: mint egy csataló, izzadtam is rencjesen. Lépcsőház, lift, emelet, ajtó, és csöngettem akkorát, hogy még az úgynevezett klinikai halál állapotában is serkentő hatású lenne. Marinkaiékat azonban csa,k kevéssé serkentette, a hangulat a tetőfokára hágott odabent, aztán léptek közeledtek az ajtó felé, röhögéssel és hallható botladozásokkal vegyesen, öltözködés zaja. az ajtó nyílott, s szinte „kilökte'' a lakásból a díszes társaságot, karöltve természetesen a „Vilmoskörtével" ... ami szintén nem elhanyagolható. — Boldog új évet kívánok — mértem végig őket kissé fagyosan, mintegy jelezve a házon kívüli hőmérsékletet — Csakhogy itt vagy — mondta Marinkai. — Áruld már el, rriit toporogtál az ajtó előtt, még be sem toltad a .képedet, csöngettél is összevissza, és egyáltalán, mi volt ez a cirkusz? — Még hogy cirkusz! Nézd, kisfiam, azért nem jöttem be, mert nem nyitottál ajtót, erted? — üreg, ne légy hülye. Ott az ajtón az írás: Belépés a lábtörlő alatt! — Kérlek, hagyd abba. Még hogy a lábtörlő alatt! Lábtörlő alatt nem szokás csak úgy belépni. A lábtörlő alatt beton van, nem pedig a bécsi kapu. — Na és? — Hogyhogy „na és"? Komolyan mondom, ha sokáig folytatod, megverlek. Illetve. vári csak! Hiszen nincs is lábtörlő! — Nincs? Hát persze hogy nincs. Már egy hete szétrágta a szomszéd kuyája. — De ha nincs, hogyan léojek be alatta? — Hát sehogy. Nézd kérlek, igazán nem kívánhatod, hogy a kedvedért lyukat vágassak a falba. — De akkor ti hogyan jöttetek be? — Az ajtón. — Marinkat elbúcsúztatta vendégeit, mert reggelre ki kell takarítani a lakást. Utoljára velem fogott ke zet. — Élhetetlen — morogta, és becsukta maga mögött az ajtót. FARKAS CSABA Tenyérjósok, jövőbe látók... Az újságban olvastam, hogy kilenc postáscsalád gyermeke névadó ünnepe alkalmából bronzból készült horoszkóp plakettet kapott ajándékba. A hír kapcsán leírok néhány külföldi képesújságban olvasott érdekességet. Kiderül, hogy az okkult tudományok mesterei nem ismernek gazdasági válságot, sőt ennek erősödésével munkájuk szaporodik. A munkanélküliség, a kábítószer, a kilátástalanság, az eddig örök értékeknek hitt dolgokba vetett bizalmuk csökkenése hajtja az embereket a jósokhoz, jövőbe látókhoz, asztrológusokhoz. Vállalkozók és kereskedők olykor azért mennek el a jósokhoz, hogy őket lepénzelve, hamis jóslattal vetélytársukat félrevezessék. Ez néha egész vagyonba kerül. Vannak olyan társaságok, gyárak, vállalkozások, amelyek a személyzet felvételénél nem elégszenek meg az életrajzi adatokkal, de részletes leírást kérnek a csillagképből kiolvasott sorsáról, szerencséjéről. Kiderült az is, hogy egy 58 milliós népből harmincmilliót érdekel a csillagképe, és a horoszkóp állandó olvasója. De az is megesik, hogy aki nem ér rá hetenként vele foglalkozni, rendszeresen tájékoztatja magát jó pénzért. A közép-keleti országok iparmágnásai hosszú utakra vállalkoznak, hogy a jós szájából hallják jövendő sorsukat. Híres költők. írók. művészek is megfordulnak a jövőbe látóknál. Egy neves színészről mesélik, hogy a szerzői utasítás ellenére, a színpadon soha nem teszi a . széket káhfájával hattal a közönségnek,-mert szerencsétlenséget hoz. A lila szín hasonló hatással bír. Egyik színdaráb kellékesét azért bocsátották el, mert a Machbet-előadáshoz lila szilvával megrakott kosarat tett a terített asztalra. Mind gyakrabban terjed a földöntúli szellemekkel való beszélgetés divatja is. Halad a technika, így ez most már. magnetofonnal történik. Klubok alakultak, csupán a túlvilággal történő kapcsolat ápolására. A klasszikus „táncolóasztalok" biztosítva vannak a klubokban. Az elhunytak hangját csöndes, sötét éjszakákon magnószalagról hallgatják. Nem is hangok ezek, csak sóhajok és jajgatások, de van, aki összefüggő beszédet vél hallani. Akik ebbe a „járványba" esnek, azoktól nem áll távol az ördögökkel való kapcsolat, és a szemmel verésben is hisznek. E titkos jelek faggatói, a jósok látogatói az elmúlt évben kiállítást rendeztek a házakban és az utcákon gyűjtött babonás tárgyakból (eldobott, átdöfött babák, törött, keretes tükrök, pehelylabdák). Tehát szaporodik a csalók újabb tábora, a szuggesztíveké és a kevésbé szuggesztíveké, de abban ez utóbbiak is tehetségesek, hogy a pénzt kiszedjék az emberek zsebéből. A jövőbe látókat, csillagjósokat, ördögűzőket nemegyszer utoléri a végzet. Így például sok évi börtönbüntetést kapott többek feljelentése után az a nagystílű jövendőmondó, aki túlvilági földet, házat, kertet adott el hiszékeny klienseinek. ürömmel állapíthatjuk meg, hogy nálunk komoly jövendőmondás csak egyszer fordult elő, néhány évvel ezelőtt. Nincs rá semmi szükség, hisz mi nem vagyunk babonásak. Ha a fent említett, jövőjüket ismerni kívánó embereket megfosztanánk ettől az időtöltéstől, mi örömük maradna az életben? TIMÁRNÉ MAKKAR ERZSÉBET Kívánság Az utóbbi években egyre inkább sajnálom a politikusokat. A nemzetközi helyzet (gyerekkorom óta — sőt feiteoetően előtte is — mindig volt nemzetközi helyzet) következtében az emberiség története során talán soha ilyen diplomata-, államférfi (nő) -tevékenységet, -aktivitást nem láthattunk. Naponta utazik neves politikusok sora a világban, ugyanannyi fogadja őket. Hogy miért a sajnálkozás? Mert szinte kivétel nélkül olva hatjuk a kiadott közleményekben, hogy X tanácskozott Y-nal és mindkettőjüket mélységes aggodalom töltötte el ezért vagy azért; aggasztónak találták ezt vagy azt. Elképzelem őket, amint ülnek egymással szemben a munkaasztalnál, vagy a munkafotelben (munkaebédnél, munkareggelinél munkavacsoránál, munkakoktélnél), csak nézik egymást csüggedten, közben arcukra kiül az aggodalom Módosítás után a nemzetközi helyzet miatt, mely kimondottan aggasztó. Aztán az utazó államférfi továbbrepül a következő országba és ott aggódik tovább. Ennyi aggodalmat elviselni igazán nehéz, terhes, kínzó és zaklató lehet. Ezért hát a szánakozás. Kissé ugyan zavaró, hogy a találkozókról készített képeken a tárgyaló felek derűsen, szélesen mosolyognak, nevetnek, tekintetükből elégedettség és öröm sugárzik. Nem csoda, ha sajnálatot kelt a gondolat: milyen kínkeserves lehet e felvételek után aggódóra formálni arcot és hangulatot. Nehéz ma diplomatának lenni! Mit kívánhat az egyszerű polgár 1983 végén a diplomatáknak? Azt, de azt nagyon és szívből hogv kedves politikusok. államférfiak. igyekezzetek elérni, hogv a következő években kevesebb okotok legyen az aggodalomra. A orotokollfelvételek bizalmat és derűsebb jövőt sugárzó látszata — váljék valósággá! BANKI MIHÁLY i