Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

2 Szombat, 1983. december 24." Tervezési mechanizmus Ahogy a gyerekek megálmodták Ahogy egy építész megtervezte A statikus kiszámította Az építési szabályzat szerint Ahogy a kivitelező elkészítette Weöres Sándor Ferenczy Béni emlékére Károly és Béni, Valér és Noémi: ó micsoda ritka csoportozat, ­mint a Bach család, vagy eleven Laokoon csoport. Köztük Béni, a szobrász, a szelídség szobra volt. Ha rá emlékezem, ablakokat, üvegajtókat látok élesen metszett napsütésben. El se képzelhetem, mi alkuja lehetett az elmúlással. Élet, halál; ö mindkettőn túljutott, s ahol szobrai sorban állanak, ott e kettőről semmi hír, csak nyugalmas néma tudás van. T. Lázár István A tükrök felénk fordulnak Halk mező, nesz se mozdul, hideg a hó felett. Homlokunkon fehér iszap, meleg szobák rojtos függönyei. Közeledünk önmagunkhoz. A tükrök felénk fordulnak; fürtös hajunkon rózsakoszorú, dal az ujjaink közt, nevetés fogainkon, s köröttünk komédia. A tükrök felénk fordulnak; izzadt hajunkon a lét, penge ujjaink közt, köröttünk fénytelen szilánkok. A tükrök felénk fordulnak; bántja a fény szemünket, hajunkon száradt babérlevelek, a múlt ujjaink közt, fogatlan csend, s köröttünk tükrök. Zelk Zoltán December Cammogva lép, szelet köhög s reszketve rázza vén fejét, amelyről hulló hajaként repül, száll a hó szerteszét. Olykor megáll és nézi a rőzsegyűjtő szegényeket s ő őrzi csillaggal ama jászolban alvó kisdedet. .. Zörgőkarú fák sorfala köszönti őt, amerre jár s háta mögött jégfogait csattogtatja már Január! (1936) A költő kötetben meg nem jelent verseiből. Szilveszter A lépcsőházi ajtón — 5. em.'3. — ez a fölírat ágaskodott: Be­lépés a lábtörlő alatt! Aláírás: Marinkai. Ez a Marinkai osztály­társam volt annak idején, most pedig szilveszterezni jöttünk össze nála, tehát rögtön tud­tam, hogy nem kell komolyan venini a dolgot, mert barátom híres volt elmés és humoros mondásairól — így. hát moso­lyogtam egyet, és csöngettem. Bentről zene, kacagás, pohár­csörgés hallatszott ki, női visí­tások időnkénti kíséretében, az ajtó kinyílt, szervusz öreg, bgjj be! — mondta Marinkai, és becsapta orrom előtt az ajtót­Az az igazság, hogy kicsi í, már be voltam rúgva, s ráadá­sul hetek óta le sem hunytam a szemem, így hát egy pilla­natra nem tudtam mire vélnj a dolgot. "' —+ Ne irritálj, gyerekem, mert kiakasztom helyéből ezt az ajtót, ráadásul jól ősszé is rugdosom, a kilincset pedig el­teszem emlékbe — mondtam barátom jellegzetes stílusában, és nagyon fáradtnak érez­tem magam. Az ajtó csukva maradt, zene és kacagás hallatszott kj to­vábbra is, hol gyöngébben, hol erősebben. — Mi az, tán húsz év múlva akarsz beengedni? — üvöltöt­tem be a levélszekrény nyílá­sán szellemesen, de hangom re­kedt volt, és válasz nem érke­zett. Ekkor, persze, már Ideges voltam. Föl s alá járkáltam az ajtó előtt, időnként becsönget­tem, aztán lenyeltem két szem Elenium tablettát, csináltam egy autogén tréninget, és elha­tároztam, hogy még öt percet várok, egy centtel sem többet! Elég hely van a városban, aho­vá mehetek, nem fogok rosto­kolni egy beriglizett ajtó előtt, miközben „azok" odabent nyil­ván olyan részegek, hogy már a csengők sem hallják. Marin­kai viselkedése pedig kifeje­zetten bosszantó. Azt hiszi, hogy jópofa, holott tulajdon­képpen disznóság, hogy nem képes kinyitni egy rozzant nyí­lászárót ... még szerencse, hogy fűtik a lépcsőházat. Mér­gesen toporogtam pár percet, aztán lerohantam a lépcsőn, bár felvonóval is lemehettem vol­na, és elvillamosoztam B. Lászlóhoz, aki egy tízemeletes toronyban lakott. Szilveszterei messze földön híresek voltak (tavaly állítólag húsz leányt szervezett be), s ráadásul a mglt héten ötvenkilós mala­cot' yágtak az erkélyen, _ tehát mindenféle finomságok várha­tók. A tízemeletes tornyot azon­ban tavaly adták át, míg! a he­lyén évezredek óta ott volt a Mély-tó, amit elsősorban sze­méttel töltöttek föl,. és amikor becsöngettem, az egész B László család csomagolt, meri a falakba fölszivárgott víz fer­tőzésveszéllyel fenyegette az al­sóbb emeletek lakóit, akiket — átmenetileg — szükséglakásban helyeznek el. (B. LószlóéknaK azonban szerencséjük volt, mert ők Hévízre költöznek, tá­voli rokonokhoz.) Szidtam a to­ronyház építőit, mint a bokrot, és eközben meg is érkeztem F. Tamásék „villájához", amely azonban sötét volt. és üres, hol­ott Tamás falremegtető bulit ígért. Úristen, mindjárt éjfél. A környék üres volt — kiskertek régiója —, gyerünk a Kárász utcába, ahol rendszerint hatal­mas tömeg, sőt tömkeleg höm­pölyög szilveszterkor, ott pedig föltétlenül és azonnal találok valami ismerőst. Ismerőst pe­dig találni kell, mert ha nem, egyedül maradok, „mint a no­vemberi pulykatojás" (ezt a mondást nagyanyámtól vettem át, és most riadozó szívemel csitítgattam vele). A Kárász utcán azonban nem volt ismerős. Vissza Marinkaiékhoz! Vág­tattam, '»••: mint egy csataló, iz­zadtam is rencjesen. Lépcsőház, lift, emelet, ajtó, és csöngettem akkorát, hogy még az úgynevezett klinikai ha­lál állapotában is serkentő ha­tású lenne. Marinkaiékat azon­ban csa,k kevéssé serkentette, a hangulat a tetőfokára hágott odabent, aztán léptek közeled­tek az ajtó felé, röhögéssel és hallható botladozásokkal ve­gyesen, öltözködés zaja. az aj­tó nyílott, s szinte „kilökte'' a lakásból a díszes társaságot, karöltve természetesen a „Vil­moskörtével" ... ami szintén nem elhanyagolható. — Boldog új évet kívánok — mértem végig őket kissé fa­gyosan, mintegy jelezve a há­zon kívüli hőmérsékletet — Csakhogy itt vagy — mondta Marinkai. — Áruld már el, rriit toporogtál az ajtó előtt, még be sem toltad a .ké­pedet, csöngettél is összevissza, és egyáltalán, mi volt ez a cir­kusz? — Még hogy cirkusz! Nézd, kisfiam, azért nem jöttem be, mert nem nyitottál ajtót, er­ted? — üreg, ne légy hülye. Ott az ajtón az írás: Belépés a láb­törlő alatt! — Kérlek, hagyd abba. Még hogy a lábtörlő alatt! Lábtörlő alatt nem szokás csak úgy be­lépni. A lábtörlő alatt beton van, nem pedig a bécsi kapu. — Na és? — Hogyhogy „na és"? Ko­molyan mondom, ha sokáig folytatod, megverlek. Illetve. vári csak! Hiszen nincs is láb­törlő! — Nincs? Hát persze hogy nincs. Már egy hete szétrág­ta a szomszéd kuyája. — De ha nincs, hogyan léo­jek be alatta? — Hát sehogy. Nézd kérlek, igazán nem kívánhatod, hogy a kedvedért lyukat vágassak a falba. — De akkor ti hogyan jötte­tek be? — Az ajtón. — Marinkat elbúcsúztatta vendégeit, mert reggelre ki kell takarítani a la­kást. Utoljára velem fogott ke zet. — Élhetetlen — morogta, és becsukta maga mögött az aj­tót. FARKAS CSABA Tenyérjósok, jövőbe látók... Az újságban olvastam, hogy kilenc postáscsalád gyermeke névadó ünnepe alkalmából bronzból készült horoszkóp plakettet kapott ajándékba. A hír kapcsán leírok néhány külföldi képes­újságban olvasott érdekességet. Kiderül, hogy az okkult tudományok mesterei nem ismernek gazdasági válságot, sőt ennek erősödésével munkájuk szaporodik. A munkanélküliség, a kábítószer, a kilátástalanság, az eddig örök értékeknek hitt dolgokba vetett bizalmuk csökkenése hajtja az embereket a jósokhoz, jövőbe látókhoz, asztrológusokhoz. Vállalkozók és kereskedők olykor azért mennek el a jósok­hoz, hogy őket lepénzelve, hamis jóslattal vetélytársukat félreve­zessék. Ez néha egész vagyonba kerül. Vannak olyan társaságok, gyárak, vállalkozások, amelyek a személyzet felvételénél nem elégszenek meg az életrajzi adatokkal, de részletes leírást kérnek a csillagképből kiolvasott sorsáról, szerencséjéről. Kiderült az is, hogy egy 58 milliós népből harmincmilliót ér­dekel a csillagképe, és a horoszkóp állandó olvasója. De az is meg­esik, hogy aki nem ér rá hetenként vele foglalkozni, rendszere­sen tájékoztatja magát jó pénzért. A közép-keleti országok ipar­mágnásai hosszú utakra vállalkoznak, hogy a jós szájából hallják jövendő sorsukat. Híres költők. írók. művészek is megfordulnak a jövőbe látóknál. Egy neves színészről mesélik, hogy a szerzői uta­sítás ellenére, a színpadon soha nem teszi a . széket káhfájával hattal a közönségnek,-mert szerencsétlenséget hoz. A lila szín ha­sonló hatással bír. Egyik színdaráb kellékesét azért bocsátották el, mert a Machbet-előadáshoz lila szilvával megrakott kosarat tett a terített asztalra. Mind gyakrabban terjed a földöntúli szellemekkel való be­szélgetés divatja is. Halad a technika, így ez most már. magneto­fonnal történik. Klubok alakultak, csupán a túlvilággal történő kapcsolat ápolására. A klasszikus „táncolóasztalok" biztosítva van­nak a klubokban. Az elhunytak hangját csöndes, sötét éjszaká­kon magnószalagról hallgatják. Nem is hangok ezek, csak sóha­jok és jajgatások, de van, aki összefüggő beszédet vél hallani. Akik ebbe a „járványba" esnek, azoktól nem áll távol az ör­dögökkel való kapcsolat, és a szemmel verésben is hisznek. E titkos jelek faggatói, a jósok látogatói az elmúlt évben kiállítást rendeztek a házakban és az utcákon gyűjtött babonás tárgyakból (eldobott, átdöfött babák, törött, keretes tükrök, pehelylabdák). Tehát szaporodik a csalók újabb tábora, a szuggesztíveké és a kevésbé szuggesztíveké, de abban ez utóbbiak is tehetségesek, hogy a pénzt kiszedjék az emberek zsebéből. A jövőbe látókat, csillagjósokat, ördögűzőket nemegyszer utoléri a végzet. Így például sok évi börtönbüntetést kapott töb­bek feljelentése után az a nagystílű jövendőmondó, aki túlvilági földet, házat, kertet adott el hiszékeny klienseinek. ürömmel állapíthatjuk meg, hogy nálunk komoly jövendő­mondás csak egyszer fordult elő, néhány évvel ezelőtt. Nincs rá semmi szükség, hisz mi nem vagyunk babonásak. Ha a fent emlí­tett, jövőjüket ismerni kívánó embereket megfosztanánk ettől az időtöltéstől, mi örömük maradna az életben? TIMÁRNÉ MAKKAR ERZSÉBET Kívánság Az utóbbi években egyre in­kább sajnálom a politikusokat. A nemzetközi helyzet (gyerek­korom óta — sőt feiteoetően előtte is — mindig volt nem­zetközi helyzet) következtében az emberiség története során talán soha ilyen diplomata-, ál­lamférfi (nő) -tevékenységet, -aktivitást nem láthattunk. Na­ponta utazik neves politikusok sora a világban, ugyanannyi fogadja őket. Hogy miért a sajnálkozás? Mert szinte kivé­tel nélkül olva hatjuk a kiadott közleményekben, hogy X ta­nácskozott Y-nal és mindket­tőjüket mélységes aggodalom töltötte el ezért vagy azért; aggasztónak találták ezt vagy azt. Elképzelem őket, amint ülnek egymással szemben a munkaasztalnál, vagy a mun­kafotelben (munkaebédnél, munkareggelinél munkavacso­ránál, munkakoktélnél), csak nézik egymást csüggedten, köz­ben arcukra kiül az aggodalom Módosítás után a nemzetközi helyzet miatt, mely kimondottan aggasztó. Aztán az utazó államférfi to­vábbrepül a következő ország­ba és ott aggódik tovább. Ennyi aggodalmat elviselni igazán nehéz, terhes, kínzó és zaklató lehet. Ezért hát a szá­nakozás. Kissé ugyan zavaró, hogy a találkozókról készített képeken a tárgyaló felek de­rűsen, szélesen mosolyognak, nevetnek, tekintetükből elége­dettség és öröm sugárzik. Nem csoda, ha sajnálatot kelt a gon­dolat: milyen kínkeserves lehet e felvételek után aggódóra for­málni arcot és hangulatot. Ne­héz ma diplomatának lenni! Mit kívánhat az egyszerű polgár 1983 végén a diploma­táknak? Azt, de azt nagyon és szívből hogv kedves politiku­sok. államférfiak. igyekezze­tek elérni, hogv a következő években kevesebb okotok le­gyen az aggodalomra. A oroto­kollfelvételek bizalmat és de­rűsebb jövőt sugárzó látszata — váljék valósággá! BANKI MIHÁLY i

Next

/
Thumbnails
Contents