Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-29 / 305. szám
4 Csütörtök, 1983. december 2f2J KOZMOSZ—1518 A Szovjetunióban szerdán felbocsátották a Kozmosz— l.*18 jeLzésű mesterséges holdat. A szputnyik fedélzetén levő tudományos be rendezetek a világűr további tanulmányozását szolgálják. HADGYAKORLAT Szöulban bejelentették, hogy az évente tartott délkoreai—amerikai közös hadgyakorlat 1984-ben február elsejétől április közepéig tart majd. A „Team Spint—84"en több mint kétszázezer katona vesz részt. JAPÁN KÖLCSÖN A japán kormány mintegy ötvenmilliárd jen kedvezményes kölcsönt nyújt a szöuli Amerika-barát kormánynak a folyó gazdasági évben, azaz, négy és fél milliárddal többet a múlt évinél. Washingtonban és Tokióban az „antikammunizmus ázsiai bástyájaként" tartják számon Dél-Koreát, igy érthető, hogy az ország katonai-gazdasági potenciáljának megerősítése fontos a japán kormány számára. A Nakaszone-kormány az év elején már adott egy négymilliárd jenes „életmentő injekciót" a Cson Tu Hvan-klikknek: a szöuli rezsim külföldi adósságai jelenleg csaknem negyven milliárd dollárra rúgnak. KÉMSZÖVETSÉG Az Egyesült Államok Nagy-Britanniával és Chilével titkos szövetségben a kémtevékenység kiszélesítésére törekszik az Atlantióceán déli térségében, hogy teljes ellenőrzése alá vonja ezt a területet — írta az argentínai Argumento Politioo című újság. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Chile titkos szerződésben dolgozta ki az Argentína és Brazília ellen folytatandó kémtevékenység programját. A program szerint a legújabb amerikai és angol katonai repülőgépek segítségével végzik majd a kémkedést. Ezek n repülők már közlekednek a Falklandszigetek és az Atlanti-óceán középső részén fekvő Ascension-sziget között. LÉGITÁMADÁSOK Az angolai nemzetvédelmi minisztérium szerdán kiadott jelentése szerint kedden, december 27-én, a dél-afrikai légierő 15 gépe Cuando Cubango tartományban. 8 gépe pedig e szomszédos Cunene tartományban lakott területeket bombázott A támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei voltak. Hétfőn, december 26-án — a jelentés szerint. — elkeseredett harcok folytak ugyancsak Cunene tartományban. Itt 12 dél-afrikai repülőgép támadott egy lakótelepülést. A bombázásnak itt is számos halottja ós sebesültje volt. Az angolai légvédelem három ellenséges repülőgépet lőtt le. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülése & gazdaság intenzív fejlesztése Bajbakov beszámolt az idei eredményekről, ismertette a jövő évi feladatokat 0 Moszkva (MTI) Nyikolaj Bajbakov. a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese az állami tervbizottság elnöke szerdán a Legfelsőbb Tanács ülésszakán a küldötteknek beszámolt a Szovjetunió idei népgazdasági tervének végrehajtásáról, s ismertette az ország jövő évi népgazdasági tervét. Bajbakov elmondotta, hogy h Szovjetunió fogyasztásra és felhalmozásra használható nemzeti jövedelme az idén az előzetes adatok szerint mintegy 482 milliárd rubel lesz, azaz 3,1 százalékkal több, mint az elmúlt évben. Az ipari termelés 1983-ban várhatóan 4 százalékkal emelkedik, a múlt évi 2,9 százalékos növekedéssel szemben. A mezőgazdaság a kedvezőtlen időjárás ellenére 4,6 milliárd rubellel, vagyis 3.6 százalékkal növeli termelését. A jövő évi tervről szólva Nyikolai Bajbakov hangsúlyozta. hogy a szovjet népgazdaság legfontosabb feladata megerősíteni és továbbvinni a fejlődésben idén létrejött kedvező irányzatokat. A jő hangsúlyt a gazdasági növekedés intenzív tényezőire kell helyezni. Az előállított végterméknek gyorsabb ütemben kell nőnie, mint a ráfordításoknak. Az 1984. évi terv a nemzeti jövedelem 3,1 százalékos. 14,9 milliárd rubeles növelését irányozza elő. Az ipari termelés 3,8 százalékkal, a mezőgazdaság termelése pedig 6.4 százalékkal emelkedik. Az ipari növekedésről szólva Bajbakov kitért a gazdaságirányítás módszereinek tökéletesítésére. Kiemelte a vállalatok gazdálkodási önállóságát növelő, január 1-től két országos és három köztársasági minisztérium üzemeinél bevezetendő gazdasági kísérlet jelentőségét. A minisztériumoknak és országos főhatóságoknak mindent meg kell tenniük azért. hogy fennakadásoktól mentesen hajtsák végre a kísérletet, kipróbálják az irányítás új módszereit; ezek közül azokat amelyek létjogosultsága beigazolódott, később országos méretekben is bevezetik. A jövő évi terv nagy figyelmet szentel a Szovjetunió fűtőanyag- és energetikai komplexuma fejlesztésének. Kőolajból és gázkondenzátumból az ideinél 7,7 millió tonnával többet, összesen 624 millió tonnát kívánnak kitermelni. A földgáz termelése az 1983. évihez képest mintegy 42,5 milliárd köbméterrel. 578 milliárd köbméterre nő. A szénbányászat 5 millió tonnával. 723 millió tonnára növeli termelését. Az ideinél 3.6 százalékkal több, 1465 milliárd kilowattóra villamos energiát állítanak elő. Az energiatermelés növelésében továbbra is az atom- és a vízi érőműveké lesz a vezető szerep. Ezek kapacitása a iövő évben 12 százalékkal emelkedik. A mezőgazdaság bruttó termelési értékéinek az 1983ra tervezett 137,3 milliárd rubellel szentben 140,4 milliárd rubelnek kell lennie. A növekedés a tervek szerint kizárólag a munkatermelékenység emelkedéséből fog származni. Az állami terv több intézkedést is tartalmaz a lakosság életszínvonalának növelésére. A munkások és alkalmazottak átlagfizetése 2,2 százalékkal, személyenként havi 185.5 rubelre emelkedik. A mezőgazdasági dolgozók munkabére személyenként havi 142,5 rubel lesz, 3 százalékkal több, mint ebben az évben. A lakosság egy före jutó reáljövedelme az ötéves terv 1984-re előirányzott 3.1 százalékos növekedésével szemben a mostani terv szerint 3.5 százalékkal emelkedik. A társadalmi fogyasztási alapok az ideinél 3,7 százalékkal lesznek nagyobbak, megközelítve a 140 milliárd rubelt. A lakossági pénzbevételek növekedéséről szólva Nyikolaj Bajbakov hangsúlyozta, hogy fokozottabb összhangot kell teremteni a fizetések és a munkateljesítmények növekedése között. Ezért 1984-től kezdődően a Szovjetunió ipari minisztériumainak vállalatainál központilag előírt normatívák szabják majd meg, hogy a fizetések milyen mértékű munkatermelékenységnövekedés esetén, s mennyivel növelhetők. Az állami tervbizottság elnöke végezetül a Szovjetunió külgazdasági kapcsolatainak alakulásáról szólt. A szocialista országokkal folytatott kereskedelem 1984-ben csaknem 10 százalékkal emelkedik, s ezen országok részaránya a Szovjetunió teljes külkereskedelmi forgalmában eléri majd a 61 százalékot. A Legfelsőbb Tanacs ülésszakán Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszter beszámolt a legutóbbi pénzügyi év eredményeiről, s ismertette a Szovjetunió 1984. évi költségvetésének tervezetéti Garbuzov hangsúb ózta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a Szovjetunió a legutóbbi pénzügyi évet is pozitív mérleggel zárta: a költségvetés bevételi tervét 101,9 százalékra, a kiadási tervet pedig 101,4 százalékra teljesítették. A Szovjetunió védelmi kiadásai a költségvetés szerint 1984-ben 17,054 milliárd rubelt tesznek ki. vagyis, gyakorlatilag változatlanok maradnak. Az 1984. évi népgazdasági terv és költségvetés előterjesztése után a Legfelsőbb Tanács két háza, a szövetségi és a nemzetiségi tanács külön üléseken kezdte meg a javaslatok vitáját. Jurij Andropovot, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét szerdán a moszkvai Proletárkerület választókörzetében képviselőnek jelölték a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsába a soron következő választásokra. A Legfelsőbb Tanácsi választásokra 1984. március 4-én kerül sor. Magyar-román árucsere-forgalmi megállapodás Növekszik a határ n.enti kereskedelem m Budapest (MTI) Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Vasile Pungan román külkereskedelmi és nemzetközi gazda, sági együttműködési miniszter szerdán Budapesten aláírta az 1984. évi magvar— román árucsere-forgalmi jegyzökönyvet. amelv a kapcsolatok további fejlesztései irányozza elő. A megállapodás értelmében jelentősen bővül a Dacia személygépkocsik behozatala. A román gépipar szállításaiból további jelentősebb importtételeink az Aro terepjáró személygépkocsik, a dízelmotorok, az építőipari és mezőgazdasági gépek, a kőolajipari berendezések és alkatrészek, valamint a tehervagonok. Iparunk anyagellátásában változatlanul jelentős lesz a Romániából vásárolt földgáz, a só. a vegyi anyagok, a gumiabroncsok, valamint különféle könnyű, ipari fogyasztási cikkek. Kivitelünk legfontosabb tételei közé tartoznak a szerszámgépek, a mérő- és orvosi műszerek, a híradástechnikai berendezések, az úszódaruk. a bányászati gépek, a Rába-MAN-motorok. valamint a közúti járműalkatrészek. Figyelemre méltó nagyságrendet. oldalanként 22 millió rubel értéket képvisel a belkereskedelmi vá. lasztékcsere és a határ menti árucsere. A iegvzőkönvv aláírásánál jelen volt Victor Bolojan. Románia budapesti nagvkövete is. Közel-keleti események 0 Róma (MTI) Az olasz kormány szerdai ülésén ismét, kénytelen volt foglalkozni a libanoni helyzettel a Bejrútban állomásozó katonaság kérdésével, miután Sandro Pertini köztársasági elnök a hivatalos kormánypolitikától eltérően december 23-án újságírók előtt az olasz katonaság hazarendelését javasolta. A nyilatkozat ugyanis próbára tette az ötpárti koalíció stabilitását; megerősítette véleményükben azokat, akik nyíltan vagy burkoltan, de aggodalmuknak adtak hangot az olasz katonai alakulat szerepét illetően. Ha Sandro Pertini kitart álláspontja mellett, és nem változta* azon a szándékán sem. hogy az alkotmanyban biztosított jogával elve öszszehívja a legteltebb hadügyi tanácsot, amelynek szintén elnöke, ez rendkívül kellemetlen helyzetet teremthet a kormány számára — hangsúlyozzák politikai körökben. A nyugati négyhatalmi erők részeként Bejrútban állomásozó olasz katonai alakulat 2200 katonája közüL 249 szerdán külön repülőgépen hazatért Olaszországba — jelentette be az olasz hadügyminisztérium. 0 Bejrút (MTI) A Libanonban állomásozó amerikai, francia, olasz és angol katonaság kivonása nemzeti követeléssé vált; a nyugati haderő jelenléte felesleges, s csak tovább bonyolítja a helyzetet — mutat rá a Libanoni KP Politikai Bizottsága. 0 Bejrút (MTI) Ja.sszer Arafat kairói látogatásának hatását, a Palesztinai Felsoahadítoei Szervezet válságának elmélyülését jelzi, hogy az EL-Fatah lázadói, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság, az El Szaika, a Népi Harci Front, a Palesztinai Felszabadítás! Front. valamint a Palesztin Kommunista Párt bojkottálta a PFSZ katonai tanácsának kedden megtartott szanaai ülését, amelyet a PFSZ vb elnöke hívott össze. A damaszkuszi sajtó élesen bírálja Arafatnak azt a szándékát, hogy száműzetésben működő palesztin kormányt alakít. A Trisrin című lap vadja szerint Arafat „azért akarja új elnevezéssel helyettesíteni a PFSZ-t. hogy csatlakozhassák az ámen kai rendezési tervekhez'.. Argentína legféltettebb titka... Alig néhány naoDal azelőtt. hogv Argentína újonnan választott „civil" elnöke. Raúl Alfonsin átvette a hatalmat a dél-amerikai országban, a sajtó jóvoltábol felszínre törtek a Falklandháború óta jószerével mesterségesen elfojtott indulatok. A Buenos Aires-i ..Siete Dias" hetilap ismertette az „Argentína legféltettebb titkának" nevezett 300 oldalas jelentést. amelvet a Benjámin Rattenbach tábornok vezette „Rattenbachbizottság" az argentin katonai vezetésnek a Falklandháborúban viselt dolgairól készített. Az ország hivatalos forrásból is megtudta, amit amúgv is sejtett: fiait egv felelőtlen katonai kalandba kergették, küldték a faavhalálba, tették ki az éhezésnek. adtak kezükbe töltetlen fegyvereket — miközben akik élén álltak, harc nélkül is készek voltak a kapitulációra. A „Rattenbach-bizottsag" mellé állva most a közvélemény az összegvűitött dokumentumok alapján Leopoldo Galtieri tábornok. volt elnök és a katonai vezérkar 17 tagja ellen vizsgálatot követel a legfelsőbb katonai bíróságtól. A jelentés a katonai vezetést azzal vádolja, hogv a meggondolatlanul léoett a nagv vérveszteséget követelő háborúba. A Galtierivel folytatott — közel hathónapos. rendszeres — beszélgetéseken fénv derült arra, hogy a britek által tulajdonba vett szigetek elleni támadást már 1982. január 5én elhatározták. Pedig tudniuk kellett, hogv az argentin hadseregnek sem a felszereltsége, sem a tapasztalata netn elegendő ilven hadművelethez — tartalmazza a dokumentumgyűjtemény. „Az argentin hadsereg soortruhás tizenévesekkel akarta térdre kényszeríteni a brit oroszlánt. Sok fiúról a bőrével egvütl kellett lefejteni a rárothadt trikót, tornacipőt: az argentin hadseregnek nem tellett csizmára. ruházatra. A hadsereg nem vitt magával a szigetekre olvan fegyvereket, amelvek a parti védelmet szolgálták volna. nem került sor „Puerto Darwin" katonai megerősítésére sem Hiányzott a fegyverekbe való lőszer, a szigeteken nem szervezték meg a közlekedést. sem pedig a szállítást. Egyetlen tábori konyha sem működött, a fűtőanyag megdermedt a hidegben. A berendezesek eevebként is elavultak és használhatalanok voltak Az élelmet — ha kaptak —. hidegben kanták. Az első vonalban levők nem ettek, a második vonalnak már jutott valami, a tisztikar pedig ezalatt a laktanyákban élvezte a meleget és falatozott." „Menendez. tábornok — amikor közölték vele hogv a britek Puerto Darwint támadják —. nem akarta félbeszakítani reggelijét. Brokáttal borított irodájában két fehér kesztyűs szolga leste kívánságait. A fele felett a falon Victoria királynő arcképe függött..." — mesélte az egvik szemtanú. A jelentés a fegyvernemek közül egvedül a légierőt dicséri: akcióik ugvan látványosak. de elszigeteltek voltak. amelyekkel meg lehet nyerni egv csatát — de nem egv háborút. A légierő nagv károkat okozott a briteknek, de aránytalanul nagv veszteségek árán. A ledobott bombák hatvan százaléka nem robbant fel. csak lehuppant a földre, vaev lvukat ütött a brit hajókon. A három haderőnem között semmiféle koordináció nem létezett: Galtieri tábornok a hábotú vége felé úgv döntött, hogv a tengerészet és a légierő már megmutatta amit tud. a szárazföldi erőkön a sor. Ha a három haderőnem együttműködött volna. akkor a veszteséglista rövidebb lett volna. A feltétel nélküli fegyverletételt azonban igv sem lehetett elkerülni — íria a „Rattenbach - bi zottsá g". Az argentin szárazföldi erők katonái elámultak a britek felszereltsége láttán: meleg csizmák. golyóálló mellénvek. A britek, ha találat érte óket. elestek, maid felálltak és folytatták az előrenyomulást. A harcban hátra maradt argentin sebesültek a sokk hatására egymásnak estek és folytatták a gyilkolást. A jelentés kiemeli., hogv a falklandi-háború drámája nem ért véget: ma is folytatódik — elmegyógyintézetekben. kórházakban. Á harctérre küldöttek közül sokan tolószékben, vakok intézetében folytatják életüket. Sebesüléseiket nem annyira a harcokban, hanem a hiánvos felszereltség miatt szerezték. Az argentin orvosok adatai szerint ápoltjaik többsége a háború ideién még nem töltötte be huszadik életévét Katonai kiképzésük enyhén szólva hiányos volt. A ..Rattenbach-bizottság'* véleménve szerint a felelős katonai vezetők közül náromra halálos ítéletet, vagv életfogytig tartó börtönbüntetést kell kiszabni A per lefolytatása és az ítélet meghozatala már Raűl Alfonsin elnök feladata. Dolga nem könnvű: a nvole évig tartó katonai kormányzás bűneinek vizsgálata döntő hatással lehet nemcsak kormánva — de az ország sorsára is. Kaszab Zsuzsa Schweppes, \ iwdrn ditfav " Oní/éKó Ttnxc t (tüfenltps íiíön/é^ej difisidtntHi