Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-24 / 303. szám

2 Szombat, 1983. december 24." Dönteni ma kell Rakétás karácsony S smmi sem egyszerűbb, mint régi döntéseket szembesíteni a jelennel. Ebben mindenki kiélheti kriti­kus hajlamait. Ezzel a szesszel majdnem mindent nullifikálni lenet. amit a+ előttünk járó ge­nerációk fölvállaltak és megküz­döttek. Valaki azt magvarázza ma nekem: beleestünk a teljes foglalkoztatottság bűvöletébe va­lamikor ... — s íme, most en­nek a levét isszuk. Fölvettünk egv státuszra két embert, elfe­leztük az érte járó egv bért. s megszoktuk, hogv kicsi fizetés, kicsi munka... Végig motozom gondolatban ezt az észjárást, és hailamos vagyok bizonyos belá­tásra. Bizonv. lehetséges. hogv ezzel vetettük el az egveolösdi mágiáit, és a gvárkapun belüli munkanélküliséget... De lehe­tett volna-e akkor másként cse­lekedni? Kiállta volna-e a társa­dalmi igazságosság próbáját akármi más megfontolás? És mindiárt itt van a másik, akár önvádnak is nevezhető spe­kuláció: egyre csak iparosítot­tunk ... Gvárat emeltünk juhak­lok helyébe. szövetkezetekbe szorítottuk az iparosokat. mű­anvagpré.selésre tanítottunk pa­rasztasszonvokat... Kár volt őke< elszoktatnl a mezőgazda­ságtól! Ha a mai mezőgazdasá­got vesszük figvelembe. tán igaz is lehet az ellenvetés. Történeti­leg azonban semmiként sem áll meg ez a logika. Százezerszám építettünk. s építünk lakásokat. Pincéből jöt­tek napfényre embermilliók, la­vór helyett fürdőkád. Szeneskály­ha helyett központi fűtés.. Na<*y hibát csináltunk? Igen. ha arra gondolunk, hogv a kétszo­bás-összkomfortos panellakás 1983-ban már szegényesnek tet­szik. Nem voltunk tehát ebben sem előrelátók? Nem tudunk időben kitapintani a szocializ­mus valódi igényrendszerét? Ma már mindenki angotaendszerű villáról, társasházról, fűtött ga­rázsról álmodik. Rövid volt te­hát a fantáziánk? Lehetséges. Szégyenkezés nélkül fölvállal­hatja a szocializmus ezeket a szemrehányásokat. Igen. az idő meghaladta minden fantázián­kat. őszintén mondom: ha vala­ki nekem azt kezdte volna fölrajzolni huszonöt-harminc év­vel ezelőtt, hogv lesz egv két­szobás összkomfortos lakásom, telefonnal, s ügyeimet meg csa­ládi programjaimat intézendő, beülhetek egv kényelmes Ladá­ba. netalántán azt is megenged­hetem magamnak, hogy két té­vékészülék lesven ebben az egv otthonban — idegorvoshoz küld­tem volna. va"v megvádolom a legközönségesebb demagógiával. Ma ennél közönségesebb. hét­köznapibb elvárást alig lehetne megfogalmazni. A legvakmerőbb régi elkép­zelésrendszer is pirul. ha a mai elvárásokkal szembesítjük. Pedig mennyi forradalmi ro­mantika öltött testet az egykori agitációban! S mégis gyorsan ki­szalad a szánkon: ha akkor... ha nem úgy ... Régen kezdtem rágni ezt a falatot: van e adósságuk a ko­rosabb generációknak? Sikerült-e nekik fölmutatni azt az optimu­mot, amire az épülő szocializ­mus képes? Nem kell pirulni, röstellkedni — mondom én. mint annak a generációnak egyik kép­viselője. amely még melaszon. zsíros kenvéren. idősebb testvér kinőtt ruhájában cseperedett föl. De a fiam rámpirít: mi köze már neki a szegénységhez. a túlzott iparosításhoz, a törvény­sértésekhez. meg az ellenforra­dalom okaihoz! A kérdés nekem faj. mert a múltamba harap — ám a történelmi út. czempontjá­ból téliesen iogos. Hát mondhat­ta ő, hogv ne kövessünk el hi­bákat? Mért nem volttink e'ég bölcsek! Mért nem kerültük ki a buktatókat! ő már tudta és a fejemre ol­vassa: a tudományos szocializ­mus elmélete az egyetlen, amelv segít eligazodni a társadalmi fejlődés menetében. Talán mem voltatok elmélet;leg elég kép­zettek? — keni a képemre. S őszintén megmondom, kicsit da­dogósra sikeredik a magyarázko­dásom. Persze, persze ... De, hi­szen az elmélet tendencia ... a valóság pedig elemeiben még en­nek is ellene szólhat... Végső argumentumomat ve­szem elő: Tudod. fiam. dönteni ma kell! Mindig ma! Visszafelé nézni legfel jebb tapasztalat okért lehet. Az igazi nagv és szent fe­lelősség nem a múlt. nem is éppen a ielen. hanem a t"riada­lom jö"őie Amikor egv generá­ció a jövőről szaval természe­tesen nem merészkedik mesz­szebfore. mint a gyerekei holnap­ja. Amiről ma kell dönteni. Dönteni ma kell! — ide töre­kedtem, ehhez a felismeréshez. Tetszik, nem tetszik: a holnap a ma határozata. S lenne bár igaz;, hogv minden fantázia dol­ga! De messzi el tudnánk enged­ni képzeletünket! Csak nekünk már tudnunk kell: sem a szocia­lizmus. sem a kommun;zmus nem óhajtás dolga. Az automa­tizmusok hatá«köre rendkívül korlátozott. Valamikor tényleg azt gondoljuk, hogv az idő csu­pán maga kitermeli az óhaitott úi társadalmat. De hozzá szokni, hogy a szövetséges idő csak velünk van. s egvik kere­ke szándékainknak.. Helyettünk semmit ei nem végez, szükség­szerűtegek feladásán túl értünk semmit nem tehet. Helves dön­téseinket sem képes megfogal­mazni. csupán lök. orientál ben­nünket a korszerűség felé. Dönteni ma kell! — hangsú­lyozom immár másodszor, s ezzel érzékeltetni szeretném art a terhet, amelv minden generá­cióra rászakad A mostani vi­lágban ennek a kötelességnek a súlya különleges Hiszen nem a merész, ra.gv. messzeható gondo­latok világa a ielen. hanem a legszigorúbb és legmértéklete­sebb realizmusé. Nem csak a világgazdasági helvzet int ben­nünket erre a szerénv bölcses­ségre. hanem a magunk társa­dalmának törvénye is. Az ponto­sabban. hogy a tonnák, a négy­zetméterek. a százalékok világa csupán mennviség — s nekünk egv társadalmi minőségnek kell megfelelnünk. Ezt a minőséget pedig a ka? kevesebb tonnával, négyzetméterrel és százalékkal is állnunk kell. Képtelenségnek tet­szene? Nem az pedig. Nekünk ugvanis más száz egvségnvi jö­vedelem. egv tonna aranv. ezer megawatt atomerő. ötszázezer védőoltás tíz veseátültetés... Mi nem tudunk csak emberben szá­molni: az ember javában, egész­ségében. műveltségében. átlag­életkorában ... Gyakran szembe kell nézni manapság azzal a hazai véle­ménnyel, hogv a döntéseink rö­vidlátók. Nagyvonalúságról, év­tizedekre érvényes előretekintés­ről sóhaítozik a szocialista é.s a nemzeti lelkiismeret. Nagv pers­pektívákról. messzelátó, merész elhatározásokról ma kevesebb szó esik. Persze, hiszen ió prog­ramnak számít igazában az is. hogy kapaszkodjunk meg azon a magaslaton, amelyre sikerült ed­dig fölkü.s-'ködnünk magunkat. Ez már réges-régen nem béka­perspektíva. hanem tekintélyes magaslat. Innen ugvan már kö­zelebb a csúcs, amelv'kre igyek­szünk. de fölfelé küzdve mind meredekebb a hegyoldal és mind ritkább a levegő. Semmi sem egyszerűbb, mint régi döntéseket szembesíteni a jelennel... — innen indultunk. De talán világossá vált az ok­fejtésben: dönteni azért mindig ma kell. Lehet, hogv a döntés nem segít át bennünket esv év­tizeden. s talán még egy ötéves terven sem — de ha iól szolgál­ja közvetlen jövőnket. holna­punkat. az már magában is a jövő eleme. Most. amikor nem hórukkokkal lendülünk előbbre a társadalom anyagi életében, hanem szigorú araszolással, egv biztos deciméter is fontosabb lehet, mint az álmok és remé­nvek méterei... Ha volt olvan Idő társadal­munkban. amikor a szocializ­mus valami messze jövendőnek számított; ha óvták valaha né­pünket attól, hogv megegye az aranytojást tojó tvúkot — ma ehhez képest rendkívül nyiltan. és nagv felelősséggel mondja a hivatalos, mindennapi politika is: a szocializmus áldásai minden építő generációt egyaránt meg­illetik. a kor színvonalán, dön­tési képességeinek arányában. Engedtessék tehát meg, hogv ez a gyümölcs nem egvszer érik. hanem folyamatosan s holnap annyi lesz a termése, amennyit ma tettünk érte. Űgv is mond­hatnám, hogv az eredeti ponthoz jussunk vissza: dönteni ma kell — a közvetlen holnapokról. Nem elsősorban a messzi iöven­dő a mi dolgunk, azt maid el­igazítják a társadalom főfő tör­vényszerűségei. hanem a belát­ható évek. Ezek is nagyszerű magaslatok. SZ. SIMON ISTVÁN O stoba ajándékot kapott karácsonyra a világ. Mire földíszítettük fenyőfáinkat, állítgatják rakétáikat. Békesség, boldogság a családban, rémségek rémsége odakint. Megint rekor­dot javított az emberiség: ilven karácsonyunk még nem volt! Sánta a fantáziánk. Sajnos, vi­lágégést el tudunk képzelni, egyet átéltek apáink, eg.vet mi, ráadá­sul a másodikra atombomba tet­te ki a pontot, de a rakéták há­borújára egyszerűen képünk sin­csen. Eszünkkel föl tudjuk fogni a borzalmat, hogy pillanatok alatt sugárzó sivatag lehet egyetlen Földünk, megremegtet bennünket a gondolat, hogy csontunk zörög bele. de gyarló az ember, elkép­zelni akkor se tudia. Elhinni se. Hogv temetni se kell, mert nem marad, aki temessen, és az se, akit temessenek. Egyszerűen ki­söprődünk a történelemből. Hogv porunkból se fű. se fa nem nő ki. Hogy nem marad senki, aki keresrtré-táblára kiírja: az ÉLET nyugszik itt, élt ennyi meg ennyi millió évet. Hogy nem marad ke­reszt. és nem marad tábla se. Hogy átok üli meg a földet, és elterpeszkedik rajta. Az eddigi háborúk után min­dig fö'oarázslott a vita. melyik oldalról nézve volt igazságos, és melyikről igazságtalan. Ki mond­ja meg. hol volt az igazság, ha mi nem leszünk? Ki viszi át a szerelmet? — kérdezte a költő, és nem lesz. aki a kérdést elol­vassa. Győztes se lesz, és ki­mondható vesztes se. Ha megint atombomba tenné ki a mondat végére a pontot, a mondat se maradna meg. Borzalmak raké'á­ia. mit keresel te a Földön? Fe­nyőfák karácsonyán, a béke ka­rácsonyán. a reménv karácso­rván kiáltsuk ki a kérdést! Tu­dunk-e kiáltani akkorát, hogy at­tól rezdül meg a világ? Vigasztaljuk magunkat, hogv ennvi értelmet még nem termelt bölcs kononva. mint a mcstóni. Ez az értelem nem tudia fölfog­ni. hogy erőre kaphatnak, akik­nek a fejében a robbanófejek én atomtöltetek születnek meg. A bölcs tudja, miután sorba szedte az anvagi világ törvényszerűsé­geit. hogv valamilyen fölfogha­tatlan baleset vagy csoda kellett az élet csírájához, és keresi em­berré válásunk reitelméhez is a kulcsot. Tudván tudia. hogy ilyen csoda egyszer volt csak, és lám. tudnia kell, hogy egyetlen gomb­nyomásra volt csoda, nincs cso­da. Ennyire csizmák talpa alá kerülhetett a teremtő értelem? Egyik nanon meghozta dönté­sét az egyik parlament, hogy hozzájárul a rakéták telepítésé­hez. másnap bemondta a rádió, hogv érkeznek a rakéták. Ha ennvire tudnánk sietni egymás boldegításában. mienk lehetne a világ. Botorka észben az a gon­dolat fogant meg. ha eldobni nem tudjuk őrültségünket, leg­alább játsszunk egv kicsit, és fordítsuk meg a filmet. Pörges­sük visszafelé. Hadd menien vissza a rakéta tengeren túlra, ahonnan jött. Menjünk vissza a filmmel oda. ahol gépágyú van, géppuska. katyusa. aknavető, csörgő-zörgő tank. amit páncél­koporsónak neveztek azóta elpor­ladt katonák, jöiiön az elöltöltős puska, Gábor Áron rézágyúja, iöiiön a kard, a buzogány, a nyíl. a harci szekerce, és amikor már a bunkóig megv vissza a kép. tapsoliunk hatalmasat, mert akkor nvertük meg igazán a csa­tát. Átkozott józanság, de kár tudni, hogv ez a iáték nem játsz­ható. A század eleién még lehe­tett őszi rózsát, dugni a puskák csövébe, az atomrakétára nem lehet békegalambot rajzolni. Görcs állna az uiiamba. ha hitvánv iesztőként rémképekkel akarnám riogatni fenyőfás kará­csonyon. aki békében él. és bé­kére vágvik. Tudnunk kell a ve­szélyt. mert a rakétafejek nem üresen keltek át az óceánon. Ha logikai lánc horta létae őket. ezt a láncot még élesebb logikával muszái kettévágni. Nincsen raj­tunk könvörület. ha elmulaszt­juk. Beteg agyvelőknek csak hig­gadt. józan ész állhatja útját. Ha úgv kell elimádkozni őket az in­dítóoulttól. mint hibbant terro­ristát a repülőgépről, akkor csa­logassuk mézes szavakkal, aztán adjunk nekik falovat, réztrombi­tát. meseautót, hadd játsszák ki magukat kedvükre. Számoljuk össze higgadtan, hánvan is va­gyunk a Föld kerekén, ak'k élni akarunk. Ha csak a kisujjunkat értetjük össze, akkor is nagv lesz a mi erőnk. Ha lesz bátorságunk meg is szorítani egvmás kezét, ha félre tudunk ütni minden, közénk vert éket. ha szeretni ta­nulunk. nem gyűlölni, ha segí­teni akarunk, nem áriani. akkor lesz karácsonyunk jövőre is. két­ezerben is. és ükunokáink ükuno­kái mesébe csomagolva mondiák majd el. beteg korszaka is volt az emberiteknek, de csak volt, mert erős lett. és bátor. Gvújtsuk meg gyertyáinkat fe­nvőfás karácsonyunkon, és segít­sünk eloltani az átkok rakétáit. Ez a evúitás és ez az oltás édes­testvére egymásnak. Szedjük ösz­sze minden józanságunkat. bátor­ságunkat. békét szerző, békét óvó erőnket, és akkor lesz utókor. Hálás lesz. áldást mond értünk. Gondolkodó ember, bárhol élsz is. akarj élni! HORVÁTH DEZSŐ Lödi Ferenc Kopaszon vagy már dértől verten, picit hajlottan, mint, az ág, felhősen, mint az őszi égbolt s jókedvvel, mint a friss vizek, vonul már szép ármádiám és győztesen. E nemzedék enyém. Lábát a tarló megsebezte, aszfalt égette át sebét. Könnvét. ha volt, a föld vedelte. S ha szomjas volt. a bő esők lakatták jól. Ó. terhes ég! Ez hát a had. mit úgy hívnak: derék. Roggyanva én még sose láttam, magnak is tölgv volt s az maradt. Villámok földién tanult állni, mint hű tanú. mely n°m feleit. Kénesőn zúgott át, a Nan. mikor eszmélt e nemzedék: enyém Nemzedékem Egész országot vett vállára, maidnem gyerekként, annyi szent, és vitte, hogyha meg is görnyedt, nem volt előtte példakép és maga sem volt látnók itt. csak menetelt e büszke had, enyém. Iramló évek sodrát állta s nem nézett vissza, csak előre, hogv föl ne bukjon, el ne essen, mégis elérte nagv vihar, s hitében is megfogyatkozott, mire magára lelt e nemzedék. Hibáit nem kell mentegetni, de megérteni csak muszái. mert önmagával volt kötözve s félelmes inda fogta át: tévhit regéivós önös érdek, herélt törvények őrült szelleme. Szívét kitépte volna inkább, semhogv ne lássa, merre tovább, magát is újra győzve, híva nagv ügy miatt feszülni még. Megérte hát — az élmény enyém —: kétszer született ez a nemzedék. Keze nvomán a béke áldott s termőre áll az élet fáia. mert megeredtek bő esők. C"k igv maradjon rendületlen műve s töretlen folytatása: nyomába lépett jövendőt ölel. Konaszon vagv már dértől verten, picit hajlottan. mint az ág. felhősen, mint őszi égbolt s iókedvvel. mint a friss vizek, vonul kifelé ármádiám és győztesen. E nemzedék enyém.

Next

/
Thumbnails
Contents