Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-17 / 297. szám
12 Szombat, 1983. december 17. Felsőoktatásunk korszerűsítéséért A felsőoktatás reformtervét mostanra már mindenki ismeri Magyarországon, de legalábbis »zok, akiket valamilyen formában érint, s még szélesebb azoknak a köre, akik tudják: van ilyen reformjavaslat. Miért van szükség változtatásra? Csak vázlatosan és csak kiragadott példákkal válaszolhatunk erre. Nézzük hát a legjellemzőbbeket. A felsőoktatás az utóbbi évtizedben Magyarországon olyan mértékben lemaradt a társadalmi és gazdasági fejlődés mögött, hogy ez a lemaradás már inkább torzulásnak nevelhető. A közvélemény az évről évre ismétlődő túljelentkezésről tud, valójában hiteles vizsgálatok alapján azt állíthatjuk, hogy egyre kevesebben jelentkeznek továbbtanulásra. A főiskolák és egyetemek befogadóképességének állandósulása, sőt némi csökkenése azt eredményezte, hogy a növekvő létszámú évjáratok diákjai közül százalékosan kevesebben neveznek be a diplomáért folyó versenyre, egyrészt a csökkenő felvételi esélyek miatt, másrészt a kezdő értelmiségieknek felkínált anyagi és egzisztenciális lehetőségek egyre szűkülő kínálata miatt. Magyarán: nagyon kevés — és a gazdasági gondok növekedése. az áremelkedések miatt egyre kevesebbet ér — a kezdő diplomás fizetése. Egy szociológiái tanulmányban azt olvashatjuk, hogy Magyarországon ma a kezdő diplomás a legolcsóbb munkaerő. Nyilvánvalóan sok tehetséges fiatalnak szegi kedvét ez a tendencia, még akkor is. ha ők nem közvetlen élettapasztalatból, hanem csak a felnőttek közvetítéséből tudnak erről a kedvezőtlen helyzetről. Aránytorzulások A pályázók kisebb arányát azzal ls magyarázhatjuk, hogy az utóbbi évtizedben csökkentették a gimnáziumban tanulók, az oda felvehetők létszámát, márpedig az egyetemek nagyobb tömegű utánpótlását ezek az iskolák adták. Főképpen az olyan főiskolákra és egyetemeken csappant meg a jelentkezők száma, amelyeknek a diplomájával nem lehet az úgynevezett második gazdaságban különkeresethez jutni. A jelentkezők számának viszonylagos csökkenése aztán különböző torzulásokat eredményezett: bizonyos pályák majdnem teljes elnőiesedése, más pályákon a nők számának csökkenése lett az eredmény. (Műszaki egyetemek és főiskolák hallgatóinak alig tíz-tizenöt százaléka leány, a tanári pálya és az egészségügy viszont már körülbelül kilencven százalékban elnőiesedett.) A felsőoktatásra jelentkezők összetételében mutatkozó hibás arányok más tekintetben is torzulást jeleznek: az országnak azon a területein, ahol a középfokú oktatás majdnem teljessé vált. s a mindenkori népességnek nagyobb része érettségizik, ott jelentősebben csökken a jelentkezők száma. Ennek oka valószínűleg az. hogy az érettségizettek nagyobb százaléka szakközépiskolát végez, ez az iskola pedig kisebb eséllyel készíti fel tanulóit a továbbtanulásra, mint a gimnázium. Ahol kevesebben érettségiznek. tehát ahol többen abbahagyják a tanulást tizennégy éves korban, ott egyenletes vagy inkább növekvő a főiskolára és egyetemre pályázók aránya. Ez a jelenség eddig nem kapott elég figyelmet, meglehetősen új tendenciáról van szó, amelyet még ezután kell vizsgálni és értékelni az oktatásszociológiának. Különösen feltűnő a magyar felsőoktatásban részt vevők arányának lemaradása más — közepesen. jól és magasan fejlett — kapitalista országokhoz és a szocialista országokhoz viszonyítva. A fellett ipari országokban két-háromszorosa az azonos korosztályok főiskolás és egyetemista fiataliainak aránya a mienkhez képest, a közepesen fejlettekben pedig másfél-kétszerese. Tehát sokkal kevesebben kerülnek felsőoktatásba a fiatalok, mint a legtöbb európai országban, és számarányuk még romlik. Tortalmi formai változás Ez a néhány ielzésszerű probléma már önmagában is indokolia a felsőoktatás reformját. A gazdasági életből és a társadalmi fejlődés folyamatából eredő ellentmondás az egyetemeken csapódik le legerőteljesebben. Kérdés mármost, hogy a megoldást milyen irányban kell keresni? Hogy a ma egyetemének, s persze, főiskolájának, milyen kilátásai vannak a változtatásra? A gazdasági-technikai változások és a társadalmi folyamatok feszültségeinek, illetve a feszültségek felsőoktatási megjelenésének olyan következményei vannak, amelyekért nem az egyetemi és főiskolai képzés ielenlegi formái a felelősek, ugyanakkor a megoldást nekik kell megtalálniuk. Ebben van a továbbfejlesztés lehetőségének nehézsége is: a tartalmi reform szükségessége néhány formai változtatást, strukturális átrendezést is kikerülhetetlenné tesz. Minden szerkezeti változtatás ugyanakkor a nagy egészet is érinti, azaz. az egész magyar közoktatást. Olyan háló ez. amelynek bármelyik szálát húzzuk, mozdul a többi is. A tartalmi átrendezés kevesebb anyagi ráfordítást igényel és iobban lehet alapozni az egyes intézményekben még meglevő belső tartalékokra. A strukturális változás viszont nagyon pénzigényes. Kilátás tehát inkább a tartalmi korszerűsítésen van. legalábbis pillanatnyilag, ami éveket, ló néhánv évet jelent. Ebben az évtizedben nagyobb költséggel iáró változtatás aligha lehetséges. A tartalmi korszerűsítés viszont jószerint csak a képzési programokra, a tanítás anyagára, esetleg módszereire szorítkozik, s még az is bizonyos megszorításokkal. A felsőoktatás képzési módszeréhez ugyanis hozzátartozik a meglehetősen drága műszer-, gép-, laborfelszerelési park. és ezeknek megújítása, illetve bővítése ugyancsak sok pénzbe kerül. Létszámbővítés. a ielenlegi épületek rekonstrukciója bizonyos intézményekben kikerülhetetlen, ez viszont valószínűleg fel is emészti a rendelkezésre bocsátható anyagiak jó részét. Szervezeti átalakítás A tartalmi korszerűsítés azonban önmagában nem képzelhető el. bizonyos szervezeti átalakításra is szükség lesz. A szervezeti átalakítás nem jelent strukturális változtatást, nem ielent úi intézmények alapítását, még csak a jelenlegiek jelentősebb bővítését sem. A szervezeti átalakítás azt jelenti, hoev a ielenlegi kereteket megtartva kell az egymástól nagyon eltérő intézményeket egymáshoz közelíteni. Közismert ténv. hogy a magyar felsőoktatás szétaprózott intézmények hálózatából áll. Vannak kis létszámú főiskolák, kisebb és nagvobb egvetemek. Az egvszerű gazdasági számítások szerint a kis létszámú felsőoktatási intézmény működtetése nem gazdaságos: ugyanaz a tanári, tantermi, laboratóriumi kapacitás esetleg nagyobb létszám képzésére is alkalmas lenne, ha az épületek befogadóképessége megengedné. Egyszerű átalakítással. a különböző intézményekben folyó képzés-összehangolással, úgynevezett „áttanulással" már viszonylag olcsón, több hallgatót fogadhatnának az intézmények, illetve egyes regionális hálózatok. A jövő egveteme mindenképpen meghatározó lesz egves vidéki körzetek szellemi életében, képzési rendszerében, az oktatás minden szintién. Azt lehetne mondani némi túlzással, hogv egyetemek köré szervezett képzéssel olvan szellemi centrumok alakíthatók ki. amelyek gazdaságossá teszik például a tudományos kutatást (beleértve az oktatáskutatást is), a képzés lépcsőfokait összehangolják felmenőleg pedig egymáshoz igazítják. E centrumok az általános iskolától az egvetemig és a továbbképzésig bezárólag, egv-egv képzési ágban egységessé tehetnék a követelményrendszert, a vizsgák rendiét, a továbbtanulást meghatározó felvételi rendszert, a tanterveket, tankönyveket, s egyáltalán. a képzés minden szintiének oktatási és nevelési folyamatát, annak célját és módszerét. A regionális rendezés egyben az országos tervezésnek is jó bázisa lehetne. SARKADI LASZLÖ Lakatos István Boszorkány Az álom függönye mögött e kék hainali órán törli a bőrére tapadt holdfényt egy szép boszorkány. Őzöm hét napja a tavon, de ő — köd. pára. felleg: míg megragadom, változik vízzé és nyakig ellep. Ej vagyok? Rámhainalodik Beragyogom? Kilobban. — Ne fuss feltündököltelek, így sem fonhatsz be iobban' Lidérc? Tündér? Nem is tudom. Csobban a vízsodorba. Ha kövei meghaiítom, 6 mint csókot visszadobja Remeg a tó fölött az ég. sás. nád zászlója lebben — Hogyha sötét lesz. iól vigyázz, kés leszek a szívedben! Pataki Ferenc pannója (Pusztaszer) Kotsis Nagy Margit domborműve (Magyarcsanád) Fejér Csaba triptichonja (Zsombó) Sándor Eszter textilfaliképe (Nagylak) Hévízi Éva munkája (Tiszaszigci)