Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-14 / 294. szám

2 Szerda, 1983. december 7." Telekgazdálkodás Szegeden (2.) Hoa lehet kopogtatni ékért ? HATTYAS TELEP II.ÜTEM HAZHELYRENDEZÉSI TERV Példaként a hattyastelepi építkezések lehetőségét, helyét mutatja a vázlat Kiderült, hogy fölgyorsí­tották a telekkialakításokat Szegeden. A tanács szakem­bereit csak dicséret illeti, a következő kérdés: hova for­duljanak az érdeklődők. Báló László főmérnök azt mondta, hogy az Építési Szolgálati Iroda az illetékes. Kopogtassunk tehát ott. A szépnevű cég a Csongrádi sugárút és a Rózsa utca sarkánál lelhető fel. Vi­szonylag szerény körülmé­nyek között működik: há­romszemélyes az előszobájuk s két parányi irodahelyiség a rezidencia. Túlfoglalkoz­tatottságról aligha,lehet be­szélni, mindössze ketten dol­goznak a köz szolgálatában, a vezető és adminisztrátora. Az iroda bejáratánál ta­nulmányozható az a fölirat, hogy milyen ügyekben érde­mes benyitni. Nem is terhe­lem az iroda vezetőjét, Ve­reska Andást, hogy fölsorol­ja. Lemásoltam a tábláról ajánlataikat. „Az önerőből megvalósított magánlakás­építés a legnagyobb családi vállalkozások egyike. Ennél a vállalkozásnál együttmű­ködő, segítő partner a Sze­gedi Ingatlankezelő . Vállalat mert annyi ülőhelyük nincs, hogy helyet foglalhatnának az emberek. Nézegetem a falra függesztett térképeket, vázlatokat. Sajnos, mind­egyik elavult, semmi eliga­zítást nem nyújt az érdek­lődőknek. Pedig mire gon­dolna az ember? Arra, hogy a szolgálati (nem tudom mi­ért nem szolgáltató?) iroda alkalmazottja a színes és könnyen áttekinthető váz­latokról, a város térképéről könnyedén bemutatná, hol alakítottak ki építési telke­ket Az ügyfelek — mint az kiderült elbeszélésükből — rokonok. Az a kívánságuk, hogy három darab telket egymás mellett szeretnének megvásárolni. „így együtt lehetne a família'', — mond­ják. Tiszteletre méltó tö­rekvés. s mindenképpen tá­mogatásra szorul, hiszen ki­zárható a „török átok". A leendő vevők csak ígéretet kaptak, azzal távoznak, hogy hamarosan benyúitják a pá­lyázatokat. Ezután kérdezi tem az iroda vezetőjét: — Igénylés, vagy pályá­zat? — Pályázat — hangsú­Építési Szolgálati Irodája lyozza Vereska András. — (ÉSZT), amely a telek biztat Még csak az. sem mérvadó. sításától, kiválasztásától, be­építhetőségének tisztázásától kezdve, ajánlott tervek (tí­pustervek) adaptálásán (hely­színre alkalmazásán) és az építési engedély megszerzé­sén át az építkezés feltéte­leinek : Hitelügyek, építési anya­gok, fuvaroztatás, gép-, áll­vány- és zsalu anyag-köl­csönzés, kivitelező, a kivite­lezés szakszerűsége (épület­kitűzés, műszaki vezetés, műszaki ellenőrzés) biztosí­tásában való aktív közre­működéssel bezárólag támo­gatja ügyfeleit. Minden ma-, gánlakás-építéssel összefüg­gő kérdésben teljes körű in­formációt adunk. Fordulja­nak hozzánk bizalommal." — Mikor alakult ez az iroda? — kérdeztük Vereska Andrást. — Tavaly januárban, de nem is annyirá telekértéke­sítéssel foglalkoztunk, ha­nem zömében tanácsadás volt a feladatunk. Közben 100 darab telek tartós hasz­nálatbavételi ügyét is elin­téztük. Ezek a telkek a do­rozsmai szélmalom körül he­lyezkednek el. Jelenleg ti­zenegy házilagos családiház­építkezés műszaki vezetését intézzük. — Telekügyekben milyen a forgalom? — A múlt esztendőben kö­rülbelül 1550" érdeklődő ko­pogtatott irodánkban. A legtöbben építésre alkalmas telket kerestek, de sokan ér­deklődnek ajánlott tervek­ről is. Közben nyílik 'az iroda aj­taja, hárman lépnek be a szobába és bizony ezzel zsú­folásig megtelik az ESZI minden helyisége. Termé­szetesen mindenki álldogál, hogv ki nyújtotta be előbb. A telkek értékesítésénél egy társadalmi bizottságé a dön­tő szó. — Ha valaki most egy tel­ket szeretne vásárolni, tud­nak-e egyáltalán ajánlani valahol? — De még mennyire, sót igen ió területeken vannak használatba vehető telkek. Aká>- hetven igénylőt is ki­elégíthetünk ebben a ni 11a­natban. mivel a telekárak különbözőek, a keidet az olcsóbbak felé tendál. — Közelebbről is hallhat­nánk néhány példát? — Kezdjük a Belvárossal: két foghíjtelken 12 lakás felépítésére van lehetőség. Egyik telek az Április 4. út­ja 20. szám alatt van, a má­sik pedig a Zoltán utca 16. szám alatt található. Haty­tyaslelepen, a Mozdony ut­cában, teljesen közművesí­tett telkeken 16 darab lakás építhető sorházas megoldás­sal. Ságváritelepen ugyan­csak 16 darab lakás készít­hető, nyolc ikerház formá­jában. Megjegyzem, hogy ez utóbbiból kettő már el­kelt. Még körülbelül 30 te­lek szabad a dorozsmai szél­malom környéki területen. — Talán az árak még ér­dekesebbek volnának. — A két belvárosi foghíj ára a legmagasabb. Az Áp­rilis 4. útján levő 700 ezer forintba kerül, a Zoltán ut­cai pedig 540 ezerbe. Leg­olcsóbb a dorozsmai telek, négyzetméterenként 110 fo­rint az ára. Közben egy komoly vá­sárló kopogtatott az. iroda ajtajáá. Kondorosi Szabolcs­úé érdeklődik, tudnának-e még egy telket, de azt a sa­játjuk (amelyet nemrégiben vásárolta ;) mellett szeret­nek. Nern is kellett Kérdez­getném, csak följegyezni egy párbsszádet, amelyből szinte minden kiderült. — Önök olyan állnak az építkezéssel? — kérdezték a fiatalasszonytól. — Éppen kibújtunk a föld­ből — mondta. — Különben nagyon örülünk a helynek. Igazán megfelelt az ára is, hiszen a 675 négyzetméter Kulcsemberek Áz energetikus — • — truuig csctis. a teruletert hetven valahány dolog egyik 0ida]áról beszél­— Az ember megtanulja a tempókat a sekélyben ... — És? — Azt hiszi, úszik. A baj csak akkor jön, amikor ott a tábla: Mélyvíz. És nem ér le a talpa földig. (Párbeszédünk e röpke részletének magyarázatául: Berényi Tamás sikeres érett­ségi vizsgát tett a gépipari­ban, letöltötte a katonaidőt, aztán elvégzett egy felsőfokú energetikai tanfolyamot, s máris ott találta magát a mélyvízben, mi persze képle­tes. Hősünk kapott egy szé­ket és egy asztalt a paprika­feldolgozó kazánházában, levő irodában, az ajtajára pedig felírták: energetikus.) — Akkor kezdődött el ná­lunk az energetikai rekonst­rukció. Ez új, modern ka­zánt jelent sok más melletí. Kicseréltük például a villa­mos erőátviteli berendezése­ket is. — Nagy munka. Berényi rámemeli a tekin­tetét: — Egy gyakorlott szakem­ber is kapkodta volna a fe­jét, nem csak én. De nem akartam szégyent vallani. — Hiúságból? — Nem. Tisztában voltam azzal, senki sem dobál ki pénzt az ablakon. Az új be­rendezések sokba kerültek, úgy kellett tehát beépíteni óket, hogy funkcionáljanak is. Jól méghozzá, mert csak így kereshetik meg idővel az árukat. — Tehát a mélyvíz maga! — Az. De eddig csak a ezer forintot kellett fizetni, de ahnak is csak a harminc százalékát készpénzben, a többire hitelt adott a taka­rékpénztár. • Ügy gondoljuk, hogy a kertben majd ültetünk néhány gyümölcsfát, s szép konyhakertünk is lesz, s ud­var, mpzgástér..,a SiéJ^ek- _..fudja - folytatja aztán — Kinek kell a szomszé­dos telek? — A nővéremék úgy dön­töttek, hogy mellettünk lepednének le. Nagyon meg­felelne nekik a hely, hiszen a környezet kitűnő, csendes, jó a levegő és „élettere" van az embernek. A telekárak pedig igazán elfogadhatóak. Amikor a fiatalasszony el­indult, megkérdeztem tőle, hogy mi késztette őket a dorozsmai területre. A vá­lasz igen materiális: — Az elfogadható telekár, külön­ben bele se vágtunk volna az egészbe. Őszinte beszéd, és teljes mértékben igaza van. Csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a pénztárcánk meg­engedi. Viszont az érdeklő­dőknek ennél sokkal többre lenne szükségük, s tényle­gesen „látniuk" is kellene a tanács által kialakított épí­tési területeket, a meghatá­rozott árakat Báló László főmérnök megnyugtatott hogy térképekkel, rajzokkal is szolgálhat, sőt részletes adatokat is átad, melyekből — remélhetően — minden megtudható. Gazdagh István tünk, a műszaki-technikai problémákról. Ezeket pedig igazából nem is olyan nehéz megoldani. A másik vi­szont ... Ráncok jelennek meg a homlokán. Rágyújt fújja a füstöt —, én kereken huszonöt éves voltam. És harminc embert bíztak rám, legtöbbjük az apám lehetett volna ... — Elfogadták vezetőnek? — Igyekeztem, hogy elfo­gadjanak, hogy korrekten vi­selkedjek, hogy ellássam a munkámat! Ma már az idő­sebbekkel is tegeződöm. — Fontos dolog etl — Annak tartom. A köl­csönös megbecsülés jelének. (Tamás valóban kulcsem­ber, mondja a gyár műszaki főmérnöke, egyik a sok kulcsemberünk közül. Bíz­tunk benne, méltó volt erre, s az ma is. Két év itt töltött idő után lett először kiváló dolgozó.) — Fontos embernek tartja magát? ' — A munkám fontos. Mert az energiával való ésszerű gazdálkodás is az. Hogy pél­dával is érzékeltessem, öt év alatt sikerült húsz száza­lékkal csökkentenünk a fel­használt energiát, kevesebb olajat és valamivel több gázt égetünk el. (Két évvel ezelőtt a mi gyárunk nyerte a körzeti energetikai versenyt, mondja a műszaki főmérnök, az érté­Méz a piacon, termelés, felvásárlás Az idei eredményekről és az 1984-es tennivalókról tárgyait a Hungaronektár Országos Méhészeti Szövet­kezeti Közös Vállalat igaz­gatótanácsa keddi ülésén, a FZÖVOSZ székházában. A beszámolóból kitűnt: a méz világpiaci árának csökkené­se és az általában jellemző túltermelés következtében a vállalatnak értékesítési gondjai adódtak. Előrelátha­tóan nem sikerül teljesíte­niük az idei kiviteli tervet. Annak ellenére van ez így. hogy a Monimpex mellett más külkereskedelmi vál­lalatok is bekapcsolódtak az értékesítésbe, s erőfeszí­téseket tesznek a kivitel, fokozására. Az igazgatótanács ülésén leszögezték: továbbra is nagy szükség van az ágazat termelésére, ezért a meg­termett, leszerződött mézet a vállalat maradéktalanul átveszi a termelőktől. A piackutatás szerint legkere­settebb az akácméz, ezért más mézfajták rovására en­nek termelését ösztönzik, s ehhez száilítási kedvezmé­nyeket is adnak a méhész­gazdáknak. A vállalat felkutatja azo­kat a lehetőségeket. ame­lyekkel fokozhatják az ér­tékesítést. Belföldön első­sorban az élelmiszeriparban kínálkozik erre lehetőség. kelés Tamás munkáját is minősíti, jelesre.) ' — Mi jellemzi a jó ener­getikust? — Energetikus alapjában kétféle van; az egyik lemegy és maga bütykölj a gépet, ha baj van; a másik inkább figyel, olvas, gondolkodik. Én azt hiszem az utóbbi tí­pushoz tartozom, s meg is tudom okolni, hogy miért. Egy* rosszul kötött energia­vételi szerződés olykor egy­millió forintba is kerülhet a gyárnak. — És ha észnél van az energetikus? Mosolyog, most először. — Harminc éves. Elége­dett élete alakulásával? — Igen, de ez nem je­lenti azt, hogy örökké ebben a székben akarok ülni. Sze­retnék előbbre jutn^, tanulni. Nemrég nősültem, az éle­tünket is meg kell alapozni. — Van miből? — Egy fiatalnak, nősülés után pláne, semennyi pénz sem volna elég. Talányos válasz, de ezt is mosoly kíséri. Petri Ferenc A textilipar munkája A textilipari vállalatok idei munkáját értékelte és a jövő évi feladatokat vi­tatta meg keddi ülésén a Textilipari Dolgozók Szak­szervezetének Központi Ve­zetősége. Kelényi Gábor ipari minisztériumi főtaná­csos beszámolójában egye­bek között megállapította: az első félévi jelentős visz­szaesést követően az utób­bi hónapokban növekedett a textilipari termelés, több cikk került mind belföldre, mind külföldre. A kollektí­vák erőfeszítései nyomán á legtöbb helyen sikerült megszüntetni az elmaradá­sok jó részét. A piac élénkülésére 1984­ben sem számíthatnak, ezért minden vállalatnak fo­kozott erőfeszítéseket kell tennie — hangoztatta az Ipari Minisztérium képvise­lője. Jövőre nagyobb gon­dot kell fordítaniuk a vál­lalatoknak a belföldi ellá­tás javítására. , A miniszté­rium felhívta a figyelmeit a minőség további javítá­sára, és nagyobb kooperá­ciós fegyelmet sürget a fel­dolgozó vállalatok és az alapanyag-szállítók között. Or. MSÉÍI József látogatása megyénkben Pedagógus-aktívaértekezlet Vásárhelyen Tegnap, kedden Csongrád megyébe látogatott dr. Vok­sán József, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára. A szakszervezeti vezető a kora délelőtti órákban Vá­sárhelyen kezdte meg napi programját. Az MSZMP, vá­rosi bizottságán tett látoga­tást, ahol dr. Szalontai Jó­zsef első titkár fogadta. Ezt köéetően pedagógus­aktívaértekezletet rendeztek a Bethlen Gábor Gimnázium könyvtártermében. A ren­dezvényen, amelyen jelen volt dr. Szalontai József és Csizmadia Sándorné dr. ta­nácselnök is, Hecskó János, a Pedagógusok Szakszerve­zete városi titkára köszön­tötte a megjelenteket; azok­•tatási-nevelési intézményék vezetőit, a pártalapszerveze­tek titkárait, valamint a munkahelyi szakszervezeti titkárokat és bizalmiakat. A főtitkár időszerű szak­szervezet-politikai kérdések­ről tartott tájékoztatót. Mint mondotta, a gazdasági hely­zet súlyosbodásával arány­ban nő a tagság várakozása a szakszervezet tevékenysé­ge iránt. Ebben a helyzet­ben a rétegmunka erősítése, az érdekek rangsorolása, a különböző szakmák, rétegek közötti érdekellentétek felol­dása az egyik legfontosabb feladat. Nem ^mondhatunk le arról, hogy az oktatás töret­len fejlődése legyen a cél, ugyanakkor az új iskolai do­kumentumok eredményes gyakorlati megvalósítása megnövekedett terheket ró a pedagógusokra — állapította meg. A szakszervezet továbbra is szorgalmazza a kereseti vi­szonyok javítását, és e ne­héz, de szép pályán dolgo­zók erkölcsi megbecsülése skálájának szélesítését. Szó esett arról is, hogy a lakás­építési kölcsön megszűnése, valamint a vasúti utazási kedvezmény 50 százalékról 33 százalékra való csökkené­se érzékenyen érinti a pe­dagógustársadalmat. Szó esett a nyugdíjasok támogatásá­ról, az üdültetésről és más szociális kérdésekről is. Az értekezletet követően dr. Voksán József megtekin­tette a Bethlen gimnáziu­mot, majd pedig a Dózsa György Általános Iskolába látogatott, ahol nemrég — nagy társadalmi összefogás eredményeként — 6 új he­lyiséggel sikerült gyarapíta­ni a demográfiai hullám következtében komoly ne­hézségekkel küzdő intéz­ményt. Délután Szegedre vezetett a vendég útja, ahol fogadta dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára, akivel a pedagógus-szakszervezeti munka időszerű kérdéseiről cseréltek véleményt. Dr. Vok­sán József este visszautazott Budapestre. NEB-ülés Szegeden A Szeged megyei városi és Szeged járási Népi El­lenőrzési Bizottság tegnap, kedden ülésezett. Kalmar József. a NEB elnöke kö­szöntötte az idei utolsó ta­nácskozás résztvevőit, majd a testület megvitatta és el­fogadta sz ifjúsági parla­mentek határozatainak vég­rehajtási tapasztalatairól, a közérdekű bejelentések utó­vizsgálatáról, a javaslatok és panaszok megvalósulásá­ról szóló beszámolót. Végül tájékoztató hangzott el a tőkés import helyettesítésé, ről, és a központi bérpoli­tikai intézkedések végrehaj­tásáról. Ez utóbbi intézke­dések a pedagógusokat érin, tették. Elismerés fialladékgyOjtésért Ankétot rendezett a na­pokban a Dél-magyaror­szági MÉH Nyersanyag­hasznosító Vállalat * Szege­den, a legszorgalmasabb gyűjtők részére. A találko­zón ott volt Kulcsárné dr. Kiss Piroska, a népfront városi bizottságának titkára és a MÉH Tröszt képvi­seletében Ágoston István is. Szabó Jenő igazgatóhe­lyettes ismertette a válla, lat idei eredményeit. és szólt a népgazdaság számá­ra oly fontos hasznos hulla­dék gyűjtésének gondjai, ről. Az ünnepségen tizenné­gyen vették át a Kiváló Hasznosanyag Gyűjtő kitün­tetést, heten pedig elismerő oklevelet és pénzjutalmat kaptak.

Next

/
Thumbnails
Contents