Délmagyarország, 1983. november (73. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-26 / 279. szám

— Volt itt egy ifjú kollégája, aki nagyon megharagított bennünket — mondta dr. D„ a Prücni és Csizmahúzó Müvek helyi gyárának igazgatója. — Éspedig? — kérdeztem, süllyedezve az ingoványos fotelban. — Olyan cikket írt rólunk, hogy a gyár dolgozói mind föl voltak háborodva. Már a címe ' is értelmetlen és kihívó. A címnek, ugyebár, félreérthetetlenül kd kell fejeznie a tájékoztatás" tartalmát. Ezt maguknak, újságíróknak jobban kellene tudniuk. Nohát, mi arról tájékoztattuk a kollégáját, hogy dinamikusan fejlődik a hazai prücniipar. Javasoltam, hogy ez a megállapítás összegző, összefoglaló jellege miatt egyben a cikk címe is legyen. A maga fiatal kollégája még a világon sem volt, amikor már ezzel a címmel jelentel} meg rólunk cikkek a helyi sajtóban. Ha harminc esztendeig megfelelt ez a bevált cím, most miért nem jó? — Nyilván újítani akart a kollégám — védekeztem. — Hát így csak ne újítson! Azt irta címnek: Prücni vagy nem prücni — ez itt a kérdés. — Az ilyesmit blickfangnak hívják a mi szakmánkban — magyaráztam. — A betűk özönében föl kell kelteni valahogyan az olvasó figyelmét. Bár a mi munkánk—nem hasonlítható a szépirodalomhoz, valamiféle írásművészetre itt is szükség van: a jó cím afféle csalétek, hogy az olvasó végigolvassa az egész cikket. — Szóval erre spekulált a kollégája? Azt sugallni, hogy valami bűzlik a prücni körül! Hogy nincs minden rendben a prücnisták háza táján! Hogy az olvasó valami szaftos leleplezést szimatoljon! — Dehogyis — bizonygattam. — A cikkből aztán kiderült, a prücniipar importot helyettesít, exportál és éjjel-nappal javítja a népgazdaság egyensúlyi helyzetét. • Írásművészet — Kiderült, de hogyan! Én szó szerint azt mondtam, hogy az ide vágó határozatok szellemében még az eddigieknél is kiválóbb prücniket állítunk elő. Ebben a megfogalmazásban, kérem, minden szó nélkülözhetetlen és megváltoztathatatlan. Benne van az, hogy mi nem önfejűsködünk itten, hanem az elvárások szellemében cselekszünk. Az újságban mindez teljesen kifacsarva úgy jelent meg, hogy jobb prücniket gyártunk, mint korábban. — Szerintem egyszerű és lényegre törő megfogalmazás. Mi kifogásuk ellene? — Látszik, hogy nem tud a sorok közt olvasni. Mert mi csendül ki ebből: jobb prücniket gyártunk, mint korábban? Hát az. hogy korábban nem volt elég jó a mi prücnink. Pedig — ezt az önök újságja harminc év alatt számtalanszor megírta — mindig kiváló prücnit gyártottunk. Én pontosan' azt hangsúlyoztam akkor, hogy mj most, az elvárásoknak eleget téve még a korábbi kiválónál is kiválóbbat gyártunk. — Biztosíthatom, semmiféle hátsó szándék nem vezette a kollégámat — Elhinném, ha' nem változtatta volna meg a nyilatkozatom többi részét is. Azt mondtam például: fontosnak tartjuk, hogv dolgozóinkat konvertálható szaktudással vértezzük föl. Ehelvett az jelent mea az úiságban, hogy a csizmahúzó szakmunkásokat átképezzük prücnigyártásra. — Nem így van? — De igen. Csakhogy, ha valaki a nyilvánosság előtt fogalmaz ilyen drasztikusan, akkor az olvasó rögtön elkezd spekulálni. Ezeknél, azt gondolja, • biztos tele a padlás csizmahúzóval. Nem tudják eladni, azért kell átképezni a szakembereket. És miért nem tudják eladni? Nyilván, mert rosszak a csizmahúzók. Látja, egyetlen felületesen megfogalmazott mondat mennyire félreinformálja az olvasót, és milyen sanda gyanúsítgatásokra ad alkalmat. — pgy tudom, nemrégiben visszaküldött a tőkés exportpartnerük három vagon csizmahúzót. — Politikai diszkrimináció volt. A tőkés piacon falakba ütközik a szocialista csizmahúzó. — Azt rebesgették, minőségi hibák miatt küldték vissza a szállítmányt. — Az csak ürügy volt. Aki nagyon keres hibát, az talál. De ez nem tartozik a nyilvánosságra, rontaná az olvasók hangulatát. Nem is részletezem tovább, milyen félreértésekre adott alkalmat a maga munkatársának az az elnagyolt, hozzá nem értő cikke. De tanultunk az esetből:' ragaszkodom hozza hogy ezeatúi csak az általunk adott anyagot közöljék az újságban. Ezt jóváhagyta az üzemi négyszög és megküldtük az illetékes szerveknek és hatóságoknak is. Tessék. A kezembe nyomott egy terjedelmes jelentést. A tizenhárom sűrűn gépelt oldal eleiére ráírta a címet: Dinamikusan fejlődik a hazai prücniipar. • — Azt hiszem, húzni kellene belőle. Ránézésre több mint egy oldal lenne az újságban — kockáztattam meg. — Nem járulok hozzá! A múltkor az országgyűlésről két egész oldalt írtak- Ez így kerek, ahogy van. Minden szót háromszor is megfontoltunk, mielőtt leírtuk. Egy betűt sem lehet hozzátenni, vagy elvenni belőle. Végig a lényegről szól a címében is, a sorokban is és a sorok között is: arról, hogy dinamikusan fejlődik a hazai prücniipar. Ez az igazi írásművészet, elvtárskám — mondta dr. D. és leereszkedőn megveregette a vállamat. TANÁCS ISTVÁN 10 Szombat, 1983. november 2G. Kísérletezés Oszkin kinyitotta az igazgatói szoba ajtaját: — Hívatni tetszett? — Igen. Kerülj beljebb — helyezkedett el kényelmesebben a fotelben a direktor. — Meséld el, hogyan sikerült elhelyezkedni a kísérletezési osztályon... — Ezt meg hogy érti? — mondta vidáman Oszkin. — Egyetértésben a szociológusok tanácsával. a mai naptól a magázás helyett áttértem a tegezésre, függetlenül a hivatali rangtól és beosztástól. nem véve figyelembe a kor- és a nemek közötti különbséget sem. A szociológusok előrejelzése szerint ez a változtatás nagy eredményeiket fog hozni n munka termelékenységének a javülááában. Jó hatással lesz a munka hatásfokára, és minőségiavulást is fog eredményezni. — És önnek személy szerint mit jelent a tegezés — érdeklődött az igazgató. — Hát ezt meg hogv értsem? — csodálkozott Oszkin. — Ettől nem függ a kísérletezés! — Az igaz — egyezett bele az igazgató. — De ha n többieket tegezed, akkor miért magázol engem? — Hát hogv is mindiam — vált óvatosabbá Oszkin. — Valószínű megszokásból . .. — Rendben, akkor most rögtön kezdjél te•geznl f ajánlotta a, direktor. 1 — És mit is mondjak — kezdte Oszkin. — Ami jólesik — húzta fel a vállát az igazgató. — Jesztignyejeva szabadságra akar menni. Engedjem, vagy most mégse? — kérdezte egyszuszra Oszkin. — Ha pincs rá szükséged, akkor engedd — .morrdta az igazgató. I —' Rendben, akkor megegyeztünk — felelte Oszkin. , -T- Elengedem. — De hol volt a tegezés? — j kezdett mocorogni az. igazgató. — Ne húzd az |dőt. — Piscsikovné szisztematikusan elkésik, mit csináljak vele? — kérdezte gyorsan Oszkin. — Meg kell fegyelmezni — egyezett bele a direktor. — De ki mondja meg neki? No, ki? — Az igazgatóság, magától értetődik — hangoztatta válaszul Oszkin. — Hát ki nálunk az igazgató? — kérdezte az igazgáló ... — Minden valószínűség szerint nem én! — tért ki a válasz elől Oszkin. — Hanem akkor ki?! — felelősségre vonóan kérdezte az igazgató. — Az. aki az igazgatói székben ül — felelte a világfit játszva Oszkin. — Tehát én?! — mondta majdnem felkiáltva az igazgató. — Természetesen! — felelte örömmel Oszkin. — Nem lett- volna egyszerűbb, ha azt mondod: te, igazgató elvtárs? — mondta morogva az igazgató, miközben a térdén dobolt az ujjával. — De hát ezt mindenki tudja — húzta fel a vállát Oszkin. — Helyes. — Az igazgató ivott egy korty vizet, igyekezett megnyugodni. — De én tőled akarom hallani azt a mondatot, amelyikben határozottan tegezéssel fordulsz hozzám. Rögvest megbüntetlek, Oszkin, ha nem mersz letegezni! — A te szócskát a fogai közt szűrte az igazgató. — Ráadásul a kísérletezés szabotálásáért. — Én mindenkivel áttértem a tegezésre. És a kollég'ák is mind visszategeznek — próbálta tisztázni magát Oszkin. — Akkor nekem miért nem mondod, hogy te? — kiabált az igazgató. — Miért nem mondom? — csodálkozott Oszkin. — Mondom én. — Na, halljam — biztatta az igazgató. — Gyerünk, bátran. — Azt beszélik. Sibajev elkezdett legyeskedni Zinaida Nyikolajevna körül. Már le is legezte — mondta Oszkin. — Már majdnem botrány lett belőle ... A hölgynek ugyanis van férje ... — De hát én legyeskedtem körülötte? — kérdezte ingerlékenyen az igazgató. — Minek itt óvatoskodni? — Hogyhogy minek? — csodálkozott Oszkin. — Az igazgató nem ... — Mi nem? — förmedt rá Oszkinra az igazgató. — Ám legyen férfi — mondták fel Oszkin idegei a szolgálatot. — Legyél akkor csábító! — kiáltotta Oszkin az arcába az igazgatónak, és kisietett a szobából. — Kell nekem élen járni — morogta Oszkin az orra alatt, miközben visszatért a saját irodáiéba. . „ — Mégiscsak rendes ember ez az Oszkin — elégedetten gyújtott rá szobájában az igazgató. — Ilyen beosztottakkal, érdemes dolgozni... Azzal lenyomta a gombot, és* a belépő titkárnőnek mondta: — Küldje be a következőt, a szabványosítási osztály vezetőjét. A. E. A dzsessz ürügyén Az ürügy kettős: egy szegedi esemény, továbbá egy országos helyzetképet minősítő kijelentés továbbgondolhatósága. Ha úgy tetszik, akár rész és egész dialektikáját illusztrálandó. ' A múlt hét vége a dzsesszé volt Szegeden, újra. Pontosabban: kétévi szünet után. S mivel előzőleg hagyománynak számítottak a várost Debrecen mellett az ország másik ilyetén jellegű centrumává avató szegedi dzsessznapok. a mostani, a kihagyást követően kontinuitásra törekvő, ám a korábbiaknál időben-reprezentációban szerényebb rendezvény ugyanazt a kérdéskört vetíti elénk, mint az Űj Tükörben megjelent interjú egy-két megállapítása. A hetilapban Lőrinszky Attila fiatal bőgős beszélt arról, hogy csak az ügyeletes divatirányzatok után lihegő sznobok nézik le és tartják perifériálisnak a hazai dzsesszéletet. ám a műfaj ezzel együtt váltig nem kap megfelelő támogatást, nincs menedzselés, nincs szervezeit. egységes foglalkoztatási és koncertezési lehetőség, noha a dzsessz igen-igen népszerű, talán egyféle reneszánszát is éli napjainkban Magyarországon. A legutóbbi szegedi tapasztalatok több szempontból csafc megerősíthetik a fenti véleményt. Larry Coryell, a kitűnő amerikai gitáros koncertjén telt ház volt az Ifjúsági Házban, a tömeg — a rossz szervezés következtében — a szó szoros értelmében egymást taposva zúdult a nézőtérre. egyszóval: igenis nagyon kell a jó dzsessz! Viszont éppen a szegedi dzsessznapok sorsának alakulása is mutatja. mennyire problematikus az ügy — szűkebb hazánkban csákúgy, mitit az egész országban. Nem tehetek róla. de nemigen tudok szabadulni a feltételezéstől: sokan (talán már csak tudat alatt) alighanem még mindig ..gyanús" művészetnek tud)ák-vélik az improvizációs ar. tisztikumot. Egyértelműen ame• rikai gyökerei miatt kicsit hasonló sors sújtotta, mint a tudományok között sokáig a szociológiát. Egy kicsit „ördöginek", ebből következően kicsit burzsoádekadensnek, ebből következően egy kicsit szükségtelennek — végül is nagy mértékben elhanyagolhatónak ítélhették meg több fórumon a rendszeres támogatást, a menedzselést, vagyis a konkrét intézkedésekkel fémjelezhető reppektust. Igaz: a politika ilyen elképesztően szűk látókörű leegyszerűsítésein és kártékony véleményein már túl vagyunk. Ám a dolog, sajna, nem ilyen egyszerű. Mert igenis élnek és hatnak tovább „régi beidegződések", néha csak konformizmusból, néha csak szinte irracionális „megszokásból" (ha eddig jó volt így, miért ne lenne az ezután is) — vagy éppen csökönyösségből. Azt ugyan már régóta senki nem hiszi, pláne nem mondja, hogy a dzsessz akár erkölcsi, akár politikai szempontból rombolná hallgatóit (sőt. ilyen veszélyeket valóban rejtő „zenéket" éppen, hogy „túl is támogatnak" már) —, de a helyzet ettől még nemigen változik. Szegeden a dzsesszhétvége újfent bebizonyította a műfaj színvonalasságát és óriási népszerűségét. a rendezvény előzményei viszont egy, korábban már kialakult jó hagyomány megszakadását, az értetlenség. a nem kellő támogatás „eredményeit". Az országos helyzetkép pedig, tekintve, hogy az említett interjú alig néhány hete látott napvilágot, feltehetően statikus. Szegeden lelkes dzsesszrajongó fiatalok akaratereje és kitartása révén picit már ledolgozni látszunk a magunk okozta hátrányból, de mivel „amúgy" némileg előnyben is voltunk, bőven van mit behozni. Csak eközben lássák, ahol látni kell. hogy mindez bántó cikkcakkok nélkül is mehetne. Már csak azért is. mert nagyon igaz az a Bennv Goodman-idézet. amivel ama bizonyos interjú befejeződik: ..A tömeg moraja a legszebb hang. amit valaha is hallottam." (A fenti képeket a szegedi dzsesszhétvégén Nagy László készítette Larry Coryell koncertjén.) DOMONKOS LÁSZLÓ f