Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-08 / 212. szám
t Csütörtök, 1983. szeptember 8. 41 Hétköznapok Határidőnapló Sorra jártam Szeged há- érje! Tegyünk így, mert a rom papír- és írószerbolt- kereskedelem így akarja! ját voltam a Centrum és Jelenleg használatos kisa Szeged Nagyáruház pa- könyvemet fellapozva lápírosztályán, de határidő- tom, hogy benne van az naplót nem sikerült vásá- 1932-es, az 1983-as és az rolnom. Csak a Klauzál 1984-es naptár is. Tehát a téri üzletben tudtak mu- gyártók még úgy számítatni egy könyvecskét lu- tottak, liogy legalább háxus kivitelben, cipzárral rom évben forgatni lehet záródó tokban, 270 forin- ezt a praktikus cikket, tért. . ' Szeptember a tanév kez- Majd csak szeptem- Sok pedagógus határber végén lesz. Szezon- tdonaplojanak vezeteset cikk: - mondták az el- szlvese" kezdené egy időaddk> ben a tanevvel. Az iskolaév elején fogadkozó feleTehát tekintsük úgy az dékeny nebulók rendre előjegyzési füzetünket szoktatását is segíthetnénk egész évben, mint holmi egy ilyen könyvecske ajánbecses, pótolhatatlan tár- dékozásával. De ezzel még gyat? Vigyázzunk rá, mert várni kell! Ám falinaptárt ha elvész, csak következő — ami csakis kizárólag az év január elsejétől kezd- 1983-as év napjait mutathetünk újat! A mindenna- ja, sok-sokfélét vásárolhapi használat közben is tunk szeptemberben is, imügyéljünk, nehogy sérülés már negyed áron) Szakmai rutin A belvárosi étteremben hanyag mozdulatokkal az előfizetéses ebédet fo- munkához látott, Többször gyasztó vendégek az egyik megigazította nap kezdő pincérekkel ta- zsebéből lálkoznak, máskor a szak- blokk-köteget, mában régebben dolgozók hogy csak kivételesen kevarinak szolgálatban. veredett ő erre a helyre. S A jövő pincérei közt van hogy lássák a vendégek, igazi' kereskedői erényeket mennyire félvállról veszi ő csillogtató tanuló. Nagy ezt a munkát, szemeit a gyorsasággal szedi le az lehető legfeltűnőbben az edényeket, van ideje arra, alig serdülő iskoláslányohogy a tálcák után letöröl- kon legeltette. Közben a je az asztalokat. Vizet hoz szennyes edény közé kevea félig üres kancsókba, redett egy még érintetlen közben jó étvágyat kíván, ebéd. (A gazdája éppen vagy megkérdezi, ízlik-e az kenyérért ment.) Amikor ebéd. az ebéd nélkül maradt fiú A tanulmányaikat már szóvá tette a pincérnek a befejezett felszolgálók kö- tévedését, az rámordult: a mellénykikandikáló jelezve. zül — gyanítom — nem mindenki lelkesedik azért, ha ide osztják be dolgozni. Van, akit nagyon , za- másikat ! var ez a munka. A minap ,,, . . . , •, , Valóban, neki mar nem S. tPP!", lehet Ídej4 mindenre, csak — Van Is nekem időm ai-ra, hogy a te kajádat figyeljem! Kérjél magadnak cér hosszú ideig, napfürdőzött a bejárati ajtón kívül. Amikor már a gazdátlanna vált tálcák valamennyi asztalt ellepték, a tanulóknak. Kívánom, az ő idejük ne fogyjon el a későbbi években sem! Bőle István Pathológusok kongresszusa A Magyar Pathológusok Társaságának háromnapos kongresszusa kezdődött szerdán Szekszárdon. Kétszáznál több magyar és külföldi orvos vitatja meg a pathológiakutatás eredményeinek alkalmazását, elsősorban a belső elválasztású mirigyek betegségeinek gyógyítását. A pathológia, a szervek alaktani elváltozásaival foglalkozó orvosi tudományág, napjainkban diagnosztikus tevékenységgé vált, és a szekszárdi tanácskozás célja éppen az, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gyógyító orvosoknak, ötven előadás hangzik el, egyebek között az agyalapi mirigy és a pajzsmirigy daganatainak korai felismeréséről, gyógyításáról, továbbá más belső elválasztású mirigyek betegségeiről, illetve biológiai szerepükről. Biogál— Salvana ötféle tápszert és kilencven fajta takarmányadalékot állít már elő a Biogál Gyógyszergyár az NSZKbeli Salvana céggel folytatott kooperáció keretében — mondották el a gyár képviselői szerdán a hazai felhasználóknak rendezett tai nácskozáson, a budapesti Hilton-szállóban. A partnerek — a Medimipex közvetítésével — a 70-es evek végén kezdték meg az együttműködést, a külföldi partner licenc-szerződés keretében takarmányozási technológiát adott át a magyar gyártóknak. Ennek alapján hozzáláttak az úgynevezett Biogál—Salvana takarmányadalékok és tápszerek közös gyártásához, mégpedig úgy, hogy egyes anyagokat továbbra is az NSZK-beli cég szállít. Kórházi ápolónők 2. Hivatás és szolgálat Szinte valamennyiünk- geként személyes tapaszta- az egészségügyi szolgálat nek vannak élményei ró- latokat szereztek, akár a fontos része. Tudnia kell. luk; fölénk hajoltak, ad- szó szoros értelmében a sa- hogy a munkája különleges, tak egy pohár vizet, szól- ját bőrükön is. tak egy jó szót. Életük- „ .. , ,, , , . röl, gondjaikról, munka- Nyilvánvaló, hogy mint juk nehézségeiről mégis m,ndenutt" ezen a területen alig tudunk valamit. Ezért közöljük örömmel ezt az írást, mely bepillantást enged az ápolónői munka hétköznapjaiba. sem egyformák az emberek, nemes szolgálat a beteg ember gyógyulása érdekében. Ebben a szolgálatban, amelyben ő az orvos legfőbb segítőtársa, napról Csak azoknak érdemes a ma ápolónőjétől, és amemegmaradni a betegágy ly°knek többségük meg is melletti ápolónői pályán, felel, illetve megfelelni töakik azonosulni tudnak rekszik mindaz, aki fnéltán munkájukkal, ami pedig azt visell ezt nevet jelenti, hogy tevekenyseguket nemcsak pénzkereső Nézzünk most meg csak foglalkozásnak tekintik. Aki kettőt ezekből a tulajdonsánem érzi át, hogy ennél gokból. Bár nem a legfonsokkal többről van szó, az tosabb. vegvük először a jobban is teszi, ha nem ma- külső megjelenést, rad a betegágy mellett, pedig — jobb szó Nem kell azon csodálkozni, mondjuk így — a modort. és nincsen minden egész- ~ ~ __ "/T" - " „'. - " 7," 11 sé2ü<*vi szakdolgozóra eev- napra mas"mas módon kell szaKaolgozora egy- betegek egyénenként igen formán raillo kép Vannak változói többríyire burUoltan n ás ok a melye ket elvárunk ^ áttételesen jelentkező lénasok, amelyeket elvarunk lektani igényeinek'megfelelnie. t Az a jó, ha a nővéri magatartás a beteg emberben egy kicsit az anyai gondoskodás emlékét idézi fel; ha a beteg — akárcsak á tudatalatti szférán át — úgy érezheti, hogy most valami hasonló történik vele. mint utána a"tikor kisgyermekként — híján ugyancsak másokra utaltan — édesanyja szeretetteljeMáskor a szerető feleseg gondoskodását kell helyettesíteni, és bizony az is előfordul. hogy a kórházban hogy a 14 éves lányok, ami- hiszen a beteg is így szerzi , gondozta. vigasztaltakor az egészségügyi pályára első benyomásait. Túlzásokfelkészítő iskolába jeient- tói mentes, gondozott, jól keznek, nem tudják még, ápolt külső méltó az ápotóhogy valójában mire is vál- nőhöz. Amennyire visszalapoznak. Túlzás nélkül ál- tetsző lenne, ha gyűrött (egészségügyi ellátásban) líthatjuk, hogy igazán jó vagy kétes tisztaságú kö- ke" pótolni azt az embeáDolónő csak abból lesz, penyben, gondozatlan haj- ri melegséget, ami valamiakinek a számára ez a íal jelenne meg, annyira lyen okb°l egyébként hianymunka hivatássá válik, ha- helytelen az is, ha divat- zlk az adott beteg életéből, sonlóan az orvoséhoz. bemutatóval vagy netán Nehéz és sokrétű de A Dárhuzam egyébként vaIamiféle szórakozóhellyel szép feladat vár tehát az teltesS kSekvő^tsren ^ZZZÍ dolgozó ápolóazonos célért a beteg em- k"?tbtében a munkahelyet, nőkre. Munkájuk társadalbergyámot^sáért d'olgo™- "síiken ^Z mÍ értékek*ét nak mindketten, az orvos és * 1984' ,anuár lJt51 az áDolónő munkáia félté- <flnos' flatal aPol°no van, műszakpótlékjukat. fizikai teleri egvmást I dekí vánko- de tudatosan ügyelniük kell dolgozó kategóriába kerülte ezi egymastt icemvanKO- arra hogy a betegekkel va_ nek? Örömmel nvugtázzuk zik az első évfolyam elveg- !ó kapcsolatban sohasem a ezt a gesztust, ami az zése után kórházi ápolásta- férfiak számára vonzó nő egészségügyi szakdolgozókat ni gyakorlatukat töltő or- szerepe vár rájuk, hanem ^ép, inkább arra ösztönzi, vostanhallgatók ama észre- M I f' hogy minden tekintetben vétele, miszerint helyes len- W í^itTSSí «*»toe ne az orvosegyetemre felvé- vagy a női szépséget, fiavatásuknak, és a hivatalos Vízipók telre jelentkezők számára taiságot előtérbe állító ma- állami elismerésen túl is kiég? év betegágy melletti se- ga tartás a nőbetegekberi és érdemeljék a társadalom a súlyosan beteg férfiakban, tagjainak közvetlen megbeönkéntelen összehasonlítás- csüJését. Valóban tisztelet sál is, saját helyzetük ne- illetheti a lelkiismeretes gatív vonásait hangsúlyoz- ápolónőt: mert 24 órán át, láthatnák, ugyanakkor a jó köz- megszakítás nélkül a beteg érzettel bíró férfibetegek mellett van; mert szombaton és vasárnap, éjjel és nappal megjelenik a csengőszóra; mert kedvesen mosoPersze a férfibetegektől is gédápolói gyakorlat kötelező letöltése. Valóban sok előnnyel járna ez a módszer: a leendő orvostanhallgatók közelről hogy körülbelül mire vállal koznak. reális szempontokat egy részenek a vonatkozálehetne kapni a pályaalkal- 8015311 nem kívánatos bomasság megítéléséhez, és — nyodalmakhoz vezethet, ez sem lebecsülendő — alaSzinrs magyar rajzfilm, ket, hogy azok egyszerre minden ideális rajzfilmkífrta: dr. Kertész György, tündérien eteven gyermek- vánalom: a Vízipók letreFény képezte: Polyák Sán- személyiségekké és igen ka- hozói rengeteget tanultak dor. Csepele Attila és rakteres mesehősökké vál- Walt Disneytől éppúgy, Henrik íren. Zene: Pethö nak. Azután: a hihetetlen öt- mint a korábban bemutatott, Zsolt. Dramaturg: Balint letgazdaság. Például a mol- felnőtteknek is szóló, egész Ágnes. Rendezte: Szabó nárkák hokimeccse, a esi- estét betöltő magyar rajzSzabolcs, Haui József és galányok buboréklánca, vagy filmek készítőitől. HagyoSzombati-Szabó Csaba. Rák apó páncélvedlése. S mány és modernség e ritka mindezenközben roppant szerencsés ötvözete így hozE rovatunk bevezető al- gazdag biológiai ismeret- hat és igy is hoz létre makotói névsorába (a „kopf- anyag is átadatik az ámul- gas színvonalú, értékes, a ha", ahogyan mi nevezzük) tan figyelő Vízipók-rajon- műfaj kritériumainak maszívem szerint most be kel- góknak. nagyszerű, alig ész- ximálisan megfelelő alkotást, lene írni a rajzolók és a revehető, tehát igen. ponto- Kevés didakticizmus; okos. inozgástervezők, az animá- san kidolgozott, finom mód- finom nevelői attitűd (a torok neveit is. Sokan van- szerekkel. Annyira, hogy környezetvédelemtől különnak, felsorolásuk tehát jó- csak őszinte csodálattal le- féle emberi gyarlóságok elkora helyet venne igénybe, het adózni az alkotóknak — ítéléséig), ötletparádé számde erősen fájó szívvel le- ezért is. Mert nem csak azt taian, jobbnál jobb és erehet csak lemondani nevük tudhatjuk meg, mire jó a detibb megoldással, kedves, megörökítéséről. légnadrág a Vízipóknak, vagy igazán gyermeki hangvétel. , , , ..,,,,.,,. mitől és hogyan éles az vonzó, határozott körvonaMert a televízióból jól is...... , , Élescsiga, de közben állán- lakkal rendelkező, szuggeszmert Vizipok-sorozat nyolc- dó (BáUnt Agnes dramatur. tív atmoszféra - íme; az . ^Hal^zata giaj munkajal jelesre mi- eredmény. Igen, ez a Vízire, „„ = ,,J n^sítö módon), folyamatosan pók tényleg egy csodapók. van perces mintegy felerősítve mutatja föl és bizonyítja újfent a magyar rajzfilmgyártás európai színvonalát. Aligha képzelhető el gyerekeknek azód'ik "'előttünk: ötletesebb, színesebb, változatosabb, diszkrétebben nevelő hatású és bájosabban, szellemesebben szórakoztató landdal teli története, rajzfilm, mint Vízipóknak és A két főhős. Vízipók és Keresztes baratjanak kaland- Keresztespók alakja termééi- szetesen külön figyelmet érElőször is: maga a téma- demel. önálló arculattal renválasztás. Ez a víz alatti és delkező, szuverén, víz környéki mikrovilág. pergő, összefüggő, a tévéepizódokból kerek egésszé „összevarrt" sztori is lejáttavasztól őszig egy boldog bogárnyár rengeteg aranyos kaDomonkos T.ászló Az ápolónőről alkotott képünk nyilván egyénenként eltérő, és kinek-kinek személyes élményei, közvetlen és közvetett tapasztalatai alakítják azt. Az idősebb korosztályhoz tartozók előtt itt-ott még felködlik a betegápoló apácák emlékképe, a fiatalabbak előtt esetleg miniköpenyes csinos fiatol lány alakja rajzolódik ki, és biztos, hogy sokakra lehettek hatással a Kilences • kórterem. a Folytassa, nővér vagy éppen a Kórház a város szélé című filmek, sorozatok. A leginkább reális képet a ma ápolónőjéről természetesen azok alakíthatják ki. akik valamelyik kórház vagy klinika betelyog akkor is, ha egyéni bánata van; mert néha még helyettünk is ápolja hozzátartozóinkat; pedig őt is várja otthon a csalad: neki is lenne minden hétvégére intézmények"/érzó, segítőkész, "megnyug- kőrif program férjével * totó magatartás. Közhelynek számit, de igaz, hogy sokszor minden gyógyszernél többet ér egy kedves mosoly, néhány biztató szó — ami a betegek számára a nővértől néha talán még hitelesebbnek is hangzik, posan mégismernék az ápo- elvárható, hogy ne zavarlasi munkát, megtanulnák lák az ápolónőket nem odaazt kellően értékelni és be- lüö dolgokkal! csülni. Egyúttal csökkenne A modor tekintetében a szakdolgozóhiány is az alapkövetelmény az egyúttegészségügyi ben. gyermekeivel; vagy ha fiatal lány, szívesen menne ő is randevúra, moziba vagy táncolni, mint a többiek teszik. Amikor a kórházi ' vagy klinikai folyosón megpillantjuk a dolga után siető, ősz hajú. szemüveges vagy Szakszervezeti lapok és folyóiratok főszerkesztőinek tanácskozása Szerdán Budapesten a SZOT titkára köszöntötte a Szakszervezetek Országos majd Fodor László, a Népautonóm i Tanácsának székházában szava főszerkesztője tartott ez kis fickók ám mindketten: a : megkezdődött a szocialista bevezető előadást a szaka bogár-rovar univerzum potrohos és keveset mozönmagában is rendkívül ere- gó, öreges és szkeptikus Kedeti. A figurák nagyszerű- resztes és a mozgékony, dien kitaláltak: úgy antro- namikus és szangvinikus Vípomorfizálják a virágpóko- zipók duója kifejezetten kat, a molnárkákat, a vízi- többletélményt nyújt, a felcsigákat.. a hangyákat, a ka- nőtt nézőnek. Általuk vá„/abogarakat cs a többié- ük különösen nyiüianvalová országok szakszervezeti lap- szervezeti munka propaganjai és folyóiratai főszerkesz- dójának tapasztalatairól és tőinek kétnapos tanácskozó- a szakszervezeti sajtó mai sa- feladatairól. Az ezt követő A Szakszervezetek Orszá- széles körű tapasztalatcsere gos Tanácsának titkársága során felszólaltak a tanács.ne'iében Virizlay Gyula, a kozas külföldi résztvevői. mint az orvostól. A nővér- akár csak még tizenéves nek minden megnvilvánuló- ápolónőt, gondoljunk olykor sában szem előtt kell tar- ezekre a dolgokra is. tani, hogy amit csinál, az Searvas Ferenc dr. Számítástechnika a határforgalomhan Záhonyi megbeszélés A Magyar Államvasutak náltságát, jobban hasznosítaz idén befejezte a vasúti sák az átrakógépeket, s a határállomások forgalmi korábbinál több' irányvonaszámítástechnikai informá- tot állítsanak össze. Ezáltal ciós rendszereinek kialakító- a beruházás költsége vársát — jelentették be a Zá- hatóan öt év alatt megtéhonyban a kedden kezdő- rül. Elmondták a tanácskodött kétnapos vasúti tanács- záson, hogy a határhoz kökozáson. A résztvevőknek zeli vasúti centrumok után bemutatták a közelmúltban a MiÁV több más hazai Záhonyban üzembe helye- csomóponton is kialakít zett berendezéseket. ame- számítógépes alközpontokat, lyek információkkal szolgál- Így például a Budapest— nak a hazánkba belépő vas- Hatvan—Miskolc, valamint úti kocsik számáról, tartal- a Budapest—Szolnok-Bémarol. mozgasarol. , , A záhonyi rendszer olyan kescsaba vonal csomopontmértékű és mennyiségű in- to'ban. formációt szolgáltat az irá- A számítástechnikai esznyítóknak, ami lehetővé te- mecsere résztvevői szerdán, szi, hogy csökkentsék az át- tegnap kerekasztaübeszelge-' rakókörzetben tartózikodó .tésen vitatták meg az irá, vagonok állásidején növel- nyitó rendszerekkel kapcso, jóit a vasúti kocsik Juhász- latae tapasztalatokat.