Délmagyarország, 1983. szeptember (73. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-14 / 217. szám

CsüfSrflílt, 1983. szeptember 3. 5 Napirenden fiz építésügyi hatóságok tevékenysége Kedden megkezdte mun- ben. A miniszter ennek kap­kájat az I. építésügyi igaz- csán a jövő legfontosabb fel­gatási konferencia, az adatai között említette a MTESZ székhazában. A há- meglevő értekek védelmét: a romnapos tanácskozáson már meglevő települések sa­csaknem 400 hazai szakem- latos jellegének megőrzését, ber az építésügyi igazgatási, és ezzel egyidejűleg a szük­elsösorban az építésügyi ha- séges településfejlesztés tósági tevékenység legfonto- megvalósítását. Felhívta a fi­sabb feladatait és problémáit gyeimet a — különösen he­vitatja meg. A konferencia lyi szintű — hatósági ügyin­nyitó előadásaöan Ábrahám tézés színvonalasabb ellátá­Kálrnán építésügyi és város­fejlesztési miniszter hangsú­lyozta, hogy az építésügyi hatóságok jövőbeni tevé­kenységének egyik központi feladata a természetes és az •ara is. Az építésügyi igazgatás fontosabb feladatai mellett a tanácskozás résztvevői jelen­tős teret szentelnek az igaz­epíteit környezet harmónia- gatási tevékenységet segítő jánaK a megteremtése. Az műszaki és technikai eszkö­epitésügyi igazgatási munka zök lehetséges alkalmazásá­a mérnöki és jogi problémák nak is. A konferencia szer­megoldásának sajátos keve- vezöi az előadasok és a ki­réke. amelynek végső ered- alakult vita alapján ajánlá­ménye épületek, településré- sokat, javaslatokat állítanak szek formájában évtizedekre majd össze, melyeket eljut­szóló maradandó nyomot [atnak az illetékes szervek­hagy az emberi környezet- hez. (MTI) i Kultúra és demokrácia Párbeszéd a kultúra és a demokrácia kérdéseiről cím­mel kezdődött kétnapos ta­nácskozás kedden Debrecen­ben népművelők részére. A- vita fő kérdései, mint azt a megnyitón megfogal­mazták, többek között az lesz. él-e a lakosság a de­mokratizmus nyújtotta lehe­tőségekkel, kiteljesedtek, avagy lelassultak-e a műve­lődési folyamatai, ad-e kellő impulzust a közművelődési­hez az iskola, a munkahely, a család és a közélet, meg­van-e az összhang a szocia­lista társadalom által kitű­zött célok és a tömegek ál­tal követett életeszmények között. Természetesen napirendre kerülnek a népművelők gya­korlati munkájával kapcso­latos gondok és feladatok is. (MTI) Elveszett, de nem találják ­megtalálták, de nem keresik Hogyaszongya: „Elvesz- rencse dolga, visszaadni A legmodernebb kemping­tettem zsebkendőmet, szí- tisztességé, ám ugyanakkor bicikliktől a masszív ócska­dott anyám érte / Aki né- a jogszabály lehetővé teszi vasnak valóig, minden tí­kem visszaadja, megcsóko- azt is. hogy némi haszna is pus. Az egyik Riga moped lom érte." Jegyzőkönyv (ta- származzon belőle annak, csomagtartó kosaráról hosz­lált) elveszett tárgyakról, aki vállalkozik rá, hogy az szú szakáilakban lóg a — osztály segítségével vissza- ha botanikai ismereteim könnyűipar is fej Felvéve Szeged, 1983. szep­tember 13-án. Bejelentő ne­ve: (legalulírott), szig. szá­ma: DC—11.000001. Lakcí­me: Szeged, Bárhol, II. em. 2. Mit vesztett el: zsebken­dő. A tárgy részletes leírá­sa, különös ismertetőjele: szidott anyám érte. Hol (ta­lálta) vesztette el: hm. Mi­éi: vesztette kor piálta) hm, hm. A egy példányát átvettem: aláírás. Ügyintéző: Tóth József. Természetesen a talált tárgy megkerülése fölött ér­zett örömből nem lett csó­kolózás. S egyáltalán nem azért mert mondjuk a be­csületes megtaláló vissza­hozta. rám nézett és elment a kedve tőlem, hanem hiá­ba a szép nóta, máig is zsebkendő nélkül vagyok. Ha siratom, nincs mivel törülni a szememet. Most aztán nem tudom, vajon ér­tő kezekben van-e, vagy ha juttatja jogos tulajdonosá­nak az elveszett holmit. A leadás után három hónap múlva a megtalálót illeti a leadott tárgy. Ez csábító. De egy évig úgy köteles még megőrizni, hogy ha ez­alatt jelentkezik a tulaj, visszaadhassa. Sőt, köteles > visszaadni. Aztán persze, ha jegyzőkönyv ' valami költsége is van vele, azt megtéríti a jogos tulaj­donos. Ezt is előírja a jog­szabály. Nemregiben két disznót talált valaki. Bevit­te, s hely nem lévén, rábe­szélték, tartsa otthon egy nem csalnak — süllőhínár. Tévedés ne essék, nem vi­zibicikli. A kismotort a tar­jáni Záportározóból halászta ki a Becsületes. Eldobott, elhagyott vagy ellopott és elhagyott tárgyak lelnek ideiglenes otthonra a Brüsz­szeli körúti osztályon. Az iméntiekből is kitűnt, több­nyire járműveink hagynak el bennünket. De lóg ott a fogason tűzoltózubbony is. És ami az eddigi csúcs volt: 48 ezer forint. Néhány évvel ezelőtt mórahalmi fiatalok hozták be az egyik erdőszé­darabig. Tartotta. Két hét len talált pénzestáskát. Gaz­után jelentkezett a gazdá­ja. Felhívták a figyelmét, a tartásdíjat köteles megfizet­ni, ellenkező esetben a „szállásadó" peres úton ér­vényesítheti jogait A bíró­ság háza tájáról nem érke­zett híre a pernek, úgy tű­nik, megegyeztek. Tóth József mutatja a pa­igen, nem azért marad az tyolattiszta tárolóhelyiséget, ismeretlenség homályában, mert a becsületes megtalá­ló nem tudta, hová kell le­adni. No de félre a tréfát, aligha tudja mindenki, hogy valójában — a fenti jegyző­könyv tanúsága szerint ts — hivatalos szerv, hivata­los eljárása biztosítja, hogy értékeink, kedvenc tárgya­ink visszakerüljenek hoz­zánk. A városi tanács talált tárgyak osztálya a Brüssze­li körúton készségesen várja az ügyfeleket. Találókat, el­vesztőket egyaránt. Tóth Jó­zsef a talált tárgyak „gaz­dája", az osztály előadója, tizenhárom éve végzi mun­káját. A tizenhárom év alatt sok ezer tárgy talált gazdá­ra, és sokan megfordultak érdeklődni az irodájában. Érdekes (vagy talán szomo­rú), de valahogy változnak az idők. még egy ilyen osz­tály gyakorlatában is. Napi 20—25 ember ugyan meg­fordul ma is, mint koráb­ban. Ám valahogy átrende­ződtek a sorok. Sokkal töb­ben keresnek, mint ahányan behoznak elveszett tárgya­kat. Ugyanakkor sok talált tárgy hiába vár gazdájára. Kevesebben tudják a be­csületes megtalálók közül, hol kell leadni, vagy a meg­találó a kevesebb? Vagy egyáltalán megéri becsületes megtalálónak lenni? öntu­datos ember természetesen azt mondja ilyenkor, hogy igen. Ez is lenne elvárható mindnyájunktól — egymás érdekében. Ma nap neked.,. ahol egymást érik a segéd­motorok, valóságos Babetta­dája nem jelentkezett érte, a becsületes megtalálók je­lentkeztek a jutalomért ... Nyílik az ajtó. Álmos szemű fiatalember kopogtat a kisablakon, s igazolványát halássza elő. Értesítést ka­pott, a bejelentett segédmo­torja megkerült. A megfe­lelő igazolás után boldogan és elégedetten tolja ki az utcára. Hátra sem néz. vi­O lykor arra gondolok, egyenesebb volna megmondani, hogy fel akar­ják számolni ezt az ágazatot. Meg azt is, hogy adjuk el a gépeinket, eresszük szélnek az embereinket. Még mindig jobb volna a nyílt beszéd, mint az, hogy egy­re nehezebb a helyzet, mert folyton-foly­vást magasabbra srófolják a követelmé­nyeket . .. Az egyik — külföldön is jól ismert — textilipari nagyüzemünk gazdasági igazga­tója fakadt ki ily módon a minap. A pa­nasz mindenkit gondolkodóba ejt, hiszen ha egy tájékozottabb gazdasági vezető igy beszél, mit várjunk attól, aki kevésbé in­formált? Az aggodalmaskodó elégedetlenség csal­hatatlan jele annak, hogy vannak, akik félreértik a párt Központi Bizottságának júliusi iparpolitikai határozatát. Akadnak olyanok, akik arra következtetnek belőle, hogy a könnyűipar amolyan tengődő ipar­ággá vált — noha ez nincs leírva sehol. Mégis erre gondolnak, a többi között ab­ból a tényből, hogy hangsúlyozottan — valóban sokkal hangsúlyozottabban — olvashatunk a mikroelektronikáról, a vegyiparról meg több más iparágról. A legegyszerűbb volna az az ellenvetés, hogy a textilipar sem mostohagyerek, hi­szen 35 milliárd forintot költöttünk a re­konstrukciójára a 70-es években. Márpe­dig ha a textilesek sokat kaptak, akkor az egész könnyűipar fejlődött, hiszen ebben az ágazatban dolgozik az iparág 360 ezer dolgozójának mintegy fele. S bár ez az ellenvetés igaz volna, mégsem egészen meggyőző, mert tény, hogy a gépipar (eb­be tartozik a már említett mikroelektro­nika is), vagy például a vegyipar fejlődé­sének üteme valóban meghaladja a köny­nyűiparét. No de azt jelentené ez, hogy a könv­nyűipar sok-sok ágazata már visszafejlő­dik, a könnyűipar távlattalanná vált? Tények cáfolják ezt a felfogást. Az első ilyen tény, hogy ez az iparág elégíti ki a hazai textil-, ruházati, bőráru-, bútorigények mintegy 80—85 százalékát. Külön téma volna arról elmélkedni, nem túl magas-e ez a részarány, nem volna-e jobb a lakosságnak, ha mondjuk a szük­ségleteknek csak 70 százalékát elégítené ki a hazai könnyűipar, a többi árut kül­földről hoznánk be, hiszen így nagyobb lenne a választék. Anélkül, hogy ebbe a témába belebonyolódnánk, leszögezhetjük: minthogy a ruha-, cipő-, papír- stb. ellá­tás politikai kérdés is. a könnyűipar fej­lődésének ütemétől, meg annak például a mikroelektronikához viszonyított részará­nyától függetlenül, mindig megkülönböz­tetett figyelmet kíván ez az iparág. Ahogy a Központi Bizottság júliusi iparpolitikai határozata is hangsúlyozza. Hiszen ha nő a fogyasztás — márpedig az életszínvonal stagnálásának időszakában is emelkedik évi 1,5—2 százalékkal —, akkor nyilván­való. hogy az iparág sem topoghat egy helyben. Egyelőre csak a belföldi igényekről szól­tunk. holott — ez a másik fontos tény — könnyűipari termékeinknek mintegy felét exportáljuk. S hogy valóban nincs szó egy helyben állásról, hadd bizonyítsanak a számok: az 1970—80 közötti időszakban évente 10—11 százalékkal emelkedett az iparág rubelelszámolású, s 17—18 száza­lékkal a nem rubelelszámolású kivitele. Ruházati és cipőiparunk exportjának zö­me mint a kohászati alapanyag és az energiahordozók ellentétele jelenik meg elsősorban a Szovjetunió piacán, ahol pél­dául kőolajra cserélödnek a ml fogyasztási cikkeink. Aligha kell bizonygatni, hogy előnyös számunkra ez a csere, mint ahogy a Szovjetunió számára is az. S hogy az export nemcsak a külkereskedelmi egyen­súly megteremtése, hanem az ország el­látása szempontiából is fontos követel­mény, hadd emlékeztessük az olvasót ar­ra, hogy a külföldről vásárolt bőrt, gyap­jút. s több hasonló árut is könnyűipari termékekkel ellentételezünk. A könnyűipar fejlődik. Tagadhatatlan, hogy nem olyan gyorsan, mint pél­dául a már említett mikroelektroni­ka vagy pedig a vegyipar — ez nemzet­közi tendencia —. de fejlődik. Magától értetődik, hogy az iparágon be­lül különböző mértékű lesz az egyes ága­zatokban a gazdasági növekedés. Hogy mást ne mondjunk. 3 milliárd forint ér­tékű beruházás folyik a papíriparban, új üzemeket épít a nyomdaipar is. Kétségte­len viszont, hogy a textiles szakmában napjainkban nincs ilyen látványos előre­haladás. Ahogy más európai országokban sincs. De az ismert tény még itt is tény ma­rad: a bel- és külkereskedelemnek a jö­vőben is szüksége lesz minden méter olyan szövetre, minden pár olyan cipőre, minden bútorra, amelyet gazdaságosan ál­lítottak elő, s amely itthon is meg kül­földön is kelendő. S nélkülözhetetlenek azok, akik mind­ezt készítik. Szikora Katalin Pénteken nyit az ősii vásár Kiosztották a V Éiait szí haza jogos tulajdonát bemutatót és Jáwa-kiállitást Igaza is van, az övé. Mit megnyíló őszi BNV is azt a idézően, s a mások szobát, érdekli, hogy ki találta j törekvést fejezi ki, hogy a ahol garmadával lógnak a meg ... nemzetközi gazdasági kap­kampókon a kerékpárok. Igriczi Zsigmond ' csolatokban csökkenjenek a Kedden, a kőbányai vá- feszültségek. s mindenütt családi ház, a kerepesi kom sárvaros konferencia termé- számolják fel a nemzetközi lós kenyér, az átfolyó rend­ben tartották meg az őszi kereskedelemben a megkü- szerű gázkészülék család a Budapesti Nemzetközi Vásár iönbóztetö intézkedéseket. A feltartós tej, a gyorsfagyasz díjkiosztó ünnepségét. A vá- fogyasztási cikkek nemzetkö- tott és habosított szamóca" -ár jelentőségét, a díjnyertes zi seregszemléje egyben le- krém, a szarnyasíelvágot­vállaiatok törekvéseit, ered- hetőréget teremi a hazai ter- tak, a diabetikus ét- és tej­ményeit Kelemen Lajos. a mékek versenyképességének csokoládé a Rákóczi" nan" Fővárosi Tanács elnökhelyet- felmérésére, kedvező alkal- raforgómágos" kenyér az lese méltatta. mat a magyar és a külföldi FH-upusú hőszigetelő' üve­A Fővárosi Tanács elnök- termékek összehasonlítására, gezésű ablak és erkélyajtó a helyettese beszédében hangsú- 3 világpiac értékítéletének Tungsralux-kombi szabadon lyozia: a szeptember 16-án megismerésére. Lehetőség sugárzó fénycsöves lámpa­nyílik a vásárlók és eladók test. Változások az üdültetésben A SZOT a jövő évi közel január 1-től az üdülök négy löknek ezt a szándékukat négyszázezer beutalójegyet kategóriába tartoznak. előzetesen kell jelezniük az kedden — taglétszámuk A rászorulók támogatására üdülővezetésnek és erről visz­arányában — kiadta az ipar- a SZOT — ugyancsak a tag- szaigazolást is kapnak. Ti­ági-ágazati szakszervezetek- létszám arányában — első zenhatezerrel nő a gyógy­nek. Az üdülőjegyeket a ízben adott ki összesen 25 üdülőbe szóló beutalók szá­szakszervezeti központok ezer darab 200 forintos u.tal- ma. Ez az üdülési forma a előreláthatóan novemberig ványt a szakszervezeti köz- tavasz; és a téli szünetek­továbbítják az alapszerveze- pontoknak. Az utalványokat ben gyermekekkel is igény­az alapszervezetek a nyűg- be vehető. A nyári szüh­díjasok, az alacsony jőve- időben 24 ezer, a tanévben delmúek és a nagycsaládo- hétezer általános iskolás ré­sok üdülési támogatására szére biztosítanak üdülési használhatják fel. Az utal- lehetőséget a SZOT gyermek­ványok az alapszervezeteket üdülői, a szakmunkastanu­árában bekövetkezett váltó- anyagilag nem terhelik. Dol­zások jelentősen növelték az gozóik üdülési költségeihez üdülési költségeket is, ezért azonban a tagdíj részesedés­szükségessé vált a térítési bői még további hozzájáru­dijak differenciált. átlago- lást biztosíthatnak. san 24 százalékkal történő A családos beutalók jövő- több mint ezer fő elhelye­felemelése. Változatlan ma- re már igazodnak a ntyári zésére kibővített balaton­rad a gyermekszanatóriumi szünidő tartamához. ezért széplakj Ezüstpart üdülő és beutalás, valamint a kisbabás az eddigi hat helyett öt tur- a korszerűsített hajdúszo­üdültetés térítési díja és to- nusra szólnak, amelyekben boszlói Béke gyógyüdülő összesen 73 ezren üdülhet- valamint a soproni Csepel nek. Az év többi hónapjai- üdülő is fogadja, ban továbbj 70 ezer dolgo- Változatlanok a külföldi zót érintő házaspári beutaló üdülési lehetőségek. 1984-ben ad lehetőséget arra. hogy a összesen 43 útvonalon tizen­szülö vagy a nagyszülő gyer- egy országra terjednek ki, mekkej üdüljön. A házaspári amelyeket 18 500 felnőtt be­beutalóval rendelkező szü- utalt vehet igénybe. tekhez. 1984. január 1-től az üdü­léssel kapcsolatban több változásra kerül sor. 1981 óta a szolgáltatások, az élelmiszerek és az energia lok közül pedig 15 ezren kapnak jövőre SZOT-beuta­lót. A belföldön üdülőket jö­vőre már a csoportonként közötti széles körű tapaszta­latcserére is. Számunkra a vásár azért is fontos — mondotta —, gazdaságunk további fejlődé­se erdekében szükséges fo­koznunk részvételünket a nemzetközi munkamegosz­tásban. Különösen kiemelke­dő jelentőségű a magyar népgazdaság számára a sok­oldalú együttműködés a szo­cialista országokkal. A vá­A BNV vásárdíjat 74 ter­mék nyerte el. A szovjet vállalatok az idén a tavalyihoz hasonlóan 1351) négyzetméternyi terüle­ten mutatkoznak be — je­lentette be Oleg Andoroszov, a szovjet kiállítás igazgató­ja kedden megtartott sajtó­tájékoztatóján. A kiállításon számos olyan — nálunk is ismert — or­vabbra is ingyenes a csalá­dos beutalásnál a harmadik és a további gyermek üdü­lése: valamint a szakmun­kástanulók gyógy beut alása, és az állami gondozottak nekem, hol- üdülése is. Az eddigi három Találni sze- I komfortfokozat helyeit 1981. sár hozzájárulhat ahhoz is, szagos külkereskedelmi egye­hogy a kölcsönös előnyök és sülés vesz részt, amely a vi­az egyenjogúság alapján to- iágpiacon a szovjet fogyasz­vább szélesítsük gazdasági és táscikk ipar termékeit rep­pérzügyi kapcsolatainkat a rezentálja. A bemutalásra fejlete tőkés országokkal, s kerülő, mintegy 1500 termék növeljük külkereskedelmi közül több a szovjet export forgalmunkat a fejlődő or- újdonságának számít. szagokkal- ,, Az Avtoexport, a szovjet Vegul méltatta a zsűri al- gépkocsik külföldi forgalma­im legjobbnak ítélt terme- zója az idén „ népszerű La­keket es átadta, a díjakat. cla gépkocsik 2107-es típu­A BNV nagydíját huszonegy sát, a Moszkvics 214—Luxr a termek kapta meg. Zaporozsec 968—M szeméíy­Az 1983. evi oszi BNV gépkocsikat, valamint a Voi­nagydijas termekei: a csikós legújabb modelljét illet­paprikás kolbász és a szol- ve a GAZ 3102-es típusát noki teakolbász, a Helia—D mutatja be. ránclalanító hidratáló krém, a pvc-ereszcsatorna-rendszer, .A Raznoexport kiállításán a Dunair szabadidő-cipőcsa- láthatók lesznek a hagyomá­lad, a „Hangulat" kötöttáru- n3'os exportáruk: sport- és termekcsoport, aSuper Fine vadászfegyverek, hangszerek, komplex szövetcsalád. az kötöttáruk, gyermekjátékok, Exotic pumpás deocsalád, az sportszerek. Alba-ház, a „Sludiform" ru- Az idén a Szovjetunió hacsalád, a harmonikus la- köztársaságai közül a Mord­liástextil és tapéta termek- vin Autonóm Szovjet Szo­csalad, a Frir.at Color MM- f ialista Köztársaság mutat­festekrendszer, a „Betonyp! kőzik be.

Next

/
Thumbnails
Contents