Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-12 / 190. szám
Péntek", 1983. augusztus 12. 3 Á közlekedésirányítás új rendszeréről Beszélgetés, átszervezés után Mint azt korábbi híradá- Lényegesen kevesebb lesz a tési-felügyeleti feladatok pisáinkból olvasóink már bi- hatósági engedélyhez és ál- látására. A gyakorlat majd zonyára tudják, július else- lamigazgatási eljáráshoz kö- igazolhatja, illetve módositjétől az addigi Közlekedés- tött ügyek száma. Az átszer- hatja később ezt a felállást, és Postaügyi Minisztérium- vezés utón ugyanis csupán Őszintén szólva sok még a ból kivált a Magyar Posta az út kezelőjének hozzájá- megválaszolatlan kérdésünk, szervezete, a tárcán belül a rulása szükséges a körúton Az ATI és az Autófelügyeközúti, járműközlekedési és (mellett, alatt, felett) levő let korábban például gazhajózási alágazatokban is a létesítmények elhelyezésé- daságilag és szakmailag is a hatósági munka korszerűsí- hez, megszüntetéséhez, mó- pesti központokhoz kötődött, tését, átszervezését vonva dosításához. a közterületek ,lt-j„, , „„ maga után. A megszüntetett elfoglalásához, út menti faül- +emui az utoaoKnalí ondiAutófelügyelet és Autóköz- tetéshez (tíz méteren belül, loan keU gazdálkodniuk, lekedési Tanintézet felada- bármilyen anyag kitehmelé- megélniük, jövőre már nyetait részben az újonnan lét- séhez — az úttól szózmé- reségérdekeltségi rehdszerrehozott országos hatáskörű teres távolságig. Az út ke- ben A szabályzók most ké_ Aszály után Jó ázett a na Sajnos nagyon is aktuális okokból jutottak eszembe azok a riportok, amelyeket a harmincas években vetett papírra Móricz Zsigmond a kiégett Hortobágyról. A tágabb tájban született, mert a szatmári illetőségű író döbbenetes képeket festett az aszály sújtotta pusztáról, j ahol alig juthatott eledelhez az állat, hiszen szinte sivataggá lett legelőn csatangolhatott csupán a juh, a szarvasmarha. Közlekedési részben pedig a megyei ta nácsoknál alakult önálló közFőfelügyelet, zelöje felelős a forgalmi rendért. három' kivétellel, szülnek... Mi pedig a küHogy az országban mindé- lönféle hatósági feladatok lekedési osztályok vették át. nütt egységes szemlélet ural- egyeztetésével az ügyfeleket A gazdálkodást és hatósági kodjék a közúti-vasúti ke- tájékoztató kiadványok kémunka szetvalasztasa érde- resztezodeseket. az elsobbseg- ... . , kében az eddigi 19 közúti adást és a kijelölt gyalogos- szltesevel foglalatoskodunk. igazgatóság helyett kilencet átkelőhelyeket érintő ügye- Szeretnénk például a párhoztak létre e szervezetek ket ugyanis ezentúl a metatlan vizsgáztatás minden tófíS igazgató^gok^ezen- közlekedési osztályok ^ételét megteremteni, tótól a közutak kezelőinek tartják kézben, elsősorban sobb' érveink kozt szerefeladatait látják el. biztonsági okokból. A Sze- pel' hogy a különféle vállaRöviddel a szervezeti át- gedi Közúti Igazgatóság a latoknál, eltérő körülmények alakításról szóló hírek után, felelős a túlsúlyos és túlmé- kozott folyó gépjárművezea Csongrád megyei tanács ^ járművekre kiadotten. tő-képzést egységesítjük, losztálya a közTeked^ tí gedélyekért, s azok ellenőr- központosítjuk", ügy vélmegalakult. Vezetőjét, Balló zéséért. De például 'ha az íuk' hogy a tarca szervezeti Zoltán közlekedési szakmér- igazgatóság nem tud meg- korszerűsítésével elindult in_»,... —- egyezni egy-egy tömegközle- tegrációs folyamatot a taná nököt arról kérdeztük, lyen munkamegosztás jön út""aT" Jelölésekor «oknak is követniük kell. létre a bevezetőben említett, Keaesl útvonal kijeloIesekor „ , . megváltozott feladatkörű az illető közlekedési vállaszervezetek között. S ehhez most bátran kozzálattal, akkor már a megyei kezdhetünk- hiszen tapaszigazságot talt- a közlekedésirányítás— Mivel osztályunk az osztálynak kell _ építési, közlekedési és víz- tennie. ban Jártas szakemberek — ügyi osztályból vált ki. örö- _ . , . . van köztük jogász, kö?.gazköltük az ágazat szakigaz- ^ztaiyieis^am. dásZi hét üzemmérnök, mérgatási feladatait, s emellett — Három híján betöltőt- nök és szakmérnök is — ezentúl a közúti igazgatósé- tük a 22-es keretet. Három vesznek részt a hatósági gok kezelésében levő utak, csoportot alakítottunk az felügyeleti, fejlesztési rnuna gépjárműkezelés és -köz- útügyi igazgatási, a közle- kában. lekedés, a hajózás, a gépjár- kedésirányítási és a fejlesz- p. K. művezető-képzés vizsgabi- —————————— zottságainak hatósági teendőit is átvesszük. A Rákóczi téri házból irányítjuk a Csongrád megyében működő autóközlekedési tanintézeteket és vizsgabizottságokat, s a Csongrád megyei Közlekedési Felügyelet (volt Autófelügyelet) nem hatósági kérdésekkel foglalkozó részlegeit is. — Tekintessék bocsánatosnak, ha megkockáztatom: ez így kissé bonyolultnak tű- seregszemléjét a Dísz téren gazda város környékén ie Tlik. Mit érzékel majd mind- nyitották megA több mint 700 résztvevőt — köztük egy NDK-ban dolgozó szakmunkásokból álló szakaszt — Varga Sablijú Gárda szemle Több mint 700 résztvevő Csütörtökön megkezdődött Gárda helyzetével, tevéZalaegerszegen a XII. orszá- kenységének eredményeivel gos Ifjú Gárda szemle. A és aktuális feladataival fogKISZ zászlóbontásával egy- lálkozó szakmai tanácskoidőben megalakult szervezet zásra kerül sor. Ezt a leglegjobbjainak hagyományos nagyobb erőpróba, a háziebből az ügyfél? — Szándékunk szerint semmit. Járműve vizsgáztatásakor például ugyanúgy a Kossuth Lajos sugárút 112be kell mennie, mint eddig. A vizsgával kapcsolatos iratok útját az ügyfél ezentúl sem látja majd hosszabbnak. bonyolítandó harci túra követi. Ennek során 50 kilométer utat tesznek meg erdei és mezei ösvényeken a 19 megyét és a fővárost képján" Lász!ó."a KISZ*' KB"t vise10 gá,rdÍ*ták'J közben számos elméleti és gyakor,,. _ lati feladatot is megoldaA ^ra°+raP"S..,Vetf ke,d0 uak. A menetelés után a résztvevők kis csoportokban kára köszöntötte. A háromnapos menetdalversennyel kezdő- __ dött. Ma. pénteken reggel az ' községekbe "látogatna!?! alaki versennyel folytatódik ahol baráti ta^o^on jsa program. Delelott az Ifjú merkednek a helyi KISZesekkel. A vasárnap a pihenésé. a szórakozásé lesz. A záróüpnepélyt 19 órakor az a'sóerdei szemletáborban tartják. Pult alu(l)fólia? — Szifonpatron? — Kifogyott. — Alufólia? — Hiánycikk. A dialógus, tetszőleges bővítményekkel, megismétlődik időről időre. Az elmúlt napokban Kétszer szánkáztam át a Belvárost a fent aposztrofált tárgykörben és eredménnyel. Mígnem az egyik élelmiszerboltban igenlő választ kaptam. Hirtelen mindkét kérdésemre. Aki tud a, vagy csak sejti bár, hogy hol, sürgősen 'artsa titokban. Ellenkező esetben holnaptól már ott is pult alatt adják. Ahogyan, gyanítom, nem egy üzletben teszik nagyvonalúan. El nem tudom képzelni ugyanis, hogy a ten'.nevezett — és tetszőlegesen bővíthető, nem holmi extraigények kielégítésére szolgáló — háztartási kellékekből mindössze egyetlen boltnak szállítsanak r.agv Szeged városában. Az ünnepi hetek alatt. ... Nem jártam mostanság 'a Hortobágyon, ám korántsem nehéz kikövetkeztetnem, hogy a május óta szinte egyvégtében tartó szárazság ott is megtette a magáét. Másutt is kiszáradt rétekre, lekókadt kukoricára láthat az utazó ember, s mint egyhelyütt olvasom, a Kunság! han az izzó homoktól már több száz hektár ősborókás lobbant lángra ... Való igaz: évek óta nem volt Magyarországon az ideihez hasonlatos méretű aszály. Ez a tény azonban egyszersmind fölvet bizonyos kérdéseket is. Ezek legfőbbike: 'ÍSakugyan drámai helyzetben Ieledzene szocialista mezőgazdaságunk? Amely pedig az utóbbi egy-másfél évtizedben jó néhányszor bizonyította életrevalóságát ?! (Megjegyzendő, hogy egész Európából hőhuilámhírek érkeztek az utóbbi hónapokban.) A közelmúltban válthattam szót efféle témákról, illetve kapcsolt részeiről dr. Romány Pállal, a Bá.cs-Kiskun megyei pártbizottság első titkárával. Így beszélt egyebek között: „A Duna— Tisza közének népe a víz fontosságát, vágyát iránta és félelmét tőle az élet iskolájában tanulta. Erre késztették a táj természetföldrajzi adottságai. Hol a vízbőség. a Duna és a Tisza katasztrofális áradásai, a kegyetlen belvizek rabolták munkája gyümölcsét, hol az aszály perzselte, pusztította mindennapi kenyerét... A homoki emberek legfőbb ellensége mindenesetre az aszály volt." Sajnálatos módon az idén is Bács-Kiskun egyike azon megyéinknek, amelyekben a legtöbb kár esett. Hát az öntözés? — szokásos föltenni e jobbára naiv kérdést. Naiv. mert gazdaságosság nélkül bajos rákésztetni bármely téeszt az egyébként célszerű módszerre, amely célszerűséghez párosul a berendezések műszaki állapota, a műtrágyázás, a munkaerő és így tovább. Bácsban például az 1950. évi 460ról 1980-ig 45 ezer hektárra gyarapodott az öntözésre berendezett földek mérete. Ám a ténylegesen öntözött terület alig 25 ezer hektár. Gyorsan hozzáteszem, hogy így van ez arányok dolgában. szinte az egész országban. Az okok egyike a vízdíjak drágulása. Legutóbb a tévében láthattuk a dunavarsányi Petőfi Tsz elnökét, dr. Tresser Pált, aki szenvedélyesen érvelt e tény ellenében. Nemrégiben a Falurádióban hallottam a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság igazgatóját hasonlóképp megnyilatkozni. Ne számítson senki sem arra, hogy a vízdíjak — továbbá a gépek, berendezések — mai állapota rábírhatná az egyébként is pénzügyi zavarokkal küzdő gazdaságokat az öntözött terület növelésére. Ellenkezőleg: veszteséget „termelni'' nem akarván. inkább a csökkentést választják. készítéséről... A tervezettnél kevesebb tömegtakarmány pótlása melléktermékekkel, az öntözés lehetőségeinek még jobb hasznosítása, a jövedelmet pótló mezőgazdasági és egyéb közhasznú tevékenységek további bővítése: mind-mind segíthet mérsékelni a kárt, javíthat a gazdaságok év végi pénzügyi mérlegén." A MÉM-ben nem találkozhatni holmi elkeseredettséggel. Mindeaekfölött: az élelmiszer-ellátásban semmiféle fönnakadás nincs. Lényeges továbbá, hogy az agrártermények java az őszi hónapokban kerül le a földekről, s még a furulyázó kukoricákon is sokat segíthet néhány kiadós eső. ra ra De tán kár is volt elidőznöm e témakörnél. hiszen viszonylag csekély e földek mennyisége. Vannak más tényezői is az idei aszálynak, mégpedig — ellenkfező előjelűek! Igaz, közhelyszerű emlegetni, de kétségtelen a szólás valóságtartalma: mi .lett volna itt akár tíz-húsz esztendeje is! Például csupán az a tény, hogy a talajban évek során felhalmozódott tápanyagok mennyit mentettek meg, már önmagában bizonyság a nagyüzemi mezőgazdaság mellett. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter megállapítása szerint: „Az időjárási szélsőségek elleni küzdelemben nyilvánvalóan rövidebb távon, a most következő hetekben, hónapokban is sok tennivaló adódik. Ezek közül igen lényeges: még az aszály által leginkább sújtott nagyüzemekben is gondoskodni kell az idei gazdálkodás folyamatos menetéről, a jövő évi termés gondos, alapos előMárpedig az eső megjött! A meteorológusok prognózisa szerint további csapadék várható. Eleddig nagyok a különbségek, némely tájainkon. még ma is dúl az aszály. Nyilvánvaló, hogy megnőttek a pénzgondok, amelyeken javíthat, hogy a Magyar Nemzeti Bank soron kívül hiteleket nyújt, mód van a hiteltörlesztések átütemezésére, miként a zárolt tartalékalapok felszabadítása is napirendre került. Nagyok az eltérések az or-" szág tájai-megyéi között. De ugyan ki ne emlékeznék hasonló esetekre? Például, amidőn irányvonatok vitték a kombájnokat a Tiszántúlról az eső sújtotta dunántúli aratók megsegítésére, vagy amikor' éppen megfordítva történt ugyanez. Igaz, a bajba jutottakat ez korántsem vigasztalja, ám a lényeg, hogy ily módon kiegyenlítődnek a terméshozamok. Aminek legbiztosabb következménye, hogy megnyugodhatunk: továbbra is kiegyensúlyozott marad az élelemellátás. • K. N. Hírháttér. Mielőtt bárki félreértené, sietve hozzáteszem, az iménti sorok lejegyzését távolrol sem teljes és tökéletes nyomozás előzte meg. Amiképpen a vásárló sem körtöltéstől körtöltésig barangolja be a várost valamely árucikkért, hanem jóval előbb föladja a kilátástalannak 'ígérkező hajszát. Az Iménti sorok tehát végzetesen slfoguítak, szubjektívek. I|v vállalható. ama erkölcsi alapállásból, hogy nem csak a cipész tudhatja, hol szo> ít a cipő. Mondandója sem több, sem kevesebb — a sorok között nincs semmi —: bosszantóan terjedőben a pult alatti forgalom. Konkrét példáit csupán azért nem említem, mert magam ij szeretnék részvényese lenni, leghőbb vágyam bekapcsolódni. Istenkém! Nem elég. hogy szubjektívek — még konformisták is vagyunk... N. I Szakemberek a gazdaságokban Hépvlselefben az elektronikához A TESZÖV-elnöikség tegnapi — a mórahalmi Homökkultúra Szakszövetkezetben tartott — ülésén hallottak szerint. Csongrád megye mezőgazdaságában 1138 felsőfokú végzettségű és 2387 középfokú végzettségű szakember dolgozik vezetőként. A területi szövetség szövetkezetpolitikai és tagi érdekvédelmi bizottságának jelentését a testület résztvevői alaposan megvitattak. A hozzászólásokból kiderült: időszerű, hogy a téeszekben dolgozó szakemberek munka- és életkörülményeit vizsgálják, felmondotta véleményét — többek között — a szí/vetkezetek káder- és nőpoliiikájárói. a szakemberképzésről dr. Somogyi Ferenc, a szegedi járási pártbizottság első titkára is Kiemelte, hogy bármennyire is igyekeznek az adottságokhoz igazodni a gazdaságok. nehéz a dolguk. A járásban az. elmúlt években az elnökök egyharmada cserélődött. A nemzedékváltás viszonylag zökkenőmentesen zajlott. A tapasztalatokat összegezve megállapítható, _Jrogy a jövőben a vezetőségeknek jobban kell támaszkodniuk a helybeli szakemberekre. A testület meghallgatta és megvitatta a Csongrád megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége működlésének átfogó vizsgálatáról szóló jelentést is. A Kőbányai Porcelángyár Elektronikai Alkatrész- és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat boldogi üzemében kézimunka-igényes elektromos alkatrészeket gyártanak. Az üzemben 120 asszony dolgozik, és harmincfajta terméket,készítenek. Belföldi két nagy megrendelőjüknek, a Videotonnak és az Orionnak a televízió gyártásához szükséges ferrit hangolómagokat, URH-tekercseket, az NSZK-beli Braun és a Bosch cégeknek pedig fojtótekercseket és zavarszűrő egységalkatrészt készítenek. Képünkön: a valamikor népviseletéről híres boldogi asszonyok ma már elektronikához szükséges alkatrésmket gyártanak