Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-06 / 185. szám

t 2 Szombat, 1983. augusztus 6. Az ábécé nagy szerencséje, hogy nem s'okkal a „t" betű után az „u" is következik, így az újszentivániak nem neheztelnek a betűsorra, hogy a tiszaszigeti szomszédok, lám, ebben is nagyon megelőzték őket. Sőt az írás szeszélye folytán a közös tanáccsal bíró két község egymás mellé került a falusi tudósítások sorában. Nem úgy, mint például s::egénv Dóc, amely jóval megelőzte tekintélyt adó anyaközségét. A hivalkodó Forráskút se tartotta a tiszteletet, hamarébb bekéredzkedett az újsagba. mint járompárja, a szintén erősnek mondott Üllés. Mivel Tiszasziget a hivatalos papírokon egy és ugyanaz Űjszenlivánnal, nincs sok szemrehánynivaiója, a társközsége mellette maradt, és ha a magyar ábécé betűi nem kuszálódnak valami förtelmes módon össze a szegedi járás katalógusának alfabetikus sorrendjében, jó darabig követi is egymást a két falu. Azt beszélik, mostanában az életben is kezdenek összemelegedni. Az egyik falu fiatal ia be-ben.ősül a másikba, s az állami pénzek csatornáia. ha szerényen is, de csordogál már az újszentivániaknak. Régebben Üjszentjván volt a módosabb és a szomszédból átjártak az emberek á megélhetésükért, később megfordult a világ: Tiszasziget lett az „előkelőbb". Ennek okát manapság is a jóemlékű Nieszner Feri bácsi érdemeként emlegetik. A volt országgyűlési képviselőt állandóan molesztálták, hogv minden előnyt Szigetnek juttat a hivatalos helyeken. Mire ő nagy nyugalommal azt felelte: nem mindent, csak amenynyit bírok. Újszentiváni tudósítások Éledőben?! Sok a panasz mostanában, hogy apadnak a falvak. A városok elszippantják a környező települések fönntartóit. Ujszentiván kivétel. A nemrégi összegzés szerint 1332 lelket számoltak a Tisza—Maros szögébe fészkelődött faluban, többet mint tavaly és még többet, mint annak előtte. Nem születik több igverek igaz, mint amennyien végleg elköszönnek az élettől, de a városból szép számmal raizik kifelé a nép. Szinte „potomért" lehet portát íratni, és a napos időben Szeged maidnem minden tornya látszik a kövesútról. Bár az sem hallgatható el. hogv éppen a mostani áremelkedések miatt nem nyúlt meg a Mária sor, nem sikerült annyival megtoldani, mint szerették volna. A tanácstitkár szerint már ment volna a vébé elé az anyag, hogv rábólintsák a porták térképére a végső áment, de idő előtt megtorpantak. Megvolt a helv is. pénz is az utcahosszabbításra a lakatosműhellvel szemben, de a jelentkezők közül sokan az utolsó pillanatban lemondtak az otthonteremtés házilagos módjáról. Simity Ferencék is a pártház volt portájára gondolták a műhelyt meg a lakást a lánynak, de idővel letettek róla. Szabó Andrásék viszont korábbán vágtak bele és jó ideje már. hogy a csupasz hoiogfák és lécek felkiáltójelként medenke az égre. Megcsúfolva az örömöt adó, időközben zörgésre száradó zöldágat. A falu széli építkezésen mondták a segítők, hogy a gazdáék cserép után szaladgálnak, városról városra. Természetesen csak annyit, amennyit a fodrászüzlet megenged. Miért toroant meg az építkezők lendülete?! Erről Horváth László, a lakatosmüheiy árkalkulátora ígv vélekedik: — Aki megmaradt szerszámlakatosnak és nem lépett följebb, nem lett órkalkulátor. mint én, annak esetleg még van ereie, türeime. meg pénze az építkezésre. Mi nem mertük vállalni — különben kaptunk lakást Rökuson — eddig a munka meldett még iskolába is jártam, elvégeztem estin a gépiparit. Elég volt az állandó idegeskedésből. sok délutánom ráment s tanulásra. Azonkívül azt Kifogni, hogy mindenből éppen akkor legyen, mikor a rávaló is ott van. szinte lehetetlen. A kettő nehezen jön össze. Az ember vagv tanul, képet mázát, vagv maszekol és előteremti a sok ezer forintokat. Aki csinálja, tudja, az építkezéshez ma már szinte márólhol napra kellenek a százezrek. Az iskola pedig inkább viszi, mint hozza a pénzt. Horváthék ezért — sokadmagukHal — beszorultak a rókusi betonrengetegbe. Azt is beszélik, okuk paA táblák világa Ki gondolná, hogy egyik égető gond Üjszentivánon; hova i.s helyezzék a cégjelző táblákat. Mert való igaz, hogy a takarékszövetkezet jó nagy cégért biggyesztett és joggal hihetné bárki, hogy akkora bankja van a falunak, mint egy kaszárnya. Csak a kényelmes könyvtári puffokon derül fény az igazságra: a valamikori tanácsháza nem takarékszövetkezet, csak még nem sikerült fölszerelni rá a táblákat. Legnagyobb oka, hogy meáhalt a békéscsabai táblafestő ember és így csak Szegeden kellett keresni vállalkozót. AV' új.'ftenté-íWiV' táblák sorsához tartozik, hogy nem elég egyszerűen 'fölírni a rávalót. szerbül is tudatni kéli a járóké^ lökkel, hogy melyik intézmény nászra nem lehet, hiszen tető van a fejük felett, a TiszaMaros Tsz lakatosműhelyében munka is akad orrvérzésig. Ha született újszentiváni létükre Ujszentivanra kell mindennap kijárniuk, még azt is mondhatják: legalább nem szakadnak el a falutol. Persze az már más lapra tartozik, hogy egyeseknek hogvan sikerül egy fenékkel több nyerget is megülniük, hiszen találkozni sokszor olyanokkal is, akik iskolát végeztek. padiásszobás lakásban laknak és külföldi nyaralásokra is futja minden évben. És alig múltak harmincévesek. Ilyenkor mondjuk: mégis csak a többségnél állt rosszul a szerencsét hozó csillag, mikor születtek. És marad a reménykedés-: Ettől még nem; lesznek teljesen boldogtalanok. Jövet-menet leginkább is a takarékszövetkezet esik útba. de a jellegzetes, hosszú, ősi svábházak közé be-beékelődnek a hatvanas évek sátortetős kockaházai. Az út mellől emelkednek a kornak megfelelően a oadlásszobá's. tetőtér-beépitéses lakások, a mai fészekrakók szándékait tükrözve. Kevés gyaloglással megpillantható az iskola, fölfedhető az óvoda, a bölcsőde, szemügyre vehető az orvosi rendelő, a tanácsadó. Az utcafronton fák hullatják érett barackjaikat, a széles úton autó döcög porolva, máshol az építkezők zaia veri föl a nyugodt délelőtt csendjét. Tapasztalható a kövér udvarok gazdagsága, de az elesettség. a szegénység is hamar tettenérhető. Azt mondják, reggelenként kiürül a falu, az emberek eljárnak a téeszbe és a városba. Ilyenkor nem annyira púposra tömöttek az autóbuszok, és nyáridőben vidám, iskolától megszabadított pajkos gyermekhadsereg cikázik kerékpárral le-föl. Az sem titok, hogv aki erre tart. céllal érkezik, és mind ismerős.' mert ha nem. két kilométerrel odébb. Tiszaszigeten már élénken érdeklődnek kiléte felöl. Lévén pár lépésre az ország hatóra. Aki netán ezt nem tudná, annak jó nagy. zöld tábla adja tudtára: Kiváló határőr községben jár. A kocsmában éppen a szabadság szépségeiről ejtenek pár szót a pult másik oldalán állóval, néhányan terített asztalhoz vágyva hajolnak a nagypohár fölé. A túpboltos ijedten fürkészi az idegent, és többször is meglesi, jó irányba fordul-e. A szerb temolom méltóságteljesen pöffeszkedik és a látogatónak meglepő időpontban kongatja a harangiát. Kevés bóklászással megállapítható: Bzentiván nehezen mutatja magát. Árnvas fák möge bú.itatia kertjeit. Valahol az Újvilág u'ca végtné,! biciklis öregúr kihasználja a .váratlan találkozás hozta pillanatot. és pár láda sárgabarackot kínál eladásra a meggyborkészítés sokadik házi módozatát tanulmányozó idegennek. Mondván: ennek biztosan örülne az asszony meg a gyerek is otthon. Később megszólíttatik a tisztes szemben jövő. hogv véletlenül nem ő-e a keresett Miiéva néni. mire mosolygós sajnálkozással jön a válasz, hogy nem. Míg aztán a sétáló visszaér a kiindulóhelvre. befordul a takarékszövetkezeti irodába, és a könyvtárban köt ki. A meghitt csend alkalom a pihentető beszélgetésre. A könyvcerincek tarka• erdejében Baráth Györgyi otthonosan mozog. Most éppen gyarapítani szeretné a könvvtárat. hiszen megrendelőket körmöl. — A délelőttök mindig nyugalmasak — mondia —. ilyenkor jobban ráérek a papirmunkára. A könyvtárunk körülbelül tízezer kötetes. Nemrég toldották hozzá a szolgálati lakásból kialakított részt, és ntost már jobban férünk. Kiderül, hogy egy íakk idegen nyelvű könyv is gazdagítja a tiszaszigetieket. — Bajáról kaptunk szerb nyelven írott könvveket. és azokat külön raktuk, hogy az itt élők is találjanak maguknak olvasnivalót. Előkerülnek a kis lapocskák, amelyek közül találomra kivesszük Krékity Zsuzsannáét. Ö például három könvvet vitt magával Jákovljevic Milicától. Ekkor tudódik ki. hogv a sokat olvasó nyugdíjas Ruzsin Szever magyarul irt krimit is kölcsönzött. A szemnek -zokaVan cirillbetíitengm lőtten adódik a kérdés: — A könyvtáros ismeri a szerbek beszédét? Nem. a hiva^se-ted Miléva néni srekott segíteni. <"> a mindenesünk. mozivezető, géoész is egvszeméb-ben. Tőle tudunk sók mindent a szerbek ételéből, ö különben az Újvilág utca végén lakik, és Putr.ik Demeternének h'viák. Nem szokatlan Űjszentivánon. hogy az ott élő szerbek hétköznap is tartanak ünnepeket, és a búcsúkor népviseletbe öltözve „járják a kólót" a temolom körül. Az i.s megszokott, hogv lovas kocsival parádéznak a faluban. Hagyományaik ápolására délszláv klub is alakult. Még nincs olyan, mint a deszkieké. de a beszéd gyakorlására már alkalmat ad. székel a hosszú házban. Erre csak kevés táblafestő vállalkozik, mert a círil betűk más kézmozdulatokat kívánnak. Az újszentivániak külön gondja, hogy nem lehet akármit fólfesteni a cégtáblára, pontosnak muszáj lenniük. Az első táblára kerül: MSZMP Községi Közös Pórtalapszervezet: a másodikra: KISZ: a harmadikra pedig a Hazafias Népfront Községi Bizottsága. Tudatni illik, hogy itt a közös tanács újszentiváni kirendeltsége. (Papp lstvánné szerint ennek kellene legfölül lennie) s ide kerül a klubkönyvtár cégére. Különkülön táblára festetik a Mozi, a Rendőrség Körzeti Megbízottja feliratot. És természetesen nem maradhat le a Vöröskeresztet hírelő útbaigazító sem a falról. Fejtörést okoz még a tábLakészíttetőknek, hogy mekkorák is legyenek a betűk. Ha aprók lesznek, akkor nehezen olvashatók, ha meg nagyok, akkor elfoglalják az egész utcai falat. Egyesek már olyan megjegyzést is megkockáztattak. hogy kár volt bepucolni az épületet, elég lett volna rá csak a tábla. Nem kis megkönnyebbülés a táblafelelősöknek, hogy az ifjúsági klubot és a futballisták találkahelyét már nem kell külön jelezni, mert akkor igazán beütne a baj és a kétnyelvű táblák feliratain maga a címfestő sem tudna eligazodni. Útlevél a mellényzsebben — Nem lakunk éppen a központban — kerekíti nagyra bogórszemeit Tóth Julianna, mikor a Május 1. utcai otthonuk kerül szóba. — Apu a nagyállomás portáján dolgozott, már nyugdíjas, anyu is otthon van, műtötték a lábát. A bátyám a határon szolgál. — Mint őrző? — Nem, a vámnál dolgozik. A nagylánynak a kisebb gyerek jogán, otthon inkább a takarítás. mosás, meg a benti tennivalókból jut míg az idősebb Gyuszinak a kert ad szabadidős elfoglaltságot. A családi munkák során, ha a sors úgy kívánja: mindenki csinál mindent, hogy meg ne álljon az élet a 10. szám alatt, Tóthéknál. Régi igazság: mit sem ér a munka kikapcsolódás, szórakozás nélkül. Vajon mivel üti agyon az időt Tóth Julianna és a hasonló korú társai ? — Följárunk a klubba, minden este nyitva van. Lehet játszani. beszélgetni. Azonkívül az egyik hét péntekjén Szigeten, a másikon Szentivánon tartanak diszkót. Ott is sokan szoktak lenni. Én nem vagyok ott. minden. mert sok a tanulnivaló. Pestre járok, levelezőn végzem az államigazgatási főiskolát. Most vagyok negyedéves. Ennek külön lapot nyitunk a kisfüzetben. miközben a nyúlánk beszélgetőtárs telefondugót dugdos ide-oda a tiszaszigeti tanácsháza titkárságán. Az asztal lábához lapuló rádióból beatzene szól és a kávé illata tölti meg a helyiséget. Munkaköri teendők végeztével ismét viszszakanyarodunk a pesti iskolához. — Kilóra még nem mértem a tanulnivalót, de egv szekrény alja már tele van vele — ad.ia tudtul Julianna. Meg még mást is. — Az első két évet a magam pénzén jártam, Veszprémbe utaztam busszal, nem volt tanulmányi szerződésem. — Oka is volt? — Az az igazság, ha megkötöttem volna, nyolc évre idekötöm magam, így csak ket evet kell maradnom, ha befejezem a tanulást. — Ennyire fél a falutól? — Dehogy Nagyon is szeretek itt, de egy magamfajta fiatal lánynak minden eshetőséggel számolnia kell. Azt mondják a lányok, nem akkor mennek el a faluból, amikor akarnak, hanem mikor viszik őket. Az ilyesmi mindig a jövő titka... Nem szabad csodálkoznunk, hogy a hölgyek sokszor előbbre látnak, mint másnembeli társaik. Tóth Julianna szeret olvasni, világot látni. Főleg az útleírásokat kedveli és maga is utazgat, amikor csak teheti. Nem is leplezett örömmel újságolja, hogy volt már Bulgáriában, párszor Zakopanéban és kétszer a jugoszláv tengert is megcsodálhatta. Európát hátizsákkal járó kérdezőnek ilyenkor fölcsillan a szeme:: — Stoppal? — Azzal még nem kockáztattam. Vonattal, busszal voltunk. — Egyedül? — Mindig az unokatestvéremmel mentünk, csak egyszer voltam a KISZ-szel Várnában. Az örömteli utazások sorába alkalmakkor kellemetlen esemény is belopakodik. Julianna így meséli : — Lengyelországban a vonaton felejtettem az útlevelem. Éppen akkor Katowicében voltunk. Hajnalban érkeztünk az állomásra és csak reggel vettem észre, hogy nincsenek meg a papírjaim. Nagyon megijedtünk, mert ilyenkor föl kell utazni a fővárosba. Varsóba a konzulátusra. Azt se tudtuk, mitévők legyünk, mikor jött a nagv ötlet. Várjuk vissza a varsói Vonatot, hátha ott találjuk, ahol hagytam. Elébe is mentünk egy állomást a vonatnak, ugyanaz a kalauz volt. aki éjszaka. Boldog voltam, hogy meglett az útlevelem. .. ós mehetek máshová is, MAJOROS TIBOR