Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-31 / 205. szám

8 31 Csütörtök, 1983. augusztus 25. röviden A hajdúszoboszlói gyógyfürdő Keresőszolgálat Az Általános Szerelőgyár vezetése az utóbbi időben számos intézkedést foganatosított a munkafegyelem megszilárdítására, az igazolatlan mulasztás, lógás, csellengés és egyéb káros munkahelyi szokás megszün­tetésére. Az intézkedések sorából or­szágos érdeklődésre tarthat számot, bár eddig még nem reklámozták, n keresőszolgálat nevet viselő mód­szer. Délelőtt tizenegy órakor a válla­lat valamennyi munkahelyén — az irodákban és a műhelyekben is — bekapcsolják az üzemi televíziós lánc adását sugárzó készülékeket, és a képernyőn a rendészet vezetője so­rolni kezdi, kiket keres a vállalat­vezetés. Körülbelül így! Keressük Lancsák Gedeon, 28 éves segédmunkást, aki egy héttel ezelőtt tűnt el munkahelyéről, a készáru­raktárból. Feltételezett tartózkodási helyei: körzeti orvosi rendelők, ahol beteglapot kunyerál, ezenkívül italboltok, borkimérések. Kedvenc trükkje, hogy a megszerzett beteg­lap birtokában jó pénzért fusizó kőművesek mellé szegődik el né­hány napra. Ugyancsak keressük Bezzegh Szilveszter 45 éves anyagbeszerzőt. Ismert szokása: a munkaidő lejárta előtt fél órával lihegve megjelenik munkahelyén, és sajnáltatja magát, hogy mennyit kell dolgoznia. Fogá­sait takargató módszere: irodasze­rek helyett postai értékcikkeket. pótalkatrészek helyett gyermekjáté kokat vásárol, aztán csere céljából másnap visszaviszi a vásárolt téte­leket. Egy-egy tételcsere több napig is elhúzódik. Délelőttönként szívesen jár moziba, a jegy árát az alkalmi munkabérek kifizetési számán köny­veli el. Kedvelt tartózkodási helye a városi strand, ahol kabint is bérel. A vállalatvezetés kitartóan keresi Balog Bódog 36 éves, őszes hajú, szakállas osztályvezetőt, aki „Terike, ha érdeklődik valaki, bementem a minisztériumba!" jelszóval pénteken délben eltűnik a munkahelyéről, és csak kedden kerül elő. A hét töb­bi napján vidéki szemleutakon jár, bár a vállalátnak az országban se­hol sincsenek telephelyei. Az uta­záshoz vállalati kocsit használ, de utazott már autóstoppal is. Keressük Slezák Benedek idő­elemzőt a forgácsolóműhelyből. Utoljára húsvét előtt látták doigoz­ni. Azóta egyfolytában társadalmi munkát végez. Szervezett műhelyek közötti kispályás focibajnokságot, sörivó versenyt, véradónapot, munka­védelmi kiállítást, névadó ünnepsé­get. Módszerére jellemző, hogy mindezt munkaidőben végzi. Keressük Krepuska Bernadett — régebbi nevén özvegy Tirpák Oli­vérné — számlaellenőrt. Munkaidő­ben külföldi csomagból vett holmik­kal, a Bizományiban vásárolt ruha­darabokkal iárja az irodákat, a mű­helyeket. Jól beszél magyarul, a párizsi Lafayette áruház üzletkötő jének adja ki magát, s ezzel t trükkel ad túl a bóvlikon. Feltéte lezhetöen sok pénz van nála, mei a szakszervezeti irodából ruhabuti­kol akar csinálni. A munkaidő lejártáig a vállalat minden dolgozójának munkaköt kötelessége jelezni, hogy mit tud c keresett egyénekről. Aztán a mun­kaidő vége előtt egy órával a vál­lalati tévéláncon az értékelő cso nort közreadja, hogy mit tudtak meg a csellengőkről. Így: A legtöbb bejelentés özvegy Tir­páknéra érkezett. Látták őt csencsel­ni a könyvelésben, a piackutatóknál és az edzőkemencénél is. Eladott 24 hatisnyanadrágot, 6 pár női szan­dált, 1 szájharmonikát, 2 menyasz­szonyi csokrot fogamzásgátló-kész­lettel és 6 sublert. Ez utóbbi szer­számról kiderült, hogy a vállalat raktárából származik. Többen ja­vasolták, ne a szakszervezeti iro­dából legyen butik, hanem a köz­ponti titkárságból, mert ezzel is csökken a felduzzadt adminisztratív létszám. Bezzegh anyagbeszerzőt délelőtt a Bástya moziban látták, délután a lányát kísérte el gyógy­tornára. Lancsák Gedeon segédmun­kást a körzeti orvos nem vette be­tegállományba, így a 28 éves fiatal­ember önként jelentkezett a mun­kahelyén. Slezák időelemző szolida­ritási bélyeget árult a buszmegál­lóban. Boldog Balog, pardon. Balog Bódog osztályvezetőről semmi hír. Állítólag bement a minisztérium­ba. Kiss György Mihály 23— 28 Lucerna — utánfutóval Az idén is sokan keresik fel hazánk egyik legnagyobb gyógyfürdőjét, Hajdúszoboszlót. Nem ritka, hogy naponta 12 ezer vendéget fogadnak. A fürdőzők közül sokan része­sülnek szakszerű gyógykezelésben is. KÉPESLAPOK, AJANDÉKKARTYAK A Képzőművészeti Kiadó az idén az eddigieknél is gazdagabb képeslevelezőlap­választékkal igyekszik kielé­gíteni az igényeket. A kö­zelmúltban négymillió darab 3 forint 50 filléres, virágokat ábrázoló lap került az üz­letekbe 36 témában, melyból 18 most először kapható. Há­romféle, összesen 36 ezer da­rab borítékos névnapi üd­vözlő lap is az újdonságok sorát gyarapítja. Igen nép­szerűek az ajándékkísérő kártyák. A színes, virágokat ábrázoló lapokból 2 millió darab készült, és nem lesz hiány a karácsonyi válasz­tékban sem, ezekből 1 mil­liót nyomtatnak. ELHUNYT JOBBA GABI A Nemzeti Színház igazga­tósága és a Magyar Színház­művészeti Szövetség mély megrendüléssel tudatja, hogy Jobba Gabi Jászai-díjas szín­művésznő, a Nemzeti Szín­ház tagja tragikus hirtelen­séggel elhunyt HAMIS DOLLÁROK Dollárhamisftőkat leplezett te a francia rendőrség. A bandát akkor fogták el, umikor a leg­korszerűbben felszerelt nyom­dájukban éppen hozzákezdtek a hamis 50 és 100 dollárosok „gyártásához". Szakértők sze­rint a hamisítók felszereltsége olyan szintet ért el, hogy két napi munkával, akár 15 millió dollár névértékű hamis pénzt ls gyárthattak. CSALÁDJOGRÓL, ELTARTÁSI SZERZŐDÉSEKRŐL Téren Józsefné dr. járás­bíró és dr. Kopcsányi Kata­lin közjegyző családjogi kér­désekről, az eltartási szer­ződés és az öröklés jogi prob­lémáiról tart előadást hol­nap, csütörtökön délután 5 órai kezdettel a November 7. Művelődési Házban műkö­dő újszegedi nyugdíjasklub­ban. NYUGDÍJASOKNAK A Vöröskereszt újszegedi szervezetének nyugdíjasklub­ja holnap, csütörtökön dél­után 3 órakor tartja összejö­vetelét. Várható időjárás ma estig: csökken a felhőzet, és több órás napsütésre lehet számítani. Első nem valószí­nű. A délies stzél napközben megélénkül. A délutáni órák­ra 23, 28 fokig melegszik föl a levegő. NYUGDÍJ ELŐTT, NYUGDÍJ UTAN A Székely sor 21. szám alatt működő gerontológiai tanácsadó szolgálathoz köz­vetlen nyugdíj előtt álló, és már nyugdíjban levő idős emberek fordulhatnak szo­ciális. egészségügyi, pszicho­lógiai, munkavállalási és számos egyéb problémájuk­kal. Fogadóóra: minden munkanapon reggel 9-től délután 4 óráig. A geronto­lógiai tanácsadó telefonszá­ma: 22-831. A miháiyteleki Űj Élet Tsz lucernatábláján viszonylag kevés kárt okozott az aszály. A szövetkezet lehetővé tette, hogy tagjai lábon vásárolják meg e fontos tömegtakarmányt, maguk takarítsák be és szállítsák haza. A száraz időben gyor­san megszáradt a lucernaszéna. Képünkön: Papp Szilveszter és felesége gépkocsi­utánfutóra rakták az állatok téli eleségét. Villamoskarambol Tegnap, kedden reggel 8 óra előtt a Dugonics téren, tizenöt ember sérült meg egy villamoskarambol során. Révész József 24 éves vil­lamosvezető, szegedi (Olajos u. 10/B) lakos egy villamos­szerelvénnyel az eredeti me­netiránytól eltérően jobbra kiállt, és figyelmetlenül úgy hagyta, jobbra kanyarodó állásban a sínek váltóját. Ezt a kanyarodási állást nem észlelte a Nagykörút felől odaérkező villamos vezetője, Tolnai Károlyné 35 éves sze­gedi (Körtöltés u. 52.) lakos, aki eltérve az egyenes iránytól, nekiütközött az álló villamosnak. A karam­bol során hárman súlyosan, tizenketten könnyebben meg­sérültek. A karambol során súlyos vagy könnyebben sérültek számát a közlekedésrendé­szet természetesen csak a baleset után még ott-tartóz­kodók alapján tudta megál­lapítani. A rendőrség ezért kéri, hogy a karambol eset­leges további sérültjei je­lentkezzenek a Szegedi Vá­rosi és Járási Rendőrkapi­tányság közlekedésrendésze­tén (Moszkvai krt. 16—18.). a baleseti ügyeleten. Tarifák — Mennyiért tapétáz­ná ki a lakást? — kérdi i feleség a mestert? — ötezerért. — S ha a férjem segí­ti? — Akkor hatezerért. „Hazám állampolgára vagyok" Felhívás vetélkedőre GUMITÉG LAKON . . . A római Farnese-palota — amelyben híres olasz mesterek munkait őrzik — a legértéke­sebb építészeti műemlékek egyike. Az elénk közúti forga­lom miatt az épületet bomlás fenyegette. A palota előtti út­szakaszt ezért kipárnázták. Az úttest alá 60 centiméter mély­ségben gumitéglákat fektettek, amelyek felfogják a nagyvárosi forgalom okozta rázkódásokat. s megvédik a palotat a további rongálástól. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. ALEXA JÓZSEFNÉ hamvalt szeptember 2-án 14 órakor helyezzük örök nyuga­lomra a Belvárosi temető rava­talozójából. A gyászoló család. 24 565 Fájó szfvvel tudatom, hogy szeretett édesanyám, ÖZV. PATAI FERENCNÉ életének 53. évében elhunyt. Te­metéséről később intézkedünk. Szerető fia, Patai Viktor. Megrendülten tudatjuk, hogy JANI JÓZSEF tragikus hirtelenséggel 44. évé­ben elhunyt. Temetése augusz­tus 31-én 15 órakor lesz az al­győi temetőben. A gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagy­apa, dédltata, rokon, ÖRDÖG ISTVÁN augusztus 2-án 00 éves korában tragikus körülmények között el­hunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása szeptember 2-án 3 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. 31 569 Gyászközlemények Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett iérj, keresztapa, nagy­bácsi és rokon, ERDEI ISTVÁN életének 68. évében, hosszú, sú­lyos betegség után elhunyt. Te­metése augusztus 31-én 14 óra­kor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád. 23 106 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen halot­tunk, ID. VOLFORD MIKLÓS temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. 24 550 Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, jó barátok­nak. szomszédoknak, akik fe­lejhetetlen halottunkat. CSANYl ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték,' virága­ikkal mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. 2« 510 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmama, testvér és rokon, ÖZV. CSIKÓS JÓZSEFNÉ Illia Rozál rövid, de súlyos betegség után, augusztus 29-én 84 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 1-én 15 órakor lesz a tápéi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 24 512 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen nagynéni, GALBOGAR ROZALIA életének 81. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temeté­se s-eptember 2-án 13 órakor lesz a" Belvárosi temető ravata­lozójából. Gyászoló unokahúga. 24 575 Tudatjuk, hogy VOLLMANN GELLÉRT nyug. mozdonyvezető, hamvasz­tás utáni búcsúztatása szeptem­ber 1-én 15 órakor lesz az Alsó­városi temető kápolnájából. A gyászoló Nagy család. 24 567 Tudatjuk, hogy kalman lajos hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 6-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozóiá­ból. A gyászoló család. 24 568 Tudatjuk, hogy LÁSZLÓ MIKLÓSNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 5-én 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem. GÖBLÖS IMRE 68 éves korában, hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése szeptember 1-én 14.30 órakor lesz a kiskundorozsmai temető ravatalozójából. Gyászoló fele­sége. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, ID. FÜRTÖN SZILVESZTER temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondunk a kör­zeti orvosnőnek és nővérnek ál­dozatos munkájáért. A gyászoló család, Mihálytelek. 24 555 Az Állami Ifjúsági Bizott­ság, a KISZ Központi Bi­zottsága, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa, a Művelődési, vala­mint az Igazságügyi Minisz­térium — más állami és tár­sadalmi szervekkel karöltve — „Hazám állampolgára va­gyok !" címmel vetélkedőt hirdetett, az alkotmány szü­letésének 35. évfordulója al­kalmából. A versenyfelhívás közreadói nemes versengésre, országos játékra hívják a középiskolák diákjait. A vetélkedósorozat célja, hogy a tizenéves fiatalok be­bizonyítsák: elsajátították az alapvető állampolgári isme­reteket. képesek eligazodni a közéletben, a társadalom po­litikai intézményrendszeré­ben. Az elődöntők után isko­lánként három tanulóból álló csapatokat várnak az or­szágos középdöntőbe, ahol több fordulóban mérik majd össze tudásukat a továbbju­tók. Három kategóriában — gimnáziumok, szakközépisko­lák, valamint a szakmunkás­képző intézetek és szakisko­lák — versenyeznek majd a fiatalok. Az érettségizett szakmunkástanulók csapatai a szakközépiskolák kategóriájá­ban indulnak. A középdöntő­bó] minden megye legjobb csapata a fővárosból a leg jobb két csapat kerül — mindhárom kategóriából — az országos dönlőbe. Az iskolai döntőket de­cember 16-ig rendezik, a kö~ zépdöntőkre a jövő év januát 2-től március 24-ig kerül sof, míg a döntőt április 6—8-án tartják. Az első három helyezett csapat külföldi jutalomutazá­son vesz részt, míg a negye­dik-hatodik csapat értékes tárgyjutalomban részesül. A versenyre jelentkezni az iskolában lehet. Részletes felvilágosítást és irodalom­iegyzéket a Hazafias Nép­front megyei, fővárosi bi­zottságai, a KISZ-bizottsá­gok, valamint a tanácsok művelődési osztályai adnak. A Magyar Szocialista Munkáspart Szeged várost Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadd: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköziár­saság átja 10. Sajtóház. 6740 — Telelőn: 12-633 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgatói Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dt.1 egy hónapra 34 forint. — Indexi 25 053 - ISSNi 0133—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents