Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-31 / 205. szám

6 8 Kedd, 1983. augusztus 31: Ml? HOL? MIKOR? „Nagyszerű ilyen szurkolók előtt játszani!" Könnyű győzelem Igen hosszúra nyúlt huza­vona előzte meg Szegedre kerülését. a kishitűek már­már lemondtak arról, hogy a kek-feketék játékosa legyen. Két éve is szó volt jövete­Ki öl, ám akkor megfenek­lettek a tárgyalások volt klubjával, az Eger SE-vel, ce most sem volt valami biztató a helyzet, úgy lát­szott, megint kútba esik át­igazolási lehetősége. Végül Eiztattak. lelkesítettek ben­nünket, végig kitartottak mellettünk. Bizsergető érzés veit hallani buzdításukat, f agyon sokat segítettek ab­ban, hogy fordítani tudtunk az eredményen. Tőle. de másoktól is hal­leítam. tóbb NB l-es csapat • s megkereste, ő azonban a SZEOL AK-t valasztotta. Hogy miért? — Senki ne vegye köz­helynek. nizelgesnek. de engem már két eve. amikor ••'oször felvetődött a gondo­lat idejövetelemről, megfo­gott ez a város. Nem túlzok, r.a azt mondom, beleszeret­tem. úgyszintén feleségem is. Persze az sem közömbös számomra, hogy NB l-es csapatban jatszhatom. A fiúk közül sokat ismertem már korábban is. de nem­rsak ők, a többiek is szere­lettel fogadak, az átigazolá­si hercehurca alatt vigasz­taltak, lelket öntöttek be­lem. Ügy érzem, igazán rendes, jó társaságba kerül­kezett. de nem tudott hely- összecsapást tekinti valója- lem' me!ynek meglátá" zetet teremteni Az utolsó 10 6311 '&321 debutalasnak az wva&bra sem mondok le a som _ egysegében van az leienuem. az uioso íu owrálvhan golszerzesroi, vedekezni is . , ... percre ismét golveszelyesse ,0 osa-aiyoan. tudnj kell Minden igyeke- eleje' Valamennyien jol tud­vált az olimpiai együttes já- Vajon mire lesz képes az -zetemmel azon leszek hogy Juk, nálunk nincsenek téka, a 35. bércben Dékány új fiú, le tudja-e vetkőzni ennek a követelménynek olyan kiemelkedő tudású lőtte be a Kőhalmi szabad- az ilyenkor amúgy is foko- >s megfeleljek. -Játékosok akik eümaíuk rúgása után kipattant lab- zoctan jelentkező lámpalá- jaieKosoic, amk egymaguk dát. majd a 43. percben a za< ? — találgatták a nézők Visszaterelve a gcTndola- eidónthetnek mérkőzéseket, nagy lendülettel kapura hú- a mérkőzés előtt. Nos Zsiga ^s,ePel ellen,'/j J713^" ezért az összefogásra, az zó Pogány 16 m-ről jobbal lőtt a bal sarokba (4-0). Az olimpiai csapat kedden este a nagyon szép fekvésű kremsi stadionban kétezer „ugis sikerűit "szőt érteniük néző előtt játszotta kedd- a két klub vezetőinek, így szerdai probajanak első fel- nem volt akadálya, hogy vonását. Móricz István, a SZEOL Olimpiai válogatott- AK„ újdonatúj középpályása Krcmscr SC 6-0 (4-0) a Csgpf* ellem mérkőzésén bemutatkozzon, letegye nev­Magyar olimpiai csapat: íe«yét a szegedi szurkolók Kovács — Farkas, Köhal­mi, Nagy, Gálhidi — Kele- pár percet már játszott men, Mészöly, Borsó — Tu- nb l-es mérkőzésen, de az lipán, Dékány. Pogány. oly rég volt — 1977-ben a Az 5. percben már 2-0-ra tVTK—Vasas találkozón vezetett a magyar együttes, hogyha nem is a fele­Tulipán a 3., Pogány pedig des homályába — ki tudna az 5. percben talált be. Ez- íe!edni ilyesmit? — de az után a magyarok mintha ke- elekek tárházának egyik gyeimet adtak volna ellen- Wxreeső szegletebe kei-ült felüknek a két gyors gól az eset, Ez4 viszont keve­után. jól adogattak, de a sen. tudtak roIa' így ért­kaput sokáig nem veszélyez- a€to' b°gy a .™ult szom" tették. A Kremser SC igye- ^ti SZEOL AK—Csepel SC / iCcIOac onne í i tmlnxré 1983. AUGUSZTUS 31., SZE RDA — NÉVNAP: ERIKA A Nap kel 6 óra 00 perckor, és nyugszik 19 óra 28 perckor. A Hold kel 23 óra 13 perckor, és nyugszik 14 óra 8 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz SS em (apadó). társai így becézik - ÖSZ; egymásban való bízásra kell építenünk. nemhogy nem okozott csa- szec£aPasra, A második félidőben Me ,bdást' megfelelt az elvárá- Szeme­zey György teljesen új ösz- Suknak- haneha jól játszott, — Játszottam már egy-két A középpályás azzaj bú szetételü csapatat szerepelte- Pillogtatta azokat az eré- mecrset az eletemben, de csúzott, sokáig szeretne NB tett. Az olimpiai csapat így nyeít ~ ,iranylt szervez> ezt biztosan az örökké emlé- i-ben játszani — a SZEOL játszott: Disztl P. - Jancsi- !"'agy munkabirasu - ami- kezetesek kőzött tartom AK S2Íneiben Különben ka. Kőhalmi. Róth. Péter - ^ , ragaszkodott hozzá majd számon - lelkende­Kardos. Dobánv. Poaánv - Ka'zás Oabor vezeto edzo' hároméves alá... szerződést írt Gyfirki Ernő Horgászhírek Kardos, Dobány, Pogány Tulipán. Dékány, Mészáros. — Sokkal jobb teljesít- Fönnakadva csodálkozó További három csere is tör- ményt kell nyújtanom a tekintetemen pillanatnyi tént a második 45 perc fo- mostaninál, de többre nem szünetet tarl hogy aztán lvaman. Kőhalmi helvettTur- lutotta. megei-eztem a sok , . ner. Pogány helyett Presszel- kihagyást, erővel nem bír- lneg felszabadultabban tar­]er és Tulipán helyett Kiss tam úgy. ahogyan szeret- elém érzéseit. S. játszott. mim - mondja sajnálkoz- _ csodálatos volt a kö- A szegedi Hermán Ottó A második játékrészben is z "s "mokanTróth^niat/ ™nsé& nagyszerű dolog Horgászegyesület 1984-ben óriási fölényben volt a ma- ^^e * S szurkolok előtt ját- dnneplif , "^^nak evar eevüttes de csak ket ,,1-1. . J 50. evfordulojat Ebből az ú^abb gól született mert amellett' hogy rengeteget yzanl! Amikor íelldöbem aikalombó! az egyesület ki­részben kimaradtak a hely- +ud futni, a labda sem „za- 2-0-as csepeli vezetéssel vo- állítást rendez, melyhez kü­zetek s az osztrák kapus is varja". — Egei-ben légin- nultunk az öltözőbe, gondol- lánböző dokumentumokat — kiválóan védett. Az 50. perc • kább támadóleladatot kap- tam, na lesz mit hallgat- 19S5~1950 között kiadott sgmsl: ű'stis um> rúgtam - 15 gólt a runk- —dlk ­alakult ki a 6-0 (4-0) ará- főszezonban, az NB I azon- lünk a keresztvizet a szúr- dijakat, okleveleket, érme­nyú végeredmény. ban más. Itt. amellett, hogy kólók. Erreföl mi történt? kfct, jelvényeket, haltrófeá­kat, horgaszeseményekröl készült fényképeket. régi könyveket. felszereléseket, horgászat szempontjából ér­dekes régiségeket — gyűjt. Az egyesület várja azok­nak a horgászoknak a je­lentkezését a Hunyadi J. sugárúton levő irodában, akiknek ilyesmik birtokuk­ban vannak, illetve akik az eisó közgyűléseken (1934— 3á) reszt vettek. Megyei II. osztály Kasszasíker a tápéi pályaavafon A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokságban a har­madik fordulót játszották a csapatok. Mindössze két ven­déggyőzelem született, s csak Székkutason volt dön­tetlen az eredmény. Meg­lepetéssel ez a forduló is szolgált. Ezek közül is az él­re kívánkozik a tavaly még megyei I. osztályú Apátfalva röszkei veresége. Földeák—Csanádpalota 6-1 (2-0). Földeák, 200 néző. Ve­zette: Kubatovics. Ilyen kü­lönbséggel is megérdemelten nyert a hazai csapat. Góllövő: Rakonczai (2). Molnár. Rácz, Vízhányó. Tóth. ill. Sípos. Csanylelek—Ásotthalom 1-0 (0-0). Csanytclek, 300 néző, Vezette: Kovács H. A vendé­gek lestaktikája hosszú ide­ig bevált. Gólszerző: Bátki (1 l-esből). Zákányszék—Algyő 4-0 (1-0). Algyő, 200 néző. Ve­zette: Laczkó B. Kiegyenlí­tett első félidő után a vendé­gek 10 perc alatt eldöntötték a két pont sorsát. A zákány­széki Jójárt F. volt a me­zőny legjobbja. Gólszerzők: Tóth J. (2), Fábián, Zema­nek. Szckkutas—Nagymágocs 0-0. Székkutas, 200 néző. Vezette: Grünwald. A pályaválasztók Acs. S. Sándor felvétele Munkában a tápéiak védelme a pályaavató mérkőzésen, ami végül is a hazaiak sike­rével végződött közelebb álltak a győzelem­hez. Pitvaros—Mihál.vtclek 3-0 (1-0). Pitvaros, 150 néző. Ve­zette: Karasz. Megérdemel­ten nyertek a pitvarosiak a hibázó .szegediek ellen. Gól­szerzők: Dócza, Betkó (2). Ambrózfaiva—K iszom bor 3-1 (2-0). Kiszombor. 150 né­ző. Vezette: , Szőke Á. Min­den csapat részé ben jobb volt' a vendégegyüttes. A mérkő­zésen két súlyos sérülés is történt. Röszke—Apátfalva 5-2 (1-1). Röszke, 150 néző. Vezette: Madarász. Az újonccsapat lelkesedése két pontot ért. Tápé—Mórahalom 3-1 (3-0). Tápé, 700 néző. Vezette: Gyu­ris. Pályaavátón kasszasiker mellett jól szórakozott a kö­zönség. A hazaiak 10 perc alatt háromszor zörgették meg a mórahalmi hálót. A vendégek Bán révén csak 11­esből tudtak szépíteni. A ha­zaiak góljait Wenuer, Koz­ma Gy. és Zakar szerezték. A bajnokság állása: 1. Szőreg 2. Apátfalva 3. Zákányszék 4. Tápé 5. Pitvaros 6. Mórahalom 7 Székkulas 8. Usanytelek 9. Nagymágocs 10. Földeák 11. Röszke 12. Ambrózfaiva 13. Mihálytelek 14. Kiszombor 15. C'sanádpalota Ifi. Algyö 17. AsoUlialom A szegedi Hermán Ottó HE fotópályázatot hirdet horgasz'ernakboL. A pályá­zat feltételeit tartalmazó kiírás az egyesület irodájá­ban vehető át. Horgászok és nem horgászok egyaránt Fáiyazhatnak a fekete-fehér és színes kategóriában. A palyázat jeligés, beérkezési határiő 1983. december 31. A kategóriák I—III. helye­zettjei jutalomban része­sülnek. a képeket pedig a jubileumi kiállításon be­mutatják az érdeklődőknek. 2 2 -­5- 0 4 3 2 ­1 11- 7 4 3 2 ­1 7- 3 4 2 2 -­6- 2 4 3 2 ­1 fi- 3 4 3 2 ­1 7- 5 4 3 1 2 ­5- 3 4 3 2 ­1 5- 4 4 3 1 1 1 4- 3 3 3 1 ­2 8- 8 2 3 1 ­2 6- 7 2 3 1 ­2 5- 6 2 3 ­2 1 3- 6 2 3 1 ­2 6-11 2 3 1 ­2 5-10 2 3 ­1 2 1- 8 1 2 ­­2 0- 4 ­Toborzó A Szegedi Postás SK "ívószakosztálya várja azo­kat a 10—13 éves lányokat és fiúkat, akik kedvet, te­hetseget éreznek a sportág­hoz. Jelentkezni lehet na­penta — szombat és vasár­nap kivételévei — délután fél 6 órától a Gagarin ál­talános iskola (Kolozsvári ter 1.) tornatermében. HETVENÖT ÉVE született William Saroyan (1908 —1981) örmény születésű ameri­kai elbeszélő, regény-, drama­és filmíró. Elsó sikeret meg 1934-ben groteszkül humoros noveliáskötetevel aratta. NYOLCVANÉVES Sövegjártó János (s'z. 1903.) ve­gyészmérnök. Kossuth-díjas 11961). A szilikátkennaoan es -kohaszatban ért el kimagasló eredményeket. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után negyed 4, fe: 6 es három­negyed 8 órakor: Elcserelt szere­lem (szines magyar). Fáklya: háromnegyed 3 és ne­gyed 6 órakor: Egy kényelmet­len tanú (m. b. NDK krimi), fel 8 órakor: A vágy titokzatos tár­gya (szines m. b. francia, 16 íven felülieknek, II. helyárral). Szabadság: Szeleburdi család. Színes magyar filmvígjáték. Kez­dés: fél 4 órakor. Hét merész kaszkadőr, színes amerikai ka­landfilm. III. helyárra]! Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Üjszegedi Kertmozi: Vámpírok bálja (amerikai, este 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. (13/57-es) este 8 órától reecel 1 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti felvételi ügye­letet az I. sz. Sebészeli Klinika, urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a (elnőtt lakosság részére: Sze­ged, Hunvadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100 FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reg­gel 6 óráig szombat reggel 7-től nétfö reggel 7 óráig: Szeged Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 iraig. Telefon: 11-000. inaii BUDAPEST L Tv-torna — (ism.) Idesüss! — (ism.) Delta — (fsm.) Hirtelen egyedül — m. b. amerikai film — (ism.) Annié Cordy műsora — énekes, zenés film — (ism.) Képújság Hirek Ázsia népművészete — japán dok.-film Képújság A cattarói matrózok — m. b. jugoszláv—NDK tv-film Tv-torna Esti mese Tv-híradó Szép Ernő: Battka — színmű három felvonásban a Madách Színház előadasa, felvételről 22.15: A lehetetlen ostroma — Szabó Pál emlékére 23.00: Tv-híradó 3. 16.00: A nök világa 16.50: A legkisebbeknek 19.00: Tv-hiradó 19.20: Gazdasagi figyelő 19.35: Híres előadóművészek 19.55: Politikai fórum 20.10: Stop egy percre! 20.25: Megtéres — játékfilm 21 30: Tv-híradó EüKil KOSSUTH 8.25: Hobbi Dominó 8.55: Temető fejfák nélkül 9.10: Népi muzsika 9.44: Kis magyar néprajz 9.49: Tarka mese, kis mese 10.00: Hírek 10.05: Gyermekeknek 10.47: Egy boldog famflla — Bárány Tamás hangjatéka 11.32: A Purcell énekegyüttes angol madrigálokat énekel 12.45: Magvetők 13.05: Operaslágerek 13.35: D/.sesszmelódiák 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Végig a Dnyeperen 16.03: A Budapesti Fúvósötös felvételeiből 16.28: Katonadalok 16.49: Kritikusok fóruma 17.05: A gazdasági reform hétköznapjai 17.30: Reflektorfényben egy operaária 18.07: GUnka: líeringőfantázia 19.15: Világirodalmi Dekameron 19.56: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 20.56: László Annié és Kiss Károly nótákat énekel 21.30: Interjú Pakúlával 22.30: Filmdalok 22.52: papírtörténet 23.07: Híres előadóművészek triófelvételeiből 8.10: Barabás Mihály táncdalaiból 8.25 8.30 8.55 9.20 10.25 11.30 16.30 16.35 17.05 17.10 19.10 19.15 19.30 20.00 8.05 8.35 9.30: 9.45 10.00 12.05 12.35 13.30 14.00 14.35 15.28 15.50 16.40 17.30 18.35 18.55 19.19 19.45 20.35: 21.37 22.04 23.20 PETŐFI : A Vándor Kórus énekel : Idősebbek hullámhosszán Válaszolunk hallgatóinknak : Túzón — vízen : Zenedélelőtt — (sz.) : A Magyar Radio népi zenekara játszik : Tánczenei koktél — (sz.) : Labirintus : A Petőfi rádió zenés délutánja : Morzsa Oszkár cimbalmozik — (sz.) : Slágermuzeum : Karel Valdauf fúvós­zenekara Valdauf­múveket játszik — (sz.) : Messziről — messzire : Fiataloknak! — (sz.) : Ötödik sebesség : Népdalok, néptáncok — (sz.) : Most érkezett ... — (sz.) : Népdalaink világa : A Police együttes felvételeiből — (sz.) Paraziták — Csiky Gergely drámájának rádió­változata — (sz.) — Rádióra alkalmazta és rendezte: Siklós Olga : Boross Lajos népi zenekara játszik — (sz.) : Nosztalgiahullám — Ike és Tina Turner : A mikádó — részleten Suliivan operettjéből könnyűzenei BUDAPEST 2. 20.00: Kisfilm-összeállítás 20.55: Tv-hlradó 2. 21.20: Apám elvisz Kaliforniaba — m. b. amerikai film 22.40: Képújság BELGRÁD 1. 17.35: Magyar nyelvű tv-napló 17.50: Videooldalak 18.00: Hírek 18.05: Tv-naplár 18.15: Lucija — tv-sorozat gyerekeknek 18.45: Bltola '83 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: A pestis éve — mexikói játékfilm 22.05: Tv-napló BELGRÁD 2. 19.00: Aktualitások 19.30: Tv-napló 20.00: Stanley Baxter szórakoztatja önöket 20.55: A zene napjai — Budva •83 — komolyzenei adas 21.40: Hírek ÚJVIDÉK 17.35: Tv-híradó magyarul és szerb-horvátul 18.15: Luci, az utca réme — tv-filmsorozat gyerekeknek 18.45: Zenés műsor a szkopjei stúdióból 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó magyarul 20.00: Jugoszlávia­Törökország — közvetítés a Kosárlabda Balkán-bamokságról 21.40: Első iskolásnapok 22.10: Tv-hiradó szerb­horvátul BUKAREST 14.35: Szünidei matiné 15.05: Malazia ma S. MŰSOR 9.00: Bécsi klasszikus muzsikí — (sz.) 10.21: Operarészletek — (sz.) 11.05: Kamarazene — (sz.) 13.07: A Varsói Jeunesses Kamarazenekar játszik — (sz.) 14.00: Irodalmunk a felszabadulás után 14.20: szimfonikus zene — (sz.) 16.05: Zenés játékokból — (sz.) 16.47: öt földrész zenéje 17.00: Alekszandrina Milcseva és Borisz Christoff operaáriákat énekel — (sz.) 17.30: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét — (sz.) Kb. 18.30: Madrigálok — (sz.) 19.05: Zenekari muzsika — (sz.) 19.55: Külföldi tudósoké a szó 20.10: Otelló — részletük Verdi operájából — (sz.) 21.12: A Weather Report együttes lemezei — (sz.' 22.00: A Stuttgarti Madrigál­kórus hangversenye — — (sz.) 23.01: Népszerű dallamok CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT KOSSUTH 1.25: Haydn: A patikus — háromfelvonásos vígopera 9.44: Ablakmosó egy toronyházon 10.05: Gyermekeknek 10.41: Az Állami Népi Együttes műsorából 11.34: Felelet — Déry Tibor regénye 12.45: Gáli Ernő: A sajátosság méltósaga PETŐFI 8.35: Napközben 10.1)0: Zenedélelőtt 13.00: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót

Next

/
Thumbnails
Contents