Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-27 / 202. szám

Szombat, 1983. augusztus 27. f Monológ múlt időkről Én mondom maguknak, fiatal urak. ezek a mai festmények nem olyanok, mint a régiek, volt ebben a városban egy ember, az 1928-ban harminc képet festett egyetlen nap alatt, kifeszített egy vásznat a kerítésre, aztán festett először harminc szemöldököt, aztán harminc szemet, és ígv tovább, amíg ki nem jött belőle Szűz Mária a gombolvagos macskával, pontosan harmincszor, és Glück, aki különben fűszer és vegyes volt. meg is vásárolta mindet, s el is adta a Rudolf téri piacon a kofáknak, úgy vették, mint a cukrot, tudjuk, akkoriban oda járt a kisvasút, a Tisza-parton jött be a térre, csodaságosan jó kis vasút volt, de ma már az sincs meg. Különben már a zebravillamosok sincsenek meg. pedig azok a Mars térre is bejártak, az egvik meg le is vágta egy futballistának a kezét, de a futballista azért tovább tudott ettől játszani, de a csapat mégis kiesett minden második évben, akárcsak most. pedig akkoriban még drukkerek is voltak, meccsek után meghívták az egész csapatot savanyú bablevesre meg sörre, a savanyú bablevesbe egyébként ecetet is kell tenni, de nem árt egy kis savanyú káposzta sem. mert az jó ízt ad neki, de ma már savanyú bableves sincsen, holott, fiatal uraim, korhelyek azért ma is vannak. pontosan olyanok, mint barátom. Bálán fűszeres, aki egyszer mámorában megivott egy nagv pohár spirituszt. de semmi baja sem lett. jó disznónak semmi sem árt, ugye. És ezt a régi kocsmárosok nagyon is jól tudták, mert a hatodik fröccs után már a rosszabból mértek. de persze, a jobb bor árát számították fel. rossz bor különben nincs is. legfeljebb csak az, amit a vasutasok is hitelbe isznak, bár már ők sem isznak hitelbe, mert a legtöbb csapszékbe ki van írva. hogv hitel: alma. van hely. ahol oda is rajzolják az almát., jonatán almát általában, a jonatán különben módfelett egészséges, tisztítja a fogokat. ezt már Éva ősanyánk is sejtette, biztosan azért kóstolta meg. ezt egy másik barátom mondta, akinek zöldség-gyümölcs kereskedése volt Alsóvároson. és evvel a szöveggel reklámozta a rohadt almát. amit egyébként egy Goethe nevű költő és szeretett szagolgatni, de lehet, nem is úgy hívták, hanem Schillernek, vagy valami másnak, és egyébként Szegeden mindig is voltak költők, az egviket én is ismertem, járta a kocsmákat, és egy spriccerért bárkit versbe foglalt, az illetőnek csak a nevét meg a foglalkozását kellett megmondania. vagy a babája nevét, ha arról akart rigmust hallani. később ebből az emberből híresség lett. mert ő tudta a legkiválóbb csasztuskákat írni. Persze, fiatal uraim, maguk nem is tudhatják, hogy mi az a csasztuska. a csasztuska egv olyan versezet, amely nem versezet, hanem rigmus, de rigmusnak meg célzatos és építő kritikákat tartalmaz, ahogyan ezt az üb-titkárunk mondta, aki maga is jeles csasztuskaszerző volt, ő írta például azt a verset is. ami ha emlékezetem nem csal meg. igy hangzik: ha gépem a csavart ontja, mindez bizony nagyon rontja, a kapitalizmust, úgy bizony. Mert a kapitalizmusban furcsa dolgok is előadódtak. gyártottak például olyan paprikát, amitől feldobták talpukat a pockok, de történt, hogy egyszer egy külföldi vendég meg akarta kóstolni ezt a különlegességet, aztán úgy szétmarta a gigáját, hogv" évekig nem tudott beszélni, csak suttogott, és a suttogásról jut eszembe az is. hogy régen azt suttogták Szegeden, hogy Rákóczi nem is Rákóczi, hanem Savovai Jenő. csak elcserélték a fejet, hogy a szobrot felállíthassák, de amikor felállították, nem tetszett az akkori püspöknek, mert a ló boldogabbik felét mutatja neki. ha kinéz az ablakán, ezért aztán egy városi ember találta ki. a püspök urat úgy lehet leszerelni, hogy azt kell mondani: ha kikocsizik, eminenciás uram. akkor is a ló hátuliát látja, nincs hát mit tennünk, és a püspök úr ebben megnyugodott. Csak a boszorkányok nem nyugszanak soha. Szegeden mindig is sok volt a boszorkány, bizony, fiatal uraim, az én feleségem is az lehetett, mert mindig elvert a mángorlófával, ha későn kerültem haza. mert azt hitte, hogy a szép lányoknál voltam. pedig tényleg ott voltam, de ezt sohasem kötöttem az orrára, pedig hosszú orra volt. rá lehetett volna egy tiszai bárka kötelét is kötni, magam már a hetvenkilencedikben vagyok, de megesküszöm rá. hogy ez mind ígv volt. és a boszorkányok újra itt vannak, ezért is fog nemsokára csoda történni. vagy nem fog. de ez már a maguk dolga lesz. ahogv a Cipi kocsmáros is mondta, amikor flekkent sütött, de faszénen, mert a flekken az csak faszénen sütve jó. ahogyan a sör is csak pincehidegen. nem úgy. ahogy itt. a Kortyintóban felszolgáliák. és még mondanám is tovább, de mennem kell. mert savanyú bablevest főzök, s a bab már biztos kiázott... PETRI FERENC Szimfóniák Külön szertartás volt ez minden reggel. Ficsor belevetette magát az ablakkal szemközti kisfotelba. Kint ezer ágra sütött a reggeli nap, a levegő telve a harmat, a fű, a virágok illatával. Ficsor csak úgy kényelmesen, ahogy ilyenkor szokott: gatyában. atlétatrikóban. Valóságos szertartás. Ujjaival elébb végigtapogatta külön-külön a tasakba szorult cigarettaszálakat. Egy, kettő, három, négy... kilenc, tíz. A napi adag. Ficsor egy idő óta különös gonddal vigyázott az egészségére. - Én nem akarok infarkban elpusztulni — mondogatta szűkebb baráti körben. Infarktot mondott mindig, mint akinek szent meggyőződése, hogy annak a másik szónak, annak a bizonyos infarktusnak nincs semmi értelme. Az infark mindjárt ismerősebb volt, bensőségesebb. Szinte maga előtt látta Ficsor a közelgő vészt, amint jön, jön, egyre csak jön felé, vicsorítja a fogát, közben csóválja a farkát, 'gen . . . igen . . . Szóval: — Én nem akarok infarkot kapni — mondogatta. A haverok bólogattak. Elvégre igaz is: ki akar infarkot kapni? Különösen időnek előtte? Ficsor a biztonság kedvéért még az üzemi dokival is konzultált. — Abba kell hagyni a bagót — mondta homlokráncclva a doki. és közben nagyot slukkolt a Mariboróból. Amiből F.c sor azt a következtetést vonta le — mindenképpen —/ hogv a dokik és a magukfajták közt annyi különbség föltétlenül van, hogy amazok Marlborót szívnak, ők meg, ugye — legalábbis Ficsor — Szimfóniát. Majd azt is megállapította, hogy tanácsokat könnyebb adni, mint megfogadni. így aztán — kompromisszumos alapon — kiegyeztek: Ficsor húszról tízre csökkenti a naponta elfogyasztott Szimfóniák számát, a doki pedig szívja tovább a Mariborókat. Az átállás nem is volt olyan könnyű, mintsem első pillanatban remélte. Kiderült — ami eladdig is nyilvánvaló volt, ám Ficsor nem figyelt rá kellőképpen —, hogy a bagózás időszakonként makacsul újraismétlődő reflexekhez kapcsolódik. S nem elég a bagók számát felére redukálni, gondolni kell arra is. hogy a kapacitás nélkül maradt reflexekkel történjék valami. Mit csinált, mit nem, maradjon Ficsor titka. (Hátha egyszer beadhatja még majd újításként.) Lényeg az, hogy ettől kezdve egy csomag két napig kitartott, mi által automatikusan csökkent a ficssori háztartás egy" napra eső önköltsége, miközben a jótékony hatás természetszerűleg megduplázódott. öt Szimfónia jutott délelőttre, ugyanennyi délutánra. Az első Szimfónia volt — maradt — a nap prológusa. Utána jobban esett a reggeli. A második Szimfóniára akkor gyújtott rá, amikor a buszra várakozott A harmadik Szimfónia cirka tíz óraSnss Ervin Négysorosak Fotográfia kismadárka ha felrebben káromkodjunk csendesebben Káin úrfi minek a kés Ábel nevű a szenvedés Példázat gondold csak el ki énekel hangtalan húrú citerán azt a legényt puska ölte harmatszívű maradt a lány kor kezdett el füstölni. A négyért ik pedig ebéd előtt. Az ötödik Szimfóniáról illik külön szólni. Ficsor ekkorra már túlküzdötte magát az üzemi kaján. Kint ült a nagyudvar valamelyik csendes, szélvédett zugolyában. A nagyműhely falának vetette hátát, iábát kinyújtóztatta. Ez volt tehát az ötödik. Az egyik legemlékezetesebb. A hatodik Szimfóniára fájrcntkor került, sor. A tépelődés percei ezek. Ficsor is rendszeresen számot vetett a műszak teljes problémakörével. Külön szólhatunk a hetedik Szimfóniáról is. Erre a sarki, Kék Verébhez címzett bisztrónak álcázott késdobálóban gyújtott rá, haveri körben, jó kőbányáikkal körülbás• tvázoúan. miközben meghánvták-vetették a Fradi háza táján történteket. Még tán a füstje is más volt a hetediknek Szebb, áttetszőbb, bensőségesebb. Ha Ficsor művészibb lélek, mint amilyen, tán még több jelzőt is idebiggyeszthetnénk. Nyolcadik Szimfónia: Ficsor még a hokkedlin trónolt, rákönyökölve a kockásterítős konyhaasztalra, előtte még ott a meleg vacsora maradványai. Kihűlofélben levő marhapörköitfalatkák (maradék vasárnapról), el nem fogyasztott krumpliszeletkék (ezt frissen sütötte az aszszony). Ekkor gyújtott rá a nyolcadikra. Hanem a kilencedik volt tán a legemlékezetesebb. Ficsor kilencedik Szimfóniáiára a tévé előtt került sor, mondhatni. ünnepi külsőségek között, a nagyszobában. Ficsor — immár megszabadultan a nappali élet gönceitől — gatyában, atlétatrikóban, kényelmes papucsban, lezser tartásban hátradőlten. A füst is ünnepélyesen kavargott. A füstkarikák úgy lebegtek Ficsor feje fölött, mint egy-egy kis glória. Ficsor szívta a kilencediket. Közben arra gondolt — régi terve volt ez: fokozatosan tovább redukálni a napi adagot —, hogy tán ez a nap lesz majd az a nap. amikor nem is lesz tizedik. A kilencedik Szimfónia lesz az utolsó. TAPP ZOLTÁN KLIGL SÁNDOR: Gyakran fékezem, magam, hogy ne az álmaimnak, a vágyaimnak dolgozzam. Nem szeretném nagyon szubjektív érzéseimet, sajátos gondolataimat másokra erőltetni. Jól tudom. vannak igények — társadalmiak, szakmaiak, a közönség által megfogalmazottak —. amelyeknek néha nekem kell megfelelni, s melyeket legjobb tudásom szerint igyekszem megoldani. Nem hiszek a ma oly divatos kolosszális blöffőknek, a fáradt avantgardoknak. az üres gegeknek, és biztos vagyok benne, hogy egv szobornak nem válik hátrányára, ha például van szeme. Az életet úgy kellene élni. hogy eszközként használjuk az eszközöket, művészetként tiszteljük a művészetet.