Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-18 / 195. szám

Csütörtök, 1983. augusztus 11. 3 MÜSZ, 'Adógarasaink Alkotmányunk ünnepe. augusztus 20 a alkalmából a Hazafias Népfront Országos elnöksége a Népfront Munkáért kitüntető jelvényt adományozta a mozgalomban kiemelkedő munkát végzett aktivistáknak es tisztségviselőknek. Az idén 147-en kapták meg a kitüntetést. amelyet a megyeszékhelyeken rendezett ünnepségeken adtak át. A kitüntetettek egy csoportjának szerdán a népfrontmozgalom Belgrád rakparti székháziban nyújtotta át az elismerő jelvényt Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Az ünnepi eseményen részt vett Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke is. Tegnap, szerdán Szegeden, a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának székházában a legmagasabb népfrontkitüntetést adták at a kiemelkedő munkát végzett aktivistáknak. Nagy István, a HNF megyei bizottságának elnöke • köszöntötte a kitüntetési ünnepségen megjelenteket és a népfrontmunka jelentőségét méltató bevezetője utan átnyújtotta a Népfront Munkáért kitüntető jelvényt Móricz Jenőnének, a nemzetiségpolitikai bizottság elnökénelv, dr. Szanka János állatorvosnak, a rúzsai községi nípfrontbizottság .elnökének, TMh Jánosné tanárnak, a Szentes városi honismeret^ bizottság titkárának és Ösz Károlynak, a HNF Csongrád megyei bizottsága titkárhelyettesének. Budapesten, a HNF országos titkárságán vette át a kitüntetést Karkos AttHáné, a HNF Országos Tanácsának tagja a Csongrád városi népfrontbizottság tagja, dr. Szántó Imre, a HNF Országos Tanácsának tagja, a • Szeged városi honismereti bizottság, elnöke és dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára. Szeged országgyűlési képviselője. A Szegeden rendezett ünnepségen megjelent Gyárfás Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, aki a megyei pártbizottság elismerését és gratulációját tolmácsolta a ki tün tctetteknek. Az autóipar válsága nem hagyta érintetlenül a gumiabroncs-gyártást sem. A Taurus Gumiipari Vállalat budapesti abroncsgyárának, mintegy 20 millió dollár az éves tőkés exportja. A pesti gyár munkáját nyugdíjazás, váratlan elhalálozás nehezítette. Az amúgy is kiélezett helyzetben hirtelen még nagyobb szükség lett a bonyolult és speciális szakmához értő, vezetői rutinnal is rendelkező emberekre. Így töltött Mikes Sándor, a szegedi gumigyár igazgatója 8 hónapot Budapesten — beugróként. — Miért pont önre esett a választás? — Korábban abban a gyárban voltam főnök. Szegeden pedig kidolgoztunk és bevezettünk olyan új módszereket, amelyek igen eredményesnek bizonyultak. — Mi volt a feladata? — Nem is egy feladatot adtak, hanem hármat. Vizsgáljam meg a keverékgyártás feltételeit, és tegyek javaslatot a javításukra. A gumigyártásnak a keverék minősége a kiindulópontja. Az alapanyagokból és a különböző adalékokból úgy kell összeállítani az egyes tételeket — mi a szakmában ezeket csomagoknak nevezzük —. hogy minél több megfeleljen a minőségi követelményeknek. " Megint egy szakmai kifejezés: minél jobb legyen a „szabadítási arány". Ezen meg azt értjük, hogy 100. ,csomag'"-ból hány „szabadul", felel meg a minőségi követelményeknek elsőre. A szegedi gyárban ez az arány 97—98 százaiékos. — Ahol kevesebb, hogyan lehet javítani? — Vagy a technológiai fegyelem betartásával van problémám, vagy a kémikusok hozzáértésével. Az előbbi a nagyobb gond. Ha ugyanis nem tart nk be a technológiai előírásokat, akkor a kémikusok már eleve hamis adatokat kapnak. — Mi volt a másik feladat? — Fölülvizsgálni az ottani karbantartást. A Szegeden sikeresen működő Maynardrendszert ugyanis az abroncsgyárban vezették be először. Az angolok koncepciója az volt, hogy a teljesítmén"növekedést a létszámrreglakarítassal lehet mérni, ez a célja és értelme az egésznek Mi ezt Szegeden nem engedtük meg. Azt mondtam; a meglevők teljesítsenek csak 40 százalékkal többet — ennyit vállaltak a rendszerszervezők —, de el nem küldünk senkit. Mi történik, ha a hét műszerészem közül egy megbetegszik, egy másik, meg kiveszi a szabadságát? Kiderült. így a jó. Ennek a rendszernek a lényege, hogy megszabja, mennyi idő alatt kell elvégezni egy munkát, s aki időt takarít meg, azt kifizetik neki pluszban. Az én feladatom itt az átszervezés, a következetes anyagi ösztönzés, vagyis a teljesítménybérezés kiterjesztése volt — Három feladatról beszélt. — Rám bízták a munkaerő-felvételi rendszer fölülvizsgálatát is. A problémát úgy összegezhetném: ott nem embereket, hanem munkaerőt vettek föl. A munkaerő — elsősorban ember. Céljai vannak, érzékeny, törekvő, nevelhető. Amikor hozzánk kerül egy új dolgozó, először megvizsgáljuk, mire alkalmas. A laborban kiderül. milyen a kézügyessége, látásmélysége, reflexei. Aztán elbeszélgetünk vele: mik a céljai, házat épít netán, vagy lakásra, autóra, telekre gyűjt. Milyen munkát végezne szívesen, mennyi pénzt szeretne keresni. Ennek megfelelően ajánlunk neki munkát. Az emberekkel egyébként is törődni kell. Volt pár hete az a kánikulai csütörtöki nap. Bejöttem reggel, már ide Szegedre, láttam, szinte szédelegnek az emberek. Rögtön elrendeltem, aznap ne egy, hanem három szünet legyen. Fölhívtam Csápenszky Pistát, a Tejipari Vállalat igazgatóját, kértem, hozzanak nekünk ezer facskó félliteres tejet, meg ezer flakon kefirt Félóra múlva itt volt a szállítmány, a szünetekben kiosztották. Egy vezető szerintem azért van, hogy védje a dolgozóit és törődjön velük. Pesten nem is egy kézben volt a munkaerővel való foglalkozás. Szegény dolgozó rögtön elveszett a különböző osztályok között, mire a doigait elintézte, teljesen eltévedt. — Nem idegesítette az ott dolgozó vezetőket, hogy kívülről vitték oda, „fölülbírálni" a munkájukat? — A „hóhér" szerepét nem is akartam eljátszani. Egyébként pedig ezek a vezetők valamikor az én beosztottaim, tanítványaim voltak. Értelmes, koncepciózus emberek, csak nincs meg az a negyven év vezetői tapasztalatuk, ami nekem. — Hogyan értékelték a munkáját? — A vezérigazgatónő dicséretben részesített. — És itthon? Mi történt a távollétében Szegeden? — A munkatársaim ragyogó eredményeket produkáltak. Büszke vagyok rájuk, nagyon jól sikerült az első félév, a párt-, a KISZés a szakszervezet támogatta a vezetőket. A terv túlteljesítése, a tőkés export erőteljes növekedése önmagáért beszél. T. I. A halászok készülődnek az őszi lehalászásra; az előzetes becslések szerint gazdag termésre, fogásra számíthatnak a halgazdaságok, szövetkezetek. A MÉM halászati főosztályán elmondták: a meleg nyár egyfelől kedvezett az ágazatnak: a sok napsütés növelte a természetes tápanyagok menvnyiségét, ami gazdaságosaobá tette — főként a növényevő halak — nevelését, másrészt viszont a forrósás károkat is okozott. Mindezek ellenére — elsősorban a tavaszi bőséges tenyészanyagkihelyezés eredményeként — várhatóan a tavalyi rekordnál is mintegy 5 százalékkal több, összességében 43 —44 ezer tonna hal akad maid fenn a halászati szezonban a hálókon. Jelenleg is gazdag a kínálat. Amíg a korábbi években a nyári hónapokban élő halat csak szerény mennyiségben adhattak a gazdaságok a kereskedelemnek, addig most igény szerint szállíthatnak. Csakhogy a kereskedelem vonakodik a rendelések ól. A halászati gazdaságok saiát üzemeikben dolgozzák fel a kifogott halat. Gyomán, Bikaion. a Balaton mellett és Tatán tartanak fenn nagyobb halfeldolgozó üzemeI ket E helyeken megközelítően húszféle terméket állítanak elő egvebek mellett különböző ízesítésű frikadellát. füstölt pisztrángot halpástétomoi, ia*,ak --S halász lét. E termékek jó minőségűek, a kereskedelem és a vásárlók előtt azonban még kevéssé ismertek, a lehetőségekhez képest lassú a piaci bevezetésük, emiatt a halfeldolgozók kapacitása nincs kellőképpen kihasználva. Éjénk a külföldi kereslei a magyar hal iránt. Jelen leg is folyamatosan szólttiák a többi között a hortobágyi és a szegedi gazdaságokból a Szovjetunióba. Irakba, továbbá Lengyelországba, ahonnan a növényevő halakért — részben cserében — tengeri halat rendelt a külkereskedelem a hazai választék gazdagítására. (MTI) S

oha nem tudtam, hogy nem háklis különc, urizáló gasztronómiai sznob vagyok-, ha odaintem magamhoz a főurat, és amolyan Krúdy-nosztalgikus ínyencrévülettel belesóhajlom a fülébe, nagy jó uram, ugyan, hozzon nékem egy jó vizes zsemlét. Engem már így neveltek! Hogy igenis azt hiszem, fölösleges nyavalygás, ha ilyesmire vetemedem, s meg se kockáztatom ezt, ha csak nem akarom, hogy úgy nézzenek rám. mint a hülye gyerekre. Továbbá, pirulva rászólok neveletlen gyermekemre, ne vágjon pofákat azért, mert csípi a nyelvét a szénsavdús ásványvíz, s ő egyszerű csapvizet akar. Rászólok azért, hogy ne hozzon kellemetlen helyzetbe az alázattal elrebegett kéréssel: legyen kedves, egy kancsó vizet. Engem már úgy neveltek, hogy kiszolgált vendégi biztonságérzetem csak akkor teljes, ha tudom, hogy fizetek. Ha árut kérek, aminek ára van, s nem figyelmességet, gesztust, amit, úgy tudom, nem taksál táblázat — mindazt, ami a vendéglátáshoz hozzátartozik ugyan, de én mégis azt hiszem, csupán „fakultatíve". Ki hogy akarja. S közben nem tudom, hogy mit nem tudok. Fogalmam sincs róla. hogy másodosztályú étteremben nem szívesség, hanem kötelesség péksüteményt tartani, hogy ugyanolyan előírás* diktálja az étkezőknek kérés nélkül kancsóban hideg vizet az asztalra tenni. Azt meg végképp el sem tudom képzelni, nekem is járna, hogy a környezetemben minden asztalon egyforma terítő legyen, s csupán akkor tűnik fel, hogy tiritarka volt emitt a „placc", amikor végre egy harmadik vagy negyedik helyen meglátom, milyen szép, hogy itt nem 'olyan. I A vendég persze nem kér zsemlét, vizet, mert az égI világon sehonnan sem tudja, hogy igenis kérhet, vagy kérnie sem kellene, csak kapnia, ö csak azt érzi. ha kérne, kifogásolna, az „kukacolás" lenne. Még becsapva sem érzi magát, ha jól számol a pincér, hiszen maga is öszszeadhatja az étlap-itallap nyomán, csak le kell írnia a számokat: húsz forint, meg negyvenegy, meg hatvanhárom ... És azt hiszi, így üzlet az üzlet. Pedig, ha tudná, a zsemle meg a kancsó víz is feltétele annak, hogy az adott üzlet például másodosztályú lehessen! S még .ez sem egyszerű formai játszadozás, s korántsem egy kifüggeszthető tábla kérdése. Több annál: egy engedély. Zöld jelzés ahhoz, hogy amit oly előrelátóan kikörmöit az étlapról, azt valóban húsz forintért adhassa a vendéglős, és ne, mondjuk, tizenhatért, mint azt egy osztállyal lentebb lehetne. Ám, ha én húsz helyett tizenhatot adok, becsapom az üzletet. Ha viszont az nem ad nekem csak annyit, amennyi a tizenhatra jogosítja, az érdemtelenül kifüggesztett osztályba soroló tábla védőpajzsként biztosítja: ő úgy csap be, hogy megfellebbezhetetlen marad a tisztessége. Hallgatásom adógarasát vágja zsebre csendesen, „szépen, ahogy a csillag megy az égen . . Hát, kérem, „ ... úgy érdemes". És még haragudni sem tudok, mert — mint már mondtam, jól idomítottak engem mindenfelé, széles e hazában — egyébként ahol minderre rájöttem, kitűnő* a ponty pörkölt, ízletes a rántott hal, tiszta az a helyiség, amelyik sajátos magyar átokként nem mindenütt tiszta — sőt! Vagyis, amúgy minden jó volna, s a főúr olyannyira a vendéghóbort-kategóriába tartozónak érzi-érti a fenti kérést, hogy kedves viccelődéssel' hárítja el még a feltételezést is, miszerint talán csak kéne lenni például zsemlének. Gyanútlan, felhőtlen, tiszta, mint az ősz eleji égbolt. Haragudjak? Hát most érdemes, azért a pár fillérért?! Vagy egy fagylalttölcsérért? Ha egyszer zokszó nélkül tudomásul veszem, hogy egyik napról a másikra ugyanaz az adag fagylalt egy forinttal drágábban kerül a tölcsérbe, csak nem fogok méltatlankodni, hogy a népies nevű egységben táblával figyelmeztetnek, ezentúl negyven fillérért adnak egy — korábban ingyenes — plusz tölcsért! Vagy a jó hírű országos cég cukrászdájában, ahol a háromgyermekes anyuka „kicsinyességét" érezve, megszégyenülten veszi tudomásul, ára van a különjuttatásnak, s mert pillanatok alatt rádöbben, olcsóbb 40 fillért befizetni, mint a kisgyerek ruháját tisztíttatni, odaáll a pénztárhoz — ahol viszont kedvcsen felvilágosítják, mégsem I kell az adógarasa, a tölcsér, még ha plusz is, ingyen van. Messziről jött ember azt mond, amit akar — aztán vagv elhisszük, vagy nem. De ugyan miért ne hinnénk el a szegedi kemping évente visszatérő vendégeinek, hogy ilyen kényelmes és tiszta, kellemes időtöltést lehetővé tevő sátorozóhelyet keveset találni az Alföldön? Tanúskodik erről a vendégkönyv is melynek lapjairól kitűnik: a kempingezés hívei. a „hátamon a házam" elv vallói éppúgy, mint az összkomfortos lakókocsisomogyi Károlynő felvételei tulajdonosok, megszerették a Szeged Tourist kempingjét. Egy-egv kánikulás hétvégén valósággal sorban állnak a bebocsátásra várók. Akik a bejelentkezésen túlvannak. az étel-ital beszerzésén kívül a sportolási, fürdési lehetőségeket is igénybe vehetik. Beléphetnek a játékterembe, besétálhatnak a városba — kinek-kinek kedve szerint. Egyre több az üdülővendége, a nem csupán egy éjszakára megálló táborozója a kempingnek — biztosan nem véletlenül... j Legközelebb viszont már nincs erre szükség, anyuka nem mert többé kérni, mert hátha mégis pénzt ér — ő meg nem szeret elfogadni. Inkább ad — s kicsire nem néz. Sem ő, sem más. Mint ahogy az autóbuszra váró utasoknak kínált üdítő italnál sem, s szemrebbenés nélkül adja a kért öt forintot a négyhatvanas üvegért, lemondva már arról a demokratikus „jogáról" is, hogy legalább ő kerekíthesse fel. Nem sok pénz, nem nagy dolog, különösen, ha azzal az önámító álmagyarázattal fizeti ki magát, hogy másutt még jobban becsapják, mi ez ahhoz képest, s ha egy óvatlan pillanatban kiderül, valódi árdrágítás, amit ellene elkövettek, még sajnálja is azt, aki becsapta. Csak mert vakációzó diáklány áll kisírt szemekkel a mozgópult mögött. M

egsajnálja, mert érzi (bár az igazságérzetével föl nem menti), hogy szerződéses főnökének kiszolgáltatottja, a más zsebére nagyvonalúskodó szokás filléres balekja a potom pénzért dolgoztatott egyetemista. S megint ő — a vevő — kezdi szégyellni magát, irigyen mért garasáért. így aztán megérti és megsajnálja a kisegítő csapost is, aki ugyan hatvan fillért „ráver" minden pohár italára, s a drágított árral számolt „szabályos" számlát még egy kicsi pontatlansággal megfejelve, egynyolcvanat húz ki a zsebéből. De megsajnálja, mert válik tőle a felesége. És különben: ő is a szerződéses főnökének kiszolgáltatott filléres balek, aki rá van kényszerítve, hogy... Ki sem mondom! És persze azt sem mondom túl hangosan, mit gondolok a sokfelé egyértelműen „jattért" dolgoztatott alkalmi pincérek alkalmazásáról, akik immár „munkaszervezetileg" rám lettek szabadítva, hol van ez már a vizes zsemlétől! Kortyolgatom inkább meghúzódva langyos sörömet, elégedetten dörmögök, s örülök, mert itt legalább kaptam, aztán hálásan lerovom a meg sem szolgált borravalón felül tudatlanságom garasait is; azt ittam itt tizenötért, amit a boltban megvehettem volna tízért. Nem is olyan régen az egyik bolt teljes sörkészlete „egv az egyben" a pincesörözőben kötött ki — nem bolti áron. Született azóta egy rendelet, s megtiltotta ezt a módszert. Igaz, azóta is adtak már el a boltból az orrom előtt megvett árut. de azért mégis csak más. Van rendelet! Hogy legyen mit kijátszani — nem garasokért. Igriczi Zsigmond