Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-28 / 177. szám

Kádár János és fllvaro Cunhal találkozója Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára szerdán a KB székházában találkozott Al­varo Cunhallal, a Portugál Kommunista Párt főtitkárá­val, aki az MSZMP vendé­geként. rövid pihenés cél­jából tartózkodik hazánk­ban. A szívélyes, baráti légkö­rű megbeszélésen tájékoz­tatták egymást pártjaik te­vékenységéről és feladatai­ról. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, vala­mint a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom fontosabb kérdéseiről. Meg­erősítették készségüket a két párt hagyományosan ió együttműködésének, továb­bi elmélyítésére, és állást foglaltak a két nép, a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlesztése mellett. A találkozón részt vett Horn Gyula, a KB külügvi osztályának vezetője. (MTI) A szegedi járásban Gázvezeték-ép... Hatással Kádár János fogadja Alvaro Cunhalt Az áruforgalom alakulása Félévi gyorsjelentés A kiskereskedelmi forga­lom az első félévben folyó áron 7.8 százalékkal volt magasabb, mint a múlj esztendő hasonló időszaká­ban. s az előirányzottat 1,7 százalékkal haladta meg — állapította meg a Belkeres­kedelmi Minisztérium áru­forgalmi gyorsjelentése. Az áruellátás az első félévben többségében kielégítő vagy jó minősítést kapott. Élelmi­szerekből és élvezeti cikkek­ből egyenletes kínálatot biz­tosított a kereskedelem, egyes ruházati cikkek vá­lasztéka viszont időnként hiányosnak bizonyult. Elénk volt a vegyes iparcikkek forgalma: a lakosság keres­lete az előző évhez képest különösen az építőanyagok, vastömegcikkek, vegyi ter­mékek és kultúrcikkek iránt fokozódott. A kiskereskedelem 204.5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. Ezen belül leginkább a vegyes iparcik­kek forgalma nőtt — csak­nem tíz százalékkal —, míg a ruházati értékesítés emel­kedése mérsékeltebb, hozzá­vetőleg 4 százalékos volt. Az élelmiszerek és élvezeti cikkek együttes forgalma valamivel több mint 7 szá­zalékkal ; haladta meg. «2r. óív múlt év hasonló időszakáéi. A'z áruforgalom belső ös'z­szetételében az egy évvel korábbihoz képest jelenték­telen. mindössze 0,1 százalé­kos' változás következett be az élelmiszerek és élvezeti cikkek javára. Az iparcik­kek aránya a kiskereskedel­mi forgalomban ugyanilyen mértékben csökkent. Változás következett be a kiskereskedelmi forgalom összetételében abból a Szempontból, hogy amíg ko rabban a szövetkézetek for­galmának növekedése évről érre meghaladta az állami kereskedelemét, addig most ez utóbbi értékesítése ríótl nagyobb arányban. Nagy mértékben — csaknem +4 százalékkal — nőtt a ma­gánkiskereskedelem központi alapokból történt beszerzése az első hat hónapban. A nagykereskedelem érté­kesítése folyó áron az el se felévben 6,5 százalékkal emelkedett. A múlt ev na­sonió időszakához viszonyít­va jóval több árut adtak át a kiskereskedelemnek. Hazai termelőktől 3,3 százalékkal, importból 6.7 százalékkal több fogyasztási cikket sze­reztek . be, mint tavaly, az első félévben. (MTI) Szegedtől Debrecenig, s onnan vissza Szegedig hú­zódhatna az a gázvezeték, amelynek megépítésére — természetesen három megyé­nyi működési területén — az idén vállalkozott a DÉ­GÁZ; Csaknem száz helysé­get mozgat meg az idén a hír: hamarosan gázzal fűt­hetik a fólia házakat, laká­sokat, üzemeltethetik a ka­zánokat, a drágább, a kör­nyezetet is jobban szennyező olaj helyett. Kapcsolódva ah­hoz az országos programhoz, amely a mezőgazdasági nagy­üzemek ..gázosítását", az or­szág energiafelhasználásónak ésszerűsítését célozza, a Dél­alföldi Gázgyártó és Szol­gáltaié Vállalat lakossági ér­dekeket is szolgál. Az úgy­nevezett olajkiváltó célve­zetékek tervezésekor ugyan­is felmérik az adott telepü­lésen mutatkozó lakossági | igényeket is. | Dr. Varga János, a DÉ­1 GAZ igazgatója közeli pél­j dával illusztrálta a mezőgaz­dasági nagyüzemek és a la­kosság gázellátásának össze­hangolását. Sándorfalván a Magyar—I-engyel Barátság Termelőszövetkezet még az idén átállhat a gázfűtésre — s jövőre bekapcsolják az egyéni fogyasztók készüléke­it isi Az a tanulmányterv ugyanis, mely a nagyközség energiaellátását • feltérképez­te, a lakossági igényeket is feltárta. Sándorfalva nem egyedi példa: a téeszek ve­zetői, a helyi tanácsok tiszt­ségviselői jó partnerei a DÉ­GÁZ-nak. Karöltve a helyi pártszervezetekkel, népfront­bizottságokkal azon munkál­kodnak, hogy minél több egyéni fogyasztó is élvezhes­se a gázellátás előnyeit — még az anyagi áldozattal sem fukarkodva. Legutóbb Pusztaszer lakói nyúltak a zsebükbe. A Hét­vezér téesz szárítóját táp­láló gázenergiából július 3-a óta 35 lakásba is jut már. s még az idén csaknem száz családi otthon bekötése ese­dékes. A 6500 forintos be­fizetések jól kamatoznak: a gáz ára az olajénak csupán 40 százaléka, nyilván azért voksoltak a pusztaszeri fa­lugyűlés résztvevői a gái­vezeték-építés mellett. A szegedi járásban Kis­telek lakói is hozzátették már pénzüket a tanácséhoz. Előkészületben van Forrás­kút. Rúzsa. Zákányszék és Bordáriy gázellátásának ter­ve. Szőreg idei bekötése után' Tiszasziget is sorra kerül majd. A Mihályteleki téesz­szel folyó tárgyalások ki­menetelétől függően vehetik elő pénztárcájukat a roszkei­ek. Költségmegosztás nélkül ma már aligha képzelhető, el ugyanis a községi gázveze­ték-építés — szükség van a téeszek, a helyi tanácsok és az ott lakók anyagi hozzá­Kánikula és apály Szerdán országszerte ká­nikula volt. A kora délutá­ni órákban Sopronban mér­tek a legmelegebbet, ahon­nan 35 fokról érkezőit je­lentés, az ország „leghüvö­sebb" varosa pedig Siófok volt, itt a tó 26 fokos vi­zének hűtő hatására „csu­pán" 30 tokra mei-gedett fel a levegő. Budapesten 34 fokot mutattak a hőmé­rők. Az Országos Meteoroló­giai Szolgálat elörőelzése szerint egyelőre n :m :sak marad a kánikula — még fokozódik is. Csütörtökön egy-két fokkal melegebb letiz. s növekszik a levegő páratartalma is. ami a szer­vezetnek további megterhe­lést jelent. A kánikj'.r' fül­ledtség azonban várhatóan nem sokáig tart. Péntektől hűvösebb léghullám áram­lik a Kárpát-medencebe, s a hét végere megszűnik a kánikula; 26 fok köi űure csökken a homer ie.tlet. Gyakran támad erős szél, es viharok, záporok, zivata­rok keletkeznek szerte az országban. A következő na­pok sem ígérnek útónban jelentős csapadékot. igy tovább szomjaznak a föl­dek. A szokatlan száraz-tág or­szágszerte csökkentette s folyók vízszintjét. ami több helyütt nehezítette a teherhajózást. A Mahart a dunai forgalomban merulcs­korlátozást vezetett be en­nek következtében az uszá­lyokat az Al-Dunán hegy­menetben csak 75—10 szá­zalékban. völgymenetben 55 —60 százalékban, a Felső­Dunán pedig hegymenetben csak 55—60 százalékban rakhatják meg. Stxnuaryl Károlyné felvételei Felsőváros új lakóházainak szomszédságában ismét nagy területen dolgoznak az építők. Régi házakat bontanak le és újakat alapoznak. A Fecske utcában az ezer milliméteres csatornavezetéket fektetik le, a Felső Tisza part mentén tereprendezést végeznek, az Etelka sor melletti területen pedig ötszintes lakóház alapozásán dolgoznak a DÉLÉP szakmunkásai járulására. Sőt. a munkájá­ra is. A termelőszövetkeze­tek földmunkagépparkja, a helybeliek árokásó társa­dalmi munkája csökkenti a költségeket, így a DÉGÁZ kollektívája minden ereiet a tervezésre, az utcai veze­téképítésre, illetve részben a belső szerelésre fordíthatja. S, hogy az az erő nem is csekély, azt hadd szemléltes­sük egyetlen adattal: a négyszáz, kilométeres idei terv csaknem felét a válla­latnál működő 26 gazdasugi munkaközösség vállalta fii. A tervezésben, vezetéképiíés­ben, belső szerelésben köz­reműködő GMK-kon kívül a téeszek is alkalmazhatják mellékállásban a DÉGÁZ­osokat. s maga a vállalat is félretett 1,2 millió forintot, hogy saját béralapjából fi­zethesse meg mellékállá.sos dolgozóit. (Csoda-e hát. ha az igazgató a harmincadik a nagyságrendbe szedett bér­listán? ...) A szegedi járásban így is nagyobb az igény, m.nt amennyit anyaggal győzné­nek. Kevés a kemény polie­tilénese — a solymári PS­MU, az egyetlen hazai be­szerzési forrás évente 300 tonnát tud gyártani, s 1200 tonnányira lenne szükség... Gázkészülékekből sincs ele­gendő. A gyorsan méglied­velt. központi fűtéses rend­szereket ellátó ÉTI-kazán hiánycikknek számit, kevés a konvektor is. Ügy tűnik, hogy a hazai gázprogram ki­dolgozói nem számoltak ilyen élénk lakossági érdeklődessel, s a készülék- és alapanyag­gyártás fáziskésésben van. (Ismét csak szemléltetésül: a hatodik ötéves terv orszá­gosán 50—60 ezer fogyasztó bekapcsolásával számolt, s mára már bizton állítható, hogy egyedül a DÉGÁZ nat­vanezeme! több új fogyasztó számára teremt gázfűtési le­hetőséget 1981 és 1985 kö­zött .. .) A hiánycikkek beszerzését az is nehezíti, hogy aki hozzájut csőhöz, gázkészülék­hez, az — bocsánat a kife­jezésért. de ez a legtömörebb szó a helyzet jellemzésere — „spájzol". Még községi ta­nácsok is teszik ezt: igaz, hogy csak két év múlva lesz szükségük a csőre, de már most beszerzik. Szelsőseges eset, de megtörtént kölcsön­adta a község a DEGÁZ-nak a csőkészletét, azzal. hogy majd évek múlva vissza­kapja, amikor tényleg kez­dődik ott az építkezés. Ne­sze neked, készletgazdálko­dás! — mondhatnánk, de nézzük inkább a helyzetet az építtetők, a leendő fogyasz­tók szemszögéből. Amíg köz­ponti pénzből fedezték a gáz­hálózat építési költségeit, tü­relmesebben várt a fogyasz­tó. Türelmesebben, mint most. amikor a saját pénze fekszik benne . Ám az is tény. hogy a községi' taná­csok — mint a lakt*sság vé­leményét is továbbadó szer­vezetek — általában elége­detten nyilatkoznak a DÉ­GÁZ-osok munkájáról, j vu> y például a belső szerelesek­i nél 25—30 százalékkal ol­csóbb, mint a kisiparosi ta­rifa. „Tisztes a hasznuk így is" — mondja Varga János — ..nem a lakossági gázve­I zeték-építésen szeretne meg­I gazdagodni a vállalat " 1 P. K. K 73, évfolyam 177. szám 1983. július 28., csütörtök Ara: 1,40 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents