Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-26 / 175. szám

Kedd. 1983. július 26. Ökölvívó Fesztivál Kupa Vívó VB Á Bp. Honvéd Magyarok r H r a vert mezőnyben a pontverseny eien Elmarad a mérkőzés A ma, kedden délután 6 órára, a Hunyadi téri Dó­zsa-pályára meghirdetett Szegedi Dózsa—FK Pristina nemzetközi labdarúgó-mér­kőzés elmarad, mert a ju­goszláv együttes korábban lemondta magyarországi vendégszereplését. Igy kellett volna tippelni! A 30. heti totónyeremé­nyek: 13+1-es 728 ezer 612; e 13-as 364 ezer 305; a 12-es 6 ezer 149; a 11-es 374; a 10-es 62 forintot ér. A teli­találatos szelvény: 1. 2. 1, 1, 2. x, x, 2, x, 1, 1, 2. 1, x volt Salakmotor Vasárnap a döntő összecsa­pásokkal 'befejeződött a XI. Nemzetközi Fesztivál Kupa ökölvívóversenv négynapos küzdelemsorozata az újsze­gedi Sportcsarnokban. 19 magyar és két. idegenbeli — jugoszláv és lengyel — csa­pat részvételével összesen 69 sportoló mérte össze tu­dását a szorítóban. A kül­földieknek nem sok babér termett, mivel a döntőbe csak a jugoszláv Mandics került, és ő is csak második helyet tudott szerezni ne­hézsúlyban. A Bp. Honvéd SE csapata — amely viszont rangos versenyzőkkel érke­zett — az első helyet szerez­te meg 38 ponttal. a 28 pon­tos Tatabányai Bánvász és a 20 oontos kiskunfélegyhá­zi Kun B. SE ökölvívói előtt. A döntő legszínvonalasabb küzdelmét kisváltósúlvban Kottán ÍAjka)—Bácskai (BHSE) kettős vívta. .Az el­ső hat perc kölcsönös adok­kapok sorozata után a har­madik menetre elfáradt Bácskai. Kottán jobbhorgai rendre találtak viszont. 1 s úgv látszott ő a győztes. A bírók azonban nem ígv lát­ták és a honvédos ökölví­vót 3:2 arányban hozták ki győztesnek, a közöaség mél­tatlankodása ellenére. A XI. Nemzetközi Feszti­vál Kupa dobogós helye­zettjei súlycsoportonként. 48 kg: 1. Rózsa (TBSC). 2. Tóth + (DMVSC), 3. Révai (STC). 51 kg: 1. Váradi (NYVSSC), 2. H assza (BHSE) 3. Péter (Csepel) és Mernyei (OBSK). 54 kg: 1. Kincses (KSC), 2. Kalló (TBSC), 3. Bujdosó (SZIM Vasas) és Lipodi (BHSE). 57. kg: 1. Murzsa (Csepel). 2. Lénárt (Kun B. SE). 3. Lakatos (KSC) és Gulvás R. (Bors. B.). 60 kg: 1. Hideg (OBSK), 2. Kövér (BHSE), 3. Urszán (Komlói B.) és Lukács (TBSC). 63,5 kg: 1. Bácskái (BHSE), 2. Kottán (Ajka), 3. Lajstman (Jugo­szlávia) és Dankó K. (SZIM Vasas). 67 kg: 1. Csula (Bé­kés), 2. Csaló (KSC). 3. öri (SZIM Vasas) és Molnár T. (OBSK). 71 kg: 1. Némedi (Sopron SE), 2. Hogál (BHSE). 3.. Borok (TBSC) és Török (Bocskai SE). 75 kg: 1. Rimóczi (Kun B. SE), 2. Füzesi (BHSE). 3. Radó (Győri D.) és Szakái (TBSC). 81 kg: 1. Soltész (SZIM Vasas), 2. Cséoánvi (Borsodi B.). 3. Pintér (TBSC) és Kószó (Szegedi Dózsa). 91 kg: 1. Taizs (Bors. B.). 2. Mandic (Jugo­szlávia). 3.' Szmirjanics (Ju­goszlávia) és Huszár (Kun B. SE). +91 kg: 1. Kónva (BHSE), 2. Rattesid (OBSK), 3. Becsei (Szegedi Dózsa). Legeredményesebb kül­földi versenyző Mandic Jo­vo (Jugoszlávia). A legtech­nikásabb magyar ökölvívó Csató Sándor (KSC), a leg­harcosabb Hassza András (BHSE). Cz. Z. Vízügyi sikerek a zárónapon Nemzetközi viadal a Napos úton Augusztus 2-án, kedden délután 5 ólától Szegedi Vo­lán—KS Apator Torun nem­zetközi salak motorverseny színhelye lesz a Volán SC Napos úti pályája. A len­gyel salakmotoros-bajnok­ság negyedik helyezettje vendégeskedik Szegeden. Jan Zambik, a neves -ver­senyzö-ed/ö tanítványai 1 a Sízegedi es a Békési Volán Cselgáncs legjobb vaspapucsosaival mérik össze felkészültségü­ket. A szegediek szorgalmasan készülnek a rangos esemény­re. A Takács Jgnos1 Kóc só Antii, Csillik Róbert, ftegy András, Nagy Róbert, Sziics Ferenc összetételű keret jó ideje naponta gyakorol a Napos úti pályán. IBV-re készülnek A közelmúltban a Maty­éri evezőspályán befejező­dött az idei úttörő, serdülő és ifjúsági evezősbajnokság küzdelemsorozata. A Sze­gedi Vízügyi SE sportolói az utolsó versenynapon, is kitűnően szerepeltek. Eredmények: Fiúk: Mini egypárevezős. A-futam: 1. Mázán Csaba (Szegedi Vízügy SE). B-fu­tam: ...2. Baka Sándor. C­íutam: ...2. Papp Benedek, ... 5. Kormányos Attila. D-futam: ...2. Dorka György. E-futam: ... 2. Szto­janev György. (Valameny­nyien a Szegedi Vízügy SE sportolói). Lányok: Üttörő négypár­evezős: 1. MTK-VM, ...5. Szegedi Vízügyi SE (Gera Gabriella, Drégelyi Edit, Petrovszki Edit, Vas­tagh Ildikó, kormányos: Matusovils Andrea. Ifjúsági kormányos négyes: 1. Szege­di Vízügyi SE (Pálinkó Gab­riella, Qsváth Zsuzsa, Vas­tagít Ágota. Savai Henriett, kormányos: Tánczos Györ­gyi). Ifiusági nyolcas: 1. MTK-VM, 2. Szegedi Víz­ügyi SE (Nagy Ildikó, Matu­sovits Andrea, Petrovszki Ágnes, Osváth Zsuzsa, Vas­tagh Ágota, Lakos Zsuzsa, Savai Henriett, Pálinkó Gabriella, kormányos: Tán­czos Györgyi). Fiúk: Úttörő négypár­evezős: 1. Váci Hajó, ... 5. Szegedi Vízügyi SE (Kovács Gábor, Palánkai Gellért, Dani Zsolt, Engi Gábor, kormányos: Erdélyi Miklós. (Ifjúsági kormányos nélküli négyes: 1. MTK-VM, ...3. Szegedi Vízügyi SE (Ambrus Attila, Tronyai József, Engi Zoltán, Szabó Ádám. (Ifjú­sági négypárevezős: 1. FTC, ... 5. Szegedi Vízügyi SE (Tornyai József, Szabó Ádám, Ambrus Attila, Si­mon Gábor.) Tavaly a Koreai NDK-ban rendkívül kiegyensúlyozott szereplést nyújtptt a magyar cselgancsválogalott az Ifjú­sági Barátság . Versenyen: a haltagú magyar együttesből mindenki pontot szerzett. Ráadásul Tóth A. és Szom­bathelyi döntőig julott és ( ott ezüstérmet szerzett. Az idei IBV-n — azt augusz­tus 11—14. között Havanná­ban bonyolítják le — a sportágban szinte íratlan­nak számító hagyomány sze­rint majd egészében új ma­gyar csapat lép tatamira. Hasonló reményekkel? — kérdezte az MTI munkatár­sa Keserű Jócse/lől, a fiata­lok szakvezetőjétől. — Talán valamivel halvá­nyabbak az eselyeink mert a kiírás szerint a rendező kubaiak súlycsoportonként két versenyzőt szerepeltet­hetnek. ök tudásuk alapján minden kategóriában érem­re számithatnak — vála­szolta Keserű József. — Igaz, két-három érmet ez­úttal is tervezhetünje, mert az idei nemzetközi verse­nyeken — gondolok itt első­sorban a Szovjetunióban és Franciaországban több ér­met szerző válogatottunk jó formájára — .hellyel-közzel kiemelkedő tudásról adtak többen is tanúbizonyságot. Neveket nem említek, ne­hogy elbízzák magukat ta­nítványaim ... Az IBV-csapat az utóbbi két hetet együtt töltötte a felnőttekkel a mátraházi ed­zőtáborban. Érdekes és meg­jegyzendő, hogy több felmé­rő mérkőzésen is alaposan megszorongattuk Bujkóék a „nagyokat", _ — Főleg az alsó súlycso­portokban beszélhetünk ked­vező előjelekről, de a sport­ág jellegéből fakadóan alig­ha lehet tippelni, hogy sike­rül-e döntőbe jutni valaki­nek közülünk. Én titkon azért hiszek ebben — fűzte hozzá a szakvezető. A 60 kilósoknál Cserno­viczky, az első éves junior tatabányai fiatal Franciaor­szágban kitűnően helytállt, a 65 kilós kecskeméti Deák évei szama alapján még két IBV-n is indulhat, magabiz­tosnak számító egyéniség. A 71 kg-ban a miskolci Hajlós már szerzett egy IBV-bronz­érmet Róla azt tartják, hogy a szovjet és NDK-be­li fiatalok ellen különösen jól megy neki. Ez azért fel­tűnő, mert e két nemzet utánpótlása kiemelkedően erős. A 73 kg-ban Juhász, a 86 kg-ban Fekete (mindkettő Bp. Spartacus) indul, míg a 05 kg-os miskolci Balogh Győző a franciaországi ver­senyen ezüstérmes volt. A nehézsúlyú Fekecs (Kecske­mét) csak 16 éves, de tudá­sára jellemző, hogy a junior korosztályban már volt baj­noki döntős is. Keserű még elmondta: re­méli. hogy a nehéz időjárási körülményeket, az „átál­lást" jól viselik majd ver­senyzői. A nyitónap ll-én lesz, amikor a 95 kg és a nehéz­súly versenyez, 12-én a 86 és a 78 kg lesz soron, 13-án a 65 és 71 kilósok csatáznak, majd 14-én a 60 kg és az abszolút kategória zárja a sort. 9 Át a Balatonon Közel négyezer váflalkozó kedvú nő, férfi és gyermek gyülekezett Boglárlellén a közelmúltban, hogy bizo­nyítsa, kepes a Balaton át­ú&zására. A gyülekezők kö­zött több száz szegedivel ta­lálkozhattunk, akik egy ré­sze különbusszal, nagyobb része személygépkocsival ér­kezett. A várható vihar mi­att azonban délután leállí­tották a startot, s így mind­össze másfél ezer résztvevő bizonyíthatott az első na­pon. Vasárflap reggel már hét órától megindult a né­pes mezőny, az utolsó star­tolok a délutáni órákban ér­tek partot. B. J. II Az a kis többlet hiányzott..." Zentai Ferenc, a Tenisz Szövetség főtitkára vezette a magyar együttest a va­sárnap befejeződött zürichi Federation Kppa női csa­patviadalon, amely lényegé­ben a Davis Kupa női meg­felelője, tehát nem hivatalos világbajnokság. — Megfelelt-e a várako­zásnak Temesváriak teljesít­ménye, a legjobb 16 közé jutás? — így szólt az első kérdés a főtitkárhoz. — Hivatalosan úgy ter­veztük. hogy egy fordulót haladunk, s ezt el is értük — mondta Zentai Ferenc. — Én azonban kissé csaló­dott vagyok, mert azt hit­tem, hogy a zimbabweiek után az argentinokat is le tudjuk győzni. Sajnos azon­ban egy nem várt körül­mény közbeszólt. — Temesvári sérülésére gondol? — Igen. Mi már Zürich­ben tartózkodtunk a csapat másik két tagjával, Bartos Csillával és Rózsavölgyi Évával, amikor megérkezett Temesváriék mikrobusza kis híján elájultam, látva Andrea sérült lábujját, ak­kor már tudtam, hogy nir.es sok reményünk. Hiá­ba vágtuk ki a cipőt, ez sem segített, s éppen a dön­tő pillanatokban akadályoz­ta a leesett köröm él­játékosunk mozgását a Mad­ruga elleni összecsapáson. Még így sem játszottunk alárendelt szerepet, Bartos Csilla is közel állt a győ­zelemhez a másik egyes­ben. Sajnos azonban nála hiányzott az a kis többlet, ami például több más együttes játékosait átse­gítette a holtpontokon. — Talán a lelkesedés hi­ányzott? — Nem mondhatnám, mert mindhárom játéko­sunk becsületesen harcolt. Azonban jellemző, hogy Csilla a második játszmá­ban elkezdett panaszkodni: nem bírja a meleget ... Redig az ellenfél ugyanúgy szenvedett a hőségtol. Rosszul sikerült a magyar vívók bécsi víkendje, két olyan hagyományos szám­bán, mint a női tőr és a kard egyéni, csak egyetlen 6. helyet sikerült megsze­rlzniük. Ez még a legmini­málisabb várakozásoknál is kevesebb, s egy csapásra sok lett a hangos, vagy halk véleménynyilvánítás. Ezek legtöbbje jó szándékú, • mindenki azt vitatja, mi okozta a női törözők után a kardvívók teljes csődjét, mert, hogy nélkülük zajlott le a döntő, azt csak annak lehet mondani. Dorina Vaccaroni az ola­szok igen vonzó bajnoknője, ráadásul nem is váratlan győzelmet aratott a szom­bati döntőben, vasárnap pedig a bolgár Vaszil Etro­polszki sem. hiszen nemrég ők nyerték a Világ Kupa sorozatot is. Az új arany­érmesek bebizonyították, hosszantartóan is lehet ki­magasló formában vívni. Mindketten — de ide sorol­hatjuk még a tőr győztes szovjet Romanykovot is — az egész szezonban fősze­replők voltak a nagy ver­senyeken (a magyarok gyengélkedése már koráb­ban több Világ Kupa talál­kozón is meglátszott). Meg az a szerencse, hogy Kul­csár Győző szövetségi kapi­tány nem akarja menteni az eddigi kudarcokat. Őszin­tén megmondja a hibákat, megpróbálja felrázni a tár­saságot, hogy majd a világ­bajnokság második felében sikerüljön javítani. Vaccaroni egyébként olyan sorozatot zárt le az aranyérem megszerzésével, ami még sohasem sikerült vívónőnek. Alig egy év le­forgása alatt a 29 esztendős sportoló megnyerte az Eu­rópa-bajnokságot, a felnőtt és ifjúsági világbajnokságot és a Világ Kupát. Jelenleg a megújhodott olasz vívás — az eddigi 24 döntős hely­ből 8-at ők szereztek meg — legfényesebb csillaga, és a hozzá hasonló korú társ­nőivel minden reményük meglehet, hogy megvédjék a csapatbajnoki címüket. Az Etropolszki ikrek pedig új fejeze'.et nyitottak nem­csak a kardozas. hanem az egész vívás történetében. Most először avattak bolgár győztest, s a 24 éves Vaszil mellett ott állt a dobogón a bronzérmet nyert, nála 15 perccel fiatalabb Hriszto is. Eredményeik nyomán sokan már nem tartják túlzott jóslatnak, hogy vezérletük­kel Bulgária válogatottja akár a csapatversenyben is világbajnok lehet. A há­rom olasz két bolgár, egy­egy szovjet, lengyel és fran­cia vívóval lebonyolított döntőnek mégis volt ma­gyar szereplője, a zsüriske­dő Hammang Ferenc. aki pár éve még tagja volt a világbajnok magyar együt­tesnek. Igazi szakértőként látta el feladatát, s a máskor gyakran reklamáló, teátrá­lis jeleneteket bemutató olaszok többnyire vita nél­kül fogadták el ítéleteit. Gedövári, Nébald György, Bujdosó, az újonc Abay és Varga egyaránt a vert me­zőnyben végzett, s hogy miért, azon bizonyára elvi­tatkoznak maid a szakem­berek. Megszívlelendők azonban Kovács Pál egyko­ri olimpiai és világbajnok, a nemzetközi szövetség igen nagy becsben tartott alelnö­kenek a szavai: — Sajnos, nagyon egysíkú lett a kardvivaxunk, szege­nyes a repertoárunk — mondta. — Hiányzik ver­senyzőinkből a nagyobb bá­torság is, ha netán bekövet-. kezÍK a „holtpont" azon a vívás variációja nélkül ne­hez túljutni. Talan majd a csapatban ... Választ erre csak pénte­ken kaphatunk, addig há­rom mas szamban lesznek versenyek. Ma reggel foly­tatódott a férfi tör csapat­bajnokság (a magyarok a negyeddöntőben a lengyele­ket kapták), a döntő dél­után lesz. Újból 6zínre lep­tek a női törözők, a válo­gatott Franciaország, Svéd­ország es Japán együttese­vei került egy csoportba. * A hétvégi eredmények, női tör egyéni: 1. Dorina Vaccaroni (Olaszország), 2. Carola Cicconetti (Oiaszor­szag), 3. Luan Ju-jie (Kí­na), ...6. Steíanek Gert­rúd (Magyarország). Kard egyéni: 1. Vaszil Etropolsz­ki (Bulgaria), 2. Gianfran­co Dalia tíarba (Olaszor­szág). 3. Hriszto Etropolsz­ki (Bulgária). Csalóuasokkal teli napok utan héttőn felvirradt a magyaroknak a bécsi Stadt­halieban. A legkevesbé esé­lyesnek' tartott férfi törözők kitűnően küzdöttek a csa­patversenyben, es végül csak talaiatarányon múlott. . hogy 13 év után sikerűijön ismét dobogóra lepni, ez utoljára 197U-ben Ankará­ban történt, amikor máso­dik- volt a csapat. A női válogatott tagjai ezúttal re­mekeltek. csoportjukban mindhárom mérkőzésükét megnyerték, legyőzték töb« bek között az olimpiai baj­noki címet vedő francia vá­logatottat. Szenzációs eredményekkel kezdődött a férfi tőrcsapat­bajnokság negyeddöntője. Kuba a nagy favorit Olasz­ország ellen 9:6-ra nyert, aztán az NDK 9:7-re győ­zött a 13-szoros világbajnok és az utóbbi három évben veretlen szovjet csapat el­len. Az NSZK hasonló arányban diadalmaskodott a franciákkal szemben, s a magyarok sem adták alább a lengyelek elleni találko­zón hasonló arányú győze­lemnél. Eredmények. Negyeddön­tő: NSZK—Franciaország 9:7, Kuba—Olaszország 9:6, NDK—Szovjetunió 9:7, Ma­gyarország—Lengyelország 9:7 (Gátai és Orosz 3-3,­Somodi 2, Szelei 1). Elődön­tő: NSZK—Kuba 8:6, NDK —Magyarország 9:5 (Gátai 3. Szelei és Orosz I—1, So­modi 0). Döntő: 3. helyért: Kuba— Magyarország 8:8 (58:61 találatarány). Győzelmek: Gonzalez (4), Garcia (2), Diaz és Favier (1—1). 111. Szelei (3). Érsek és Orosz (2—2). Gátai (1). A női tőrcsapatbajnokság­ra 16 ország nevezett, négy csoportban kezdődött a ver­. seny, és mindegyikből 2—2 jutott a negyeddöntőbe. A magyarok Svédország 9:2, Japán ellen 9:1 és a cso­portrangadón Franciaor­szág ellen 9:7 arányban nyertek, s (gy Olaszország. Lengyelország, az NSZK, Kína, Franciaország, az NDK és a Szovjetunió tár­saságában kedden várhatják a folytatást. Nyilasi Bécsben A bécsi lapok hétfő reggel még csak hírben közölték Nyilasi Tibornak, a Ferenc­város válogatott labdarúgó­jának megérkezését az oszt­rák fővárosba. Az esti ki­adások viszont már sokkal bővebb terjedelemben írnak erről. Nyilasi fényképe is látható, amint az itt^is kö­telező orvosi vizsgalaton vesz részt (A Kurier fotó­sa viszont egy fiakeren örö­kítette meg a játékost) A Kronen Zeitung cikkében nyilatkozik a vizsgálatokat végző orvos is, aki kitűnő­nek tartja az eredményeket Nyilasival is történt be­szélgetés. Elmondta, hogy spanyol és görög klubod is érdeklődtek iránta, ő mégis az Austria Wien felé von­zódott. örül annak, hogy majd az új csapatában együtt játszhat Pt-ohaska­val, az osztrák válogatott erősségével, »

Next

/
Thumbnails
Contents