Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-16 / 167. szám
F igyelj csak! — mondta fűiét hegyezve a farkas. — Valaki kopog! — Kérlek, senkit ne engedj be! — riadt meg az anyafarkas, miközben ő is fölemelte a fejét. — Miért? — Rosszat álmodtam az imént. — Ostobaság! Mi, farkasok, nem vagyunk • babonásak. A farkas felugrott, és határozott léptekkel a bejárat felé indult. Az anyafarkas akaratlanul is követte. Ahogy ajtót nyitottak, i küszöbön egy. átfázott, fáradt fiúcska állt előttük. — Csakhogy \ égre megtaláltalak benneteket! — kiáltott lel örvendezve. A farkas fenyegetően vicsorgott rá. — Egy emberkölyök! — ordította vadul, ugrásra készen. De a kisfiú megelőzte: — Mi ketten egy vérből vágjunk, te meg én! — Ezt vajon honnan tudja? — csodálkozott el az anyafarkas. — Tudja azt minden gyerek! — felelt az apróság. — És persze Mauglinak hívnak. ugye? — mormogta elégedetlenül a farkas, de már megnyugodott. és nyakát) a szőr már nem meredezett oly fenyegetően. — Igen. Vagyis igazából Pe'.ya vagyok, de most már Maugli. — Hát mit akarasz? — Nekem egyáltalán nincs családom! — Az nem lehet. Otthon vár az anyukád meg az apukád. Már késő van, biztos idegeskednek. Siess haza! Maugli — De ha egyszer nincsenek szüleim! És soha nem is voltak. — Valahogy mégiscsak világra jöttél. Még sose gondoltál erre? — Engem a káposzta közt találtak. — E»t meg honnan veszed? — Egy bácsi mondta, aki egyszer bejött a szobámba megkeresni az újságját. De az a bácsi csak esténként jön, hogy egyen és aludjon! — És ki eteti? — kérdezte az anyafarkas óvatosan. — Egy néni. Munka után mindig jön. és megfőzi a vacsorát. Olyankor én is eszem. — És miért csinálja ezt,? — Egyszer én is megkérdeztem tőle, mire ingerülten rágyújtott, és azt mondta: azt ő is szeretné tudni. — Szegénykém! Hát senki sem törődik veled? — Néha a'tévében Mária néni mesét mond nekem. Maugliról is Egy pillanatra felélénkült a fiúcska. de rögtön hozzátette szomorúan: — De ez csak a tévében van! A farkasok mélyen elgondolkoztak, végül a családfő szólal! meg: — Mit tegyünk? Talán mégis befogadhatnánk ... Az anyafarkas hirtelen megdühödött: — Mit játszod itt a jóságost? — Elvész nélkülünk! — Elég baiom van a saját kölykeimmei — dühöngött az anya. — — Mit hallgatsz? — csillapodott le végül. — De a másik csak hallgatott. — Na. mondj már valamit! Az ordasatya azonban mos: sem felelt. — Nem bánom, maradjon! — egyezett beie váratlanul az anya — Bocsáss meg! — Férje hálásan dugta oda hozzá fejét. Boldogok voltak. — Nehéz dolgunk lesz — szólt az anyafarkas megadóan, majd kedvesen odahívta új kölykét: —' Ejnye. Maugli! Gyere már ide! Majd én embert faragok belőled. Legelőször is mutasd azt a kis bozontos fejedet, hacid nyalogassan le rendesen! A. SZÁRKISZOV A szomszédomban levő nagyvállalat még a tavasszal kicserélt valami csöyet a föld alatt, és azóta nincs meleg vizem. A gázbojler, ugyanis amit nemrégen vásároltam, közalkalmazott ertelmiségi fizetésemhez képest horribilis összegért, nem hajlandó begyúlni. Neki az a víznyomás, ami a kicserélt csövön egyáltalán elképzelhető, meg se kottyan. No — gondoltam — oda se neki. Megírom. Csípősen, szellemesen, (ahogy* általában írni I, szoktam), s a gázrezsón való mindennapi vízmelegítés bosszúságát enyhíti majd valamelyest a megjelent glossza fölött érzett sikerélmény. Meg is írtam úgy, hogy: „A szomszédomban levő nagyvállalat stb." Szigorú szerkesztőm, miután elolvasta a kéziratot, megkérdezte: — Csak neked nincs meleg vized? — Csak nekem — mondtam. — Miért? Kinek nem kéne Meleg víz még hogy legyen? — Na látod, ez így a te magánügyed. Nem gondolhatod komolyan, hogy kihasználod helyzeti előnyödet azokkal szemben, akik tán éppen most is, ki "tudja, milyen fontos beruházáson szerelik a csövet. Különben is „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed. .. " — „Nincs rád szüksége a világnak" — vágtam rá olyan gyorsan és pontosan, ami a televízió Kapcsoltam című műsorában évek óta nem fordul elő, ha magyar irodalomról szól a kérdés. Ezután2 ismét meggyőződtem arról, hogy rajtam kívül mindenkinek van meleg vize a házban, s így az én háborgásom közösségi gondolkodásmódunktól idegen individualista értelmiségi nyavalygás csupán. Abbahagytam ezt a cikket, s feltettem a tízliteres mosófazekat a gázrezsóra. Már éppen emelgetni kezdte a gőz a födőt, amikor eszembe jutott a régi újságírói trükk. Ha valami boszszúság ér, írd meg úgy, mintha a barátoddal történt volna, s mindjárt nem mondják, hogy magánügyben sündörögsz. (Sőt, szót emelsz egy olvasó jogos panasza ügyében.) Vissza is ültem íróasztalomhoz — miután eloltottam a gazt a pöfögő fazék alatt (kinek van erre energiája?) — s aztán írni kezdtem emígy: „Egy barátom szomszédjában levő nagyvállalat kicserélt valami csövet... stb. stb." Egy hét múlva kivonultak a vizesek — természetesen a barátom lakására —, s ásni kezdtek. Azóta neki sincs meleg vize. MESTER ATTILA Jevgenyij Jevtusenko július 18-án ötvenéves fevgenyi) (ev'usenko Elet, érzem trükkjeid Élet, érzem trükkjeid: fojtogatsz, leversz. .. .Hetvenhárom évemig földre nem tepersz! Addig harminchárom év kozák, türelem! Nem lesz édes lét a rév, de savanyú sem. Harminchét éves leszel, Pjotr, örökösöm. Ősöd? Bár ősz atya-fej, tudja, mi öröm! Pohár fenekére néz — lányokéra is! Hamar dühös kedvre kész, ha bármi hamis í Pár év — s más lesz, ami más; dolgok — változók! Ki kit győz le: nem vitás, nem marad titok. Utcán, rue-n egy éj pihen, egy hajnal hasad. , Rágyújtok Mitiscsiben, Chile új csomag. Vészharangok zúgnak ott: végitéletük várják televíziók — ahogy érdemük. Nem lesz „érrendszeri", fák, bomba, telefon. S ha lesznek is ostobák — nem felső fokon. Zeng-zúg dob, szíj, tárcsa: ím, átfordult a tér! S az időgép szárnyain Puskin visszatér. Tandori Dezső fordítása Lidi Ferenc Műteremben Kopott műtermem ajtaján kopogtass, hátha bebocsátalak, s ahol tudsz, ülj le szótlanul, mint egy véletlen szín vagy árnyalat. Hova is illesz? Nem tudom, önarcképem már kész van nélküled s nem őriz benne ránc, vonás, hogy magad lásd, ha nézed mélyüket. A szerteszét szórt hangulat — a ráfogás. hogy vers volt mindahány —, ellobbant mára, láthatod, s egy sincs mely majd a sírom nyissa rám. Vedd sorra minden álmomat: kontúrok, tájak, vázlat, emberek, napos vidék, pár görbe út, s az állványon most friss vászon remeg. Folvó lesz rajta, áradó, a Tisza vagy a Duna, szőke. kék... ? Előbb csendélet várt reá, pohár víz, kancsó, — jöttöd törte szét. S a folyó partján lábnyomod fut el tőlem majd messzi, hol az ég az ős-humusszal összeér s a végtelen véges nyomodba lép. Azért csak ülj le. nem muszáj sietni — úgyis késtél —, vártalak, hogv megkeverjem színeid, aztán hiányod, tűnő árnyadat. 16 Szombat, 1983. július 16. A z ég borús, viharos. Vadul zuhog az eső. dörög, villámlik. ösélmény ez. lenyűgöző. sok beteg áll a csukott ablak mögé, hogy átérezze az elemek tombolását. A város fölött húz el a Prágába vagy onnan* Budapestre igvekvö repülőgép. Napsütéses időben azt ugvanigy szokták bámulni. Megszokhatatlan csoda a vihar is, a gépmadár is, amiben emberek ülnek. Idegeink még hallatlanul merevek — az elménk sokkalta fürgébb. . Az idegrendszer sok ósdi és örök élményt őrizhet. Utóbbiak közül a vihar rettenetét. Lassan elvonul a vihar. A felhők mögött megcsillan a nap. Elül a szél. eső utáni friss levegő tódul be a termekbe a gyorsan kinyitó''- ablakokon. Szirénázás hallik. mentőautó fordul be a kórház kapuián. Egv férfit emelnek ki/ belőle hordágyon. Pokolian néz ki. Családtagjai . kísérik. A főorvos már a folyosón megnézi. — Mi történt a beteggel? Villámcsapás Egyszerre hárman válaszolnak. — A közelében csapott le a villám! Megégett! Földhöz csapta. Mi szedtük fel. — Hol? — A réten! — Miért ilyen sáros? Csupa sár! Sáros az a rét? — Nem, doktor úr. leföldeltük — Hogy-hogy? — Hát a villám Is áram. nem? Lehet, hogy már meg is halt volna, ha nem földeljük le. — Földet szórtak rá? Mivel? — Lapáttal, meg kézzel, mindennel! — hadarják. — Amivel tudtuk! Az orvos döbbenten2 hallgatja őket. A beteget elküldi, mosdassak meg a földtől. Másik két orvossal együtt bemosakszik, megv a műtőbe. Otthagyja a rokonokat a folyosón. Dühös. Dühös? Nem düh ez. Felindultság. Villámcsapás, ami belevágott — őt érte. A legfiatalabb orvos mulat az eseten. Csakugyan hihetetlenül nevetséges. — Le van földelve a készülék? — mutatta a műtősnőnek az egyik műszert. — Holnap hozzon egv zacskó virágföldet, biztos. ami biztos, legyen ... A főorvos csak azt mondja, a nafvanvia a haláláig nem vetkőzött le a tévébemondók szeme láttára! Aztán hozzák a beteget. Alélt de é1. Megkezdik a műtét előtti vizsgálatokat. Odakint a folyosói oadon a rokonok kétségek közt vergődnek. Emberséges emtjerek ők — most rettesnek: lehet, hogv ártottak a földeléssel? De hát úgj tudták . .. Szeretnék, ha valaki megnyugtatná őket. De csak félfeltűnik esv-esv fej egyik-másik ajtóban, folyosói sarkon, megnézik őket. néha kuncognak is. . Ez a három ember: szenzáció Lesik őket. mint a7. imént a vihart. s a következő pillanatban majd a magasban elhúzó repülőgépet. Értik, s mégsem értik őket! GULAY ISTVÁN
