Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-11 / 137. szám

4 Szombat. 19R3. június 11." kérdés — A napokban érkezett haza a jugoszláviai Cetjéből, az ottani nemzetközi kórus­fesztivál zsűrijének volt a tagja. Igaz a hír. hogy ki­tüntették? — Igen, megtisztelő ki­tüntetést kaptam, Celje járás tanácsúnak határozata alap­ján. Több éves pedagógiai es művészeti munkásságom elismeréséül, így szól az indoklás, oklevelet és egy szép plakettet, Celje város címerét vehettem át. Örülök ennek, egy másikfajta siker folytatásának tekintem, és reménykedem, hogv az idei, számomra különös jelentősé­gű esztendőben meg sok szép élményem lesz. Majusban tudniillik az NSZK-ban vol­tunk 10 napos turnén a fő­iskolai női karral; a szerep­léseinknek igen jó sajtó­visszhangja volt. a közönség tetszésnyilvánításai sem ma­radtak ele Most a hét vegen megint Jugoszláviába me­gyek a DEMÁSZ-kórussal, aztán jönnek a jubileumok. Tíz éve vezetem a Juhász Gyula Tanarkepzó Főiskola női karát, ugyanennyi ideje a DÉMASZ-kórust. Az ősz­szel lesz a Munkáskórus ala­pitásanak 75. évfordulója. Méltón, szép koncertekkel szeretnenk ünnepelni. — Negyven éve jött Sze­gedre tanulni. Már harma­dikos tanítóképzős koraban kórust vezetett, s azóta egy­folytában; ha jól számolom. 36 éve telt el különböző énekkarok élén. Karnagyi működése mellett tanított, tudományos kutatásokat foly­tatott, népzenei, néprajzi, történelmi-fyelytörténeti stú­diumokkal foglalkozott, Va­szy Viktortól zeneszerzést Mi hál ka György karnagyhoz tevékenységét — avagy: igy hozta az élet? — Is-is. Anyagi okok és a háború miatt nem juthattam el a zeneművészeti főiskolá­ra, de egész eddigi életem­ben mindazon stúdiumokkal igyekeztem foglalkozni, ame­lyek valamiképpen akkumu­lálhatok a kamagyi mun­kában. Ilyen a népzene, a néprajz, a törtenelem. A se­gítségükkel, úgy vélem, a maguk teljességében sikerül érzékelnem az egyes kórus­műveket, s persze az sem haszontalan, ha egy kórus­vezető a zeneszerző szemé­vel is nézi a müvet, amikor dirigál. Igazából mégis kar­nagynak érzem magam. S szerencses embernek, mert a hivatasom a hobbim is egy­ben. A család es az utazás mellett a karvezetés és a kamagykepzés kitölti azéle­temet. — A neve rangos külföldi lexikonokban is szerepel, a szakma számon tartja a kü­lönleges szinérzékenységét. a kórusainak fantáziadús elő­adásmódját, a ..fényes" szop­ránokat. a jellegzetes tempó giustőkat. A közönség a kó­rusokkal való jó kapcsolatát, szuggesztivttasát érzékeli, akárhányszor. Mi a titka? — Nincs titok, legföljebb magyarázat. Az egyéni adott­ságok. képességek és érzé­kenységek mellett, vélemé­nyem szerint, igen sokat szá­mit. hogy az ember tanítja, átadja, amit tud, s ennek során kikísérletezheti és bi­zonyíthatja hogy melyek azok a vezénylési technikák, amelyekkel homogénebb hangzás, teljesebb. szebb előadói hatás érhető el. Tíz éve tanítok, most már főis­kolai tanárként, a szegedi Ülést tartott a KISZ szegedi bizottsága Tegnap, pénteken testületi ülést tartott a KSZV klub­jában a KISZ Szeged városi bizottsága. A tanácskozáson elsőként Frankné Vőneki Edit, a Kenderfonó és Szö­vőipari Vállalat KISZ-bi­zottságának titkára számolt be a KSZV KlSZ-szerveze­tében folyó mozgalmi mun­káról. Ezt követően dr. Bari Ferenc, a városi KISZ-bi­zottság titkára beszélt a KISZ-szervez.etek szerepéről a pártépítésben, majd tájé­koztatót adott a forradalmi ifjúsági napok politikai ta­pasztalatairól. kialakítandó kiállítóterem­ben, emlékszobában kapnaiv helyet, s szerepet. A homlokzati ablakkere­teket, sajnos nem lehetett tanult, 1966-ban mutatták be tanárképzőben kórusveze­„Szegedi kantáta" című, le­norszólóra, női karra és szimfonikus zenekarra irt müvét, amely persze nem az egyetlen, hanem az egyik a szerzeményei közül. Tudatos törekvése, hogy sokfelé ter­jessze kt az érdeklődését, tést, és külföldről is gyak ran kapok felkérést pedagó­giai munkára. Talán mosta­nában sikerült összegezni sok éve gyűjtögetett peda­gógiai és művészeti tudáso­mat, tapasztalatomat. Sulvok Errsébet Vízügyi fiatalok találkozója A vízgazdálkodásban dol­gozó fiatalok országos talál­kozója kezdődött pénteken Szolnokon, a tiszaligeti KISZ­táborban. Az ágazat három­száz fiatálja változatos szak­mai, kulturális es sportprog­ramon vesz reszt. A megnyí­ló ünnepségen értékelték az Alkotó Ifjúság pályázat ered­ményeit. és átadták a díja­kat a legjobb művek szer­zőinek. A vízügyi vállalatok, tár­sulatok igazgatóságok fiatal­jai csaknem 100 pályaművet küldtek bc. s ezek java része a vizminőseg-védelemmel, a vízi környezetvédelemmel es a számítógépes adatfeldolgo­zással foglalkozik, de örven­detesen sok volt az ágazatot érintő közgazdasági témájú pályázatok, újítások száma is. A pályázaton első díjat nyert Horváth József, a VITUKI dolgozója, a Közép­tiszavidéki Vízügyi Igazga­tóság négytagú alkotókollek­tívája, Csák Endre, a DÉL­VIZIG és Barabás Imre, a Középtiszavidéki , Vízügyi Igazgatóság' mérnöke. Az utcakép ntm változik Színházfelújítás — kívüínézetből Fellner Ferdinánd és Hel- megtartani, esetleg újrafor- zsef és Krajcsovits Károly mer Hermann urak még nem mázni mindent, ami a külső iparművész tervei alapján tudhatták 1883. október 14-én látvány meghatározó eleme készülnek. Am a régi ajtókat a szegedi színház megnyitá- volt! Megőrizték hát a betű- sem dobják ki: a színésztár­sának napján, hogy másfél év díszt is — noha nem sikerült salgóban, a szélfogófalak le­múlva majd kigyullad az eddig kideríteni, mit jelent- dig a nézőtéri karzat mögött épület. S noha újabb másfél hetnek az egymásra helyezett évvel később ismét kaput T, O, S. Á, és L betűk. Visz­nyithat vendégei előtt, egy szakerülnek eredeti helyükre évszázad elteltével épp az a díszes lámpák, az ajtók fö­egykori események gyorsasa- lötti esővédő tetők másolatai ga rriiatt fő majd a fejük az — Pósa György szegedi kis- megőrzésre érdemes elemek­utódoknak ... Ha tudták vol- iparos vette gondozásba va- nek kialakítani: mivel az na, taián kevesebb fát, vako- lamennyit. S hogy mit vál- emeletek belmagasságait is lattal, fedett nádszövetet, kül- lalt, hadd jellemezzük egyet- megnövelik, a régi ablakok sőre masszívnak látszó, való- len adattal: a csapágyfémből helyett mindenképpen újakat jában omladékony boltozatot újraöntendő lámpákat egyen* kell gyártani. Nem lévén építenek be! Valahol itt kell ként 168 darabból, s 79 fajta szakemberek, állásfoglalás keresni a nyitját annak a elemből illeszti össze! nélkül adjuk tovább a hírt: rejtélynek is, hogy ha an- A főbejárati homlokzat nem fából, hanem bronzszí­nak idején másfél év elegen- hölgyszobrai is biztonságos dó volt a tűz utáni újjáépí- helyen várják, hogy az Or­téshez, most, a jóval fejlet- szágos Műemléki Felügyelő­tebb technológiák ellenerc is ség visegrádi restaurátorai miért tart ötször tovább a felújítsák, s taian még az rekonstrukció ... idén daruval helyökre emel­, jék „őket ". Tápai Antal Er­kel- és Katona-szobrának csak egy alapos t'ürdeles kell. a falaknak javítás és_ festés (a kupola már megújult, a pirogránit pártázat is) — s akkor az épület képét már magunk ele is idézhetnénk, ha nem kellene még kitér­nünk az ajtók, kapuk, abla­kok ügyere. De kell. Majdhogynem a régészeti feltárasok óvatosságara, ap­rólékos pepecselésere volt szükség, amikor a tervezők, a bontásban közreműködök megkezdték ismerkedésüket a feladattal. A gyakori átala­kítások, a változó igenyek olyannyira átformálták az eredeti, szaz evvel ezelőtti épületet, hogy ezzel mai fel­újítóinak ugyancsak felad- kitett előtérről, a reprezenta­ták a leckét. Lehunyt szem- tivnak eppen nem mondható nű, eloxált (tehát nem fé­nyes) alumíniumból lesznek az új keretek, melyekbe szí­nezett. orosházi üvegtáblák kerülnek. (Nem a költség­csökkentés. hanem az éssze­rűség döntött: a fakeretek nem tartanák biztonságosan a nagy felületű, függőlegesen nem osztott üvegtáblákat.) A színház hátsó, úgvneve-' zett diszletkapuja — noha az sem tekinthető különöseb­ben míves munkának — meg szerephez jut. A színpadi díszleteket szállító liftnek ugyanis tolóajtaja lesz. s ezt takarja majd el — kulissza­Szóltunk rriár az összeszű- ként — a kijavitgatott íaka­pu. mel talán még olvasóink is fel tudjak idézni a képet: a VVesselenyi utcai es a Vörös­marty utcai homlokzat abla­kait félbevágták, középen be­A tervezők az épület köz­vetlen környékének rendezé­sét is feladatuknak tartották A belsőépítész és Fekete Ist­ván kerttefvező elképzelése Tájékoztató Veszprémi tv-találkozó Tizenharmadik alkalommal első fesztiválszereplése emlé- hreris" című. id. Éber Sán­rendezik meg június 20. es kezetes sikere volt: tavaly dor festőművészről, szellemi 25. között a veszprémi tv-ta- Miskolcon a zsűri különdíjat és tárgyi hagvatékaról szóló lálkozot. A rendezvény prog- kapta meg a Teknyokaparó szines filmet. Végül Veszp­ramjaroi penteken a Ma- című műsor. A veszprémi ta- rémben lesz az ősbemutatója gvar Televízió székhazában lálkozón való részvétel iga- (június 28-án. az l-es mű­tájékozlattak a szervezők a zából a szakmai elismerést sorban. 22 óra 25 perckor sajtó munkatársait. Mint jelzi. azt. hogy a vidéki stú- kerül adásba) a Táncláz cí­Szabo Gertrúd, a szemle fő- diók immár évek ota a „nagy- mű. Bodnár István rendezte, titkára elmondta, a hagyó- tévé" műsoraival egyenran- Kazinczky László fényképez­mányoknak megfelelően ez- gú, színvonalas produkciók te. Bubryak István szerkesz­úttal sem elsősorban a mű- alkotására képesek, olyan al- tette produkciónak. Ebben a sorok versengenek egymás- kotások elkészítésére ame- jászberényi és a szegedi tár­sai; a hangsúlyt a közönség lyek érdemesek a televíziós sastancklubok tagjai járják a és az alkotók lalalkozójára seregszemle résztvevőinek fi- pa[olast a polkát, a tangót, helyezik. gyeimére, s a nagyközönség A szemle öt munkanapján érdeklődésere is számot tar­huszonkét drámai és szóra- tanak. koztató programot vetítenek előcsarnokról. Nos, radikális, e tereket egységes rendszerbe foglaló, s kitágító elképzelés mellett voksoltak a tervezők: a színházba belépő nézőt im­deszkázták az időközben át- pozáns, elegáns térnek, sok szerint a Wesselényi utcát helyezett emeletfödémek ta- fénynek, a tágasság érzeté- sétára, pihenésre teszik al­karésára, a főbejáratnál az nek kell fogadnia. A főkapuk kalmassá — járműforgalom épület eklektikus barokk stí- helyére ezért edzett üvegaj- nélkül, természetesen. A szín­lusához kevésbé illeszkedő tök kerülnek — az előadások házépület stílusához illő pa­szélfogót, pénztárfülkéket he- kezdetekor az utcaképnek is dokkal, lámpaoszlopokkal lyeztek el utólag, a ház „üze- dísze lesz a kivilágított főbe- „bútorozzák be" az utcát, s mi szárnyában" átjárókát járat. Az üvegtáblák kézfő- persze parkosítanak is. szüntettek meg, s nyitották gói, az előtér díszei Kótai Jó- P. K. ki, a statikai megfontoláso­kat gyakran semmibe véve. Mindenekelőtt tehát arról kellett dönteniük a tervezők­nek, hogy a fellelt állapoto­kat konzerválják-e, vagy a mai igények szerinti funkci­óknak teremtenek-e alkal­matos tereket. Természetes, hogy ez utóbbi a kötelezően járandó út, ám afelől se le­gyen senkinek kétsége, hogy az épület karaktere, Érdekes drámabemutatók a gyulai várban Június és hangulata megmarad-e A tervezőcsoport vezetőjé­,,..,, . , , A pécsi stúdió egy zenés le. Az eddigieknel gazdagabb jrodalmi mü"sort mutat be az az osbemutatok listaja. A ta­lálkozo programját ketféle zsűri kíséri figyelemmel. Új­donság lesz. hogy iden elő­ször az értékelés nyilváno­sán történik. lehetöseget a keringőt es a rock and rollt — a legszebb szegedi szokö­kutaknál. tői, Maár Mártontól, a szín­házfelújítás! belsőépítésztől. Szekeres Mihálytól, a főép,­tesvezetőtől. Darvas Tárnástul és a beruházási vállalat „színháztelelősetől" Füredi Ferenctől az esetleges kétsé­gek eiosztasara kertünk ta jé- 1 koztatást — ezúttal csak az épület kivülnézeteről. (Lesz : még alkalmunk máskor a nézőtéri és a színpadtéri ál­alakítasról szólni.) Elsőként mindjárt egy olvasói levélre adunk valaszt. Amiatt aggó­dott a szerző, hogy a főbejá­rat fölötti kovácsoltvas épú­letdíszt, a betűkből formá­zott „pajzsot" tán végleg tá­volították el. E betüemblé­mara. s a homlokzat vala­mennyi mas elemere is érvé­nyes az alapelv: felújítva 18-tól augusztus a gyulai várszín­huszadik évadja, véglegessé vált műsora két magyar dráma ősbemutatóját és egy román stílusa | 11-ig tart ház idei, amelynek Petőfi Színház Hubay Mik­lós Késdobálók című művé­vel lép fel, június 21-én, 22-én pedig Székely János Dózsa-monodrámáját adja elő Csíkos Gábor, a veszp­szerző vígjátékát kínálja, rémi társulat színésze. Jú­Németh László Sámson című nius 26-án lesz a várszínházi tragediajat július 3-an lát­hatják először a színház­barátok. a történelmi dráma címszerepét Nagy Attila játssza, rendezője pedig Rencz Antal lesz. Hubay Miklós Mintha már megtör­tént volna című művének ősbemutatójára július 15-én kerül sor, a darab rendező­je Sik Ferenc. Tudor Musa­tescu Titanic keringő című darabjának augusztus 7-i gyulai bemutatójával kez­evad ünnepélyes megnyitója, amelyen közreműködnek a jubileumi országos néptánc­találkozó résztvevői. A pé­csi balett jtinius 26-tól négy alkalommal mutatja be a Gyulán nyaralóknak a Ró­meó és Júliát. Augusztus 4-en harmadszor rendezik meg a gyulaiak a határain­kon túli iTiagyar költészet fesztiválját. A hagyományokhoz híven­egyéb helyszíneken Is lesz dődik a román dráma ünne- színházi kínálat. A Népkert­idei talalkozón. Az- Akasztó­fadalok címü. megzenésített Morpenslern-versekből össze­állított programot. A magyar királynő dala .című. ugyan­csak zenes, magyar—német nyelvű műsor a másik rep­rezentánsuk. a harmadik pe­dig a Trakioroslányok, az ötvenes évek mozgalmát föl­dolgozó, emlékezetes sikerű dokumentumfilm. A Veszprémben bemuta­körzeti stúdiók: versenyen tandó szegedi produkciók kö­kívül mutassák be a munká- zül kettőt már láthattunk a jukat * .'prezentáló műveket, képernyőn is: a Szegedi Kis­A pécsi. es a szegedi tévés- opera közreműködésével ké­mühelyek a veszprémi hét szült operagroteszket (4 fen­középén. 22-cn szerepelnek degseg), amelyet Kun Zsu­a szakmai es a szélesebb kö- zsanna rendezett. Bubryák zonség előtt, harom-harom István volt a szerkesztője, produkcióval. Klener György a vezető ope­A két körzeti stúdió hét ratőre. Ugyancsak ők készí­tve működik. A szegediek tették az „Ars lunga, vita l II Pártélet júniusi száma nyújtva arra, hogy a zsűri és az alkotok, valamint a tv­talélkozó vendégei között szakmai vita jöhessen létre. * Csakúgy, mint az előző évi Veszprémi találkozóra, az Ideire is meghívást kapták a A Pártélet júniusi száma kiemelten foglalkozik a Közponli Bizottság áprilisi határozatának végrehajtá sával kapcsolatos politikai teendőkkel. Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, kongresszusainak a KB titkára vezércikkben a előkészítésében, párt egységének, vezető szerepének. munkastílusá­nak időszerű kérdéseit tag­lalja. érteimezese. a fejlődésben betöltendő ösztönző ereje. A nemzetiségi politikánk elveiről és gyakorlatáról szóló írás jól hasznosítható a nemzetiségi szövetségek politikai A Központi Bizottság ha­tározatához kapcsolódnak más írások is. Így a párt szerepéről a gazdaságban és Több cikkből álló összeál­lítás a tanulóifjúság politi­kai-világnézeti nevelésével foglalkozik. Olvashatunk a körükben folyó pártépítő munkáról; az iskola, a csa­lad, a munkahely együttmű­ködéséről es közös felelössé­pe. amely az új kőszínházi évad országos programja — a Musatescu-vigjálékot a bukaresti Bulandra Színház rendezője Alexandru Toci­lescu állítja majd színpadra, s a díszletek, jelmezek ter­vezője is e román színházból érkezik Gyulára. A 20. gyulai várszínházi évad vendégjátékokkal kez­dődik: június 18-án és 19-én a Békés megyei Jókai S/in­ház Rostand Cyranojával. június 20-án a veszprémi ben június 30-án ősbemuta­tóként mutatják be Kolozs­vári Grandpierre Emil Pár­baj az árnyakkal című víg­játékát. a várfürdőben pedig julius 10-től lesz látható Illyés Gyula Széltoló Kéla­mona cimú mesejatéka. Az Universitas együttes, amely most hetedszer vesz részt a gyulai várszínház rendezvé­nyein. utcaszínházi rögtön­zéseivel július 10-tól szere­pel a városban. Óvodapedagógiai nyári egyetem a gazdaságpolitika megváló- géről a fiatalok nevelésé­sitásában; az ideológia és a ben; a mozgalmi élet sajá­propaga.jdamunka korszerű losságairol. Az idei. június 20-án kez­a dődő ötnapos program té­a játék és a játékos­Az idén tizenkettedik al italommal rendezi meg Kecskeméti Óvónőképző In- mája tézet az óvodapedagógiai ság az óvodában. Ezen be nyári egyetemet. A hagyó- lül vizsgálják például a já­mányos nyári továbbképzés ték hatását a tarsas kapcso­keretében évente más-mas latok fejlődésére. előadás témakörben hallgatnak elő- hangzik el a különböző tí­adásokat az ország minden) pusú játékeszközök felhasz­résaéből erkezo reszttevok. naUsarol

Next

/
Thumbnails
Contents