Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-01 / 128. szám

Magyar—amerikai tudományos együttműködés Május 29—31. között Bu- társadalomtudományi ke­dapesten tárgyalásokat foly- rekasztal-konferencia ren­tatott az Amerikai Nemzet- dezését és tudományos kuta­közi Kutatási és Csereta- tök kölcsönös fogadásának nács (IREX) és az Amerikai a korábbinál szélesebb körű Tudományos Társaságok Ta- lehetőségeit irányozza elő. nácsa (ACLS) küldöttsége. A Az aláíráson jelen volt Har­tárgyalások eredményeként jy jy Bergold, az Egyesült Allén Kassof. az IREX igaz- , „ . , . .. gatója és Nádor György, a államok budapesti nagykő­Nemzetközi Kulturális Inté- is­zet főigazgatója kedden alá- Az amerikai küldöttséget irta a két intézmény követ- fogadta Köpeczi ifcila műve­kező két évre szóló együtt- lődési miniszter és dr. működési megállapodását, Szentágothai János, az MTA amely a többi között közös elnöke (MTI) Kulturális jegyzetek A kiráiy(nő) mezleien Hogy sajnos-e vagy végre, sak lehetünk, néhány ilyen ne firtassuk. Bízzuk ezt min- kiállítás hozzásegít ahhoz, denkinek ízlésére, neveltető- hogy gyönyörködni tudjunk sére, nyitottságára. A tény a legszebb alkotásban, ame­ettól tény marad: a mezte- zítelen emberi testben, a lenség egyre inkább meghó- szépségben, a tisztaságban, a dítja a művészeti ágak so- természetességben. Érdekes kaságát. A képzőművészet- volt megfigyelni, melyek a nek ősidők óta egyik leg- legnépszerűbb témák. Min­fontosabb témája a ruhátlan denekelőtt a női test és a emberi test. S az is törté- természet kapcsolatát kere­nelmi, azaz fotótörténeti sik a fotósok, s a szép me­tény, hogy a fényképezés zítelen nő sziklák között, j megszületésével hol a műfaj fűtengerben, erdőben, virá-1 felszíni rétegén, hol búvó- gos mezőn, vízparton jele­patakként, de mindig is je- nik meg. Többen a testszép­lentős szerepet játszott az ségét szembesítik a pusztu­aktábrázolás. Szinte egy idő- ló, a rút, a múló világ ma­ben tájékoztatott a televízió radványaivaf. a kettő kont­a budapesti aktfotóstúdió- rasztjából komponálnak ké­ről, a Képcsarnok aktfest- pet. Ismét mások a fénnyel mény-bemutatójáról. nemré- manipulálnak: Beeső fény, giben jelent meg az első or- Ellenfény, Esti fényben. Nap­szágos aktfotó-kiálljtás anya- fényben, Akt lámpafénynél, gából összeállított mappa, a Élfény, Alkonyati fények, lakásdíszítő poszterek között Sziluett. Néhányan fölfedez­is gyarapodik számuk, s a ték a női test mozdulatai­napokban zárt be Szentesen ban rejlő jelképes hatást: a második országos aktfotó- Kibontakozás, Zárkózottság, kiállítás. Am e jegyzet még- Magány, Érzés. Ábránd, El­sem utószó, hisz mo6t indul tűnődve, s voltak, akik im­©rszágos vándorútra az már szinte képzőművészeti anyag, legjobbjait az igére- montázstechnikával szürreá­tek szerint újabb mappában lis és asszociatív élményeket kaphatjuk kézhez. kívántak ébreszteni, s vi­A műfaj népszerűségét jel- szonylatokat, látomásokat, új Ki, hogy a pályázatra 64 szer- dimenziókat, átváltozásokat eő több mint négy és fél rögzítettek. 6zaz alkotasat küldte el, kö­zülük 48 fotós 117 művét ál- A második országos afct­Htották ki. Az érdeklődés fotó-kiállítás anyagát látva óriási volt a szentesi kiállí- most már nem fölkiáltójel­tóteremben, sokakat nyilván lel. hanem egyszerűen kije­it műfaj extremitása vonzott lentve mondhatjuk: a király­és a kaján mosoly gyakran nő meztelen. És a királvnő vegyült zavart szemlesütés- szép. így hát örülünk, hogy Bel. Abban azonban bizto- meztelen. hS „Szépen élni, míg Jenőre Hamburger Jenő orvos, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemel­kedő harcosa születésének századik évfordulója alkal­mából kedden, a Mező Im­re úti temető munkásmoz­galmi panteonjában koszo­rúzási ünnepséget rendez­tek. Hamburger Jenő a Ta­nácsköztársaság alatt föld­művelésügyi népbiztos, majd — egy ideig — had­testparancsnok volt. A Ta­nácsköztársaság megdöntése után külföldön folytatta te­vékenységét, s jelentős sze­repet töltött be a magyar­országi illegális kommunis­ta mozgalomban. A panteonban levő em­léktáblát az MSZMP Köz­ponti Bizottsága"' nevében Deák Lívia és Szlamenicky István, a KB tagjai koszo­rúzták meg. Elhelyezték a kegyelet koszorúit, virágait az Egészségügvi Minisztéri­um, a Honvédelmi Minisz­térium és a TOT kénvise­lői, valamint a családtagok, volt harcostársak. (MTI) Van hozzá képük Kezdődik az utazási, üdü- gati országokba utazók pe­lési, kirándulási szezon. Tíz- dig — az elmúlt évek gya­és százezrével kézbesíti majd korlaténak megfelelően — a posta a képeslapok soka- megvásárolhatják azokat a ságát, hogy ugye „Üdvözlet tizenkét lapból álló tömbö­a Balatonról" Sokat gondo- ket, melyek Ausztria, Svájc, lünk rátok a' messzi távol- az NSZK. Franciaország, Ju­ból", „Csodálatos vidékeken goszlávia, Görögország. Tö­járunk" stb., stb. S mindin- rökország Spanyolország és kább elmondhatjuk, hogy Olaszország legszebb városa­ezek a képeslapok felveszik it. műtörténeti emlékeit áb­a versenyt a legszebb küi- rázolják. Ütra indulóknak és földiekkel. Pedig emlékez- hozzánk érkező vendégeknek zünk csak. 15—20 évvel ez- egyaránt nagy választékot előtt irodák, műhelyek fa- kínál a Képesbolt és az Exp­lait tapétáztük külföldön ress Utazási Iroda. Van hoz­föladott képeslapokkal. A Képzőművészeti Kiadó Vál­lalat az utóbbi években föl­nőtt a feladatokhoz, sokszí­nűen igyekszik kielégíteni az igényeket. Az idén, a korábbi évek­nél is nagyobb mennyiség­ben és választékban jelente­tett meg városképeket ábrá­zoló színes levelezőlapokat. Az év első felében több mint 5 millió kétforintos- képeslap került forgalomba mintegy 600 témában, és 13 millió 3 forint 50 filléres, melyből 140-féle az idén először vá­sárolható. Van közöttük kis méretű és nagyobb, kör for­májú és nyújtott téglalap alakú olyan, amelyik egyet­len látképet ábrázol, ame­zá képük .. Nyári zenei táborok Az idén 13 helyen rendez­nek nyári zenei tábort — jelentette be Klenjánszky Tamás, az Ifjú Zenebarátok „Az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést ado­mányozta dr. Berencsi Györgynek, az orvostudo. mányok kandidátusának, a Szegedi Orvostudományi Egyetem közegészségtani és járványtant intézete tan. székvezető egyetemi taná­rának. A kitüntetést pén­teken Schultheisz Emü egészségügyi miniszter adta át." • A 70 esztendős professzor intézeti szobájában piros kardvirág az asztalon, fö­lötte különös becsiben tar­tott „kitüntetés": arany mutatópálca. melyet 1979­ben az ötödéves hallgatók adtak át elismerésként ok­tatójuknak. Hogy ez a ko­rántsem nemesfémből ké­szült pálca milyen igazi jel­képe egy nemes, tevékeny, tudásátadásra beállított életnek, arról az együtt el­töltött percek győztek meg igazán. A közegészségtan és jár­ványtan ' professzorának minden szava n pedagógu­sé: beszéljen születésről, halálról, egészségről, beteg­ségről. munkáról és pihe­nésről. közösségi és családi kapcsol a tokrol. Bölcs taní­tómester. aki élete egyetlen percét sem tékozolja el, megragad minden alkalmat, hogy összegyűjtött tudását temérdek szétsugározza ben. Azt vallja magáról, ez tézetvezetőt valami vele született tulaj- díjazzák, donság lehet: ahogy vissza. Dr, Berencsi György kedvét, mindig célokat, rö­tapasztalatát vid és hosszú távú célokat környezeté- kell maga elé tűznie. Az in­az idén nyug­a tudós azonban sohá sem vonul nyugdíjba: emlékezik, már kisdiák kor úgy tervezi, a szakmai iro­., í rában is szívesen magyará- dalomnak szenteli ezután magyarorszagi szervezete- , mtt ^^^ Kn fölszabaduló idejét is. Ked­nek fotitkara kedden a ze­neművészek klubjában tar­tott sajtótájékoztatón. Jú- ^^ ahol érdeklődő alkotás öröméhez fogható emberekre lel, akár egy érzést nem ismerhet az em. száguldó vonat fülkéjében ber" — mondja, is. A közegészségtan tudo nius 13. és augusztus 28. között Baja fafúvós kama­razenei, Barcs rézfúvós ka­marazenei, Csanyikvölgy kamarazenei és zenekari, Fertőd kamarazenei és szimfonikus zenekari, Haj­dúszoboszló hangszeres nép­zenei, Orosháza orosz-szov­jet zenei, Pécs nemzetkjüzi zenei, Salgóbánya amatőr pop, Sopron óvónőképzős kórus-, Szombathely barokk zenei, Vác amatőr barokk zenei. Vonyarcvashegy ifjú zenebarát kórustábornak ad otthont, Csongrádon pe­dig zeneművészeti szákkö­zépiskolára és főiskolára felkészítő szólóhangszeres és kamarazenei kurzusok lesznek. A táborok a fiatal mű­vészek, művészjelöltek to­vábbképzését szolgálják, in­tenzív elméleti és hangsze­res képzést adva, s egyút­tal az amatőr muzsikusok számára is színvonalas mű­velődési és szórakozási le­hetőséget nyújtanak. A tanárok között a leg­kiválóbb szakemberek ta­lálhatók. A magyar mű­vésztanárokhoz idén szov­jet. osztrák. NDK-beli, NSZK-beli. svéd, egyesült államokbeli, román és cseh­szlovák professzorok csatla­koznak. Az ország különböző ze­nei táboraiban több mint ezer fiatal tölti majd sziin­T. L. I idejének több hetét. óta is, tanít, nemcsak az yenc elfoglaltságai közé tar­egyetemi előadókban, tanit tozik ugyanis az írás: „Az élni, míg lehet, és „Szépen szépen ra persze ilyenkor sem ta- meghalni, ha kell" — vall­gadhatja meg önmagát: az ja Benedek Marcellal együtt egyszer látott utastárs jó tanácsokkal felvértezve int búcs-út, s jóllehet, tudatosabban védi gét. o is. Hallgatom, amint tudato­ezután san tervezett életéről, tuda­egészsé- tosan „beprogramozott" napjairól — az elkövetke­Az idős ' professzor tudo- zőkröl is — beszél. Csoda, mánváról beszél. Rájövök, lom fiatalokat megszégye­tulajdonképpen megvaiósí- nítő szellemi és fizikai fris­tott életmodelljét ismerteti, seségét. céltudatosságát, ten­Véleménye szerint ahhoz, niakarását. Felvillannak hogy az ember megőrizze előttem korábbi találkozá­teljesítóképességét, munka- saink színhelyei: népfront lehet...'' rendezte ünnepségek. ta­nácskozások, bölcs felszóla­lásai. Azon tépelődöm, hogy az' egyetemi előadások, a kutató munka ezernyi fel­adata közepette hogyan .fu­totta még erre is idejéből, energiájából. A népfront szegedi bizott­sága 1976-ban választotta elnökévé, azóta összenőttek mindennapjai a közélettel is. A kérdésre, mi vonzotta őt ehhez a tevékenységhez, azt válaszolja: „A népfront össznemzeti politikája. Az, hogy a népfront dolgos, tisztességes emberek gyü­lekezeté, mely független pártállástól, vallástól, nem­zetiségi hovatartozástól. Tet­szik az a romantikus színe­zet is. melyet az egészséges lokálpatriotizmus ápolása kölcsönöz a mozgalomnak. És. mj másból gyökeresedne a hazaszeretet? A népfront­munkát én is hazámért, és az itt élő emberekért: vég­zem." Hozzáteszi még: „Az is célom, ezután sem ma­radok el. ha igénylik még segítségemet." Az már az orvos egyéni tapasztalata: a változatosság, ez esetben a társadalmi tevékenység hoz­zásegít a kiegyensúlyozott élethez. Közegészségügy, közélet. Véletlen szókapcsolat len­ne csupán? Aligha, hisz a kettő így együtt tölti ki egy ember életét. Egy al­kotóét, aki munkásságát a kóz javára végzi, évtizedek óta. Dr. BerencM György a napokban ünnepli 70. szü­letésnapját. Most a „köz", ön a sor: Szeged sem fe­ledkezett meg róla. A nép. front tegnapi, szegedi elnök­ségi ülésén Kulcsárné , dr. Kiss Piroska, a népfront vá- ' rosi' titkára a városi, Nagy István megyei elnök a me­gyei testületek nevében kö­szöntötte az ünnepeltet, majd dr. Székely Sándor, az MSZMP városi bizottsá­gának titkára gratulált a professzornak 70. születés­napja alkalmából, köszöne­tet mondva eddigi közéleti munkájáért. Az átadott 70 szál szegfű­ből összeállított virágkosár a köz szerény ajándéka a megvalósított szép életért. Chikán Ágnes Diákvárosok KlSZ-vezetőinek megbeszélése A KISZ KB tizenévesek­ről szóló határozata nyo­mán megnőtt az érdeklődés a 14—18 éves korosztály élele. gondjai iránt — álla­pították meg egyebek kö­zött a diákvárosi KlSZ-bi­zottsági titkárok keddi, a KISZ Központi Bizottsága székházában megtartott ta­nácskozásán. A KISZ KB középiskolai és szakmun­kástanuló tanácsának tit­egyik városban kétezernél több fiatal tanul az isko­lákban. Tájékoztatták a meghívottakat , a diákévi eseményekről, a KB hatá­rozatának eddigi megvaló­sításáról és a további fel­adatokról. Megállapították, hogy a KISZ-szervezetek a KB-ha­tározatban megfogalmazot­tak megvalósítása érdeké­ben aktív szervezömunkát kársága 45 diákvárosi KISZ- végeztek. bizottsági titkárt hívott meg Gondot jelent a mozgalmi az értekezletre mind­Ünnopi könyvhét 1983 Bánk bán elmondja Simándy József neve az éneklés művészetéről. A kö- mikust, írót és irodalomtör­operalátogató közönség szá- tetet a művész alakításairól ténészt köszöntik a Bartók mára évtizedek óta összefő- készült fotók egészítik ki. A Béla Művelődési Központ­nódik Erkel Bánk bánjával. Zenemű Kiadó könyvheti új- ban este 7-kor. A szerzői es­Többször lépett fel nagyúr- donságának premierjét ma ten Bodnár György irodalom­ként a Szegedi Nemzeti Szín- szerdán este 7 órakor ren- történész tart bevezetőt, a ház és a szabadtéri játékok dezik meg a Közművelődési szerzővel M. Kiss Sándor deszkáin is. Mindez indokol- Palota dísztermében. Simán- szociológus beszélget, közre­ja a könyv címét, melyben a dy Józseffel a könyv szer- működik Fodor Zsóka, Gal­művész elmeséli sokszínű és kesztője, Dallos László író fcó Bence és Vass Gábor, a gazdag életútját az autósze- beszélget. Szegedi Nemzeti Színház Íven több kis kép található, j relő műhelytől a világhírig, Egy író-olvasó találkozó is művészei. Délelőtt 11 óra­van leporelló és tömb, mely utóbbi azért érdekesés hasz-. nos. mert műtörténészek ír­tak ismertetőt a képhez. S az első nagy szereptől, Don szerepel a mai programban, kor az Északi városrészi fiók­JÓsé alakjától a búcsúest a tejipari vállalatnál délután könyvtárban Simái Mihály Otellójáig. S elmondja, ho- 3 ólakor Fülöp János beszél költő vendégeskedik, délután gyan lett énekesből művész, munkáiról, az irodalomról. fél 3-kor a DEFAG-üzemben található a választékban ön- J miként formálódtak szerepei, Holnap, csütörtökön a 70 Bólya Péter író találkozik tapaoóe képeslap is. a öyu- 1 hogyan veiekedik nva az éves Sötér Lslvan akade- oivasoivaL munkában, hogy nem sike­rült maradéktalanul nyo­monkövetni az ötnapos ta­nítasi hét bevezetéséből származó életmódbeli válto­zásokat. A legtöbb iskolá­ban a pedagógusok jó part­nerei a KISZ-szer rezetek­nek. de van ahol még nem értették meg a határozat célját, lényegét. Szükséges a különféle rendezvények ösz­szehangolása is — mondot­ták. Szó esett a következő ok­tatási év feladatairól, prog­ramjairól is. Egyebek kö­zött ismét megrendezik a diákpolitikusok országos vetélkedőjét, megszervezik a városi diáktanácsok veze­tőinek tapasztalatcseréjét, s a diákköri művelődési fó­rumot. Az idei diákévet az országos diáknapokon leg­jobban szerepelt, és a Ki mit tudón? feltűnt középis­kolás tehetségek gálaműso­cávaj zárjak. Felmérés A Fogyasztók Országos Ta­nácsa februárban döntött ar­ról. hogy átfogó program so­rán összegyűjtik az élelmi­szer-kereskedelmi kiszolgá­lással kapcsolatos jó és rossz tapasztalatokat. A testület vezetői kedden a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak székházában tartott saj­tótájékoztatón elmondták: a fogyasztók tanácsai vala­mennyi megyében a helyi sajátosságoknak megfelelően dolgozták ki programjaikat, s az elmúlt hetekben rheg­kezdlék azok végrehajtását. Nem kampányjellegű akció­ról van szó, a Fogyasztóit Országos Tanácsa egy folya­matot szeretne elindítani, melynek eredményeként re­mélhetően csökken az eladók és a vásárlók közötti fe­szültség. A hibák feltárása mellett nagy figyelmet for­dítanak majd a jó tapaszta­latok összegyűjtésére, elter­jesztésére. A kiemelkedő színvonalú munkát végző kereskedelmi dolgozókat és üzleteket elismerésben része­sítik, ezzel is növelve társa­dalmi megbecsüjésuket. A felmérés tapasztalatait novemberben értékelik majd, s ezután a Fogyasztók Or­szágos Tanácsa javaslatokat, ajánlásokat tesz az illetékes . „hatóságoknak; 5

Next

/
Thumbnails
Contents