Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-24 / 148. szám
2 Péntek. 1983. június 24. 24 év után Vidéki úszóbajnokság Szegeden Elismerés a csúcstartónak Balázs Mihályt, a SZEOL AK súlyemelőjét, aki az elmúlt héten a Pannónia Kupa nemzetközi versenyen az ólomsúlyúak küzdelmében országos csúcsot, 402,5 kg-ot emelt, bensőséges hangulatú összejövetelen köszöntötte dr. Varga János, a klub elnöke. Az eseményen ott volt a sportoló edzője, ördögh István is. akinek az egyesület vezetésének elismerését tolmácsolta az elnök. Az ünnepségen részt vett Bálint László, a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát vezérigazgatója, valamint Kővári Árpád, a klub ügyvezető elnöke. Tenisztanfolyam A Szegedi Lakóterületi SE július 1-től augusztus 28-ig alapfokú tenisztanfolvamot indít 8—14 éves gyermekeknek. valamint felnőtteknek. Jelentkezni naponta délelőtt 11 órától este 7 óráig lehet az egyesület Lenin krt. 12. szám alatti helyiségében. Pontosan 24 esztendővel ezelőtt, még a jó öreg SZUE-ban rendeztek utoljára Szegeden nagv érdeklődésre számot tartó úszóversenyt. Ezúttal mar a korszerű. minden igénvt kielégítő újszeged! Sportuszoda ad otthont mától, péntektől vasárnapig a legkiválóbb vidéki úszók bajnokságának. Több évtizedes stagnálás után. néhány éve fejlődésnek indult megyénkben ez a csodálatos sportág. 1982ben például Csongrád a harmadik helyet szerezte meg a megyék közötti csapatbajnokságon. s az idén. is derekasan helyt álltak úszóink az eddig lebonyolított fordulókon. Ezúttal egyéni versenven. a vidéki bajnokságon igazolhatják föl készültségüket. A csongrádi Ormos Jajos az idén teljesítette az ifjúsági aranyjelvényes szintet, tagja az Ifjúsági Barátság Versenyre készülő válogatottnak. A nála egv esztendővel fiatalabb. mindössze 13 éves ugyancsak csongrádi Balogh György is a legjobbak közé tartozik korosztályában. A megye legeredményesebb úszója. a SZEOL AK 15 éves sportolója. Seres László ebben az évben a serdülő korcsoport leejobbiai közé küzdötte magát. Rajta kívül a hódmezővásárhelyi Szilagyi Lajos, a szegedi Bán Natália. Vándor Krisztina. Török Olga. Kiss Judit és Széli Csaba tartozik a-* ígéretes tehetségek csoportjához. A sportágat kedvelők abban reménykednek, hogy a legkiválóbb vidéki úszók seregszemléje újabb lendületet ad az úszásnak szűkebb pátriánkban. Szegeden. A nagyszabású rendezvényre 32 egyesület közel 350 sportolóját nevezte. Mindhárom versenynapon délelőtt fél 10-töl az előfutamokra, délután 5 órától pedig a döntőkre kerül sor. r Uszó-hadseregbajnokság Barfa tiszt csapata nyerte a pontversenyt Tegnap délelőtt az újszegedi Sportuszodában folytatódtak a Magyar Néphadsereg 1983. évi úszóbajnokságának küzdelmei. A második versenynapon négy döntőt rendeztek. valamennyi számban nagy küzdelem után dőlt e! az elsőség kérdése. Eredmények: 400 m gyors: Bajnok: Kovács Ottó 4:29.30, 2. Udvardi 4:41.21, 3. Bánhidi 4:49.30. 100 m pillangó: Bajnok: Vaszkó Viktor 1:04.97, 2. Ba3. Kassai lázs 1:05.00, 1:05.39. 100 m hát: Bajnok: Lőrincz Attila 1:04.13, 2. Laub 1:06.20, 3. Góbi 1:08.33. 4x100 m gyorsváltó: Bajnok: Barta tiszt csapata 4:05.95, 2. Bencze tiszt csapata 4:07.22. 3. Berecz tiszt csapata 4:10.88. Pontversenyben: 1. Barta tiszt csapata 900, 2. Csontos tiszt csapata 650. 3. Farkas tiszt csapata 550 ponttal. Kiket akar leigazolni a Rába ETO? Röplabda úttörő-olimpia Döntőbe jutás veretlenül Az ismét hajnoksógot nyert Rába ETO labdarúgócsapata öt klub játékosát szeretné leigázolni. Az érintett egyesületek hozzájárulásával a játékosokkal a győriek már megkezdték a tárgyalásokat. megegyezés azonban még nem született. Az ETO kiszemelt játékosai : Csongrádi (Videoton). Dajka (Bp. Honvéd). Kurucz (Békéscsaba). Preszeller (Haladás), és Róth (Pécs). Az MLSZ előzetes állásfoglalása. hoav ha az egyesületek kiadják a játékosokat. nincs akadálya az átigazolásnak. A Rábánál úgv vélik, ha sikerülne a tervezett erősítés, úgv a gvőri zöld-fehérek a ió szereplés reményében indulhatnának a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Mezey György az új szövetségi kapitány A röplabda úttörő-olimpia területi döntőjében Szegediről a Mező Imre általános iskola lánycsapata és a Tarján III. sz. általános iskoia fiúcsapata volt érdekelt. A Békéscsabán lebonyolított eseményen hat-hat együttes küzdött az országos döntőbe jutásért, amit a hét végén Debrecenben rendeznek. A szegediek igencsak kitettek magukért, mind a lányok, mind a fiúk meggyőző jó játékkal, veretlenül végeztek az élen, így ott lesznek Debrecenben, ahol bizonyára ismét helytállnak. Akik a sikert kivívták. Lányok: Török, Béz6áÁ'K., Bezdán T., Nagy, Kovács I., Kovács M., Kovács K., Sebők, Jobba, Csúri, Vörö«, Makai. Testnevelő tanár: Bezdán István. Fiúk: Magyar, Kovács, Hulmann, Rácz, Suki. Szekeres, Bozóki, Bodnár Cs., Bodnár J„ Csóti, Petheö, Tari. Testnevelő tanár: Titkos Lajos. A legjobb ütőnek járó díjat a lányoknál Bezdan Katalin (Mező I. ált isk.), a fiúknál Magyar Gábor (Tarján III. sz. ált. isk.) kapta. Csütörtökön ülést tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége és több személyi kérdésben történt állásfoglalás: — A testület javaslatot tett Buda István államtitkárnak, az OTSH elnökének, hogy 1986. augusztus l-ig Mezey Györgyöt bizza meg a szövetségi kapitányi teendők ellátásával. Az OTSH elnöke a javaslattal egyetértett és Mezey György szövetségi kapitányi kinevezését jóváhagyta, s egyben felkér-, te, hogy dolgozza ki a válogatott keret távlati felkészülési programját. — A következetesebb fcbyi irányítás, a még színvonalasabb vezetési stílus érdekében az elnökség javaslatára az OTSH elnöke megbízta dr. Nyitrai Lajost — az elnökség tagját — az általános elnökhelyettesi funkció ellátásával. — Az OTSH elnöke Czékus Lajos eddigi titkárt az MLSZ főtitkárhelyettesévé nevezte ki a szövetség apparátusán belüli jobb feladatmegosztás és korszerűbb munkavégzés érdekében. (MTI) 1983. JÜNIUS 24., PÉNTEK — NÉVNAP: IVAN A Hold kel 1 óra 47 perckor, és nyugszik 20 óra 46 perekor. A Hold kel 20 óra 12 perckor, és nyugszik 3 ora 59 perckor. VlzALLAS A Tisza vízállása Szegednél cs ütörtökiln plusz 173 cm (apadó). SZAZ ÉVE, 1883-ban e napon nyílt meg a Technológiai iparmuzeum. Nagy része a második világháborúban megsemmisült. Az Elnöki Tanács 1954-ben szabályozta a műszaki és ipartörténeti emlékek védelmét, ez alapozta meg a szervezett gyűjtés megindulását, s tette lehetővé az iparági múzeumok," gyűjtemények egész sorának létesítését. 1980 végéig kialakult a technikai Jellegű múzeumok hálózata, amelyben két országos. 11 országos gyűjtőkörű iparági, hét szűkebb gyűjtőterületű szakmúzeum működik. Hazánk központi technikai múzeuma az Országos Műszaki Múzeum. SZAZ ÉVE született Vágl István (1883— 1940) vasöntő és ácsmester, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. Alapítója és titkára az 1925-ben alakult, a KMP-től kezdeményezett és irányított Magyar Szocialista Munkáspártnak. Bebörtönözték, majd 1932-ben a Szovjetunióba emigrált. Törvénysértés áldozata lett. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. délután fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Fehér telefonok (színes m. b. olasz. 18 éven felülieknek), negyed 4 órakor: Óz, a csodák csodája (színes m. b. amerikai mesefilm). Este 10 órakór: Jézus Krisztus szupersztár (színes amerikai, kiemelt helyárral). Ujszegedi Kertmozi: Gyilkos bolygó (színes m. b. amerikai tudományos-fantasztikus, III. helyárral, este 9 órakor). Fáklya: háromnegyed 3, negyed 6 es fél 8 órakor: Egy szoknya, egy nadrág (magyar). Diszkó kertmozi (Kiskörössy Halászcsárda): Zsaru (színes francia—olasz bűnügyi, II. helyárral, este 9 órakor). tlGYEI.ETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. <13 57-es) este 8 irától reggel 7 óráig. Csak sürlős esetben BALESETI. SEBÉSZETI ES UROL.OGIAI FEI VÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika. (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika tart. GYERMFKORVOSl ÜGYELET Ma tizenhárom órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatü körzeti., gyermekorvosi rendelőben. 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján. 0 )ra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged. Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAK \! ORVOSI ÜGYELET F.ste 19 órától regRel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunvadi János sgt. 1. sz alatt. Telefon: 10-100 FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órátől reggel 6 óráig, szombat reggel 7-től a ét fő reggel 7 óráig: Szeged Zöld Sándor u. 1—3 Telefon: 14-420 S. O. s. LELKISÉGÉI YSZOLGALAT Mindennan este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 19.30 20.00 20.45 21.00 21.59 16.40 17.00 19.15 19.30 20.00 8.00 8.05 8.35 9.15 11.10 Tv-napló Zenei magazin Zágrábi körkép Dok.-adás A pulai filmfesztivál 30 éve. Egy jugoszláv játékfilm CJV1DÉK Müsorkalauz Tv-híradó magyarul es szerb-horvátul Riport a vajdasági munkások sporttevékenységéről Vajdasági munkáiolimpia Rajzfilm Tv-híradó 2., magyarul Rockford dossziéi — amerikai bűnügyi tvfllmsorozat — 2. SZOMBAT DÉLELŐTT BUDAPEST 1. Tv-torna Csak gyerekeknek Tizen Túliak Társasága (ism.) Az ördöngös fickó — 4. Pulzus (Ism.) Kézilabda úttörő-olimpia Továbbjutottak a dorozsmaiak Veteránok versenye A Magyar Atlétikai Szó- senyeket. melyeknek gzabáX'eLsée az elmúlt év októbe- lvai a következők: veterán rében első alkalommal ren- korú az a férfi atléta, aki a dezte meg a veterán atléták versenv előtti naoon betölvensenvét. Az ötletet, az ad- ti a 40.. nőknél a 35. életA közelmúltban Kiskun- les tagjai: Lajkó Péter. Kiss ta. hogv mindazok számá- évet. majsán rendezték meg az Zsolt, Jászberényi Miklós. ra ak;k 20—30 évvel ez- Az idén a következő heúttörő-olimpia területi döntő- Tajti Sándor. Ördögh József, előtt sikert sikerre hal- lyeken es időpontban fenjenek küzdelmeit kézilabda- Petrov András. Nagy-György moztak. ismét sikerélményt deznek versenveket: július sportágban. Csongrád megyét Róbert. Perecz \tarton. Sza- biztosítsanak. Mostantól 8—9. Sze, cesi'ehérvár; szép-' a kiskundorozsmai I. sz. is- bó B. Zoltán, Varga Zsolt, kola fiú-, illetve a sándor- Nagy-György Attila, kezdve a veterán atléták vi- ^mber 2—3. Szolnok; szeptest tember 30.—oktober 1. Szekfalvi általános iskola lany- nevelő tanar: Molnár Imré- .lágszövetségének szabályai szard. október 31. Budapest szerint rendezik meg a ver- (maratoni verseny); november 20. Debrecen (mezei fuegyúttese képviselte. A do- ne rozsmai fiúk öt mérkőzésen kilenc pontot gyűjtve az első helyen jutottak az országos döntőbe. A sándorfalvi lányok balszerencsés körülmények között a harmadik helyen végeztek, Így Veress Antal testnevelő tanár tanítványai nem jutottak az országos döntőbe. Eredmények: Fiúk: Kiskundorozsma— Lajosmizse 18-16, —Újkígyós 20-14, —Inárcs 26-17, —Tiszatenyő 15-15, —Budapesti Mester utcai iskola 14-12. Végeredmény: 1. Kiskundorozsma 9 pont, 2. Budapest 7, 3. Tiszatenyő 4, 4. Lajosmizse 4, 5. Újkígyós 3. A győztes dorozsmai együtTofózóknak 26. hét INTERTOTÓ X. csoport 1. Vltkovlce (Csehszlovákia, 7.)— Elfsborg (Svédország, 5.) VII. csoport 2. Göteborg (Svédország. 4.)— Köbcnhavn (Dánia, 6.) IX. csoport 3. Cracovía (Lengyelország, 14.) — Videoton (13.) 3 II. csoport 4. Young Boys (Svájc. 9.) — Brondby (Dania, 4.) 3 III. csoport 5. Malmö (Svédország, topogón szczeicin (Lengyelország, 4.) VI. csoport 6. Viking Stavanger (Norvégia. 5.) — Odense (Dánia, 2.) VIII. csoport 7 Bryne Idrettslag (Norvégia, 4.) — Hammarby (Svédország, 3.) IV. csoport 8. Maccabi Nathanya (Izrael, 1.)— Luzern (Svájc. 8.) 9. Shimshon Tel-Aviv (Izrael, 2.)— Aarhus (Dánia. 3.) Osztrák I. osztály 10. Eisenstadt (Kismarion. .9.) — Rapid Wien (1.) 11. Vöest Linz (7.) — Salzburg (5.) 12. Wiener SC (10.) — Sturm Graz (4. ) 13. Klagenfurt (60 —Innsbruck (3.) Potmérkőzések: x, 1, 1. x 1 toverseny). Szeptember 25, és október 1. között Puerto Ricóban kerül sorra az V. veterán atlétikai világbajnokság (teljes olimpiai műsorral). Ha valaki a magas utazási és ellátási költségek ellenére indulni szeretne, részvételét a MASZ-nál jelezze, Október 15—16-án ke rül megrendezésre a franciaországi Perpignanban a XVI. futó-világbajnokság, amit két távon. 10 és 25 kilométeren bonyolítanak le. A nyílt hazai versenyeken bárki indulhat, a nevezési díj számonként 50 forint, egv versenyző több számban is nevezhet. Részletes felvilágosítást kedden és pénteken fél 6-tól fél 7-ig a megyei atlétikai szövetség (Szeged. Széchenyi tér 9.) ad. BUDAPEST L 16.15: Hírek 16.20: öt perc meteorológia 16.25: Zalai hévízek — pécsi körzeti stúdió műsora 17.00: Természetbarát 17.20: Képújság 17.23: Csali — horgásztízperc 17.35: Egészségünkért 1 17.45: Keresztkérdes 18.20: Az Országházból jelentjük .. . 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.70: Tv-hiradó : 20.00: Ki mit tud? — 6. elődöntő j 22.30: Tv-hiradó 3. 22.45: Mai témák külföldi tv-műhelyelcböl. A halál küszöbén — NSZK-tv-fitm (16 éven felülieknek!) BUDAPEST 2. 15.30: Veszprémi tv-találkoző Napos oldal — tv-filmváltozat (ism.) 16.55: Jubileumi leltár — Kellér Dezső műsora 18.05: rtettenetes szülők — Jean Cocteau drámája (ism.) 20.45: Tv-hiradó 2. "l.os: Wallenstein — 4. 22.35: Zenés nyári esték — zenés Játék (ism.) 23.55: Képújság BELGRÁD l 17.00: Magvar nyelvű tv-napló 17.15: Látóhatár 17.30: Vtdeooldalak 17.40: Hírek 17.45: Zenei körhinta 18.15: Tv-naptár 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Fi'msorozat 21.00: Könnyűzenei adás 21.45: Tv-napló 22.00: Kulturális mozaik 23.30: Hírek BELGRÁD 2. 18.15: Művelődés 18.45: Tudta-e? 19.00: Tudományos beszélgetések KOSSUTH 8 25: Sokk-kai jobb 8.35: Kathy Horváth Lajos népi zenekara játszik 8.57: Ranki György kamarazenéjéből 9 33: Kövön ült két vörösbegy 10.05: Gyermekeknek 10.35: Weöres Sándor versei 10 40: Oparanógyesek 11.00: Gondolat 11.43: Fuvószene táneritmusban 12.45: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 13.27: Történelmi operákból 14.03: Uj lemezeinkből 15.03: Révkalauz 15.35- Zenekari muzsika 16.03: Mit üzen a rádió? 16.38: Jelena Zimenko operaáriákat énekel 17.05: Külföldről érkezett 17.23: Helyszínrajz 17.50: Enck az esőben 19.28: A Rádiószínház bemutatója — Doktor Szélpál Margit — Balázs Béla színműve 20.35: Operettkcdvelöknek 21.30: Egy hazában 22.30: A Magyar Rádió Brahmsciklusa 13,36 ;,fi(Hi Ericson vezényli a stockholmi Kamara-"kyrust és a Stockholmi Rádió énekkarát 0.10: Melódiákoktól " PETŐFI 8.05: Agay Karola és Bartha Alfonz operettfelvételeiből 8.35: Slágermúzeum 0.36: Kitörni a bűvös körből 10.00: Zenedélelőtt 11.35; Tánczenei koktél 12.40: Néni muzsika 13.15: Halásztánc » 13.26: ÜJ zenei felvételeinkből 13.37: Oesten : Májusi, virágok 14.00: A Petőfi rádió zenedélutánja 15.45: A Santana együttes felvételeiből 16.35: Jó utat! 1-7.30: ötödik sebesség 18.35: Pophullám 19.40: Nótakedvelőknek , 20.35: Embermesék 21.35: Balassa P. Tamás szerzeményeiből 22.05: Mészáros Tivadar népi zenekara Játszik, Balázs Erzsébet nótákat énekel 22 30: tgen is, nem is 23.20: Fényes Szabolcs műveiből 3. MŰSOR 9.00: Világhírű énekesek operett/elvételeiből 9.30: Zenekari muzsika 19.20: Rézfuvószene — magyar ' szerzők műveiből 11.05: Richárd Strauss: Salome — egyfelvonásos opera 12.45: Kardos László.: Harminchárom arc 13.07: Újdonságainkból 13.49: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara látszik 15.01: operakettősök 15.35: Martin János népdalokat énekel 15.51: Bartók: öt dal 16.08: Rádiószínház — Hajnalt négykor — Schwajda Gvörgv hangjátéka 16.57: Muzsikáló Magyarország 17.30: Hados Ferenc (zongora) és a Takács vonósnégyes hang- ersenye 18.40: Táncházi muzsika 19.05: Uj Bach-kantáta lemezeinkből 20.30: Kamarazene 21.30: Operamű vészlemezek 22.30: A rocktörténet nagy előadói SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH 8.25: Családi tükör 8.35: Mit, hol. mikor, hogyan" 9.10: Színes népi muzsika 10.03: Volt. lesz PETŐFI 8.05: Mensáros László sanzon felvételeiből 8.35: A Lipcsei Rádió fuvós• zenekara játszik 8.48: Népzene Madagaszkárról 9.00: Randevú a Jókai-klubban lii.no; szombat délelőtt 12.00: Jó ebédhez szól a nóta