Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-16 / 141. szám
8 Csütörtök, 1983. június 16: A tanácsi üzemek és az anyaggazdálkodás Az anyaggazdálkodás fejlesztése régóta foglalkoztatja a vállalatok vezetőit. Az erről szóló megyei pártvégrehajtóbizottsági határozat elősegítette ezt a törekvést, s végrehajtása érdekében mindenüt megtették a szükséges intézkedéseket. A tanácsi hatáskörbe tartozó üzemek azonban — mint kiderült — kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a minisztériumi vállalatok. Mivel kisebbek és anyagilag kevésbé tehetősek, nincs módjuk az anyaggazdálkodást külön apparátussal szervezni, ellenőriztetni. Általában egyetlen ember végzi ezt a föladatot úgy, hogy annak nem ez a fő megbízatása. El sem képzelhető, hogy ilyen helyzetben érvényesüljön az a nagyon fontos követelmény, hogy kevesebb anyagból több, jobb. terméket állítsunk elő. Ráadásul a tanácsi kis vállalatok igényeit gyakran a szállítók is mellékesen teljesítik: kis mennyiségek fuvarját nem, vagy késedelmesen vállalják, illetve — mit sem törődve az ésszerű készletgazdálkodással — az egész évi megrendelest egyszerre szállítják le. Vállalatonként változó az anyaggazdálkodas anyagi ösztönzési rendszere. Érvényes a termelésirányító középvezetőkre. az anyaggazdálkodókra. de a fizikai dolgozókra nem. A prémiumföltételeket évente, a termelési és gazdálkodási tervek alapján határozzák meg. a végrehajtás elbírálása azonban sok esetben objektív mérce hiányában nehézséget jelent. A szocialista brigádok vállalásaiban szerepelnek anyagtakarékossági feladatok, és figyelemreméltó eredményeket érnek el. Jelentős szerepük volt abban, hogy 1982-ben 4 százalékkal csökkent az anyagköltség 1981-hez viszonyítva. Baj, hogy e vállalatok csak az anyagfelhasználás csökkentésére törekszenek, takarékosabb technológiai megoldások kidolgozására nem. Minden vállalat készített anyagtakarékossági intézkedési tervet, mely a technológiai veszteségek csökkentésére, a keletkező hulladékok feldolgozására, vagy értékesítésére irányul. Profiljuk azonban kevés lehetőséget nyújt kisebb anyagigényű termékszerkezet megtervezésére és bevezetésére. Nincs lehetőség (például a gépiparban) azonos funkciójú. de könnyebb, kisebb anyagfelhasználással gyártható termékek kidolgozására. A szállítások ütemtelenek: hosszabb ideig nem érkezik semmi, majd lökésszerűen nagy mennyiseg. Így a vállalatok bizonyos anyagféleségekből néha csak 1—2 napos anyagkészlettel rendelkeznek. máskor meg jóval a normaszint fölé emelkednek a készletek. Az ecsetés seprűgyárban például többször kellett anyaghiány miatt átprogramozni a termelést. E vállalatok tapasztalatra épülő készlet- és anyagnormákat alkalmaznak. Pénzügyileg rendezett készletek tartására törekednek, a finanszírozásra hitelt nem vesznek igénybe. A gyártási hulladékok mennyiségét és értékét nyilvántartják, $ hasznosításukra törekednek. Az ecset- és seprűgyárban 1982-ben 445 ezer forint értékben készült dollárexportra feldolgozott szőrhulladék, a fonalfeldolgozó vállalatnál a hulladék nagy részéből sál, sapka, kispárna készül. A divatszabó vállalatnál gyermekruházati cikkek készítésénél, a hangszergyárban a citeragyártásban hasznosítják a hulladékok egy részét, a többit pedig eltüzelik. Az elmúlt évek során — a tapasztalható gondok ellenére — javult a helyzet. Ez elsősorban az anyagokkal, különösen a nem rubelelszámolású 'import anyagokkal való takarékosságban, a hulladékok hasznosításában tapasztalható. A stagnáló készletgazdálkodás oka az anyagszállítások bizönytaiansaga. Az anyaggazdálkodas javításai célzó feladatok kitűzésével az eddigieknél jobban lehetne hasznosítani az újitomozga lomban reszt vevő dolgozok segítő készséget is. líj képzési forma Szeptembertől a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karán — a kari tanács által most megszavazott — új képzési formát vezetnek be. Az új rendszer szerint a járműgépész-hallgatók üzemmérnöki oklevelet kaphatnak akkor is, ha nem fejezik be egyetemi tanulmányaikat, de legalább három évfolyamot, hat szemesztert sikeresen elvégeznek. Erre az öt évvel ezelőtt bevezetett, s most már mind az öt évfolyamra kiterjedő, úgynevezett konduktív felépítésű tanterv ad lehetőséget. így az alaptudományi — matematikai, mechanikai, fizikai stb. — és az alkalmazott tudományi — pL a gépjármű-szerkezettani — ismereteket. az elméletet és a gyakorlatot párhuzamosan oktatják. Az első három évfolyam általános gyakorlati, szakmai tananyaga után a felső évfolyamokon előtérbe helyezik azokat az elméleti ismereteket, amelyek a fejlesztő, tervező mérnököknek szükségesek. Irány: Svédország és Franciaország A Szeged Táncegyüttes külföldi letnel Talán soha ilyen gazdag nem volt a Szeged Táncegyüttes nyári programja, mint az idén. Külföldi vendégszereplések, hazai fesztiválok, néptánctáborok, fellépések jelzik terveiket. Az együttes felnőtt csoportja — 18 táncos, a Huzavona zenekar és a kísérők — ma, csütörtökön indul Svédországba. A harmincfős csoport részt vesz a Hássleholmi Nemzetközi Folklór Fesztiválon, ahol tíz nemzet néptáncosai találkoznak. A szegediek ezen a fesztiválon új, félórás műsorral mutatkoznak be, programjukban a különböző magyar tájegységek táncai mellett Tímár Sándor, Varga Zoltán, Janek József eredeti koreográfiai is szerepelnek. A fesztiválprogramot követően Skane megyében túrázik a csoport. A táncosokkal tart Nyisztor György és felesege. A népművészet mestere címmel kitüntetett házaspár is. A svédországi vendégszereplésről június 28-án érkezik haza az együttes. Néhány nappal később, július 5-én a Szeged Táncegyüttes ifjúsági csoportja csomagol. Július 5-től 20-ig a franciaországi Matha városában gyermek-világfesztiválon lépnek dobogóra. Tizenöt ország ifjú táncosait hívták meg erre a találkozóra, melynek felső korhatára 16 év. A csoport 40 perces új műsorral készült, a táncosok mellett utazik a Bodza Banda zenekar. A külföldi turnéra induló csoportok kedden este az együttes székházában bemutatták fesztiválprogramjaikat. Verseny-vesztesek nélkül Helypénz és kereskedői igazolvány nélkül r Árusítás az utcán Aligha akad már üzlet, ahol ne élnének a zöldség és a gyümölcs közvetlen felvásárlásának lehetőségével. Am — tekintve, hogy a boltokban nincs mód a végtelenségig halmozni az árut — mindig akadnak kistermelők, akiktől máinem veszik át a portékát, avagy a vártnál kisebb öszsze&et ajánlanak a termésért. Központi döntés született a gondok feloldására, az ellátás javítására. A Belkereskedelmi Minisztérium instrukciói alapján a tanácsok szakigazgatási szervei már tavaly alkalmi elárusitóhelyeket jelöltek ki a háztáji termelőknek és a kiskerttulajdonosoknak. Az intézkedés lényege, hogy a városok e célra kijelölt pontjain kereskedői igazolvány és a piacokon bevezetett helypénz megfizetése nélkül bárki — de csak saját maga — eladhatja fölösleges termékeit. Az alkalmi árusok a legszükségesebb területet vehetik igénybe, az árusítás során keletkező szemetet, hulladékot kötelesek folyamatosan egybegyűjteni, majd elszállítani. Járművekkel az árusításra kijelölt területre felhajtani, ott parkolni nem szabad. Nem akadályozhatják az árusotí a gyalogos és a közúti forgalmat, eszközeiket, például az asztalokat, székeket az árusítás befejezése után nyomban el kell vinniük. | Pavilont, sátrat átmeneti jelleggel sem állíthatnak. Portékáik őrzéséről maguknak kell gondoskodniuk. Lényeges tudnivaló továbbá, hogy április 4-en. augusztus 20-án é.s november 7-en nem lehet árusítani. Szeged közigazgatási területén huszonhárom helyre adtak ideiglenes területfelhasználási engedélyt. A fentiekben vázolt feltételek mellett árusítani lehet a Csorba és a Csörlő utca közötti 115 jelű épülettől északra eső: a Budapesti körút es a Hajlat utca: a Budapesti körút es a Szilléri sugárút által határolt tal határolt területen: Rókuson, az Északi körút, a Csáky József utca és a 16 tantermes iskola által határolt részen; a Vám téren, a zöldterület villamosmegálló felöli oldalán; a Petőfi Sándor sugárúton, a Szivárvány kitérőnél, a dohánybolt mellett és mögött; a Bécsi körúton, az Anna presszó előtti zöld sávban, a járda mellett; a Honvéd téren, az autóbuszvégállomásnál; az Északi városrészben a 80-as autóbusz végállomásánál, a járda melletti zöldterületen; Újszegeden, a Rózsa Ferenc sugárúti víztoronynál, a 71/Y autóbusz végállomása mellett;' Szőregen, a Hősök terén, az iparcikkbolt előtti buszmegálló mellett; Petőfitelepen, a Benczúr Gyula utca és a templom által határol* zöldterületen, az iskola e'.őtt: Szentmihálvtelken. a Vörös Hadsereg utca 48—50—52., számú ingatlanok előtt, a járda és a burkolt úttest közötti szakaszon ; az Úttörő téren a zöldséget, gyümölcsöt árusító pavilon mellett, a járda menti zöldterületen; Hattyastelepen, a Rendező téren, a forgalomból kivont úttesten; Gyálaréten. a Zágon és a Komszomol utca, valamint a Szeged— Gyálarét közötti műút által határolt közterületen; Széksós-fürdőn az autóbuszvégállomásnál ; a Szőregi úton, a 37. és 38. számú ingatlanok közötti zöldterületen; a gumigyár előtti autóbuszfordulónál; a Dorozsmai úton a kamionparkolónál; a 47. főút Szeged és Algyő közötti szakaszán bal oldalt, a lángoseütő pavilon mellett; az E5-ös főút Szeged és országhatár közötti szakaszán, a 173. kilométer 600 méterénél levő pihenőnél. A Magyar Vöröskereszt VI. kongresszusa leszögezte: „Egészségvédelmi munkánk . . . eredményeivel nem lehetünk elégedettek. Az, egészségügyi kulturáltság nem kielégítő színvonala, az egészségtelen életmód, a helytelen táplálkozási szokások. az elhízás, a dohányzás, a túlzott alkohol- es gyógyszerfogyasztás súlyos népegészségügyi problémákat okoznak. Jelentós feladataink vannak a betegsegek megelőzésében ..., az egeszséges életmódra nevelésben, a tisztasági mozgalom hatékonyságának javításában." A Vöröskereszt a további teendőket is ennek figyelembevételével határozta meg, a szegedi szervezet is e feladatok szellemében állította össze idei programját — tájékoztatott a titkár, Zsarkó Imre. Nem új kezdeményezés, hanem már bevált hagyomány, hogy májusban városszerte meghirdetik az üzem-egészségügyi hónapot. Az idén — igazodva a kongresszusi határozatok szelleméhez —, szintén megrendezték a vállalatok közötti nemes vetélkedőt, tömegeket mozgatva meg saját egészségük érdekében. S ami új az eddigi 10 esztendős múlthoz képest: ezúttal a megye | ipari szövetkezeteit is sikerült megnyerniük az ügynek. Gyerekek a Kéktó-hegyről Színes, szinkronizált pikareszktörténetet. minden, svcd film. írla: Björn a gyerekekkel talalkozó felNordstriim és Jonas Si- nőtt lattan egyre jobban döma. Fényképezte: Rune römböl benne a kérdés — Erieson. Zene: Berni Ko- itt csupa hülye van? A küsengren. Rendezte: Jonas lönböző figurák 'Ugyanis Sima. Főbb szereplók: egvtől-egyig roppant kedveAnders Edyinsson, Garina sek es segítőkeszek ugyan, I.inder. Mónira Zetter- de hogy minimum egy kelund. Beppe Wolfers. rékkel kevesebbet adott nekik a természet, az biztos. Svéd gyermekfilmet nem A szövegek néha kife.iezetvalami sokat láthatunk a ten az angol limerick-humagyar mozikban. A Gye- mor száraz és nonszensz rekek a Kékt°-hegyröl meg- blódjeit idézik, amelyik meg mutatja, mennyire specifi- esetleg nem, az meg olykusak az észak-európai srá- annyira belterjesen svéd vicoknak készült filmek. A szonyokra utal, hogy a helykörítés abszolút stílusos, ak- bélieknek biztosan nagyon kora hó van, amekkora ná- vicces ám tőlünk legföllünk elképzelhetetlen, a.gye- jebb ha m0rozus „harekek kivetel nelkul ugy sielnek, ahogy nálunk Sando- ha-hara" futja, •kant enekelnek a hasonló Hogy maga a história korúak — es főként sajáto- mennyire hihető, ne kutassan viking humor lengi be suk. A kiindulópont mintertileten. s zöld sávban, a e másfél órat. Utóbbihoz denesetre morbid: edesanyvolt barakk ABC helven: a egy-két megjegyzés feltetle- juk halala után hat testvér Debreceni utca. a Szillén nül szükséges; amint az em- az intézeti elhelyezéstől vasueaxut es d Kona utói ŐLUI bet neai-űeii esi A ttavas lu féléiméiül mául hossz u-hosszú vándorútra. Elvileg a célból, hogy apjukhoz jussanak Stockholmba. (Ami végül természetesen sikerül is). A sztori bizonyos részletei azonban. valljuk be őszintén, szórakoztatóak. És néha meg nekünk is szellemesek. A testvércsapat allandó jellegű üli- és tettestársa. a kecske garantál minden helyzetkomikumot, s lám-lám. a liberalizmus átka: még a" metrón is lehet vele utazni. Vigasztalódjunk: a mi gyermekeinket viszont nem temetheti be lavina, és nem utazhatnak csak úgy egy tehervonaton. (Pláne olyanon, ami oly tiszta is volna, mint az északi csodaszerelvény.) Sőt. még büszkék is lehetünk: az sem igen elképzelhető, hogv enynyi félnótással találkozzanak egy vándorúton. Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos ... D«monk(i& Laszlo A Vöröskereszt városi vezetősége különböző szempontokat adott a helyi alapszervezeteknek, amelyek alapján bekapcsolódhattak a versenybe. A szomorú tények alapján érthető, ha az egészségnevelés kiemelt feladatául a szenvedélybetegségek elleni küzdelmet jelölték meg. Közös érdekünk, hogy tudatosodjék mindenkiben: az alkohol önmagában és gyógyszerrel együtt fogyasztva milyen veszélyeket rejt magában, hogy a dohányzók szintén saját .ellenségeik. Amellett, hogy szakelőadókat toborzott a Vöröskereszt, más módon igyekezett segíteni: vándorkiállítást állított össze az alkoholizmusról és a cigaretta káros hatásairól, a helyes táplálkozásról, valamint a munkavédelmi tudnivalókról. A megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya szakmai támogatást nyújtott mindenhez. Az üzem-egészségügyi hónap idején sok ezer Szegeden dolgozó férfi és nő esett át különböző, nem kötelező szűrővizsgálatokon. Lassan köztudott, hogy milyen fontos a nők — bizonyos koron túli —. rendszeres onkológiai ellenőrzése, ' egyes munkahelyeken elengedhetetlenek a hallás- és látásvizsgálatok. hogy elejét vegyek komolyabb megbetegedéseknek. De a vérnyomásmérés, a cukros betegek földerítése is feladata ezeknek a szűréseknek. A Vöröskereszt VI. kongresszusa célul tűzte ki a fokozottabb családvédelmet is. A városi szervezet, az üzemi alapszervezetekkel együtt rendszeresen figyelemmel kíséri a fiatalok, az idős emberek sorsát, májusban azonban még több időt szenteltek neki; fölvilágositassal, gondoskodással próbáltak segíteni a rászorulókon. A fiatal házasgk. a kismamák is szép számmal hallgathattak nekik szóló előadásokat. a nyugdíjasok is tájékozódhattak • őket érdeklő témákról, és ott volt a Vöröskereszt, ha valakit nyugdíjas éveire kellett fölkészíteniük a volt munkatársaknak. Az egészségügyi hónap eredményeit a városi vezetőség most összesíti. Az idén 35 szegedi üzem és a megye 23 ipari szövetkezete nevezett be a versenybe, öszszesen 80 Vöröskereszt-alapszervezet. Az egy hónap alatt mintegy 4000 ember 84 egészségügyi előadást hallgatott meg, 14 egészségügyi fórumot rendeztek, tanfolyamokon tanulhatták meg az érdeklődők az elsősegélynyújtással. a házi betegápolással és az üzemegészségüggyel kapcsolatos tudnivalókat. kismamák, nyugdíjasok találkoztak egymással. Hogy melyik üzem. hány pontot szerzett a vetélkedőben. és hogy az idén hová kerül a győztesnek járó vándorserleg. még titok. A napokban azonban- eldől, hogy melyik alsp&zervezet az idei győztes. De akármelyik is, ez az a vetélkedő. amelynek nincsenek vesztesei. Chikán Ágnes Szakközépiskolások versenye Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyekhez hasonlóan, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyei ken is szépen szerepeltek a szegedi szakközépiskolák tanulói. A következők értekel kimagasló eredményt. A Bebrits Lajos Vasútforgalmi Szakközépiskolából I a vasútforgalmi ágazaton: I Nagy Tibor hatmadik. , Hír Judit hatodik helyen végzett. | Szaktanáraik: Nagy Jozsefne es Mataisz Jenőné. A Déri Miksa Gépészeti Szakközépiskolából a villamos szakcsoportokban Kovács Károly negyedik helyezést ért el. Szaktanárok: Komáromi Ferenc és Márta Károly. A Körösy József Közgazdasági Szakközépiskolából a statisztikaágazaton Házi Irén a hatodik helyet szerezte meg. Tanára: dr. Vályi Lászlóné. A Széchényi itósan Jiüügyi Szakközépiskolából Vitális Attila a kilencedik lett. Szaktanárai: Milos István, Rung Andrásné és Vida József. A Széchenyi óvónő szakközépiskola tanulói közül Májer Szilvia a 4., Barna Dóra a 10. és Papp Anikó a 20. helyen végzett. Felkészítő tanáraik: pedagógiából é.s pszichológiából Vargáné Tóth Gizella, szakmódszertanokből dr. Hofszang Jozsefne (ének). Kovács Istvánne (lestnevelés), Mihalik Hajnalka (matematika), Szabó András (ábrázolás), Urbán Sándorné (környezetismeret), Vámosi Józsefné (irodalom). A Vedres István Építőipari Szakközépiskolából a magasépítési ágazatban Szabói László az ötödik helyet érdemelte ki. A tanuló felkészítése az iskola műszaki tanárainak munkáját dicséri. Földházi István jó szereplekülöndíjai. kapott.