Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-07 / 107. szám

Éppen száznegyven éves. Más nevezetességét, ha megfeszülök, sem tudnék hamarjában előhalászni az ismerkedések napjain összecsordogált információim sekély tavából. Az 1843ban a apított-lilepített, magyarok, svábok, aztán már csak magyarok lakta község hajdani tervezői nem sokat takarékoskodtak a területtel. Városi sugárutaknak is díszére váló szélességűre sikeredtek az egymást derékszögben keresztező utcák, s a tömzsi téglalap formájú település átlók metszése szerinti közepén takaros kis köztér vonzza az idegen szemét. De ha nem is vorzza, akkor sem tudja kikerülni. Kz a központ — itt áll meg a busz is. Na persze, ez nem nevezetesség, még ha egyéni jelleget ad is. Mármint a tér. Ha idegenvezető lennék, s vendégeim mindenáron Kübekházára vágynának, a falu szélén állnék meg velük először, a Szőregről ide vezető út mentén. „Hölgyeim és uraim, itt nem látható az a KRESZ-tábla amely kifejezné a falu jellegzetességét: egy zsákutca-jelző. A műút nem vezet sehová. Csak be. Kübekházi tudósítások Ha kedd, akkor itt a bicikli... A csend szigete Ha viszont szerda, akkor négyszáz méterrel arrébb. És a több van ott, mondják a kajánkodó rossz nyelvek, utalván a magánvállal kozá,sok támogatásával serkentett — reméljük — egészséges üzleti konkurrenciára. Ha még ebből nem derülne ki, hadd áruljam el. a sajátos kübekházi tesztnek azt az alcímet is adhatnám, „a bicikli, mint vendéglátóipari mértékegység". Faluhelyen ugyanis — ismét egy korszakalkotó megállapítás! — sokan járnak kerékpáron. A kocsmába is. Namármost, ugye. ha egy vendéglő előtt sok a bicikli, az azt jelenti, abban a yendeglátó műintézetben sokan vannak —mint hogy eleve több a biciklis, mint a nem biciklis —, amelyik előtt meg kevesebb a kenyérgőzös járgány, ott kisebb a forgalom. Ez ugyan nem egy KBT közlemény, de igaz — legalábbis kübeki szemszögből. Lehet, hogy eme magvas gondolatsor soha eszembe nem jut, ha az idegenvezetőmül szegődött tanácselnök az utcára kilépve nem kiált fel úgy, mint akinek most világosodott meg valami homályos összefüggés. — Ja. hát most kedd van! — és a kisvendéglő előtti sokat emlegetett járművekre mutat. — Szabadnapos a maszek. Nehezen tudom eldönteni, mi illik jobban a vállalkozás jellemzésére: ..vendéglő bátorságból", vagy „üzletnyitás sértődésből". A7. egvik inkább közhelv. a másik tűls-tso'sn romantikus. Farkas Gabriel'a tulajdonos viszont méeis az utóbbi megállapítást sugallja. — évig dolgoztam az Áfészvendéglőbsn. egészen 1981. novemberéig. Akkor elmentünk a kollégámmal-élettársammal Zsombora, a Rózsa Sándor csárdába. Az akkori negyedévet 33 százalékkal túlteljesítettük. Elhiheti. hogy jól ment az üzlet, szereitek is ott bennünket. — Honnan tudja? — Hát. onnan, hogy amióta itt megnyitottuk az üzletet, zsombói vendégünk is volt. Több is. Eljöttek utánunk. — Ez úgyszólván megható, de akkor miért jöttek el Zsombóról? — Konfliktusaim lettek az Áfész-Szel nyitvatartás, szabadság, ilyen kis ügyek miatt. Rossznéven vették, hogy elcseréltem a szabadnapomat és elmentem a gyerekem ballagására. Különösen rosszul esett, amikor, azt kaptam meg, hogy velünk örökké baj van. — Erre otthagyták Zsombót. — Otthagytuk, de nem szívesen. — Hogyan kerültek vissza mégis Kübekházára? — Ügy. hogy meghirdették a régi munkahelyünket, a sarki vendéglőt szerződésesre. Meg is alkudtunk rá, leengedtek az ajánlott bérleti díjból egy milliót. — Mégsem vállalták el? — Nem! Amikor megegyeztünk a három évre szóló díjban, utána két hónap múlva kellett volna áttérni az új rendszerre. Erre a két hónapra kértünk az akkori fizetésünkhöz száz forint emelést. Azt már nem adták meg. — Két hónap. Van ennek jelentősége? — Van! Egymilliót leengednek, az nem számít, száz forint meg számít? — És erre megsértődtek. — Megsértődtünk, mert presztízskérdést csináltunk belőle. De egyébként is, a maszek vendéglőre az elvi engedélyünk már megvolt... És akkor lett az újonnan vásárolt házban kialakított ötvenszemélyes kisvendéglő. Benne egy szegedi lakás, egy garázs ára, és egy csomó adósság. A járás képviselője féltette őket a kockázatvállalástól, a tanácselnök meg rábeszélte. Legyen csak a községben verseny. A vendégekért — a vendégek hasznára. Annak idején heted-nyolcadmagukkal dolgoztak a sarki vendéglőben. Most vannak négyen, családi alapon. Kínálatban, választékban tartják a versenyt, szolgáltatásban diktálják is: nemrég nyitották. a kerthelyiséget — a hangulatos környezet vonzza a vendégeket. Itt a több bicikli. Szeretem a csendet. Magánügy, bele sem keverném a dologba, ha nem ez lenne meghatározó élményem a határszélre dugott faluban. A főtér-park közepén ülve percekig csupán a verébcsiripelést, vadgalamb — vagy. hogy hiteles legyek: balkáni gerle — „huhukolást'' hallottam; az álmos kis falu hangulatának legbeszédesebb kifejezőjét. Idilli hangulat, az az ember érzése. Kiibekháza nyugalmas sziget az örök hajszoltságtól korbácsolt mindennapi élet vizében. Vagy psak egyszerűen megállj az idő? Mindenesetre, a nyüzsgéshez Szökött idegeknek pihentető az a ráérősség. ami ott lépten-nyomon érzékelhető. Haj, boldog békeidők! Nóvák Ferenc tanácselnök, aki nem csak hivatalból, de gyerekkora óta tartó kötődése miatt is lokálpatrióta, s nem győzi eleget hangsúlyozni, mennyire szereti a falut, az idő állását-múlását szomorkásán érzékelteti. — Itt évtizedekig minden a régi volt. Az első új létesítmény a hatvanas évek végén éfcült. — Mi volt ez? — Ravatalozó. A fejlesztést bizonyító tényekhez nem szükséges vastag iktatókönyv — iskolás füzet is elég a lajstromozásukhoz A fontosabbakat sorolja az elnök. — Hetvenegyben épült napközi otthonos konyha, '77-ben orvosi rendelő, '79-ben iskola. Ez utóbbira a legbüszkébb. Tegyük hozzá: a legmodernebb kübeki építményre. Az elegáns, szép kivitelű, nagyablakos világos tantermes iskola hivalkodóan „mai" a környék egyszerű, falusi házai között. A CSOMITERV munkáját dicséri az' épület, a berendezése fölött az iskolaigazgató meg a ianácselnök bábáskodott — a megye anyagi támogatását élvezve. Úgy jártak annakidején a TANÉRT-hez, katalógusokat, árukat nézni, mint más a fűszerüzletbe. Az eredmény, hogy a négytantermes, de a kiegészítő helyiségek jóvoltából nyolc teremmel működő iskolában szakrendszerű oktatást végezhetnek a pedagógusok, minden teremben televízió, episzkóp, diavetítő, s az iskolának vásároltak keskenyfilmvetítőgépet is. A 165 gyerek nevelését ellátó tantestület 83 százalékban képesített szakemberekből áll. Ha az eltávozott tornatanár és az énekszakos helyére jönne szakképzett ember, megint százszázalékos lenne az arány. (Hány fős akkor a tantestület? A helyes megfejtők között kisorsoljuk a rendtartást.) Lehet, hogy egyszer majd az itt végzett gyerekek közül tér valaki vissza? Az biztos, hogy hat éve minden nyolcadikat kijárt tanuló a következő szeptembert új, felsőbb iskolában kezdte, s 1975-ben is már csak kettő, 1976-ban pedig egy volt, aki nem tanult tovább. A község 4,9 milliós szerény költségvetéséből nem sokra futja. Ami már nagyon fontos volt: az újtelepi boltot a vendégmar,-..sztaló sár miatt nehezen lehetett megközelíteni, utat építettek 1,7 millióért. S mert sár másutt is van, ha esik az eső. a főtéri vendéglőhöz, bolthoz sárrázót-űtfelhajtót építettek. Befejezték a vízmű bővítését, s „beszálltak" a bolt korszerűsítésébe is. amely ugyan valóban szebb és jobb lett, bár egyelőre nem olyan, amilyennek szeretnék. Nóvák Ferenc ideális tanácselnök: nem a sírós fajtából való, szívesebben, s többet beszél a jóról, mint az ellenkezőjéről. Sugárzik az elégedettségtől, amikor a körzeti orvos munkájáról beszél. Milyen jól jártak az öt éve odatelepült, akkor friss diplomás orvosnővel, s hogy a hozzá kapcsolódó egészségügyi szolgálattal sincs gond, teljes a létszám is, van orvosírnok, védőnő, körzeti ápolónő. Gond volt, de a községi közös jóakarat érlelte elhatározás után megoldott feladat az öregekről való gondoskodás. Jelenleg az iskolai napközi otthon konyháján főznek számukra, s az arra jogosultak közül 33 idős embernek ingyen adják az ebédet, néhányan — szinte jelképes összeget — térítést fizetnek. Jellemző, mennyire megkedvelték a napközi konyhát, hogy amikor t nyári szünetre bezár, alig várjál a gyerekekkel egy koszton levő öregek a szeptembert, szívesebben hordják onnan az ebédvf. mint a vendéglőből. J tik, étik, tátik, telik, /-1 a maoyarban nem használtatik, tudom én egykori jó tanárom buzgó intelmét, de hát mi a csudát kezdenék én a címben egy sokkal hitelesebb, de istenbizony sótlanabb hirdetés-kezdettel, hogyaszondja „a községi tanács értesíti a lakosságot..." Szeredi Andrásról portrét rajzolni pedig igazán nem lehet anélkül, hogy ezt a fordulatot be ne csempészné az ember. Hát hogy is lehetne, ha egyszer ő volt a falusi kisbíró! Az pedig dobolt — és „közhíreit". Az utóbbi egyenszöveggel. — Tudtam, mire vállalkozom, a kisbírónak mindig is ez volt a dolga — az egyik a sok közül —, de azért lámpalázas voltam. — A dobolás is fellépés? — Nem az, hogy veri az ember, a kisdobot, hanem „Közhírré tétetik! hogy annyian nézik! Szégyelltem, hogy kiállók az utcasarokra. — Akkor miért vállalta? — Mit csináltam volna? Mentem volna vissza traktorosnak, amikor majd belerokkantam a Hoffer rázásába? Ügy fájt tőle a derekam, alig tudtam járni. Pedig szerettem! — Hány kiló? — ötvenhét. — Nem az a kimondott traktoros alkat! — No látja, hát ezért inkább doboltam! — Mit? — Először mindig azt, amit a tanács közölni akart a falubeliekkel. —- Például? — Már nem is tudom .. tüzörség, kutyaoltás ... még azt hiszem, a beadásról is mondtam én valamit, mert '56 júniusában léptem be, de aztán ez úgy elmaradt. — Hogyan emlékszik 1956-ra? — Sehogy. Nem volt itt semmi se. Csendes falu ez. — Milyenek a kubeki emberek? — Jók. Az hát. Írja meg, hogy jók. . — Nem csúfolták a kisbír ót? — Az utcasarokért? Hát már mért csúfolták volna? Megszokták. Fontos ember volt. — Hány helyen dobolt? — Pontosan ... igen ... éppen harmincnyolc megállóm volt. Az utcasarkon, a hosszú utcákban meg a felénél is. Itt aztán a tanácsi közlemények után a maszek fizetett hirdetéseket mondtam. — Milyeneket? — Mindenféléket. Ennek meg ennek választási malaca van eladó. Meg ilyenek. — Már nincs dobolás, mit csinál egy mostani kisbíró? — Sokmindent, csak most hivatalsegédnek hívják. A tanács hozni-vinnivaló ügyeit intézi, készen áll a szolgálatra, akár éjjel is, és persze takarít is. — Asszonymunka! — Na és, szégyen? Akkor is tudtam, hogy ezt kell, amikor huszonhét éve beléptem. — Mire emlékszik legjobban a szolgálatból? — A riagyárvízre, 1970re. Akkor 24 napig, egyfolytában bent voltam. Ei\ bereket hívtam, küldtem, irányítottam, mint egy öszszekötőnek illik. Mari partra. Tiszához, mikor K. hova kellett. Komoly mu%* ka volt! — Kisbiróéknál odahaza ki a „nagybíró"? — Már, hogy ki viseli a kalapot? Mindenki! Nálunk ez így van jól! Mindenki megcsinál mindent Kertben, istállóban —mert van tehenem is —, a ház körül. Megfogom én otthon is a seprűt, porszívót! — Három hét múlva nyugdíjba megy. — Ügy bizony. Majd csak elleszek otthon, tudok mit csinálni, biztos igaz. — Nem látszik, hogy hatvanéves. — Nem? örülök neki| Ügy a jó, nem igaz? IGiUCZI ZSIGMOND