Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-24 / 121. szám
4 Kedd, 1983. május T7. A Legfelsőbb Bíróság elnöke Belgrádban • Belgrád (MTI) A Legfelsőbb Bíróság küldöttsége dr. Szilbereky Jenő elnök vezetésével — a Jugoszláv Szövetségi Bíróság elnökének, Stojnn Djuranovicsnak meghívására — hétfőn Belgrádba utazott. A látogatás során megismerkednek a jugoszláv jogfejlődéssel. és tanulmányozzák a szövetségi bíróság ítélkező és elvi irányító munkáját. Békedemonstrációk Európában S Berlin (MTI) végig Potsdam utcáin. A kénél, a háború veszélyének Hatalmas tömeggyűléssel harminchat országból — száműzésénél. A legfőbbemzárult vasárnap Potsdam- köztük a többi szocialista beri jog a békés élethez vaban az NDK ifjúságának országból — érkezett kül- ló jog. pünkösdi békemozgalma. A döttsegel: is ott vonultak a A gyűlés résztvevői a szoSzabad Német Ifjúság (FDJ) menetben. A KISZ küldöttei cialisía országok fiataljai nefelhívására az elmúlt na- és az NDK-ban dolgozó ma- vében fe'hívással fordultak pókban a fiatalok százezrei OV-ir ifjúmunkások képvise- az egész világ ifjúságához: tartót tel: felvonulásokat, Iöi transzparenst vittek összefogási sürgettek — fanagygyŰléseket szerte az „tárgyalást megegyezést, le- világnézeti és vallási küországban, követelve a fegy- s-erelést" felirattal lönbsegekie való tekintet verkezesi hajsza megállttá- . " , . „ nélkül — a háború erőinek sát és a rakétatelepítési A„ .varos kozpontjaban megfékezésére. „Bolygónk NATO-határozat végrehajtá- £Sgthar£" zárog^ts,rI! nem Válhat nukleáris tösánan megakadályozását. k/,i ? EP megíyükosok játékszerévé! ' KB főtitkára, államfő besze- Értelmes eletet akarunk, vásárnap delelott a fiata- deben rámutatott: a szocia- nem pi»die értelmetlen halok először másfél kilométer lista országok fiataljai szá hosszú oszlopban vonultak mara nincs fontosabb a bé Ellenforradalmatok újabb támadása Nicaragua ellen külügyminisztérium Iáit!" — hangzik a felhívás. D llcrtmnnd. Helsinki, Palermo (ADN, TASZSZ, AP) A Szocalista Német Munkásifjuság és a Spartacus Ma rxista Diákszövetség szervezécebea vasárnap ifjúság; béke- es baratságfesztivó'. Kezdődött az NSZK-beli Dortnvj.-.dban. A megmozuu ászai, amelynek legfontoállam- ban van, amely az utóbbi . sabb ie,9fcava fl bókéért vi1,1'tara a mult helen zárt aj- hetekben katonai főhadi- ; vott hc,c 1okozasa, tiltakoztok mögötti kongresszusi szálláshoz vált hasonlóvá. , ÍY/ u ; bb amerikai nukrr.eghaljgatason kijeién- Calero megpróbálja politi- 1 iejrts rakéták Nyugat-Euró Elutazott hazánkból a zimbabwei miniszterelnök Róbert Mugabe nyilatkozata Hivatalos látogatását be- zánkban. Hangsúlyozta, fejezve — rövid pihenő hogy a budapesti tárgyaláután — hétfőn elutazott sok tükrében számos leheRobert Mugabe Zimbabwe tőséget lát a két ország köKöztársaság miniszterelnöke, zötti szorosabb együttműköA kormányfő kíséretében désre mind politikai, mind volt Witness Mangwende gazdasági téren, külügyminiszter, Richárd Róbert Mugabe közölte, Hove kereskedelmi mini3z- ho8y a vele jött miniszterek ter, Emmerson Munangag- a magyar partnereikkel a wa. a miniszterelnöki híva- legkülönbözőbb területeken tal államminisztere. Frede- vizsgálták meg a gazdasági rick Shava munkaerő-gaz- kapcsolatok bővítésének ledáikodási; tervezési és fej- netséges formáit. Fiatal közlesztési miniszter, Simba- társasagunkban • szakemberrashe Mumbengegun épí- many van> és szűkében vatésügyi miniszter, valamint ?yu?k f muí2aki ta pasztaa miniszterelnöki hivatal és 'at°k"ak mondta a a külügyminisztérium több ^^ vezető munkatársa A mi- t/,,„° u ' ,-,„.. ,, , .. n,ferelnökot eik.serte fTle- kSSSSt x ls>' ->+ I . , mi forgalom, amely orszaA vendegeke ünnepélye- „onkent mostanái? Ci!Upan sen búcsúztattak a magyar tei_fél miUjó dollál. ei.teket es zimbabwei zasziokkal dí- tett ki. feltetlenül bővitheszitett Fenhegyi repülőte- tó. Az itteni látogatásunkon a Magyar Népköztársaság zogazdasagi gépék es autóMinisztertanacsának elnöke, ouszok vásárlását tartjuk Púja Frigyes külűgyminisz- lehetsegesnek — nyilatkozC Managua (ADN) — Nicaraguai ellenforradalmárok egy csoportja vasárnap Costa Rica területe- n.cSH< ««»»j-=> , íeuns raxétak Nyugav-Euro- ren. szerzett k»nvnmi>Minir ról tamadást intézett a Nt- tettek: « nicaraguai laza- kai egyseibe tömöríteni « , pábi raló telepítése ellen. Megjelent Lázár György, án különiin magvai m^ caragua deli részen fekvő dóknak jó esélyük van n sandinisták összes ellenfele- A íeszt-váion 60 ország ifjú- " — J u M n magjai me La Azucena helység ellen. A sandinista kormány meg- it. < s6g; ku'döttei vesznek reszt, határvédelmi csapatok pa- döntésére meg az év vege Az amerikai kormányzat i .Nemet ez amerikai rakérancsnokának jelentése sze- előtt. képviselői azért .táriák fel takrn — igent a leszerelés- j te/varkonyi József*hazánk ta Mugabe nnt az akciót a sandinista Casey és Enders monda- terveiket a kongresszus Hír- I re!". ..Atomfegyvermentes i zimbabwei nagykövete va- Sokat tanulhatunk azokxiéphadsereg egységei visz- nivalójukat ugv szerkesztet- szerző bizottságai előtt, hogy ; északért "—'— szaverték. A hat .ras tűz- tek, mintha csak a lázadók megszerezzék a harcban a forradalmi erők terveit ismertetnék, de a anyagi támogatás: „ . több somizista zsoldost meg- törvényhozás tagjai tisza- resszus — vietpami" típusú j -lap tömegfelvonulást a finn I ían 0ross Csehszlovak ben a termelőeszközök táröltek vagy megsebesítettek, ban vannak vele hogy ame- balsikertől félve — eddig főváros utcain. „A beke es , SzociaUsta Köztársaság bu sadalmasítésában. az állami A visszavonuló ellenforra- rikai közreműködés nélkül óvatosan adagolta a C1A . <» remény tavasza elneve- ' dalmárok amerikai gyártmó- az egész terv értelmetlenné ujabb szennyes háborújára j íesgtiválsorozat keretényu fegyvereket — géppisit- válna. A terv értelmében az szánt tízmilliókat, de a győ-i D.f" mintegy 20 000 ember grwszus nir- | re: . „Azomjegyvermemes zimbabwei nagykövete va- Sokat tanulhatunk azokii előtt, hogy : estakért. atomfegyvermentes lamint politikai gazdasá- ból a tapasztalatokból, amet szükseges Európáért. ' - F. jelszavak | ele1ünk szimcs ö Iveket Magyarországon szeisi. A kong- Jegyober rendeztek vasár- , személvisége, Qn volt ste. ,.eztek az utóbbi évtizedektolyokat. aknavetőket — ellenforradalmarok a nvá- zeimi jóslatok ugy látszik' tüntetett Helsinkiben, tiltahagytak maguk után. A so- ron erőteljesen fokozni ki- felbátorították az egész ame-| KOzaat-V a fegyverkezesi hajmozista fegyveresek új — vánják harci cseiekmenye- rikai jobboldalt. A hangulat fojsorodasa es az atomMade in USA jelzésű — iket. s csapást akarnak szítása érdekeben Reagan ;"aöoru növekvő yeszexye eiegyenruhiit viseltek mérni a nicaraguai főváros- elnök a múlt héten saemé- i D Washington (MTI) ra. lyeéen látogatott Miamiba, j Vasarnap bekemenet 1 nAz Egyesült A'irmok va- Egy „második frontot" is hogy „lelkesítő" beszédet in- dult a ssiciHai Palermobol lóságos célja Közép- Ameri- létesítenének a kormányéi- tézzen kubai ell enforradal- esze kjeié. Az olasz kereszkában: a sandi:xista kor • lenes erők a sandinista mórokhoz. IVT dolgozok szövetsége almány megdöntése Nicaragu- rendszerrel szembefordult Washingtoni politikai meg- fJ ^Fklrik ^Gentb?*^ - '^T^rJZZ* ílSyelF ^"tMl^^i feSk K pedig „Comman- kormány megdöntésére szott1 ról fclyó S20vjet—amerikai A béitémenet résztvevői a fegyverkezési haisrn veszélyeira kívánják felhívni a figyelmet. aban meg ebben az évben, moszkito indiánokból, Costa figyelők szerint a nicaraguai ra^3fekvverfek kórlátorósáReagan elnök és mis ameri- Rica felöl pedig „Comman- kormány megdöntésére ázott' rólfclró ^oviet-ame-'''-' kai vezetők kórábbi hitegth- dante Zero" - Eden Pasto- t«rvek élői '^vesztenek tárgyalLok' szihUWtére tésej után. amelyek szerint r„ szintén amerikai pénzen más közép-amerikai realitá- ' az amerikai beavatkozás felszerelt csapataira számi- golcat. többek között a nicaa salvadori fegyver- tanak. raguai forradalom népszerűJol értesült, washingtoni ségét a téi-ségben. i'ünPAif — .. . .,'nl AT! .... .... csak szállítások leállítását céloz za. az amerikai kormány be- források szerint a Nicara folyásos képviselői most gua elleni új hadjárat szerszint vallanak. vezésének központja a floA New Yorki Times hétfői ridai | Miamiban. Adolfo jelentése szerint William Ca- Calerónak az úgynevezett sey, a CIA igazgatója és Nicaraguai Demokratikus Thomas Enders, az amerikai Front vezetőjének irodijádapesti nagykövetségének vállalatok létrehozásában, -a ideiglenes ügyvivője is. A magyar es zimbabwei közeleti vezetők elbúcsúz szövetkezetek szervezésében, az állami gazdaságok megteremtésében. Ugyanis — tak egymástól, a vendégek mondotta - Zimbabblfoglalták helyüket a kii- ""*' ' * 'öngépben, amely a magasba emelkedett. Robbanás apartheldországban Élénk diplomáciai tevékenység a Közel-Keleten 0 Bejrut (MTI) amerikai megbízottat, aki hogy Szíria nem fog tárMenahem Begin kormá- beszámolt szaúd-arábiai, gyaln) ennek az egyezménynya vasárnap ratifikálta a egyiptomi és izraeli körút- nek az alapján. Természelj agy erejű bomba rob- dítson támadást a kor- mli(t héten aláírt izraeli járói. A libanoni államfő tes, hogy Szíria nem fogad11 hant a dél-afrikai fő- mányfő elien. Balról is ; uránom megállapodást, egyik megbízottja egyéb- ja Habibot. és nem vonul városban A detonáció utan növekszik a támadások he- melvnek végrehajtását, a ken* Irakban és a két Jé- ki Libanonból azért, hogy az aszfaltot halottak esse- vessege e törvény nyobesüitek borilották. A man. A feketék újabbszázmegfigyelök szerint ez volt ezrei most értették meg, az ország történetének leg- hogv a Botha-kabinet hoszkemenyebb gerilUtókcioja, szabó távon sem hajlandó amely könnyen a rezsim sem SKavazati. sem egyéb elleni fegyveres ellenállás iogot adni nekik. A belső új szakaszának nyitányát feszültséget tovább növejelentheti. E véleményt erősiti lik a gazdasági gondok. A világméretű recesszió ebközvetlen színhely. A táv- ben, a nagyon gazdag önirányítású pokolgépet a le- szágban is erezteti a hagieró főparancsnoksága tását. Ráadásul az ország előtt helyezték el, de a éléskamráit. Transvaalt és szomszédságban ott maga- Orange szabad államot 1933 sodik a hírhedt dél-afrikai óta nem tapasztalt aszaly titkosszolgálat, a BOSS sújtja, minden hangulati, székháza, a maga hangszi- gazdasági következmenyégetelt falú kinzókamráival. vei együtt. A bombával közvetített üzenet egyértelmű: az eddig jobbára jelentéktelen őrszobákat támadó gerillák azt adták tudtul, hogy a jövőben a rezsim tekintélyes eröszakazeryezetei re támadnak. Milyen bel- es külpolitikai közegben került sor e sajátos hadüzenetre? A mi a külpolitikai közeget illeti, a robbanásra akkor került sor, amikor az ENSZ-ben es másutt növekszik a nyomás Pretoriára — és a rezsimet egyre nyíltabban támogató Washingtonra — nem utolsósorban a namíbiai fviggetlenseg szabotálása miatt. A svájci St. Ami a belpolitikát illeti, Gal]enben err51 t^tt tafotha a Parlamenttel el— náoskozáson> amelyen Che^ fogadtatott egy olyan tor- Crocker afrikai ügjrekvenyt amely a jövőben ne- ^ iUetékes amerikai álmi képviseletet juttat a félvéreknek és az ázsiai nyugat-európai származásúaknak. A fe- ^^ Waah: ton ci ketékról tehát tovabbra -sem lehet szó. Ám ez is elég volt ahhoz, hogy az ^ uralkodo nemzeti párt jobbszárnya — a helyi szo- „ ... i v.. lamtitkár is megjelent, az felniére ezt üzente: „Ha a Dél-afrikai Köztársaság megmarad a mozdu!stianí.ág s'.ihasználat nem véletlenül nevezi ezt a csoportot ,.órjönRŐk"-nek — jobbról inseg lehet a századvég Közel-Keletje" ... Harmat Endre wében a kormányzat azt a celt tűzte ki maga elé. hogy lokozatosan köztulajdonba veszi a stratégiai fontosságú iparágakat, és a falvak— Nagyon jó benyomáso- ban szövetkezeteket akarnak kat szereztem, kitűnő meg- létrehozni. Hangsúlyozta, beszéléseket folytattam a hogy országa most keresi magyar vezetőkkel, úgyhogy azokat a formákat, amelyek :tt-tartózkodásom rendkívül között a legjobban lehet hasznos volt — jelentette ki megvalósítani ezeket a céloelutazása előtt, az MTI-nek kat. A mezőgazdaság fejleszadott nyilatkozatában Ro- tésében illetékes mijiisztébert Mugabe zimbabwei mi- riumaink alaposan tanulmániszterelnök, aki hivatalos nyozni fogják a magvaror'.átogatáson tartózkodott ha- szági módszereket — nyilatkozta Róbert Mugabe. Érdekeltek vagyunk a pottikai együttműködésben is, deértve a zimbabwei ZANU párt és az MSZMP közötti capcsolatokat is — hangsúyoz'.a a kormányfő. aki egyben az említett Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió ílnöke. Hozzátette: a zimbabwei vezetés most fontos feladatnak tekinti azt, hogy erősödjék az ideológiai munka, ebből következően a ömegek politikai öntudata. Külön hangsúlyozta: arra örekednek. hogy kádereik c«aknem egv éve megszállt menően,i a másik pedig izraeli kézben hagyja." libanoni területek kiürfre- Egyiptomban járt. Közben az iraki Baath- ' bóütikailag érettebbek leses eleve a Libanonban al- Flie Szalem külügymi- paI-, "vezetósage hivatalosan ^enek. es szocialista meglomáaozó szíriai es palesz- nlszter romai, bonni, es pa- elvetette az izraeli—übano-; -.• Q'rodesuekKe vaijanaa. tin erók kivonarótol tette rizsj iatogatasaról hazaterve ni megallarx>dást, amely el- —"s"^™""""-fuggove. Amin Gemajel Ív- annak a velemenyének szigeteli Libanont az arab j bánom elnök viszont abban adoti hangot, hogy Szíria nemzettől, és arabellenes I Un«;Unr»-»n!ní»nlf a remenyben ha.ogatja a álláspontja nem megms- hídfőállássá változtatja ezt! MnuUüSitjSüOürt ratifikálást es a szíriai csa- sithatatian, rövidesen meg- az országol. A kuvaiti kor- | paticivonás hivatalos kezde- kezdődhetnek a szíriai—li- mány közleménye uavar- nRliiiilrnííl/ndÓPfnl menyezéset, hogy az Egye- banoni tárgyalások a Liba- csak bírálta a- egyezményt. £|Z GM VülilllUKUUuol Ul sult Államok. Nyugat-Euro- nonban tartózkodó külföldi rámutatva, hogy egyetlen *' pe es bizonyos arab alla- eP&i. kivonásáról. Jelezte, arab ország sem köthet kümok kozreműkodesevel si- hogy Libanon kész olyan lön megállapodást Izraellel, kerül elerme a kategonku- megállapodásokat kötni Szí- Az arab országoknak együtsan elutasító damaszkuszi riCLva} amelyek aarantalják tesen kell megvizsgálniuk álláspont felülvizsgálását. n y-0mszédos ország bizton- minden olyan egyezményt. A hét vegen folytatodott sagat. hosszú távú erdekeit, amely ellentétes a paleszSziria es Libanon merőben Szalerm a libanoni válság tin nép jogaival, fenyegeti ellentétes célzatú diploma- rendezését célzó nyugat- egy másik arab ország bizciai offensivá-ja. Ahmed európai, amerikai és arab tonsagát. es sérti az arab Iszkander Ahmed szíriai t«- támogatással. együttműkö- nemzet érdekeit, jtíkoz-tatási miniszter Sza- aéssel támasztotta alá derű- Mose Levi. az izraeli ud-Arábia. Kuvait és más. látó kijelentései. Lehetsé- hadsereg vezérkari főnöke öböl merni allamok vezetői- gesnek mondta, hogy egy megerősítette: Tel Avivban nea adta át Hafet Asszad közös piaci diplomáciai tanulmányozzák azt a lehe- \ elnök üzenetét, míg Faruk kezdeményezés ke-ete ien to.-jget. hogy Bejrút térséAs-Sar külügyi allammi- küiönrneybízott utazik Da- g;ból az izraeli határtól 45 j tartózkodott hazánkban. Bou niszter Líbiát. Algériát és maszkuszba. Safik el-Vaz- kilométerre levö Avali to_ Thong es a küldöttség tagMaroakot kereste tel ha- zan libanoni miniszterelnök ., jai ismerkedtek hazánk gazsonló feladattal. A szíriai egy bejrúti lapnak nyilat- lyoiK vonjak vissza az tz- dasagi. politikai és társadalvezetés arról kívánja meg- kozva szintén reményét fe- raeli megszálló csapatokat, győzni az arab országokat, jerte ki. hogy kormánya izraeli rádióban idéhogy az anverilmi védnök, rövid időn belül tárgyalá- ^ 'Slos írások ség alatt megkötött izraeli- rókát kezd es megallapo- ^ tartanak attol. hogy a .oanom szerződés nemese dásra jut Szíriával. iib,anorü rendezés keretében S8SSl t: Az A'.-Baath című da. tárgyalásokat kel,. kezdeni 0 Budapest (MTI) Vasárnap befejezte magyarországi látogatását az a katonai küldöttség, amely Bou Thong. a Kambodzsai Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, nemzelvedelmi miniszter, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottsága tagjának vezetésével Czinege Lajos hadse regt á bornok. hon véde I rri miniszter meghívása ra hivatalos. baráti látogatáson Az A'.-Baath című , , .. .. maszkujBi lr.o viszont hét- Szíriával az. lSWT-b<»n <»' ZTtdeZIT*, -t hatáT «« megcáfolta a szíriai ál- íogia" arab erdekekkel es hata:o- á„ módo-".ú- tált Golan-fennsikról, mert zatokkal u ellentetet. ^ ^óló optimista liba- Gerald Ford a Vasarnap egyébként Da- nom amerikai nyilatko- 1975-ben írásban bisioi. maszkusz-ba érkezett a tu- zatotsat. „A libanoni—izrae- t® Jichak Robin akkori mineziaj külügyminiszter. u egyezmeny szíriai elvető- mszterelnököt. hogy IzraelAmin Gemaiel vasamén se megmásíthatatlan — ir- nek nem kell feladnia a este fogadta Philip Habtb ta a lap. — Termeszetes, megszállt szíriai területet. mi életével, tanulmányozták a magyar néphadseregben folyó kiképző- és nevelőmunka tapasztalatait. A Honvédelmi Minisztériumban szívélyes. elvtársi légkörben tárgyalásokat folytattak a ket zágol. illetve hadseregei' érintő időszerű kérdéről. a kölcsönös együttműködés további erősítései szolgáló feladatokról. A Bou Thong vezette katonai küldöttség elutazott hazánkból.