Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-22 / 120. szám

2 Vasárnap, 1983. május 22: mosollyal Gyermekeink korházi ágyon Akad-e szülő, akinek em­lektárából hiányozna az ef­ifle szívszorongató kép: ott all a kórterem elfüggönyö­zött ajtaja előttt, és lopva­titkon kukucskál a redők melletti keskeny résen. Le­sekszik, mint aki tilosban jár. S miközben ő odakinn a folyosón nyeli a könnye­it, odabenn, a kórházi ágyon bömbölve tiltakozik szere­tett magzata a rabság, az idegen környezet ellen, vagy — mint aki megadta magát a sorsnak, belefásulva a mindhiába-küzdelembe — szenvtelenül bámulja a mennyezetet A kórházba, klinikára ke­rült kisgyerekek a gyógyí­tandó betegség mellett má­sikat — lelki természetűt — is szerezhetnek, ha a család helyébe lépők nem kísérlik meg helyettesíteni az edes­anyát, s mindazokat, akik odahaza gyengédséggel fog­lalkoztak vele. Ehhez azon­ban némi pszichológiai is­meret is szükségeltetik. S minthogy egyelőre sajnos nem foglalkoztatnak pszi­ciiologuso~U ebből a célból feKvőbeteg-intezeteink, ez a feladat elsősorban a gyer­mekek agya körül forgolódó ápolónőkre vár. A napokban Szegeden, a fertőző osztályok szakembe­rei részére megrendezett or­szágos konferencia előadá­sai is azzal foglalkoztak, milyen pszichés hatast vált ki a betegekből a kórházi környezet. Az ágyhoz kö­töttség, a külvilágtól való elzártság főként a fertőző osztályok kis betegeit sújt­ja, ezért is fontos, hogy kü­lönösen az ott dolgozók tisz­tában legyenek családpótló elhivatottságukkal is. Dr. Dudás Béla főorvos és Ko­csis Mária szakasszisztens a fertőző osztályon fekvő csecsemők, illetve a kisgyer­mekek személyiségfejlődé­sével kapcsolatos tapasztala­tokat adta át a hallgatóság­nak. Az orvosok szerint a mo­dern gyógyításnak nélkü­lözhetetlen eszköze a pszi­chológia. A gépesítés kor­szakában sem lehet sze­mélytelen a gyógyító mun­ka: az orvost, az ápolót so­ha nem helyettesitheti vala­miféle masina, hiszen a be­teg ember sem tekinthető megmunkálandó anyagnak. A gyógyítómunka sikere at­tól függ, hogy a gyógyító ember és a beteg ember egyenlő partnerként küzd-e a cél elereseert. Talán hihetetlen, de már a csecsemőt is önálló szemé­lyiségként kell kezelni: vi­lágra jötte első pillanatától másoktól megkülönböztethe­tő tulajdonságai, képességei vannak, amelyeket őseitől örökölt, lehat fogamzás előttiek, genetikus eredetű­ek. Ezeket formálja, módo­sítja a magzat kihordásának számos körülménye, egye­bek között az is, hogy az anya szeretettel várja-e gyermekét, akarja-e világra jöttét, vagy nyakába vett koloncnak tekinti. Nem kö­zömbös a magzat személyi­ségfejlődésé szempontiából a terhesség alatti idegi megterhelés, az, hogy érik-e konfliktusok az anyát vagy sem, szenved-e lelki beteg­ségben. Az sem mindegy, milyen szeretethőfokú a kör­nyezet- amelybe a baba megérkezik. A szoptatás közben érzett melegség nemcsak fizikai. hanem rendkívül erős lelki kap­csolatot is létesít anya és gyermeke között, ezt a sem­mivel nem helyettesíthető köteléket. biztonságérzetet szakítják el drasztikusan, ha a csecsemő kórházba kény­szerül. Számos orszagban, így Angliában is van rá pél­da. hogy az édesanyák is beköltözhetnek a korhazba. gyermekük kezelésének ide­jére. Nálunk erre nincs le­hetőség, a mamahelyettese­ket kell tehát felkészítenie az egészségügyi oktatásnak e szerep vállalására is. Meg kell tanulniuk, hogyan le­het a csecsemővel kommu­nikálni. Mert lehet, hisz elégedettségét, jókedvét gő­gicséléssel, mosollyal fejezi ki, az ő szótárában a sírás rossz közérzetet jelent. Ha barátságunkról, szeretetünk­ről akarjuk „meggyőzni", az ő kifejezési eszközeit hasz­náljuk: a mosolyból, játé­kosságból, a gügyögésből megérti (megérzi), nem el­lenségek között van. Az ápoló nővér mosolya, duru­zsoló beszéde megnyugtatja, így könnyebben elkerülhető a hospitalizáció okozta lel­ki betegség. A jó szakem­ber megkíméli ettől az el­kerülhető lelki traumától a gondjaira bízott apró cse­csemőt is, hiszen minden lelki megrázkódtatás élete végéig nyomot hagy az em­berben. Érdekes tapasztalatokat gyüjtöU a nagyobbacska gyermekek körében a szak­asszisztens. Megdöbbentő, hogy milyen erös negatív hatast vált ki a kicsinyek­ből a családtól való elszaka­das. Még azok a gyermekek is visszavágynak az ottho­ni környezetbe, akiket üt­nek, vernek, ahol az iszá­kos papa miatt napirenden vannak a veszekedések, ahol mindenféle komfortot nél­külöznek a lakásban. Ez bi­zonyítja, hogy a megszokott, ismert körülmények, még ha rosszak is, nagyobb biz­tonságérzetet adnak a gye­reknek, mintha kulturáltabb környezetbe kerülnek, de idegenbe, gyökértelenül. Ha ragaszkodása övéinek szól. anyjának, apjának, testvé­reinek. őket helyettesíteni is csak a körülötte sürgő-for­gó ápolónő képes, ha a gye­rek kórházba kényszerül. A másik csalódás, ami a kórteremben éri a már rnászni-járni tudó gyereket, hogy passzivitásra kárhoz­tatják. Kiszolgáltatottságá­ra vagy agresszivitással, vagy káros zárkózottsággal depresszióval válaszol. Ez­ellen hároméves korig az érzelmi biztonság megte­remtése lehet a „gyógyszer", s ezt is csak a nővérke ké­pes „beadni". Az idősebb gyerekek, az iskoláskorúak már jobban hallgatnak az értelmes szó­ra: az érzelmek mellett az értelemre is építhet a szak­ember. Az okos ápolónő ké­pes arra, hogy bevonja a beteget a gyógyításba, hogy felnőttként kezelje. A siker titka: becsapni ekkora gye­reket már nem szabad, mindent visszájára fordíthat egy leleplezett hazugság. A kamaszok már nem kö­tődnek olyan szorosan szü­leikhez — és ez a természe­tes. ök már nagyobb lelki megrázkódtatás nélkül élik át a kórházi kezeles napja­it, különösen, ha kellemes szobatársakra találnak. Hi­ba, ha kicsik közé fektetik őket. mondván, majd vigyáz rájuk: nem a betegek fel­adató egymás felügyelete! Óhatatlan, hogy gyerme­künk hosszabb-rövidebb ide­ig nyomja a kórház ágyat, amíg elér a felnőttkor kü­szöbéig. Az életnek nem ép­pen a legszebb pillanatai ezek, sem a szülő, sem a gyerek számára. De hogy fi­unk. lányunk ne cipelje egy életen át a kórházban szer­zett megrázó élményeket, azért sokat tehetnek az ápo­lónők. Az örökké lótó-íutó nővérkék, akiknek ezernyi dolga között futja jó szóra, simogalásra es mosolyra is. Chikan Agnw Szive szerint az e heti szerkesztő is megismételné előző, soros kollégája intel­meit, kérését, hogy — mar csak a kisebb terjedelemre való tekintettel is — kímél­jenek meg bennünket a tu­catnyi oldalas levelektől, an­nál is inkább, mert nehéz igazságot tenni még az egy­szerre érkező levelek között is. hogy melyik kerüljön be előbb a lapba. Sajnos, most is jöttek újabb, a papírta­karékossági szempontokat is mellőző írások. Nézzék el írói. ha mi nem mellőzzük eme szempontokat... E he­ti termésünkben panasz, ér­deklődés. közérdekű javas­lat mellett olyan Írások is előfordulnak, melyek egyes vitatható emberi magatar­tásformákról, jelenségről számolnak be. Kár, hogy postaláda társszerzőnk az olvasó ilyen is van. Megszoktuk azokat az olvasói írásokat, amelyek egy lakóközösség gondjára hívják fel a figyel­met, s ilyenkor oldalakon át sorjáznak az érintettek névvel és címmel vállalt aláírásai. Az alább követke­ző panaszt nemcsak egy le­vélben olvashattuk. gyal, a következmények bi­zonyítják. Csúnyán megsé­rült a gyerek keze, hosszú, mély sebet hasított rajta az eltört üveg. Az illető felnőtt bár látta, hogy a gyerekből ömlik a vér, össze-vissza szidta a kitört üveg miatt. S mint a levélből kiderül, többen is voltak a közelben, és senki nem akart mentőt hívni, mígnem egy közeli is­merős értesítette a fehér ko­csit, s nemcsakhogy bevitte a gyereket a rendelőbe ha­nem megvárta, míg össze­varrják. és taxival vitte ha­za. Lehet, hogy kellene pré­dikációnak beillő kommen­tár a gverekek féktelen ma­gatartásáról vagy a felnőt­tek időnkénti közömbössé­géről? Nem tartjuk szüksé­gesnek. Az ügy önmagáért szól. A város szülötte Már megint a lift Mert az IKV-ről lesz szó. kezdjük először a széppel: a Lenin korút 75. számú ház lakói — apróság ugyan — köszönetüket fejezték ki, hogy megcsinálták a kapu­zárat. Nem nagy dolog, de ami bosszúságot az okozott nekik, lévén, hogy forgal­mas út mellett nem tudták zárni lakóházuk ajtaját, azt leírni szükségtelen, ezt ma­gyarázza a köszönet. A Rókus 104-es és 105-ös épület lakói azonos gonddal küszködnek. Mint Börcsők Istvánná és Berta Mátyás — aláírásokkal „megtámoga­tott" — levelükben írják, az Ingatlankezelő Vállalat az egyébként „hellyel-közzel" jól működő IHtet egyik nap­ról a másikra lezáratta, s mint hírlik, azzal a magya­rázattal, hogy majd idővel bekapcsolják a leendő disz­pécserközpontos liftirányí­tásba. Amennyiben ez a köz­vetlen oka, s más egyéb mű­szaki okokkal nem indokol­ható tény szólt közbe, ma­gunk sem értjük a — levél tanúsága szerint idős és kis­gyermekes — lakók miért kényszerülnek emeletmá­szásra, különösen magasra. Bizonyára az Ingatlankezelő Vállalatnak lenne egyéb hozzáfűznivalója is az ügy­höz. Kőrösy György (Pécskai u. 16.) egy nem először megénekelt dologról ad hírt. Leírta levelében, hogy mi­lyen szép rendezvény volt Siófokon a Kálmán Imre születésének centenáriumá­ra rendezett ünnepség. Er­ről pedig az jutott eszébe — s ez az amit már mi ma­gunk is írtunk, s ez az. amit úgy tűnik, nem elégszer — a siófokiak kegyeletteljes szeretete kár. hogy nincs meg a szegediekben. Leg­alábbis erre gondol levél­írónk, amikor Huszka Jenő­re. a magyar zenetörténet nem kevésbé fontos alakjá­ra emlékeztek, akinek bi­zony alig-alig őrzi valami szülővárosában nemcsak a nevét, de az emlékét sem. Bár Szeged városa volt. amely elinditotta Huszka Jenőt a hírnév útján, még­is Balatonfüreden van szob­ra. Kőrösy György javasla­tai között sok megvalósít­ható, használható ötlet vol­na. hogy nem közöljük an­nak csak az az oka, nem a részletekben, hanem a l'on­tosabb „egészben" is van pótolnivalónk. Vele egyeter­tünk, a megoldás-kivitelezés nem a mi dol»unk. Villomospanasz Nyugdíjasok Újszegeden Jól sikerült rendezvényről számol be Bökönyi György (Orsovai u.). amely az újsze­gedi November 7. Művelő­dési Hoz bon volt a közel­múltban. Az esemény pél­dázza, hogy a munkaban megfáradt idős emberekről sem feledkeznek meg a nép­művelők, s legutóbb száz­nál is jóval többen jöttek össze a művelődési ház nyugdíjasklubjának meg­alakulására. Az ünnepélyes keretek közt megtartott „klubavató" nem csupán egy hivatalos összejövetel volt. Kiállításon mutatkoz­tak be az idősebbeknek az ifjabbak: a Tömörkény Ist­ván Gimnázium és Művésze­ti Szakközépiskola harmad­éves tanulói sorakoztatták fel kerámiaalkotásaikat a nagyteremben. „Műsoris­mertetés nélkül" csak egy kis ízelítőt mindabból, ami hozzájárult a nyugdíjasklub tagjainak kellemes szórako­zásához, jó hangulatához: magyar nóta és slágerek, operettrészletek és népda­lok, közös nótázás, harmoni­kaszó és hegedű hangjai mellett töltötték el az időt az idősek. Az új klubnak si­keres működést kívánunk, s ha minden rendezvényükről nem is fogunk hírt adni. együttérzünk velük ... I.-né panasza előtt csupán a tárgyilagosság kedvéért szükségesnek tartjuk meg­jegyezni, általában a villa­mosközlekedéssel kapcsolat­ban kevés észrevételt ka­punk. Valójában ő sem a szokványos értelemben vett menetrend szerinti közleke­dést kárhoztatja, hanem azt teszi szóvá, hogy egy 4 A jelzésű villamos miután már a hivatalos szolgálata lejárt — ám, lévén, hogy más út­vonala nincs —. a megszo­kott vonalon indult a telep­helyre. Eközben a Budapes­ti körúti villamosmegálló­ban (levélírónk szerint má­jus 9-én, 18 óra 40 perckor) megállt, s bár tízen álltak szakadó esőben a megálló­nál. a kocsi csak egyetlen SZKV-dolgozót vett föl. Utá­na továbbhajtott. Levélírónk nem azt kifogásolja, hogy miért 18 óra 35-ig állapítot­ták meg a betétjárat „érvé­nyességét". Jó, tudják az il­letékesek. Azt viszont az ésszerűség jegyeben kifogá­solja, hogy amikor amúgy is a megszokott útvonalon halad, miért nem veheti fel és viheti el az utasokat, leg­alább az egyébként is for­galmas átszállóhelynek ítél­hető Anna-kúti megállóig. Lehetne ezt jelezni egy táb­lával. Senkiben nem kelte­ne felesleges indulatokat, indokolatlan gyanúsítgatá­sokat. Ismét Expressz Sorokbon A Zöldfa utca egyik lakó­ja az áprili6 17-én közölt, kapupénzzel kapcsolatos le­vélhez szól hozzá, ö is kér­dezi, milyen alapon fizettet a házfelügyelő kapupénzt, hisz minden lakó kulcsot vett. a bejárati ajtó éjjel­nappal tárva van, tehát ka­pupénz címén munka nélkül szerzett jövedelemhez jut — nem a vállalat — a házfel­ügyelő. Sok ember igazság­érzetét bántja, ha bárki — igy ő is — egy tízemeletes házban havi 400 forint jog­talan jövedelemre tesz szert. Ábrahám Rudolfné a Gyá­larétről érkezett postáspa­naszra reagál: szerinte nem a postást terheli a felelős­ség a hiányosságokért. Ol­vasónk azóta bizonyára ol­vasta a május 8-i lapunkat, I amelyben a postaigazgatóság válasza megjelent. Ebből ki­derül: valóban nem a pos­; fás, hanem a postahivatal a liibas a nyugdijak késői kéz­besítéséért. Horváth József (Körtöltés u. 10.) olvasónk panaszát ; korábban, vagy a hozzánk I érkezett levelével egy idő­I ben több helyre elküldte, I melyre a városi tanács épi­| tesi és közlekedési osztálya a címére meg is küldte a választ. Ebból idézünk par sort: „A VI. ötéves terv ta­nácsi fejlesztési lehetősége­ink a csatornahálózat építé­sét csak a lakótelepeinken teszik lehetővé, így nagyobb távlatban sem lehet számol­ni a meglevő családi házas beépítésű területen központi forrásból megvalósuló csa­tornázással." N. Csősz Pál (Haladás u. 4.) levélírónk panaszat el­küldtük a Volán személy­forgalmi üzemigazgatóságá­ra. Az illetekes válaszát kö­zöljük olvasónkkal. Tiszteletre méltó, agytor­nász hobbinak hódol Kapi­tanov Vilmos (Kossuth L. sgt. 56.): rejtvényt fejt. Ko­rábban forgatta a fejében, hogy belép a rejtvényfejtők klubjába. most megerett benne az elhatározás. Ko­rábban volt rejtvényfejtők klubja Szegeden, most nincs. Ezt fejtse meg. Sajnáljuk ... M. F. (Kereszttöltés u.) olvasónknak üzenjük: ha el­zárják a tévét, kinyithatják az ablakot. No nem azért, hogy az a sok sugár kimen­jen a szobából, amit egyik kedves rokona feltételez, hanem, hogy bejöjjön a jo levegő. Na persze, ha van szúnyoghálójuk. Mert, ha nincs, most már... A leve­lében írtakra egyet mond­hatunk konkrétan: a televí­zió képcsöve valóban ad su­gárzást. Am ettől meg sen­kinek semmi baja nem lett. Legföljebb a műsortóL Május 13-án Budapesten vendégszerepelt a Santana együttes. A nagyszabású koncertre a szegedi Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda is árusított jegyeket, 200 forintért. A szegedi ér­deklődők csak úgy juthattak jegyhez, ha vállalták a kö­telező autóbuszutat is, amit szintén az utazási iroda szervezett újabb 200 forin­tért. Így a nem kevés be­fektetést igénylő program látogatói joggal bosszankod­tak. amikor az autóbusz fél órával a koncert megkezdé­se utan érkezett a helyszín­re. A késést szervezési prob­lémák okozták, hiszen sem forgalmi akadály, sem üzem­zavar nem gátolta a pontos érkezést. Sajnos, nerrj elő­ször tapasztaljuk, hogy a szegedi Express utazási iro­da inkorrekt módon jár el szervezési ügyekben, s olyan feltételeket szab. melyeket nem tart fontosnak teljesí­teni — írja levelében Pintér Tibor népművelő, sok hop­pon maradt Santana-rajon­gó nevében. összeállította: Igriczi Zsigmond A kitört ablaküveg Ha mindössze arról lenne szó az itt következő olvasói levélben, hogy már meginl valami meghibásodott egy lakóházban, valószínű hoz­zácsaptuk volna egy másik panaszos levélhez. Hódi An­talné (Tarján 807. épület) viszont arról ír. hogy a szomszéd 806-os hazban nem egyszerűen tört ki a kapun az üveg. A gyerekek (köz­tük levélírónk fia) ott ját­szottak. s összevesztek, mire az egyik ott lakó felnőtt rá­juk ijesztett, és kizavarta őket. A gyermek kirohant, és futtában, hogy hogynem, kitörte az üveget. De. hogy nem valami kemény tárgy­Születésnop Azon a tortán, mellyel több száz tagunkat kelle­ne köszönteni, két szál gyertya egne, hiszen két­éves a Mozgáskorlátozot­tak Csongrád megyei Egyesülete. Ily rövid idő még a kezdetet — a világra cso­dálkozást, a szépre vágya­kozást — jelenti. Ket év­vel ezelőtti első találkozá­sunkkor éppoly kíváncsi várakozással néztünk egy­másra, ahogyan csak az ismeretlenre lehet. Eltit­kolt szorongással, ki nem mondott kérdésekkel ta­lálgattuk, jelent-e majd számunkra változást új kapcsolatunk, mire lesz képes összetartó közössé­günk. Amikor egymást hallgatva magunkra is­mertünk. már tudtuk, hogy a sokszor bánatot okozó, megoldhatatlannak vélt gondok közösek, meg­szüntetésükre együtt több a reményünk. Bízunk ab­ban, hogy a ma még bi­zonytalan lépteink egyre határozottabbá válnak, s egyre messzebbre jutunk. Bátrabban szólunk, kérde­zünk. megfogalmazzuk vágyainkat, merünk célo­kat is kitűzni. Távolabb­ra látva türelmünk, kitar­tásunk már nem véges, hiszen nem vagyunk egye­dül gondjainkban, és nem vagyunk egyedül akkor sem, ha csak egyszerűen nem akarunk egyedül len­ni. Mint a két év alatt oly sokszor, gondolatban most is együtt vagyunk azokkal a társainkkal, akik nem lehetnek velünk. Szeret­nénk. ha közösségünk él­tető ereje reményt keltve hozzájuk is eljutna — .ii­szen a szerencsésebb hely­zetben levők tudják, hogy egymás segítése nehéz fel­adat. de fontosabb s szebb is talán. mint. akik hason­ló gondokkal nem küzde­nek. Együttes erővel és akarattal csodára lehe­tünk képesek — e osoda a színesebb, gazdagabb hol­napunk megvalósulása. Fráter £*•

Next

/
Thumbnails
Contents