Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-18 / 116. szám

10 Szerda, 1983. május 18. DM röviden Egyszerűség, harmónia Igaz. még az 1983-as esztendő kánikulai tavasza tom­bol, a divatszakemberek azonban már a jövő év tavaszi­nyári módiját is megtervezték, mi több. tegnap, kedden délelőtt be is mutatták az új formákat a szegedi kereske­delmi vállalatok képviselőinek. Reméljük, jövőre már a boltokban láthatjuk viszont az egyszerű, de célszerű, ele­gáns ruhákat, amelyek sikert arattak a Tisza Szálló kon­certtermében, a Magyar Divatintézet által rendezett be­mutatón. A női ruháknál nagy hangsúlyt kapnak és meghatá­rozóak az élénk színek, s mellettük — a legelegánsabbnak számító — fekete-fehér-piros színkombinációk. A tavaszi, nyári ruhák szinvariációinak ízléses összehangolását segítik elő a kiegészítők: a szögletes, kerek formájú, kissé roman­tikus fehér gallérok és kézelők, a finom selyem nyakken­dők, ripszszalagok. kalapok, fantáziaövek — s nyár ide, vagv oda — a színes kesztyűk. Egyéniségtől, alaktól és kortól függően hordhatnak a hölgyek (újra) minit, vagy térdközépig érő szoknyákat, ruhákat. Nem divat már a nagyon bő fazon, inkább csak a lezser a módi. egyszerű T szabással vagy csónaknyakkivágással. A kabátok, kosztü­mök egyenes vonalvezetésűek, mély karöltővel, nagy zse­bekkel. A tavaszi kábátoknál uralkodó a sötétkék, a tűz­piros és a zsemleszín. S aki a 84-es divat szerint óhait öltözni, az. lapos vagy törpetűsarkű. hegyes orrú cipőt vegyen fel. A férfiaknál a jelszó: színes, de nem tarka. A nyári öltönyök könnyű, tropikál anyagból készülnek. A leg­újabb férfiszíndivat a sárgás és a szürkésbarna, diszkrét fehér díszítéssel. A 84-es tavaszi—nyári divat az ötvenes évek nosztal­giája. ELEKTRONIKAI KLUB A mikroprocesszoros rend­szerek fölépítéséről tart elő­adást a TIT elektronikai klubjában Kónya Gábor mér­nöktanár holnap, csütörtö­kön délutón 5-től a gépipari szakközépiskolában. ZSARU — FILMEN Az Alain Delon főszerep­lésével készült, Zsaru című francia filmet vetítik ma, szerdán délután 6 órai kez­dettel az építőipari szövetke­zet Lenin körút 65. szám alatti ifjúsági klubjában. Üzleti találkozások Az üzlet kissé fülledt levegőjé­ben szorgalmasan keresgeltem, hogy rábukkanjak egy csinos ruhára. Amikor végre ráakadtam a megfe­lelőre. akkor meg nem tudtam el­dönteni, hogy vajon a világosat vagy a sötét színűt vegyem meg. Ahogy elmélyülten kotorásztam a fogaso­kon függő öltözékek között, hirtelen egy régi. kedves ismerősbe botlot­tam. Szeretettel üdvözöltük egvmást. Szóba elegyedtünk, beszélgettünk a családról, a nyárra tervezett üdü­lésekről, Igen hamar megállapítot­tam. hogy régi barátnőm nem válto­zott semmit, csak a testsúlya gyara­podott egy „kicsit". Először azt hit­tem, azért jött oda hozzám, hogy egy jót dumáljunk, de később ki­derült: ő is pont abból a meretből akart választani, amelyből én. Ár­tatlanul megjegyeztem: — Azt hiszem, a neked való ru­hák egy kicsit arrább vannak — mutattam két sorral balra, moso­lyogva. Most már tudom, hogv nem kel­lett volna ezt mondanom, mert a regi ismerősöm hangja igen csípős lett: — Nem magamnak vásárolok. Tu­dod. az unokahúgom jön látogatóba, s szeretném meglepni egy szép da­rabbal. Azon kevesek közé tartozom, akik tudják, hogy az unokahúga még nála is sokkal teltebb, de nem akar­tam kedvét szegni, s úgy csináltam, mintha elhinném, hogy ajándékot vásárol. Titokban minden kövérebb hölgy fejében megfordul, hogy jó lenne egy kicsit fogyni. Ehhez pedig nem kell más. mint egy áhított, ki­sebb méretű ruha. Közben sikerült kiválasztanom egy fehér nyári ru­hát. s elköszöntem régi ismerősöm­től. Amikor a pénztártól visszaté­vedt a tekintetem, láttam, hogy az egvik tükör előtt magához tartja a ruhát, amit kiválasztott, s azt latol­gatja, vajon előnyös-e neki. Az egyik eladó hirtelen megszólította: — Elnézést, nem akarja felpró­bálni ? — Nem. nem — volt a visszauta­sító felelet. — Nem magamnak ve­szem. hanem az egyik rokonomnak. Csak azt nézem, hogy fog állni a hajához. Az övé is barna. A további részleteket már nem tudom, mert kifordultam az ajtón. Két-három hónap múlva egy bi­zományi áruházban futottam össze ezzel a hölggyel. Én néhány puló­vertől. nadrágtól akartam megsza­badulni, ő pedig attól a ruhától ami az üzletben a kezében volt. Tu­lajdonképpen nem csodálkoztam, hogy eladja, hiszen most még mo­lettebb volt. mint valaha. Gondol­tam. hogy most nem sértődik meg a megjegyzésemen, amit halkan sut­togtam a fülébe: — Hiába, mindannyian meghí­zunk . .. — Sajnos, az unokahúgom is fel­szedett néhány kilót. Kíváncsi vagyok, e!hitte-e. hogv én a régi ruháimat adom el, nem pedig azokat, amelyeket azzal a reménnyel vásároltam, hogy idővel beléjük fogok fogyni. Tornai Helga Meleg Várható időjárás szerda estig: Altólában kevés lesz a feihő. Csupán dél utón lehet számottevő gomolyfelhőzet, de eső nem valószínű. A de­lies szél mérséklődik. A hő­mérséklet szerdán délután 26 és 31 fok között alakul. BÉKE­GYŰLÉSEK Az MSZMP Belváros IV/A körzeti alapszervezete, a Csongrád megyei Diákotthon Igazgatósága es a Hazafias Népfront Belváros IV B kör­zeti bizottsága ma, szerdán délutón fél 5-kor béke-barát­sági nagygyűlést rendez a megyei diákotthonban. A békehónap alkalmából ren­dezendő gyűlés előadója dr. Rácz János, a JATE tanszék­vezető egyetemi tanára. Köz­reműködik a diákotthon út­törő-énekkara. — Holnap, csütörtökön délután 5 órakor Kiskundorozsmán, a művelő­dési házban rendeznek bé­kegyűlést, amelynek szónoka Takács 1 intene országgyűlési képviselő. GYERMEK­BALESET Vilmaszálláson szállt hétfő reggel 6 óra tájt a Kiskun­félegyháza—Szeged között közlekedő személyvonatra a 7 éves Kormányos Hajnalka, aki testvérével együtt Szaty­mazra igyekezett, az iskolá­ba. Még mozgott a vonat, amikor a kislány — bátyja tilalma ellenére — kinyitot­ta az ajtót, lelépett a lép­csőre. Lába. sajnos megcsú­szott, a lassan ugyan, de még mozgó szerelvény alá esett, a vonat kerekei bal láb- és kézfejét levágták. A kislány koponyatörést is szenvedett, súlyos, életveszé­lyes sérülésekkel szállították kórházba. Tv-lottó nyerőszámok: 6, 35, 38, 49, 87 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott nyári tv-lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 6. 35. 38, 49, 87. MÁJUSI RANDEVÚ Zenés, táncos vidám mű­sorral jelentkezik ismét a Postakocsi Csárda május 20­án. pénteken este. A hangu­latot ígérő estén közreműkö­dik: Mónus Zsuzsa énekes­nő, Ábrahám Anikó és Mé­nesi Zsuzsa táncosnők, kon­ferál Herczeg Zsolt. Asztal­foglalás a csárdagazdánál. Kisokos — Azt mondta az apám. hogy ilyen rossz, neveletlen srácot, mint én, látni sem akar töb­bé. — És most nem mersz hazamenni? — Miért ne mernek? Mielőtt eljöttem, eldug­tam a szemüvegét! SZOVJET FILMKLUB Az MT ESZ megyei szerve­zetének szovjet filmklubja holnap, csütörtökön délutón fél 5-kor tartja soron kö­vetkező rendezvényét a Tech­nika Házában, amelyen a Tény című. orosz nyelvű fil­met mutatják be. MŰFORDÍTÓI VERSENY Negyedszer hirdette meg a városi tanács vb művelődés­ügyi osztálya, a városi út­törőelnökség és a gedói ál­talános iskola a Lenin ne­vét viselő orosz nyelvi mű­fordítói versenyt. A beérke­zett 52 pályamunka közül el­ső helyen Füstös Márta (Du­gonics iskola, tanára: Tompa István) és Vidács Anikó (Ga­garin iskola, tanára: Bürger Gézáné) végzett. Második a Gedói általános iskola tanu­lója, Tombácz Ildikó (taná­ra: Varga Katalin), harma­dik Hodács Zsuzsa (Móricz Zsigmond általános iskola) lett. akit Bánfalvi Józsefné tanárnő készített föl. LENINGRÁDI SZERZŐK HANGVERSENYE Leningrádi szerzők művei­ből rendez hangversenyt a Magyar Zeneművészek Szö­vetsége, valamint a bajai és a szegedi városi tanács Ba­ján ma. szerdán este 7 órá­tól a tanítóképző főiskola dísztermében, városunkban pedig holnap, csütörtökön es­te fél 8 órától a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főisko­la szegedi tagozatának Lenin körút 79. szám alatti kon­cert teimében. A hangverse­nyek műsorában Arapov, Ci­tovics, Falik, Kornakov, Szlonimszkij és Uszpens/.kij művei szerepelnek, közremű­ködik Deüey József. Kerek Ferenc. Somos Johanna (zon­gora). Szélsőd i Ferenc (he­gedű), Lass Zoltán (fuvo­la) és Nagy Ágnes (mély­hegedű), valamint a Szegedi Vonószenekar Weninger Richárd vezényletével. A szegedi koncertre eljön B. Arapov. J. Kornakov és V. Uszpenszkij is. KIVÁLÓ NYOMDAIPARI TERMÉKEK Kihirdették az 1982. évi országos nyomdaipari minő­ségi verseny eredményeit A Szegedi Nyomda három, ex­portra készült idegen nyelvű tudományos kötete nyerte el a Kiváló Nyomdaipari Ter­mék kitüntető címet. Jó mi­nőségű nyomdaipari termék címmel kilenc könyvüket dí­jazták, többségük külföldi megrendelésre készült tudo­mányos kötet, de közöttült található Horváth Z. Kál­mán Épületek tartószerkeze­teinek megválasztása és Schmidt Egon Gyakorlati ma­dárvédelem című könyve is. AVAR TEMETŐ SZARVASON Avar kori temető ke­rült felszínre Szarvas ha­tórában az államj tangazda­ság és a MÁV közös ipar­telep-építése közben. A föld­munkák során fölfedezett te­metőben Juhász Irén. aTes­sedik Sámuel Múzeum ré­gésze megkezdte a leletmen­tést. és eddig 103 kora-, a késő-avar sírt tárt föl. A sí­rok igen gazdag mellékletn­ek, vas-, bronz-, ezüst- és aranyozott tárgyak, fölszer­számozolt lovak sírjai, fül­kesírok. edények kerültek elő. A leletmentés tovább folytatódik, mivel még vagy másfélszáz sír foltja látszik a legyalult területen. A szarvasi kutatást végző ré­gész tárta föl a közelmúltban Vésztő-Mágoron a Csolt-nem­zetség monostorét is. Gyászoló szívvel köszönjük meg mindazoknak a testvérek­nek, rokonoknak, családtagok­nak, barátoknak, volt munka­társaknak, Ismerősüknek, a haz lakólnak, a 13. sz. fodrászüzlet, a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat számviteli osztalyanak a SZOTE-kollégtum dolgozói­nak, a 600. sz. Szakmunkáskép­ző Intézet 1.19 osztály tanulól­nak, akik drága szerettünket, SEBŐK FFRENCET trtolsó útjára elkísérték es sír­jára elhelyezték a kegyelet vi­rágait. Ezúton fejezzük ki tlá­lánkat a II. sz. belgyógyászati klinika haematológiai osztály orvosainak és ápolóinak. akik élete megmentéseért fáradoztak. Felejthetetlen emlékét örökre a szivünkbe zártuk. A gyászoló család. MCly fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen jó férjem, szeretett edesapa, após. nagy­apu, testvér, sógor és kereszt­apa, N>. GYÖRFI JÓZSEF életének 73. évében, hosszú be­tegség után, május 17-én örök­re itthagyott bennünket. Teme­tese május 19-én 11 órakor lesz az. algyői temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága Jó édesanya, nagymama, dédmama, anyós, testvér és rokon, ÖZV. KIHIINYI ZOLTANNÍ Kovács Margit május 16-án 71 eves korában váratlanul, csendesen elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás utan lesz. Hesz.vétlátogatások mellő­zesét kérjük. A gyászoló csaiad. 33 604 Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak. bará­toknak. munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk. ÖZV. TANACS IMKÉNÉ Abraham Mária búcsúztatásán megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal fajdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló csaladjai és hozzátar­tozói, Mórahalom. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj. M1IIUCZ MIHÁLY éleiének 31. évében, rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése május 18-án a lekavértesi teme­tőben. Gyászoló felesége. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. akik felejthetetlen ha­lottunk. GASPAR KAZMtRNf temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 23 589 Köszönetet mondunk az Isme­rősöknek. munkatársaknak és mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk. DOMONKOS MATYAS temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön mondunk köszöne­tet körzeti orvosának és a III. sz. belgyógyászat klinika orvo­sainak és ápolóinak, akik élete meghosszabbításáért fáradoz­tak. A gyászoló család. 22 869 Tudatjuk, hogy ÖZV. FARKAS M1HALYNÉ Kirí Mária étetének 88. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Ham­vasztas utáni bucsuzlatasa má­jus 20-án 13 órakor lesz a Bei­varost temető ravatalozójából. A gyászoló család. Szeged, Petőfi­telep, Május 1. u. 22. 22 870 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após. ID. CSECSEI JÁNOS életének 63. évében, rövid szen­vedés utan elhunyt. Temetése május 19-én 13 órakor lesz az Alsovárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 23 607 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, özv. GYŰRIK PALNÉ Papdl Mária életének 70. évében hirtelen el­hunyt. Temetése május 19-én 16 órakor lesz a szőregi temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád. 23 606 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak. Ismerő­söknek, akik felejthetetlen ha­lottunk, NAGY PAL temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondunk to­vábbá a körzeti kezelőorvosá­nak áldozatos munkájáért. A gyászoló csalod. Tapé. 23 595 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett leány, lest vér, sogomó, nagynéni, KAPITÁNY JLDIT életének 36. éveben rövid szen­vedés után elhunyt. Temetese május 23-án (hétfő) 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. A gyászoló család, Szeged, Tarján széle 1/B. 23 605 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama. anyós, testvér, rokon és ismerős, IlEKANY LASZLONÉ Radványi Julianna volt cipőgyári dolgozó, eletének 50. évében hosszas, de türelme­sen viselt betegség utan, május 15-en örökre itthagyott bennün­ket. Temetése május 19-én csü­törtökön délelőtt 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozó­jából. Gyászoló szerettei. Zá­kány u. 13. B. 23 602 Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy L'SERNAY LASZLONÉ Andráskovits Aranka életének 86. évében hosszú, tü­relemmel viselt, súlyos szenve-, dés után, május 14-én elhunyt. Temetése május 20-án, pénte­ken 13 órakor lesz a szegedi Dugonics temetőben. Részvétlá­togatás mellőzését kérjük. A gyászoló család. 23 601 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, HORVÁTH FERENC volt mórahaimi lakos, Szegeden május 19-án, 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése május 19-én 16 órakor lesz a mó­rahalmi temetőben. A gyászoló csaiad. A műszaki hónap programjából Ma. szerdán. a tegnapi la­punkban közölteken túl dél­után 2 órakor a Technika Hazaban dr. Horváth Sán­dor, a Magyar Kábel Müvek fejlesztő intézetének vezető­je tart előadast Az MKM új­típusú kis- és középfeszült­ségű kábelei címmel. Holnap, csütörtökön dél­előtt 11 órakor kisgépbemu­tatót rendeznek a NIVÓ­szövet kezetben. Ugyancsak dsütörtökön, délután 1 órai kezdettel rendezik meg a Technika Háza ban Ragasz­tók a korrózióvédelemben címmel azt a műszaki anké­tot. amelyen két előadást hallgathatnak meg az érdek­lődők: Juhász Imre az építő­ipari korrózióvédő burkola­tok ragasztásával kapcsolata^ kérdésekről, dr. Seres Jenő­né pedig az oldószermentes falbevonatokkal kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatja aa érdeklődőket. Az ugyancsak csütörtökön, délutón 2 órakor a Techni­ka Házában megrendezendő ankéton sokoldalú tájékozta­tást kaphatnak az érdeklő­dők az energiaracionalizálási hitelek felvételének feltéte­leiről. a pályázatok benyúj­tásának lehetőségeiről és módjáról. Az előadók Szalai Ferenc (ÉGI), dr. Balogh Géza (AFB) és Vajda Béla (ÁEEF) lesznek. DEiMAGYARORSm; '' » • "v ., .. Vv A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilap la. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Ta­nácsköztársaság útja 14. Sajtóház. 6744 — Telefon; 12-633 — A lapot nyomja: szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utea 29. 672K Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és körNesltőknél. Et»f>zrté*t dli egy hónapra U forint • Index j 25 853 • l£üti i 0113-025 M

Next

/
Thumbnails
Contents