Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-30 / 101. szám

Szombat. 1983. április 30. Szakszervezeti elismerések fiitiivislák megbecsülése A munka ünnepéről megemlékeztek a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának dolgozói is tegnap Szege­den. a Juhász Gyula Művelődési Köz­pontban. Dr. Dobóczky Károlyné, az SZMT titkára tartott beszédet, majd az aktivisták jutalmazására került sor. Ez alkalommal adták át az idei Juhász Gyula-díjakat is. A kitünte­tetteknek fogadást adott az SZMT el­nöksége, ahol dr. Koncz János. *a me­gyei pártbizottság titkára mondott po­hárköszöntőt. Az eseményen ott volt Berta István, a városi pártbizottság titkára, Szabó G. László, a megyei, valamint dr. Bányainé Birkás Mária. a városi tanács elnökhelyettese. Juhász Gvttla^dftasok II Textilművek Radnóti brigádja Valamennyi tagja folya­matosan képezi magát mar­xista—leninista középiskolá­ban, textilipari szakközép­iskolában vagy egyetemen, mindannyian törzsgárdata­gok, társadalmi tisztségeket vállalnak, s korábban egyé­ni kitüntetéseket is kaptak kiváló szakmai, politikai vagy újítómunkájukért. Ma­guk ellenőrzik a próbagyár­táskor előállított termékeik­nek minőségét is, 1980-ban túlteljesítették a gazdasági megtakarítás tervét. Példa­mutató önmúvelódésük jel­lemzője, hogy valamennyien szorgalmas látogatói a könyvtárnak, a Kell a jó könyv vetélkedőn harmadi­kok lettek a megyében, a Munka és műveltség területi dgntőin utóbb az első helyet szerezték meg. Gondolnak névadójuk abdai emlékhe­lyének gondozására, óvodát patronálnak. 12-en térítés­mentes véradók, rendszere­sen szervezik a nyugdíjas­találkozókat, eljárnak a vá­rosi művelődési intézmények irodalmi és más programjai­ra. Kiszisi Miklós Az Országos Szórakoztató- / jjt zenei Központ megyei ki­szakmai és társadalmi mun- ^ kajával érdemelte ki a dí- . " wm? jat. Már 33 évvel ezelőtt az JgJjj|M% Js , a kezdeményezesére szervez- flHkttjK J&jL ték meg a kottát nem isme- ApIT ^ AÉÍT » ro zenészek oktatását. 1950 ^Müiíím óta rendszeresen küldötté ^gtój^H^^^HP" választják a művészeti dol- ^^^^K^HPF" ^^H gozók kongresszusaira. Az 1951-ben megalakított Béke HH^B ÍM zenekar vezetőjének válasz- ^^^^Hgreát BHjj^Hj s gyakran adtak kon- ^^^^Bj^l?^ verteket gyárakban, müvelö- ... AI dési házakban, szórakoztat- JBMBRWBH iák a bevonuló katonákat, 1||PI?4$*A az nehéz ^^^^Hp* BHHjjj^^^R munkáját végző mezőgazda­sági dolgozókat — társadal­mi munkában. A nagyzene- ^Vfl karából alakított népi zene- BBMHR'jRRBbRMRMBRRB kara többször szerepelt a rádióban. Az OSZK kiren­deltségének élén elérte, hogy rövidebb időkig a világ sok húsz éve működik stúdió a országában. Főfoglalkozású megyében, ahol több mint munkahelyén, a megyei ven­ezer fiatalt képeztek ki, to- déglátónál, háromszor nyer­vábbá hogy szegedi zenészek te el a Kiváló Dolgozó ki­muzsikáltak már hosszabb- tüntetést. ViáaJózsefné A Juhász Gyula Művelő­dési Központ igazgatóhelyet­tese bő évtizede szerzett népművelői diplomáját sok­oldalúan kamatoztatja, ön­állóan irányítja az intéz­ményben működő művészeti csoportokat, s kivált a mun­kásmúvelődés szerteágazó föladataiban vállal oroszlán­részt, emellett a szakszerve­zeti bizalmiak fölkészítésé­ért is igen sokat tett, tesz ma is. A gyakorlat embere, aki közvetlen, tartalmas kapcsolatokat tud teremteni a munkahelyek szakszerve­zeti bizottságaival, a szocia­lista brigádvezetőkkel, szak­szervezeti bizalmiakkal. Fia­tal népművelők a megmond­hatói, mily sok hasznos ta­nácsot, útbaigazítást kaptak már tőle — nem utolsósor­ban ezért is érdemesítették ráért kitüntetésre, most pe­dig a munkahelyének név­Vass Gábor Színművész, 1979 óta a S/ ­egyik vezető fiatal művésze, akinek energiájából jelentős OT!>'- J § társadalmi ; Jf Vállalásai'a is lutja. Szerepel W a város különböző politikai, irodalmi-kulturális ünnep­ségein. önálló esteket ad "^jHSS&I lÉh' üzemekben, vállalatoknál, ÜRL. vák barati öszejövetelein, 4 ^ JR|| beszélgetésein. Rugalmas 'm^m kapcsolatot sikerült találnia f '"^űíhó ilÍIÍS a Somogyi-könyvtárral. BH^B kHH^^Wtk^HBR SZMT központi könyvtára- Hwj&H XH Á^^H val, a Juhász Gyula Műve- Js||l| 999$ lődési Központtal, de gyá- ^HHR MlMjlft. HS rakkal, szövetkezetekkel 9BHH dfl^B xHQ A Munka és műveltség ve- íjj^HRfc Jj^Hjjj^k lB télkedők különböző fordu- gUBHB> aHHEBn fiHS lóiban irodalmi összeállítá- fK§ sokkal segítette a versenyek BWHHÍ^MB^HH • tett föl munkásfiatalokat országos vers- és prózámon- nemcsak a színészet mester­dó versenyre. Vezetésével ségbeli elemeit igvekeznek irodalmi kör működik a Ju- ellesni töle, de tanulmányoz­hász Gyula Művelődési zák a versmondás techniká­kozpuntban, melynek tagjai ját, verseket elemeznek. pár éve a Szocialista kultú- adójáról elnevezett díjra. Zombori Lászió Festőművész, aki koráb­ban két évtizeden át peda­gógusként is dolgozott, utóbb munkáját teljesen a művé­szeti tevékenységnek , ren­deli alá. Azon festők közül való. akik témáikat a köz­vetlen környezetből merítik Rendszeresen bebarangolja a Szeged környéki tájat, melv az Alföld, a víz és a levegő együttesének megunhatatlan szépségeit kínálja: ezen él­ményeit Igyekszik megfogal­mazni tiszta. Világos eszkö­zökkel. közérthetően. ön­álló kiállításokon több hazai városban bemutatkozott, kollektív tárlatokon európai országokba is eljutott. A városi tanács alkotói díjá­nak és a Dél-alföldi Tárlat Koszta-plakettjének kitün­tetettje. Évek óta ..patronál­ja" a Szegedi Ruhagyárat: közösségi munkáival, kiállí­tásaival, tárlatvezetéseivel, s A Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokoza­tát kapta: Ambróei László. a KSZV sportegyesületének eln*' \ dr. Ágoston József, né. a megyei tanács szak­szervezeti bizottságának tag­ja. Batki Sándor, az SZMT munkavédelmi felügyelője, Bodrogi Imre, a Tejipari Szállítási. Szolgáltatási és Készletező Vállalat szb-tit­kára. Csinos József, a ME­DOSZ megvei bizottságának elnöke. Farkas Sándor, a MÁV szegedi igazgatóságá­nak dolgozója, dr. Harango­zó József, a JATE adjunk­tusa. Kakuszi Béla. a MAV szegedi igazgatóságának cso­portvezetője. Király Pál, a Délalföldi Pincegazdaság dolgozóia. Kovács Béla. a kiste'eki Afész aktivistája. dr. Lugosi József, a Vasuta­sok Szakszervezetének te­rületi szb-titkára. Máté Jó. zsef. az Ativizig szakszerve­zeti tisztségviselője, Molnár Péter, a szentesi Baromfi­feldolgozó Vállalat szak­szervezeti tisztségviselője, dr. Nagy Istvánná, a Rövi­köt dolgozója. Pusztai Ja­nosné, a Szegedi Ecset- és Seprúgyár szakszervezeti tisztségviselője, dr. Szabó Rezső osztályvezető főorvos. Szegedi Ferencné, a megvei sütőipari vállalat, dolgozója. Török Ernő, a Hódiköt dol­gozója. Vigh Rudolfné, az OTP munkatársa. Kovács Lászlóné, a Csomiterv szakszervezeti bizottságának tisztségviselője. Török Já­nos, a Csomiép dolgozója. Vincze Sándor, a Fűtöber aktivistája és dr. Ágoston József, az SZMT vezető tit­kára. A Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst, fokozatát kapta: Bullás Sándorné, a MÁV szegedi igazgatóságá­nak dolgozója, Csizi István­ná. a szentesi Áfés7, munka­társa. Cserháti Lászlóné, az MTA Biológiai Kutatóinté­zetének akitvistája. Daru Bálint é, a hódmezővásár­helyi tanács munkatársa, Dékány Andrásné, a Panko­tai Állami Gazdaság szak­szervezeti tanácsának tagja. Egressi István, a Szegedi Állami Gazdaság szakszer­vezeti tisztségviselője, dr. Fritz Izabella, a Hódiköt dolgozója, Fiala Istvánná, a csanáJoalotai Afész dolgo­zója. dr. Gál György né ta­nár. Idovika Sándor, a me­gvei vízmű munkatársa. Kovács Eszter, a Csomikert dolgozója. Mádi József, a KSZV javítóműhelyének dol­gozója, Molnár Istvánná. * Szegedi Ecset- és Seprű­gvár szakszervezeti tisztség­viselőié. dr Motikn Dezső, a KISZÖV munkatársa. Pé­csi Balázsné, a szegedi Va­rosgazdái kodási Vállalat dol­gozója, Pálfy Karoly nvug­díjas tanár, Papp Istvánná, a szegedi gyermekkórház dolgozója. Sebők János, az SZMT osztályvezetője. Sut­ka József, a megyei Tejipa­ri Vállal- dolgozója. Sarró Ferencné. a megyei Vendég­látóipari Vállalat dolgozója Slezak Maria, az üllesi Afész munkatársa. S2abó Maria. a Felgvői Állami Gazdasag dolgozója. Tóth Pálné, a Hódiköt szakszer­vezeti tisztségviselője. Sza. mosközi István, MÁV szen­tesi üzem dolgozója. 0)­szászi Istvánná, a KSZV szegedi gyárának munka­társa, dr. Vetró Gábor, a SZOTE munkatársa. Csikós Károly, a DÉLÉP dolgozója. Kovács László, a DÉLÉP szakszervezeti aktíváia. Se­bők István, az építők szer­vezetének megyei titkára. Sári Ja nosné. a DÉLÉP dol­gozója és Nagymihály And­rás, a KÉV szakszervezeti tisztségviselője. Ezenkívül a Szakszervezeti Munkáért el­ismerés Oklevelét 160 tiszt­ségviselőnek. a szakszerve­zeti munkában kifejtett di­cséretes tevékenységéért ad­ták át a május elsejei ün­nepséget alkalmával. Postaigazgatóság a vizuális nevelés területén is sokat tesz a munkások művelődéséért. A Munka és műveltség vetélkedő résztve­vőinek, nyerteseinek jutal­mazására öt alkotását aján­lotta föl. A tegnap tartott ünnepsé­gen Rozsa István igazgató jelentette be, hogy öt év után a Szegedi Postaigazga­tóság — amely közel 7 ezer dolgozót foglalkoztat és mű­ködése Bács-Kiskun és Bé­kés megyére is kiterjed — ismét elnyerte a Kiváló Igaz­gatóság címet. A vállalat dolgozóinak megköszönte a kollektív, jó munkát. Pullai Árpad, az MSZMP KB tag­ja. közlekedesi es postaügyi miniszter ünnepélyes kere­tek között adta át a válla­latot kitüntető oklevelet Ro. zsa Istvannak. Felszólalásá­ban méltatta az igazgatóság tevékenységét, a posta dol­gozóinak becsületes helytál­lásat. A miniszter a Központi Bizottság és a kormány ne­vében köszöntötte a postá­sokat és elismerően szólt az iga igatóság erőfeszítéseiről, fejlesztéseiről. Hangsúlyozta, hogy a szolgáltatások minő­ségének a javítását a lakos­ság észreveszi és rámutatott arra. hogy a három megye politikai társadalmi szer­veinek anyagi támogatása mennyiben eredményezte a tervek valóra váltását. Be­szélt arról, hogv a párt ÓK a kormány fokozott figyel­met fordít a postaszolgál­tatások fejlesztésére és a ha­todik ötéves tervben — más területektől eltérően — nem csökkentették a hálózatbő­vítésre fordítható anyagi for­rásokat. Hosszú lenne fölsorolni, amiért az igazgatóság kiér­demelte múlt évi eredmé­nyei alapjan a kiváló cí­met. Ám a legfontosabb té­nyek a következők. Ponto­sabb lett a kézbesítés, a le­velek. küldemények több miuí 20 százaLckai a cím­zettek a feladást követő na. poti megkapták. Sixerült megoldani a szombat—va­sárnapi lapkézbesitést. Sze­gedet és Kecskemétet be­kapcsolták a nemzetközi távhívásba, jelentősen bőví­tették mind a három megyé­ben a távbeszélő-állomások kapacitasat. Békéscsabán új tavbeszélö.központot avat­tak, elkészült a morahalmi postahivatal és hozzákezd­tek tíz kis postahivatal épi­teséhez. Jelentős támogatast nyújtott a vállalat a nagy­családos es a gyermeküket egyedül nevelő dolgozóinak, szociálpolitikai támogatásra közel 47 millió forintot köl­töttek, munkavédelemre pe­dig 27 milliót. Figyelemre­meltó sikereket értek el .iz újílómozgalomban és általá­ban el lehet mondani, hogy a legtöbb területen a postai szolgáltatások minősege ja­vult. Felszólalt az ünnepségen Csáki Lászlóné. a Postások Szakszervezete Központi Ve­zetőségének főtitkára és dr. Valter Ferenc, a Posta ve­zerigazgató-helyettese, aki a központi elismerest tolmá­csolta. Végül kitüntetéseket adtak át. Kiváló M unkáért kitüntetést kapott Bern Já­nos kézbesítő Fábián László irodavezető. Ferró Ferenc hivatalvezető. Hatvani Jenö­né csoportvezető. Siádeczky Károly előadó. Vajda Imre kézbesítő. Miniszteri di­cséretben részesült Andóczi Balogh Mária előadó, Beny­he Mihály kézbesítő, Gyar­mati Mihály előadó. A Pos­ta Kiváló Brigádja címet nyerte el a mindszenti pos­tahivatal Angéla Davis for­galmi női és a Csongrád megyei Távközlési üzem Er­dei Ferenc műszaki bri. SacUa. 1

Next

/
Thumbnails
Contents