Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-30 / 101. szám
73, évfolyam 101. szám 1983. április, 30., szombat Ara: I,4G forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! (Az MSZMP Központi Bizottságának május 1-i jelszavaiból.) A politikában elvi alapokon állónk, a reális számvetés hívei vagyunk Ünnepi díszben a város nagy figyelmet szentelt a nemzetközi politikai helyzet alakulásának, hiszen ez befolyásolja a mi munkánkat is. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a május X-ét megelőző hagyományos angyalföldi látogatását követően interjút adott a televíziónak és a rádiónak. A KB első titkára válaszolt Megyeri Károlynak, a Magyar Televízió elnökhelyettesének" kérdéseire. • Az interjú szövegét az alábbiakban közöljük. * KÉRDÉS: Nagyon sok szeretettel és tiszteletlel köszöntöm önt, kedves Kádár elvtárs, a televízióuezök és a rádióhallgatók revében, akik már tájékoztatást kaptak arról, hogy ön Angyalföldön, választókerületében járt. Már számontarlott a hagyomány, hogy ön minden évben május elseje, a világ munkásságának és szocializmust építő népünknek e nagy ünnepe elölt Angyalföldre látogat. \ALASZ: Ez nálam valóban hagyomány, és bizonyos értelemben kötelezettség is, mer1, a XIII. kerülethez régi mozgalmi kapcsolatok fűznek. Most pedig ez a választókörzetem. A kerületiek azt mondják, hogy egy ilyen látogatás jó nekik, de nekem legalább annyira szükségem van ezekre a találkozókra, mint nekik. KÉRDÉS: Mi pedig őszintén örülünk annak, liogy a látogatást követően alkalmunk nyílik kérdésekkel fordulni önhöz az ország politikai helyzetével kapcsolatban. Ezt annál is inkább szükségesnek érezzük, mert a Központi Bizottság alig két héttel ezelőtt áttekintette a XII. kongresszus óta végzett munkát, szocialista fejlődésünk külső és belső feltételeinek változását. Ezért elöljáróban aria kérem önt, hogy foglalja össze a Központi Bizottság ülésének fő mondanivalóját a XII. kongresszus határozatairól, és a VI. ötéves terv céljairól. VÁI.ASZ: Pártunk életében az úgynevezett felező szóm vetés, vagyis a kongresszus óta eltelt három esztendő munkájának áttekintésé rendkívül fontos dolog. S nemcsak a párt, hanem a dolgozó nép és az ország számára is az. Egy ilyen központi bizottsági illés .előkészítése,* nagy felelősséggel jár, és sok munkát kíván. A mostani ülést körülbelül nyolc hónapig készítettük elő. Munkánkul nagymértékben segítette a középszintű pártszervek — tehát a budapesti pártbizottság, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok — hasonló számvetése, továbbá az. hogy a határozati javaslat tervezetének véleményezesóre felkértük ezeket a pártbizottságokat, valamint a kormányt, a tudományos akadémiát, a szakszervezetekeh a KISZ-t, s számos más szervezetet. A véleményezésre felkért testületektől előzetesen mintegy 300 gépelt oldalnyi észrevételt kaptunk, s ezt a Politikai Bizottság jelentése megtételekor és a határozati javaslat elkészítésénél is figyelembe vette. Mindazok a testületek és szervezetek, amelyek az előkészítő munkában részt vettek, képviselve voltak a Központi Eizotiság kibővített ülésén is. A Központi Bizottság ülésén nagyon széles körű vita volt, huszonöt felszólalást hallgattunk végig, tizenketten pedig írásban adták le észrevételeiket, javaslataikat. Az egész vitát nagyfokú felelősség jellemezte. S rendkívül fontos, hogy az összes hozzászóló, a felkért testületek képviselői is hangsúlyozták: úgy látják, hogy az észrevételeiket figyelembe vettük. Központi Bizottságunknak már hagyománya — s ehhez ragaszkodunk —, hogy a politikában elvi alapokon állunk, és a reális számvetés hívei vagyunk. Tehát nem próbáljuk senkibe sem beleszuggerálni azt, amit látni szeretnénk, hanem — amenynyire ez lehetséges — objektíven akarjuk látni a valóságot. így készült el a mérlegünk. A határozatot — a Politikai Bizottság indítványára — a Központi Bizottság teljes egészében közzétette, hogy ne legyen semmiféle misztifikáció: amit a Központi Bizottság elhatározott, az — á nyílt politika jegyében — a nyilvánosság elé került. A határozat kedvező fogadtatásáról már eddig is voltak híreink, s ezeket a mostani angyalföldi látogatásomon megerősítették. Azt mondták, hogy a Központi Bizottság felelős számvetést végzett, a helyzetet objektíven ítélte meg, bizonyos kérdéseket jobban megvilágított, és jó programot adott a további munkához. Ami az ön konkrét kérdését illeti, a Központi Bizottság határozatában lámutatott: a XII. kongresszus óta eltelt három esztendőben a kongresszusi határozatok végrehajtásának feltételei nehezebbek lettek, mint ahogyan annak idején ezzel számolni lehetett. Ennek ellenére a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a kongresszus állásfoglalása helyes volt. Ezért most a Központi Bizottság kimondhatta. hogy a kongresszus és a VI. ötéves terv fő célkitűzései változatlanul érvényesek. A következő két 'esztendőben megfelelő hozzáállással, erőfeszítésekkel és bizakodással dolgozva a kongresszus fő céljait elérhetjük, a VI. ötéves terv előirányzatait — amelyeket eddig is nagyjából, általában sikerült tartanunk — az ötödik év végére sikeresen teljesítjük. ^ KÉRDÉS: Kádár elvtárs az imént utalt a nehezebb feltételekre. Ez a nemzetközi helyzettel is kapcsolatos, hiszen az elmúlt három évben feszültebbé vált a világpolitikai helyzet. Hogyan értékeli a Központi Bizottság a nemzetközi helyzet alakulását? VÁLASZ: A Központi Bizottság természetesen igen A nemzetközi politikai helyzet — megítélésünk szerint — az utóbbi időszakban bizonyos mértékig éleződött. Mi, mint kommunisták és mint a szocialista rendszer hívei, a legjobb lelkiismerettel is csak azt mondhatjuk: az éleződésnek az az oka, hogy a NATO vezető köreiben döntő szóhoz jutó imperialista és militarista tényezők a maguk javára akarják megváltoztatni az erőviszonyokat. Ennek érdekében új fegyverkezési hullámot próbálnak elindítani. Ismert, hogy többek között az amerikai közép-hatótávolságú rakéták európai telepítésére is készülnek. Ez nagyon bonyolult és nehéz helyzetet teremt, amely inmagában is fokozott veszélyeket jelent az emberiség számára. Ügy ítélem meg: nem arról van szó, hogy az imperialisták ma programba vették egy új világháború kirobbantását. hiszen ez esztelenség volna részükről. De katonai téren mindenképpen erőfölényre törekszenek, gfhit politikai diktátumokra akarnak felhasználni. Az imperialistáknak ez a hibás, rossz terve az emberiség érdekei ellen irányul. A fegyverkezési hullám újabb veszélyt jelent a népek biztonságára és óriási terheket ró az egész emberiségre. Ami bennünket, a Magyar Népköztársaságot és szövetségeseinket, a Varsói Szerződés országait illeti, természetesen folyamatosan értékeljük a helyzetet és elhatározásunk szilárd: nem engedjük megvalósítani az imperialista-militarista körök azon tervét, hogy a fegyverzet terén fölényhez jussanak, mert akkor az emberiség halálos veszélybe kerül. Ez az első következtetés. A második pedig: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megakadályozzunk egy új. kiszámíthatatlan távlatú fegyverkezési hullámot, megőrizzük az enyhülés vívmányait, megóvjuk a népek biztonságát és a világbékét. Mély meggyőződésünk — és ezt a Központi Bizottság ismét leszögezte és hangsúlyozta —. hogy az imperializmus tervei kivihe-' tetlenek. mert megváltoztak azok a hajdanvolt viszonyok amikor az imperializmus a világ egyedüli ura volt, és minden akadályt egyetlen megoldással, a háború eszközével távolíthatott el útjából Ez a világ egyszer és mindenkorra elmúlt. Az imperialista tervek valóra váltását megakadályozzák a szocialista országok, amelyek rendelkeznek az önvédelemhezszükséges politikai, anyagi és katonai erővel, meg tudják védelmezni népeik (Folytatás a 2. oldalon.) Legszebb tavaszi ünnepeink sorában szerepel május elseje, a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepe, amelynek köszöntésére már napokkal előbb megkezdődött a készülődés. Az ünnep hangulatát sokféle látnivaló, rendezvény biztosítja. Az üzemek, vállalatok dolgozói ötletesebbnél ötletesebb transzparensekkel, dekorációkkal járulnak hozzá az ünnephez Az utcákat, tereket a városgazdálkodási vállalat dolgozói kicsinosították. A vállalatok, intézménvek. üzemek és a város lakossága napokkal előbb fellobogózta a házakat. Zászlódíszben köszönti Szeged a munka ünnepét. A megyeszékhelyhez hasonlóan, a járás valamennyi községében méltó külsőségek közeoette készültek fel május 1. köszöntésére. Fotóriporterünk Szegeden kapta lencsevégre az ünnepi d'szb'e öltözött várost. A városi tanács homlokzatán és a zászlórudakon nemzetiszínű és vörös lobogók, valamint a város zászlaja leng A MÁV igazgatóság székháza díszben A fellobogózott Kárász utca 4 V