Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-24 / 96. szám

Vasárnap, 1983. április 24. 3 Birkózó EB Futófesztivál Tóth kiesett, Nagy döntős és Olimpiai ötpróba Tenisz­tanfolyam Az újszegedi Sportcsarnok igazgatósága hathetes alapfo­kú és haladó szintű tenisz­tanfolyamot indít (ütőt vinni kell!) heti két alkalommal a Kisstadionban. A május első hetében kezdődő oktatásra — díja 400 forint — a gyerekek 10 éves kortól, a felnőttek korhatár nélkül jelentkezhet­nek április 26-án délután 5 órától Laluska Györgyné sportszervezőnél. Hírős Kupa A Hírős Tömegsport Egye­sület (6000. Kecskemét, Aka­démia krt. 2.) az idén is megrendezi hagyományos Hí­rős Kupa kispályás labdarú­gótornáját Kecskeméten. A torna időpontja: augusztus 5—6—7. Az előzetes számí­tások szerint egy fő részvé­teli díja a három napra 500 forint, melyben az étkezés és a szállás is benne van. A Hí­rős Tömegsport Egyesület várja kispályás csapatok je­lentkezését a kupatornára. A 30. kötöttfogású birkó­zó EB szombat délelőtti programja során feltétlenül jól alakultak a dolgok hazai szempontból. Nagy József a nehézsúlyban ugyan nem birkózott, csak a lelátón rágta a körmét idegességé­ben. Ennek oka az volt, hogy a Codreanu (román)— Ilics (jugoszláv) találkozó kimenetelétől függően akár EB-döntős is lehetett. Nos, a lehető legjobb eredmény született, ugyanis a 170 kg­os román birkózó akció nél­küli összecsapáson diadal­maskodott, ezzel csak két haladvánv ponthoz jutott. Mivel Nagv már mindkettő­jükkel birkózott korábban és 3 ponttal zárt. joggal örül­hetett. élete 3. kontinens­versenyes rajtján, eddigi két bronzérme után döntős, az­az ezüstéremnél rosszabb nrir nem is lehet. Sípos Árpádot sokan fél­tették az olasz Antonio Cal­tadiano elleni mérkőzéstől. Egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy az aláfordu­Iással vezetést szerző Sipos öt további pörgetéssel jobb. Péternek kevés reménye volt a szovjet világ- és Eu­rópa-bajnok Gennagyij Jer­milov ellen a 68 kg-ban. Az előzetes baljós várakozás bekövetkezett. A szovjet 4:1­re nyert. Újabb csillagos je­lest érdemel a 74 kg vissza­tért .királya", a háromszo­ros Európa-bajnok Kocsis Ferenc. Azzal a finn Jarmo Salomakival küzdött, akitől néhány hete Zalaegerszegen kétvállal kikapott. Most Ko­csis lényegesen jobb volt. bár a finn vezetett 8:6-ra, ak'"T amikor passzivitása miatt már kétszer megvolt in've Kocsis gőzerővel iött előre, fogása közben a finn lábat használt. gáncsolt, amiért körülbelül 2 perces tanácskozás után a zsürl harmadszor is megintette, leléptette. A másik ágon szenzáció hogy búcsúzott a szovjet EB-ezüstérmes Vla­gyimir Galkin. A 82 kg-os Erdélyi Gyula a papírfor­mának megfelelő vereséget szenvedett a szovjet Abha­zavától, de ennek ellenére még versenyben van. A 90 kg-ban sokan álomrangadó­nak harangozták be a sza­badfogásban világ- és Euró­pa-bajnok NDK-beli Neu­pert és az olimpiai első Nö­vényi összecsapását. Neupert meglepte a magyar birkózót, az elején pörgetése jól si­került. de végül a kétvállas vereséget nem tudta elke­rülni. Növényi legközelebb a bolgár Komsevvel csatá­z; akitől legutóbb kikapott. A magvarok eredményei: 48 2.: Vadász—Miutiu (ro­mán) 16:6: 52'3.: Rácz— Kierpacz (lengyel) lelépteté­ses gy. 5:24 p 7:2-es Kier­pacz vezetésnél; 57 3 : Smos —Caltadiano (olasz) 11:3; 68'3.: Péter—Jermilov (szov­jet) 1:4; 74'3.: Kocsis—Jar­mo Salomáki (finn) lelépte­téses gv. 4:46 p. 8:6-os Sa­lomáki vezetésnél; 82'3.: Er­délyi—Abhaza (szovjet) techn. tus vereség 2:01 p. 0:12; 90'3.: Növényi—Neu­pert (NDK) tusgy. 2:23 p. 3:2-nél. A birkózó EB küz­delmei lapzártakor nlég folytatódtak. * MINDENFELŐL Taróczy Scanlon ellen kezd Az április 28-án kezdődő és május elsején záruló WCT (World Championships Ten­nis) körverseny döntőjében a magyar színeket képviselő Taróczy Balázs az amerikai Bili Scanlon ellen szerepel, ugyanezen a napon az ame­rikai Teacher és az ausztrál McNamee alkotja a másik párt. A folytatásban a követke­ző menetrend szerint zajla­nak a mérkőzések: Április 27.: Gerulaitis (amerikai)—Clerc (argentin, Vízilabda OB I Fibak (lengyel)—Smid (cseh­szlovák). Április 28. (negyeddöntő): Vjlas (argentin) a Gerulaitis —Clerc találkozó győztesével, McEnroe (amerikai) a Fibak —Smid találkozó győztesével. Április 29. (negyeddöntő): Lendl (csehszlovák) a Tea­cher—McNamee találkozó győztesével, Curren (dél-afri­kai) a Scanlon—Taróczy ta­lálkozó győztesével. Április 30-án az elődöntő­ket, május elsején a döntőt bonyolítják le. Újabb vereség A SZEOL AK élvonalbeli vízilabdacsapata „zsinórban" a harmadik vereségét szen­vedte el. Eredmény: Szolnoki VSE —SZEOL AK 8-7 (2-4, 3-0, 2-2. l-l). Üjszegedi Sport­uszoda, 300 néző. Vezette: Bíró, Kiss O. Szolnok: PINTÉR — Cseh. Bogdán. Rekita 1, TÓTH 3, LENGYEL J. 3, Hasznos 1. Csere: Sóskúti. Bors. Edző: Babarczy Roland. SZEOL AK: UCRAI — DUDÁS 4, dr. Zárt bő 1, Cseri. dr. Kiss. Éles 1, Len­gyel G. 1. Csere: Török. Réh­beli Edző: Szittya Károly. Atlétika: Városi ifjúsági és serriülöbaj­nokság, szv'SE-tadton, 9 óra 30. Kézilabda: NB I, férfiak: DÉLEP SC-Ta­tabáryal Bányász; üjszegedi sportcsarnok, 11 óra, Kemecsei, Voutny. Megyei férli: HODGEP-Do­I sina—Kinizsi-Húsos, Széksósl u, 10 óra 15 perc, dr. Gyöngyö­si, Szűcs M„ Algyő—JATE, Al­győ, 9.10, Varga, Tárnok. Nők: Algyő—Székkutas, Algyő, 10.15, Varga, Tárnok. Csongrád—Sz. Textil II., Sportelep, 10, dr. Bi­csérdy, Rózsa. Megyei not Ifjúsági: HODGEP­Dorozsma—Makói VSE. Széksósl út, 9 ora. dr. Gyöngyössy, Szűcs M. Megvei férfi ifjúsági: DÉLEP SC—Szentest Kinizsi, Szőregi út, II óra. Benkő, Szalai. Könnyű bú vársport: Tisza Kupa uszonyos- és bú­váruszóverseny, Sportuszoda, 9 óra. Salakmotor: Egyéni salakmotoros világbaj­noki selejtező. Napos úti ver­senypálya, 10 ora 30. Gól — emberelőnyből: 5/3, illetve 6 4. Négyméteresböl: 3/3, illet­ve 1/1. A mérkőzés elején a SZE­OL AK ragadta magához a kezdeményezést, és jó játék­kal kétgólos előnyre tett szert. A második negyedben érthetetlenül megtorpantak a szegediek. Rendre kimarad­tak az emberelőnyös helyze­tet. mmek következtében 14 perc után már a vendégek vezettek. Az utolsó két já­tékrészben nagy küzdelem alakult ki. A mérkőzés befe­jezés előtt három másod­perccel egyenlítési alkalmat szalasztott el a SZEOL AK. Sportműsor Vízilabda: OB I: SZEOL AK—BVSC, Üj­szegedi versenyuszoda, 16 óra, Medveczki, Puskás. Labdarúgás: NB II: Eger—SZEOL AK, Eger, 17 óra, Szilágyi (Kurmai, Varga). Területi bajnokság: Szegedi VSE—Füzesgyarmat, Vasutas­stadion, 16 óra. Megyei I. osztály: Sz. Tanár­képző—Makó, volt SZAK-pálya, 17 óra, Kovács K., Tlsza-Uj KSK —Kinizsi-Húsos, Tiszasziget. 17, Madarász, Szentesi IC.—Fábián­sebestyén, szentes, 17, Bajnóczi, Apátfalva—Kistelek, Apátfalva, 17, Szekeres F.. sándorfalva— Szentesi V., sándorfalva. 17, Molnár J. Előtte ifjúsági bajno­ki mérkőzések. Megyei II. osztály: Csanytelek —Székkutas. Csanytelek. 17 óra. Molnár I.. Zákányszék—Móraha­lom. Zákányszék, 17. Veress L., Ambrózfalva—Szegvár, Ambróz­falva. 17. Takács, Szőreg—Sz. Postás. Szőreg. 17. Engi, Csa­nadpalota—Algyo, Csanádpalota, TISZA-ÜJ KSK­GYOZELEM A megyei I. osztályú labdarú­gó-bajnokság 21. fordulójában elmaradt Tisza-Üj KSK—Tápé mérkőzést délután játszották a DÉLÉP-pályán. A 300 néző előtt megrendezett találkozón a 20. percben lőtt góllal a Tlsza-Uj KSK szerezte meg a győzelmet. Eredmény: Tisza-Uj KSK—Tápé 1-i (1-0). FUTO-KOCOGO NAPOK A szegedi városi sportfelügye­lőség április 27-én, szerdán dél­után fél 3 órától futó-kocogó napot rendez Tarjánban, a kör­töltés 100-as épületek mögötti szakaszán. Egy nappal később, április 28-án délután fél 3-tól az újszegedi ligetben rendeznek futó-kocogó napot. RADNÓTI HÉTFŐK A Radnóti hétfők kispályás labdarúgótorna legutóbbi for­dulójának eredményei: Old Boys—SZAK 4-2, Standard—VI­KE 4-3. Harlem—Derby 7-1. JA­TE Color—Erirra 3-2, SZEKO— MAV BFF 3-1. CSELGANCS­EREDMENYEK A közelmúltban körzeti rang­sorversenyen Kecskeméten lép­tek tatamira a SZEOL AK úttö­rő korú cselgáncsozó]. Földvári első lett súlycsoportjában, Ma­sat és Szalai a második — He­rédi, Nahóczki és Papp pedig a harmadik helyet szerezte meg súlycsoportjában. TOLLASLABDA TEMES KUPA A SZOTE Lendület SE tollas­labda-csapata a közelmúltban Temesváron, a Temes Kupa küzdelmein vett részt. A, né­hány ifjúsági válogatottal ki­egészült szegedi klub sportolói valamennyi versenyszámban az élen végeztek. Eredmények: Férfiak. Egyéni: 1. Klein Sán­dor. Páros: Nagy Attila. Bnlajti Attila. Nők. Egyéni: 1. papp Andrea, 2. Kovács Zsuzsa. 3. Gönczy Andrea. Páros: 1. Ko­vács Zsuzsa, Gönczy Andrea. 2. Papp Andrea, Papp Eva. Ve­gyespáros: 1. Nagy Attila, Gön­czy Andrea, 2. Balajti Attila, Kovács Zsuzsa, Kovács Zsolt, Papp Andrea és Klein Sándor, Papp Éva. EGYETLEN VENDÉGGYŐZELEM A megyei III. osztályú labda­rúgó-bajnokság legutóbbi for­dulójában mindössze egyetlen vendéggyőzelem született: a Rú­zsa szerzett két pontot idegen­ben. Eredmények: (zárójelben az ifjúsági mérkőzések eredmé­nyei) : Derekegyh az—Pusztamér­ges l-l (9-0). Üllés—Rúzsa 0-3 (0-5), Tömörkény—Szatymaz 4-3 (1-3), Röszke—Pusztaszer 10-0 (2-0), Oousztaszer—Forráskút 4-1 (2-2), öttömos—Csengele 3-0 (2-7). SZEGEDI KÉZILABDÁS SIKER A férfi kézilabda MNK terüle­ti döntőjében szép szegedi siker született, a megyei bajnokság­ban szereplő Felszabadulás Mgtsz SE csapata legyőzte az NB Il-es Szentesi Kinizsi együttesét. Felszabadulás Mgtsz SE—Szen­tesi Kinizsi 26-24 (11-12). Szeged. Felszabadulás SE: PARTOS — MÉSZÁROS 6. Lesti 2, Vesze­lovszki 1. VARGA 3. CSAN­KOVSZKI 4. MARANCS1K 10. Csere: Czirok, Várkonyi. Tamá­si, Szabó. Edző: Hollós Árpád. Leszűrve a tavalyi tapasz­talatokat, új helyszínen és formában hirdeti meg a KISZ Csongrád megyei bizottsága rakparti trapp-party futó­fesztiválját. Mint Zaíai An­tal, az ifjúsági szövetség hon­védelmi és sportfelelőse el­mondta, az idén a versenye­ket korcsoportonként rende­zik. Így az általános iskolás tanulóknál külön értékelik az 1—2„ a 3—4.. az 5—6. és a 7—8. osztályosok eredmé­nyeit. Hasonlóan két osz­tályt indítanak egyszerre a középfokú intézmények diák­jainál is. A felnőttek — 6p év a korhatár — együtt vág­hatnak neki a háromezer méteres távnak, külön raj­tolnak a nyugdíjasok. Az al­só tagozatos általános isko­lásoknak 800, míg a felső­söknek ezer métert kell le­futniuk. A verseny központja — a rajt és a cél — a K1SZ­táborban lesz. Az időered­mények alapján érmeket osz­tanak ki a legjobbaknak. Az általános és középisko­láknak mozgósítási versenyt hirdetnek, az első kupát ve­hetnek át. A hagyományok­hoz híven a futóverseny mel­lett egyéb sportprogramra is sor kerül. Így például gör­deszka-, görkorcsolya- és há­romkerekű kerékpáros-vetél­kedőt is rendeznek. A május 21-i Olimpiai öt­próba futószáma ugyan tá­volinak tűnik, a megyei KISZ-bizottság azonban már­is felhívja a fiatalok figyel­mét e fontos rendezvényre. Mégpedig azért, mert a tá­vok teljesítése — nőknek 14 kilométer másfél óra. a fér­fiaknak 28 kilométer 3 óra alatt — igen nagy fizikai igénybevételt jelent, tehát többhetes előkészület szüksé­ges. A félreértések elkerülé­séért elmondta a sportfelelős, a nevezéseket az MTSH-hoz kell elküldeni, míg az iga­zolványokat az Expressznél 10 forintos áron lehet besze­rezni. Ennek az eseménynek a centruma a Szeged északi városrész Kodály Zoltán is­kolájában lesz. A rendezők itt biztosítanak öltözési és fürdési lehetőséget, a Ver­senyre a sándorfalvi utat je­lölték ki. Mint ismeretes, az ilyen rendezvényeken való részvétel egyik feltétele az orvosi alkalmassági vizsga. Ha valaki előre nem tudja a vizsgálatot elvégeztetni, ak­kor a helyszínen is megte­heti ezt. A szervezők figyel­me arra is kiterjed, hogy a futókról útközben is gondos­kodjanak. 5 kilométerenként hűsítő állomásokat állítottak fel. Érdemes tehát készülni a nagy megterhelést jelentő versenyre, ami egyben a ki­tartás próbája is lesz. Re­méljük, hasonló sikerre szá­míthat Szegeden és a megyé­ben az Olimpiai ötpróba, csakúgy, mint annak idején az Aranyjelvényesek az olim­piára tömegsportakció. Területi bajnokság Váratlan Dózsa-siker Ifjúsági és serdülőbajnokságok Az országos ifjúsági és serdü­lö-labdarúgobajnoksag szegedi csoportjában a 23., illetve a 22. fordulót rendezték. Eredmények: Ifjúságiak: Füzesgyarmat— SZEOL AIC 0-11 (0-8), Orosházi MTK—HODGEP-METRIPOND SE II. 4-2 (l-l), Békéscsabai Előre Spartacus—Mindszent 9-1 (4-0). Nagyszénás—Szegedi Dó­zsa 1-2 (1-2), HŰDGEP-METRI­17, Kiss J„ Mihálytelek—Pitva­ros, Mihálytelek. 17. Laczkó B., Nagymágocs—Asotthalom, Nagy­mágocs, 17, Varró, Domaszék— Bordány. Domaszék, 17, Jukus. Előtte lfújsági bajnoki mérkőzé­sek. Megyei III. osztály: Derekegv­ház—öttömös, Derekegyház, 17, Megyeri, Csengele—Opusztaszer, Csengele, 17, Karasz. Forráskút Röszke, Forráskút. 17, Jekő, Pusztaszer—Tömörkény, Pusz­taszer, 17, Balogh Gy., Szaty­maz—Rúzsa, Szatymaz, 17, Pö­lös. Pusztamérges—Üllés, Puszta­mérges, 11, Szőke. HÉTFŐ Atlétika: Körzeti DSK-bajnokság: SZVSE-sporttelep, 14 óra. Labdarúgás: Radnóti hétfők: MAV BFF— Erirra. 16 óra 30, Engi, Kiss J., OldBoys—Harlem. 17.30. Kiss .1., Engi. SZEKO—VIKE, 18.30. Ke­resztúri, Laczko B.. JATE Co­lor—Derby. 19.30. Barna. Ke­resztúri. Standard—SZAK, 20.30, V ezer, Barna, POND SE I —Szolnoki SI 1-2 (l-l), DELEP SC—H. Kun Béla SE 3-1 (1-0). SZVSE—Szarvasi Főiskola-Spartacus 2-0 (0-0). A Gyulai SE—Békés mérkőzésről nem érkezett jelentés. Szabad­nanos: H. Szabó Lajos SE. 1. SZEOI. AK 23 18 4 1 97-11 40 2. HMSE I. 23 15 4 4 75-23 34 3. II. Kun B. SE 24 14 4 6 67-25 32 Serdülök: Füzesgvarmat—SZE­OL AK 0-12 (0-3), Orosházi MTK -HODGEP-METRIPOND SE II. 2-0 (0-0). Békéscsabai Előre Spartacus—Mindszent 9-0 (4-0). Nagyszénás—Szegedi Dózsa 7-0 (2-6), DÉLÉP SC—H. Kun Béla SE 2-4 (1-4), SZVSE—Szarvasi Főiskola-Soartacus l-l (0-0). A Gyulai SE—Békés mérkőzésről nem érkezett jelentés. Szabad­napos: HODGEP-METRIPOND SE I. és H. Szabó Lajos SE. 1. SZEOL AK 22 20 2 - 145- 9 42 2. B.-csabai E. 22 20 1 I 153-11 41 3. HMSE I. 21 12 6 3 81-16 30 A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság XXII. fordulójának eredményei: Kinizsi-Húsos— Sándorfalva 0-6 (0-1), Makó—Tá­pé 16-0 (9-0), Csongrád—Tisza­Üj KSK 0-2 (0-2). Fábiánsebes­tyén—Alsóvárosi MAV 0-3 (0-1), Szentesi Vizmű—Mártélv 3-3 (2-2), KSZV SE—Apátfalva 1-0 (1-0), Kistelek—Szentesi Kini­zsi 1-2 (0-2). A megyei II. osztályú ifjúsá­gi bajnokság legutóbbi forduló­jának eredményei: Székkutas— Domaszék 4-1 (2-0), Bordány— Nagymágocs 2-2 (l-l). Asottha­lom—Mihálytelek 3-2 (0-1). Pit­varos—Csanádpalota 0-5 (0-1), Algyő—Szőreg 8-0 (4-0). Sz. Pos­tás—Ambrózfalva 5-0 (3-0), Szegvár—Zákányszék 3-4 (2-2), Mórahalom—Csanytelek 6-0 (2-0). Szegedi Dózsa—DÉLÉP SC 2-1 (1-0) Szőregi útj pálya. 1000 né­ző. vezette: Herrmann (gyen­gén). Sz Dózsa: Farkas — Gu­ba, Palotás, Mező, Gerecz — Horváth. Ladányi, Öze — Kozma, Kemenes, Császár. Edző: Polyvág Dániel. DÉLÉP SC: Szabó — Mik­lós. (Hódi), Hojszák, Czibere, Holier — Hágellmann (Fábi­án). Csurka, Kendereri — Pető, Rácz. Magyar. Edző: Varga István. Az első félidőben nem sok említésre méltó esemény tör­tént. Támadott a hazai csa­pat. de nem túl nagy meg­győződéssel. A vendég Dó­zsa jól szervezte meg védel­mét, és kontratámadásokkal veszélyeztette Szabó kapuját. A játékvezető és két segítője tette eseményesebbé a talál­kozót. borzolva a nézők ide­geit. A félidő utolsó percé­ben az'án óriási védelmi hi­bából Császár megszerezte a vendégek első gólját. Szünet után is többet birtokolta az építős csapat a labdát, egy­re-másra ívelhették be a szögleteket, de a helyzetek rendre kimaradtak. A Dózsa ott folytatta, ahol abbahagyta az I. félidőben. Igen okosan, taktikásan játszva fékezte az amúgy sem túl heves hazai támadásokat, és amikor ar­ra lehetőség volt, rendre ér­keztek a DÉLÉP kapuja elé. Ezekben az akciókban több volt a veszély, mint ellenfe­lükében. Ennek eredménye­ként Ladányi megszerezte a második gólt. és már 2-0-ra vezetett a Dózsa. A hosszab­bítás előtti percben szépített a DÉLÉP Pető révén. összességében ha váratla­nul is. de teljesen megérde­melten gvőzött a Szegedi Dó­zsa. A DÉLÉP enervált játé­ka semmi esélyt nem adott a győzelemre. Ezen a napon az okosabban, taktikusabban játszó vendégek voltak ezzel a felfogással az esélyesek. Góllövők: Császár. Ladá­nyi. illetve: Pető. Jók: Pa­lotás Mező. Gerecz Öze, Ke­menes illetve: Czibere, Fá­bián, Pető. Imre László Megyei csapatbajnokságok A megyei I. osztályú sakk­csapat-bajnokságban hat együttes szerepel. A szövet­ség kiírása értelmében a bajnoki cím sorsát, valamint a helyezéseket kétfordulós körmérkőzéses formában kell eldönteni. A bajnokság befe­jeztével a győztes osztályo­zót játszik az OB II-be jutá­sért. A résztvevők eddig hét for­dulón jutottak túl és a kö­vetkező sorrendben várják a folytatást: 1. Szegedi Dózsa 14 pont, 2. Szentesi Sparta­cus 10. 3. HÖDIKÖT 9. 4. Csongrádi Építők Soartacus 3, 5. Szegedi Textilművek 2, 6. SZVSE II. 0 ponttal. (Ugyanis ettől az együttestől a megyei szövetség négy büntetőpontot vont le.) A fenti bajnoksággal pár­huzamosan bonyolódik az ifjúsági együttesek küzdel­me. Itt a csapatok két já­tékosból állnak, s e verseny különösen az utánpótlás-ne­velés szempontjából fontos. Hét forduló után: 1. Szegedi Textilművek 10 pont. 2. SZVSE 9. 3. HÓDIKÖT 7, 4. Szegedi Dózsa 5, 5. Csongrá­di ÉSSE 5. 6. Szentesi Spar­tacus 4. (Az SZVGC" csapa­tától két büntetőpontot le­vont a szövetség. Azonos pontszám esetén a helyezé­seket az egymás elleni ersa­mény dönti el.) Félidejéhez érkezett a sze­gedi járási bajnokság is. E verseny az olimpiai pontér­tékelés szerint bonyolódik. Az állás: 1. Baks 21, 2. Ópusztaszer 18, 3. Üllés 17, 4. Bordány 16,5, 5. Zákány­szék 16.5, 6. Forráskút 10, 7, Pusztaszer 6 pont,

Next

/
Thumbnails
Contents