Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-23 / 95. szám
9 Szombat, 1983. április 23. 1923, ÁPRILIS 23., SZOMBAT — NÉVNAP: BÉLA A Nap kel 5 óra 42 perckor, és nyugszik 19 óra 44 perckor. A Hold kel 15 óra 5 perckor, és nyugszik 4 óra 27 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 543 cm (apadó). SZÁZHUSZONÖT ÉVE született Max Kari Ernst Ludwig Planck (1858—1947) német fizikus, Novel-díjas professzor. Az 1918-as fizikai Nobel-díjat a fizika továbbfejlesztésében, a hatáskvantum felfedezésével szerzett érdemeinek elismeréséül Ítélték oda neki. KISSZINHAZ Vasárnap este 7 órakor: Imádok férjhezmenni — Bérletszünet. ZENÉS SZÍNHÁZ Vasárnap délután 3 órakor: Don Carlos — Katona-bérlet. MOZIK Vörös Csillag: ma délelőtt 10 órakor: Keresztapa III—IV. rész (színes m. b. amerikai, csak 16 éven felülieknek, III. dupla helyárral), vasárnap délelőtt: Filmmúzeum. Ma és vasárnap negyed 4 és fél 7 órakor: Keresztapa, III—IV. rész. Fáklya: ma és vasárnap háromnegyed 3 órakor: csárdáskirálynő (szines magyar—nyugatnémet). negyed 6 és fél 8 órakor: Kóma (színes m. b. amerikai bűnügyi, csak 16 éven felülieknek, III. helyárral). Matiné ma délelőtt fél 11 órakor: Szőke indián (színes m. b. NDK kalandfilm). November 7.: Újszeged: A remény joga (színes magyar, 7 órakor). Dugonics Mozi (Kossuth Lajos sgt. 53.) : Ben Hur I—II. rész (színes amerikai, III. helyárral, 5 órakor). Postás Mozi: Koncert (magyar, 5 órakor). BÁBSZÍNHÁZ Vasárnap délelőtt fél 10 órakor Kiskacsa-bérletben. 11 órakor Csipkerózsika-bérletben: Vidám medvebocsok. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. (13 57-esi este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Min a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a. II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet az I sz Sebészeti Klinika tart. Vasárnap a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi ügyeletet az I. Kórház (Kossuth Lajos sgt. 42.), urológiai felvételi ügyeletet a H. Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma és vasárnap 8 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben. 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján. 6 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. VÁROSI ORVOSI ÜGYELET Szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. számi alatt. Telefon : 10-100. Szombaton reggel 7 órátől 12 óráig felnőttek részére a tarjáni rendelőben és. a Zöld Sándor utcai rendelőben is van rendelés. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reggel fi óráig, szombat reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szesed. Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420 S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindenre n este 7-től reggel 7 óráig Telefon- 11-000. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged m- város közigazgatási területén Szőreg kivételével ügyeletes ma reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig: dr. Felber Ödön állatorvos. Lakása: Szeged, Bal fasor 32. Telefon: 19-865. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. * tévé * BELGRÁD 2. 17.00: Mese a császárról és a pásztorról — színházi előadás 18.00: Dráma (ism.) 19.00: Népi muzsika 19.30: Tv-napló 20.00: Szórakoztató műsor 20.30: A vers ideje 21.05: Hírek 21.15: Tárca 21.55: Sportszombat 22.15: Külföldi dok.-adás VASARNAP DÉLELŐTT BUDAPEST I. 8.00: Tv-torna (ism.) 8.05: Óvodások filmműsora 10.00: Allatkölykök — 16. 10.05: Hírek 10.15: És amit még megtudtunk! — útifilm 10.30: Ki tud többet a Szovjetunióról? BUDAPEST L 8.05: Tv-torna 8.10: Aki mer, az nyer (TsnM 8.40: Meséről mesére — rajzfilm 9.05: Kuckó 9/35: Bokszsull (ism.) 9.50: Tau bácsi — 3. 10.20: Maci Laci (ism.) 10.45: Offenbach bolondozásai — 5. (ism.) 11.40: A fele sem igaz! (ism.) 12.10: Pulzus (ism.) 13.00: Képújság 14.30: Csata feketefehérben 14.50: Cimbora 15.25: Pályán maradni 16.25: Allatkölykök — IS. 16.35: Hírek 16.40: Utazás a Duna Művészegyüttessel 16.55: Képújság 17.00: A magyar puszta — 13. 17.30: Verseink emléke — Jékely Zoltán születésének 70. évfordulóján 18.20: Főzőcske 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Szombat esti filmkoktél: Breki és a többiek 20.30: Menő Manó 20.35: Egy úr az űrből — 8. 21.00: Menő Manó 21.05: szélhámosok parádéja. A titokzatos detektív — m. b. lengyel tv-film 21.55: Operált operák — Turandot 22.05: Meghökkentő mesék — Áldozati bárányacomo 22.30: Las Vegas — amerikai zenés film 23.05: Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 15.10: Iskola-tv 15.40: Magyarok elődeiről és a honfoglalásról — 3, 16.20: Oj egymillió fontos hangjegy 16.35: Állandó színház Zalaegerszegen — a pécsi körzeti stúdió dok.-filmje 17.15: Isten önnel, Gutenberg — angol dok.-film (Ism.) 18.30: Mestersége: színész — Sulyok Mária-portrémm 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Nicolai Gedda dalestje 20.40: Tv-híradó 2. 21.00: Kötöttfogású birkózó EB 22.15: Képújság BELGRÁD L 8.45: Művelődés 9.00: Tv-naptár 9.10-- Válogatás 10.00: Dok.-sorozat 10.30: Hírek 17.35: Műsorismertetés 17.40: Hírek 17.45: Hét tv-nap 18.15: Kis koncert 18.30: Ez az — dok.-sorozat 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Az újvidéki tv műsorából 21.00: Dalok az Eurovízió Nagydíjára 23.30: Hírek * rádió* KOSSUTH 8.30: Családi tükör 9.00: Mit, hol. mikor, hogyan? 0.15: Színes népi muzsika 10.05: Szakonyi Károly hangjátékaiból lsl.OO: Az Ambrosian kamarakórus madrigálfelvételeiből — vezényel: Denls Stevens 11.14: Népszerű muzsika — világhírű előadók 12.30: Déli zeneparádé 13.30: Magazin a világ mezőgazdaságáról 14.15: Zenei anyanyelvünk 14.40: Irodalmi Figyelő 15.10: Uj zenei Újság 16.00: 168 óra 17.30: Zenekari muzsika 18.45: A szülőföld muzsikája 19.53: Világszínház — Anatol — hat jelenet egy bécsi aranyifjú életéből 21.10: Operaáriák 22.15: Európa hangversenytermeiből — a Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye 23.36: Clement: g-moll szonáta PETŐFI 9.00: Hétvége 10.35: Győztesek klubja 11.05: Zenés játékokból 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.51: A Sasok vára — Constantln Chirrta — A fehérruhás lány vára című regénye 14.00: Magunkat ajánljuk! 16.00: A Ray Conniff együttes felvételeiből 16.35: A Rádió Dalszínháza — Énekóra 17.07: Cigánydalok, csárdások 17.30: Kíváncsiak klubja 18.35: Sportkrónika 19.00: Pophullám 20.00: Közkívánatra! 21.00: Nagykanizsai Dzsessahétvége 22.00: Slágermúzeum 23.15: Plaquette operettjeiből 0.10: Melódiakoktél VASARNAP DÉLELŐTT KOSSUTH 5.00: Előttünk a vasárnap! 8.05: öt kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: örökzöld dallamok 10.03: A barátság postásai — a Gyermekrádió versenyjátéka 11.00: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc pere alatt a Föld körül 12.407 Az ismeretlen lelkiismeret PETŐFI 6.0H: Népszerű muzsika — koránkelőknek! 7.00: Az evangélikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: A fájósfogú oroszlán — Lázár Ervin mesejátéka 8.44: Tavaszi pillanat — versek 9.05: Mit hallunk? 9.30: Szivárvány — a pályáról 11.00: Világvasárnap 12.10: Jó ebédhez szól a nóta Műsorajánlat Neves színésznő, Pécsi Ildikó előadóestjét hallgathatják meg az érdeklődők Szegeden: április 25-én, délután 6 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban Virágok és kígyók között címmel. Aldobóy Nagy György közreműködésével rendezik meg a kitűnő színésznő műsorát. Pásztoróra címmel tart lemezbemutatót dr. Keszthelyi Béla, a Szegedi Hanglemezklub foglalkozásán, április 25-én, délután 6 óratói a TIT Kárász utca 11. szám alatti klubjában. A halál kocsisa — ez a címe annak az 1920-ban készült svéd filmnek, amelyet április 25-én, este 7 órától vetítenek a Kossuth Lajos sugárút 52. szám alatti Dugonics moziban, a Volán filmklubjának programjaként. Sebész voltam Etiópiában — e címmel a Juhász Gyula Művelődési Központ Ismeretterjesztő esték-sorozatában április 25-én este 7 órától dr. Poczik Miklós tart előadást. Dér István festőművész kiállítását Tandi Lajos újságíró nyitja meg, április 25-én, délután háromnegyed 5-kor a szegedi megyei bíróság Széchenyi tér 4. sz. épületének második emeleti dísztermében. Közreműködik a Canticum kvartett. A tárlatot az érdeklődők április 29-ig, reggel 8 és délután 5 óra között tekinthetik meg. Mayánmuzeum Ssfjapinról A. M. Balkin taimbovi lakos gyerekkora óta gyűjti a híres orosz énekes. Fedor Saljapin lemezeit. A jelenleg több mint kétszáz felvételt tartalmazó gyűjteményben hallhatunk népdalokat. operaáriákat és románcokat egyaránt. A lemezek Péterváron. Párizsban, Londonban. New Yorkban és Tokióban készültek. A Saljapin életéről munkásságáról szóló albumok több száz fényképet, reprodukciót. újság- és folyóiratkivágást tartalmaznak. Találhatók olyan fényképek is. amelyeken a kiváló orosz énekest barátja. Maxim Gorkij társaságában láthatjuk. Litvánia nemzeti parkja Egyre több nemzeti parkot hoznak létre a Szovjetunióban, abból a célból, hogy a lehetőségek szerint megőrizzék a természet legszebb tájait a pusztulástól. A nemzeti parkok főszereplői a természet és lakói: állatok, madarak, halak, ritka növények — minden, ami a táj értékét alkotja. Litvánia nemzeti parkjának területe 300 négyzetki. lométer (a köztársaság területének körülbelül 0,5 százaléka), különlegesen szép természeti környezetben található, élővilága is gazdag. Területén 18 folyó es sok patak csörgedezik, az erdőkkel borított dombok között több májit 200 tó húzódik meg. A park területén három kolhoz, egy halgazdaság, öt erdőgazdaság folytat gazdasági tevékenységet. A, gazdaságok, üzemek és szervezetek munkáját a park igazgatósága ellenőrzi, azok eszközeit együttesen használja fel a park gazdagítására, vétójoggal rendelkezik, nogv megakadályozza a gazdaságok természetromboló tevékenységét. A park területét különböző részekre osztották fel — védett területekre, rezervátumokra —. de ipari termelést folytató zónákra is. A park nagy részét — körülbelül 45 százalékot — psftenőparkok foglalják el. Hogy a természet kialakult, szerkezetét megőrizhessék, különleges figyelmet fordítanak az eróziógátló rendelkezések betartására. Szeged a hazai lapokban 1983/16. DEÁK Endre: Földrajztanítás + bélyeg = új ifjúsági szakkör. Filatéliai Szemle, február. [A tanárképző főiskola II. sz. gyakorló Iskolájában.] DEÁK Endre: Új szakcsoport. Filatéliai Szemle, március. [Motlvumfilatélial csoport alakult.] HORVATHY György: Egy tanár személyiség varázsa. — Szabálytalan tudósítás a Szegedről indult költők estjéről. Napló (Veszprém), márc. 27. [Baka István, Géczi János és Zalán Tibor Veszprémben.] bENKO László: Juhász Gyula, a nyelvművész. Édes Anyanyelvünk, április—június. [BÁLINT Gyula György] : Ünnepségek Szegeden. — Emlékezés Juhász Gyulára. Magyar Hírlap, ápr. 17. CSONTOS Sándor: Noteszlapok Juhász Gyuláról. Uj írás, április. BORBÉLY Sándor: „Annára gondolok, emléke enyhe, szép!" — Juhász Gyula szerelmi lírájáról. Üj írás, április. POMOGATS Béla: Juhász Gyula száz éve. Magyar Hírlap, ápr. 14. BÁTYAI Jenő: Egy zárójelentés utóélete. — Regionális vizsgálat. Műszaki Elet, ápr. 14. [Gazdasági együttműködés a dél-alföldi megyék között.] [SZALE László] (szálé) : Uj Juhász Gyula-kiadványok. Élet és Irodalom, ápr. 13, [Ismertetés Péter /László Annak, szerelmek • című kötetéről.] Tudományos ülésszakok Szegeden. Magyar Hírlap, ápr. 15. [Juhász Gyula és Nagy Lajos születésének 100. évfordulóján.1 Emlékezés Juhász Gyulára. Magyar Hírlap, ápr. 15. [Emléktábla-avatás az egykori szülőház helyén.] „Amit tennünk kell. végezzük becsülettel". — Komócsin Zoltán 1923—1974. Magyaír Ifjúság, ápr. 15. [összeállítás a politikus születésének 60. évfordulóján. Fényképekkel.] Téeszküldöttgyűlés Szegeden. Magyar Nemzet, ápr. 15. Szegedi ünnepségek. — Juhász Gyulára emlékeztek. Magyar Hírlap, ápr. 16. HUBAY Miklós: Figyeljük a hangokat! Magyar Nemzet, ápr. 16. [Elhangzott ápr. 15-én. a Juhász Gyula-est megnyitójaként a Kisszínházban.] KALÁSZ Márton: „S én maradok a falusi költő". — Töprengés Juhász Gyula Vidék című verse nyomán. Üj írás, április. Emlékezés Juhász Gyulára. Magyar Nemzet, Népszava, apr. 16. ILIA Mihály: Juhász Gyula gazdagsága. Magyar Nemzet, ápr. 16. [Illusztrációval.] SZOMBATHY Viktor: A Kass teraszán. Magyar Nemzet, ápr. 16. [Emlékek Juhász Gyuláról, 1927-ből.] CSERKUTI Ferenc: A szalámigyár asszonyai. Népszabadság, ápr. 16. [Az Állami-díjas Vörös Csillag brigádról. Fényképpel.] [KOVÁCS Imrei K. I.: Komócsin Zoltán emléke. Magyar Hírlap, ápr. 17. Nagy Lajos-emlékülés. Magyar Nemzet, Népszabadság, ápr. 17. RÉNYI Péter: Komócsin Zoltánra emlékezve. Népszabadság, ápr. 17. [Fényképpel.[ VERBAI Lajos: A kommunista életének értelme a nép szolgálata. — Komócsin Zoltán születésének 60. évfordulóján. Népszava, ápr. 17. [Fényképpel.1 [MÁTYÁS István) (mátyás): Annák, szerelmek. Népszava, ápr. 17. [Ismertetés a Somogyikönyvtár kiadásában megjelent Péter László: Annák, szerelmek és Juhász Gyula: Themata c. könyvekről.[ * [FARKAS P. Józsefi F. P. J.t Tudományos tanácskozás Szegeden Nagy Lajosról. Petőfi Népe, ápr. 17. KISS Károly: Annák, szerelmek. —> Péter László tanulmá-' nya. Üj Tükör, ápr. 17. (Ismertetés a Somogyi-könyvtár kiadványáról. Fényképpel.] Pusztai üdülés. — Nádfedelee luxustanyák. Esti Hírlap, ápr. 18. [A Szegedi Tourist megyei üdülési ajánlata.] -A-: Hatvan éve született Komócsin Zoltán. Szolnok megyei Néplap, ápr. 19. (HORVÁTH Kálmán!: Az ember tragédiájától Háry Jánosig. — Sajtótájékoztató a Szegedi Szabadtéri Játékok idei proramjáról. Népszabadság, ápr. 31. Komócsin Zoltánra emlékeztek Szegeden. Népszabadság, ápr. 15. TÓTH Béla: Szegedi banánfa. Népszabadság, ápr. 21. fFénykép az egyetemi botanikus kertből.] Tavaszi vers Vízszintes 1. Áprily Lajos A somvirágos oldal című verséből idézünk, „Elmont a gond a hóval... (Folytatás itt es a függőleges 16. számú sorban, zárt betűk: F, S, V.) "VÍZSZINTES: 1. (Beküldendő.) 14. A felsőbb hatóság küldi. 15. Származása. 16. Véd. 17. HiO. 19. Fohász. 20. Igeképző. 21. Talál 23. Fagy. 26. Indítéka. 27. Gyógynövénykivonat 29. Rege. 30. Erezett. 31. Roham, támadás. 33. G. C. K. 34. Betakarító. 35. A pincébe. 36. ...-zug. 38. Az USA politikai rendőrségének rövidített neve. 39. Atom egynemű betűi. 41. A munkabér valóságos értéke. 43. Rajtaütésszerű rendőri ellenőrzés. 46. Vaskalapos. 49. Helyhatározó. 50. Férfinév. 52. Kinyit. 53. Rigófajta. 54. Rovar. 56. Mardosá. 57. . . . gara. vízesés. 58. Vastag falú fém önöntöforma. 60. Kezd kigondolni! 61. Y. R. 62. Levest szed 63. Dísze. 64. Szolmizációs hang. 65. Ázsiában és Afrikában honos kérődző áHatfaj. 68. Női nőv. 69. Segélykérő jelzés. 70. Régi hosszmérték. FÜGGŐLEGES: 2. Elfecsérelte. 3. A pincébe. 4. Szólít. 5. Véd. 6. .. . Hikmet, török költő és író. 7. Az olasz és a thaiföldi gépkocsik jele. 8. A vas vegyjele. 9. . . . gabona (Petőfi). 10. Latinul, senki. 11. Y. D. A. 12. Tiltószó 16. Az idézet befejező része (zárt betűk: A, L, T). 18. 1848ig a legfontosabb államügyeket intéző királyi hivatal Magyarországon. 22, Lengyel légiforgalmi társaság. 24. Og-. '. . 25. EUrópai állam. 26. Hatvan perc. 28. Dudva, gyom. 30. Becezett Erika. 32. Előteremt. 34. Szemes takarmány. 37. G. E. A. 38. Kémiai elem. 40. Község Pest megyében. 42. Csermely. 44. Kézjeggyel ellátni. 45. Tíz betűi, keverve! 47. Versvég összecsengése. 43. Tivornyáz. 50. Kenyérsütő mester. 51. Rábukkan. 54. Pörög. 55. Sor. 59. Fekete István írása egy gólyáról. 59. Szándékozik. 62. Ki ... tud. 66. Úton egynemű betűi. 67. A perui autók jele. 69. Egyforma betűk. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1. és a függőleges 16. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtt megjelent rejtvény helyes megfejtése: NYÁRON. AMIKOR A VÉKONY KERÉKNYOM BEOMOL, SZÁLL HA KOCSISOR KÖZELEG A MELEG ŰTI-POR. A megfejtők közül sorsolással 50 forint értékű könyvjutalmat nyertek és személyesen vehetik át a szegedi Móra Ferenc Könyvesboltban (Kárász utca): Fodor Margit, Szeged, Oskola utca 18., Hajósi Józsefné. Szeged, Remény utca 19., Kiss Mária, Szeged, Kereszttöltés utca 31., III. 13. A megfejtéseket postai levelezőlapon kérjük beküldeni. Beküldési határidő a megjelenestől számított hat nap. Címünk: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10.