Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-01 / 50. szám
8 Kedd, 1983. március 1. 8 In memóriám Pusztai János A DC—1. 793 882 sorszámú személyi igazolványra nincs szükség többé. Tulajdonosa 1926. májusának nyolcadik napján született. Mezőhegyesen. A Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Munka Érdemrenddel kitüntetett főkönyvelője volt. Tegnapelőtt halt meg, nyugdíjasunk volt már, mert egy háborús sérülése, később derült ki, rövidre szabta napjai számát, s korábban hagyott itt minket, mint ahogy számítani lehetett volna. Beteg volt, tudtuk, de senki sem hitte, hogy ötvenhét éves korában dobban utolsót a szive. Nem hisszük, ma sem; mielőtt ezeket a sorokat kopogtattam volna, a kollégákkal ültünk a szerkesztőség titkárságán. s micsoda csöndben. Mit tudunk róla? — kérdezte valaki. A legfontosabbat. Értünk dolgozott; értelek — mondta mindig. Ezért szerettünk volna, János? Ezért is. Itt jártál közöttünk, kedves voltál, ápolt, elegáns, segítőkész, olyan ember, amilyenné nagyon sokan szeretnének válni. A törzslapodat nézegetem. Micsoda semmiség, pedig minden adat rajta, sajátkezűleg írt önéletrajzod is. így kezdődik: nevem: Pusztai János... Ilyen voltál. Ilyen egyszerű, mint a patakvíz, olyan tiszta, mint a pxiszta, ahonnét nevedet vetted, olyan vegtelen jóságú, mindig mosolygós. Elképzelem, ahogy járkálsz a Sajtóház folyosóján, a szhred fáj, légszomjad van, s tudom, hogy nekünk, akik ismertünk, lesz légszomjunk ezután, őrizz meg minket, ahogyan mi is megőrizünk. Sétálj még örökkétig a folyosónkon. P. F. * Pusztai János vállalatunk saját halottja. Március 4-ér., pénteken 11 órakor kisérjük utolsó útjára, a Belvárosi temető ravatalozójából. Imádják az Imádókat Ne tessenek komolyan venni, tisztelt olvasóink, ha olyasmit feltételezünk, amit orvosi szakvélemények ez idáig nem erősítettek meg. Pusztán a szójáték kedvéért írjuk: a szegedi Kisszínházba betette lábát a hongkongi vírus, ledöntve lábáról néhány színészt, akik hosszú napokra nem tudták magukra próbál, ni a Hongkongi parókát. A történtek következtében e hét péntekjéről a jövő csütörtökjére halasztották Szakonyi Károly darabjának kisszínházi bemutatóját, minek további következményeképpen két premier torlódik egymásra, ugyanis másnap, pénteken, menetrendszerűen közönség elé kerül a Luxemburg grófja is (ha nem szól közbe a hongkongi vírus), persze a Zenés színházban. Így a helyzet a következő. Március 10-én a Bemutató 1. bérletesek láthatják a Hongkongi parókát, 11-én a Bemutató 1. és 2. bérletesek a Luxemburg grófját, míg a Bemutató 2. bérleteseknek 12-én, szombaton este adják Szakonyi darabját. Mindezt közhírré tesszük pediglen nem utolsósorban a színházba járási szokások, beidegződések okán. Melyek nemcsak erősek, de könynyen megtéveszthetik az embert, lépre is csalják. S mert minden ellenkező híresztelés dacára, az újságíró is ember, így vele sem tesznek kivételt a belérögzült szokások. Valami efféle diktálhatta vasárnapi lapunkba, A város ilyenkor önmagát adja című összeállításunkba az alábbiakat: „Hová mehet vendégünk február utolsó hétvégéjén? Mindkét színházunkba. Szegeden ugyanis — székesfővárosunkkal ellentétben — nem kell félnie a Mára minden jegy elkelt! feliratú tábláktól." Beidegződések? Más mentségünk ugyanis nincs, hiszen az információ hosszú évek tapasztalatait rögzítő szokások summája. Ahonnan épp a legutóbbi jó néhány hétvége szolgál kivételekkel: elkészült és a kisszínházi bejárati ajtóra került a Minden jegy elkelt-tábla. Maugham —Nádas—Szenes zenés vígjátékáról van szó. az Imádok férjhez menüiről, amit egyetlen előadástól eltekintve valahányszor táblád názak előtt játszanak. A dolog úgy fest tehát, a közönség Szegeden is imádja az Imádókat. így aztán érthető. ha a fentebb emlegetett friss bemutatók sem tudják végérvényesen leszorítani a műsorlapról. Úgy tervezik, április végén, májusban újra előveszik, párszor eljátsszák. S ha azokra az előadásokra is elkapkodják a jegyeket idejekorán, megint ki fogják tenni a Minden jegy elkelt-táblát. A magunk részéről legalább annyira örvendenénk neki, miként máris jogosan büszke rá a színház ... N. I. Élénkülő szél Várható időjárás az ország területén, kedd estig: Folytatódik a párás, helyenként ködös idő. Nyugat felől átmenetileg csökken, később újból megnövekszik a felhőzet. Eleinte inkább csak keleten, később azonban újból sokfelé várható eső, a magasabb hegyekben havas eső. Áz egyre több helyen délkeletire, délire forduló szél időnként megélénkül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden plusz 4—9 fok között alakul. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Szegedi Akadémiai Bizottság és az orvostudományi egyetem .tudományos ülést rendez a SZAB Somogyi Béla 7. szám alatti tanácstermében ma, kedden délután 4 órától dr. Scultéti Sándor egyetemi tanár elnökletével. Ez alkalommal Szentes városi tanács kórház-rendelőintézet munkatársai két előadásban számolnak be speciális vese- és Ízületműtéteikről, valamint bemutatják kézműtőasztalról készített filmet COLLEGIUM ARTIUM A Collegium Artium képzőművészeti szekciójában Mi lesz veled, művészet? címmel Lelkes István főiskolai adjunktus tart diaképekkel illusztrált előadást ma, kedden este 8 órai kezdettel a tudományegyetem Rerrich Béla térti Béke-épületében. ELŐADÁSOK A SILÓKUKORICÁRÓL Az MTA—MÉM növénytermesztési bizottsága és a Szegedi Akadémiai Bizottság növénytermesztési és növénynemesítési munkabizottsága együtt tartja kibővített ülését holnap. szerdán délelőtt 10 órakor, a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében. Pintér Lajos kandidátus a silókukorica-termesztés fejlesztéséről, Schmidt János egyetemi tanár pedig a kukoricaszilázs tartósítási veszteségének csökkentéséről tart előadást. PANTOMIMEST M. Kecskés András Fintor című pantomimestjét rendezik meg a November 7. Művelődési Házban ma, kedden este 6 órai kezdettel. Esély Minden karmesternek megvan az esélye arra, hogy a muzsikusok nem azt játsszák, amit ő vezényel. Az élet igazolhatja. TANCVERSENY ÉS VADVACSORA A népszerű Postakocsi csárdában érdekes programot kínálnak március 5-én az érdeklődőknek: táncversenyt és vadvacsorát. Bemutatót tart a VOLÁN táncklubja, de minden vendég a helyszínen is benevezhet, és ha szépen táncol, még értékes díjakat is nyerhet. Előzetes nevezés a 73-146-os telefonon, a csárda vezetőjénél. A verseny után természetesen reggelig lehet tovább ropni a táncot. NE SAPADJ! — VETÍTÉS ÉS VITA A közelmúltban alakult Társulás filmstúdió a mozikban eddig még nem játszott alkotását, Gulyás János és Gulyás Gyula Ne sápadj ! című. egy parasztember kálváriáját bemutató dokumentumfilmjét vetítik holnap szerdán délután 3 órai kezdettel a Móra Ferenc Múzeumban jevő filmtékában, este 7-től pedig a megyei tanács újszegedi oktatási intézetének épületében. Mindkét vetítés után a résztvevők az alkotókkal beszélgethetnek. HUMORFESZTIVÁL A RÁDIÓKABARÉVAL A MÁV Petőfi Sándor Művelődési Házban március 2án. szerdán délután fél 6 órai kezdettel Humorfesztivált rendeznek. A vidám műsorban fellép: Farkasházi Tivadar, Boncz Géza, Nagy Bandó András, Lehr Ferenc és Maksa Zoltán, a Rádiókabaré színházának tagjai. HANGVERSENY A ZENEISKOLÁBAN A szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárainak hangversenyét rendezik meg holnap, szerdán délután 6 órától az intézet Tábor utcai nagytermében. Közreműködik: Pukánszky Béla, Bódásné Vanyiska Zsuzsanna, Bárkányi Pálné, Berniczky Zsuzsanna, Szelezsán István, Szelezsán Istvánné, Feketéné Jarosiewitz Margit, Fekete Imre és Olléné Zámbó Zsuzsanna. A KENDERTERMESZTÉSRÖL A Kenderipari Műszaki és Tudományos Egyesület kenderipari szakosztályának szervezésében holnap, szerdán délután fél 3-kor Tárkány-Szücs Sándor tart előadást a Technika Házában A rostkender-termesztés komplex ágazati fejlesztése címmel. VIDEOSOUND AZ ANNABAN Videosound címmel új lemezműsor indul az Anna presszóban holnap, szerdán délután 6 órától, a műsorvezető lemezlovas Horváth András. A program minden hétfőn és szerdán délután 6tól, este 10 áráig tart. KÖZLEKEDÉSI BALESET 1 Szerencsés kimenetelű baleset történt tegnap, hétfőn reggel 8 óra körül Szegeden, a Belvárosban. Kerékpárjával. a Komócsin Zoltán tér felől az Anna-kút felé igyekezett a 40 éves dr. Halász Norbert, szegedi lakos. A Lenin körút 31. szám előtt balra, a Takaréktár utcára akart kanyarodni. Befordult, s mert szemből villamos, busz, több gépkocsi közeledett, megállt a jobb oldali sínen, hogy a forgalmat elengedje. Időközben sajnos, utóiérte a Komócsin Zoltán tér felől érkező villamos. Vezetője, Szopka Mihály, szegedi lakos úgy látszik, nem vette idejében észre, s így, jóllehet fékezett, elütötte a kerékpárost. Halász Norbert szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett. TÖRTÉNELMI SZABADEGYETEM A TIT megyei szervezetének történelmi szakosztálya folytatja Szocialista Magyarország című szabadegyetemsorozatát. Ma, kedden délután 5 órai kezdettel A szocializmus építésének kezdetei hazánkban (1948—1953) címmel dr. Rácz János egyetemi tanár tart előadást a Kárász utca 11. szám alatti TIT-klubban. PSZICHOLÓGIA ÉS GYÓGYÍTÁS A mozgáskorlátozottak egyesületének városi és járási csoportja rendezésében március 4-én, dr. Wagner Ádám ismerteti a pszichológia eredményeit a mozgássérültek gyógyításában. A rendezvényre — a Kossuth Lajos sugárút 53. szám alatti művelődési házban — pénteken délutón fél hatkor várják az érdeklődőket,, GYERMEKHALANDÓSÁG Évente több mint 12 millió gyermek hal meg világszerte, mielőtt betöltené első életévét — közülük tízmillió a fejlődő országokban. A fejlődő országokban az elégtelen orvosi ellátás következtében gyakori, hogy a születendő gyermekkel együtt meghal az édesanya Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesapa, apus, nagyapa, dédapa, ID. PAPDI PAL Mórahatom, II. kiér. 204. szám alatti lakos, életének 84. évében, február 26-án.. rövid, súlyos szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése március 2-án, 14 orakor lesz a mónalialimi tennetó navaUilozój.atx>l. A gyászold család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. edtesapa, apos, KARDOS IMRE életének Bit. éveben, rövid betegség után február 27-én elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászold család. Köszönetet mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, munka társaknak, jó ismerősé kinek és jd szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, FEKETE LASZLÓNÉ Borza Piroska temetésén megjelentek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhítem igyekeztek. A gyászold család. K'WVnetet mondunk a rokonoknak. ismerősüknek, szomszédoknak. és mind azoknak. akik felejthetetlen halottunk. ÖZV. BERTA VINCÉNÍ temetésen megjelenítek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk. SÜLI ISTVÁN temetésén megjelenítek, részvétükkel és virágaikkal mely fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 22 419 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szenetett feleiség. édesanya. nagymama. SZABOLCST MIHALYNÉ Racs Julianna hosszú szenvedés után elhunyt. Temesése március 3-án 111 Arakor lesz az Üjszegedi temető ravatalozójából. A gyászoló csatád. 21723 Fájd szívvel tudatjuk, hogy VERBA LASZLÖNE 82 éves korábam elhunyt. Temetése március 3-án 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 21 726 Tudatjuk, hogy TOMAN KALMANNÉ Wágner Katalin hamvasztás utáni búcsúztatása március 4-én 14 óraikor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család- 21 723 Köszönetet mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, a ház lakóinak, munkatársaknak. a kiegészítő parancsnokságnak, a volt alakulatának és mind azoknak, akik felejthetetlen halottunk, LAKÓ JÁNOS temetésén megjelenték, részvétakikei és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetet körzeti orvosának és asszisztensének. az I. és II. kórház orvosainak és áttolóinak. akik éléé mieghosszabWtásáért fáradoztak. A gyászoló család. 21 724 Köszönetet mondók mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, volt munkatársaknak. aak szeretett férjem. KATONA LAJOS búcsúztatásán részt vettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhítem igyekeztek. Gyászoló felesége. 22 423 Köszönetet mondunk mindazoknak. akik DR. DOCZY LÁSZLÓ szemész szakfőorvos halála alkalmával gyászunkban osztoztak es fájdalmunkat részvétükkel enyhítették. A gyászoló család. 22 450 . Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa. TÓTH JÓZSEF életének 68. évében, hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése március 4-én 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család, Sólyom U. UB. 22 168 Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik tisztelték és ismerték, hogy férjem. RACZKKVI KAROLY nyug. áll. honved zénesz főtörzsőrmester, életének 77. évében, hOGszu, súlyos betegség után, február 22-ón elhunyt. Utolsó útjára március 3-án 13 órakor kisérjük a Belvárosi temetőbe. Gyászoló felesége. 22 452 Megrendülten tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, a legdrágább édesanya és nagymajina, a szeretett anyós, SZÖGI ISTVÁNNÉ Vecsernyés Ilona türelemmel viselt, hosszú szenvedés után meghalt. Temetése március 2-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló férje, fia és családja, Kanadában élő lánya és családja. 22 463 Fájdalommal tudatjuk, hogy CSONKA FERENC a hűséges férj. a szeretett drága tesivér. nagybácsi, sógor, volt cipógyári dolgozó, 79 eves korában elhunyt. Búcsúztatása hamva-sztas után. Emléke szívünkben él örökké. Rózsa F. sgt. 32. 22 467 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető jó feleseg. édesanya. nagymama es testvér. SIROKMAN SANDORNÉ Lengyel Rozália 59. évében, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése március 2-án 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Forrón szerető férje és a gyászoló család. Bihari u. 4 B. 22 453 Mély fájdalommal tudQt* pk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagyanya. VARGA LATOSNÉ Földest Julianna életének 75. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 3-án U órakor lesz a református temető ravatalozójából. A gyászoló család. 22 463 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, anyós, dédimatna, ÖZV. ÁBRAHÁM ILLÉSNÉ Nagyi Rozália életének 86. éveben, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetese március 1-én 16 orakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 22 466 Tudatjuk, hogy ID. FORRÓ ANTAL hamivasziaa utáni búcsúztatása március 4-én 13 orakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnajabol. A gyászoló család, Szeged, Cső u. 4, A, Agyagos u. 8/B. 22 457 Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a feíejtheieilen ferj, édesapa. nagyapa, dédapa, testvér, HORVÁTH PAL életének 61. éveben, hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Temetése március 2-án 13 órakor lesz az ÜJszégecji tem.ató ravatalozójából. A gyaszolo csaiad. 22 455 Ezúton mondunk köszönetet azoknak a rokonoknak, ismerósokn.&K. jb bará ,i>.ci.uk. valamint a Felszabadulás Tsz és a Centrum Áruház vegyes osztály diolgozoinaik es mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZÉLL JÓZSEF temetésén részt vettek, és mély bánatunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csaltad. 22 462 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, m.unkatársatkmak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. BALOGH ANDRASNÉ temiet.esén megjelentek, részvétükkel és virágjukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a TI. kórház belgyógyászati osztálya. valamint az algyői körzeti orvosnak és az átzolónőnék áldozatos munkájukért. A gyászoló család, 22 441 Fájó szívvel tudatjuk, hogy SOPRONYI FERENC nyugalmazott B. V. százados kecsken,eti lakos, rövid, de súlyos betegség után, február 13án elhunyt. Gyászolják felesége, fia, menye, unokája. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen testvér, nagynéni, NAGY ERZSÉBET életének 90. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 2-án 15 órakor lesz az Üjszegedi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Légió u. 82. 22 459 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon, ID. MOLNÁR ANTAL volt szialámieyári nyugdíjas, életének 70 évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 2-án 14 óraikor lesz a tápéi temető ravatalozójából. A •gyászoló család. 22 470 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj- édesapa. nagyapa, apos. nász és rokon, KISS IANOS az olajipar! vállalat nyugdíjasa, volt apatfalvi férfi szabó, életének 70. évében. li-oeszu. súlyos betegség után elhunyt. Temetése március 2-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozó jából. A gyászoló család. 22 469 Fájó sziwel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama, dédaimma, anyus, nagynéni és testvér, ÖZV. VASS NANDORNE Mészáros Rozália hosszú, mérhetetlen türelemmel viselt szenvedés után, február 27-én 90. évében elhunyt. Temetése március 2-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 22 464 Tudatom, hogy OLAH JENÖNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása március 4-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló élettársa. 22 461 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek. jó barátoknak, az AKÖV Vállalat ckTgo-zóinak, akik felejthetetlen testvérem. ÖRDÖG ANTAL temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló cs-alád. 22 437 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa és testvér. FARKAS BÉLA életének 46. évében, tragikus hirtelen séggtel elhunyt. Temetése móretus 2-án 11 órakor tesz az Alsóvárost temető kápolnájából. A gyászoló csalad, Ságvaritelep. 22 472 A Magyar Szocialista MunkásDári Szeged városi Bizottságának napilapjaFőszerkesztő' F Nagy István - Fós/erkesztő-nelyettes: Sz. Slmno István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó vallalat. Felelős kiadó; Kovács László - Szerkesztőség és kiadovallalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 16 Sajtóbár 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nvomla: Szegedi Nvnmda Szeged Batrsy-ZstMnszky utca 28 6720. Igazgatót Dobó József - Terjeszti a Macvar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetést díj egy hónapra 84 forint, * Indexi i*»i3 - iSSNi OíM-bsí a