Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-30 / 75. szám
Szerda, 1983. március 30. Brigád a futófolyosóban ell egy csapat! Az igazgatói tárgyalóban legnagyobb gyári folyosóján, a nyolctagú brigád egyetlen rögtönzött brigádgyűlés után Ha rékortánnal borítanánk, férfitagja, egyetértünk abban, hogy nem volna szükség kör ala- — Ebben a gyárban minMoldova György jól látja kú pályára... Balról az den bizonnyal nőuralom van a textilipart; azaz nehéz üzemrészek csapóajtajai _ mondom, iparnak látja, „csinálnine- nyílnak. _ Hát? _ m0solyodik hez' iparnak. Az a brigád, Töprengek picit. A futó- el — lehet, hogy az van, de amelyikről a kővetkezőkben folyosónak is beinö gyári ez a ^uralom nem veszéfolyosó példáján. Ez a bri- Íves igazándiból. A lányok lesz szó, akár mintának is tekinthető; ha úgy tetszik: ád más(él évtizede rajtolt, tudják, hogy rajtam is sok mintanak, s meg akkor g azóta örökös versenyben múllk. . van a többiekkel, s legfő- • képp önmagával. Honnan az Megkérdezem a konkur. erejük nozza. renciát, Riczán Vincénél. _ , . . , , . , Részlet a brigád munká- Nem brigádtag ugyan, de Bandukolunk a vegtelen- já( legutóbb értékeiö válla- tizenkilenc éve dolgozik ebnek latszo gyári folyoson lati tanácskozas anyagából, ben a műhelyben. munLvérstnTfelelösévelgyar 5 dol*uk 3 "övéS elű" " ^ csapatot alkotnak munxaverseny felelősével készítesének egyik legfonto- mondja. _ s nem csak egy- A Ho Si Minh brigád? sabb művelete, a szövés másnak segítenek, hanem, ha Bar mindegyik brigádunk egyik fonalrendszerének be-" kell, nekünk is akik nem ilyen volna — mondja, es vitele olyan szerszámokba, vagyunk a brigád tagjai. melyek segítségével hibát- , is. ha békeidőben nem szívesen mondjuk ki, írjuk le ezt a jelzőt. felfénylik a szeme. — Miben? lan szövetek állíthatók elő, - A munkaverseny-felelős _f_ilvl." előkotor egy kimutatást. Szakmát tévével Nagy László felvételei Mint arról mar beszámollun k. az idén birtokukba vették a DÉI.ÉP szakmunkástanulói az építőiparban országosan egyedülálló korszerűséggel fölszerelt, kibővített tanműhelyeket a vállalat központi telepen. A négy oktatóhelyiségben zárt láncú tévérendszer segítségével 180 fiatal 14 szakmát tanulhat — a korábbiaknál jóval hatékonyabb módszerekkel: stúdióval, monitorokkal, filmekkel, a jövő követelményeinek megfelelő szakmunkásigények és -eszmények széllemében. Képein k a „tévés szakmatanulás" színét és visszáját igyekeznek fölvillantani — Nézze! Megfogadom a tanácsot, * A hírek tényeket takarnak, az álhírek illúziókat. Ezek után tegyük vizsgáfonalakat kézzel, vagy tű segítségével egyenként fűzik át a bordán, nyüstön, lamellán. A szerszámban levő henger szálait összekötik A Ho Sí Minh brigád tagjai szakmai bemutatót tartanak. Ámulok. — A brigádmozgalom 25 éves... — Igaz. hogy csak 1969a szövésre váró láncfonalak- be" alakul£ ez » bri" gad, de a dolgozók mar a kai. Mindezt kézi szerszámokkal végzik, vagy kötözőgépen állítják elő. Munkezdetek óta igyekeznek a hármas jelszó szellemében élni — magyarázza az egyik A Járásban összehangolják a munkát Zöld út iskolának, óvodának l !•>.• <•'.:• -•> .... Mindennapois gondjaink tanak a régi iskolához, s a ják. Ennek oka, hogy valóközé tar'úizik a/. isRóÚt.''Ri- hozzávalók már készen áll- ban azok,-mert a tervek kének, mert odajár a gyerme- nak. A Magyar László Ter- sóbbre tűzték az alapkőieke, kinek mert nem oda melőszüvetkezet kart öltött tételt. Nemrégiben azonban jar. ahová szerette volna. S a szomszédos balotaszállási a területrendezők és az épíaki már mindebből kinőtt, gazdasággal a tanteremépí- tőik megállapodtak abban, annak pedig az építése okoz tésre. Forráskúton is a Ha- hogy szabad utat engednek sok fejtörést. A köz dolgai- ladás Termelőszövetkezetre a demográfiai hullámra teért aggódok már régóta sür- hárul az iskolabővítés mun- kintettel. Az iskola-, óvodagetík, hogy építsünk minél kája, ahol szintén négy tan- bővítő törekvéseket az állam több tantermet a tudás jobb teremmel gyarapodik majd segíti, jelentős összeggel kíelsajátítására. A legutóbbi a falu iskolája. Ettől függet- ván a gondokon segíteni. Az pártkongresszuson határozat lenül a járásban az iskola- Országos Tervhivatal is fiis született az iskolahálózat építő a Csongrád megyei gyelemmei kíséri az iskolabővítésére. A néhol szinte Építőipari Vállalat. A hét építőket, s ahol szüksége már elviselhetetlen zsúfolt- beruházás közül ötre igére- mutatkozik — és a körülméság miatt — és a jobbat tet tett. hogy időre tető alá n.vek ezt indokolják is — akaró szándékok találkozá- hozza. Egyeztető tárgyalás pénzt is ad az építkezéseksaképpen — új szelek kez- után Deszken lerakták az hez. dik dagasztani az iskolaépí- utat, és úgy hírlik, Kistele" A szegedi járás óvoda- és tök vitorláit. Lehetőséget ken is hozzáfogtak a Rákó- iskolaépítkezések elö'"é?zülekaptak a megyei tanácsok czi utcai iskola bővítéséhez, teinek a munkálatait teghogy a területükön levő városokban, községekben korábban rakják le az iskolák- az alapot, Sándorfalván a nak, óvodáknak az alapot, költségvetési üzemre hárul gés, Üliés. Balástva. Kistemint ahogy azt eredetileg el- az építkezés, akárcsak Ásott- lek, Sándorfalva. Deszk — képzelték. halmon. Ott a mórahalmi A VI. ötéves tercben c szegedi járás több községé- iskolafalakat, ben tantermeket ragaszta- Ezek az építkezések lányénak a régi iskolához, óvoda- gében elmaradt beruházások, kat és új épületeket emel- rrert az, igénv már régi. A nek a gyerekeknek. Az el- járási hivatalban mégis az képzelések valóra váltásá- előre hozottak közé sorolhoz az illetékesek megkezd Balástyán, ha minden jól nap, kedden egyeztették a megy. ősszel rakják majd le szakemberek. A községekben. Ásotthalom. Pusztamér. lat tárgyává, hogy melyek is kájuk jeientős fizikai „ . . . .. .. T. , . a valód!, es melyek is az szellemi megterheléssel jár. bnfdta8- Nagy d°zse£ne\aki „„-.„í „ ..... -a textilipari szakkozepiskoálhírek ezzel a brigaddal A 5,-igad tagjainai, rend, kapcsolatosan Konnyu dol- kívüli odaadátft biz0nyítja, lat 15 ne£.Yegezle gunk van álhírek nincsenek. hogy a fárasztó három mű. - Mlt Bárkivel beszeltem a tex- szakos munka mellett rendtilmuvekben. elismerte telje- szeresen 130 százalék felett sitmenyuk erteket. A való- teljesítik a normát." di hírek magukért beszelnek. * A Ho Si Minh brigád 1969- — Innen hiányzik egy ben alakult. A szocialista szál. Látja? brigád címet 1971-ben ér- N demelték ki, a következő év- em' ben megkapták a zöld ko- Cseh Lászlóné a brigád- Szakacs Karoly, Szemerédi szorút, a bronz fokozatra vezető, mintha csodálkozna Í£lrene' I£?,"vathno. ,FuloP egy év múltán váltak érde- vakságomon. Meglengeti ke- Mana; a Ho Si Minh bri" messé, az ezüstöt 1974-ben zében a fűzőtűt. gadkapták. Aztán jött az arany- * — Ezen a hengeren - Szinte Uibatianul dolgoz. TOfindia - sokkal kevesebb nak Teijosítménvűkkel sem a szál, mint az igazan fi- lehet d hiszen 30 szá. nom áruhoz valón. zaIékkal többet teljesítenek — Azon mennyi van? — Hétezer-kétszáz. Mit jelent ez a gyakorlatban? Naiv kérdésre nevetés a válasz. Értem magam is. Majdnem tizenöt éve dolgoznak együtt, s vannak együtt jóban-rosszban: Cseh Lászlóné, Demeter Zoltánná, Lein Andrásné, Nagy Józsefné, Németh Józsefné, eső. Három éven át. Fokozható *ttiind«r?''i'Afc ő esetükben igen. 1978-ban megkapták a gyár kiváló brigádja címet. És mi jöhetett ezután? Elnyerték a vállalat kiváló brigádja címet is, és ezt is háromszor. Zsinórban, egymás után. az elvártnál. — Dolgozhatnának-e jobt ban? — kérdezem a munkaverseny-felelőst. A Szegedi Textilművekben — Nem mondja dolgozó kötözőgépes csoport, szerintem nem. A maximuÉs - kérdezem magam- ?zaz ,a Ho Si Minh br.igád nyújtják, tói - hogyan lehet ezt foly- £agjait a oegl butor" Visszafelé sétálunk a futótatnU darabjai köze tartoznak. A folyosóban. Azon gondolko. / , .... , , , textilművek alapkövét a dom, hogv ezek az asszoLehet. 1981-ben bekerül a 40-es évek végén rakták le. nvok és a7 etrv szem férfi brigád vttrinebe a szakma szakács Károly az első perc- közöttük a l^lSkafu kivalo brigadja oklevel is. tól fogva dolgozik itt. Köz- állná a versenyt. Még a * ben technikusi oklevelet futóversenyt is. Ballagunk Nagy Gizellával szerzett, főművezető lett. s az ország talán leghosszabb- fölnevelt négy gyermeket. Ö Petri Ferenc a tanács" és az építkezések kőművesek emelik majd az megbízottjai ültek asztalhoz. beszélték meg, majd összegeznék is a teendőket. Fé^zt | vettek a tárgyalásokon a körzetek országgyűlési képviselői is. M. T. 1 kölcsönös támogatási alapjának fejhasználásáról tárték a maguk csatájának a megvívását. Tervezőt. építőt kerestek, hogy mielőbb elkészüljenek a szükséges iskolák. Amint azt Fodor László, a szegedi járási hivatal elnöke elmondotta — hét községben már előkészítették a terepet a munkálatok megkezdéséhez. Ásotthalmon az 50 személves óvodatervezés kellékei és feltételei teremtődtek meg. öt. tömösön 4 tantermet ragaszKörnyezetvédelem Az Országos Környezet- és területen sürgős tennivalók Természetvédelmi Tanács várnak megoldásra. Az egyik keddi ülésén egyebek között legfontosabb feladat a közGyőr-Sopron megye környe- művesítés gyorsítása, s ezzet- és természetvédelmi zel párhuzamosan a szennyhelyzetével, az időszerű fel- víztisztító kapacitás növeléadatokkal foglalkozott. Meg- se. A hulladékok elhelyezése állapították, hogy a megye saPi megfelelő a megye te, •• lepülésein. Végleges megölkornyezetvedelmi munkája ^ csak komplex hulla_ megvalósítása dinamikusan fejlődött az dékkezelés utóbbi időben, ám néhány hozhat. Népfront és nemzetiségpolitika A néhány évvel ezelőtt ségpolitikai bizottság megyei aktívabban részt vállalhasalakult nemzetiségpolitikai elnöke nyitotta meg az ülést, sanak a nemzetiségi politika bizottságok és a nemzetiségi Ezt követően Szilágyi Péter, alakításában. Alapvető felszövetségek kapcsolatáról ta- a Magyarországi Románok adatuk a hazánkban élő délnácskoztak tegnap, kedden a Demokratikus Szövetségének szlávok, szlovákok és romáHazafias Népfront Csongrád főtitkára, Popovics György, nok nemzeti tudatának, kulmegyei bizottságán. a délszláv szövetség titkára túrájának és anyanyelvének Móricz Jenöné, a nemzeti- és Medvegy Antal, a szlovák fenntartása, amely cél megszövetség munkatársa tartott valósításában a nemzetiségi előadást. oktatásnak van döntő szeMindhárom előadó hang- repe. súlyozta, hogy a nemzetiség- Az előadók szóltak a köpolitikai bizottságok nagy- zelgő nemzetiségi kongreszban segítik országunk nem- szus előkészületeiről. Végezetiségí politikájának meg- zetül elmondták. hogy a valósítását, javítják és élőb- Csongrád megyei nemzetibe teszik a szövetségek és a ségpolitikai bizottság és a nemzetiségi lakosság kapcso- nemzetiségi szövetségek kaplatát. A megyei népfront- csolata jó, az együttműködés szervezeteken belül működő ideális. bizottságok egyre nagyobb Az előadások elhangzását hozzáértéssel oldják meg a követően a nemzetiségi szümindennapok gyakorlatában vetségek képviselői beszéljelentkező problémákat, va- gettek a szövetségek választlamint elősegítik, hogy a tár- mányának Csongrád megyei sadaimi és állami szervek képviselőivel lalaréhszövefieietek fejlesztése A kölcsönös támogatási alap fölhasználása A takarékszövetkezetek fej- gyalt a SZÖVOSZ elnöksége A takarékszövetkezeti szollesztéséről és azok országos keddi, tegnapi ülésén. gáltatások továbbfejlesztéséA takarékszövetkezetek évi nek lehetőségeit megvitatták. nyereségük 15 százalékát a Jelenleg a takarékszövetketámogatási alap gyarapításá- tagook elsősorban árura fordítják. Ezt az összeget vásárláshoz és építéshez ve— évente megközelítően 10 hitnek fel hitelt, ám a termillió forintot — a takarék- vek szerint rövidesen kidolszövejkezetek hálózatának 8ozzak a kisvállalkozások inbővitésénél hasznosítják. Je- dításához igényelhető hitellenleg 2800 településen, fal- felvétel feltételrendszerét is. vakban, városokban működ- Az ülésen elemezték az nek takarékszövetkezetekéi- áfész-ek és szövetkezeti válsősorban olyan helyeken, lalatok belső szervezeti és ahol vagy nincs OTP-kiren- önelszámolási rendszerének deltség, vagy mellette a la- továbbfejlesztésével összefügkosság részéről további igény gő feladatokat. A testület mutatkozik ilyenfajta szol- ülésén hangsúlyozták: a szögáltatásra. A felmérések sze- vetkezetek szervezete az elrint 300 további településen múlt években megszilárdult, lenne célszerű kiépíteni a ta- kiegyensúlyozottá vált a közkarékszövetkezeti hálózatot; ponti irányítás, és jó néhány a kölcsönös támogatási alap területen korszerűsödött a felhasználásával az idén szövetkezetek, illetve a válújabb helyeken látnak hoz- lalatok működése. Mindez zá takarékszövetkezeti ki- hozzájárult ahhoz, hogy az rendeltséget, építéséhez. így áfész-ek működési területén többi között Esztergomban, jó az alapellátás és tovább Móron, Soltvadkerten és Ba- növekszik az exportárualaplassa gyarmaton, termelés. „