Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-20 / 67. szám
Vasárnan. T983. március 20. 5 Bevált az „egy iskola egy bérlet" lelkendezett het-e a hangverseny látogatást kötelezővé tenni? Nem. hasábokon e sorok írója mi- mégis muszáj — válaszol a '«ap, mert az örvendetes in- cikk mindjárt —. hiszen formáció arra hajlamosítja, másként nem mennének el a hogy rózsaszínben lássa és fiatalok. Ezekből a fiatalokJáttassa a világot, vagy leg- ból lesznek-e hangversealábbis a világnak picinyke nyékre járó. zenét szerető szeletét, nevezetesen most felnőttek? Döntő többségűképpen azt. amit az ifjúság bői nyilván nem." komoly zenei érdeklődésének Nyilván, tehetném hozzá lehetne aposztrofálni. Mert a egyetértően, ha a képlet povilágnak eme picinyke sze- fon egyszerű volna. Tudniillete is fontos. Olyannyira, lik ilyesfajta meggondolóshogy a helyi hangverseny- ból, ad absurdum persze, élet szervezőinek jó ideje fő- nem lehet kényszeríteni a fájást okoz. Az úgynevezett gyerekeket matematikára szabad időben rendezett sem, márpedig, ha arra habérleti sorozatokra ugyanis avatkozik az oktatáspolitiannak rendje s módja sze- kánk, ki választja önként a rint elmentek a jegyek, csu- kisdiákok közül, alig több pán a diákok, a bérletesek mint emberöltőnyi idő, s nem mentek el, minélfogva mászhatunk vissza a fára. nem ritkán úgy fö6tött a Szándékosan túlzóm el, rekoncertek látványa, hogy mélhetően így világos. Anéltobben ültek a dobogón, kül ugyanis, hogv ne kóstolna mint a nézőtéren. (A nóta pudingot, vagy csirkepaprégi, csak sokáig elhallgat- rikást a gyermek. so-hasem ták.) fogja megszeretni. aztán A jelenség messze nem he- idővel, ha csak » kirakatból lyi specialitás. Így aztán et- látja folyvást. inkább fától az évadtól Szegeden or- nyalogja mikor majd étlapszagos tapasztalatok és pró- ról választhatná. Ráadásul a bálkozasok tanulságával föl- komoly zene távolról sem töltekezve állítottak a szer- egyszerű falat. Kifinomult vezés iránytűjén if -y, hogy ízlés, étkezési kultúra szűkítem az iskoláknál! általá- séseltetik hozzá. Mint tudban. hanem egynfk-egynek juk. sokkal nehezebben adhirdették a hangversenyeket, ja meg magát az úgyneveS nem a diákok szabad ide- zett könnyűzenénél viszont Mindennapi életünk aprócseprőnck látszó, sokszor mégis igen bosszantó ügyeiről asl összefoglalót Postaláda rovatunk. Kaptunk néhány mérges hangú, személyes sérelem miatt háborgó levelet is, ezeket — köztük Erényi Lajos, Benedek József Kálmán sorait —, kivizsgálást kérve az illetékesekhez továbbítottuk. A nagyobb közösségeket érintő gondokról nyilvánosan is szólunk. remélve, hogy fa h,vatoU v411aIalok vá_ csakúgy, mint eddig, a dön- faszát rövidcsen közölhettésre, a panaszok orvoslása- jük. Kommentár nélkül Kertai Zsolt (Szeged, Bé- sugárút 2. szám alatti lakócsl körút 33,B) leveléhez épület felújítása miatt hánem fűzünk kommentárt, rom fa van veszélyben. Halegfeljebb annyit: osztozunk sonló jelenséget tapasztalaggodalmában. tam az Alföldi utca Bécsi „Sajnos, igen gyakori je- körút és Rákóczi utca kölenség. hogy a? építkezések zötti szakaszán, ahol az során kivágják a fákat. Bár óriási nyárfákat — már réa Hunyadi János sugárút gebben — barbár módon ki24 .számú ház előtt semmi- vágták. A kivágás semmiféle építkezést nem zavar- lyen célt nem szolgált, de tak. három szép gesztenye- még csak újakat sem ültefát" mégis kivágtak. Ültet- tett a városgazdálkodási nek ugyan • helyükbe fac.se- vállalat. Nem csak műemlémetéket, de sajnos. nem keinket, hanem természeti gesztenyét. Így a nyár vé- értékeinket, környezetünk gen virágzó gesztenyefák- , . ,. ban gazdag, jellegzetes ut- egeszet is meg kel,ene ovní' cakép sivárrá, jellegtelenné mert szerves része a varosváltozik. A Hunyadi János kepnek." Mikor és milyen áron? ,.A napokban megkeresett takat. Tehát: ha többet fipostaláda // 7 társszerzőnk Vi na olvasó let nélkül ne menjen a fürdőbe, de azt ,hogy a bérletjegy megváltásával oldják meg a fürdő balesetmentes üzemeltetését, már nem tudom felfogni..." Szűcs János szegedi olvasónk levelén mi is meghökkentünk. s mert hozzá hasonlóan mi sem értettük, milyen összefüggés lehet a fürdővendégek biztonsága és a bérletek közölt, a talány megfejtésére a Szegedi Vízművek és Fürdők illetékes vezetőjét kértük. Megtudtuk: egyszerű tévedésről van szó. A pénztárosnő félreértette a vállalati re.ulelkezést. mely szerint 12 éves korig csak szülői kísérettel látogathatják gyermekek a fürdőt. A 12 évesnél idősebbek viszont egyedül is, anélkül, hogv személyi igazolványt kellene felmutatniuk. (Természetesen a szülőké a felelősség, annak ismeretébén, milyen biztonsággal tud gyermekük úszni, elengedik-e őket va<*v sem egyedül.) Figyelem Berta Imréné Pánáról. a noiban dolgozik, hívja fel a Devecseri Vértanúk útja 5 U-572-es telefonszámon, naSdf1ÓB£?ö£éVÍS^or» gyon *>»»" üzenetet szeretakinek fia Vietnamban, Ha- ne átadni. Válaszol az illetékes jére. hanem az. ötnapos ta- ha fültárulkozo't élvezete bennünket az utcabizalmi, zetünk, akkor még ebben az V» /vt I ; I 1 nel zizt Iikk <• . " ... . . nítási hét órarendjébe il- tartósabb gyönyörök forrása lesztve. Az „egy iskola — A diákoknak tanítási időegy bérletsorozat" eképpen ben kínalt élő hangversebeváltotta a hozzáfűzött re- nvek az elmúlt évtizedekben ményeket, pillanatnyilag és látványosan zsugorodó iskoegészen pontosan azokat a lai ének—zene oktatásnak reményeket, hogy a tanulók már régen nem a hajóját, végre részt vesznek a hang- hanem lassacskán a mentőversenyeken. Mert azt ko- övét jelentik csupán, az elmolyan senki sem gondol- mélet kurta gyakorlati meghatja, hogy az élő komoly hosszabbítását; de hát mégiszene, merőben ettől a for- csak meghosszabbítását. Ismális húzástóL egyik napról mert hasonlattal: a puding a másikra spontán fölkeltet- próbáját. Ezért felette haszte a diákság érdeklődését, nosak, mégha „kötelező" tüzbe-lnz.ba hozta a szak- ízűek is, tegyem y mellé, munkástanulókat. Kodály hazájában. TerméNem gondolja komolyan szelesen az új szervezési politikai és társadalmi heti- módszer, az ..egy iskola — lapunk, a Magyarország egy bérlet" nem teszi rögcikkírója sem. amikor orszá- vest zenerajongókká a fiatagos adatok papíroslepedőit lókat. Pusztán arról van föllibbentve kukucskál be az szó. hogy a pedagógusok viifjúsági hangversenyekre, gyázó szemeinek kereszttűzészéksoraiban azokra a diá- ben kapnak „leckét" komoly kokra, akik „iskolai időn be- zenéből, nem is annyira lül vannak", vagyis ott kell ..leckeformában", s aztán ellenniük. A felüdülésnek, szó- dönthetik, tanulják vagy rakozásnak szánt zenehaliga- sem, kell ez nekik vagy tás. hangversenyjárás így sem. De a ..lecke" föladatik. lesz. a gyermekek számára s most ez a lényeg. kötelező — olvasni tovább Érdemes várni az ered—. s ennek a köteles.ségtel- ményre. Annál is inkább, jesítésnek gyakran ellensze- mivel a kísérlet nincs teljegülnek. Példa rá a Zeneaka- sen előzmények nélkül, voldémia Háry-koncertjén le- taképpen hát nem is nagyon zajlott balhé. Az elemző úgy kísérlet már. Szegeiden sem. látja, a „vidéki szakmunkás- A Bebrits szakközépiskolátanuió-bérletek hangver- soknak például hosszú évek senyei fegyelmezettebbek, óta — ha nem is tanítási mégis fölvetődik a kérdés: keretek között, mert az ötmégis lesz gáz. még az idén. évben lesz gázunk. A gázt de csak úgy. ha a beveze- mindannyian szeretnénk téshez szükséges teljes ösz- már az idén. de nem minszeget befizetjük, mivel a den áron. A Barátság utcátanács nem ad támogatást, ban kedvezményes áron. taAmennyiben így megfelel, nácsi támogatással vezetik a akkor írjuk alá a papírt, gázt, de a Jerney utcában Hogy mennyibe fog kerülni, már nem. Miért? azt sajnos nem tudta meg- Ügy érezzük, hogy ez mondani, mert vele sem kö- igazságtalansag. mivel a Bazölték. Nos, hogy érthetőbb rátság utcai lakótelephez a legyen a dolog, az elején Jerney utcában felépült 3 kezdem. társasház (3X8 lakás) is 1983 január végén érdek- hozzátartozik, és ugyanúgy lődtem a városi tanács ipari megilleti a kedvezmény, osztályán: Dorozsmán. a Ba- mint a lakótelep többi lakárátá&g ufeái lakótelepen sát. És még valami. Nagyon mikor vezetik a gázt. Meg- szeretnénk, ha lenne egy iltudtam, hogy a Barátság ut- letékes. aki elmondaná, vacában még ebben az évben lójában mennyi is egyáltabevezetik. de a többiben Ián a befizetéshez szükséges nem. azokban csak jövőre, összeg, és konkrétan mikor fgy a Jerney utcában is. fogiák bevezetni a Jerney Alig telt el egy hónap, és utcában a gázt." — Szalma jölt az utcabizalmi, újságol- Gyula levelét idéztük, ván a levelem elején leírSorokban Február 20-i Postaládánkban közöltük Mészáros Lajos levelét, mely a Csongrádi sugárúti troiibuszmegálló áthelyezesével foglalkozott. A levélre a városi tanács vb építési és közlekedési osztályától az alábbi választ kaptuk. „A mostani áthelyezéssel a megálló végleges helyére került, az Északi körútra. A Csongrádi sugárút—Északi körút kereszteződésében most építik a jobbra kanyarodó sávot, ezért vált szükségessé a megálló áthelyezése. A jelzőlámpás csomópont építése megkezdődött. üzembe helyezése még idén, az első félévben várható. Miután az Északi körút burkolatának felső zárórétege is elkészül, lehetőseg nyílik a kijelölt gyalogosátkelőhelyek felfestésére. Jelzőlámpás irányítással a gyalogos kis biztonságosabban közlekedhetnek. A csomópont végleges kialakításáig a lakosság türelmét kérjük." Hegedűs István sándorfalvi lakos észrevétele február 27-i összeállításunkban jelent meg. Panaszát a Volán 10. számú vállalatnál megvizsgálták. az eredményről az alábbiakat írták. „A február 17-én a 8314/452. számú autóbuszjáraton — 10.45 órakor indult Szegedről Sándorfalvára — szolgálatot teljesítő autóbuszvezetőnket és jegykezelőnket, egymástól függetlenül. jegyzőkönyvileg meghallgattuk. Megállapítottuk. hogy tudják, a megjelölt járatnak Szeged Lemezgyár elnevezesü megállóhelyen megállási kötelezettsége van, Sajnos, utólag a konkrét esemenyre nem emlékeztek, határozottan állították viszont, hogy a Hivatalos Menetrendkönyvben előírt megállóhelyeken — amennyiben ott várakozó utasok tartózkodnak — minden esetben teljesítik megállási kötelezettségüket. Megjegyezni kívánjuk, hogy mindketten vállalatunk régi, tapasztalt dolgozói, munkavégzésüket ez ideig igyekeztek a legjobb tudásuk szerint ellátni. Ennek ellenére, különös tekintettel, az autóbusz vezetőjére, ismételten oktatásban részesítettük. felhívtuk figyelmét a megállóhelyek körültekintőbb megközelítésére, az ilyen sajnálatos események elkerülése érdekében. Hasonló jogos elmarasztalás esetén ellene fegyelmi felelősségre vonást kezdeményezünk." összeállította: Ladányi Zsuzsa Elkeseredve kereite fel Indulattal biztósan lehetne szerkesztösegünket Joó Jó- sz idős asszony életét megzsefné olvasónk. A 65 éves, keserítő jelenség felszámomagányosan élő asszony el- lására valamit tenni! panaszolta, hogy körűibe- A Tégi híd lezárásával lehet-e kénvszeríteni fiatalokat a komoly zene szeretetére vagv egyszerűbben: befogadására? Nyilván nem lehet. Sót. nem is szabad! Lenapos náluk sem régi — saját bérletsorozatuk van. s bevált. Legalábbis így szol a fáma... Níkolénvi István lül négy hónapja költözött a Komócsin tér 10. szám alatti ház I. emelet 11. számú lakásába, s azóta a nappalokat főként a szabadban kapcsolatos forgalmi rend változásáról többször is tájékoztattuk olvasóinkat. V. S. olvasónk szerint nem A márciusi Kincskereső Március a tavasz és a forradalmak hónapja, e két témakörre épül a folyóirat márciusi száma. A Csataképek sorozat új darabja (Szecskó Tamás grafikája) Nagyszeben twvételét. a Bem tábornok vezette erdélyi hadsereg egyik legl'enyese'ob haditettét ábrázolja. Lengyel Balázs regényrészlete. A szebeni fiuk ugyanerről a történelmi eseményről számol be. s Bem harcosait idézi Petőfi Négy nap dörgött az ágyú című költeménye is. Tavasz 1919-ben, Heltai Jenő: Szabadság). A tavaszt köszöntik Kerék Imre. Szűcs Imre. Csanádi Imre. Bornemisza Endre és Uiassy József versei. Kovács Lajos novellája (Hogyan lettem látható apa számára) a ..válási árvák" szomorú sorsáról szól. A'sci-fi irodalmat ezúttal a szovjet-orosz Uja Varsa vszkij Molekuláris kávéház című írása képviseli. Folytatódik Jack London Ádám előtt című, az őskorban játszódó regényének közkenytelen tölteni. Lakásá- mindenre kiterjedő részleban ugyanis elviselhetetlen tességgel. Igaza van. de a bűz. Széngázra g.yanak- kérjük. vegye fontolóra, szik, ki is hívta a városgaz- pontról pontra felsorolni vadálkodási vállalat illetékes lamennyi új megálló- és átszakemberét, akitől csak szállóhelyet képtelenség lenannyit tudott meg, hogy az ne. Ezért javasoltuk, lészleálható szagot valamiféle ve- tes információkat az SZKV zeték vagy kazán szivárgá- és a Volán forgalomirányísa okozza, a hiba javítása az tó helyein kérjenek az utaÍKV feladata lenne. Olva- sok. Olvasónk javaslatokkal sónk írt is az IKV-nak, de bőven megspékelt levelét levelére választ ez ideig egyébként a városi tanács nem kapott. Márpedig el-, vb építési és közlekedési kelne a segítség, némi jó- osztályához továbbítottuk. Megoldódott rejtély Lengyel Balázst, aki évekig a lése. Az Örökség rovat a lap szerkesztője is volt, Ja- nemrégiben hazakerült Onikovszky Éva interjúja mu- magyar Mária-siralmat mutatja be a Kincskereső olva- tatja be (Keresztúry Dezső sóinak. A Marx-évfordulóra tollából). A Nevető írodalomemlékezik a folyóirat Freilig. óra Bisztrót/ Gyula anekdorath A ..Neue Rheinische táif közli írói párbajok ctmZeitung" búcsúztatója című mel. A márciusi számot szekölteményének közlésére. A ^ TPegazus őrs naplója rovat pj/nr Mihály. Tildy Katalin. versei a többi tavaszi ünne- Berta Róbert és Csala Képet idézik fel (Lányt Sarolta: roly illusztrálták. „Tizennégy éves kislányom hetente ket alkalommal látogatja a Szegedi Vízművek és Fürdők Gyapjas Pál utcai új, fedett fürket mondta el, továbbá, hogy az intézkedésre azért került sor, mert a vállalat nem tud olyan vízőröket biztosítani, akik a fürdő tedőjét. Fél éve jár rendsze- rületén megfelelő rendet resen úszni, orvosi javaslatra. Eddig soha senki nem kéit tőle személyi igazolványt. Két héttel ezelőtt a pénztárosnő személyi igazolványt kért tőle. Miután közölte, hogy még nincs, nem adott részére belépőt meretlenség a azzal, hogy „a fürdő terüle- mel szemben, tárthatnának. így fennáll a baleset veszélye, de ha a szülő megveszi a bérletet gyerekének, úgy baleset esetén magára vállalja a felelősséget. Sőt, kioktatott az elvtársnő, micsoda lelkiisgyermekemhogy bérletBosszantómozi tére személyi igazolvánnyal jegy nélkül engedem el az nem rendelkezők csak bér- uszodába. holott könnyen lettel mehetnek be". Más- előiordulhat. hogy a rendetnap személyesen kerestem lenkedö nagyobb gyerekek a fel a pénztárost, velem is hátára ugranak, és hiába közölték a fentieket, majd tud úszni, baleset érheti. a pénztárosnő a művezető- Meglehet, értelmi képesnőhöz irányított a dolog ségeimmel van baj. azt még megbeszélése végett. megérteném, hogy 14 éven A múvezetono ugyaneze- aluli gyerek szülői íelügye-, Minden létező és a nézők által fellelhető moziműsorban az szerepelt, hogy a szegedi Fáklya filmszínházban március harmadikától kilencedikéig a negyed hatos és a fél nyolcas előadásokon a jó hírű Adj király katonai című új magyar dokumentarista filmalkotást vetítik. Március 8-án azonban csak a pénztárnál derült ki. hogy a negyed hatos előadáson, minden kiadott műsor ellenére, az előzetes műsorban csak az előző előadásra meghirdetett krimit vetítik, a várt magyar filmet pedig csak az esti előadáson pergetik. Mit tehetett a tántoríthatatlan mozirajongó, többedmagával jegyet vett a két órával későbbi előadásra , fennmaradó idejeben (volt 'bőven) csatangolt egy kiadósat az utcákon. Különösebben nem bosszankodott, hiszen a szegedi mozik mindig megújuló formában jelentkező bosszantásainak egyikével. a legújabbal — találkozott. Sajnos, több emlékezetes filmről a szegedi mozilátogatóknak azok a nem kevésbé emlékezetes boszszúságok is eszükbe jutnak, amelyek vetítés közben érték őket. A legemlékezetesebbek: 1982. június 28-án a Vörös Csillag moziban a délelőtti előadáson a Meztelenek és bolondok című szélesvásznú film első tekercsét normál filmként vetítették. A nézők fütyülését a jegyszedő néni azzal csitítgatta, hogy „tudja a gépész, mit csinál!" A gépész húsz perc múlva elhitte. hogy ö is tévedhet. Ez évben, újév napján a Fáklya moziban a második előadáson a Várlak nálad vacsorura címú filmben a főszereplök is moziba mentek. Amikor az általuk látott film „vége" felirata megjelent, a feltehetően éppen akkor felriadó gépész a szegedi moziban is összehúzta a függönyt... A Filmtékában gyakran maradnak el minden előzetes bejelentés nélkül az előadások. Legutóbb, egy februári pénteken, az Urodüsszeia nézöjelöltjei csalódtak nagyot. De ki tudná elsorolni a hanghibókat. amelyek idejére a vetítés nem állt meg. az előadások alatti többszöri, kénvszerü képélesitéseket. a meghirdetett kísérőműsorok elmaradását. az unatkozó mozialkalmazottak előtérből vagy ruhatárból a nézőtérre behallatszó hangoskodásait. mint sok-sok, bosszankodásra okot adó körülményt. Tény és való, Szegeden kevés a mozik férőhelye. De nemcsak ez bosszantja a város mozirajongóit: jobban kellene vigyázni a filmszínházak dolgozóinak szolgáltatásuk színvonalára. Bőle István