Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

Szombat, 1983. március 19. Családi emlékek A Ezáz éve született Juhász Gy uláról GySri László Gyártelep Házak cigányai. 'ut a dróto.*; a díszhab. Krumplik virágai. Kicsi magvai híznak. Szirmukon cementgyár, Körülötte pedig érdes, idegen nyár. vén por legyeskedik. A kő keserűi. Összesúgnak a krumplik, a fény botfülűi. s ő pírban elúszik. » Veress Miklós Madárhalál Vergődött még a tenyeremben, félig lehunyva kis szemét meg-megróndult — hogy tehetetlen a karmaiban még a lét élet és halál közti görcsben aztán hirtelen elcsitult oly váratlan s annyira bölcsen mint aki érti mi a múlt és az a semmi is miért van: fuldoklás után nyugalom és hogy miért csak belül sírtam annak okát én sem tudom csupán azt, hogy a tenyeremben éppen a halált ringatom és azért csak hogy egyszer engem ringasson így a fájdalom. Fonnyadt virágok A

napokban kerestem valamit. Dokumentumot, valamilyen adatot. Megsárgult újságok, szinehágyott fényképek között kutattam, de nem találtam meg. Viszont a kezembe akadt egy ütött-kopott, salátává feslett dosszié, rajta nagyapám kezeirása: Juhász Gyula. A fedőlap alját a „leltár" tölti ki: egv darab Irodalmi alaphoz írt közlemény; Féja-cikkre írt válasz három példányban; a gödöllői előadás vázlata; az Ipar utcai ház fényképe. A további tételek manapság már olvashatatlanok, azaz egy dátum nagy nehezen kisilabizálható: 1957. június 19 ... Akkortájt gyerekfejjel még nemigen fogtam föl a családot ért kellemetlenségeket: Eörsi Júlia „Tiéd a sírig" című könyvét, pontosabban pamfletjét, továbbá egy Féja-cikket. Az irodalmi körökben nagy vihart kavart esemény óta 26 év telt el. A több mint negyedszázad természetesen a Juhász családot sem kímélte. A költő testvérei közül nagyapám, Juhász Endre 1966ban, keresztanyám, Király-Kőnig Petemé pedig 1976-ban távozott az élők sorából. Haláluk után László bátyámra meg rám szállt a nagy előd még meglevő hagyatéka. Időközben néha eszembe jutott, illene papírra vetnem a költő legközvetlenebb hozzátartozóitól — édesanyjától, testvéreitől, édesanyámtól — hallott történeteket. Igyekezetem őszinte volt, ám mindig közbejött valami. A fakó dosszié ezúttal ellenállhatatlan erővel idézte föl bennem bensőséges hangulatú karácsonyesték, születés- illetve névnapok szellemidézéseit. Beszéljenek tehát az emlékek. Életrajzírók, komoly szavú irodalmi előadók előszeretettel fes-' tették kopottnak és elhanyagoltnak Juhász Gyulát. Nagyapám az egyik ilyen előadás után közvetett úton akarta közölni az előadóval a beállítás valótlanságát. Kéx'ése elől azzal tértek ki: hátha megsértődik az előadó a helyreigazításért. Sértődés ide, sértődés oda, vegye már egyszer tudomásul a közvélemény, noha a költő nem volt soha divatfi, ám kopott ruhában, elnyűtt, kehes cipőben sem járt. Ruháit édesanyja mindig mérték után, Szeged legkiválóbb szabóinál, Steinnél. Szakálnál. később Gyarmathynál csináltatta, miként fehérneműiről és cipőjéről is ő gondoskodott. Mit sem adott nadrágjának élére, ám a tisztaságra, a megfelelő minőségre kényes volt. Bizonyára sokan kézlegyintéssel térnek napirendre e jelentéktelennek tűnő részlet fölött, ám az igazság sohasem lehet mellékes. ha erejével egy hazugságot némítunk el. Egyébként is a külső jellemzője az embernek. Sok esetben elegendő egyetlen elhangzott vagy leírt kedvezőtlen vélemény, amely azután néhány ismétlés és hozzáfűzés után igazságként megy át a köztudatba. Az első ilyen vélemény Kosztolányi tollából eredt, bizonyára nem azzal a céllal, hogy költőtársa és barátja fényképét kedvezőtlenül befolyásolja. Tény: önmagáról gyakran festett kedvezőtlen képet írásaiban, miként önkarikatúrái is igazolásul szolgálhattak a csúnya arckép általános elfogadásához. Nevetséges dolog lenne, éppen nekem, amellett kardoskodtam, hogy nem volt olyan csúnya, mint amilyennek sokan föltüntetik. Nagyapám kifejezetten jóképű férfi volt és — hasonlított bátyjára. A jellegzetes fekete Juhász-szemek — amelyek Kosztolányi szerint koromfeketék voltak és úgy égtek, mint a szurokfekete lángok — mindkettőjük arcán domináltak. Sokszor és sokan kérdezték: valójában miféle betegsége volt a költőnek? A válaszom: nem elsősorban orvosi probléma tragédiája. Az állítás igazolására álljanak itt életének sorsfordító csemenyei, illetve főbb állomásai. 1906 nyarán tanári oklevéllel a Krfihotou- ismert írókegyi. váUa a kultuszminisztert döntést: érdemes'- k talál iák-e arra, hogy olyan he -en kezdje meg pedagógusi működését, ahol írói ambíciójának kifejtésére .alkalom, tér és lehetőség kínálkozik. Augusztus végén jött meg a kinevező- Má umarosszígftre, a piaristák p mnáziumába. A pezsgő pesti élettől és a tiszai tájaktól egyaránt elszakítva, egy határszéli kisvárosban jelöltetett ki működése színtere. Nem bírta sokáig. Egy kis cédulát hagyott hátra lakása asztalán: consummatum est. azaz elvégeztetett. Visszatért Szeged'-e, ahol az otthoni nyugalom, a Tisza, no meg a jóba rátok meghozták életkedvét. 1907 nyarán arculcsapással is fölér az újabb döntés:'szülőföldjétől messzire, Lévára, az ottani gimnáziumba nevezték ki tanárnak. A megoldás: egy hónap elteltével újabb levelet hagy hátra. A „szöveg" ismert: consummatum est. Előbb Pestre szökik, majd ismét szülővárosában Igyekszik felejteni a méltánytalanságot. A következő állomás Nagyvárad, ahol* a premontreiek világi tanára lett. A pezsgő, befogadni kész és újra áhítozó légkörű város — amely a „Nyugat" mellett legszámottevőbb irodalmi csoportosulás, a „Holnap" hazája is lett — meglepő szeretettel fogadta a fiatal költőt. Nagyvárad megfelelne, ám csupán ideiglenes állomás, csupán íelcsillantása a lehetőségeknek. A magyar kultúra minisztériumától'a honi irodalom elhivatott prófétája számára nem telik többre egy szakolcai kinevezésnél. A remények teljesülésére azután pontot tesz a makói áthelyezés. 1914. március 4-én Pestre utazik, ahol egy szállodai szobában öngyilkossági kísérletet követ el. Á következő állomás, mint már annyiszor, Szeged. Lassú gyógyulás a forradalmi hangulat hatására. A háborúellenes mozgalom erősödése ismét értelmet ad életének. Nagyapám egyik feljegyzésében a következők olvashatók: „Végtelen nagy örömöt okozott számomra 1918. őszén az olasz frontra küldött verseskötete és levelezőlapja, melyben bátorit (nem a harcra) és biztat, hogy rövidesen együtt lehetünk. Novemberben, amikor hazaérkeztem, nyoma sincs kedélybetegségének. Minden perce foglalt, fr, előadásokat tart, mi több, a színházi direktórium tagjaként a színház művészeti vezetésére is megbízást kap." Tanácsköztársaság: teljesítőképessége a csúcsponton. Boldog, elég^flett ember. A rendszer célkitűzései és a saját vágyai szinkronban vannak. Ellenforradalom: a megismert és egyszer már megvalósult társadalmi rendért, ha megbukott is, érdemes harcolni. Az eszme továbbra is élteti, ám a kilátástalan küzdelem lassan felőrli erejét. E felvázolt csomópontok világosan mutatják, hogy milyen történelmi szituációk, események adtak neki vitalitást, mikor lehetett egészséges, s hogy milyen ténvezők váltották ki életuntságát. Nem a betegség volt tehát az ok, hanem a körülmények szülték, fokozták fel vagy nyugtatták a betegséget. Ha a Zrínyi utcában járok, a 3-as számú ház előtt mindig kézenfog egy régi emlék A költö anyjának és húgának első emeleti lakásában töltöttem szinte a fél gyermekkoromat. Ültem a széken, könyököltem az asztalon, amely több mint negyedszázada a múzeum tulajdona. Álmomban pedig néha találkozom avval az emberrel akit még akkor is — az 50-es évek elején — visszavárt az édesanyja. * A minap különös álmom vott. A Tisza-parton ballagok. A Roosevelt téren nem akarok hinni a szememnek. A szobor megmozdul, nevemen szólít, maid leiét) a talapzatról és odajön hozzam. »«Eüuserlek" — kuaü velem. Körülnézek. Járókelő számtalan, mégsem tűnik föl senkinek sem. Egv ideig szótlanul haladunk egymás mellett. Oldalt fordítom a fejem. Hasonlít a nagyapámra — állapítom meg. — Mond csak, áll még a Vedres utcai házunk? — kérdezi, majd mintegy magyarázatként hozzáfűzi: — Tudod, édesanyám meg a testvéreim nekem épí tették, de néhány héttel a beköltözés előtt... — Igen. tudom. Találtál egv nyugalmasabb helyet a belvárosi temetőben. Egyyébként ugyanaz lett a sorsa, mint az Ipar utcai háznak. Az irodalmi emlékhelyek lerombolása manapság is nemzeti sportjaink közé tartozik. — Máramarossziget, Léva. Szakolca. Makó és persze Szeged — sorolom az ismert városneveket. — Csak nem földrajzból . akarsz előadást tartani — kérdezi hamiskás mosollyal az arcán. — Szó sincs róla, csupán azt akarom kérdezni, hogyan alakul az életed, ha 1906 szeptemberében egy pesti gimnáziumban kezded pedagógusi pályádat? — Azt hiszem akkor minden másként alakul — válaszolja bánatosan. — Kérlek erről ne beszéljünk. — Az egyik vermedben írod: ,.Volt néhány szép napom .. .* — Így igaz. Amikor például anyáddal játszottam, kifejezetten boldog voltam. Lovagolt a hátamon, nagy párnacsatákat vívtunk, négykézlábra ereszkedve ugattam, egyszóval minden trükköt bedobtam, hogv megnevettessem. Már a vár előtt járunk. Édesanyjáról kérdez. Elmondom, hogy a szellemi és a fizikai frissessége még 90 éves korában is bámulatra méltó volt. Időnként, amikor veled álmodott, éiszaka riasztotta húgodat: .Engedd be Gvuluskát, végre megjött. Nem hallod, hogv dörömböl az ajtón?!" — kérlelte. Balra fordulok, hogv újabb kérdést tegyek föl, de körülöttem csupa idegen. Hova tűnhetett? Visszaszaladok a szoborhoz. Mintha egy kicsit másképp állna a haja. mintha egv csöppet rám mosolyogna .. . Azóta reggelenként helecsipek a karomba. Hiába. Talán mélyen alszom, talán a körmeim rövidek . . . TI1ÉKES ISTVÁN J

eles költőnk, Baróti Szabó Dávid (1739—1819) a „magyarság virági"-nak nevezte szólásainkat, közmondásainkat. Igaza is van, ha jelentésüknek megfelelően használjuk őket. A jó stílushoz éppúgy hozzáfertozik egy-egy szólás, közmondás használata, mint például a változatosság. A virág akkor szép. ha nyílik és illatozik. A szólások és a közmondások akkor teszik stílusunkat mozgalmassá, beszédünket színessé, ha nem változtatunk rajtuk önkényesen. Sajnos. az önkényes változtatgatásra jó néhány példa akad (nem a véletlenül elkövetett vétsegekről beszélünk). Bizony, megesik, hogy két közmonuást összekevernek, mert úgy vélik, hogy így humorosabb, és a mondanivalót is jobban kifejezi. Még ez az utóbbi is alig hihető. Ugyan milyen mondanivalójuk lehet számunkra az alábbi kevert közmondásoknak? Például: Alamuszi macska partot mos; Ki mint veti ágyát, maga esik bele; Addig nyújtózkodj, amig meleg! Első hallásra néhányan talán még humorosnak érzik az efféle kijelentéseket. amelyek sokszor mar az ízléstelenség határát súrolják, mint például: néma gyereknek híg a leve. Hamar rájöhetünk, hogy a nyelv tudatos rombolásáról van szó, s másodszor hallva aligha nevet rajtuk bárki is. Másik gyakori jelenség a szólásoknak és a közmondásoknak az eltorzítása. A mondat második része az elsőnek általában a szo szerinti kiegészítése, esetleg megmagyarázása. Ezzel épp a lényeget vonják el: Aki másnak vermet ós. az sirásó; Addig jár a korsó a kútra, míg el nem lopjak; Ki korán kel, az álmos. Van agyafúrtabb módon kitalált torzítás is. A megállt oennem az Utó szólásunk jelentése: a meglepetéstől magnémultam. Nyelvjárásainkban a következőképpen is ismeretes: megállt a szivem ütője. A torzított változat a következő: megállt a vesemben a velő (jelentése nem változott; kitalálására a veseveló ételnev is hatással lehetett). Az már ritkább, amikor torzítás is, keveredés is történik: Kicsi a borsó, de falra hányják. Az eröltetettség itt már nagyon a szemünkbe ötlik. A szellemességen szívesen derülünk. ezeken a kiforgatott szólásokon és közmondásokon azonban nem. Akik a bemutatott módón használják őket. humoros hatást akarnak elérni, de legfeljebb csak egy fanyar mosolyt kaphatnak szándékukért. Csak a szándékukért, mert az általuk ..alkotott' mondásokat csak enyhe jóindulattal lehet még szellemeskedásnek avagy jópofáskodásnak felfogni. A fonnyadt vagy az út szélén eltiport virág már nem szép, nem illatozik többé. Szólásainkat. közmondásainkat se tiporjuk el, mert éppen lényegüktől fosztjuk meg őket! Ebben a vonatkozásban is érvénvesü! Arany János Letészem a lantot című versének az alábbi mondata: „Ki örvend fonnyadó virágnak, Miután a törzsök kibal?^ M. ZS.