Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-18 / 65. szám

Szombat, 1983. március 19. 18 A „hetes" csere majdnem megbosszulta magát Volán SC—Tatabánya 31-28 (17-11) Üjs/.egedi Sportcsarnok, zők az egész kezdőcsapatot mond nem egy súlycsoport­1500 néző. Vezette: Lázár, lecserélték és úgymond a ban volt Veszter. Volán ifi lépett pályára, csapat! Volán SC: OLÁH Z. — Félre ne értsenek, nem ar­^ _ __ VINCZE (7) TÓTH G (8) van sz°> hogy a fiatalok Budapesten, az Elektromos­JpnVorOna VB Hubai (l), Borbás (1). SZA- ne edződjenek fontos tét- sal mérkőzik, majd vasárnap * flo L SZABADÍTS (6). mérkőzésen, csakhát nem árt 11 órakor Szegeden a Fe­Cs • Konc'zos (kapus) Dobó ésszerűen csatasorba dobni rencváros ellen fejezi be Z (1) Velkey Faragó Ka- őket! Mert ezzel a cserével iclei MNK-küzdelmeit. Bí­tóna ' Edzők-' Boros ' Gy. nem valószínű, hogy siker- zunk a sikeres folytatásban, élménnyel vonulhattak le a hogy 1983-ban is a Volán pályáról két perccel a befe- SC nyeri el a Magyar Nép­(2) jezés előtt, amikor 30-27 köztársasági (1), az éllás. Ez a bemutat- ezüstserlegét! PÁL (7), Bényei (1), Kontra kozás nem hiszem, hogy ön­(3). Cs.: Füredi (3), Pánovics bizalmat adott szamukra Dánia—Magyarország 4:0 (0:0. 2:0, 2:0) Gólütők: Karsten Federsen László, Lesti István. (22:41 p — Andersen), Tatabánya: Hoffmann Schultz (24:12 p — Madsen), Flasch (1), Gubányi Henriksen (46:50 p — Eller, ^AROSÍ JS), Wohner (l), 48:38 p — Clausen). egymással a két Ma egyébként a Volán SC Kupa díszes A magyar válogatott gór- (1) Básü (4) Edzó: Simó Arról nem is beszélve, hogy ós, kiábrándító játékkal Lajos. a nagy gólkülönbségű gyö­B. L. További eredmények: FTC—Elektromos 27-24 (13-12). Veszprémi Építők— megérdemelt vereséget szén- Hétméteresek: Volán: 5/3, zelem is elkelt volna, mert Bp. Honvéd 20-19 (10-8). vedett a nagy formajavulá- jUetve 6 4. son átesett skandinávok tói. Kiállítás: 12., Kiállítások: 8, illetve perc. Franciaország— Spanyolország 1:1 (1-0, 3:1, 3:0) Koreai NDK—Bulgária •5:4 (1:1, 2:1, 2:2) a 31-28-as végeredményt ol- Az MNK hatos döntő ál­illetve 2. vasva szoros, izgalmas mér- lása a 3. forduló után. 1. Szeged (5 p.). 2. Veszprém (4 p.). 3. Bp. Honvéd (3 p), pgfP kőzésnek könyvelhetik el a Az eredmények alakulása: találkozót az országban a 5 p.; 4-1 10. p.: 6-4. 15. p.: kózilabdasportág hívei. Pe- 4—6. FTC, Tatabánya, Elekt­- ,, — - „ „ — Hifi Ps&n n tn1 ci 1 lírtión i'i»v. /I o i \ Teke NB I A SZEOL AK nyerte a rangadót 10-7, 20. p.: 12-8, 25. p.: 14-9, 30. p.: 17-11, 35. p.: 19-13, 40. p.: 21-16. 45. p.: 25-17, 50. p.: 29-19 (!), 55. p.: 30-23. 60. p.; 31-28. A szegedi csapat kitűnően kezdett, s az első 5 percben magabiztos játékkal, három­dig ezen a találkozón, úgy- romos (2—2 pont). Végleg elutasították az NSZK óvását „,. .. , .. . . pont került az NSZK ké- góllal 12-1­golos előnyre ettek szert zilabda-szövetségének már- mény. Ez egyben azt is je­tont tLv ™ ftl~ cius 6'án Amszterdamban lentette, hogy Magyarorszag tűnt, hogy Olah Zoltán ki- beadott óvásának végére, es Csehszlovákia válogatott­? védiasze- Mint ismeretes, a hollan- jai harcolták ki a jogot az gediek kapujat. A fordulat diai férfi kézilabda B-világ- 1984. évi Los Angeles-i u u " bajnokság utolsó játéknap- nyári olimpia; játékok férfi amikor a SS ft a Magyarországi ke^bdatornájan való rész­góllal, 29-19-re vezettek. NSZK találkozón az utolsó a mérkőzés befejezését A teke NB I legutóbbi for- Ekkor ugyanis a szegedi ed- másodpercben lőtt magyar követően az NSZK kézilab­dulójában helyi rangadóra lett az ered­1983. MÁRCIUS 18., PÉNTEK - NÉVNAP: SAXDOR. EDE A Nap kel 5 óra 53 perckor, és nyugszik 17 óra 53 perekor. A Hold kel 7 óra 48 perekor, és nyugszik 22 óra 4 perckor. VlZAULAS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 287 cm (apadó). da-szövetsége óvást nyújtott be arra való hivatkozással, hogy a zsüriasztalon levő óra szerint a vitatott gól két A szegedi NB Il-es női Csere: Török, PACSA, Bán- jg^'tovetően^ft ** röplabdacsapatoknak nem fi. Edző: Bezdán István. kővetően esett. Eredmények. Nők: SZEOL valami jól sikerült a tavaszi került sor Szegeden. A két régi rivális összecsapását meglepő biztonsággal nyerte a hazai pálya előnyét él­vező SZEOL AK. Apró, mégis döntő hibák Ifjúsági mérkőzésen: Az óvást első fokon már Sz. korábban elutasították, s AN-DÍXÉr SC 6:2 második forduló - veresé- Építők Spartacu^-Feróogló- ^Yn^^K^ 2448:2343. Pontszerzok: 'Ab- get szenvedtek. A Spartacus bas y.g — ..Láw* A rt O .wvcKfszc .4(1/1 lc'rcí+Almcl. c\-ici44r.l —, t: M rahám 452, Gombos 404, Építőknek ezúttal a rutinos, da - Szövetség (IHF) újabb „ ... , _ , ._„ .. ,,. , Bcs. Előre Spartacus—DÉ- úlé6én véglegesítette a tor­BeiTiathne 404. Fodor 403, veretlen éllovas volt .az el- L£p sc 3:2 (14> _5,12, nan kihirdetett sorrendet. Illetve Lónnczne 424. Óhat- enfele. A változatos mér- ,3) Nái mérközés Békésc.sa ne 401- ko/fse" lehetoseget ^ Vezette; Vígh, Faragó. Férfiak: DÉLÉP SC-Cse- «ataBtottak e as^gediek apró, mégis jelentós hiba­pcl SC 6:2 4932:4841. Pont­szerzők: Deák 870, Ster 852, ik miatt. A találkozó vég­Az IHF-zsüri — amelyben Paul Högberg elnök (svéd). DÉLÉP SC: NAGYNÉ, Mé- Alberto Román (spanyol) és szaros. Farkas, BIHARI, Pá- Ottó Schwarz (svájci) tagok vó. Frank. Csere: DR. MIL- foglaltak helvet— megerösí­László. lásponlot. Bernáth 83), Fekete 817, il- kime"eteIff J^*0" LASS1N, Bárány, Hosszú, tette az előzőekben is han­letve Medgyesi 854, Debre- V1SO'4,a; ír „ /jS ,a Kasza, Wagner. Edző: Nagy goztatott hivatalos IHF-ál­czen' 883 negyedik játszmaban terd­sérülést szenvedett, nem tud­ta folytatni a küzdelmet. C.'L. i..|Z. 'OO A DÉLÉP SC csapata sok­OZeKSOS-fUtaS OO kai jobb teljesítményt nyúj­tott, mint az idénnyitón, so­A Kiskundorozsmai HOD- káig úgy látszott. győzto­GÉP SC tömegsport-bízott- sen térhet haza. A máso­sága március 20-án, vasár- dik és harmadik játékrész­nap délelőtt Széksós-futás ben minden tekintetben job­napolsz hk, TT * rdCgek' 3 labVrér:^lmúRbánV1ké"t PT^ÉÖZTK) napot rendez a HÖDGÉP folytatásban azonban a kn- rangofi tornán vettek részt. dorozsmai gyaregysege es a tikus pillanatokban rossz vidéki úttörő 11 A kor­széksósfürdő közötti szaka- nyitásaik és nyitásfogadásaik osztályú csapatok bajnoksá- "gának"u. fordulója Szentes. szon. A resztvevők 9 ora- miatt a csabaiak kereked- gának L fordulója, újszegedi Eredmények: SZEOL AK­kor gyülekeznek a gyáregy- tek felül. Sportuszoda. Eredmények: Békéscsaba 11-3. -Tatabá­ség portáján (Szeksósi ut Ferroglóbus-Sz. Építők SZEOL AK-Szolnoki VSE nya 2-11, —Szolnok 2-12, 54), es fel 10 órakor vag- Spartacus 3:2 (12. 9. -5, n.2> -Szentesi Vízmű 5-4, -Szentes 8-2, -HVSE 15-4. nak neki. hogy teljesítsék a —10, 9). Női mérkőzés. Sze- —Tatabánvai Bányász 2-8. Végeredmény: 1. Tatabánya közel 5 km-es távot. A szer- ged. Vezette: Ribizsár, Papp- Végeredmény- 1 Tatabánya ÖTVENÉVES Talcács László (sz. 1933.), a bat­tenyai gimnázium Apáczai-díjas (1930) igazgatója, országosan is­mert nevü helytörténeti kutató, a Battonyai Füzetek szerkesztő­je­SZÁZHETVEN ÉVE srü letett Chrtstlan Friedrlch Hebbel (1M3—1863i német kiiltó és drámaíró. A lélektani elem­zés mélysége, a költői nyelv szépsége, a drámai bonyolítás színvonala valamennyi német pályatársa fölé emeli. HUSZONÖT ÉVE halt meg Jáki Gyula <18S«— 1958) egyetemi tanár, a szegedi sebészeti klinika igazgatója, az. orvosegyetem rektora (1957—58). Kutatási területe a rákos és fe­kélyes megbetegedések kutatása volt. Orvostörténeti cikkeket is írt. Széles körű társadaLmd és kulturális tevékenységet fejtett ki. KISSZÍNHAZ Este 7 óraikor: Hongkongi pa­róka — Uray 1. bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4. fél 6 és három­negyed 8 órakor: Mindent for­dítva (színes szovjet). Fáklya: háromnegyed 3. ne­gved 6 és föl R órakor: Bomba­nő (színes m. b. amerikai, csak 16 éven felülieknek, ni. helyár­ral). FUmtéka (Móra Ferenr Muzc­um díszterme): Az orrszarvú (színes amerikai, este 6 órakoT). OGYFUETE8 GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (l3(53-asl este 8 órától reggel 1 óráig csak sürgős esetben. BAI.ESFTI. SERPSZET! ES UROtÖGlAl FELVETEM ÜGYELET Ms ? balesetet szenvedett sze­I mélyeket Szegeden a II. sz. Se­I bészetl Klinika (Pécsi u. 4 ) ve­szi fel. sebészeti és urológiai ' fel zé'elí ügyeletet az I. sz. Se­j bérzeti cUínlka tart. I orwvn-ltfisvnsi rtGYET.FT Ma 15 órától 19 óráig a Lenin kit. '•«. szám aisti! kör­zeti gyermekon.-o.si rendelőben, i« órától 24 ori.lg » Gvermek­klinlka ambulai r ájan. 0 óra 'a reggel 6 óra közöl'. « Gyermek­klinikán (Korán;*! fasor 18.) és 3 Városi Cyc r-kkórházban •JJszeged. Odesszai kr:.. S7.) táriénik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOST IJGYEUET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 óralg szombat reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szered. Zöld Sándor u 1-3. Telefon* 14-420 S. O. S. LEI KriFGEl.Y­SZOIG.VLAT Mindennap este 7-től reggel 7 >rálg- Telefon: 11-0(10. 17.45: Gyermekeknek 18.15: Ismeretterjesztő műsor 18.45: Népzene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 2.. magyarul 20.00: Galaktika — 2. 21.00: Szórakoztató, zenés műsor 21.45: Tv-hiradó 2., szerb­horvátul BUKAREST 14.30: Német nyelvű adás 16.30: Autóvezetőknek 16.45: Gyermekeknek 19 00: Tv-hiradó 19.20: Gazdasági figyelő 19.30: Az em-beii test 19.45: Egy dal 19.50: Világhíradó 20.15: Téves kapcsolás — román játékfilm 21.15: Tv-hiradó SZOMBAT DELEI.OTT BUDAPEST L 7.55: Tv-torna (ism.) 8.00: lskola-tv 8.40: A pécsi körzeti stúdió műsora (ism.) 9.00: Csillagok küldötte — 11. 9.20: Magilla Gorilla (ism.) 9.55: Jégkorong VB — Magyarország­Bulgária 12.20: Autó-motorsport (ism.) 12.40: Képújság ESKil Második és harmadik hely A SZEOL AK fiatal vízi- legjobb mezőnyjátékos: Csa­> (SZEOL AK). Vidéki úttörő II B kor­osztályú csapatok bajnoksá­vezők öltözési és fürdési le- Takács. Ifj' 2. Szolnok, 3. SZEOL AK, .„,,_., ^ 2. SZEOL ÁK, 3. Szentes, 4. Szentes, 5. Békéscsaba, hetoseget biztosítanak, azon- Sz. Építők Spartacus: DO- 4. Szolnok. A kék-feketék- 6. HVSE. A harmadik he­kivui emleklapot nyújtanak BOS I.. Horváth, Juhász, nél Bólya László, Tőrök Ti- lyen végzett szegedi együt­át a sikeres vállalkozóknak. Dávid, DOBOS ZS., Bárth. bor. Nagy Péter. Mándoki tes tagjai: Tóth Sándor, Osz­Attila, Csapó István, Szabó lánczy Péter, Kiss Norbert, 1 r r m r | •• • rr Zoltán, Oszlánczy András lusáqi es serdülő- és °rosz Balázs kap°u ^ ** téklehetőséget bajnokságok Az országos ifjúsági és Szarvasi Főiskola Spartacus torna legjobb kapusa: Kapui ver Sarandt László, edző: serdülölabdarúgó-bajnokság -Bt-zc.sc.sabai Előre Sparta- Csaba (Tatabánya), legered- ta'^nvesebh ' iátékosá­szegedi csoportjában a tava- cus 3-u (1-5), H. Kun Bela ményesebb játékos: Gebauer „ak 7 25 gólt^ szerzett Sza­s/.i III. forduló mérkőzést-i: SE—Orosházi MTK 1-0 (0-0), . . . . ... , aal\ t szerzett z>za rendezték. Kzc-gésii Dózsa-HÓDGÉP (Tatabanya) 15 góllal, bo Zoltán bizonyult. Eredmények: METRIPOND SE II. l-l Ifjúságiak: DÉLÉP SC— (0-1), Békés—Mindszent 3-1 «r • 1 1/ • . 1 • 1 SZEOL AK 0-1 (0-1). SZVSE (3-0). Szabadnapos: Füzes- leniSZfend O Ki SS I O tí I O n D O n -HODGÉP METRIPOND gyarmat. Kuczora Attila, Szittya Gá bor. Szabó Zoltán, Kánitz edző: Papp Zoltán, Szilágyi Zoltán. Sze­István. Oszlánczy öt, míg berényi Csaba, Vörös Imre, Szabó négy gólt szerzett. A Balla Sándor, Várhelyi Oli­SE I. 2-2 (0-1). H. Szutző La­jos SE—Gyulai SE l-l (0-0), Szarvasi Főiskola Spartacus —Békéscsabai Előre Sparta­cus 2-4 (0-1 j, H. Kun Béla SE—Orosházi MTK 2-0 (2-0), Szolnoki SI—Füzesgyarmat 5-0 (1-0), Szegedi Dózsa— HODGÉP METRIPOND SE II. 1-0 (1-0), Békés—Mind­1. SZEOL AK 2. Békéscsaba 3. Il.MSE I. 18 17 1 - 114- 8 85 18 17 - I 125- 9 34 18 11 4 3 77-15 26 szent 2-0 (0-0). Nagyszénás. 1. SZEOL AK 2. HMSE I. 3. II. Kun B. SE' Szabadnapos: 19 14 4 1 75-10 32 19 14 3 2 67-18 31 19 II 3 5 58-19 25 Serdülök: DELÉP SC— SZEOL AK 1-4 (0-2). SZVSE —HODGÉP METRIPOND SE 1. l-l (0-1). H. Szabó Lajos —Gyulai SE l-l (1-0), A megyei I. Obztál.vü ifjúsági bajnokság XVII. fordulójának eredményei: Alsóvárosi MAV— Csongrád l-l (l-O). Fábiánsebes­tyér.—KSZV SE 2-1 (2-0). Kls­kundorozsma—Szentesi Vízmű 4-3 (3-0). Szentesi Kinizsi—Táré 6-1 (4-1), Apátfalva—Tisza-0| KSK 0-3 (fl-2). Kisteleik—Makó 2-3 (1-2), Mártely—Sándor falva l-l l-l). A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság legutóbbi fordulójának ererimenyei: s; Postás—S :ek­kutas 3-0 (1-01. s-egvár—Algyö 1-2 (1-2). Csanyteíek-Asottha­lom 6-0 (2-0). Zákánv.szr ,-—Bor­dány 0-0. Ambrózíalva—dohh­szék 4-0 (4-0). Szőreg—Nagymá­gocs 1-2 (l-l). CsanRidpalota— Mihálytelek 1-2 (0-1), Mórahalom —Pitvaros 7-1 (2-0). Az újszegedi Sportcsarnok igazgatósága szabályozta a Kisstadionban levő műanyag borítású teniszpályáinak használatát. Március 21-től a következő jogcímeken lehet játszani a pályákon. Bérleti szerződés alapján, amely minimum háromhóna­pos időtartamra köthető. 60 perces pályahasználatért a felnőttek 80 Ft-ot. mig a diákok 60 Ft-ot fizetnek. A bérleti szerződést kötök tor­számmal ellátott, névre sző­lő bérletkártyát kapnak, amelyet mindenkor fel kell mutatniuk. Bérleti szerzödes hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 3 óráig köt­hető. Esetenkénti bérléskor fel­nőtteknek 120, diákoknak pe­dig 60 Ft-ot kell fizetniük a Sportcsarnok l-es számú por­táján. Az óradíj befizetése­kor nyugtát kap a pályabér­lő, amelyet ugyancsak fel kell mutatnia a játék meg­kezdése előtt. A pályák hétfőtől szom­batig reggel 6 órától este 10 óráig, vasárnap pedig rég­gé! 6 órától délután 2 órá­ig használhatók. A zavarta­lan üzemelést és a pátyarend betartását a felügyelő biz­tosítja. nntíi BUDAPEST 1. 8.00: Tv-tuma (ism.) 8.05: Isköta-tv Közben: 9.50: l*>LtescM-soláa 11.10: Képújság 13.35: lskola-tv (ism:) 15.10: Uunepck, évfordulók. A Tanácsköztársaság évfordulójára 15.40: Hírek 15.45: Felelet — 6. (ism.) 17.15: öt perc meteorológia 17.20: Képújság 17.25: Keresztkérdés 18.00: Kalendárium . 19.10: 1\-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hiradó 20.00: Miért nem hfvta Evanst? — 2. 30.55: Hernádi Judit műsora 21.23: ötietmeccs 22.55: Tv-híradó 3. 23.05: Turné 1983. A Budapesti Filharmónia Társaság Japánban BUDAPEST 2. t 20.00: Falusi esték 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Messidor — svájci film 23.20: Képújság BELGRÁD 1. 8.40: Művelődés 8.55: Tv-naptár 9.05: Német nyelv 9.45: Talalós kérdések 10.00: A glagolita írásmód 16.30: Videooldalak 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.40: Hírek 17.45: Gyermekeknek 18.15: Régi mesterségek 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó 20.00: Filmsorozat 21.00: Könnyűzene 21.45: Tv-napló 22.00: A szív kulturája 23.30: Hírek BELGRÁD 2. 18.15: Művelődés 18.45: Zene 19.00: Tudományos beszélgetések 19.30: Tv-híradó 20.00: Komoly zene 20.50: Zágrábi körkép 21.05: Ember és idő 21.35: Játékfilm ÜJVJDÉK 16.40: Müsorkalauz 17.00; Tv-hirado magyarul és azerb-horvatol ,, KOSSUTH 8.27: Beszéd és elme­betegségek 8.37: A titkos házasság — részletek 9.30: Kikerikirály 10.05: Dominó — 2. 10.35: Maria Abariendos — Somlyó Zoltán verse 10.40: Népdalok 11.00: Gondolat 11.45: Ránki György: Quo vadis? — két coreo­szimfonikus tétel 12.45: Hét végi panoráma 14.02: Híres énekesek dal­f el vételei női 15.05: Révkalauz 15.35: Kórusainknak ajánljuk 16.00: Mit üzen a rádió? 16.33: A Sebő-együttes összes fslvvte.!e — 2. 17.05: Oltárok árnyékában — Mikolaytis-Putinas regénye ' 17.53: Ferrueoio Tagliavint operairiiVkat énekel 19.15: Andrés Segovla saját atiralaiból gitározik 19.42: Rendezte: Cserés Miklós dr. —Félhomályos zóna 20 35 : OrvreUkedvelőknek 21.3J: Környezetvédelmi magazin 22.30: A rádió lemezalbuma 23.37: Népzenekedvelőknek (1.10: Melódiákoktól PETŐFI 8.05: Tömegdalok 8.33: Slágermúzeum 9.33: „Csikágói fiúk" — Hamburg utcáin 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.40: Nótamuzsika 13.15: Gyermekeknek 14.00: A Petőfi rádió zene­délutánja 17.30: ötödik sebesség 18.35: Válogatott felvételek — Szentkuti Pál szórakoztató­zenei összeállítása 19 .40: N ótaked v e 1 őknek 20.35: Iránytű 21.35: Ritmus! 22.05: James Galway népszerű műveket fuvolázik 22.30: A gazdaság és az ÚJ növekedési pálya 23.20: A legvidámabb fickó — részletek 3. MŰSOR 9.00: Mai magyar irodalom 9.30: Japán dzsessz­lelvételekből 10.00: Szimfonikus zene 11.59: Hangverseny magyar zeneszerzők műveiből 13.07: Örkény István: Babik 13.17: A Rádió Dalszínháza — Az ügyefogyott ügyvéd — zenés játék 14.35: Baross Gábor népzenei feldolgozásaiból 15.09: Romantikus zene 16.13: Mi újság a magyarországi opera­színpadokon 17.13: Muzsikáló fiatalok 17.43: Újdonságainkból 18.23: Hi-figyelő 19.05: Reneszánsz kórus­muzsika 1 19.35: Kapcsoljuk a Zene­akadémia nagytermét 21.99: Opera-művészlemezek 22.30: Szabó Gábor dzsesse­együttese játszik 22.59: Ázsiai zenekultúrák SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH 8 30: Családi tükör 9 00: Mit, hol, mikor, hogyan? 0.15: Színes népi muzsika m.05: Víkendbörze 13.25: Orvosi tanácsok PETŐFI 8.05: Sándor Judit, Szönyi Olga, Bartha Alfonz és Rhdnai György enekel 9.00: Isten hozta, Csortos űr! 10.00: Szombat délelőtt É2.992 Jó ebédhez szól a nóta J

Next

/
Thumbnails
Contents