Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-02 / 51. szám

6 Szombat, 1983, március 5. Kupaszerda Ünnepi meg­emlékezések Harmincöt esztendővel ezelőtt. 1948. február 29-én bontott zászlót az MHSZ jogelődje, a Magyar Szabad­ságharcos Szövetség. A meg­alakulás élvfordulójára, az eltelt három és fél évtized eseményeire emlékeztek kedden az MHSZ országos központjában. Kiss Lajos vezérőrnagy, a szövetség főtitkára szólt a szervezet alapító tagjainak, veterán­jainak. egykori és mai akti­vistáinak, az MHSZ jelen­legi. mintegy 300 000 tagjá­nak nemes, odaadó munká­járól. Ez alkalommal több MHSZ-dolgozó elismerésben részesült. A megemlékezés a Szabadságharcos Szövet­ség indulója archív felvéte; lének meghallgatásával ért véget Közel háromhónapos téli szünet után ismét a nem­zetközi labdarúgó kupaküz­delmek következnek. Mind­három kupában — BEK, KEK és UEFA Kupa — a negyeddöntők első mérkőzé­seit játsszák ma, szerdán délután, illetve este. • A párosítás néhány elő­rehozott döntőt ígér. A BEK-ben az Aston Villa —Juventus összecsapást kí­séri a legnagyobb érdeklő­dés. (A belgrádi és az újvi­déki televízió ma este 8 órától ezt az összecsapást közvetíti). Mindkét együttes a várakozás alatt szerepel a bajnokságban,, ezért, profi együttesekről lévé szó, Ros­siék és Morley-ék egyaránt a kupában kívánnak vigasz­talódni. Az Aston Villa minden bizonnyal megnyug­tató előnyt akar szerezni a torinói visszavágóra. Kérdés: vajon hányszor veszi be a védekezés nagymestereinek kapuját? A Dinamó Kijev az NSZK bajnokát a Ham­burger SV-t fogadja. A kije­viek még nem kezdték meg az új bajnokságot, a Ham­burg viszont tartja kitűnő formáját. A KEK-ben két "találkozó Internazionale—Real Madrid, — Auslria-Wien— Barcelona — ígérkezik ér­dekesnek. A madridiak for­mája az utóbbi időben ál­landósult. az Inter viszont sokat botladozott az elmúlt hetekben. A Barcelona a bécsi Práter-stadionban nél­külözni kénytelen szuper­sztárját. a betegeskedő Ma­radonát. Az UEFA Kupa sláger­mérkőzésén a Róma—Ben­fica összecsapáson az örök városban, Európa legjobb középpályás-sorával — Con­ti. Falcao. Prohaska, Ance­lotti — rendelkező római piros-sárgák minden bizony­nyal megnyugtató előnyt szereznek a lisszaboni visz­szavágóra. T. I. BEK: Widzew (lengyel)— Liverpool (angol). Aston Villa (angol)—Juventus (olasz), Dinamó Kijev (szov­jet—Hamburger SV (NSZK­beli). Sporting Lisboa (por­tugál—Real Sociedad (spa­nyol). KEK: Paris SG (francia) —Waíerschei (belga). Aust­ria-Wien (osztrák)—Barcelo­na (spanyol) Internazionale (olasz) Real Madrid (spa­nyol). Bayern München (NSZK-beli)—Aberdeen (skót). UEFA Kupa: Bohemians (csehszlovák)—Dundee Uni­ted (skót). Kaiserslautern (NSZK-beli)—Craiova (ro­mán). Róma (olasz)—Benfica (portugál), Valencia (spa­nyol)—Anderlecht (belga). Birkózás Borbola és Kiss I. sikere Asztalitenisz NB I Jól hajrázott a DÉLEP SC Legutóbb Veszprémben álltak asztalhoz a DÉLÉP SC NB l-es férfi asztalite­niszezői. ahol a helyi Vo­lánnak mindenképpen győz­nie kellett volna, hogy el­kerülje a kiesést. A hazai­ak elszántságát, önbizalmát növelte az is. hogy a kato­náskodó Aranyosit a sze­gediek a szakberkekben még nem „jegyzett" 18 éves Szabóval igyekeztek pótol­ni. A kezdés a DÉLÉP-nek si­került jobban. 3:2-re, majd 6:4-re vezetett. Az előny megszerzéséhez jelentősen hozzájárult Kovács Bénák, valamint Szabó Bánkúti bra­vúros legyőzésével. A továb­biakban egyenlítettek a veszprémiek, sőt. 9:8-ra ők vezettek, amikor Bánkúti egy nyert játszma után 17:13-ra elhúzott Szos-znyákkai szem­ben. A 16 éves szegedi fiú — aki nem játszott jól ezen a napon — küzdenitudásból je­lesre vizsgázva, fordítani tu­dott. A csapatok 11:11-ig fej fej mellett haladtak, majd a hajrát megnyitó, ragyogó­an játszó Kovács követke­zett, aki biztosan nyert Bánkúti ellen. Már csak egy győzelem kellett a vég­ső sikerhez, ám kettő lett belőle, mert Pótári erős tenyeres pörgetéseivel dr. Bodrogit. Szabó pedig Me­layt késztette megadásra. A DÉLÉP SC együttesé­ben Kovács (4 győzelem) kiemelkedően játszott, Pó­tári (3) fontos találkozón nőtt fel a feladat nagysá­gához, Szosznyák (3) és Berta (2) most harcosságuk­kal tűntek ki, míg a fiatal Szabó (2) lélektanilag fontos győzelemmel járult hozzá a szegediek 14:1 l-es sikeré­hez. A veszprémiektől dr. Bodrogi 4, Bénák 4, Melay 3 alkalommal nyert Figyelmeztető vereség Meglepő vereséggel sza­kadt meg a CSOMIÉP NB l-es asztaliteniszezőinek szép sorozata: hazai kör­nyezetben 13:12-re kikaptak a Fővárosi Vízművek csa­patától! A mérkőzés még úgyis biztos hazai győzel­met ígért, hogy a belázaso­dott Timár nem vállalta a játékot. Nem így lett, mert a rossz napot kifogó, gyen­gén játszó Csaba Zoltán „eldöntötte" a mérkőzés sorsát. A kisiklást — remél­hetően az volt — a DÉLÉP SC és a Ganz-MÁVAG elle­ni rangadókon feledtethetik a vásárhelyiek. A vendégektől Majer I. 4, Lakatos 4. Nagy 3, Majer II. 2, a CSOMIÉP-től Kollár 4, Balogh 4, Pintér 2. Csa­ba 1, Gergely 1 győzelmet szerzett. A hét végén felnőtt I. osz­tályú országos szabadfogású birkózóversenyt rendezett az SZVSE. Kossuth Lajos sgt.-i sportcsarnokában. A vasutas­versenyzők közül Borbola és Kiss I- az első helyen vég­zett súlycsoportjában. Eredmények. 48 kg: 1. Gyu­lai (FTC). 2.' Maros völgyi (Haladás VSE). 3. Seres F. (H. Szondi SE). 4. Dóczi (SZVSE). 52 kg: 1. Tóth F. (H. Bocskai SE). 2. Retkes (Csepel SC), 3. Gazdag (PMSC), 4 Fodor (SZVSE). 57 kg: 1 Nagy B. (FTC). 2. Kovács B. (SZVSE) 3. Mig­léczi (DVTK). 62 kg: 1. Or­bán (Csepel SC), 2. Bátka (Pásztó), 3. Kiss (Bp. Spar­tacus). 68 kg: 1. Borbola (SZVSE), 2. Tóth L. (Duna­újvárosi Kohász). 3. Jászkai (DVTK). 74 kg: 1. Fehér (FTC). 2. Jáger (Csepel SC), 3. Kocsi's J. (Bp. Spartacus). 82 kg: 1. Nagy L. (Csepel SC) 2. Deák (DVTK). 3. Pepó (FTC). 90 kg: 1. Kissi. (SZVSE), 2. Molnár G. (Bp. Honvéd). 3. Szakkai (Bp. Spartacus). 100 kg: 1. Ilonka (FTC), 2. Netz (DVTK). 3. Fodor (DVTK). +100 kg: 1. Kőfal vi (FTC) 2. Szemerédi (Haladás VSE), 3. Taricska (H. Bocskai SE). A verseny előtt a sportpá­lyafutását befejező Csikós Ferencet köszöntötte Debre­czeny Pál, a Csongrád me­gyei TSH elnöke és Halász Antal, az SZVSE ügyvezető elnöke. A sportvezetők érté­kes ajándékokat nyújtottál; át a kitűnő versenyzőnek. * Az SZVSE birkózói továb­bi eseményeken is eredmé­nyesen szerepeltek. Szelki Ottó országos kö­töttfogású emlékverseny. Bu­dapest. 52 kg: 6. Bönde. 74 kg: 2. Sipos. 90 kg: 6. Birkás. * Területi úttörő B korcso­portos kötöttfogású verseny. SZVSE sportcsarnok. 35 kg: 1. Varga. 2. Balogh. 41 kg: 1. Csikós. 2. Vesze­lovszki. 45 kg: 1. Farkas. 49 kg: 1. Kovács. 3. Bata. 53. kg: 1. Lengyel. 58 kg: 3. Fu­lai. 63 kg: 1. Höhn, 68 kg:l. Simon. +68 kg: í. Kovács, 3. Engi. A' ""- >*­* fi Területi ifjúsági' szábadfo­gású egyéni bajnokság, Oros­háza. 52 kg: 2. Kiss Zs.. 3. Ti­már. 56 kg: 1. Laczkó, 2. Je­nei. 3. Kasza. 60 kg: 1. Je­lenfy 65 kg: 3. Biacsi. 70 kg: 1. Kálmán. 2. Lengyel. 75 kg: 2. Gyuris. 81 kg: 1. Lengyel. 87 kg: 1. Csányi, 2. Csonka. 3. Délley. +87 kg: 2. Berei. Péter István Franciaor­szágban Kiss Tstván pedig Bulgáriában és Törökország­ban lép szőnyegre a közel­jövőben. Kézilabda r w Nemzetközi DELEP-torna A DÉLÉP SC kézilabda­szakosztálya március 4—5— 6-án a Szöregi úti sporttele­pen nemzetközi kézilabda­tornát rendez, melyen a DÉLÉP SC mellett a román Oradea Constructorul, a Komlói Bányász és a Békés­csabai Előre-Spartacus gár­dája küzd a kupagyőzele­mért. A program: Március 4., péntek: Komlói Bányász— Oradea. 16. DÉLÉP SC—Bcs. Előre-Sp.. 17.30. Március 5., szombat: Oradea—Bcs. Előre­Sp., 15. DÉLÉP SC—Komlói Bányász. 16.30. Március 6„ vasárnap: Bcs. Előre-Sp.— Komlói Bányász, 9, Oradea— DÉLÉP SC, 10.30. A DOROZSMAIAKÉ A KUPA A DÉLÉP SC és az Ezer­mester úttörő- és ifjúsági kereskedelmi vállalat a Szó­regi úti sporttelepen ren­dezte meg teremkézilabda­kupaküzdelmét. A döntőt a Kiskundorozsmai 1. sz. isko­la és a JATE Ságvári gya­korló iskola csapata vív­ta. 1—2. helyért: Kiskundo­rozsma I.—JATE Ságvári 23-11 (9-4). 3—4. helyért: Madách u. —DÉLÉP SC 15-12 (6-6). 5—6. helyért: Sándorfalva —Szőreg 35-13 (19-8). 7—8. helyért: Kiskundo­rozsma II.—Béke u. 16-15 (9-6). Az 1—3. helyezett csapatok éremdíjazásban részesültek, a Kiskundorozsma I. sz. is­kola gárdája újabb egy évig védi a vándorserleget, va­lamint elnyerte az Ezermes­ter Vállalat különdíját is. A legsportszerübb csapatnak járó díjat a Béke utcai ál­talános iskola nyerte. A leg­jobb kapus: Lajkó Péter (Kiskundorozsma I.), a leg­technikásabb játékos: Kisis­tók András (JATE Ságvári), gólkirály: Szűcs Mihály (Sán­dorfalva) 63 góllal. Ar UTTÖRÖ­TAVYRASZOK VERSENYE A Balázs Béla Ottörőház és a szegedi Rózsa Ferenc rádióklub szombaton, február. 20-án ren­dezte meg a Lenin Ifjú Távlrá­szá elnevezésű verseny város1 fordulóját. A bajnokságban elsd helyezést ért el Jankó Imrei második lett Tliviki Andrea (mindiketten a Móricz Zsigmond Altalános Iskola tanulói). A harmadik helyen Kónya József (Gagarin iskola) végzett. tik hárman Indulhatnak a március 5-i megyei bajnokságon. SORSOLÁS 'A Közép-magyarországi NB-s ifjúsági bajnokság szervező bi­zottsága az idei bajnokság sor­solását március 5-én, szombaton délelőtt fél 11-kor tartja Szege­den, a városi Sportfelügvelősé­gen. (Szeged. Széchenyi tér 11.). Tollaslabda A FAY UTCÁBAN JÁTSZIK A VÁLOGATOTT A március 2-1; szerdal előké­születi mérkőzést a magyar lab­darúgó válogatott a Fáy utcá­ban a Vasas salakos edzöoályá­ján játssza le 14.IS órától az utánpótlás válogatottal. Ezt kö­vetően még egy mérkőzés van a délutáni programban, a nagy­pályán a Vasas—Galenika (jugo­szdáv) KK-találkozó. DÖNTETLEN AZ ELSŐ JÁTSZMA A legjobb négy közé Jutásért zajló férfi sakkvilágbajnoki pá­rosmérkőzés első összecsapása a két szovjet rivális. Kaszparov és Beljavszkij között döntetlennel fejeződött be. A korábban füg­gőben maradt partit a 64. lépés­ben adták döntetlenre a felek. Kaszparov vezette a világos. Beljavszkij a sötét bábukat. 1985. MARCLLS 2., SZERDA — NÉVNAP: LUJZA A Nap kel 6 óra 24 perckor, és nyugszik 17 óra 29 perckor. A Hold kel 21 óra 24 perckor, és nyugszik 8 ura 13 perckor. VIZALLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 130 cm (apadó). ÖT ÉVE, 1978-ban e napon lőtték fel a Szovjetunióban a Szojuz—28-at: ezzel először indult olyan űrha­jós a világűrbe — Vladimír Re­mek csehszlovák repülőtiszt személyében —. aki nem „űr­nagyhatalom" állampolgára. Az­óta lengyel, NDK-beli. bolgár, magyar, vietnami, kubai, mon­gol, román és francia űrhajós is járt szovjet Szojuzzal az űrben, vagyis eddig összesen 12 nem­zet fiait vonták be szovjet űr­repülésbe. Bennünket ezek kö­zül az expedíciók közül — ért­hetően — leginkább az hozott lázba, amelyben Farkas Berta­lan vett részt KTSSZINHAZ Este 7 órakor: A korona aranyból van — József Attila­bérlét. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után fél hat és három­negyed 8 órakor: Ezüstnyereg (színes olasz western. II. hely­árral). Fáklya: háromnegved 4, ne­gyed 6 és fél 8 órakor: A ban­da fogságában (színes szovjet). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13/53-asl este 8 órától reggel 7 őrálg csak sürgős esetben. BAI FSET1. sméSZETl ES UROLOOIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyekei Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.1 veszi fel. sebészeti felvétel) ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika. (Pécsi u. 4.) urológiai felvételi Ugyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. GYERMEKORVOSI ÜGYEI.FT Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben 19 árától 24 őrálg a Gyermek­klinika ambulanrfálán. 0 óra és rpggel 8 óra között a Gyer­mekklinikán (Koránvi fasor 18.1 ás a Városi Gyermekkórházban (Oiszeged. Odesszai krt. 37.) tör­•énik a sürgős esetek orvost ellátása. ÉJSZAK AI ORVOSI ÜGYEI FT Este 19 órától reggel 7 órále a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100 FOCORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 öráig szombat reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3: Telefon­14-420. s. O. S. LET KTSFGELY­SZOLGALAT Mindennap este 7-töl reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 16.50: Gyermekeknek 19.00: Tv-híradó 10.15: Gazdasági figyelő 19.30: Dalok 19.40: Politikai fórum 20.00: Labdarúgó-mérkőzés Közben: 20.45: Tv-híradó CSÜTÖRTÖK DELELOTT BUDAPEST 1. 8.00: 8.05: 12.35: Tv-torna (ism.) Iskola-tv Képújság Kovács Zsolt vidékbajnok A közelmúltban tíz egye­sület 58 versenyzőjének rész­vételével Szegeden rendezték az ifjúsági körű tollaslabdá­zók vidékbajnokságát. Ko­vács Zsolt, a SZOTE Lendü­let SE tehetséges versenyző­je aranyérmet nvert. Eredmények. Fiúk. Egyéni. Bajnok: Kovács Zsolt (H. SZO­TE Lendület SE), 2. Ujszástu (NYVSSC), 3. Gebhardt (HKFSE) és Cseh (H. Papp József SE). Páros. Bajnok: Cseh, Ujszászi, 2. Fábián, Radácsi (Debrecen). 3. Szőlek, Kozák (Debrecen) és Gebhardt, Fazekas (HKFSE). Lányok. Egyéni. Bajnok: Keul (NYVSSC), 2. Szutor (HVSC). 3. Papp Eva (SZOTE Lendület SE) és Varga Haj­dúszoboszló). Páros. Bajnok: Bálint H., Gyuris N. (Zsombói SK), 2. Fekete, Fórián (Debre­cen). 3. Keul, Tóth (NYVSSC) és Szabó, Kemenczei (DSK). Vegyes páros. Bajnok: üjszá­szl, Keul (NYVSSC), 2. Fábián. Fórián (Debrecen). 3. Cseh. Paop É (H. Papp József SE. SZOTE Lendület SE) és Árva, Varga (Hajdúszoboszló). Országos serdülő bajnokság. Nyíregyháza. Leány páros. Bajnok: Gyuris Andrea, Gyuris Zsuzsa (Zsombói SKJ. BUDAPEST 1. 8.00: Tv-torna (iam.) 6.05; Iskola-tv 10.00: Delta (ism.) 10.25: A Hamr család — 2. U.15: Rockzene — holland zenés film (ism.) 12.00: Képújság 14.30: Iskola-tv (Ism.) 15.05: Hírek 15.15: Hannibál tanár úr — magyar film 16.55: Bohemias—Dundea United — UEFA Kupa labdarúgó­mérkőzés 18.50: Képújság 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Családi kör 20.50: A hét műtárgya 20.55: Vendégünk: Váncsa Jenő. mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 21.25: Szokolav Balázs •» zongorázik 21.35: Krónika — a 2. magyar hadsereg a Donnál 22.15: Tv-híradó BUDAPEST 2 20.00: Merre tovább Belváros — a pécsi körzeti stúdió műsora 20.45: Tv-híradó 2. 21.00: Az utolsó fellángolás — m. b. olasz tv-fiim 22.25: Képújság BELGRÁD 1 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.30: Videooldalak 17.40: Hírek 17.45: Kuka kapitány kalózai tv-sorozat gyerekeknek 18.15: Tv-naptár 18.45: Műkedvelők 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Sportazerda — labdarúgó Európa-kupák 22.06: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.15: Művelődért 18.45: Szerdai körkép 19.30: Tv-napló 20.00: színes fény CJVIDÉK 17.00: Tv-híradó magyarul és szerb-horvátul 17.45: Gyermekeknek 13.15: Ismeretterjesztő műsor 18.45: Zenés műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 2., magyarul 20.00: Sportszerda — A.shton Villa—Juventus BEK labdarúgó-mérkőzés 20.50: Tv-híradó 2., szerb­horvátul BUKAREST 15.35: Kulturális híradó 16.00: Utazás a földgömbön 16.20: Nők világa KÉSI KOSSUTH 8.27: Világablak 8.56: A cselekvő filozófus — jegyzet 9.06: Jean-Pierre Rampal fuvoiázik 9.48: Kis magyar néprajz 10.05: Diakfélora 16.35: Valaszolunk hallgatóinknak 10.50: Népaalcsokor 12.45: Ahol a vendég a gazda 13.05: Operaslágerek 13.35: Kritikusok fóruma 13.45: Dzsesszmelódiák 14-29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Boch: Esz-dúr szólószvit 15.28: MR 10—14 16.04: Bárdos Lajos kórus­müveiből 16.29: Kohászból gépész? 17.05: Makvala Kaszrasvili operaáriákat énekel 17.30: Pátria — népzenei han glemezsoroza t 17.42: Szigeti József felvételei 19.15: Hangtárlat — a Művelődési Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyar Rádió műveltségi játéka 20.25: Csárdás muzsika 20.50. Hallgassuk együtt — Beethoven-müvek 21.30: Terv és valóság 22.30: Andor Ilona vezényli a Fővárosi Tanács Kodály Zoltán női karát 22.45: Elveszett energiák 23.00: XX. századi operákból 0.10: Idrányi Iván táncdalaiból PETŐFI 8.35: Idősebbek hullámhosszán 0.30: Operettekből 10.00; Zenedéle'.ótt 12.05:' Deka Lakatos Sándor nepi zenekara játszik 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 14.15: A Dunai Vasmű Üzemi Tűzoltóságának koncert­íúvószenekara polkákat játszik 14.35: Slágermúzeum 13.39: Táncházi muzsika 16.(10: Mindenki Iskolája 16.40: Fiataloknak 1 17.30: ötödik sebesség 18.35: Vörös Sári nótákat énekel 19.00: Zenei Tükör 19.30: Peter Alexander operett­dalokat énekel 19.45: Phll Collins felvételeiből 20.35: Halló Berlin — Halló Budapest! 21.36: Nemzedékek 22.26: Eisemman Mihály operettjeiből 23.20: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Howarth: Tűzijáték 9.50: Zenekari muzsika 11.05: A Dunánál — Történelmi Figyelő 11.25: Stan Getz dzsessz­együttese játszik 12.00: Kamarazene 13.07: Magyar zeneszerzők 13.38: Barokk kantáták 14.20: Verdi fiatalkori operáiból 15.30: Rafael Kubelik vezényel 17.00: Iskolarádió 17.30: Cherbourgi esernyők — részletek 17.42: Borsody László népdal­feldolgozásaiból 18.15: Vangelis összes lemeze — X. rész 19.05: Iskolarádió 19.35: A Budapesti Kamara­együttes, az Ifjú Zenebarát Klubok Központi Kórusa és hangszeregyüttes Közben Kb. 20.35 : 450 éve született Michel de Montaigne Kb. 21.40: Külföldi tudósoké a szó Kb. 21.55: Itzhak Perlman Paganini* raprloe-okat hegedül 22.26: Újdonságainkból 23.06: Olasz madrigálok CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.27: Zala Tóth Erzsébet és Varga András nótákat énekel 8.53: Üj operalemezeinkből 9.44: Brummadzág, a zenebohóc 10.05: Diákfélóra 10.35: Ottó Klemperer Brahms­míiveket vezénve] 11.24: Jogi arckéDcsarnok 11.39: Védett férfiak — 21. 12.45: Szántó Piroska Bálám szamara PETŐFI 8.05: A Magyar Néphadsereg M ú vészeg y U Mesének énekkara énekel 8.35: Napközben 10,00: Zenedélelőtt 13.00: Kapcsoljuk a szolnoki _ etudiót

Next

/
Thumbnails
Contents