Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám
10 Szomftat, 1983, február 12: Napirenden az MTSH munkaterve Szellemi sportvetélkedő A Szeged városi KISZbizottság szellemi sportvetélkedőt rendezett az Ifjúsági Házban, melyen 16 csapat mérte össze tudását. Legjobbnak az NKFV együttese bizonyult a SZOTE és az ATIVIZIG csapata előtt. A vetélkedő első 10 helyezettje jogot szerzett arra, hogy a február 19-i Sportcsarnokban megrendezendő játékos sportvetélkedőn részt vegyen. A megyei művelődésügyi és ifjúságpolitikai bizottság sportalbizottsága tegnap Csongrádon tartotta idei első ülését. A testület először megtárgyalta az MTSH és a rendezvényiroda idei munkatervét. Megállapították: az idén kiemelt feladat a testnevelésre és sportra vonatkozó országos és területi szintű határozatok következetes végrehajtása: az ésszerű takarékos gazdálkodás biztosítása; a sportegyesületek saját bevételeinek növelése; a lakóterületi sportolás lehetőségeinek bővítése; az ellenőrzések hatékonyságának fokozása; az utánpótlás-nevelés javítása; a társszervekkel való együttAz újszegedi Sportcsarnokban A BEÁC és a Vasas Izzó az ellenfél A női kosárlabda NB Iben a hét végén kettős fordulót bonyolítanak le. A SZEOL AK eddig remekelő női csapata mindkét alkalommal Szegeden játszik. Ma a válogatottak sorát felvonultató Vasas Izzó lesz az ellenfél. Mint Pungor Miklós, a kék-feketék vezető edzője elmondta, mindent megtesznek. hogy ne legyen „lefutott" a találkozó. komoly erőkifejtésre akarják kész. tetni a fővárosiakat. Vasárnap — legalábbis a papírAsztalitenisz forma szerint — könnyebb mérkőzés vár a hazaiakra, azt a BEAC-ot fogadják, melyet hetekkel korábban Budapesten legyőztek. A két összecsapásra készülők: Borgulya, Darán, Göndöcs, Lázár. Verasztó, Novákné, Molnár, Palotás, Krékits. Kocsondi, Csonka és Kátai. A mérkőzés az újszegedi Sportcsarnokban mindkét napon délelőtt 11 órakor kezdődik. w r Javítani akar a DELEP SC Viszonylag hosszú szünet után ismét folytatódik' az asztalitenisz NB I tavaszi küzdelemsorozata. Ma délelőtt U órakor a Szőregi úti sportcsarnokban a DÉLÉP SC férficsapata a GanzMAVAG gárdáját látja vendégül. A fővárosiak az őszszel nem kis meglepetést okoztak: mind a hat mérkőzésüket elvesztették, nem jutottak az első hat közé! Azóta, a jelekbői ítélve, rendezték soraikat, visszatért korábbi edzőjük, s legutóbb „kiütéses" győzelmet arattak a Veszprémi Volán ellen. Az egykori VVK-döntös csapatban találjuk a korábbi évek válogatottjait, Asztalost és Horváthot, akik erősségeik együttesüknek. Egy éve az ő vezérletükkel 16:9 arányú vereséget mértek a szegediekre, akik csupán két ízben, az 1980-as bajnokság során tudtak nyerni ellenük. A DÉLÉP SC játékosai között most nagy a fogadkozás, javítani akarnak kedvezőtlen mérlegükön. Az építősök csapatában Berta, Korács. Szosznyák és Pótári szereplése biztos, míg az ötödik helyre Aranyosi és Mohai pályázik. működés elmélyítése; a sportmozgalom további társadalmasítása. Ezek közül természetesen több az ismétlődő feladat, de felfedezhettünk újakat is. így például várható, hogy a testvérmegyei kapcsolatok az idén még jobban kiszélesednek. Az odesszai és lódzi sporttalálkozók mellé a jugoszláviai Vajdasággal és a romániai Temes megyével is tartalmasabbá lehet tenni a versenyeket, mérkőzéseket. Az MTSH továbbra Is biztosítja az állami irányítást mind a szakigazgatási szerveken, mind pedig a sportági szakszövetségeken keresztül. Nagy figyelmet fordítanak munkájuk egyszerűbbé tételére, korszerűsítésére, és a használható javaslatok általánosítására. Mint ismeretes, 1980-ban egységes megyei utánpótlásnevelési állásfoglalást dolgoztak ki. A jelenlegi helyzethez és' a lehetőségekhez igazítva a megyei művelődésügyi osztállyal szeretnék az akkori célkitűzéseket felülvizsgálni, és meghatározni a tehetséggondozás távlati feladatait. Az országos versenynaptár szerint Csongrád megyének is számtalan hazai és nemzetközi rendezvény jut. Kilenc sportágban rendeznek megyénkben országos bajnokságot. Érdemes néhányat kiemelni. Itt lesz például a szakmunkástanuló szabadfogású birkózók országos bajnoksága. Evezésben az úttörő, a serdülő, az ifjúsági és a felnőtt országos bajnokság. Kosárlabdában szinte már hagyománynak tekinthető, hogy a középiskolás bajnokságnak Szeged nyújt otthont. Első alkalommal kerül sor labdarúgásban itt a középiskolás bajnokság országos döntőjére, s a megyei serdülő válogatottak országos fináléjára. S itt rendezik az országos tájfutó csapatbajnokságot is. Teniszben, tollaslabdában és úszásban a vidékbajnokságot rendezik megyénkben. Hat más sportágban pedig nemzetközi rendezvénynek lesz színhelye Csongrád megye. A tömegsportmozgalomban a jól bevált hagyományos rendezvények — falusi spartakiád, TSH-sportnap, grundbirkózás — mellett új feladatokat jelöltek meg. „Megpályázzuk a harmadik helyet1 Kezdődik a tavaszi idény a röplabda NB l-ben „Jó lenne úgy folytatni, mint ahogyan abbahagytuk'' — sóhajtotta óhaját az őt körbefogó kollégái felé alig egy hete Nyári Sándor, a DELÉP SC férfi röplabdásainak vezető edzője, amikor a szegediek által rendezett tornán szóba került a bajnokság rajtja. Hogy mire gondolt a szakvezető? Ha visszapörgetjük a közel három hónapja véget ért őszi sorozat képzeletbeli filmszalagját, máris választ kapunk: Nagy Lajosék zsinórban négy mérkőzést nyerve tértek pihenőre egy nagyszerű bemutatkozást követően. A DÉLÉP SC csoportjában a harmadik helyen végzett újonc létére, így most a MALÉV, a Szolnoki Vegyiművek, a Dunaújvárosi Kohász, a ZTE, a Székesfehérvári Volán, a TFSE és a BKV Előre társaságában a B csoportban igyekszik öregbíteni hírnevét. A sportág szegedi és megyebeli hívei igazán nem panaszkodhattak az elmúlt hetekben, itt jártak az odesszaiak, bemutatkozott a vajdasági válogatott, két alkalommal is láthattuk a magyar és a jugoszláv férfiválogatott összecsapását, végezetül pedig egy nemzetközi torna zárta a sort A hét végén pedig kezdődik az NB I májusban véget érő tavaszi idénye. — A csapat, úgymond, remekelt a DÉLÉP Kupa tornán, négy győzelméből hármat az élcsoporthoz, az első nyolcba tartozók ellen ért el, tehát formában vannak a játékosok. A bajnoki mérkőzéseken is hasonló teljesítményre számíthatunk? Mielőtt válaszolna Nyári Sándor, sejtelmesen megpödri bajszát. — Biztosat nem ígérhetek, elkiabálni még kevésbé szeretném, de tény, az Üjpesti Dózsa és a KSC ellen kitűnő formában játszottak a srácok. A felkészülés során szándékosan nyújtottam a kifejezetten erőgyűjtésre szánt időt nehogy ismét elhibázzam a formaidőzítést. — Innen is, onnan is hallható, a csoport küzdelmei hevesebbnek Ígérkeznek, mint az ősszel. Sőt, a „rossznyelvek szerint nem árt „vértet" ölteni egy-két csapatnak ... — Információm szerint van valami valós alapja ennek a hírnek, mert a veszélyes, kieső zónában tanyázó három csapat, a Dunaújváros, a Szolnok és a MALÉV állítólag „mindent megtesz", hogy bentmaradjon az első osztályban. Annak a jele ez, hogy nemcsak az ellenlábasokkal, a hasonló erőt képviselőkkel, hanem a kiesőjelöltekkel is ádáz csatákat kell vívnunk. Mindenesetre nagyon odafigyelünk, nehogy kiénekeljék a szánkból a sajtot... — Mit ért ezalatt? — Célba akarunk érni, megpályázzuk a csoport harmadik helyét. — Kikkel óhajtja azt a bizonyos hajót révbe vinni? — Változatlan a keret, a szokott játékosok neve kerül a jegyzőkönyvbe. A kezdőkről viszont még nem döntöttem. A hat helyre Barta, Petre, Nagy Lajos, Nusser, Huszta, Katona, Tihanyi és Arany pályázik. Lehetőségre vár még Lénárt, Pesti és Hájer. — Hazai pályán kezdenek ma délután 3 órától a Lila iskolában, az ősszel kétszer is 3:0-ra legyőzött Dunaújváros lesz az ellenfél. Esélyek? — Meggyőződésem, a Kohász igen-igen nagy küzdelemre késztet bennünket, ám állunk elébe. A rajt milyensége — és ezt mindenki tudja — nagyban befolyásolja a továbbiakat, természetes tehát, hogy győzni akarunk! Gyürki Ernő így például az első alkalommal nagy sikert aratott Olimpai ötpróba további versenyeit és a Játsszunk együtt akció lebonyolítását kell segíteni. Továbbra is szorgalmazzák a kevésbé költségigényes tömegsportformát, a testedzési alkalmak megismertetését, népszerűsítését (például kocogónapok, futófesztiválok jégnapok). Az MTSH munkaterve nem feledkezik meg a gazdálkodás megfelelő ellenőrzéséről. az agitációs és propagandamunka javításáról, a káderutánpótlás biztosításáról, és a szakemberképzésről sem. A tanácskozáson második napirendi pontként a makói sportfelügyelőség irányító és ellenőrző tevékenységéről esett szó. Megállapították, hogy a felügyelőség jól látta el a feladatát, amelynek középpontjában állt az iskolás korú ifjúság minél szélesebb körű bevonása a sportba. a tömegsport kiterjesztése, a versenysportok adottságainak és a megyei koncepciónak is megfelelő fejlesztése, valamint az ehhez kapcsolódó közgondolkodás formálása. Javult a sportfelügyelőség egyesületet irányító tevékenysége, s ugyan ez érvényes a tömegsportmozgalom területére is. A hozzászólók között elmondta véleményét Czifra Pál, a megyei pártbizottság munkatársa, és Csáky Irma, nz OTSH munkatársa. Végül Deb reczeny Pál, az MTSH elnöke felhívta a j résztvevők figyelmét, hogy az idén az ÓTSH nyolc . sportkapcsolatkeretet enge- • délyezett. Elsősorban NB : l-es csapatok, első osztályú . és ifjúsági aranyjelvényes i sportolók versenyeztetésére. A meghívót és a felügyelő- ] séoi javaslatot minden külföldi sportkapcsolat esetén ! el kell küldeni az MTSHnak. Sportműsor , ASZTALITENISZ: Níl 1, feriialc: DÉLEP SC— i GaiiZ-MAVAG, Szőregi utl sport- j csarnok, 11 ora, Czakó, Szabató 'S. Maródi. Birkózás: Futa Géza kötöttfogású emlékvi .seny, SZVSS-caai-nok, 9 ima Kézilabda: 1« lumkupa: Sz. Tanárképző— HODGÉP, nöl, 8 óra, 15. DELKP SC—HODJKOT, férfi, 9.2U. Al'Byö—Felszabadulási Tsz, megyei férfi, 14, Volán—HODGÉP —DELEP SC. férfi. 15.05, DELEP SC—Székkutas, megyei női, 16.10, KSZV—Csongrád, megyei nol, 17.05, Algyö—Sz. Textilművek, megyei női. 18. Kosariabda: NB I, nők. I. csoport: SZEOL AK—Bp. Vasas Izzó, Újszegedi Sportcsarnok, 11 óra, Gidófalvy, Budai. Röplabda: NB I, férfiak: DÉLEP SC— Dunaújvárosi Kohász., Lila Iskola. 16 óra. Karsai, Szabó F. Súlyemelés: Megyei bajnokság: serdülő- és úttöTőverseny, 11 óra, felnőtt és Ifjúsági, 16 óra, Ojszegedl Sportcsarnok. 1 abdnrúgás: Vigadó Kupa. kispályás torna: X. forduló: Ecsetgyar— DEMASZ, 7 óira 80, Wandóring— Loksl. 8.20. Celtik—Posta. 9.10, Flamingó—Magas- és mélyépítő, 10. Északt—Csm. Tanács, 10.50, Old Boys—Taurus, 11.40, sziklai —Újszeged, 12.30. Erdész—Volán, 13.20. Vendéglátó—Vízmű, 14.10, Szimfónia—KSZV, 15. VASÁRNAP Kosárlabda: NB I. nők. I. csoport: SZEOL AK—BEAC. Újszegedi Sportcsarnok, 11 óra, Pajor, Szabó III. NB II, nők. Közép-csoport: Sz- Tanárképző—Gyógyoedagóglal Főiskola. Ságvári ált. isk., 11 óra. Férfiak: Sz. Postás—OUSE. Rókusi Tornacsarnok, 14. Teke: NB I, nők: DÉLÉP SC—Ferencvárosi TC. DELEP-Pálya. 10 óra. Tftmresnort: TESZOV kispályás labdarúgótorra. 8 óra. Szőregi úti sportTETÓN. Kézilabda: Teremkupa: Sz. Tanárképző— Csm.-i ifi vál.. női. 8 óra 15. DELEP SC—Bcs. Előone-Sp.. férfi. 9 20. Szentesi Kontakta— Szeghalom, női, 14. Szentesi Kinizsi—ceglédi KÖZGÉP, férfi. 15 05. KSZV—Székkutas, meevei női. 10.10. Sz. Textilművek— Csongrád, megyei női. 17.03. K1nlzsi-Húsos—Sz. Tanárképző, megyei férfi. 18. DÉLÉI' SC— HODGÉP- meevei férfi. 18.55. A Munkaügyi információs és Szolgáltató Iroda (Szeged, Széchenyi tér 11. 6720. Pf.: 172 Telefon: 12-022/203) a munkáltatók megbízása alapján az alábbi munkalehetőségeket hirdeti meg. A munkakörökről az iroda bővebb felvilágosítást nyújt péntek kivételével munkanapokon 8—16 óráig. t ELSOFOKU végzettségei igenyló munkakörök: Energetikus Városgazdálkodási Vállalat Erősáramú művezető KSZV Újszegedi Szövőgyára Épületgépész Városgazdálkodási Vállalat Épületgépész üzemmérnök Ingatlankezelő Vállalat Üzemvezető Taurus cumigyar. Szeged KÖZEPI OKU végzettségei «agy SZAKKÉPZETTSÉGET igényin munkakörök! Adatrögzítő Szegedi Tejüzem Adminisztrátor FEMTEX Ipari Szövetkezet Asztalos CSOMEPSZOV, Szőreg Gabonaforgalmi es Malomipari Vállalat Szegedi Üzeme Városgazdálkodási Vállalat Autószerelő Városgazdálkodási Vállalat Bolti eladó Szeged es vidéke ÁFÉSZ Bolti pénztáros Szeged és Vidéke AFESZ Cipőfelsőrész-készítő Minőségi Cipőgyár Szegedi Gyáregysége Cipőgyártó Minőségi Cipőgyár Szegedi Gyáregysége Erősáramú művezető KSZV ÜJszegedi Szövőgyára Esztergályos Vas- es Fémipari Szövetkezet Építőipari művezető CSOMEPSZOV, Szőreg Gépésztechnikus Ingatlankezelő Vállalat Városgazdálkodási vallaiat Gépíró-adminisztrátor CSOMEPSZOV. Szőreg FEMTEX Ipari Szövetkezet Gépjármű előadó Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Szegedi üzeme Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Gépjármű-villamossági szerelő Varosgazdálkodási Vállalat Gyors- és gépíró KSZV Újszegedi Szövőgyára Szegedi TexUlművek Hegesztő Vas- os Fémipari Szövetkezet Kn/ánfülő Minőségi Cipőgyér Szegedi Gyáregysége Városgazdálkodási Vállalat Kereskedelmi ügyintéző Ga bonaforgalmi és Malomipari Vállalat Szegedi üzeme Kéményseprő Viro1-' pzdálkodásl Vállalat Könnyúéépkezolő Városgazdálkodási Vállalat Könyve'ő Szegedi Textilművek Központi'űtés- és csőszerelő Városgazdálkodási Vallaiat Kőműves CSO.MFPSZÖV. Szőreg Városgazdálkodási Vallaiat Lakatos CSOMEPSZOV. Szőreg MKM Szegedi Kábelgyár, Oroszlányi Szénbányák, Szegedi Tejüzem Szegedi Textilművek Vas- és Fémipari Szövetkezet, Városg i íd.illíe-ousi Vállalat Lakáscsere-ügyintéző Ingatlankezelő Vállalat Magasépítési technikus Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Mechanikai műszerész Minőségi Cipőgyár Szegedi Gyáregysége Ecset- és seprügyár Minőségi ellenőr KSZV Újszegedi Szövőgyára MTZ-gépkezelo CSOMEPSZOV Szőreg Munkavédelmi elöadü Városgazdálkodási Vállalat Müszakicikk-eladó Szegőd es Vidéke AFESZ Nehézgépkezelő Városgazdálkodási Vállalat Nyomdai gépmester Szegedi Magas- és Mélyépítőipar: Vállalat I'arkettázó CSOMEPSZOV szolgáltató részleg Pénztáros CSOMEPSZOV. Szóreg Raktári adminisztrátor jjaurus Gumigyár, szeged Raktarus Taurus Gumigyár. Szeged Szobalestő-mázoló CSOMEPSZOV, Szőreg Taritór Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Villanyszerelő Délalföldi Pincegazdaság Minőségi Cipőgyár Szegedi Gyáregysége Oroszlányi szenDanyák, Szegedi Textilművek Szeged és Vidéke ÁFÉSZ Városgazdálkodási Vállalat Vlz-gázvezeték szerelő CSOMEPSZOV, Szőreg SZAKKÉPZETTSÉGET NEM IGÉNYLŐ munkakörök: Bőripari munkás (Bőröző) Szegedi Textilművek Ecsetkészítö Ecset- és Seprűgyár Kocsirendező MAV Körzeti Uzemfőnökség Kubikos Városgazdálkodási Vállalat Palackozó munkás Délalföldi Pincegazdaság Pinci-munkás Délalföldi Pincegazdaság Raktári munkás Szeged és Vidéke AFESZ Seprűkötő és -varró Ecset- és Seprügyár Szállító bányarsillés Oroszlányi Szénbányák Szállító csillés Oroszlányi Szénbányák Szállltó-rakodó Taurus Gumigyár, Szeged Takarító Élelmiszeripari SzaJcközépJskola Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Szegedi Üzeme SZOTE Klinikai Kémiai Labor Varosgu/ouiKodasi Vá halai Vonatfékező MAV Körzeti Üzemfőnökség Bi-Lanitott munka KSZV Újszeged! Szövőgyára MKM Szegedi Kábelgyár. MAV Körzeti Üzemfönókség, JSegédmunka Ecset- és Seprügyár MAV Körzeti Üzemfőnökség. Minőségi Cipőgyár Szegedi Gyáregysége MKM Szegedi Kábelgyár. Városgazdálkodási Vállalat Közlemény A DÉLÉP értesíti Szeged város lakosságát, hogy a Szent István téri lakóház építési munkái miatt 1983. február 14-én 7 órától a Szeged. Bocskai u. l/A és 1/B sz. lakóházak előtti úttestet a járműforgalom elöl elzárja, x Mezőgazdasági kistermelők, figyelem! A Szegedi Szalámigyár és Húskombinát az idén Is folytatja magyartarka fajtájú 6—7 hónapos vemhes üszők kedvezményes hitelakcióban történő kihelyezését. Előnyös feltételek, biztos jövedelem! Igénybejelentés, részletes tájékoztatás kirendeltségeinken, területi felvásárlóinknál. A vemhes üszők igénylése történhet; — kamatmentes OTP-hitelre (kamatot a vállalat fizeti) hitelképesség esetén a kihelyezéstől számított 7. hónaptól kezdődően 42 havi részletfizetéssel, tulajdonjog és dotációjogosultság megszerzésével vagy — kamatmentes vállalati hitelre, a vemhes üsző szaporulatával, illetve készpénzzel történő 3 éven belüli törlesztéssel, tulajdonjog vállalatunk részéről történő fenntartásával, dotáció jogosultság nélkül. Igények kielégítése a jelentkezés sorrendjében! Szegedi Szalámigyár és Húskombinát