Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-09 / 33. szám
^ISléO VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! MSZ M P LAPJA 73. évfolyam 33. szám 1983. február 9., szerda Ara: 1,40 forint Gyermekifjúságvédelem Ülést tartott a megyei tanács vb A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnap, kedden Szegeden ülésezett, es először az előterjesztések között több fontos kérdésben döntött. Tájékozódott a testület az árellenőrzési feladatok végrehajtásáról, jóváhagyta a Csongrád városi tanács szervezeti és működési szabályzatáról szóló tanácsrendeletet, amely a kisvárosi modell kialakítása miatt született, és a tanácsi szervezet korszerűsítését szolgálja. Elfogadta a vb a tűzvédelmi szervezeti és működési szobályzatot, jóváhagyta a megyei TESZÖV módosított alapszabályát. Megvitatta és elfogadta a testület Szegvár nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága termékenységéről szóló beszámolót, amely a település dinamikus fejlődését összegezte. Közérdekű téma a gyermek- és ifjúságvédelem, s az is köztudott, hogy a tanácsi szakigazgatási szerveknek ezen a területen igen sok a feladatuk. E kérdés társadalompolitikai fontosságát jelzi, hogy a Minisztertanács tavaly tárgyalta a veszélyeztetett környezetben élő gyermekek helyzetét és határozatban írta elő a tanácsok feladatait. A tegnapi ülésen a testület felmérte. hogy a két évvel ezelőtti állapothoz képest hogyan alakultak a veszélyeztetett fiatalkorúak életkörülményei. A megyében a jelenleg mintegy 110 ezer 18 éven aluli közül 3600 a nyilvántartottan veszélyeztetett helyzetű, s ez azt jelenti, hogy 3,3 százalékuk sorolható ebbe a kategóriába — ami az országos átlagnál több. A szakemberek magyarázata szerint ez a magas arány a családi háttérrel, a válások és öngyilkosságok magas számával és az alkoholizmus káros hatásával függ össze, hiszen a káros szenvedélyüknek élő szülők igen. rossz helyzetet teremtenek gyermeküknek. A végrehajtó bizottság megállapítása szerint e negatív tendenciákat a tanácsi szervek nagy igyekezettel próbálják ellensúlyozni. Az utóbbi években javult a gyermek- és ifjúságvédelmi munka színvonala, és egyre inkább észrevehető a társadalmi segítés különböző formája. A végrehajtó bizottság részletesen foglalkozott a gyermekvédelmi intézményhálózat helyzetével is. A megyei nevelési tanácsadó Intézet 1981-től működik. és elősegíti a korai megelőzést, a családban történő helytelen nevelésből adódó gondok megoldását. A megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet jól látja el a gyámügyi feladatokat. a nevelőszülők, segélyezettek, pártfogók irányítását. Az intézet tíz hivatásos pártfogója mellett 214 társadalmi pártfogó is dolgozik. Elismeréssel értekelték azt a megyei gyakorlatot, miszerint a pártfogók a megelőző gyermekvédelemben aktívan közreműködnek. Szó volt a nevelőszülői hálózatról, az állami gondozottak ellátásáról. a nevelő otthonok felújításáról. amit folyamatosan 'Végeznek. Elemezte a testület a ha- körét. Mivel a hagyomátóságok gyermekvédelmi te- nyos pszichiátriai osztályok vékenységét ós megállapítot- nem alkalmasak ezeknek a ta, hogy a gyermek- és ifjúkorúak súlyosabb problémáinak a megoldása túlnő az oktatási intézmények feladatain. Az ülésen foglalkoztak a gyámhatóságokon beteg gyerekeknek a kezelésére, fontos lenne, egy pszicho- szociálterápiás intézet létrehozása — ahol sikerrel gyógyíthatnák eket. Természetesen nem maradhat dolgozók élet- és munkakö- el a megelőzés érdekében kirülményeivel, ugyanis lassan már a köztudatban is kialakul a veszélyeztetett gyermekek kategóriája mellett a „veszélyeztetett gyámügyes" fogalma is. A nagyarányú fluktuáció megszüntetése, fejtett felvilágosító munka sem. Általános vélemény volt, hogy a veszélyeztetett fiatalok helyzetének javítása, valamint a prevenció nemcsak Fuvarozók, megrendelők, megállapodások Előszállításból kedvezmény valamint a jobb munka- és' a ^igazgatási szervek, nevelők, egeszsegugyi dolgozók, hanem az egész társadalom feladata. A testület külön intézkedési tervet főéletkörülmények megteremtése érdekében — a vb határozata szerint — mielőbb lépéseket kell tenni. Példa- , .. , • , „ ként említették a hódmező- ^ILf^ZA^0^^ vásárhelyi hatósági munka továbbfejlesztésére. Hosszú társadalmi segítését és aha- lenae Elsorolni . határozat sonló törekvéseket, amelyek ^jait am a legfontosabb . gondolatokbol néhányat roa makóiak tevékenyseget vjden idéznénk. Mindenütt jelemzi. A tanácskozás váljék testületi üggyé a felrésztvevői rámutattak arra, derítés és a veszélyeztetett hogy a veszélyezettség korai gyermekekkel, fiatalokkal megelőzésében az egészség- való foglalkozás. A veszéügyi intézmények mennyire lyeztetettséget az intézményjelentős bázisok. A körzeti vezetők időben, még a kezgyermekorvosok, az általá- deteknél jelezzéfk a gyámhanos körzeti orvosok és vé- tóságnak. Igen hasznos jadőnők, a gyermekgondozó vaslat, hogy a veezélyezteintézet munkatársai jó tett gyermekek felderítéséegyüttműködést alakítottak nól az óvodák, iskolák jotiki a gyámhatóságokkal, va- ban igényeljék a szülői lamint az oktatási nevelési munkaközösségek és ifjúsági intézményekkel. Ugyanakkor szervezetek segítségét. Jafigyelemre méltó jelenség, vítsák a családokkal a kaphogy az elmúlt években je- csolatukat. valamint — az lentősen emelkedett az ideg- ötnapos tanítási hétre való beteg gyermekek száma, áttérés miatt — kiemelten Egy új tényező, a narkomá- gondoskodjanak a fiatalok nia különböző formái is nö- megnövekedett szabad idejévélik. a veszélyeztetettek nek hasznos eltöltéséről. r Uj módszerek a belvíz ellen Tanácskozás az előrejelzésről A hozzá nem értő könnyen sé leteinek eddigi tapaszta- mításokat kiegészítik a belgondolhatja, az árvíz lehet latairól cseréltek eszmét a vízveszélyes területeken álcsak igazán pusztító termé- résztvevők. landóan — esetenként naszeti csapás. Jóllehet, a bel- Az Alsó-Tisza-vidéken vég- Ponta — végzett mérésekvíz az ember életét nem vo- ^^ előrejelzési lehetőségek- kel. A rövid távú előrejeiszélyezteti, de ugyanolyan ról és az 1979 óta már a károkat okozhat környezeté- gyakorlatban is kipróbált igénybe veszik a meteorolóben, mint egy-egy árhullám, módszerekről dr. Pálfai lm. 8'ai becsléseket is, nundeK ül önösen nekünk. Csöng- re az ATIVIZIG osztályve- nekelőtt a várható csaparád megyeieknek ellensé- ze'tője számolt be. Konténer és daru a Tisza pályaudvaron A vasúti előszállítás elő- osztályának csoportvezetőie rád megye részesedése az nyeit propagáló reklámfilm- stencilezett papírt mutat' idén? ben behavazott pályaudvar- Megállapodás — olvasom — — Hat vállalat kötött szerra gördül be a vonat. Ja- fuvarozó és fuvaroztató kö- ződést, amit minimálisan funuárban sokszor gondoltam zött; a vasúton év elején varoztatnak, 467 ezer tonna mindig ez az egyik légion- áru. tosabb téma — hogyan áll- — Mifélék? nak az előszállítások ügyei. — Kavics, homok, kő, beEzeket a szerződéseket ton, műtrágya, tégla, de soegyébként az esztendő első roLhatnám még sokáig, hinégy hónapjára kötik: a fú- szén ebben az esztendőben varoztató vállalja, hogy a bővült az előszállításba beszázhúsz nap alatt minjmá- •vont áruféleségek köre. lisan .ipenpyi árut vesz át, a — Az eddigi' tapasztalacéjálldmásóh, a fuvarozó pe- tok? J.OKV it-Enao reKBcx is .iuuuh diS k6t?lezl ^Rát. hogy — Jók, -hála-a januári tab^en Néhánv vonat - H- «*«* időben eljuttatja ren- vásznak. A BELEP hét, a bőven. Néhány vonat ta deltetéj. hélyükre. Mindez CSOMIÉP négy. a KÉV hu. kettős előnnyel jár. mérsék- szonötezer tonnával tetjesíli a szállítási csúcsidőben a tette túl vállalását. Kiilönövagonhiányt; a szállíttató sen a kavicsszállítás ment pedig — abban az esetben, jól. amíg tavaly harminc, ha az úgynevezett „küszöb- addig ez év januáriában értéknél" több árut fogad — százezer tonna jutott el vakedvezményt (refrakcia) kap. gonjainkban a fogadóhelyekS ennek összege nem is ke- re. vés, húsz százalékos túltélje- — Az elmúlt évben — sítés esetén januárban ton- kapcsolódik a beszélgetésbe nánként huszonöt, e fölötti Balga János fuvarozószerveértékhél harminc forint > a ző — versenyt írt ki a mimegtakarítható összeg. ni.sztérium. A lénvege az, — Idén tizenöt vállalattal hogy azokat a szállítási szakkötöttünk előszállítási meg- embereket is díjazzuk, akik állapodást — mondja Kovács legtöbbet testnek az élőSándor — az igazgatósághoz szállítások arányának növetartozó három megyében kedéséért. 876 ezer tonna szállítására. — És? A mutatók tehát jobbak, — Eddig bevált az elgonmint tavaly, igaz, akkor ti- dolás . . . ! zenhét cég volt partnerünk. — Később? de az- akkori küszööbérték . — Bizakodunk, hogy a kucsak 803 ezer tonna volt. tya mégis egye meg " t"let. — 'Mennyi ebből Csöng- P. Farra, talán el lehetne készi teni a film hómentes variánsát is. az év első hónapjában ugyanis szinte tavaszias időjárás volt hazánkban. A havas változat csak pár napja aktuális, sok helyütt több mint harminc .cegíis.hó' ésett, a rádióból tudjuk, hogy tegnap' reggel is hüllőit jékoztatott a MÁV főmenet irányítója — késett is: érthető okokból. Ismeretes; ha a személyszállítás menetrendjét nem tudják betartani, a tehervonatok hosszabb ideig vesztegelnek az állomásokon. Kovács Sándor, a szeged: vasútigazgatóság üzemviteli zéseknél ezeken túlmenően günk, hiszen szűkebb pátriánk az ország legbelvízveszéA komplex melioráció, a ...,„.„ , ,„AKÚ talajjavítás, valamint a vízlyesebb területe. Legutóbb rendezés> a csatornák fei. fél évtizede volt óriási ká rokat okozó belvíz területünkön. A szakembereket többek között ez késztette átfogó védekezési program kidolgozására, a belvíz-előrejelzés lehetőségeinek vizsgálatára. Mas-más módszerrel próbálkoznak a budapesti, a debreceni, a szolnoki és a szegedi vízmérnökök. A budapesti Vízgazdálkodási Tudományos kutató Központ elsősorban a belvízmegelőzés elméleti kérdéseivei foglalkozik, a vidéki szakemberek pedig részben a VITUKI. részben saját teóriájuk gyakorlati kipróbálásán fáradoznak. lesztése együttesen teszik lehetővé a belvízkárok csökkentését. Ez azonban csak az egyik védekezési lehetőség. melynél sokkal fontosabb a megelőzéshez szükséges — legalább közelítőleg — pontos adatokat tartalmazó elődiagnózis. Ez matematikai számítások és számítpgépes vizsgálatok segít- mrnahllózatá^k segevel történik. Eredményeképpen egy-két hónapdékmennyiségről, illetve a hóolvadást gyorsító felmelegedés mértékéről. Az eddig ismert módszerekkel azonban csak körülbelüli értékeket tudnak előre meghatározni a szakemberek, hiszen legalább 10— 15 féle természeti tényező befolyásolja az előrejelzés pontosságát. A védekezés számára elengedhetetlenül fontos a veszélyeztetett területek csakarbantartása, és fejlesztése. A megfelelő, illetve közelítően nyújt a védelem számára arról, hogy a veszélyeztetett területeken milyen mértékű vízhozamra lehet majd számítani. Tehát ' mekkora pal az esetleges belvíz- be- ntoa eiőrejelzés biztositétores előtt, tajekoztatas. ka a be]vizek gyors elvezetésének és a karok jelentős csökkentésének, valamint a mezőgazdasági termelés biztonságosságának. • A tegnapi tanácskozáson lehetőség nyilt a Tisza völgyét vizsgáló belvíz-előrejel... , ..... , . , , zési módszerek tapasztalatémáról a Magyar Hidrolo- evtizedes tortenelmi adatok tajnak cser^jére s a leg_ giai Társaság szegedi területi szolgálnak, mint például a célravezetőbbnek' ítélt toszervezetének tagjai. Az talaj vízmélységé, a hóréteg vóbbi megoídósok • egvezteMTESZ-székházban megtar- vastagsága. a csapadék . té^re> továbbfejlesztésére, tott tudományos összejöveté- mennyisége, vagy a taiaj leu a,betűiz.előrejelzés ki- fagymélysége. Ezeket a szá- K. K. — -•• "Á-a.,*-. Tegnap kedden, első alka- Vízmennyiség elvezetésére lommal tanácskoztak e vt- k „ felkészülnl. lagviszonylatban is rovni kutatási múlttal rendelkező A mérések alapjául több Épífésí ®xp®rf Az Émexport Fővállalkozó lalt mintegy ezer lakás kiVállalat kooperációs magvar vitele/, éhez szükséges partnereivel szoros együtt- Az építési export bövítéműködésben az idén a múlt sének lehető-egeit gazdagítévihez viszonyítva meqdup- jak nagy külföldi vállalalázza építési és szerelési éx- tr.'ckal kötött harmadik piaportját, s az eddig megkö- ci szerződésekkel is. A szovtött szerződések szerint di- jet Tech neszt roieksznortta' nanvkusan növeli a jövő széles körű információcserét évben is. A több évre szóló építési megbízás alapján Líbiában tavaly két nagy építőipari telephelyet és különböző műhelyekkel, üzemekkel felszerelt termelőépítettek ki a közös munkák lehetőségeinek feltárására. A" magyar partner például vasúti vasbeton svárí berendezéseket szállítana a szovjet fél harmadik piaci vasúti beruházásához. A csebszlobázist hoztak létre, amely vák Sztrojexport vállalattal most kellő alapot nyújt az is megállapodást készítene' idei feladatok meggyorsítá- elő harmadik piaci közös sához. és az első száz kor- fellépésre. Ezen kívül a nagv szerű lakás átadásához, Meg- nyugati cégekkel. esvebek érkeztek az első hajórako- között osztrák. NSZK-beli. mányok Algírba, ahol Anna- svéd és belga partnerekkel ba térségében építenek ki együtt ugyancsak új megolkorszerű felvonulási telep- dásokat és együttműködési helyet, és létrehozzák azt az lehetőségeket keresnek haripari hátteret, amely a vál- madik piaci munkákra.