Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-05 / 30. szám

Algyői tudósítások A

következő hetekben, hónapokban olvasóink rendre találkoznak majd szombati lapjainkban egy-egy olyan oldallal, amelynek homlokán Yalamely szegedi járási község neve lesz a címben. És máris tévedéssel kezdjük — feleselhet vissza akárki, hiszen Algyő nem község, hanem városrész ! És nem az Szőreg, meg Dorozsma, meg Tápé és Gyálarét sem! Fölvállalva ezt a vádat, mégis besoroljuk őket is sorozatunkba, mert hiszen a csatlakozás közigazgatási következmé-' nyei és a várossal való együttélés előnyei sem a valóságban, sem a tudatban nem hoztak s hoznak gyorsan új minőséget. De a közigazgatásilag egyesült községekről is külön-külön írunk majd. Az ábécé lesz a kalauzunk, haladunk majd Algyőtől Zsombóig. E rendben mindig lehet majd követni, melyik önálló községünk, vagy „csatlakozott" városrész következik. Nem valamiféle „minimonográfiát" gondolunk írni községeinkről, hanem friss rájuknézést, történetekkel, arcokkal, benyomásokkal. Múltbogarászó Ez a falu város. Aki a falu múltját bogarássza, leghamarabb a nevénél all meg. Ha tudja, hogy párja Felgyő, akkor csak a második szótaggal bajlódik: honnan szakadhatott ide ez a szavunk, amikor köznapi jelentését föl nem foghatjuk? Hangot vált, melléknévi változatban gyevi lesz belőle. Még bonyolultabb. Kutatóink föltételezik, hogy bolgártörök méltóságnév volt a győ, egy tőről fakadt Géza királynevünkkel. Még bonyolultabbnak látszik: hogyan jön össze a kettő? Könynvebb az egyeztetés, ha a Gézát úgy ejtjük, ahogy annakidején föltehetően kimondták: Gvécse. Ne időzzünk itt sokat, csak azt állapítsuk meg. hogy ez a falu a réginél is régibb: ősi. Almos herceg 1108 után hatvanhárom szolgával adományozta a dömösi prépostságnak, minden szolgának saját földje volt. Ugorjunk egy nagyot. A Tisza Algyőt is elmosta 1879-ben. Sándorfalvát azért hasították ki a grófi birtokból, hogy oda telepítsék a gyevieket. Tiszai ember megszokhatta a folyó szeszélyeit, nagy lehetett a veszedelem, ha ráállt a költözködésre. A szerződést 588 család írta alá, de csak 74 maradt ott, a többi visszament, és megint a régi helyen épített falut magának. Még egyet ugorjunk! Az 1970es árvíz után a partmenti házak helyett új utcát nyitottak a falu másik oldalán. Reménytelenül messze esett akkor az új osztás a központtól. Alig telt el 12 esztendő, és maholnap . itt lesz az időközben városhoz csatolt falu közepe. Algyőt dolgos népek lakják. Keveset kertészkednek — fóliasátrat csak egy udvarban láttam, azt is most húzták föl először —, inkább jószággal bajlódnak. Gáli Balázs szenet hord két vödörrel, összesen tíz mázsát, de már egy hete hordja. Azt mondja. beleütött a szívébe az infaik. ö is a víz mellől való. — Van ebben a bajban idegség is. Jött a viz, pakoltunk. Belső tűz is volt utána, nem lehet azt tudni, melyik rontott nagyobbat a ketyegésen. — Még mindig sajnálja a régi házat? — A jószágnak ott jobb volt, mehetett a töltésre, egészen az erdő ala. Az emberfia csak megszokja az új helyet, de ezen a kis portán az állatnak sokkal nyomorúságosabb. Rájön a nyelvemre, némely emberfia annyira szokja meg az új helyet, hogy infarktust kap bele. de ez bolond beszéd lenne, mert a többiek, lám, kibírták, és vitatni nem lehet, hogy ez a ház sokkal jobb. mint a régi volt. Azt se, hogy a kicsi porta apró darabja csak az emberé, a többi a jószágé most is. Egyébként is, ha száz évvel ezelőtt visszaköltözött a gyevi ember Sándorfalvaról az elpusztult rég portára, ne sokat rágódjunk a mostani visszavágyódáson: ezt szoktuk kötődesnek, mondani. Keszonos, Nehéz azt kibogozni, milyen szálak búinak át századok szövetén. Egyszerűen rámondjuk: hagyomány. Eszembe jut. hogy török tizedek listái szerint Gyeve népe — a török így mondta Algyőről — kenderrel is adózott a magasságos portának. Van-e még a faluban kenderes? Hogvne volna! Itt van mindjárt Nyári Mihály, a Komp utcában. — Termeli? — Csak a kendergyárban dolgozom, Vaiháton — Mi húzta oda? — Nagyapám is ott volt cseléd, nagybátyáim is ott dolgoztak. Meg Vajhát sokkal közelebb van. mint Kőszeg. Szombathely vagy Vác. — Minden gyevi embernek közelebb van. mégse dolgozik mind a kendergyárban. — Szakmát én nem tanultam, mindig oda mentem, ahova embert kerestek. A háború után építeni kellett a hidakat, elmentem keszonmunkára. Tudja, mi az? Huszonkét atmoszféráig nyomták alánk a levegőt. Amikor mentünk le. befogtuk az orrunkat. Akinek kipattant a füle. mehetett, akinek nem. azt le se engedték Állandó orvosi felügyelet mellett dolgoztunk, olyan is volt. akit a klinikára vittek azonnal. Nehéz munka volt. de jól megfizették. Nekünk csak az számított, hogy hat órát dolgoztunk, és egy hétre ötszázhatszáz forintot kaptunk. Űj volt a forint, drága pénz volt az akkor! Elkészült a szegedi híd kubikosokkal mentem tovább. Vácon dolgoztunk, amikor hallottam. hogy fölfeilesztés lesz a kenderben. Nem arra való az ember, hogv messzi munkán élje le az életét, ötvenegyben hazajöttem. Romantikus lelkek úsv fogalmaznák. hogv hazahívta a szülőföld. Azt hiszem, romantika nélkül is ez történt Kenderáztatás és romantika nehezen passzol egymáshoz. — Tudja maga. milyen mocskos munka volt akkor az áztatás? Olyanok voltunk. mintha gázálarcot vetttünk Volna föl. Reumás is lett valamennyi, ámbár a fiatal, ha tehette. oda ment. mert ott lehetett keresni. Március 15-től október közepéig áztattunk, télen pedig erdőt vágtunk vagy kubikoltunk. — Áztatás. napi nyolc órában? — Azt ám! Reggel 5-től este 7-ig. meg 8-ig. Minden négv embernek volt eív pár gumicsizmája és egy szamara. — Kis szamár vagy nagy" szamár? — Értem, amit mond. Közöttük is vplt nagy szamár, de csak termetre. Harminckét szamarunk volt, de mindnek más volt a természete. Nem hallgatott mindenféle emberre. csak akire akart. A Dómján Feri bácsi például nem tudott szót érteni velük. Miklósnak vödröt kellett csörgetnie, különben nem ment. — Ki volt a Miklós? — Hát a szamár! Emberneve volt mindnek: Gyurka, kenderes Pista. Zsuzsa. Miklós. Klári — ahogy a kalendárium kiadta Igen értelmes állatok voltak a mi szamaraink. mind tudta, hol kell menni, hol kell megállni ötven mázsa kendert is elhúzott egy. de ha ütötték, nem mozdult. — Változás? — Szamár helyett Diesel-mozdony húzza a csillét, és az áztatóba csillével rakodunk. Az a bajunk csak, hogy az emberünk kevés. Ahogy idejött az olaj Algyó alá, elszívódtak. — És honnan jönnek? — A nagyfai munkaterápiás intézetlel van szerződésünk. Nem mondok semmi rosszat, de aki csak rájuk néz, egy életre elmegy a kedve az italtól. Megkérdezem egyiket-másikat, mit dolgozott, mielőtt ide került. Finom lélek, azt mondja, alkalmi munkás volt. Hát az meg mi? Guberáló? Csavargó? Minek annak az alkalmi munka, aki állandót is vállalhatna? Bele-belegondolok. amikor látom őket, és azt hiszem, valahol megint rosszra megy ki a játék. Algyön az összes kocsmát szerződésre adták ki. Nem kell ide nagy ész, ki lehet találni, hogy mindegyik több pénzt akar beszedni, mint azelőtt. Valakik tehát sokkal többet isznak meg, hogy több leA házak megállítják az embert. A Bartók Béla utcában négylakásos társasház előtt cöveketek le. Csempével van kirakva. és vásárhelyi címer van a falán. Nem vagyok én hivatalnok, hogy le akarjam vakartatni a Szegedhez tartozó Algyőn a vásárhelyi címert, de muszáj megkeresnem azt az embert, aki oda lette. Mondják a szomszédok, a Borbély Janit keressem. — Kilóra vettük Vásárhelyen. Amióta az eszemet tudom, mindig szegedi címert akartam szerezni. Ezt kaptuk, ezt raktuk föl. Csak ki ne szúrja valakinek a szemét. — Hányadik házban lakik? — Elmondom sorban. öten voltunk haverok, üdülőnk volt Mártéiyon. Eladtuk, a rámeső pénzzel beléptem a címeres házbe. Gondoltunk egyet, azt is eladtuk, és kimentünk tanyára, gardálkodni. Két malacot kaptunk az anyóstól, avval kezdtük. A végén, amikor abbahagytuk, hétszáz libánk, tizenegy hízónk és hét tehenünk volt. A nagybátyám mondogatta is, azelőtt egy kuláknak nem volt ennyi jószága. Azóta változott a világ, inert olyan is van, aki háromszáza; hizlal. A társasházbeli lakás árából, meg ami még hozzá gyarapodott, vettünk egy családi házal a Téglás utcában. Egy bagyen a bevétel. Mondom, én látom őket, sajnálom, hogy az utánpótlást megint bebiztosítottuk egy időre. Miért éppen a kocsmákat adták ki leghamarabb szerződésre? — Talán azért, mert könnyebb bort mérni, mint kendert áztatni. Szép házban lakik az áztató mester feleségével és leányával. A fokozatok, azt hiszem, egész Algyőre jellemzők. A feleség mondja, hogy a szülői ház földes volt, és a nagyszülők is ott éltek. Az első lépés az volt, hogy a konyhát cementlapozták, de a szoba még fölctes maradt. Amit ők epítettek maguknak, az már nagy szó volt. Parkettát addig csak úri helyen láttak, három szobájuk már padlós volt, és fürdőszoba is volt a házban. Takács Jani bácsi volt a főmester, egész utcasort épített akkor. Nem is építették, hanem döngölték, a sarkokat pedig rőzsével kötették. — Lehet még valaki, aki tudna Algyőn házat verni? — Pataki Vince talán. Amikor jött az árvíz, minden házat alá kellett talpalni. Kemény volt az a fal, szikrázott, amikor a villanyt vezették, csak a vizet nem állhatta. A mostani háznak beton az alapja, terméskő a lábazata, és téglából van a fala. ja volt csak, nem éreztük jól benne magunkat. Ném a mi igényünk szerint épült, ha ót akarjuk alakítani, rámegy legalább 200 ezer forint. Megint oda jutoitunk. csak kéne egy társasház. Húzott vissza bennünket a Bartó.i utca. Itt fiatalabbak a szomszédok is, vágjunk bele. Ügy fölraktuk ezt a négy lakást, csak a vakolásért fizettünk. Még az asszonyok is rakták a falat. — Az a magyar virtus, hogy összevesznek a lakók, mire fölépül a társasház. — Veszekedni mi is tudunk, de azért még beszélünk egymással. — Mzépen gyarapodik a falu. Kik építenek? — A fiatalok. Ügy is mondhatnánk. Algyő természetes ' szaporulata. — Itt viszont nem lehet állatot tartani. — Nehéz abbahagyni, ha elkezdünk valamit. Bérbe vettünk egy rossz épületet, huszonkét disznót hizlalunk benne. — A tanácsnál műszaki előadó volt, most az ÁFOR dolgozója. — Tegyük hozzá, hogy nem benzinkutas! Azért jöttem ide. mert itt nyolc napot és nyolc éjszukát kell dolgozni egy hónapban. Aki Algyőn élni akar. mind így csinálja: van egy munkahelye. és gazdálkodik, ha hazaér. A tudás ára Aki a jövőbe is bele akar látni, menjen be az iskolába. Ne akadjon el az ajtóban, hiszen Algyő iskolái igen-igen régiek, és vigasztalan látványt nyújtanak. Kovács Antalt kerestem, azt hallottam mindenütt, ő a legszigorúbb. Az első benyomásom: ez az ember akkor is tanár, ha senki se látja. Azt mondja, mindenről beszélhetünk, ami az iskolával összefügg, de róla semmit. — Hallottam, Pesten is voltál, a minisztériumban. — Régen volt, személyes ügy, ne beszéljünk róla. Mondjuk úgy, hogy a tisztesség hozott haza. Nincs szebb dolog a világon, mint tanítani. — A jó tanár rajta hagyja a diákon az ujjlenyomatát. Természetesen nem verésre gondolok. — Belekérdeztél a lényegbe. Ha minden pedagógus csak tíz gyerekkel tudna olyan kapcsolatot kialakítani, hogy a hatása magmarad, a mi iskolánkban 150 példás gyerek lenne. Üzemszerűvé vált a mai iskola, kopnak a kapcsolatok. Pedig vigyáznunk kell, mert akár akarjuk, akár nem, a gyerek előtt a tanár a minta. — A szigorú is? — Én csak a szigorú tanáraimra emlékszem, gondolom, a mai gyerek is azokra fog. Nincs ebben semmi, csak nem engedek, amikor nem szabad engedni. — Elnyomod a diákot? — Fölszabadítom inkább. Megértetem vele, hogy első a munka. Iskolában az iskolai munka. Kihasználom az óra minden percét, mert a munkaidőt is ki kell majd használni. Azt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hogy nálunk tanulja meg valaki a lazaságot. Nem algyői specialitás, hogy egyre többen vannak, akik csak át akarják bliccelni az iskolát. Soha nem tudják pótolni, amit itt elmulasztanak. Gondoj csak bele, miiyen ördögi körben forgunk. Ha én segítem a linkséget, holnap ezek közül választódik ki a tanár: ő milyen példával szolgál majd a diákjai előtt? Nem tudom, hol vannak a lazaság társadalmi gyökerei, talán a gyerek se lehet róla. hogy ilyen. De kötelességem ráébreszteni, hogy okos emberre mindig szükség lesz, a tudásnak viszont fáradság az ára. Papírt könnyen adhat az iskola, de vétkezik, ha fedezete nincsen. — Hiszel abban, hogy a jövőnek tanítasz? — Fantasztikusan fejlödnek a tudományok, azzal tehát nem áltathalom magamat, hogy a mai' gyerek hatvanéves korában is mai ismereteire támaszkodhat. A maximum, amit elérhetünk: beprogramozzuk, hogy fogékony legyen saját kora követelményei iránt. Ha jól belegondolunk, a minimumot is itt kell megszabnunk. Ezért is várjuk, hogy l<*sz egyszer rendes iskolája a mi falunknak is. Én ebbe jártam, ahol most tanítok. Akkor is ilyen volt. A helye már megvan az újnak, jó lenne, ha onnan mehetnék nyugdíjba. HORVÁTH DEZSŐ Kellene egy társasház