Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-20 / 16. szám

6 Csütörtök, 1983. január 27. Olimpiai hírek FútbaIlősz '82 Nem hagyja leírni magát az SZVSE Holnap Kosárlabda­mérkőzés Afrika tiltakozik Az AP hírügynökség köz- ország képviselőit felvonul li, hogy a Nemzeti Olimpiai tató Nemzeti Olimpiai Bi Bizottságok szervezetének zottsági ülés elnöksége a ülésén forró hangulat ala- napokban a NOB végrehaj- Ha szegedi labdarúgó-csa- bizonyít, hogy az SZVSE- ami pedig bizonyára hasz­núit ki, amikor a Los Ange- tó bizottságával vitatja meg patok kerülnek szóba, a be- pálya könnyen bevehető vár nunkra válik. Most erősen les-i házigazdák egyike „meg- a dolgok jelenlegi állását, s szélgetők gondolataiban vé- volt az ellenfelek számára, készülünk. Meggyőződésem, változtathatatlan" tényként közös fellépést kezdeményez gigszalad a névsor: SZEOL — Való igaz: a jó rajt tavasszal egy új SZVSE-t közölte: az olimpián részt- — a szervező bizottság igé- AK, DÉLÉP SC, Dózsa... után elégedettség vett erőt láthat a közönség. Olyat, vevő versenyzőknek fejen- nyének leszorítására. Ilyen vagy más sorrendben, jó néhány játékosomon. Sze- amely jobban, lelkesebben, ként 45 dolláros szállás- és * de lényegében ezekre gon- rencsénkre akadtak olyanok fegyelmezettebben játszik, s étkezési díjat szabnak meg. dóinak elsősorban. Később is, akik mérkőzésről mérkő- megpróbál az élcsapatoknak (Az AP emlékeztet arra, Az Olimpiai Szervező Bi- aztán beugrik: ja és az zésre kiemelkedő teljesít- i* méltó vetélytársa lenni, hogy Moszkvában, igazán zottság azt ígéri, hogy a SZVSE is. Vajon miért ez a ményt nyújtottak. A táblázaton utánunk kö­komfortos lakásokban a na- Los Angelesbe látogató bel- tudatalatti mellőzés? Aligha — Hallhatnánk neveket? vetkezőket otthonunkban fq­pi költség mindössze 18 dol- és külföldi újságírók, rá- járunk messze az igazságtól, — Pozsár, Hajdú, Deák, gadjuk, úgy, hogy nem tar­lár volt.) diósok és tv-sek semmiben ha az igazi okot a megyei I. Szrenka, Szilágyi és Kre- tom elképzelhetetlennek a 9. a hét végén a kosárlabda A Los Angelesbe készülő s^m szenvednek hiányt, tobb osztályban eltöltött jo ne- nacs erossege. voltak az hely megszerzesét. Szakmai­NB I-ben, és a SZEOL AK ve.senyzöket - mint isme- '"formaciojuk lesz, mint hany idenyben, továbbá a együttesnek. Menesi Nagy lag fő törekvésem: erősítem férficsapata már holnap, rétes - a dél-karolinai bármelyik korábbi esetne- mersekelt osz. szereplesben Z Jiarna, Simái toyabba akarom tamadójatékunkat pénteken délután lejátssza egyetem, illetve az Ucla kol- nyen• • • 1 éressük. A szurkolo ugyan- Földeák pedig megfelelt az Az SZVSE vezetői, Halasz mérkőzését. A szegediek el- légiumáhan helyezik el. s o. juvu SN! vc.«u.ycTO1 • ...... , ... lenfele ezúttal az . Bakony ezért a szolgáltatásért azaf- olyan információs központot bt = Kováls t°MmóTkife­jövő évj versenyeken is azért ül föl a lelátóra, elvárásoknak. Antal ügyvezető elnökkel az élükön elégedetlenek az Vmva„ ,„_ . , ni, dfljwui a csapatokról be- — Kovács és Miklós kife- együttes szereplésével, noha rnelv tá hSn»l fotóalt rikai orS7-ág°k oIimP'al bl" létesítenek, amely nemcsak szél sziVesen. amelyek ész- jezetten gyenge teljesít- az a megálmodott helyek helyénél többre képes zotteógal legfeljebb 25 dol- a szükséges adatok „lehívá- revétetik magukat játékuk- ményt nyújtott, Széli és Sza- egyikén fejezte be az őszi Gwáth Iván a kék-feketék lúrt szándékoznak kifizet- sára" lesz alkalmas, hanem kai. eredményeikkel. És az mosszegi szereplését pedig idényt. vezető edzője elmondta, hogy ni. A Los Angeles-i szervező a különféle versenyközpon- fZySE a közelmúltban nem nehéz minősítoni ugyanis - A csapatrészek között m - . A . tartozott azon együttesek ko- csatar letukre egyetlen golt meg nincs megfelelő ossz­k^^T^ÚU hrd he kénest Wzottsag csupán annyi en- tok közötti üzenetkozveti- 7jé amelyek szívet-lelket sem szereztek. hang, a játékosok gyakran Tto ti tehrt Mohiá gedményre hajlandó, hogy tésre is. Az adatbank min- gyönyörködtető vagy gyilkos — Az elképesztő gólképte- nem találják a helyüket, Guóth aA Varaa Sivek? előzetes költségtérítést en- den sportágban tartalmazza iramú, küzdelmes mérközé- lenség tehát elsősorban az ő nem tudják megoldani a tak­„ . . , „ F * ' „„J-,„„„ 0 VJV, „.,, . .„, „ u(iix„fAi sekkel ajándékozták meg a számlájukra írható? tikai utasításokat, túlságo­Dobi, Lestar, Nagy L gedelyez, s akik ezt a lehe- majd a kulonfele csucslista- nézöket _ Szamosszegi 22, Széli san kiismerhető támadásve­Torcsván, Vincze. Boros es tőséget kihasználják (1984. kat, a szabályokat a sportág Egy csapat mérlegkészité- pedig 19 gólt lőtt az 1981— zetésük. — összegezte véle­At ilt dl tá 5 óra március bezárva), azok rövid történetét nem utolsó- sekor fő szempontként keze- 82. évi megyei első osztályú ményét az ügyvezető elnök, tat'ikn, napi 35 dollárral „megúsz- sorban pedig a résztvevők 'endő: mennyiben, miben bajnokságban. Elképzelhető akinek alapvetően igaza van. KOT KezaooiK az ujszegeui A . ,„„fAnt~ahh Ktmzeártáiát fejlődött az együttes leg- tehát, hogy mennyire hiá- Kanalas Antal bizonyos Sportcsarnokban. hatják' a dolgot. A 135 tag- legfontosabb biográfiáját. ut^bbi önmagához képesú nyoztak góljaik. Tény: 4-4 mértékig törvényszerűnek megvalósított-e valamit azok- —2-es hadrendünkben kulcs- tartja a visszaesést: ból az elképzelésekből, ame- feladatot szántam nekik. — Nehéz év van mögöt­lyeket szakvezetője a rajt — Milyen elképzelései tünk- A megyei I. osztályú előtt kitűzött. Nos, előrelé- vannak tavaszra, mit vár a bajnokság megnyerése, majd pésről, fejlődésről nem lehet bajnokság folytatásától? az osztályozó sikeres megví­beszélni, annál inkább a ko- — Bólya befejezte sport- vása alaposan igénybe vette rabban nem tapasztalt, ez- pályafutását, Széli pedig a játékosaimat, ráadásul az úttal azonban jelentős súly- távozás gondolatával fog- őszi idényben mindössze 14 lyal jelentkező hiányossá- lalkozik. Vitális (KSZV SE), —15 futballistára számíthat­gokról, fogyatékosságokról: Juhász, Karácsonyi és Nagy tam. Semmi esetre sem ad­az 50 százalékost sem L. (mindhárom H. Porcelán) juk föl! Labdarúgóim egyre éri el a hazai teljesítmény: személyében négy képzett inkább kezdik megérteni, 8 mérkőzésen mindössze 7 labdarúgó került hozzánk a hogy többet kell vállalniuk, pont volt a „termés"; közelmúltban. Szó van még s ennek pozitív hatását már egy kapuvédő és egy me- a tavaszi idényben szeret­Hajdúszoboszlón a SZEOL ÁK labdarúgócsapata Egyhetes hazai előalapo­zás után január 10-én indult Hajdúszoboszlóra a SZEOL AK NB H-es labdarúgócsa­pata, hogy 12 napon keresz­tül játékosai megszerezzék azt az erőnlétet, amelyre nagy szükség lesz a tavaszi folytatásban. Kaszás Gábor vezető edző és Szalai István. pályaedző irányításával 22 labdarúgó készül Hajdúszo­boszlón a bajnoki szezonra, mégpedig Hornyák, Újhelyi, Hevesi, Fábián (Furkó uj neve), Somogyi, Kozma Z., Kutasi, Szabó, Orosházi, Repka, Takó, Gruborovics, Kovács G., Csölle, Kun, Ma­gyar, Weitner, Deák, Tóth J„ Szélpál, Övári, Urbán. Kedden a délelőtti órák­ban érkeztünk a SZEOL AK vezetőivel rövid látogatásra Hajdúszoboszlóra. Kora dél­után a keret 6 ezer métert futott a hajdúszoboszlói re­pülőtéren. Az első 3 ezret — szerény idegenbeli sze­összecsapáson zőnyjátékos átigazolásáról is. nénk bizonyítani. Ez egyben azt is jelenti, Azaz, nem hagyja leírni hogy nagy lesz a verseny- magát az SZVSE . .. futás a csapatbakerülésért, Thékes István Ribli továbbra az élen I! sípos István felvétele A 6 ezer méteres futás élmezőnye replés: hat négy pontot gyűjtöttek a vasutasok; < — szinte elképesztő gól­képtelenség! 1260 perc alatt mindössze 8 találat fémje­lezte az együttes támadóked vét, azaz valamivel több, mint 157 percenként rezdült meg a különböző ellenfelek hálója; — nem mutatkozott fejlő- A hollandiai Wijk aan 1:0, Hort (csehszlovák—Spe. dés a számokkal, adatokkal Zeeben zajló nagyszabású elman (angol) 1:0, Nunn alátámaszthatatlan tényezők- nemzetközi férfi sakktornán (angol)—Andersson (svéd) ben sem: akaratban, küzdő- a keddi, negyedik fordulóban döntetlen. Van der Wfel képességben, játékstílusban, a kitűnő rajtot vett magyar (holland)—Scheeren (hol­csapatmunkában .. , világbajnokjelölt, Ribli Zol- land) döntetlen, Olafsson (iz, A fentebb említett pre- tán ezúttal döntetlent ért landá)—Browne (amerikai) misszák alapvetően határoz- el: a jugoszláv Hulak ellen döntetlen zák meg egy közösség össz- világossal játszva osztozott teljesítményét, így talán meg a ponton. Ribli ezzel duló után: Andersson, Hu­máris közelebb jutottunk a az eredménnyel megtartotta lak, Ribli, 3—3; Olafsson, mérsékelt szereplést élőidé- holtvensenyes első helyét Seirawan 2,5—2,5; Browne, A torna állása négy for­S zalai István, a másodikat Kaszas Gábor vezetésével, bás, akik mindent megtettek Kutasi László, a Testneve- ző okok megtalálásához. A további eredmények: Korcsnoj, Nunn, Ree, Sche­Feltünt, hogy kitűnő a han- a .-akerért. Nagyon sajnál- lési Főiskola utolsó éves Természetesen a teljes Korcsnoj (svájci)—Ree (hol- eren 2—2; Hort, Van der gulat a csapat háza táján, aám — azok miatt is, aki- hallgatója a szakszerű edzés- igazság felderítésekor nem land) 1:0, Seirawan (ameri- Wiel 1,5—1,5; Speelman, pedig gondjuk van eleg. ket külön kiemeltem —, ha programot dicséri. hagytuk, nem hagyhattuk fi- kai)—Kuligowski (lengyel) Kuligowski 0,5—0,5. Legfőképpen az, hogy a nem sikerülne felkerülni a — A délelőtti erőfejlesztés gyeimen kívül Kanalas Antal SZEOL AK csatársora egy legmagasabb osztályba! mellé játékos programokat vezető edző véleményét, emberből. Deák Ferencból Kozma Zoltán csapabkapi- iktatott a mester. Ez vala- — Milyen tervekkel rág­áll. A vezető edzőn, amikor tányt az ebéd utáni alvás- hogy feldobja a társaságot lak az 1982—83. évi területi leültünk beszélgetni, látszott, ban zavartuk meg. A jelen a délutáni hosszú futásokra, bajnokság őszi idényének? hogy megviselték a tavaszi helyzeti-öl így nyilatkozott: Ígérgetni jelen helyzetünk- — A bajnokságban a 9— bajnoki szezon előtti prob- — Ha holnap bajnoki ben nemigen célszerű. Egy 10. hely valamelyikének meg­lémák. Tájékoztatott ben- mérkőzésre kellene kiáll- biztos, 34 éves fejjel min- szerzését, a kupaküzdelmek­nünket az eddig elvégzett nunk, csakúgy, mint az őszi dent megteszek, hogy NB I- ben pedig a becsületes helyt­mimkáról, a napi két edzés szezon utolsó mérkőzésein, be segítsem a csapatot. Ez állást tűztem ki elérendő - --—„-^.--^A m4r korabban rcaw­ímegterhelo programjáról, most sem tudnánk 11 egesz- a cel vezerel, hiszen a nyá- célként. Terveim kozott sze- „l-p^ruve vait Kispaiyas Ubda- liUlt Thorpe olimpiai érmeit majd rátért a játékosok ér- séges embert találni. Ez a ron befejezem az aktív lab- repelt továbbá új emberek rug<, Tömegsport Kupai. Je- ^edöen. a Nemzetközi olimpiai tékelésére. helyzet valamennyiünket ag- darúgást. Nagy szükségünk beépítése és az edzésterhe- lemkeaní lemuar l-ig eveiben, 'ánöke*JSÍT Ajitoniö * MINDENFELŐL TÖMEGSPORT kővetően kiderült, hogy 1910-ben KUPA egy észak-karolínal baseball csa­A Radnóti IVKAIOS Gimnázium tatban telproli játékosként sze­— A fiúk többsége megfe- gaszt, Mi valamennyien min- lenne a tavaszi szezonban lés növelése. Mint ismeretes, ^uít^mTtáí SS Samaranch adti at az egykori ZICO ÉNEKEL Zleo, a hraz.il tutballsztár „mellékfoglalkozásként" ha­marosan it-mezre énekel egy szamba-melódlat. üzlettársával együtt azt remélt hogy leg­„ . - ,„ .. . , ISI.WI testnevelő tanár ennen —: szitett munkaval dolgozik, dent megteszünk majd a Weitnerre, sajnos nem sike- a 10. helyen varjuk a tava- (tj,0i Szeged, Radnóti MIKIÓS bajnok gyermekeinek. Különösen élen jár Szabó, sikerért, bízunk benne, hogy rül megegyezni a Dunaúj- szi folytatást. Az MNK-tól a Gimnázium, Komócsin Zoltán Hornyák, Újhelyi, Kutasi, ez is elegendő lesz. Gratu- városi Kohásszal. Visszatet- SZEOL AK búcsúztatott, él- térA 1nJerközések f<;bruár móso_ Gruborovics, Fábián, Deáik lálunk a Volán kézilabda- sző egyébként az a rendelet, vezetes, gólokban bővelkedő dik/teleoen kezdődnek. és Weitner. Elszomorító vi- csapatának, kívánjuk, hogy hogy egy labdarúgóra a szer- mérkőzésen. 5-3-ra nyertek / COE IbMÉT szon.t, hogy Kovács Gábor KEK-döntőt játszhassanak, zödése lejárta után is, még a kék-feketék. Vágyaim fe- A KAjTv Oi\ALON az egvik t ózésen ismét meg- Szabó Gyulát most is meg- egv évig igényt tarthat egye- le tehát valóság lett. Üj erő- A mosu^vui uu.up.a .MU m-es alább százezer lemez <-ik«í" majd sérült'., bokáján. Kun két dics< rle az edzője. A tőle sülete. ket nem dobhattam harcba f^es^mint IzTgy^-- ^gPy1"1án napig lázas volt. Repka de- már megszokott akarassal. Kun Lajos több mint fél az oszon- miként azt a bi- toioes. suttuuis vitagciucsutrujja, miau enekelek, hanem szenve­réksérülése pedig nem ja- lelkesed: --el végzi a mun. é-ve sérüléssel bajlódik Haj- zonyos. sokat emlegetett sebastian coe negy lei no- delybői". vul. Szóval semmi örömhírt kat. Erről így beszélt: dúszoboszlón biztató híreket mércét sem sikerült maga- ^^^"am^'^ajto^ "Vi ELKEZDŐDÖTT nem közölhetek a szegedi — Labdarúgó vagyok, szá- hallottunk róla. sabbra állítanom. coe a Woiwermimpton közeié- A MESTEREK TOKNAJA szui-Uolókkal, hiszen Ma- momra egv a fontos, hogy Nagvon hiányzik a bai- — Miért? ben levő Cosfoi-dbaa lendezendö A Maütson squa.re Gaiaenuen gyárra sem számíthatok mindent megtegyek azért. noki mérkőzések' hangulati - Mindössze 14-15 játé- CS •„egyeb okok miatt. A ha- hogy a tavaszi szezonban is _ kezdi a beszélgetést. — Ros ailt rendelkezésemre. ^ szanlot választja. rozatban az első 12 nviyen veg­rom ifjúsági játékos közül a csapat hasznos tagja le- Tudom mekkora szüksége Hegyesl ..angyalbőrbe" öl- coe az IWKÍ. szeptemberi athé- aett Játékos „rajatszasos" tor­Szélpal kitűnő r./ikai adott- gyek. Magammal szemben is van ráin a SZEOL AK-nak. tözött Ec/cer « Aradi el- ^ i'^'a ^r^^yVn^.^ ságokkai rendelkezik. Úrban követelek, nem mindegy, Szerencsére már nem fáj a költözött Szegedről, z>za0o a nyugatnémet Hans-peter Ter- amerikai connorst, Mekuiroe-t, harcos fiatalember, Óvári miiven eredménybe jutok az lábam így bízom benne egész egyszerűen „bedobta a nertoi varatian \erescgei szen- az arg-entin vuast es a cseh­pedig mar Ki evesen mégis- önértekelésnél Tudjuk va- hogy a bajnoki rajtra mái^ törülközőt", Krenács pedig vggt - nem induk egyetk-n ?=t f^^kiem^ltók,^^ merhette az alapozas „gyot- larnennyien, hogy csak egy teljes értékű csapattag lehe- masfel hónapig súlyos seru- hossl.abb 1(teiJ, sérülés gátolui. ek{i fordulóban, relmeit". ' szűk keretre számíthatunk, tek Nem mindegy hogy az 'éssel bajlódott. Gondjaimat VISSZAADTAK Először a két salakpályás­yag> csak ' az szaporította, _hogy_nyolcjá- THÜKPE EKME1T ffl^ ^oot? — Mit vár a tavaszi foly tatástol, mit Ígérhet a sze- mi oldhatjuk meg. Csatár- NB Il-ben folytathatjuk to- tékosom tanulmányi elfog- Több mim hetven evvel a tör- össze. A rutinosabb argentin acdi labdarugó-szurkolók- sorunk a mai napig nincs. v-ibh laltsága miatt nem látogatta tóntek utan visszaadták az ame- 5:7, 6:4, 6:1 aranyban 'győzött. rendszeresen a foclalkozáso- rtkal Jlm ThorPe profivád mi- Az ecuadori Gomcz és a spa­tenaszeresen a íogiamozaso att eiveu oiimnlal érmeit, az nvoi irio,nu.w.i.., Li. nak? „ ,l u . „ a feljutáshoz fk A SZEOL AK labdarúgó- a iU6la"luía!,u- elvett olimpiai érmeit. Az nyol Hlgueras"főzésen "Sé­— Tovabbra IS csak mun- győztes mérkőzés, golok -_„n„t„ smmhai„„ o HÁIÍ kal- 1912 stockholmi olimpián hat ml meglepetésre a dél-amerikai kát. Ha Szegeden nem vál- szükségesek. Napv felüdülést Tv.,7 c,„J™ — A játékosok küzdőké- arany- és két ezüstérmet szer- versenyző győzött. 0:6. 6:2, 6:4­Lik semmiS új fent az edző jelentett számunkra a Volán ~ákban ~ ^ pessége ritkán hevített, an- ^LZ^ 'SS2S Kuft.'"ESSSFSZ&USi és aa a 8 játékoe lesz a hí- SC kezilabdazoinak sikere. Bagamerv Laszlo nal többször pislákolt, amit tották, mivel olimpiai sikereit viias lesz. f

Next

/
Thumbnails
Contents