Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-18 / 14. szám
73. évfolyam 14. szám 1983. január 18., kedd Ara: 1,40 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Á szegedi szénhidrogén medence eredményei A hazai termelésnek több mint a fele — Elkészül az algyői pébétároló — Az ezredfordulón is lesz még földgáz A hazai szénhidrogének termelésében a szegedi medence játssza a főszerepet. Olajtermelésünknek 65 százalékát, a földgáznak 53, míg a pébé-gáznak körülbelu' 55 százalékát e területről biztosítják. Ezért is volt érdekes, hogy dr. Juratovics Aladár, a szegedi medence üzemigazgatója beszámolt a tavalyi munkákról, és az idei föladatokról. Elmondta, hogy minden termékből csak minimális túlteljesítést értek el, de ezek a többletek is egyeztek a hazai szénhrdrogén-bányászat elképzeléseivel. Kőolajból 1 millió 430 ezer tonnát adtak; ez is több volt valamivel a tervezettnél. Lehetett volna több is? Igen. de a medence egyre jobban vizesedik, s nagy kár volna, ha „kizsákmányolnák" a föld alatti készleteket. Ha így cselekednének, öt év múlva nagyon megromlana a kitermelési arány. Földgázból 3.8 milliárd köbméter volt a termelés mennyisége, ez is körülbelül 50 millió köbméter pluszt jelentett. A földgáztermelésnek is vannak határai. E területen Is romlanak lehetőségeink, csökken a rétegnyomás, ezért meg kell gondolni a mennyiségi kihozatalt, s fokozni illik a kompresszortelepek kapacitását. Előzetesen jelezte Juratovics Aladár, hogy még az idén szeretnének üzembe helyezni 5 darab nyomásjokozó kompresszort. Ez nem is olcsó mulatság, hiszen 230 millió forintot fizetnek ki a GanzMÁVAG motorjaiért és a Smgerzin cégnek a kompresszorokért. A széles körben használt pébé-gáz termelés 211,5 ezer tonna volt. 6 ezer tonnával tetézve a tervezett mennyiséget. Gazolinféleségekből 445,6 ezer tonnát adtak, míg izopentánból 36 ezer tonnát. Ez utóbbi termék exportunkban is jelentős tényező, hiszen 770 millió forint „kemény'' valutát jelentett számunkra. A tavalyi beruházási program nem volt a legjobb, ám bíznak abban, hogy az idén elkészül az algyői 39 ezer köbméteres atmoszférikus pébátároló. A technológiai szerelésekkel, valamint a műszerezéssel készen vannak, a szigetelési munkák után üzembe helyezhetik ezt a jelentős létesítményt. Elkészült viszont egy főgyűjtő állomás, amelyhez nyolc új kutat kötöttek. Az olajtermelést kiszolgáló főgyűjtőt rekonstruálták, ugyanezt tették a gázgyűjtőnél is. Elmaradtak a vezetékek építésével — mondta az igazgató. Tavaly 500—510 millió forintot költöttek a medencére. A szakemberek úgy nyilatkoznak — ami a laikusnak érdekes is lehet —. hogy elégedették eredményeikkel, hiszen ők a jövőre is gondolnak. Azt szeretnék, ha olajat az ezredfordulón is, földgázt pedig még azután is adnának a magyar népgazdaságnak. Az igazgató nagyon lényegesnek tartotta a dolgozó emberek érdekében tett intézkedéseiket. A „pletykákat" elhessegetve megjegyezte, hogy jelenleg száz lengyel vendégmunkás dolgozik a szegedi medencében. Szerelők, festők, vezetéképítők, s rajtuk kívül még egy csoport csehszlovák "szakembéP is segíti a medence beruházásainak megvalósítását. A szénhidrogén-medence dolgozóinak a múlt esztendőben jelentősen javult a kereseti lehefösége is. A kiterjesztett hűségjutalom 7,5 millió forintot jelenteit, mellette tavaly 5,6 százaiákos béremelésre került sor. s így összességében a szegedi medence dolgozói évente közel 70 ezer forintos jövedelemhez jutottak. Mi lesz ebben az esztendőben? Erre is választ adott a szegedi medence igazgatója Elmondta, hogy mérsékeltebb föladatokat határoztak meg számukra. De ezek összhangban vannak a hazai szénhidrogén-termelési tervekkel. Kőolajból 4 százalékkal kevesebbet, földgázból 7 százalékkal, gazolintermékekből 16 százalékkal mérséklődik a termelés mennyisége, míg az izopentán és izobután anyagokból változatlan lesz tervföladatuk. Sokan fölteszik a kérdést, miért ez a mérséklődés. Erre a szakem perek egyszerűen azt vaiaszoijak, nogy lehetne ugyan tobb is, de mi lesz uz, vagy husz ev múlva? A föld aiatti készleteket gyorsabban is ki ;e hei szippantani, de mégis az " a heiyes, ha gondolunk a jovónitre is. Ügy tervezik, hogy ebben az esztendőben 700 mil.io forintot költenek beruházási, üzemeltetesi föladatokra. A nagynyomású szivattyúkra közel százmilliót, 235 milliót viszont a kompreszszorokra, az olajtermelés szmtentartására (a főgyűjtő korszerűsítésére, újabb kutak bekapcsolására és vezetékek építésére) áldoznak. Jelentősnek tekintik a móravárosi mező produkcióját. Évente ez a kicsinyke medence 230 ezer tonna olajat ad. E térségben a vízvisszasajtcrlásra fordítanak 50 milliót. A kiskundorozsmai mezőre 24 milliót adnak. Az öttömösire egymilliót. A kis mezőket is szeretik, hiszen a dorozsmai medence nem ad többet évente 9 ezer tonna kőolajnál, de arra is szükségünk van. Igen jelentősnek tartják az üllési gázüzem további bővítését, ez az üzem tavaly 250 ezer köbméter gázt dolgozott föl naponta, az idén már 500 ezret, de a további beruházások eredményeképpen jövőre naponta 3 millió köbméter földgáz feldolgozására lesz képes. Érdekes a szegedi medence munkája, és érdekes, sajátságos a földgáz és az olajtermelés tervezése is. Az igazgató így fogalmazott: „Ahogyan csökken a medence hozama, úgy növekszik a ráfordított kiadások összege." Persze könnyű belátni, hogy ez így igaz. Ebben az esztendőben be fejezik az algyői térségben fölépített és 300 személvnek kényelmet adó munkásöltöző és fürdő utolsó simítás lit, s ugyanakkor elkezdik Üiszegeden, a Kállai Albert utca és a Gyapjas Pál utca sarkánál egy 400 munkásnak helyet adó szálloda építését. Napirenden Az ipar korszerűsítése Versenyképes fermékeket - Jó ösztönzőket Méhes Lajos ipari miniszter hétfőn, tegnap az MTESZ székházában tájékoztatta a tudományos egyesületek és a területi szervezetek titkárait, valamint a meghívott szakembereket az ipar jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól. Az előadást követően a szakemberek megvitatták az ipar fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket. A felszólalók különös fontosságot tulajdonítottak annak, hogy iparunk minél előbb korszerű, versenyképes termékek széles választékával jelentkezzen a hazai és nemzetközi piacon. Hangsúlyozták a műszaki fejlesztés, a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása, a KGST-liíésre műszaki és tudományos fejlesztésének jelentőségét, munka, a szellemi erőforrá- érzi és vállalja felelősségét, sok, tartalékok hasznosítá- szerepét e feladatok megvasánajc, megbecsülésének lósításában. fontosságát. Több hozzászólás hangzott el azzal kapcsolatban, hogyan, milyen szabályozók, módszerek, ösztönzők segítségével lehetne ipari termelésünket, a termelés szerkezetét gyorsan és hatásosan igazítani a bel- és külföldi igényekhez. Figyelemre méltó észrevételek hangzottak el a mikroelektronika szerepéről, az energiaés anyagtakarékos gyártási folyamatokról. A felszólalók leszögezték: műszaki és tudományos értelmiségünk ismeri az ipar Marjai József Moszkvába érkezett Marjai József miniszterelnök-helyettes. hazánk állandó KGST-képviselője vasárnap délután Moszkvába érkezett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának 105. ülésére. Marjai JózseBútorgyártás, kereskedelem A bútoripar az idén növeli a termelést, bár korántsem olyan mértékben, mint a korábbi esztendőkben. Tavaly ugyanis jelentősen megváltozott a bútorok piaci helyzete; Nyugat-Európában — ahová az iparág exportcikkeinek döntő többségét szállította — csökkent a kereslet. A külföldi partnerek „óvatosan" rendeltek, több vevőjük pedig az év közben mondta vissza a megrendelt árukat. A bútoripar elmúlt évi konvertibilis exportja emiatt is elmaradt a tervezettől. Az előrejelzések szerint az idén sem várható élénkülés a nemzetközi bútorpiacon. A bútoripari vállalatoktól ,nagy erőfeszítéseket követel a könnyűipar átlagánál magasabb exportterv teljesítése. A kivitel növelését segítheti, hogy részben befejeződnek azok az exportbővítő fejlesztések, amelyek a bútoripari vállalatok lehetőségeit szélesítik. fet a repülőtéren Nyikolaj Talizin miniszterelnök-helyettes. a Szovjetunió állandó KGST-képviselője fogadta. A végrehajtó bizottság ülése kedden, • ma délelőtt kezdődik a szovjet fővárosban. 1 ' így az idén már több versenyképes termékkel bizonyíthatják a hitelfelvételek megalapozottságát, a fejlesztések eredményeit. Ám javítaniuk "kell a kereskedelmi munkát is; az új piacok feltárására kell összpontosítaniuk, elsősorban a tengerentúlra és a fejlődő országokba irányuló kivitelt igyekeznek bővíteni. Étihez' viszont Új módszerekre, változatos, a vevők igényeihez rugalmasabban alkalmazkodó ajánlati formákra, és nagyobb vállalkozó készségre van szükség. Elengedhetetlen, hogy az alapanyaggyártók, szállítók és a késztermék-előállítók. valamint . a külkereskedelmi vállalatok, között az eddigieknél jobb, közös érdekeltségen alapuló együttműködés alakuljon ki. A múlt évben mérséklődött a bútorok belföldi forgalma, ami szokatlan helyzetet jelentett mind a gyártóknál, mind a kereskedőknél. Korábban ugyanis a kereslet általában meghaladta a kínálatot, az értékesítéssel nem volt gondjuk. Most viszont jelentős készletek halmozódtak fel, amelyeket a múlt év második felében a vásárlásra kedvet csináló akciókkal sem sikerült jelentősebben csökkenteniük. Ennek oka alapvetően az, hogy nem megfelelő a kínálat, emiatt a vásárlói igények jelentős része kielégítetlen. Ezért a bútoripar fontos feladata 1983-ban a hazai termékválaszték gyors ütemű korszerűsítése, mindenekelőtt több elemes bútort kell adniuk. E bútortípus ugyanis változatlanul kelendő, s jelenleg is csak több hónapos várakozási idő után lehet hozzájutni. Szűkös a választék a kisbútorokból, és nincsen elegendő az úgynevezett kiegészítőkből sem. A keresett termékek gyártási idejét csökkentik és minőségüket javítják. Növelni kell az ipari és a "kereskedelmi szolgáltatások színvonalát; meg kell teremteni például á gyors és kifogástalan garanciális javítások feltételeit. Az iparral közös a gondja a bútorkereiskedelemnek: most elsősorban a felduzzadt készletek csökkentéséi! keresnek' megoldást. Ugyanakkor igyekeznek olyan cikkeket beszerezni, amelyeke leginkább keresnek a vásárlók. Gondot okoz azonban, hogy az ország mintegy 200 bútorelárusító üzletei közül mindössze 19 az olyan nagy alapterületű áruház. amelyben a teljes választékot bemutathatják. Ezek kivétel nélkül a Domus-hálózathoz tartoznak, ami a vállalatnak helyzeti előnyt jelent. Ám a Bútorker sem tétlenkedik, a hátrányt a vásárlókat megnyerő kínálat megteremtésével igyekszik ledolgozni. Az együttműködés új módjait is keresi az ipar és a keréskedelem: közösen kezdtek tárgyalásokat külföldi partnerekkel áz elemes bútorok kooperációs gyártásáról. Az első szerződést jugoszláv vállalattal kötötték meg; így várható, hogy az idén már több elemes bútor kerül az üzletekbe. Uszályok Tápéról Somogyi Károly író felvételei Téli nagyjavítás az uszályokon Akik télen át is szabadban dolgoznak, igazán nem bánják, hogy idén egyelőré még nem kell hóval, jéggel vesződniök munkájuk közben. A tápéi hajójavítóban ezekben a napokban négy. egyenként 400 tonnás önjáró uszály javításán dolgoznak és készülnek az új bárkák elemei is. amelyeket Duna harasztiban szerelnek maid össze. A teherszállításra alkalmas bárkákat tolóhajók segítségével úsztatják kettőt-, hármat egyszo-re. Ezek a vontatott uszályoknál stabilabbak, biztonságosabbak. Külföldre is kerül a Tápén gyártott vízi járművekből Csehszlovákiának három darabot készítenek. A tiszai szállításra is alkalmas 1300 tonnás bárkákoól pedig ötöt adnak át belföldi használatra. Exportra kerüld bárka elemeit hegesztik