Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-02 / 1. szám

2 Ilétfő, 1983. január 3. Felfíiggeszieüéiaszilcsépílepeíol Lengyelországban Dz elmúlt hét 3 kérdése 9 Varsó (MTI) December 3ü-an, éjfélkor a Ltóngyel Népköztársaság egész területén felfüggesz­tették a szükségállapo „ot — jelentette a varsói rádió. Mint emlékezetes, erről — a minisztertanács javaslatá­ra — az államtanács dön­tött a hónap második felé­ben. Ezzel megkezdődött a fel­függesztett szükségállapot időszaka, amelyben a koráb­bi korlátozó intézkedések közül azok maradnak ér­vényben, amelyek az állam­polgárok és a gazdaság leg­alapvetőbb érdekelt hiva­tottak külön eszközökkel vé­deni. December 31-ével a pos­ta ügyi miniszter külön ren­delete alapján megszűntek a távközlési és postai forga­lomban eddig érvényes kor­látozások, így a többi között ismét üzembe helyezték az automata nemzetközi tele­fon- és telexhálózatot. • Az új év egyik jelentős bel­politikai fejleményeként Lengyelországban január 3­án, az első munkanapon megkezdik tevékenységüket az eddig bejegyzett munka­helyi szakszervezetek. Jelen­leg mintegy két és fél ezer vállalatnál alakultak meg, de számuk nyilván növekedni fog, hiszen a vajdasági bí­róságokhoz a szakszervezeti törvény elfogadása, vagyis október eleje óta összesen már mintegy négyezer be­jegyzési kérelem érkezett Ezenkívül: a szakszervezet­alakításra jogosult munka­helyek több mint felében lé­teznek már az úgynevezett kezdeményező csoportok. A dolgozók jelentős része egy­előre továbbra is tartózkodó magatartást tanúsít az új szakszervezetekkel szemben. A genfi tárgyalásokról • Moszkva (MTI) állaDodás vázát alkothatnák. A hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkentéséról * fe'ek m<fáUaoo­dasra íutnának ennek a do­lolvó tárgyalások és az ezekról a feovverekröl szóló mcaál­lavodás meaváltoztathatatl in alapelvei a varitás. az eaven­lósca és az eavenló biztonsáa. Ezek tiavelmbevélelével ter­jesztette elő konkrét javaslatait'a tárgyalásokon a Szoviat­kavcsolatban egyoldalúan katonai fölényre tehet szert a vasárnapi szerkesztőségi cikkében a Pravda, kumentumnak a kérdésében. ez ielentősen meakönnvítené a végső megállapodás előké­szítésének munkáiát a kül­döttségek számára. Tovább­ra is tagadó választ ad az unió. Ha Washingtonban bárki is azt reméli, hogy ezzel amerikai fél arra a szoviet javaslatra is. hogv a lelenle­gi szinten fagyasszák be a Szovjetunióval szemben, az téved: a Szovietunió nem en- hadászati rendeltetésű íegv­aedi mea az események ilyen fordulatát — hanasúluozza érzetet. Juril Andropov az SZKP K3 főtitkára a Szovietunió. Az SZKP KB laoia megál- ton katonai erőfeszítéseinek megalakulásának 60 évfor-] lapítia: a s/.oviet-amerik-ü igazolósára azt állítia. hogv <|uló19 alkalmából mondott tárgyalásokon napirenden ..lemaradt" a Szovjetuniótól beszedőben vdagosan szereplő kerdések túlmutat- - ugyanis nincs ilven . le- *2í?J. '^vverke­nak a két ország kaocsola- maradás". Az nedig. hogv az rní?Sbbln Slt tainak problémakörén le- Egyesült Államok úi fegv- ®[thS"^,etunn'Ónt nvegüket tekintve globális verzetrendszerei. Például az fj™^^**™ ielentősegűok A kérdés az. MX-rakéták céllá .a tár- hogv egyoldalú engedménve­parancsol- üvalások sikerének előseg.té, ^Tén^ieCfleszünk ni a hadászati fegyverek el- se" - teliusen komolvtalan hívásra k^^lenek leszünk lehetetlen ielhalmozá- állítás. SSÜSSf^tSSK sának. csökkenteni a nUkleá- Az amerikal megközelítés válaszolni: az amerikai MX­ris szembenállas szintlét és konstruktiv voltának világos rakétákkal analóg saiát ra­ezzel egv időben csökkente- hjanvan az ^ változtat, kétáinkat. az amerikai naav ni a nukleáris háború kirob- hogv az umerikai küldöttség hatótávolságú szárnvas raké­banasanak vcszélvet. u tárgyalások második for- tákkal saiát hasonló rakétá­A hadászati fegyverek kor- duloiának legvégén iavasla- inkát, szembeállítani. awie­latozásáról és csökkentéséről tot teriesztett elo a ballisz- ivekkel a kísérletek eeveb­íolvó genfi tárgyalások két tikus rakéták fellövéséről kent már folvnak." fordulóin után a szoviet fél szóló táiékoztatásrol. . , . . , n ' ,, A kerdes most a?, vaion szukseaesnek tartia a nv.l- A szovietunió a létreiövő hailandó-e az amerikai fél a vanousag ele tárni a tarsva- megegvezes keretében a kő- megállapodáshoz vezető útra lasokon kialakult helyzetet, vetkezőkről szeretne mecal- léoni. Jó lenne azt remélni Szukseeesnek tartia ezt töb- iaDlxi.lsra iutni: meg kell tál- hogv az Egyesült Államok bek között, azért, mert ame- a nehézbombázók és a erre az igazsagos konstruk­rikai politikai személyiségek repülógéo-anvahaiók kozle- tív allásDontra adott vála­nvilvános fellépéseiben, pel- kedését bizonvos. a másik szában iószándék'ól tesz ta­ss^rs^ sst sl-SS^SÜ » tek történtek a szoviet ía- ken időben értesítni kell né a stker egresét a tárava­va.slr.tok elferditésére. Már- egymást a nehézbombázókés lások sikerének előmozdítá­pedig a nyilvánosságnak !o- az előretolt állomásoztatású sához" — idézi befelezésül Ka van tudni az igazságot — repülőgépek tömeges felszál- ét Tllr1i Andronovot az állanítia meg a szerkesztősé- lásaról a tengeralattjáró ra- j™, d Andr°D0V°\ 8Z Ki cikk. kétahordozók számára olvan SZKP Kozponti Bizottsága­Vegvük az egyenlőség és övezeteket kell klielöini. nak lauia. fi./, egyenlő biztonság elvét, amelvekben tilos lenne a Erről az elvről a felek még másik íél számára barmi­a SALT— I. és a SALT— II. Íven akciót kezdeményezni tárgyalásokon állapodtak halókkal szemben. Ezek a meg Ez az elv obiektíven javaslatok nagymértékben es tükrözi azt a nyilvánvaló hatékonyan hozzaiárulnunak ténvt hogv a tárgvaló felek a válsághelyzetek lriamlculá­egyike sem köt olvan mea- sának megelőzéséhez, állapodást. amelv sértené sa- az Egyesült Államok azon­ját biztonságát Ennen ezért ban ezúttal sem a feszü tsóe a hadászati fegyverekről csökkentésére, hanem növe­ffiöAló tárgyalások íelúlitásá- ipsére törekszik, hogv azál­nak kezdetétől n szovjet fel Uj, [s könnvebb legven fe­arra törekedett hogv a tár- nvegetőz.nie és rákénvszerí­gvalások menetét a kőlcsö- tenie akaratát másokra. Ez nősen elfogadható megálla- nem konstruktív, hanem ön­oodás előkészítésének med- zó szemlélet 9 Hogyan alakul a kelet— nyugati viszony az újévi nyilatkozatok tükrében Az új esztendő alkalmá­ból sorra-rendre megnyilat­koztak a vezető államférfiak a világ njinden országában. Szavaidból vagy abból, hogy mire helyezik a hangsúlyt, következtetést lehet levonni szándékaikra, az új évben alkalmazandó taktikájukra, s az egybevetés lehetővé te­szi bizonyos mérleg elkészí­tését is. Nos, a szovjet vezető tes­tületek (a párt, a kormány, a legfelsőbb tanács) együt­tes újévi üdvözlete nyoma­tékkal hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió a fegyverkezé­si hajsza megfekezését kí­vánja. Ugyanakkor nem ha­gyott kétséget afelől, hogy a Szovjetunió következetesen fogja ezután is védelmezni a saját érdekeit csakúgy, mint szövetségeseiét, barátaiét (E téren rövidesen történelmi fontosságú közös állásfogla­lás várható, hiszen január elején összeül a Varsói Szer­ződés politikai tanácskozó testülete.) Jurij Andropov interjút adott Kingsbury Smithnek, ennek a tekinté­lyes, idős amerikai publi­cistának, aki három évtized leforgása alatt több alkalom­mal is kért nyilatkozatot a Szovjetunió vezetőitől. Az Andropov-interjú újra tar­talmazza a jelentős szovjet fegyverzetkorlátozási javas­latokat, és utalás történt ben­ne egy szovjet—amerikai csúcstalálkozóra is. Reagan elnök ezt követő­en bizonyos fokig enyhül­tebb hangnemben nyilatko­zott a genfi fegyverzetkor­látozási tárgyalásokon vár­ható előrehaladásról, de egy­előre még nem szólt a csúcstalálkozótól. Az amerikai 6ajtó találgatásokat közölt arról, hogy Eugene Rostow, az USA fegyverzet­ellenőrzési és leszerelési hi­vatalának igazgatója, a „ke­mény vonal" képviselője előbb-utóbb távozik helyé­ről. Ugyanakkor híre járta, hogy Paul Nitze viszont, a genfi amerikai tárgyalókül­döttség vezetője figyelmez­tetésben részesült, mert egy nyilatkozatában megegyezési lehetőségekről szélt... Még a pápa is foglalko­zott újévi üzenetében a le­szereléssel, a világot fenye­gető fegyverkezési hajszával, s az egyenlőségen alapuló leszerelés fontosságát hang­súlyozta. # Mik a kilátásai a hármas, amerikai—izraeli—libano­ni tárgyalásoknak? önmagában véve az ame­rikai diplomácia sikerének mondhatják Washingtonban, hogy sikerült tárgyalóasztal meílé ültetniük Libanon képviselőit az izraeli dele­gációval együtt, s hogy megindult a tárgyalássorozat az izraeli—libanoni kapcso­latok- jövőjéről. Felváltva egyszer a libanoni Khaldé­ban, másszor pedig az észak-izraeli Kiriat Smoná­ban találkoznak a küldöttsé­gek. Egyelőre azonban még a napirendben sem tudtak megállapodni. Az ellentétek lényege az. hogy Libanon szeretné először a területén levő külföldi csapatok, kö­zöttük az izraeliek távozá­sát elérni, erről akar min­denekelőtt tárgyalni, viszont Tel Aviv képviselői előbb a két ország viszonyának ren­dezését kívánják elérni, be­leértve az Izrael biztonsága szempontjából fontosnak ítélt garanciák libanoni megadá­sát. (Ütközőövezet felállítá­sát követeli, ahonnan senki se fenyegethetné Izraelt — ez azonban nyilvánvalóan 6érti Libanon szuverenitását, s általában az arab világ önérzetét.) Hármas tárgyalásokról tu­lajdonképpen ' nem nagyon lehet beszélni, mert a világ számára nyilvánvaló, hogy az USA itt nem közvetítő, nem döntőbíró, hanem na­gyon is elkötelezetten áll Izrael oldalán. Mi sem jellemzőbb, hogy amikor az amerikai—izraeli —libanoni tárgyalásokon Li­banon álláspontját az egysé­ges hátország erősíteni tud­ná. Észak-Libanonban még a különböző mohamedán csapatok is testvérharcba kezdtek: Tripoli kikötővá­rosban a Szíria-barát és a Szíriával szemben álló cso­portok fordították egymás el­len fegyvereiket. 9 Míh a céljai Kínának Afrikjában? Csaó Cé-jang kínai mi­niszterelnök Afrikát járja. Egy hónap alatt tíz ország­ba látogat el. Kereken húsz esztendővel ezelőtt Csou En­laj, az akkori kínai kor­mányfő hasonló körutat tett, ő akkor még a maói gon­dolatot kívánta népszerűsí­teni, azt állítva, hogy „Afri­kában forradalmi helyzet alakult ki". Az akkori pe­kingi nézetek megriasztották nemcsak az afrikai fővá­rosok úgynevezett „mér&e­kelt politikusait" es üzletem­embereit, hanem többször még a kisembereket is. Arról nem is beszélve, hogy az imperialista hatal­mak és a neokolonialista po­litika helyi szekértolói siet­tek mindent megtenni a kí­nai befolyás meggátlására. A Közép-afrikai Köztársaság­ban (amely később Boka&sa idején „császárság" lett) azért robbant ki államcsíny, hogy az új vezetők hazato­loncoltathassák a helyi kí­nai nagykövetség 400 (!) al­kalmazottját ... Most mások Kína céljai a miniszterelnök afrikai kör­útjával. Peking nem ösztö­nöz semmilyen „forradalmi változásra", sót, például, Ra­batban Csaó Ce-jang kínai •támogatást helyezett kilátás­ba ama marokkói törekvé­sek számára, amelyek a nyu­gat-szaharai „lázadás" le­verésére irányulnak. Kína ki akarja terjeszteni kapcsola­tait, és például az afrikai országokban piacot keres a kínai portékáknak. Az együttműködés más formáit is keresi: Algériában pél­dául vasutat fognak építe­ni a kínaiak. (Senki sem feledheti, hogy éppen egy vasút, a Tanzánia és Zam­bia között húzódó, több mint ezer kilométeres vasútvonal megépítése volt az Afrikának nyújtott kínai segítség leg­látványosabb eredménye.) A kínai kormányfő tárgya­lásai során igyekszik elfo­gadtatni vendéglátóival azt a gondolatot," hogy Kína is a harmadik világhoz tarto­zik, sőt, hogy annak vezető szerepére hivatott. Párhuza­mot állít fel a kinai dip­lomácia a között, hogy egy­kor az afrikai gyarmatok né­peit a kolonialisták zsák­mányolták ki, most pedig a neokoloniallzmus avatko­zik, be. az újonnan függet­lenné vált országok életé­be, meg a között, hogy kínai nézetek szerint a „szuperha­talmak" a maguk „hegemo­nizmusával" a világra rá akarják kényszeríteni aka­ratukat. Csaó Ce-jang alig­hanem azt akarja bizony­gatni körútján, hogy Kína és Afrika köz.ö6 feladatokat kell, hogy vállaljanak. Ér­dekes azonban megfigyelni, hogy már korántsem olyan ..automatikus" szovjetelle­nesség diktálja Kína afrikai „nyitását", mint korábban. A pekingi hangváltást, aligha­nem az is indokolja, hogy észrevették: a primitív szov­jetellenes ség Afrikában sehol sem találhat igazi követők­re. Pálfy József A genfi tárgyalások menc­róbe terelie. és hoev a meg. kötendő megállapodás min . „_.„, den körülmények között és ^ és ** amerikai k°rmánv­. ,, Ki,hH»„ zat tevékenysége azt mutat­telies mértékben biztos, ra Washington inkább ennek az elvnek az érve- " , , ... . lenállaoodás szeretné fenntartani azt a zsákutcahelvzetet. amelvben nvesülését. A me ST. BUMEV?; módon előmozdítani a meg­növelje a felek biztonságát, lóval alacsonyabb szinten , , őrizze meg a Szovietunió és beszéléscket. az Egyesült Államok között ™ Ez összefügg azzal is. hoev kialakult Daritást — amit Washington n ielek szerint mór a SALT—II. is meeálla- minden áron szeretné ..úira­nított és ami a ielenleai kö- fegyverezni" Nvuaat-Euró­rülménvek között a béke oát salát közéo-hatotavolsa­fenntartásának leaíóbb te- bú nukleáris rakétáival, nvezoie. Al MBWikll tél a táf*V<­Sxükséxlelen megismételni lásokon nem óhajtotta meg­vizsgálni azt Szovietunió HARCOK LIBANONBAN Véres harcokkal kezdődött az új év Libanonban. Szom­baton 35 halottja és nagyon sok sebesültje volt az észak­libanoni Tripoliban kiújult tüzérségi összecsapásoknak. ÁREMELÉS Olaszországban nyilvános­ságra hozták, hogy milyen területeken lesznek komo­lyabb emelések. Az áram­szolgáltatás terén 1982-höz képest 28 százalékkal nö­velik a fogyasztói dijakat. Átlagosan 13 százalékkal lesz magasabb a postri d'lszibás, a telcfonbeszé1 getések árát 15 százalékkal emelik. Je­lentősen emelik az úthasz.­nátati díjakat. A magyar tu­ristáknak is jó tudni, hogy január 1-től a legalacsonyabb autókategóriában — ez. 774 köbcentis felső' határt jelent — Milánótól Rómáig már 14 300 lírát kell fizetni az hn*v a/ crőfölénv megszel- — eióterísztett" javaslatot. | autóaztrádán. Az átlagosnak zeserr iránvuló amerikai .a- ame;y sűrített formában tar- . mondható kategóriában — Tasiatok elegtelenek. Kem talmazza azokat a teteleket | 1372 köbcenbig — 21 800 li­küstáilü. aaukos JSash.na- ainoUek a lotrehuzandomea-ixa az uj tarifa. TÁRGYALÁS RÓMÁBAN Szergej Ivanov Antonov, a Balaan Légitársaság ró­mai irodájának képviselője egyértelmű alibijét bizonyi­tatta valamennyi tanú a csütörtökön éjszaka befeje­ződött kihallgatások során. Vagyis cáfolták Ali Agcának a pápa ellen elkövetett me­rénylet tettesének azt az ál­lítását, hogy 1981. május 23-án, a merénylet helyszí­nén együtt volt a bolgár tisztviselővel. TASZSZ­NYILATKOZAT A Szovjetunió a korlátozott létszámú szovjet katonai kontingenst ki fogja vonni Afganisztánból, ehhez, azon­ban meg kell szüntetni a külföldi fegyv M-es beavatko­zást Afganisztán ügyeibe, és szilárd nemzetközi biztosí­tékokat kell adni. hogy e/e­ket a beavatkozásokat nem is újítják fel —. állapítja meg a TASZSZ szovjet hir­ügynokaeg nyilatkozata. nincs ismeretlen táj. Megjelent az IBUSZ új külföldi utazásainak programfüzete! i Körutazások, városlátogatások, hegyvidéki és tengerparti üdülések, hétvégi ajánlatok, hajóutak, autós túrák, szakmai programok, kirándulások közel 300-féle útvonalon Kérje az IBUSZ irodákban.

Next

/
Thumbnails
Contents