Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-14 / 293. szám
AZ MSZM P S Z E G E D VÁRÓ S I B ÍZ O TTS ÁGÁN AK L A P J A 72. évfolyam 293. szám 1982. december 14., Kedd Ara: 1,43 forint r m v m w w A mosoda korszert! gép termében azért Somogyi Károlyné felvétele az ügyes kezekre is szükség van Téliesítettek idei tervüket A MEDOSZ központi vezetőségének ülése A . mezőgazdaság és az ipári feldolgozó üzemeket lehet igazodni. Az ágazati eieimiszeripar teljesítette elintette, n. gyümölcsök Kö- tervek különben 1983-ban a tervét; az agazatok eredmé- zül kiemeiaeuoen jo volt a mezőgazdaságban 1—2. az nyesen járuttak hozzá az ténnés szólóból és álmából, élelmiszeriparban 1,5—2 és ország fizetőképességének Az állattenyésztés össze- az erdőgazdaságban 3—4 megőrzéséhez, és kiegyen- sítve 3,5 százalékkal növel- százalékos termelésnövekesulyozott belföldi ellátást te a termelést. Dinamikusan dést irányoztak elő. biztosítottak — állapította fejlődik a sertés- és a ba- Ehhez a termelési alapok meg Váncsa Jenő mezőgaz- romfitartás, ez is hozzájá- adottak, annál is inkább, dasagi és élelmezésügyi mi- rült, hogy jelenleg az egy mert az idén az üzemek 27,5 niszter hétfőn a MEDOSZ főre jutó hústermelés már milliárd forint értékű küközponti vezetőségi ülésén, eléri a 160 kilót, örvende- lönféie beruházást valósíahol az 1982. évi eredmé- tesen mérséklődtek a felne- tottak meg. s ezek beléoényeket elemezték és a jövő velési veszteségek. sével a gazdálkodás feltéteévi feladatokat vitatták Az élelmiszeripar egy év lei tovább javulnak, meg. Az üzemek általában alatt 3 százalékkal növelte A gabonaprogram sikeres jó munkája és nem utolsó- <* termelést. Azok az ága- folytatásához jövőre a búza sorban a kedvező időjárás zatok. amelyeknek bősége- termőterületét 100 ezer, a hatására az állami gazdasá- sen állt nyersanyag rendel- kukoricáét 80 ezer hrictárgokban tsz-ekben és a ház- kezésükre, különösen jó ral célsze-ű növelni Az áltáji gazdaságokban egy- eredményeket értek el; így lattenyésztésben a hústeraránt növekedett a terme- elsősorban a növényolaj-, a melés fokozására a sertés-, lés — az előző évihez ké- baromfi- és a húsipar. Az a szarvasm-rha- és a iuhpest, összességében mintegy erdőgazdaság teljesítménye ál'omány növelése íön szá4 százalékkal. szerényebb. mftásba. A baromfitc-meAz ágazatok teljesítmé- A feszített exportcélkitű- lést a niaei ke-esiotboz kell nyét ismertetve Váncsa Je- zéseket sikerült teljesíteni, igazítani. Fontos az üzemek nő utalt rá. hogy a nő- ami a korábbinál össze- kiegészítő tevékenységének vénytermelés 4,5 százalékkal hangoltab'o munkát kívánt fokozása. fokozta a termelést. Külö- termelőktől és a \ külkeres- Befejezésül Váncsa Jenő nősen a búza- és kukorica- kedőktől egyaránt. hangsúlyozta: az üzemektermelők értek el jó ered- A jövő évi feladatokról ne^=' a költsé<"-""dálkodás ménveket. Jó termést adtak szólva a miniszter elmond- javítására szükségük van a az ipari növények; a zöld- ta: a cél a termelés továb- (,ejsé tartalékok további felségfélék közül viszont több bi dinamikus növelése, ám tárásával, a takarékosabb : .. _ l i. i 3 1 „ ! ,.„1 ra m 1 „ .1 n n In is a tervezettnél valamivel a minőségre is fokozott energiagazdálkodásra, és a kevesebb termett: igaz ez nondot. kell fordítaniuk az . nem ment a lakossáei ellá- üzemeknek, hiszen a nem- SePek lobb kihasználásara. tás rovására — inkább az zetközi piac igéoveihez. íev (MTI) Ünnepélyes külsőségek rendszert alkot: a tökélete- kazán (hivatalos nevén: között átadták tegnap, hét- sen csírátlanított textilne- energetikai centrum) pedig jön a Szegedi Orvostudo- műt a „tiszta oldalon" sem a levegőt szennyező szénmányi Egyetem új. Sem- éri levegő, csomagoltan tüzelésű régiek szerepkörét melweis utcai kiszolgáló lé- szállíthatják az egyetem veszi át folyamatosan, festményeit, a kazánházat különféle intézeteibe, klini- A vezetékeket ugyanis már és a mosodát. Az ünnepsé- káira. Az egy műszakosra kiépítették a fűtendő épügen ott volt dr. Koncz Já- tervezett mosoda kapacitá- letekhez, de a fogadószintek nos, a megyei pártbizottság sa: napi 5 tofina. (Hogy — kialakítását csak 1983-ban' titkára is. Dr. Petri Gábor a tárgykörben laikusként — fejezik be. rektor köszöntötte az új lé- valamilyen konkrétabb ké- A mosoda gs a kazánház tesítmény dolgozóit, a ter- pet kapjunk a működéséről, a gZOTE utóbbi ötvenéves vezők és a kivitelezők meg- összehasonlító adatok után történetében az egyik leghívott képviselőit; közülük tudakozódtunk, s kiderült. nn,jynkb beruházás- 220 tizenhármán részesültek eb- körülbelül háromszor any- millió forintba került. A bői az alkalomból rektori nyi textilneműt mosnak itt. kivitelezésben — az építkedicséretben. mint a Szegedi Patyolat zés nyolc éve alatt — száTextiltisztító és -javító vállalatnál.) A klinikák m0s nagyvállalatnak és aliizem — így nevezik hiva- alagsoraiban eddig műkő- vállalkozóiknak jutott feltalosan a korszerű gépek- dött négy mosodát fokoza- adat, közülük például a kel felszerelt, modern tech- tosan megszüntetik s a ré- DÉLÉP. a CSŐSZER, valanológiával működő monst- gi, de még használható gé- mint a Központi Szolgáltarummosodát. Az NDK-ból. peket átadják más egész- tásfejlesztési Kutató Intéaz NSZK-ból beszerzett, va- ségügyi intézményeknek. zet képviselői is jutalmalamint a hazai gyártású gé- Az új, vegyes tüzelésű, kat kaptak a tegnapi ünpek sora hermetikusan zárt olajjal és gázzal fűthető népségén. Befejeződött a KGSManécshozás Kétszáznégy új szabvány Vasárnap Siófokon meg- ben, elsősorban a gyártás- konzervek vizsgálati előíráállapouas aláírásával beie- szakosítás és kooperáció ki-.sainak egységesítése elösejezouótt a KGST szabvány- szélesitesében, aminek gíti konzerviparunk szociaügyi együttműködési állán- egyik nagyon fontos esz- lista exportját, s ugyancsak do bizottság 52. ülése, ame- köze a szabványosítás és az exportot segíti az autólyen a tagországok: Bulgá- egységesítés. Eredményes buszok berendezéseire voria, Csehszlovákia, Kuba, tevékenységét fémjelzi az natkozó műszaki követeiLengyelország, Magyaror- is hogy fennállása húsz év mények rögzítése, valamint szág, Mongólia, az NDK, óta eltelt idő alatt a szak- az orvosi készülékek műRománia, a Szovjetunió és emberek több ezer szabvá- szaki előírásainak egysézeVietnam delegációja vett nyosítási javaslatot terjesz- sítése. A mezőgazdasági részt. jelen volt Jugoszlá- tettek elő. Jelenleg három- pek eavsétes rvinkavéde'via kepviselője. valamint ezer-hatszáznegyvenegy — mi előírásai védik e g*pek meghívottként Olle Sturen, KGST-szabvány van ér- kezelőinek a Nemzetközi S?abványügyi vényben. Szervezet (ISO) főtitkára is. A szocialista országok A négynapos ttúVacskozáson munkamegosztása, kereske— amelynek hazánk má- delmi kapcsolatainak továbsodszor adott otthont — bi fejlődése szempontjából megvitattak számos doku- az állandó bizottság rr.ostamentumot. többek között a ni, 52. ülésén jóváhagyott KGST Szabványügyi Inté- kettőszáznégy új KGSTzet 1933—34. évi munkatér- szabványból harmincat mavét, és a bizottság munka- gvar szakemberek do'gozszervezeteinek tevékenysé- tak ki. Ezek közül különögéről szóló beszámolókat, sen jelentősek például a valamint újabb kétszáz- gépkocsi-fényszórók egysénégy szabványt fogadtak el. ges műszaki követelményei. Az állandó bizottság je- amelyek növelik a közlekelentös síterepet tölt be a dés biztonságát mind haKGST-tagországok műszaki- zánkban. mind a többi taggazdasági együttműködésé- országban. A különböző festi épségét és megkönnyítik a kölcsönös szállításokat. (MTI) Úlba esik jövet-menet TakarftiSzMtzet FerrásSÉon Takaros kis épület esik ben való intézése lehetővé — nemcsak az új irodák útba most már jövet-menet teszi, hogy a falusi embe- miatt — évről évre több a forráskúti parkban. A reknek több idejük marad- pénzt kezelnek. A seámítábalástyai Alkotmány Tsz jon a munkájukra. Nem sok szerint év végére 185 építői hozták tető alá az kell autóba ülniük, buszra millió forint betétállomány üllési takarékszövetkezet új szállniuk, apró dolgaikért várható. Hatezerötszázan irodáját. A nyolc község- félnapokat eltölteniük má- raktak betétet, s közülük a ben szolgáló szövetkezetnek sík községben. forráskútiak 30 millió foForráskúton eddig még Az üllési takarékszövet- rinttal növelték a szövetkenem volt elfogadható üzlet- kezeihez tartozó községek- zet állományát. Évente háza. ezért határozták el a ben a forráskúti ház átadá- megközelítően 11 millió fotavasszal az építkezést, sával befejeződött a beru- rint kölcsönt adnak az ülAmint Mészáros János, a házási program. amelyet iési takarékszövetkezetben, takarékszövetkezet elnöke két éve kezdtek. Az újon- AZ ötezerötszáz tagot száelmondotta a tegnap, hétfőn nan épített ünési a bordá- montartó szövetkezet 200 nyi. a balotaszállási és a ezer forint értékű céljegy forráskúti épületen kívül az váltásával járult hozzá az öttömösi. a pusztamérges!, építkezések gyorsításához. valamint a zsanai A forráskúti üzletház ny*céljának. tásával tovább bővülhetnek tartott házavatón, alig kilenc hónap telt el az elhatározás és a megvalósulás között. A falusi családi háznak is beillő épület — ha-t sonlót adtak át hétfőn Balotaszálláson is — sok utánajárással sikeredett a mostani formájára. A ..hivatalos építőknek" az üllési takarékszövetkezet dolgozói és a forráskúti emberek is segítettek. A tanács megcsináltatta. járhatóvá tette az üzletházhoz vezető utat, s szemre is tetszetős kert került a ház elé. Mint kiderült, az építkezés 850 ezer forintjába került a szövetkezetnek, s ebből 110 ezer forintot adott a megyei szövetség (a balotaszállásihoz is). A forráskúti üzletház hasonló aZ üllóslhez. tágas szobában intézhetik ügyeiket a község lakói, A takarékszövetkezeti szolgáltatások bővülé-e — hitelek adása, biztosítások. autós tanfolyamok szervezése — és helya rúzsai, is megfelel a Az sem titok, hogy az a takarékszövetkezet nyújüllési takarékszövetkezetben totta szolgáltatások. K^rcm Mihály A Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Athénba utazott Korom Mihály. Az MSZMP Politikai Bizottságának tagia. a Központi Bizottság titkára az MSZMP képviseletében részt vesz a GKP kedden kezdődő XX. kongresszusán. Kíséretében van Gecse Attila, a KB külügyi osztalyanak munkatársa. iMTí) Az új takarékszövetkezeti üzletház Forráskúton VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! i