Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-12 / 292. szám

Vasárnap, 1982. december 12. 3 Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Ujszászy Kálmánnak, a tiszáninneni református egyházkerület fő­gondnokának, az egyházke­rület tudományos gyűjtemé­nyéi igazgatójának a ma­S-tir áliam es a református egyház közötti jó viszony munkálása. a nemzeti kultu­rális értékek ápolása terén kifejtett több évtizedes ki­emelkedő tevékenysége elis­meréseként, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Nép­köztársaság Zászlórendje ki­tüntetést adományozta. A kitüntetést szombaton dr. Trautmann Rezsó, az El nöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, dr. Bartha Tibor püspök, a magyarországi református egyház zsinatának lelkészi elnöke és dr. Kürti László, a tiszáninneni református egy­házkerület püspöke Ügyesség, találékonyság, szakmai ismeretek Pályaválasztási döntő Szegeden A megyei Pályaválasztási Intézet a társadalmi, állami szervezetekkei összefogva az idei pályaválasztási hetek záróeseményeként december 10-én a kora esti órákban rendezte meg Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola dísztermében a me­J gyei pályaválasztási vetélke­I dő döntőját. I Szűkebb pátriánk területi j döntőiből győztesen kikérült* | 9 általános iskolai csapatá­' nak tagjai mérték . össze tu­j dásukat. A fiatalok számot | adtak ügyességükről, szerve­zőkészségükről, találékony­ságukról és szakmai ismere­teikről. Ennek során pálya­} választási totót töltöttek ki. szakmaj keresztrejtvényt fej­tettek meg — többek között. A szakemberekből és a ren­Szoboravatás, koszorúzás Kodály Zoltán születésének 100. évfordulóján Kodály Zoltán születésé­nek 100. évfordulójára szob­rot állítanak a művésznek Budapesten. az Európa Li­getben (Budapest I., a Bécsi kapu és az Ostrom utca 1. számú ház közötti park). Az avatóünnepség december 15­én, 11 órakor lesz. A szobor Varga Imre. Kossuth-díjas művész alkotása. Kodály Zoltán születésnap­ján, december 16-án, 11 óra­kor a Farkasréti temetőben a művész sírját megkoszo­rúzzák az országos és fővá­rosi irányító szervek, a tudo­mányos, a zeneművészeti élet lcepviselői. (MTI) dező szervek képviselőiből álló bírálóbizottság döntését dr. Sódar Mihály, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezető­je adta at. Első helyezett lett a szege­di Móricz Zsigmond Altalá­nos Iskola csapata (Kiss László. Bekóczy Zoltán, Toó­kos Gábor; felkészítő taná­ruk Halmosiné Pataki Ilona), a második helyezettek a sze­gedi Zalka Máté Altalános Iskola tanulói lettek (Hargi­ta László, Rigó Erzsébet, Ta­kács Anikó; felkészítő taná­ruk Szabó László), a harma­dik helyezést a mórahalmi általános iskola csapata (Kó­szó Edit, Kószó Csaba, Cson­ka AttUla: felkészítő taná­ruk: Frölich Andrásné) ér­demelték ki. Az első három csapat ver­senyzőinek felkészültségét' a rendezők 10 napos nyári tá­borozással, valamint vásár­lási utalványokkal ismerték el. A negyedik helyezett lett a nagymágocsi általános is­kola III. számú. 'az ötödik a csongrádi Szabadság téri ál­talános iskola IX. számú, a hatodik a magyarcsanádi ál­talános iskola II, a hetedik a hódmezővásárhelyi Kun Béla Általános Iskola VI., a nyol­cadik az ásotthalmi általá­nos iskola I.. a kilencedik pedig a szentesi Petőfi Sán­dor Általános Iskola V. szá­mú csapata, akiknek szorgal­mát a bíráló bizottság vá­sárlási utalványokkal jutal­mazta. Uj KÖJÁL-székház Szegeden Erősít a posta Nyugdíjasok, diákok, túlórázók az ünnep előtti csúcsban 79 Régóta várt intézményt avattak tegnap, szombaton Szegeden. A Biológiai Kuta­tó Intézet szomszédságában átadták Csongrád megye egyik legszebb és legkorsze­rűbb egészségügyi létesítmé­nyét, a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás új székházát. Mostoha munkakörülmé­nyek között, számos nehézség­gel küszködve végezte eddig — Korábbi helyén — munkáját, mégis minden elismerést megérdemlően látta el fel­adatát a KÖJÁL. Mostantól tevékenységi köre fontossá­gához méltó körülmények között folytathatja Csongrád megye, illetve a dél-magyar­országi terület lakosságának magas színvonalú ellátását. A 103 millió forintos be­ruházással létesített 6500 Annyi év ellenkező . előjelű apjába a híre után jelentjük az olva- körülbelül a jövő bét végén sónak: a posta nem készült kezd6d5 CSÚCf, néhány nap­föi az év végi, ünnepi csúcs­forgalomra. Elmarasztalni J3"- Ezust* aranyvasarna­persze nem akarjuk e kije- pon megszervezték a pénz­lentéssel a levelek, csomagok, felvételi szolgálatot a városi táviratok és újságok további- postahivatalokban, gyakrab­4-Á1 n o Ír lrá^Kí^cít/íi nfsV eFVén­.. — X - fS ' - crzr cttsivá-j küldeményeket nyok kivételével. A legtöbb gondot, a címzé­sek pontatlanságával és 3 sérülékeny csomagolással okozhatjuk a postaküldemé­nyek elosztóinak. Ezért is árulják a városi hivatalokban a csepeli papírgyár 6 és tíz forintos árért kapható cso magolódobozait (Szegeden az l-es számú hivatal csomag­tódnak, kézbesítőinek egyéb- levélszek­ként sem túl hálás munká- b°n UI3tik aZ utcai itveiszeK ját! Csupán arra utalunk: a rényeket, s ha szukseges, na­hétköznapit olykor megdup- ponta többször is fordulnak Iázó. pár napos küldemény- a csomagokat szállító vasúti feladó részlegénél kaphatók dömping, a karácsonyi es uj- kocsik A „„„„díjak kézbesí- a dobozok), s ezért is kérik a évi postai csúcs idejen nem , . . levelek, csomagok küldőit duplázhatja meg munkatár- tf^tis szeretnek befejezni ^ hogy pffntQs irinyi_ tószám feltüntetésével segít­sék a feldolgozók munkáját, A többi már a postások dol­ga. Közülük az egyik „nagy­üzem", a szegedi 2-es számú hivatal munkatársait, a nagy­állomáson dolgozó csomag­elosztókat örökítette meg fel­vételén Nagy László fotóri­porter. Igazi hajrájuk né­hány nap múlva kezdődik Lehet, hogy az idén több ajándék „utazik" csomagban, mint autóbuszokon, személy­gépkocsin, vonattal, az aján­dékozóval együtt?... P. K. sai számát a posta... A december 21-ig. ezért már lehetőségekhez képest persze tizedikén megkezdték az ak erősítenek: visszahívják cj^t. nyugdíjasaikat, bevonják a szakközépiskolás diákokat, s Csongrád megye területén összesen 2780 túlóra pénzügyi fedezetét teremtik meg. Mint dr. Lénárd Lászlótól, a szegedi igazgatóság vezető­jének postaforgalmi helyet­tesétől megtudtuk. a posta­hivatalok nyitvatartásában sem lesz az ünnepek miatt A Szegedi Postaigazgatóság változás, még december 24­három megyéjében 52 gép- en is házhoz viszik a postai bífk iis'tv&W- ké's&íétíe. Kivi­telezését a Dél-magyarorszá­gi Magas- és Mélyépítő Vál­lalat végezte. Az átrium kö­ré szervezett épületkomple­xum négyszintes laboratóriu­mi és kétemeletes igazgatá­si-adminisztrációs szárnnyal esztétikusan illeszkedik kör­nyezetébe. Az új intézmény­ben a település, az élelme­zés, a munkaegészségügyi és a járványügyi osztályokon, valamint az ezekhez tartozó laboratóriumokban 220 em­ber. dolgozik. A vizsgálati helyiségek közül kiemelke­dik a regionális feladatokat is ellátó sugáregészségügyi, vírusvizsgáló, zajártalommé­rő és talajegészségügyi labo­ratórium. A tegnap délelőtti ünnepé­lyes intézményavatáson dr. Rózsa József, a Csongrád megyei tanács vb. egészség­ügyi osztályának vezetője köszöntötte a megjelenteket. Ott volt a Csongrád megyei pártbizottság képviseletében dr. Koncz János titkár, a megyei tanács képviseleté­ben Szabó Sándor tanácsel­nök, dr. Székely Sándor, a Szeged városi pártbizottság titkára, Papp Gyula, a Sze­ged megyei városi tanács el­nöke, valamint Vass Ádám, az Egészségügyi Minisztéri­um közegészségügyi és jár­ványügyi osztályának he­lyettes vezetője. Az intézményt dr. Petrik István, a Csongrád megyei tanács elnökének általános helyettese avatta fel. Ünnepi beszédében egyebek közt hangsúlyozta, hogy a köz­egészségügyi és járványügyi ellátás meghatározó szere­pet játszik a lakosság álta­lános egészségügyi állapotá­nak , alakításában. Az egyre szaporodó, egészséget káro­sító környezeti ártalmak, az egészségtelen életmód egyre súlyosabb népegészségügyi problémát jelent, melynek megelőzése fontos feladat. Ennek megoldása csak ma­gas fokon szervezett, kor­szerű eszközök birtokában (evp, azokat,.,jól hasznosító szervezett- • tevékenységével ,valósítható meg. >E jelentős; társadalmi szükséglet tette szükségessé, hogy megte­remtsék — az új intézmény felépítésével — a lakosság egészségügyi ellátásában ma már nélkülözhetetlen tevé­kenység korszerű tárgyi fel­tételeit. A beszéd után Szabó Sán­dor kitüntetéseket adott át a, beruházás megvalósításában kifejtett eredményes munká­ért Az egészségügyi minisz­ter Kiváló Munkáért kitün­tetésben részesítette dr. Zsi­gó Margitot, a Csongrád me­gyei KÖJÁL főigazgató fő­orvosát Frank Norbertet, a megyei KÖJÁL műszaki el­látási csoportvezetőjét, Cseh Bélát, a DÉLÉP villanysze­relő-brigád vezetőjét, Korek Ferencet, a DÉLÉP építés­vezetőjét és Juhász Jánost a DÉLÉP hidegburkolóját Mi­niszteri dicséretet kaptak Szentpéteri Dániel és Erdé­lyi Lajos, a Csongrád me­gyei KÖJÁL gépkocsivezetői. Ezt követően dr. Zsigó "Margit, az intézmény fóigaz­ííttpjarJúWjptfe/fp^zönetet a korszerű és nagy értékű egészségügyi létesítményért Végül a vendégek megtekin­tették Csongrád megye Kö­JÁL-központját K. K. Befejezitek a magyar-szovjet vízögyi tárgyalások a magyar helyesírási szabászatot Budapesten jegyzőkönyv aláírásával befejeződtek a magyar—szovjet vízügyi tár­gyalások. A december 5—11. Között sorra került tanácsko­záson Vincze József, az Or­szágos Vízügyi Hivatal elnök­helyettese és Ivan Borodav­csenko, szovjet vízgazdálko­dási és meliorációs miniszter­helyettes áttekintette és érté­kelte a két ország műszaki­tudományos együttműködésé­nek idei vízügyi munkater­vét. Megállapították, hogv a magyar és a szovjet vízügyi szervek a tervben foglaltakat . teljesítették. Különösen jó­I nak értékelték a vízminőség­védeimet és az árvízvédel­met szolgáló automatikus irányítási rendszerek kifej­lesztésében és a vízkészlet­gazdálkodásban — elsősor­ban a vízminőségvédelem­ben és az árvízvédekezésben — elért eredményeket. A tárgyalásokon egyeztették a műszaki-tudományos víz­ügyi együttműködés 1983. évi munkatervét és megálla­podtak abban, hogy a terv­ben foglaltakat szerződéses alapon végzik el. Az Ivan Borodavcsenko által vezetett szovjet vízügyi küldöttség szombaton eluta­zott Budapestről. Mindössze egy kis alakú, 32 oldalas könyvecske volt az első magyar helyesírási szabályzat: 1832-ben nyom­tatták, 150 évvel ezelőtt. A napokban megjelent hason­más kiadása. A kiadást a Magyar Tudományos Akadé­mia Helyesírási Bizottsága kezdeményezte, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Nyomdaipari Egyesülés se­gítette, jogos anyagi haszná­ról lemondva a Kossuth Nyomda vállalta, és a Heeli­kon Kiadó a könyvkiadási tervébe soron kívül felvette. Az első helyesírási sza­bályzatot eddig tízszer módo­sították, legutoljára 1954-ben. Most elérkezett az idő, hogy újra csiszolják, átrendezzék, jelentős változtatásokat azon­ban nem terveznek. A ma­gyar helyesírási szabályzai 11. módosításának tervezetéi a Magyar Tudományos Aka­démia helyesírási bizottsága széles körben terjesztette: nemcsak a szakértő tudósok kapták meg, hanem iskolák, kiadók, nyomdák, még a szomszédos országok egyete­meinek magyar tanszékei is. A módosítások az életet követik. Az 1954-es szabály­zat szerint a Közért, a Röl­tex típusú szavakat végig nagybetűkkel kellett írni. Ma csak a kezdőbetűjét írjuk naggyal, ezt szentesíti majd az új szabályzat. De ellen­példa is van. Elharapódzott az elnökség, a vállalat, a gondnokság, a bizottság és az egyéb, hasonló jelentésű szavai; írása nagy kezdőbe; tűvel. Ez önmagasztaló, haj­bókoló — ezért zavaró <m rossz szokás. A korábbi sza­bályzat nem ajánlotta, hogy nagy kezdőbetűvel írják az intézmények elnevezéseit, az új szabályzat kifejezetten til­tani fogja. A jövőben tehát a minisztériumokat, tanácsi főosztályokat, csoportokat, osztályokat nem illeti Hkajd meg a nagy kezdőbetű. A Várhatólag egy év múl­va megjelenő új helyesírási szabályzatnak 20 ezer sza­vas szójegyzéke is lesz. hi­szen a legutóbbi készítése­kor még sok minden isme­retlen volt, például a tele­vízió, a számítógép, az úr­hajózás. KGSÍ­meobeszélős ozombaton hazaérkezett az a küldöttség, amely Pullai Árpád közlekedés- és posta­ügyi miniszter vezetésével Ulánbátorban részt vett' a KGST közlekedési együtt­működési állandó bizottsá­gának december 8—10. kö­zött tartott 67. ülésszakán. A tagországok küldöttségei a tanácskozáson áttekintették a közlekedési célprogram vég­rehajtásának helyzetét, a nemzetköz! szállítási felada­tok teljesítésével kapcsolatos feladatokat

Next

/
Thumbnails
Contents