Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-04 / 285. szám

8 Szombat, 1982. december 4. Egy boldog bolondos kalandja K

özreadhatná szerkesztő úr. iNem art az öróm masaknak sem. Mert engem mu»c, hogy túl vagyuk az egészen, igazan bizserget a boldogság, velem madarat lehetne fogatni. Komolyan mondom. Még irissen él bennem, ami történi, szívesen elmesélem, ha meghallgatja. Vélekszem pontosan. Hanyatt feküdtem egy lefeketült irtáson. A hegyoldal nemrég éghetett le, még füstölögtek az üszkös tüskök. Korompihék szálldostak fölöttem, amint próbáltam rájönni, hogyan kerültem erre a barátságtalan tájra. Hirtelen süketítő lárma verte föl a csendet. FéLkönyékre támaszkodtam és uramisten, mit látok: különös csapat törtet felém nagy harciasan. Olyasféle csiribiri népség, amilyen Gulliverre is rárontott Liliputban. Ugyan mit akarnak ezek a bakarasznvi bohócok, moccant meg bennem a tétova érdeklődés, de mire idáig jutottam, már körül is fogtak és bősz haraggal nekem estek. Vágó, lövő, szúró fegyverekkel voltak fölszerelve, azokat döfködték a hasamnak és sütögették rám a pisztolyokat irtóztató lárma közben. Főzzük meg ebédre! — üvöltötte egv oókhasú piszok alak, aki elfért volna a zsebemben. Ezzel a vállamra pattant kezében egy nagykéssel, hogy a nyakamba döfje. Mikor láttam, hogy ennek a fele sem tréfa, fölugorva leszórtam támadóimat ós elkezdtem rohanni, ahogy győzte a lábam. De iszonyat, mintha egy helyben járnék, nem haladtam előre. Az incifincik hada pedig egyre nőtt, már nemcsak mögöttem lihegtek vérszomjasán, hanem kétoldalt is nyomultak felém állig fegyveres figurák. Eszembe jutott, hogy nevetséges félnem ettől a siserehadtól, és megfordultam. Még csak meg sem 'hőköltek a pimaszok. Egyszerre százan is ugrottak rám, mint a szöcskék, s bár toronymód magasodtam fölöttük, leráncigáltak magukhoz, A muris- kii* hóhér megint ott termett, sürgött-forgott a nyakkendőmön, és miközben a többiek lefogtak, hogy moccanni •c bírtam, diadalmasan csapásra emelte ölő szerszámát. Átsuhant a tudatomon, hogy lám, ennyit ér csupán az élet, jó lenne fölébredni, mint már többször csináltam lidérces álmaim közben, de aztán magamban legyintve lemondtam róla. Tudomásul vettem, hogy ezúttal nem álmodom, s el kell búcsúznom az élettől. Kicsit sajnáltam, hogy nem értesíthetem az enyéimet, mégsem bánkódtam nagyon. Belenyugodtam a sorsomba. Vártam, mint szalad húsomba a penge, és elképzeltem a vér szelíd folyását. Mivel azonban fájdalom helyett azt éreztem, hogy lazul a földhöz préselő népség szorítása, kíváncsian néztem oldalvást. Egy valószínűtlenül girhes, galambősz fejű, színeszvigyorú, kidekorált úri ember állt méltóságos pózban a fülem mellett, s két karját úgy tartotta fölém, mintha megakarna áldani. Később tudtam meg, hogy ó a király, s az ő parancsa fékezte meg az arcátlan csürhét Hosszan szónokolt alantasainak, amit nem értettem egész tisztán. Csak annyit tudtam kivenni a szavaiból, hogy Kacagóniában szigorú törvényesség uralkodik, ezért lincselés helyett engem bíróság elé visznek. Rendkívül súlvos vétek elkövetésével gyanúsítanak ugyan, de az ő országában angolszász szisztéma szerint folyik az eljárás. vagyis addig mindenki ártatlan, amíg a bíróság be nem bizonyítja bűnösségét Inkább fusson kilencvenkilenc bűnös, semmint egyetlen ártatlan elpusztuljon. ö, a törvényesség mindenek fölött való éber őre nem engedi az embertelen római jogot alkalmazni, amelv kimondja. hogy mindenki bűnös, amíg be nem bizonyítja, hogy ártatlan. Mennyei muzsika volt ez a fülemnek, mert úgy véltem, tiszta vagyok, mint az otthoni levegő, bajos dolog lesz tehát akár a legkisebb kihágást is rámbizonvitani. Honnan tudhattam volna, hogy ebben a fura társadalomban egészen mások az erkölcsi normák, illetve a corpus juris az én Tisza-parti hazám igazságértelinezésétol száznyolcvan fokkal eltérően szabályozza az állampolgárok magatartását. Meg akartam köszönni őfelsége nagylelkűségét, ám amint elkezdtem tápászkodni, az egyik túlbuzgó testőre akkorát rúgott a fejembe, hogy menten elájultam. Kóterban tértem magamhoz. Kábán és roskatagon sokáig töprengtem, hogy a csodába bírt engem egy kis mitugrász így elintézni. Azt vártam, hogy tárgyalóterembe kísérnek, ehelyett azonban egy salakkal borított, szeméttel teli, hatalmas karámban kötöttünk ki. Az egyik végében pocsolyában megfürdött sertések röfögtek és marakodtak, az ellentétes oldalon pedig emberféle csőcselék zajongott, fekete táblákat emelgetve a levegőbe. Semmi zöld, sehol egy fa, vagy bokor. Az ég alja mintha egybefolyt volna a föld peremével. Eleinte ügyet sem vetettem a föliratokra, az foglalkoztatott inkább, hogyan tűrheti meg a ragyogó megjelenésű népvezér ezt a mérhetetlen koszt Csak később, a kínzó várakozás közben kezdtem szemügyre venni a terepet Egyes csoportok jól kivehetően elkülönültek a többiektől a táblák fölirata, jobban mondva mesterségek szerint Legelöl feszítettek a Talpnyalók, a Dologkerülök, a Hamistanúk, a Szenteskedők, a Rongyrázók, a Kártyások, a Följelentők. Mögöttük pipiskedtek a Vadorzók, a Nagybélűek, a Packázók, a Kóklerek, a Demagógok, a Részegesek, a Kerítök, a Kijárok, a Szavazatárusok, a Vigécek, az Ingyenélők, a Gorombák, a Csalók, a Kutyakergetök, a Sértödékenyek, a Szélhámosok, a Pénzéhesek... A leghátul állók foglalkozását már nem tudtam kibetűzni, különben is olyan valószínűtlenül homályos, ködös volt minden, de azt azért láttam, hogy ott ricsajoznak lelkesen a Prostituáltak is. Nem volt több idő, mert bevonult a bíróság. Hogy hová telepedett le, arra nem emlékszem pontosan. Ekkor tudtam meg, hogy a táblások serege mivégre sorakozott föl. Rázendítettek, hogy Le a tisztességgel, Vesszen az áruló, meg Halál az élhetetlen hülyékre. Csak akkor csitult el a tüntetés, amikor a bíró valamilyen gomolygó masszából kiemelkedve elüvöltötte magát, hogy kiürítteti a termet, ha csak egy mukkanást is hall. Ez bolond, állapítottam meg, hol van itt terem. Őszinte meglepetésemre a bíró azonos volt az irtáson látott királlyal. Eddig mintha csak szemlélője lettem volna az egész cirkusznak, inkább érdeklődve, semmint szorongással vártam, mi történik. Hanem amikor az adataim fölvétele után ismertették a vádpontokat, már láitam, hogy formaság az egész, nekem végem. Valahonnan a kormos égből zuhogott alá a dörgő baszszus: 1. Nem tiszteli korrupt feljebbvalóit; 2. Szemet szúr neki piinden kis disznóság; 3. Lenézi a mániákus vagyonszerzést; 4. Unalmas értekezleteken másfelé jár az esze; 5. Illetlenül röhög, mikor a notabilitások rangját ismertetik; 6. Másnak adja az eszem-iszomokra szóló meghívókat; 7. A képére van írva, mennyire utálja a pöffeszkedést; 8. Örökké szájaskodik a dilettáns vezetők ellen; 9. Van pofája kérdezgetni, miért aggatnak ordót azokra, akik csak a hasukat vakargatják; 10. A hízelgés láttán rendre fölfordul a gyomra és háriy; 11. Képtelen napirendre térni a törvénysértések fölött; 12. Gyűléseken ostorozni szokta a társadalmi tulajdon dézsmálóit; 13. Ki nem állhatja az alamuszi harácsolókat; 14. Folyton a felelősséget és a példamutatást emlegeti, s közben klasszikusok citálásával bizonygatja igazát; 15. Szó szerint vesz mindent, amit az erkölcsi nagykönyvekben összeolvasott; 16. Ha a hibákról szól, túl szenvedélyes a hangja... És így ment tovább a végtelenségig. Beláttam, hogy bőséges okot szolgáltattam a legszigorúbb ítélethez, ezért az utolsó szó jogán sem próbáltam védekezni. Már nem remegett a gyomrom, megszűnt a fogam vacogása, s csak egy icipicit fájlaltam, hogy senki nem fogja pártomat, és halálomra ennyire egyedül maradok. Miközben bilincset raktak a csuklómra, még egyszer körülnéztem a sivár terepen. A sertések, amelyekről teljesen megfeledkeztem, időközben elefánt nagyságúra nőttek és dübörögve, tátott szájjal acsarkodva rohantak felém. Akkorát ordítottam, mint még tán soha. de nem jött hang a torkorrión. Rángatóztam, mint egy idegbajos. A feleségem rázott, hogy mi van velem, ébredjek föl. Kinyitottam a szemem a való világra, s merő víz volt rajtam a pizsama, alattam az ágy. Csak költőként tudnám elmondani milyen boldog voltam. Hát ilyen bolondos kalandban volt részem az éjszaka, szerkesztő úr. Azt hiszem, egyetértünk abban: jó hogy az igazi életben ilyen bolhakomédia el sem kén/elhető. F. NAGY ISTVÁN .;<>::•. AVáá ,: : ; V . 8TÉHLIK JANOS FESTMÉNYE Százéves az áramszolgáltatás S

heffieldben, 1879-ben Sir William Crookes angol kémikus egy szakmai kongresszuson többek között ezeket mondta: „Ha" az anyag negyedik állapotát tanulmányozzuk, úgy látszik, hogy végre elértünk azokhoz a parancsunknak engedelmeskedő kicsi, láthatatlan részecskékhez, amelyekről nagy valószínűséggel jeltételezhetjük, hogy a mindenség fizikai alapjait alkotják ..." Ilyen ós hasonló természettudományos megállapítások, valamint a technikai haladás addigi eredményeit is felhasználva, a világ első áramfejlesztő, szolgáltató jellegű telepét New Yorkban az egész emberiség eddigi legzseniálisabb feltalálója, Edison (1847—1931) létesítette 100 éve, 1882-ben, a Pearl Str.-en. Edisonéknak igen nagy nehézségekkel kellett megküzdeniük, mivel az aránylag nagyszabású áramelosztó hálózatot illetően semmiféle tapasztalattal nem rendelkeztek sem ók, sem mások. Ebben, a világ első villanytelepében az áramot hat gőzgéppel hajtott Edison-féle generátor szolgáltatta. A megnyitás idején •a telepre 85 épületet kapcsoltak, közel két és fél ezer izzólámpával'. A fogyasztók igen hamar megkedvelték az új energiahordozót, és hamarosan bővíteni kellett a berendezéseket, s a megnyitás első évfordulóján a világ első villanytelepe már harmincezer izzólámpát táplált. Faraday kutatásai és mások felfedezései nyomán az elektromossággal az ember olyan új varázslatnak jutott birtokába, amely, nélkül mai életét már el sem tudná képzelni. Az Edisonféle vagv módosított megoldások hamar átterjedtek Európába, és Aki megöli a szerelmet vagy a szeretetet — bűnös! Gyilkos. aki lassan ölő mérget adagol áldozatának. * Ha elhal a szerelem, a helyen maradt ürességet gyakran gyűlölettel telítjük, melyet a tehetetlenség és a kínzó hiány kelt életre. Felejtésre alkalmas segédeszköz, akár a pálinka * A siker — még a legkisebb, a leghétköznapibb is — élmény, amire égető szükségünk van. Am több a kudarc, mint a siker! Ezért menekülünk pótcselekvésekhez: ivás, gyűlölködés békétlenség, cinizmus, rágalmazás — legtöbbször előttünk is undorító „menedékhez". Az erőszakos emberek a tánsas lét megkeserítői. Legjobb kitérni előlük, mint a veszett kutya elől. Lelőni nem lehet őket! • Létezik egy embertípus, a szófosó aki mellett csak akkor juthatsz szóhoz, nyöghetsz ki bármit is, ha levegőt vesz. Az erőszakos inkább megfullad, de még ezt is megakadályozza • Az erőszakos embert butának kell gyanítanunk: észérvekkel nem győzhető meg. * Az erőszakos ember nem vitázik — kijelent. Ha ellentReszelek mondanak neki, ezerszer is ugyanazt hajtogatja: engem nem lehet meggyőzni! * Erőszakos ember házastársának lenni: mártíromság. Ha a pár mindkét tagja erőszakos: permanens háború. * A beosztottak katasztrófája: ha erőszakos ember a főnökük. * Az erőszakos ember a legmagányosabb lény: kerüli minEGY SZÁMÍTÓGÉP RAJZA denki. akár a leprást. De nem változik! Ne mondjuk másra: nem normális! — osak mert nem olyan, nem úgy gondolkodik, nem azt szereti, amit mi. • Az ember ugyan társas lény, de a magány — kell! A vágyott magány nem fájó. nem gyötrelmes, sőt: béke és harSzeretünk reklamálni — joggal — ha hibás árut sóztak ránk. De soha nem tesszük ezt saját hibáink miatt. * Panaszkodunk, mert hangos a szomszédunk. Ha mi vagyunk azok: leinek mi köze hozzá?! « Varázslatos balatoni naplemente. Isteni . .. suttogta elbűvölten a férfi: közben nadrágiát gombolgatta, miután a vízbe pisilt. • Nincs különbség, minden ember egyforma! A szmesbőrűek is embertestvéreink! Kultúrálatlan barbár, aki megkülönböztet. embert embertől! — hirdette mindig hangosan, bőven aratva tapsot. Fia elvett egy cigánylányt. Azóta idegosztályon kezelik. BÁNKI MIHÁLY mi. magyarok azzal büszkélkedhetünk, hogy a fővárost megelőzve, a korabeli Magyarországon, Temesvárott még ugyanabban az évben üzembe helyezték az első magyar villanytelepet Budapesten még tartotta magát a gázvilágítás, a tőkések érdekeltsége erősnek bizonyult. A gázvilágítás Szegeden ia tartotta magát, és csak 1895-ben kötött szerződést a gázgyár a párizsi Georgi-céggel robbonómotor szállítására. Ehhez csatlakoztattak egy, a Ganz-gyár által gyártott egyfázisú generátort (teljesítménye csak 100 kV A). A szerződóskötést követően gyorsan megvalósították a kivitelezést, mert több fennmaradt okirat igazolja, hogy 1895, október 31-én világított villanylámpa először Szegeden, a Széchenyi téren, ahova az energiaátvitelt Ganz-gyári transzformátorokkal és Pozsonyban gyártott, földbe fektetett kábelekkel biztosították. Viszont azt is meg kell említenünk, hogy Temesvár és Szeged között — most a fővárost nem említve —, másodikként Mátészalka városa iratkozott fel az áramszolgáltatók iistajára.iOtt ugyanis már 1888-ban termeltek áramot fogyasztói A villamosenergia-szolgáltatás a későbbi években gyorsan elterjedt a megye többi városában is. Előbb (1899) Hódmezövásárnely és Makó létesít villanytelepet, hasonlót egymáséhoz, 150 kV A teljesítménnyel. Szentes városa saját kezelésű villanytelepet 1902-ben alapít, amelyhez 1909-ben csatlakoztatják távvezetéken a csongrádi elosztótelepet. Nagylak 1911-ben, Kistelek 1914-ben. Apátfalva Magyarcsanád és több kisközség — Pongrácz Albert, a szegedi villanytelep igazgató-főmérnökének munkássága folytán, ö vezette át elsőnek a magasvezetéket a Tisza felett, s ma is megvannak azok a jellegzetes, Eiffel-toronyra emiékeztető oszlopok a SZEOL-palyánál, illetve a Tisza túlsó oldalán, amelyek 35 km-es hosszban vitték az elektromor áramot Csanád megye falvaiba — 1927-ben, Szőreg 1928-ban Deszk 1930-ban, majd a további települések, de Algyő és Táp« csak 1948-ban kapott elektromos áramot. Sőt, több kisebb-nag.vobb település, mint Rúzsa, Maroslele, Baks, Felgyő. csak az ún. faluvillamosítási mozgalommal kezdte megismerni az elektromos energia számtalan jótéteményét. A szegedi gázgyárat 1864-ben létesítették, és az itteni igényeket a gázvilágítás évtizedeken át kielégítette. Ha szóba került az elektromos energia kérdése, a város korabeli vezetése előtt ez másodiaeos kérdés volt. Ma már országos, sót országok közötti távvezeték-rendszerrel rendelkezünk. És nemzetközi összefogással épül a paksi atomerőmű, amelynek első blokkja a közeli iövőben áramot ad. nagy gyakorlatban igazolva azt a nagyon régi természettudományos igazságot, hogy az anyag energiává alakítható, szolgálva a száz esztendő alatt kialakult, és egyre növekvő energiaéhségünket. Ez az étvágy nekünk, szegedieknek a kezdet kezdetén nehezen indult, 80—90 éve csak fintorogtunk, de ma már civilizációnkat el sem tudnánk képzelni villamos áram, az elektromos töltesek mozgása nélkül. BÁTYAI JENÖ