Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

Péníelc, 1982. 3eceml>er 23: Apró hatalmasság I lventált mlndie előszerénv­kednek. A családi használat­ra kialakult nyelvezettel egyszerűen csak ,.lomos''-nak ti­tulált fiókokból kéredzkednek ki. — Elöl rendszerűit a lakkozott. nagvoaDakorú faeolvó gurul. A sok szeretettel 1ef simogatástól az évek során megkopott, fénvtörö't ruháiéban elővarázsol in Apókét, a iészságl kis falu kádáriát. ki eavszervolt lókedvében mesteri gonddal, s a nagypapákra néha rá-rátörő különleges örömszerzé­si vággyal esztergálta nyolcadik unoka iának látékszerül... Mö­götte nehézkesen, csoszogva ke­rül elő — érezvén tán a haiduni formálójához fűződő gyermeki ér­seknek mindie-mindent meghatá­rozó súlyát — lassú, megfontolt. ..nehogy véletlenül is megszúr­junk valakit" óvatossági! üzeneté­vel az Apus készítette tűpárna,.. Aztán soriáznak a többiek. A kedvenc, a legkisebb unokatest­vértől kapott, gyerekes öltésekkel összetákolt és díszített rongv­mec paoírkönvvielzők . . A kisis­koláskori barátnő raizlaookból nekifűzött emlékkönyve... A ké­zilabdás csapattársaktól szárma­zó. sok-sok mérkőzés előtt és után agvonszorongatott. szinte hi­tet — s ma már tudom hogv leginkább közösségi erőt — adó vagy visszaadó, mókásan-csú? ka­balaállatk;a ... A felsőbb iskolák ével során az osztály- is szoba­társaktól kanott sokféle ..ez-meg­az". a vászonból szabott könyvbo­rítótól az összehúzható cioős­. zacskón át a cakkos szélűre cif­rázott. sok lapos tolltörlőig... Felbukkan a pályakezdő évekből a tanítványok viszontaondoskoda­sát ielképező törpe, ki soórkasz­szának álcázva magát, az örökös takarékoskodásra figyelmeztet.., Szinte katonás rendben masíroz­nak ki fiókkaszárnváiukból meg­számlálhatatlan regimentben a sok-sok év alatt bevonultatott gvermekraizok. papírhajtogatások, gyöngyfűzések... S megjelenik velük Apóka. Apus. Piró. Éva a ..Nagy csaoat". a kedves osztály- és szobatársak, a kamaszkori barátok és szerel­mek. a felnövő tanítványok, s a család minden gyereke Prézlitől Zsuzsin át Jutka-csutkáig ... Ap­ró. financiálisán teljesen érték­telen tárgyakban felidézve szinte hús-ve;- alakot öltve vesznek ak­kori mivoltukban körüL Valami olyasmivel, amit minden briliáns brossnál vagy uiinvi vastag aranv nyakláncnál ..büszkébb aiándék". nak tarthatunk ... Mert a fiókból kikívánkozó ai>­rósáaok nagvok. Sőt többnyire hatalmasak — mert aki adta ajándékként az maga alkotta őket. Meg- ki-, fel- és lefievel­te. hogv mi az. aminek örülnék. Odafigvelt rám. s kikémlelte rej­tett váevaim egvlkét. Ki tudia. meddig fürkészhetett és ..barká­csolhatott". mert szeretett volna örömet szerezni... Az ajándékkal. Amiről a ..lo­mos"-ból ilvenkor .karácsony kö­rül elősomíordáló ..résiek" azt tudatiák. hogv adójuk tudta, az ajándékozás lényege az örömszer­zés. a meglepetés. S nem az. hogv minél több pénzbe kerül ión. ne­tán előre megrendelhető leaven. s ne adi' ég lustaságból esetleg egyenesen egv borítékba gyömö­szölt pénzdarabbal váltassák meg! Tudták, az apróságot hatalmas­sá tehetik — azzal, hoev akit meglepni készülnek, azt ismerik odafigyelnek rá. S hosv oz eav­mással való törődésnél nincs drá­aább. szebb és hatalmasabb aján­dék. Márcsak azért sem. mert az úgymond folyamatos. Éaész éven át adható s adni kívánatos — meg kapható és elfogadni nagy­szerű. Mindig végtelenül gazdag­gá tehet — és semmivel sem pó­tolható. Éppen ezért kell meg­őrizni. Egyrészt a hétköznapok minden percében: másrészt az ünnepi aiándékaprósáaokban. Amik a fiókból ilvenláit min­dig kikéredzkedvén segítenek sugallni mostani szeretteink soros karácsonyi meglepetéseit. meB visszahozzák a régieket. Aoókát a világon a legfényesebb faeolvó­vaL Apust a földkerekségen a legeslegszebben megvarrt Dár­nácskával a legkedvesebb uno­katestvért a valóban ronggyá használt könyvjelzőkkel, a gye­rekkori barátokat a házi evárt­mánvű emlékkönyv lantnin. a sportbéli társakat a rútul-széo­séges szőrmék kabalában az em­berformáló diákéveket ebben még abban meg amabban, felnövő ta­nítványokat és gyerekeket... Életünk mindennél fontosabb apró hatalmasságait! SZABÓ MAGDOLNA Fehér egerek a hóban — Mit vegyünk? — Piát. Sört, bort, pálinkát — Rendben, de éjfélre már fehér egereket fogunk látni. — Nézz ki az ablakon! — Havazik. — Na. látod, a fehér egerek nem látszanak a hóban. B. előtt sörösüvegek, F. előtt f röccsöspoh a ra k. — Innen mindjárt kihajigál­nak minket — állapítja meg re­zignáltán F. — KI? Délután három óra van. — Karácsonykor négykor zár­nak a kocsmák. — Nem tudtam. — Persze, hogy nem tudod, te még csak fél éve váltál el. Kér­jünk még egy kört! — Oké. kérünk egy dupla kört, es elvtsziink egy vagon üveget. A pincér odaludt&lpaxik hozzá­juk. — Uraim, ha nem haragsza­nak ... nemsokára zárunk ... vár a család ... — Család ... szóval a család — dünnyögi F. — mi is az a család? . Egészen elfeleltettem. Maga melyikre gondol, a népek nagy családjára, vagy arra a kisebbre. ameljtet jeles tudósa­ink a társadalom legkisebb. de egyben legfontosabb szociológiai egységének tartanak? Le mer­ném fogadni, hogy magát a szo­ciológiai egység vária! Mink»t a népek nagy családja vár. Érti? — Akkor kérünk még egy dupla kiirt. melyet a népek nagy család iának egészének tiszteletére fogunk benyakalni. — És elviszünk tíz üveg sört, továbbá öt üveg bort és két li­ter cseresznyét, de fekete címkés legyen, mert a fekete szín feje­zi ki legjobban a mi hangula­tunkat. Az öreg szinte fut, hogy ki­hozza a temérdek italt. „Tiszta hülyék ezek ma, pedig még nem is ittak sokat — mor­fondírozik —. pedig máskor egé­szen tűrhetően viselkednek." D. és F. már az utcán. Lengő kabá'i./.irnyakkal a hóesésben, italul ' '-! súlyos sporlszatyrokkal. — Tavaly Ilyenkor Lacikával sétálgattam, mert Erzsi díszítet­te a karácsonyfát — mondja B. — Én pedig az albérletemben ücjuip ígtem. — Most viszont? — Most viszont ünnepelni fo­gunk. hogy a keserves fene essen ebbe a karácsonyba. — Az — mondja B. — A büdös fene. — A nagy büdös fene! — Kj kéne nyitni az egyik üveget. . — Csak a söröset tudom. — Akkor azt. A sör volt ne­jemre emlékeztet. Tudod, hajmo­sás utián mindig feibe öntötte magát egy pohár sörrel. — Sörrel? Mi a fenének? — Hát hogy tartása legyen » frizurának! — Hülyeség! F. kisópri a hajából a hópely­heket. ,.Nem vettem fel a kala­pomat — gondolja —, meg fo­gok' fázni. Zsuzsa sose engedett el kalap nélkül, mindig azt. mondta: nem akarok egy idő előtt meckooaszodó pasas íeleséee lenni." — Ügy látszik, tényleg nem akart — dünnyögi F. — Mi van, mit dumálsz? — kérdi B. — Semmit, ne is törődj vele. Ide a flaskát! — Igyunk! — Mire igyunk? — Igyunk a népek nagy csa­ládjára! . — A téli napfordulóra. — A Jézuskára is igyunk. — Oké, pajtás, akkor igyunk az erdőgazdaságok dolgozóira. — Azokra miért? — Mert ők nevelik a gyönge növendékből a sudár fenyőfát! — Menjünk, mert fázom egy kicsit, azt hiszem náthás leszek. — Te is? — Szóval, te is. Akkor kalap­kúrát tartunk. * ^ V B. sokáig keresi a kulcsot, nagy nehezen beilleszti a zárba. — Fáradjon be, uram, szerény hajlékomba. Csak csendesen szí­veskedjék, mert a főberlőm a sárkányok rendjébe tártozik* la­tinosan Süsü Süsüsiensis. -® Kis Zsuzsi kedvenc rheséjé,"" — Dettó. — Tessék? — Csak azt akartam mondani, hogy Lacikának is ez a kedvenc meséje. B. és F. ülnek ft zsebkendő méretű albérleti szobában és isz­nak. Már órák óta csak isznak, és nem szólnak egy szót sem. F. töri meg este nyolc körül a sűrű csöndet. — Ha jól csalódom. Zsuzsa most gyújtja meg a gyertyákat a karácsonyfán. — Mik'éppen Erzsi is. csak ő az égőket gyújtja fel rajta. — Zsuzsa azt ígérte, hogy hol­nap déltől estig elvihetem a ki6- • lányt. — Én csak holnapután mehe­tek Lacikáért. —. Igyunk arra, hogy a válá­sok száma minden évben növek­szik. — Méghozzá a bázishoz viszo­nyítva. — Csirió. — Két válóperrel négy ember nyeri vissza a szabadságát — Nem semmi! — A szabadság nem más, mint a felismert szükségszerűség. — Mi pedig szabadok vagyunk. — Azt csinálunk, amit aka­runk. F. fölemeli a poharat, aztán leteszi. — B. úr, én most szeretném felkeresni a fürdőszobát B. csóválja a fejét — Az, kérlek tisztelettel, tel­jességgel lehetetlen. Kedden és pénteken este nyolctól kilencig mehetek be a fürdőszobába. F. az udvaron, a kavargó hó­esésben. Pillanatok alatt józano­dik ki. Amikor visszaóvatosko­dik B, szobáiéba, konstatálja hogy barátja ledőlt a heverőre s horkolva alszik. F. öltözni kezd —- Most pedig — mondja B.­nek, aki persze nem hallja —, szabad akaratból átkelek a vá­roson. mert az én albérletem j jobb -a tiédnél. Benn van a vécé! PETRI FERENC A nagykos csengője A gazdába belenyilall a csön­getes: elfelejtette bezárni a vaskaput Mire végigat­kozza magát, Ferkó már ott csusztolja a csizmáját az elő­szobában Hunyorogva, a szemé­be kerülő erős fénytől, kéri a csengő árát amivel még tarto­zása maradt a gazdának birka­vásárkor. — De nagyon sürgős, Ferkó — túria a haiát. — Ilven este rendes ember már alszik a tévé előtt. — Köll a pénz. komám. A gazda, mivel megígérte a lilát, a konyhába ment és a bőr kulcstartóban keresgél a bankók között. Ferkó meg nekiül a fog­hegyről vetett kínálásnak. Vala­honnét a kabát kuckójából két sörösüveget tesz a csetlexdomb mellé, s utalásként megböki a vörösödő, verejtékező gazdát. — Keress már bontót, na! Ferkónak nagy a beszélhet­nékje. Miután mée egvszer tisz­tázzák. hogy a díszes csengőért, amelyet a nagykoson hagyott, a pénzkérés jogos, bele-belekézd. hogy más ember is lehétne ő. de hát végűi is mirtek.' A gazdá­nak meg-mégbicsaklik a nyaka, igencsak .spórol már a látásával, és csak ákkor elevenedik meg pillahatra, mikor Ferkó újabb üveget koppant az asztalra. Te­reli a beszélgetést. — Mi lesz most már. hoev el­takarítottad a birkát a háztól? — Valami csak lesz — jön rá a hümmögés. — Veszel teheneket? — Nem én. többet egv szálat se. Beíratom a. pénzt a takarék­ba. Elküldöm a lányoknak. A gazdát mintha fenéken csípték volna. * ötvenezer forin­tot számolt le nemrég ennek az aszaltszilva-képü birkás em­bernek. Kicsit eltűnődve önt a sörből. — Ezért adtál' túl a falkán? — Meg, azért is, hogy ne mondják: hozzám büdösbe jön­nek. ha jönnek. Megvirgoncosodott az este. — Mekkorák már a gyerekek? — A nagyobb december tize­dikén múlt tizenegy, a kisebb pedig márciusban lesz nyolc és fel. — Ennyire megjegyezted. Ferkó? — Az örömet nehezen felejti az emberfia de hát tudod te is. mert ha jól hallottam, nektek is kettő a kölök. A gazda kőbányaiért meev a hűtőhöz. Ekkorra Ferkóból már föl-fölszakadozik a kesergés, mígnem egészen elönti. Meg is könnyezik tőle. Sorolja sorá­ban a boldogságát, kezdve: kedvvel hagyta ott a lakásos állást az öntödében, hogv köze­lebb kerüljön élete párjához. Bele belekáromkodva a terebé­lyesedő csendbe, most már úev érzi: mindenből kisemmizték a nullára lökték. Pedig annak idején az asszony kezdett ki vele a bálban, ő csalta hafea a városból, és szinte mindennap hordta a galamblevest a gulyá­hoz ... Nem érti. miért csapta mégis falhoj, a csapot. Azt a gazda is hallotta hír­ből, hogy Ferkónál régebben összepakolt az asszony és el­ment, de okát eddig még sose firtatta. Beérte mások vállvo­násával. hogv ma ez a divat. Csak mikor Ferkó újra kezdi szálára hasogatni történetét, rá­kérdez : — Veszekedtetek? — Addig soha! — Meddig? — Tudod te azt biztosan. az ilyesminek híre szalad gyorsan, de azért megmondom. Közben a pálinka is előke­rül a kispolcról. Ferkó bákó szemekkel mered a kupicára, szikársága dacára, mintha ho­mokba döntené a kerítésszagga­tót, de jobban oldódik a nyel­ve. — Hát tudod, hogy én vol­tam a gulyás. Egész nyáron muszály volt járatni a pusztát, mert nem jelentkezett senki váltósnak. A karámnál kellett aludnom. Járt érte a sok pénz. ha vigyázok a tehenekre. Ami­kor csak lehetett, hazaszaladtam én, de sokat éjszakáztam távol. Egyszer július ötödikén — pon­tosan emlékszem, hogy rohad­jon meg — otthon maradt az oltótű. Muszály volt hazakocog­nom. S láttam, amit láttam. Fölkaptam a vasvillát, és isteni szerencséjére a komának. nem szakadt, ki a levélajtóból a ka­pocs. Ki tudott ugrani az abla­kon, úgy szaladt el. hogv egy szál törülközőt fogott körül ma­gán, De az asszonyt jól elrak­tam a nadrágszíjjal. Utána följelentett... — Fm-st* "éiielmenfetek'' — Én elfelejtettem volna, de a nő se szó se beszéd, oakolt. A végén erővel kellett lelöknöm a hűtőt meg az egyik ágyat a teherautóról. Megdermed a csend, apró ziz­zenések hallatszanak a neoncsö­vekből. Értő fül nélkül is ki le­het venni a távoli útról a ka­mionok zúgását. A hirtelen őszinteség ülepedéséből a gazda t ied hamarébb: Viccesre pró­álja fogni a szomorúságot. — Legalább szabad vagy. Nő meg mindig akad. akár minden ujjadra kettő. Ferkó vizenyős szemeket me­reszt s nézésében ottmarad mindene. .Sorsának minden ke­serve. Kinek kell egy roncs em­ber a mai világban? Alig múlt harmincéves. mégis ötvennek látszik. Lóg rajta a ruha; mun­káskabátjának feslik a hóna al­ja. rojtosodik a kézelője és a gombok se sikeredtek egyszínű­re Csúnya, töpörödött ráncos­nak látszik. Szőrös nyakkal, összecsomósodott haiial. Eeve­dül az igénytelenség válik ha­mar testvérévé a magánynak, s az érzelmeken ütött sebek szinte ikerré formálják azokat. A gondolatok kavarognak még a gazda fejében, mikor le­jön a hálószobából az asszonya, hozza urának a lefekvés kellé-1 keit. Illatos szappant, hatalmas törülközőt, élére vasalt pizsa­mát meg a papucsot és fülébe is súgja a selyemköntös libben­tósével: ievekezz. mert mindiárt elalszom. Ferkó is megilletődöt­ten nyúl a nobárért és elnézést rebeg a zavarásért, de a gazda' marasztalja. Kíváncsi már a sorsára. — És a gyerekek? Mint a félrészeg embereknek általában. Ferkónak is meglá­'gvul a szíve és meséli a történ­teket az együttlét boldogságai­ról Amikor elkerültek tőle. még akkor is az egvik ezt nvert az iskolában, a másik azt a ver­senyen. s ő mindig tisztességgel ráküldött a tartásukra A gazda is vidámodott már a mesélővel. de Ferkó úira kifa­kad: úgv észleli, ellene nevelőd­nek vérei. Kitaposott cipőben, szakadt, kopott ruhában állíta­nak be hozzá, nem bújnak mel­lé. ha fáznak éjszaka. Alig vár­ják. hogy megvegye az új ruhá­kat. meg amit kérnek, s máris szaladnak vissza a vonattal. Finnyáskodnak, hogv nem szé­pen mosta el az apjuk a tá­rnáért és direkt kérik: ne főzzön a kedvükért semmit. Ferkónak. mikor mondja is. lüktet az arca, s annyira jut. hogy az utolsó kupica pálinka félútASl vissza-' kéredzkedik. Megbillen alatta a szék és teljes súlyával esik a radiátornak. Mikor a gazd- el­kapja és az aitó felé tuszkolja, ' az elfehéredett arcú Ferkó még I elzokogia: legalább ő ne enged-' je meg a bíróságnak, hogv le- ' írassák nevéről a lánvait. ígéri, ! ne»i lesz hálátlan, örökbe adja érte a nagvkos csengőjét... MAJOROS TIBOR I

Next

/
Thumbnails
Contents