Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-22 / 300. szám
6 Szerda, 1982. december 22. Emlékplakettek birkózóknak A Csongrád megyei birkózó-szakszövetség elnöke, Dóda László sok évtizedes sportmunkáért emlékplaketteket adott át sportvezetőknek, edzőknek, versenyzőknek. Az ünnepségen jelen voit Debreceny Pál, a megyei TSH elnöke. Sajtos Péter, az SZVSE elnöke és Halász Antal, az SZVSE ügyvezető elnöke. Bmlékplaketteá kapott 50 éves munkájáért: Szabados Ernő (Szeged), Papp Ferenc (Makó), üóda László (Szeged). 35 éves munkáért: Benkó Gyula (Szeged), Höhn József (Szeged), Keresztúri János (Szeged). 30 éves munkáért: Bárkányi Zoltán (Szeged). 25 éves munkáért: Savanya Ferenc, Futó Géza, Fodor Szilveszter (szegediek). 20 éves munkáért: Miklós Károly, Pocsai Lajos (szegediek). 15 éves munkáért: Csikós Ferenc (Szeged). 10 éves munkáért:: Spiák Sándor (Szeged). Mészöly Kálmán Szegeden Az Olajipari Dolgozók Klubjában (Szeged, Lenin krt. 47.) „Mundiáltól az Európa-bajnokságig" címmel Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgó-vaTogálÓtt szövetségi kapitánya iart előadást, december 28-án, kedden délután 5 órakor, melyen részt vesz porbély Pál, a Népsport szerkesztője és Boros Dezső, a Népsport főmunkatársa. Este 7 órakor az algyői olajipari munkásszálló 6-06 épületében találkoznak Mészöly K;i 1 manók a labdarúgás szerelmeseivel. te Tenisz Navratilova Remek győzelemmel koronázta meg ez évi szereplését az amerikai Martina Navratilova, s egyben minden kétséget eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy ki a női teniszsport legjobbja, amikor a mesterek tornája döntőjében 4:6, 6:1, 6:2 arányban legyőzte a szintén amerikai Chris Evert-Lloydot. Az erőteljesebb felépítésű Navratilova nehezen lendült játékba, s ennek megfelelően elveszítette az első játszmát, a továbbiakban azonban olyan iramot diktált, amelyet két évvel idősebb ellenfele nem tudott átvenni, s kétórás küzdelemben végiil is biztoson győző". Sikere azt jelenti, hogy eldőlt az a holt, verseny, amelv idén közte es Evert-Lloyd között fennállt, tudniillik Navratilova nyerte a wimbledoni és a francia, mig Evert-Lloyd az amerikai és az ausztrál nemzetközi bajnokságot. Mas tekintetben is kiemelkedő Navratilova eredménylistája, 1982-ben 18 tornán állt rajthoz. ebből 15-öt megnyert, s 93 mérkőzéséből mindössze 3 alkalommal szenvedett vereséget: a nyugatnémet Hanika. az amerikai Shriver és Evert-Lloyd ellen. Az első díjért 75 ezer dollárt vehetett át, s ezzel egyéves bevételrekordot döntött: J 982-ben 1 562 066 dollárt gyűjtött a teniszpályán. Navratilova a páros dönMostoha körülmények között — kimagasló eredmények A Szegedi Postás vívóinak mérlege A Szegedi Postás SK ví- (Pető Z., Pető Zs., Bíró Cs.). rozat. Az lenne az ideális, vószakosztálya kimagasló Szakosztályunknak hét ha egyszer eljutnánk oda, eredményeket produkált aranyjelvényes versenyzője hogy a hét öt napján dél1982-ben, annak ellenére, van: Meszlényi Ferenc, Ko- után fél 4-től este 9 óráig hogy 106 igazolt vívó, a pasz György, Dudás ZoU tarthatnánk edzéseket, így Gutenberg utcai szakközép- tán, Sántha Bea Strohnerl nem morzsolódnának le az iskola 17x6 méteres torna- Ferenc, Móritz Miklós, Sza- általános iskolások, de az termében, heti 11 órában lat Imre. Kopasz György egyetemisták sem akiknek gyakorolhatott. A sikeres két fegyvernemben is arany- este 7-ig van órájuk. Gyors esztendőről Jávorkai Ist- jelvényes teljesítményt pro- segítséget várunk a városi ván szakosztályelnökkel és dukált, mégpedig tőrben és Sporthivataltól és a megyei Dudás István . szakosztály- párbajtőrben. Ezüstjeivé- TSH-tól. vezetővel beszélgettünk. " nyes 20. bronzjelvényes 39 _ mt várnak jövöre a — Milyen kiemelkedő VerSenyzon Postás SK vívóitól? eredményeket értek el a — A kitűnő versenyzői _ . pddiejnpl i- nPv,P_ Postás SK vivói 1982-ben - gárdából kiket emelne ki? zebb Afdö8Zak következik, kerdeztuk Javorkai Istvánt. _ Hárman — Sántha Bea, hiszen 10 verseny eredmé— Nehéz lenne felsorolni üékány László, Dudás Zol- nyeinek a pontszáma adja a rengeteg kiváló ered- tan — kiemelkedő képessé- majd a minősítést. Valószíményt, így csak a legjelen- gú fiatal sportolók. A fel- nű, hogy az ország 1—20 tósebbeket ismertetem. Az PÓtt csapatnak dr. Gellert versenyzője tudja teljesíteni úttörő-olimpián a leány tő- Akos volt a vezeregyenise- az I. osztályú, a 20—100 vírözők között Sántha Bea ge- akl a csapatversenyeket vő a II. osztályú és a 100— ezüstérmet nyert, fiú tőrben veretlenül vívta végig. 160. helyezett a III. osztályú pedig Dékány László ötö- — Minek köszönhető ez minősítést. Ehhez azonban dik lett. Nagy sikernek az ugrásszerű fejlődés az legalább a minimális feltékönyvelhetjük el hogy a 1975—76-os szűkebb eszten- teleket biztosítani kellene, nemzetközi Fablk Kupán dók után' mert ha nem sikerül gondSántha Bea a magyar A vá- _ Kitűnő korosztály ie- 3ainkF? megoldást találni, logatottban szerepelt, és el- lentkezett 1979%en Erósö megá" Szegeden ez a szényerte a legeredményesebb pen fejlődó sportág' Sajnos versenyzőnek járó különdí- Senleg sTa^sadoként "tagozató?" met nyerfelc fiattójaCik ^ ^^fen^edző^efts epí ts? jsstc susr ™gv á s^ss ifjúsági vidékbajnokságo- — Hogyan értékeli a Pos- van kapcsolatban. Annyit kon. Mint már arról érte- SK vívóinak idei telje- azért nem árt tudatosítani, sülték az érdeklődők a Dél- sítményét? — kérdeztük Du- hogy vívószakosztály Szegemagyarország hasábjairól, dás István szakosztályveze- den csak a Postás SK-nál három csapatunk bekárült tőtől. van. Erre jó példánk is van, az NB I-be. mégpedig a — Kitűnő évet zárt szak- hiszen a Radnóti Miklós serdülő női tőrözők (Zolnay, osztályunk sajnos edzésle- Gimnázium a Postás vívóiSantha. Nógrádi, Babos), az hetősegeink olyan szere- . , - . . . . . ifjúsági kardozók (Deli. nyék, hogy külön bravúr- nak legerősebb bazisa. Árva. Szálai, Meszlényi) és nak számit az idei sikerso- Bagaméry László az ifjúsági párbajtőrözők (Kopasz, Dudás Z„ Strohner, Adonyi). Négy csapatunk szerepelhet 1983-ban az NB II-ben. mégpedig a serdülő fiú tőrözők (Dékány, Kass, Maschek). az ifjúsági fiú tőrözők (Kopasz, Szalfii, Meszlényi, Deli), a felnőtt férfi tőrözők (dr. Gellért, Kopasz, Móritz. Dékány. Szálai. Varró) és a felnőtt kardozók (Varró, Rácz, Árva. Deli, Farkas, dr. Gel1982. DECEMBER 22., SZERDA — NÉVNAP: ZÉNÖ A Nap kel 7 óra 29 perckor, és nyugszik 15 óra 56 perckor. A Hold kel 11 óra 16 perckor, és nyugszik 22 óra 47 perckor, VIZA Í.LAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 291 cm (áradó). Asztalitenisz Városi és megyei uttoro-olimpia BÜNUM en 'fctrnn A közelmúltban rendezték tán (Felsőváros), 6. Miksi meg a2 asztalitenisz úttörő- István (Kiskundorozsmai I ). olimpáa városi döntőjét. Az VII—VIII. osztályosok. Csaeseményen közei kétszáz fia- pat: 1. Juhász Gyula I. Gyalért). NB III-as csapataink: tal állt asztalhoz, küzdött a korló Iskola, 2. Zrínyi lloFelnőtt párbajtőr (Sántha továbbjutást jelentő he- na. 3. Rókusi iskola. Egyéni: J„ Dudás Z. Lengyel, Far- lyekért. 1. Fest Attila (Juhász Gyula !,_„> Eredmények. Lányok. V— I. számú iskola), 2. Barabás kas), ifjusag. női tor (Bar- v, osztilyosok. Csapat: Iván (Juhász Gyula I. szádos. Császár, Borvendeg, St- i. Zrínyi iskola, 2. Hámán mú gyakorló iskola), 3. Zsiínóros) és a serdülő kard Kató, 3. Zalka Máté. Egyé- kő Zsolt (Zrínyi), 4. Kalmár ni: 1. Rakusz Ildikó. 2. Czel- Tibor (Gedó), 5. Fogas Zollár Mónika (mindkettő Béke tán (Béketelepi), 6. Schiller utcai iskola). 3. Márkus Ti- Ervin (Kodály Zoltán téri mea, 4 Farkas Mónika iskola). (mindkettő Zrínyi), 5. He- Pontversenyben: 1 Zrínvi rédi Sz- Gyöngyi (Tápé). 6. iskol^ 49 p^ 2. Gedói iso rekorder muhi szilfa (zauu). vr- kola 23i 3. Juhasz Gyula L VIII. osztályosok. Csapat: 1. szamú gyakorló iskola'. 22. v. Zrínyi, 2. Rókusi iskola, 3. luSL- Zalka Máté. Egyéni: I. ICal- HÁROM SZEGEDI " " " már Borbála (Gutenberg ut- GYŐZELEM cai iskola), 2. Nagy Lívia HETVENÖT ÉVES Madácsy László (sz. 1907.) liy. egyetemi tanár, a Józser Attila Tudományegyetem francia tanszékének volt vezetője, költő és műfordító. Irodalomtörténész, a Tiszatáj e'.ső szerkesztője. ZENES SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Manón Leseaut — Ady 1—2-bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. délután négyed 4. tél 6 és háromnegyed 6 órakor: A lator (színes m. b. olasz—francia. 16 éven felüliednek, II. helyárral). Fáklya: háromnegyed 3 órakor: Luxustutajon (színes zenés szovjet), negyed 6 és fél 8 órakor: A lator (színes m. b. olasz —francia. 16 éven felülleknek, II. helyárral). Filmtéka (Móra Ferenc Múzeum díszterme): Júlia (színes m. b. amerikai. 14 éven felülieknek, II. helyárral, este 6 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13/53-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi tel, sebészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika, urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzet) gyermekorvosi rendelőben. 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáién. 0 óra és reggel 8 óra között a' Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Üjszeged Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvos) ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 óráitól reggel 7 óráig, szombatonként déli 12 órától hétfő reggel 1 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt. I. szám alatt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reggel 6 óráig szombat reggel 7től hétfő reggel 7 óráig; szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. 8. O, S. l.pI.KISEGÉLY-JLK SZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefont. UROOO. fitársnője, Shriver 6:4. 7:5-re verte az oldalán ugyancsak amerikai duót, Rey- (Zrínyik 3, jöjárt Andrea Szegeden, a rókusi tornolds-ot és P. Smith-t. (Rókus), 4. Venkev Ágnes nacsarnokban rendezték meg (Odessza II ), 5. Hódi Anita az asztalitenisz megyei út(Szőreg), 6. Bozsó Szilvia törő-olimpiai döntőjét. Az (Zrínvi). eseményen a városi, járási Fiúk. V—VI. osztályosok, győztesek vettek részt, a végCsapat: 1. Gedó. 2. Kiskun- eredményben fölényes szegedorozsnia I.. 3. Zrínyi Ilona, di siker született, hiszen a Kakas Lászlót a Ferenc- Egyéni: 1. Orosz Olivér (Ge- négy szám közül háromban a város kiadta a Vasasnak, es dó), 2. Ágoston Róbert (Ge- Tisza-partiak diadalmaskoda válogatott kapus már új ra), 3. Kormányos Árpád tal;. klubjában edz, Angyalföl- (Zrínyi), 4. Kalmár Tamás Eredményekdön. (Gedó), 5. Kaufmann Zol Kakas a Vasasban Birkózás Lányok, III. korcsoport: 1. Kovács Szilvia (Kürékháza), Rakusz Ildikó (Szegedi Béke ált. isk ). 3. Veréb Zsuzsanna (Szentes). TV. kcs.: 1. Kaimar Borbála (szegedi Gutenberg alt. isk ), 2. Nagy Lívia (szegedi Zrínvi ált. isk ). :: Tóth Aranka (makói Kun B. ált. isk.). Fiúk. III. kcs.: 1. Ágoston Róbert (szegedi Gera S. alt isk/). 2. Orosz Olivér (szegedi Gedó ált. isk.). 3. Poptovics Attila (szentesi járás). IV. r Ujabb Vasutas-siker Kiskunhalason rendezték 58 kg.: ... 3. Bujdoso Attimeg a Halas Kupa országos la. . Csapatversenyben: 1. úttörő kötöttfogású birkózó Szegedi VSE 24 pont. 2. egyeni és csapatversenyt. KAC 12, 3. KiskunfelegyháMindkét korcsoportban sze- zi Vasas 7. ged. siker született, hiszen B korcsoport: (83 induló): ""Ucl 'l^ván ' 2 Dóczi István es Bárkányi 35 kg.: ... 2 Varga Tibor. kcsy / ? Zoltán tanítványai is meg- 3 Jto0j, 38 kg, L FeSt AtílIa <m.ndkettd tájérték a csapatversenyt, veszelovszki Csaba. 4, kg, ^knlcfZ^ltln füfés," Az SZVSE eredményei: 1 Nagy József 5.3 kg, 1. Bukn'« ,uu<f'• A korcsoport (87 induló): Jiá?ku® Csaba 58 kg.: ... 2. Az ««*«^ 29 kg.: 1. Szabó Attila. 2. Kasza Ferenc. 63 kg.: 1. Ko- fzeged Ádám Attila. 32 kg, 1. Sza- csis AUila. 68 kg, ... 3. f laras ^ ™ak° bó Sándor. 35 kg, 1. Mol- Batki Zsolt. +68 kg, ... 3. elolt. A megye. ^nokok -n.óenM Szegedi VSE 19. ndezésl, kerülö úttfe Gáhor 3 Horváth Lász- P-. 2. KSC 15, 3. Bajai SK ro-ohmpia országos dontoGábor, ... 3. Horváth László. 53 kg, 1. Sebők Vilmos. 8. jen. Eflíi" BUDAPEST L 8.00: Tevétorna (Ism.) 8.o;>: Iskolatévé 9.35: Delta (ism.) LO.OO: Oszkár — ní. b. francia film (ism.) 11.20: Bohócok, akrobaták és tarsark (iam.) 11.45: Képújság 15.30: Iskolatévé (Ism.) 16.20: Híreik 16.2ö: Barátok vacsorája — bolgár film 17.40: Egészségünkért 17.55: Képújság 18.00: Ízlések é® pofonok 19.10: Tévétixriia 19.15: Esti-mese 19.30: Tévéhíradó 30.00: Saim és Sally — Vlkend Deauville-ban 20.50: DaJoJc. táncok a Szovjetunióból 20.55: Hirháitér 2,1.45: Zene. zene, zene 22.35: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 17.00: Magyar kórusok ceuv.enariuml Kodály Zoltán hangversenye ^8.00: Alfons Mucka — csehszlovák rövidfilm 18.20: Reklámújság 16.30: A KISZ filmstúdió filmjei 1. Sárkányercgetö (Vázlatok Balla Margitról) : 2. A gyar (Dokumentumfilm) 19.05: Zenés Tv-szinház: Puccini: Gianni Schicchi (ism.) 20.00: Falusi estik 21.00: Tévéhíradó 2. 21.30: Telepódium (ism.) Mindenre van magyarázat t 22.40: Képújság BELGRÁD I. 17.00: Magyar nyelvű tevénapló 17.30: Video-oIdalak 17.40: Hírek 17.45: Gyermekeknek 18.13: Tevenaptar 19.15: Rajzfilm 18.45: Társadalmi témák IS.JU: Tévénapló 20.00: Szoraikoztató szerda 21.00: Komoly zenei hangverseny 21.45: Tévénapló BELGRÁD 2. 19.00: Kulturális adas 19.30: Tévénaplo 20.00: Kujturalis adás 20.45: Hírek • 20.55: Drámaest ÜJVIDÉI; 17.00: Tévéhíradó magyarul és sz erb-horvá tu 1 G yenm ekeknek Bástya Népzenei műsor Rajzfilm 2. magyarul 17.45: 18.15: 18.45: 19.13: 19.30: 20.00: 22.00: Tévéhíradó FJimszerda Tévéhíradó 2. szerbhorvátul BUKAREST 15.03: Iskolatévé 15.30: Kulturális híradó 16.00: Nők világa 16.50: Gyermekeknek 19.00: Tévéhíradó 19.40: Román könnyű zene 19.50: Lepke a fény körül — tévéfilm 21.00: Tévéhíradó CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 9.00: Tévétorna (ism.) 9.05: Szünidei matiné 9.35: A Föld titkai (ism.) — S. 10.00: Hermán kalandjai — hoiland—NSZK film 10.30: Szarvasbőgés — NDK kisfilm 11.00: Vigyázat! Vonat! — lengyel rajzfilm 11.06: Timuristák — képek a szovjet úttörőszervezet történetéből 11.40: Képújság EüKxl KOSSUTH 8.27: A Szovjetunió tuxistaútjaln ... 10.05: Munkaidőben. Riport 10.20: CigAnydalok 10.35: Rádiószínház Római fürdő Sztaniszlav Sztratiev rádiójátéka 11.35: Három Vivaldi-concerto 12.45: Magvetők 13.05: Openaslágerék 13.35: DzsesszmelódJák 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Haydn: c-moH szimfónia No. 95. 15.26: MH 10—14. 16.05: Szauder József: Tavaszi és őszi utazások 16.16: A Tátrai-vonósnégyes játszik 17.05: Olajcsere . .. 17.30: Jutalomutazás fiatal agrársza k emberekkel Ausztriában 17.45: Reflektorfényben egy operaária 19.15: Kilátó 20.00: Az. Állami Népi Együttes műsorából 20.35: Bécs) vér Részletek 31.30: Külpolitikai klub 20.30: Grieg: Peer Gym — I. szvit 22.45: A rak és. az öröklődés 23.00: A Budapesti Kamaraegyüttes felvételeiből 0.10: Gubor S. Pál táncdalaiból PETŐFI Népdalok Idősebbek hullámhosszán Válaszolunk hallgatóimon* Dzsesszarchlvum Zenedei előtt A Magyar Rádió népi zenekara játszik Tánczenei koktél Labirintus A Petőfi rádió zenés délutánja 16.00: A véges végtelen Kavlcsösvény 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség 18.35: Moszkvából érkezett 19.05: Zenei Tükör 19.35: Kauer: 12 új magyar táng 19.45: Kun Carnes felvételeiből 20.35: Rádiószínház A veronai vén: Kopányl György hangjátéka 21.43: Nosztagiahullám A Four Brothers együtteg 22.43: Verbunkos muzsika 23.20: Poa-ter zenés jatékaiból 3. MŰSOR 9.00: Zenekari muzsika 11.06: Fekete Afrika zenéjéből 11.20: Rimszklj-Korszákov operáiból 12.00: Nagy mesterek szonátáiból 14.00: A MAV Szimfonikus zenekar Schumannliang versenye J5.05: N-i ró és a VIII A Komlós Aladár regénye 15.48: XX. századi operákból 10.55: öt földrész 'zenéje 17.10: Liszt Ferenc kamarazenekar játszik 18.23: Kodály Zoltán az önkéms tes örsereg tagja 19.05: A Stúdió 11 felvételeiből 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Kb. 2100: K .'földi tudósoké a szó Kb. . • 21.18: U ci angol cseinbalómuz.siks Ge.rg Maicolm lotniá csolasá ban Kb. 21.50: .vledea — Részietek 22.50: fe.i-ieke/etés dzsesszhangversenyek. A Steps együttes Debrecenben Közlemény Figyelem! A Vasutas Művelődési Ház 1983. Január hónapban ismét lndlt szabás-varrás tanfolyamot kezdők részére. Tanfolyamvezető: Virágh Józsefné. Tandíj: 450.— Ft, vasutasoknak 300,— Ft. Jelentkezni már lehet. Tandíjfizetés Januárban. Telefon: 10-154. Szabás-varrás tanfolyamot tndftunk január 10-én a Postás Művelődést Házban. Kezdők es haladók részére. Már most lehet jelentkezni. X