Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
Szombat, 1982. december 18. 98 • MAGAZIN Eiffel élete és munkássága 150 éve — 1832. december 15én Dijoin ban — született Alexandre Gustave Boeniokhausen — Eiffel francia mérnök. Tanulmányírót 1854-ben fejezte be az Ecole Centrale des Árts et Mamifaotures-ben, Európa első mérnöki öiskolájan. Vasúti mérnökként, különösein hidak tervezésével foglalkozott- A XIX. sz. második felében jelentős acélvázas mérnöki alkotások tea-ve-/jője. Felismerte. hogy nagy feszlavolságok áthidalásához, az akkori technikai fejlődésnek megfelelően n hengerelt, íll. folytacél elemekből alakított szegecselt térbeli rácsos tartószerkezetek a legelőnyösebbek. Első komolyabb megbízatását 1838-ban kapta, vasúti hidat kellett terveznie a Garonne folyóra. Eiffel 1862-ben házasságot kötött egyik gyerekkori játszótársaival, Marié Gudelet-tel, majd öt gy ennek ük született. Marié tizenöt év múlva bekövetkezett halála után Eiffel nem nősült újra. 1865-ben Párizs közelében — Levallois-Perret-ben — nagy gépgyárát alapított elképzeléseinek megvalósítására. 1867-ben megalkotta a Párizsi Kiállításra a Gépek Csarnokát, amely 490 méter hosszú, 386 méter széles és 25 méter magas vasszerkezete a szakemberek körében nagy elismerést váltott ki. Ekkor alította a nizzai csillagvizsgáló egy személy által könnyen forgatható kupoláját. 1874—1877 között készült el a mai Nyugati pulyaudvar hatalmas, díszes csarnoka, amely akkor Európa egyik legkorszerűbb ledett Dálvaudvara. A Dálvaudvar akkor meg az Osztrák Államvasút Tarsaság tulajdonát képezte, majd csak annak államosításával került a MÁV tulajdonába 1891-ben. Az építésnek az ^ volt az érdekessége, hogy a régi csarnok fülét emelték : UA uj 44 méter szeles vasszerkezetű csarnokot, miközben a vasúti. foi'ttá-lom zavartalanul üzemelt. 1875ben kezdte el építeni és 1877fejezte be a párizsi Eiffei-társasag a portugál királynőről elnevezeitt Mária Pia-hidat amelyet nemegyszer „brüsszeli vascsipke híd" jelzővel illetnek. A vasúti hjd 354 meter hosszú es 60 meter magassagban iveK át a folyóin. 1879-ben kapta meg a megbízást a híressé vált Garabit-nid megeDi lesére a Truvére folvó íe'eitt. Részt vett Párizsban, 1879május 29-én a Panama-csatorna ügyében 133 szakember által történt szavazáson. 1881-ben Frédérte Auguste Bartholdi (Colmar 1834—Párizs 1904) neves szobrász hozzá fordult tanácsért, hogyan lehetne elkészíteni a 43,3 .-néter magas New York-i Szabadság-szobor vázát. Az Eiffel altal tervezett könnyű acéltartó mindössze 74 tonna súlyú volt, melyre később szerelték föl a • 2,35 mm vastagságú rézlemezekből domborított szoborelemeket, melyeknek összsúlya kb. 90 tonnát tett ki. A szobor behajózásaim 1886. május 22-én került sor Rouen-ba. A szegedi közúti Tisza-hidra 1881-ben kapott megbízást, mely az 1879. március 12-1 árvíz által elpusztított hajóhíd helyett épült. A hidat Feketeházy János (Vágsellye 1842—1927) mérnök tervezte és Eiffel vállalata kivitelezte 1883-ban. A híd meder feletti vasszerkezetét 1944-ben felrobbantották, aminek következtében pillérei is meginogtak. Hídfői és parti nyílásai ma is állnak. 1884 novemberében elkészült a Garabit-híd, a világ legmagasabb ívű parabolahidja. Eiffel részt vett még a budapesti Margit-híd építésében is. 1884. november 8-ám került aláírásra Jules Grévy francia köztársasági elnök által az 1889(X? évi Párizsi Világkiállítás megrendezéséről szóló határozat. A kiállítás maga a francia forradalom centenáriumát volt hivatva megünnepelni, soha nem látott fénnyel, pompával. 1884-ben a Journal Officielben jelent meg a híres pályázati felhívás egy 125-soör 125 méteres négyzet alapon álló. 300 méter magas to•vmy építésére. 1886. június 12ért Eiffel mérnök pályázatát fogudteUc el, mivel az — a bírálók seMriBtt — jt íraaaa íemépites remekműve". Az első kapavágásra 1887. január 26-án került sor a Mars-mezőin. Ha elolvasztanák az egész szerkezetet, a 125-«zor 125 méteres alaoon csuoán 62 centiméter magas vas tömb maradna. Az Eiffel-torony 2 év, két hónap és két nap alatt készült el, így 1889. március 31-én készen állott a nagy mű. Ezen a napon a meghívott előkelőségek előtt 21 ágyúlövés kíséretében kitűzték a torony csúcsára a francia trikolort. Hét és fél millió akkori frankba került, a toWP rony minden egyes kilója tehát éppen egy frankba. Határidő előtt készült el. MeeéDülésétől 1929-ig a világ legmagasabb építménye volt. Ma már a televíziós adóállomással együtt 326 méter és 75 centiméter magasan emelkedik az Eiffel-torony Párizs fölé. A torony négy „emelet"-re van osztva. A 15 000 fémdarabjába több mint 7 millió csavarmenetes nvílást fúrtak a két és fél millió csavar részére ami összetartja. A toronyban felvonók vannak, de aki gyalogosain igyekszik a tetejébe az 1710 lépcsőfokot számlálhat meg. A nagyközönség számára 1889. május 13-én 12 órakor nyílt meg. A torony északi pillérének tövében találjuk Eiffel mérnök mellszobrát, Bourdelle alkotása. A —,,.,,.—ilr'riin iluu.i leghevesebb széllökések ideién sem hajlik el 12 centiméternél többre. Párizs nem lenne Párizs az Eiffel-torony nélkül, írók, költök a város „harang tornyának" mondják. Különösen építése idején a vélemények erősen megoszlottak, de ahogy teltek az évtizedek, a torony képe belenőtt a párizsi városképbe, elválaszthatatlan része lett. Az egész földkerekségen ismertté tette Eiffel nevét, még ebben az évben a francia Akadémia is tagjává választotta és a becsületrend főtisztjévé tették. A kormány á torony forgalmi jogát 20 évre Eiffelnek engedte át. 1890-ben eladta gyártelepét egy részvénytársaságnak. 1892. november 21-én. mint a Panama-csatorna egyik legbefolyásosabb tagját, a legfelsőbb államügyész csalás és sikkasztás vádjával idézte bíróság elé Ferdinánd de Lesseps-szel együtt. A következő év márciusában Eiffelt is bűnösnek mondta ki és kétévi börtönre .és 20 000 frank pénzbüntetésre ítélte, hiába volt ártatlan. Börtönbüntetését felfüggesztették. 1895. április 21-én megkapta az ártatlanságát bizonyító vizsgálat eredményét. Többé nem vett részt hivatalosan nagy mérnöki alkotások tervezéÉrdeklődése a repülési kísérletek kezdetén az aerodinamika felé fordult, 1903-ban a toronyban, amely így bevonult a tudomány és a technika történetébe is, szélcsatornás laboratóriumot rendezett be. 1912-ben Auteuilben még nagyobb szélcsatornát épített 88 éves koráig dolgozott 1923. december 27-én halt meg Párizsban. Élete utolsó évedben többször mondogatta, amelyre ma is érdemes emlékezni: „Féltékenynek kell lennem a Toronyra. Sóikkal híresebb, mint ón. Az emberek azit hiszik, ez az egyetlen alko- " tásom, holott más dolgokat is csináltam azért..." MONOSTORI tASZLO Csöndes dal a N éiha régi ízek emléke tolakszik a nyelvem hegyére. Az éhes, a mindig éhes ifjúság nagy pogány lakmározásainak életre maradandó ízélményej lepnek meg valami párás messzeségből. És illatok páráznak föl a kemence méhéből meg a rakott tűzhely sütőjéből ... Micsoda lakomák! A csíramáié édes illata, a nagy kerek lángos piros képe a kék tálban, a cicvara éneklő sárgasága, a görhe tejes lágysága, a ganca szaftja... S amihez tűz sem kellett: a csicsóka, a papsajt, az édesgyökér... Majszolom a konyakmeggyet és megrohannak ezek a régi ízek-illatok. Keresném őket, elmennék értük száz kilométereket, de azt hiszem, igen csalódottan térnék meg. Azon tűnődőim ugyanis, mi lenne vajon, ha elém tennének most egy olyan tepsi csíramálét, ami mellől valamikor el sem lehetett volna ostorozni? Nézném, szagolnám, gyanakodva harapnék belőle — és letenném. Bizonyára azzal a meggyőződéssel tenném félre, hogy ma már nem tudják ezt úgy megcsinálni. Jószerével azt sem tudják, miből és hogyan készült. Mert aki valamikor sütötte, az is elfelejtette, sosem állna már úgy rá a keze. Próbálom rekonstruálni: nagyanyáink búzát csíráztattak, s a megdagadt és megrcnedt gabonát valamilyen módon maszszává gyúrták, s jól megsütötték. Az édessége miatt szerette a gyereknép, de mindamellett volt valami különlegesen kellemes íze, leginkább a sarkakon és a széleken, ahol a tepsivel többszörösen érintkezett a kemencében. Kicsit ragacsos volt, s az ízeket lassú ós módszeres rágcsálással lehetett belőle „kitermelni ' 1 v • i[!» • o-.iiyftf, — régi ízekről Eszem a piacon az olajban ropogósra pirított láng061 ós nagyanyám hajnali kenyérsütései jutnak eszembe. Ilyenkor mindig nyújtott két-három kerek, sütőlapát nagyságú lángost és azokat mindkét oldalán megsütötte a kemence forró samottégláin. Ujjnyi vastagok voltak ezek, s érződött rajtuk a kemence hamuíze. Sütés után még egyszer viszszakerültek a kemencébe. Nagyanyám meg zsírozta vagy megtej fölözte őket és betette a melegre, hogy rájuk olvadjon a zsír vagy a tejföl. Aztán lehetett tépni és a leolvadt szaftba mártogatni! Hát ilyet sem eszem én már életemben. Majd pizzát vagy meleg szendvicset... Ki tudja már, mi az a cicvara? Nálunk azt a piskótaszerűen fölvert, tojásból és lisztből készülő, de valahogyan — talán kizsírozott lábasba öntve — megszaftosított, vaníliával, cukorral ízesített és felső tűzön sütött sárga csodát értettük ezen, amiből anyánk nem tudott soha eleget csinálni. Azóta már tudom, hogy valami omlettféle ez. Hozzá is fognék egyszer, de sem az arányok, sem a technológia nem dereng bennem. S talán ezzel is az lenne a bajom, hogy nem olyan, mint régen ... Jaj, és a görhék! Nemcsak a háborús időkben! Mindig, amikor nagyanyánkat rá tudtuk venni. Finom kukoricalisztből sült ez, tejjel, cukorral, s tán némi zsírral is, hogy ne „poroljon" a nyeldeklónKÖn. Frissen volt igazi, langyosan, mert hidegen és másnap már kicsit reszelt és sok nyál kellett hozzá. De sok téli esténket bearanyozta ez a szegény sütemény I Süti-e még valaki ? Csak egy szedet kéne... Vagy egy tányér ganca, amit ugyancsak kukoricalisztből gyúrtak, a vízben főzték ki, mint a galuskát, majd édes pirított morzsára rákiák. Szerelte a zsírt. Ha jó jjyöngére keverték, úgy teleettC'; Vele mágunkat, mint a duda. Vagy harmincöt éve nem érte az ínyeimet. Ha visszajönne az étlapon vagy a vendégségben? Ugyan, hogy tetszene?... A mai gyerekek szájában tán még alvás vagy csókol ód zás közben is ott a rágógumi. Nem sajnálom, hogy az én korosztályom későn ismerkedett meg ezzel az édességgel. A háború után jött be, talán először valami amerikai segélyszállítmánnyal. Nem átkozni akarom, szó sincs róla. * Sőt éppen azt akarom mondani, hogy nekünk is volt „rágógumink". Édasgyökérnek hívtákPiacon lehetett venni, tíz-tizenkét centis kis darabokra vágva és raffiával kötegelve Olyan volt ez, mint minden rendes fagyökér. azzal a különbségééi. hoav kiválóan hasadt szálára — így könnyen osztozkodhattunk rajta — és rágcsálva kissé émelygős édesérzetet adott. Kipusztult volna a növény, amelyiknek gyökerét rágtuk- — vagy nincs már aki kiássa? Nincs már aki elrágja? A csicsóka úgy jutott rezembe hogy egy vadász szerint ez az a gumó, amire a vaddisznó biztosan rámegy. No, persze — gondolom én, hogyne menne rá, mikor mi ezt gyerekkorunkban úgy ettük, mint az almát. Mit ettünk rajta? — nos, ezt nem tudóim megmondani. Meglehetősen szimpla élvezet volt Tán csak éhesek voltunk? Múltkor rám mosolygott a piacon egy halom gyönyörű sült tök. Pont olyanok voltak a szép sarkosra vágott darabok mint régen, gyermekkorban. Vettem i.< egyet. No, most megetetem a nosztalgiámat! Milyen volt? Nem is tudom ... Azóta is gondolkodom, tényleg mi most az igazság: nem tudjuk mi már ezeket csinálni vagy a szánk we változott? Mindenesetre lenyomtattam egy konyakmeggyel. . SZ. SIMON ISTVÁN E sorok írója. — Hogy van? — kérdezi e sorok írója. — Rosszul — mondja lehangoltan e sorok írója. — Miért? — Mert írni keD. — Vagy úgy... De tulajdonkeppen hogy-hogy kell ? Nézze, roppant egyszerű a doiog. Ne írjon, ha nincs kedve- És egyáltalán, miért ir? — Pénzért. — Az mindjárt mas — bólint megértően e sorok írója. — A baj az — folytatja —, hogy nincs ötlete, — Hát igen, az öreg hiba. De hát az ő baja. E sorok Írója kis megkönynyebbüléssel nyugtázza, hogy máris írt néhány sort Fog ez menni! Írás közben azon elmélkedik, hogy miért nem sikerült az újságot Íróknak valami más megoldást kitalálniuk arra az eseti-e, amikor megkísérelnek némileg elidegenedni saját soraiktót és mindenáron el akarjál; kerülni a szubjektivitásnak legalábbis a látszatát keltő „én'-t. Igaz, sokkal szebben hangzik, hogy például „Amikor e sorok írója Itáliában iárt..." a száraz, ha mindiárt szublektívabb Is. ..Amikor Olaszországban voltam ..." helvett. Igazi gond. írta e sorok íróia kíniában. mert a gondokat, eleve kényelmes természeténél fogva nem szereti, legalább anynyira nem, mint a „gond" szó túltengését a mai újságírói nyelvben. Kétségtelen, nehéz ügy. Egyszerű harmadik személy ú személyes névmás használata is elég furcsa volna, különben is az „6" lehet férfi is, nő is — gondoljanak csak az olyan idegen nyelvekből fordított párbeszédekre. ahol a névmás megkülönbözteti a nemeket. A szegény magyar fordító ilyenkor igen korlátozott, kissé nehézkes megoldásokra kényszerül, például: mondta a férfi, szólt a nő, a fiú, a lány, art asszony és újabban a majdnem polgári hangulatú hölgy. Lehetne esetleg e sorok íróját egyetlen betűvel jelölni, például K. Félreértés ne essék, itt most a K. nevű Kafka-regényalakra gondol. -— Nem sznob egy kicsit e sorok írója? — Dehogynem — válaszolja —, de ez legyen a legnagyobb bajMindenesetre az örök esztétikai kérdés eldöntésekor, hogy tudniillik mi az újságszöveg és az irodalom megkülönböztető ismertető jegye, az „e sorok írója" biztos fogódzót jelentene a kérdéssel makacsul bajlódó irodaiamtudásoknak. Az irodalomban nehezen, sót egyáltalán nem képzelhető el, hogy az úgynevezett én regény például e sorok írójának a regénye legyen, hogy például az ifjú Werther egyes szám első személy helyett e sorok írójaként keseregjen. Íme, közben észrevétlenül már jó néhány sort leirt és az is eszébe ötlött, hogy néhány évvel ezelőtt volt már hasonló helyzetben. Bgy, hazánkban megjelenő német nyelvű lapnál dolgozott, mint fordító, de időnként kiemelték, és cikkeket is írhatott, amelyekért külön pénzt Is kapott. — Ahá, szóval anyagias is ... — Nem, nem olyan nagyon. És különben is, kétségbeejtően nem tud bánni a pénzzel — szabadkozik e sarok írója és így folytatja: egyszer azt a feladatot kapta, hogy hetenként programtájékoztatót írjon, főleg a hazánkba látogató külföldiek számúra, olyasmit, mint a DM „Mi? Hol? Mikor?"-ja, azzal a címmel, hogy „Hova?" Csak semmi pajkosság, kedves olvasók, a németek fantáziája köztudomásúlag igen szegényes e téren, és e sorok írója valóban színházba, hangversenyekre, IBUSZ-menyasszonyrablásra. lovasnapokra vagy éppen szabadtéri játékokra küldte a külföldieket, a szerkesztő kívánsága szerint ajánlatait szubjektív ös6zekötöszöveggei ellátva. Így ez talán nem is tűnik » olyan veszélyesnek, de higgyék el, időnként lidérces álmok gyötörték, mert fogalma sem volt, hogy milyen szubjektív csevegést fundáljon ki a kővetkező számhoz, például a szakszervezeti néptáncfeszitivál vagy a Trubadur kapcsán. És ott lebegett előtte a példa. Ezt a rovatot Brachfeld Siegfriedtőil örökölte ... — Már megint fölvág! Szóval Brachfeldtől örökölte, aki új, nagyobb feladatot kapott: hetente kellett szellemes krokit írnia kb. ezzel a címmel: Nahát, ezek a magyarok •.. E sorok írója láthatta, hogyan válik a híresztelésekkel szemben ma gyárul őszintén törve beszélő Frédi napról napra depressziósabbá. Ugyanebben a korszakban e sorok íróját fejleszteni is akarták, ei szerették volna végeztetni vele az ú'ságl ró-iskolát. Makacsul' ellenállt, a buta. azzal érvelve. hogy szerinte az újságírást, főként pedig az írást nem lehet megtanulni. — Itt az élő példa. Erről a becsmérlő megjegyzésről e sorok írója nem vesz tudomást, aki egyébként most már önkritikusan belátja, hogy a fejlesztő szándéknak nem szabad ellenállni, mert ha a fejlesztendő a pillanatot elmulasztja, egyszercsak azon veszi észre magát, hogy már senki sem fejleszti. Az se jó. — Reménytelen eset. Ennek semmi sem jó — legyint lemondóan e sorok írója; és kedélye kétségkívül sokkal vidámabb mint az első sorok idején volt, hiszen írása végéhez közeledik. Na lám, már csak egy közvetlen kérdés feltevésére maradt helye: — Ki e sorok írója? F.rre csak röviden és egyértelműen lehet válaszolni. — Hát... én — böki ki kissé szégyenkezve e sorok írója: HALASZ ESZTER