Délmagyarország, 1982. november (72. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-07 / 262. szám
8 i Vasárnap, 1982. november 7. röviden Hadárkórház If : - * ^ _ Kőszegen létesült az orszáe egyetlen ragadozómaclár-kórliáza. Kálmán István és Bechlold István áDOllák a sérült ragadozókat: vércséket, baglyokat, egerésző ölyveket, héjákat stb. A gyógyult madarakat az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal által kijelölt helye i szabidon engedik. A kepen: Erősítő injekciót kap az egerésző ölyv. Gyakran előfordul, hogy az ember a hétköznapi fogalmak kapcsán is zavarba jön. Tetten éri magát, hogy a legnagyobb természetességgel használ szavakat, kifejezéseket, amelyeket — ha rákérdezne valaki — csak alapos fejtörés árán tudna megmagyarázni. Nem, nem az idegen szavakról mondjuk ezt, hanem a teljesen általános, közkeletű kifejezésekről. Itt van például ez a szó: sportember. Rádióban, televízióban, sajtóban naponta felbukkan; definiálókészségünket mégis próbára teszi. Pedig még a hozzá kapcsolódó leggyakoribb jelzőket is ismerjük: a kiváló, a világhírű, az egykori kitűnő, a fanatikus stb. sportember... Persze, egyszerű lenne rávágni: a a szóban benne rejlik az értelme is; mondjuk ki nyugodtan: sportember az az ember, aki sportol. Csakhogy ez valamiért nem kielégítő, érezzük, hogy több rejlik ebben a szóban . .. Mert sportol a háromszoros olimpiai bajnok Stevenson és az edzőterem sarkában árnyékoló tizenéves legényke; teniszezik az ötszörös wimbledoni győztes Borg még a sete-suta kislány, akinek az anyukája ezt sikkesnek tartja; kerékpározik Hinault, az országutak jelenlegi koronázatlan királya, és szinte valamennyi kamasz ... Vagy nézzünk egy sportegyesületet, amely nem gazdasági termelőegység, s így mindenki, aki az egyesülethez tartozik, szükségképpen sporttal foglalkozik. Mondhatjuk-e ezek szerint, hogy sportember az elnök, a főtitkár, a módszertani előadó, az edző, a gyúró, az intéző, a portás, a pereces? Sportember-e a garázda egykori ökölvívó, aki máig sem felejtette el, hová kell bevinni a megrendítő erejű ütéseket, és ezt rendületlenül gyakorolja embertársain; vagy Sportember sportember-e az a jólöltözött úriember, aki milliókat kínál fel egy-egy sztárért a másik jólöltözött úriembernek, s ilyen módon természetesen ő is sporttal foglalkozik? Kérdezhetnénk vég nélkül, de az az érzésem, ezzel semmire sem megyünk. Egyre inkább erősödik bennem a gyanú: a sportemberre elsősorban nem az jellemző, hogy sportol, hanem az, hogy hogyan sportol. Már a gyakori szókapcsolatból: sportemberhez méltó (vagy méltatlan) : gyaníthatjuk, hogy a szónak olyan tartalma van, amit elsődleges jelentése nem fejez ki; a sportember fogalmát tudatunkban bizonyos erkölcsi értékkel kötjük össze. Elvárjuk, hogy a sportember becsületes legyen, tiszta versenyben győzzön, emelt fővel veszítsen — egyszóval csupa olyan általánosságot, amit az élet egyéb területein másoktól is elvárunk. Akkor hát hol vannak a csak sportemberre jellemző erkölcsi értékek? Talán próbáljunk kiindulni abból: ini nem méltó a sportemberhez. A leggyakoribb közhelyek: a durvaság, a csalás, az erőszak, a pénzhajhászás... de hát ezek közül melyik méltó az emberhez? Kétségbeejtő! Ez a naponta emlegetett sportember úgy siklik ki a kezünk közül, mint az angolna; egyszerűen nem lehet megfogni. Az ember már-már kénytelen arra gondolni, hogy az egészet csak a sportújságírók és a tv-riporterek agyalták ki az ellenszenves filoszok boszszantására .. . De nem, ne adjuk föl ilyen hamar, ez nem sportemberhez méltó... Hogyan? Kihez nem méltó? Persze a sportemberhez; ahhoz az emberhez, akiben megvan a szívóssággal, kitartó szorgalommal párosult becsvágynak és akaratnak a keveréke, amely sohasem engedi, hogy félúton megálljon. Aki a célszalagot tulajdonképpen csak jelképes célnak tekinti, mert voltaképpeni célja nem az, hogy elsőként szakítson el egy fránya cérnaszálat, hanem az, hogy odaérjen. Az, hogy bebizonyítsa önmaga előtt: képes arra, amire korábban még képtelennek érezte magát. Tételezzük fel — s reméljük —, ki-ki a maga módján a teljességre törekszik életében; ilyen vagy olyan eszközökkel igyekszik kibontakoztatni képességeit; megvalósítani önmagát. Elmondhatatlanul sokféle eszköz áll rendelkezésére; természetesen a sport is lehet ezek egyike. Az az, ember pedig, aki személyiségének harmonikusabb kiteljesítése érdekében sportol is ... nos, talán ő a sportember. Pontosabban: ő sportember is. Részben. S ha ő az előbbiek alapján részben az, akkor ebbő^ következik, hogy nagyon sok élsportoló még részben sem az, ha a sport nem ilyen módon épül bele életébe. Mert, ha valaki a sportot, mondjuk, kizárólag vagyona „harmonikus kiteljesítésére" használja fel, akkor a sportban nem lát és nem is láthat többet, mint egy köteg részvényben; emberi értékeit aligha fogja növelni. Hogy egyébként káprázatos eredményekre, rekordokra képes, az ebből a szemszögből nézve közömbös ... Ki tehát a sportember? Attól tartok, a válasz nem lesz mindenki számára kielégítő. Sajnos, ilyen lény nem létezik. Mert, aki sportember, az nemcsak az. Aki meg csak az, az nem sportember. Tertium non datur. Gömöry Albert ELŐADÁS KÉMIA TANÁROKNAK A Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád megyei csoportja kedden délelőtt 9 órakor a Technika Házában előadást rendez középiskolai kémiatanárok részére. Ezen Für&ztné dr. Kólyi Erzsébet vezető szakfelügyelő a kémiatanítás módszertani problémáiról, dr. Kajtár Márton egyetemi docens pedig a kémiai reakciók modern értelmezéséről beszél. A MUNKÁSŐRSÉG FÉRFIKARÁNAK SIKERE Sikeres spanyolországi szerepléséről péntek éjjel hazaérkezett a munkásőrség Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett központi férfikara. Az együttes a tolosai nemzetközi kórusversenyen vett részt. A munkásőr dalosok többek között Kodály Zoltán, Schubert és Durkó Zsolt műveit adták elő — a versenykiírásnak megfelelően baszk, latin, német és magyar nyelven. A nagy közönségsikert aratott magyar együttes — Révész László Liszt-díjas karnagy vezetésével — a 29 énekkar közül a népzenei kategóriában második, a műzenei csoportban harmadik helyezést ért el. A férfikar negyedszázados fennállása óta több mint ezer fellépésével, nagylemezeivel, versenydíjaival, televíziós és rádiós szerepléseivel vívta ki a hivatalos zenei élet és a közönség elismerését. A rangos nemzetközi vetélkedőn aratott sikerének értékét emeli, hogy az énekesek művészi tevékenységük mellett példamutatóan kiveszik részüket társadalmi munkában, teljesítik munkásőri feladataikat is. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület megyei csoportjának MÉVI szakcsoportja holnap, hétfőn délután 2 órakor rendezi meg IX. tudományos ülését a MÉVI könyviárában (Bécsi körút 5.). A programban öt előadás szerepel, amelyek különböző korszerű vizsgálati módszerek élelmiszeripari alkalmazásának lehetőségeivel foglalkoznak. SZÍNES TÉVÉ — OTP-HITELRE Egyes színes televízió-vevőkészüléktípusok november 8-tól az év végéig OTP-hitellevélre vásárolhatók meg a vételár 50 százalékának lefizetése és 12 havi törlesztés mellett. A részletárusítás kiterjed a Videoton Super Color készülék családjának TS 4312. számú 56 centiméteres képcsöves típusára, valamint több Orion készülékre: a CT 656 Colorion Elektronic, a CT 1656 Helios és a CT 4656 Flamand elnevezésű színes televíziókra. Nem kaphatók részletre az 51 centiméteres képcsővel szerelt Videoton- és Oriontípusok, valamint az Infra Color nevű távirányítós készülékek. Az árukölcsön-akcióba vont típusok mindegyike modul rendszerű, korszerű. Ezek a készülékek megfelelnek az energiatakarékossági követelményeknek is, áramfogyasztásuk alig fele a korábban forgalmazott elektroncsöveket tartalmazó Derült idő Várható időjárás az ország területére vasárnap estig: folytatódik a derült, száraz idő. A keleti, délkeleti szél többnyire mérsékelt, napközben néha élénk lesz. A hőmérséklet vasárnap kora délután plusz 2, plusz 7 fok között alakul. KODÁLYÜNNEPSÉG A NÉPFRONTNÁL A Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága mellett működő honismereti bizottság Kodály Zoltán születésének századik évfordulója alkalmából holnap, hétfőn délután 6 órakor előadást szervez Legyen a zene mindenkié címmel. A programban közreműködik a szegedi Egyetemi Énekkar. Vezényel: Szécsi József, a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának tanára. HEGESZTÉSTECHNOLÓGIAI BEMUTATÓK A Gépipari Tudományos Egyesület szegedi szervezetének hegesztési szakbizottsága. valamint a MAHART Hajójavító Üzemigazgatóságának szegedi üzeme kedden délelőtt 10 órakor hegesztéstechnológiai bemutatót rendez a szegedi hajójavítóban. Az érdeklődő szakemberek hegesztőanyagokkal, különböző technológiákkal ismerkedhetnek meg, diavetítés és gyakorlati bemutató segítségével. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négy találatot 68 fogadó ért el, nyereményük egyenként 126 281 forint. Három találata 7067 fogadónak volt, nyereményük egyenként 608 forint. A kéttalálatos szelvények száma 219 627, ezekre egyenként 24 forintot fizetnek. Névadó Edelényben Szombaton a szénbányászatáról ismert Borsod megyei Edelény nagyközség gimnáziuma Izsó Miklós szobrászművész nevét vette fel. A névadó ünnepségen Nagy Zoltán, a megyei pártbizottság titkára méltatta a művész munkásságát és kapcsolatát a tájjal. Izsó Miklóst ábrázoló domborművet is avattak. Izsó Miklós az Edelény szomszédságában levő egykori Disznóshorvát községben született 1831-ben. A község 1950-ben emlékére vette fel az Izsófalva nevet Szemlélet — Maga valóban férjhez megy az albérlőjéhez? — Igen. Már annyi pénzzel tartozik nekem, hogy abból ketten is kényelmesen megélhetünk. HHSZ-tartalékosok megyei lövésiversenye KERTBARÁTOKNAK A Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága és a Bartók Béla Művelődési Központ kertbarátkörében holnapután, kedden 17 órakor Szóráth Gyula kertészmérnök tart előadást az ősszel kapható facsemetékről és a telepítéssel kapcsolatos teendőkről. KESELYŰ A PIROS ISKOLÁBAN A Hazafias Népfront tarjáni. 2. sz. bizottsága és a Tarjáni Szabadidő Központ holnap, hétfőn este fél 8 órakor, a piros iskolában (Űrhajós utca) filmvetítést rendez. Bemutatásra kerül a Keselyű 3 napja című amerikai film. A hagyományok szerint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére rendezte meg az MHSZ megyei vezetőtsége Szegeden, a tartalékosok lövészversenyének megyei döntőjét. A megyei MHSZ-csapatok és a meghívott társ fegyveres szervek versenyét — melyen a szovjet alakulat versenyzői is részt vettek — Mihalik Ferenc alezredes, megyei MHSZ-titkár köszöntője után dr. Ruzicska László alezredes nyitotta meg. A színvonalas versenyen az alábbi eredmények születtek: Pisztoly egyéni: 1. Kanász László. Géppisztoly egyéni: 1. Popovits József. A csapatverseny az MN 9145 alakulat sikerével zárult. Pisztoly csapatversenybén második lett a szegedi fegyház és börtön csapata. A Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság csapata géppisztolyos és összetett versenyszámban második helyezést szerzett. A szovjet alakulat versenyzői , géppisztolyos csapat- és összetett versenyszámban harmadik helyezést értek el. Az MHSZ-csapatolí versenyében pisztoly egyéni: 1. Ragács László. Géppisztoly egyéni: 1. Kabai József. Pisztoly, géppisztoly összetett: 1. dr. Szabados Béla. Kiválóan szerepelt a csapatversenyben Hódmezővásárhely csapata, mindhárom versenyszámot — és ezzel az MHSZ-csapatok részére alapított vándordíjat — megnyerték. Szombati piaci árak 1 Centrum hétfő 20 százalék árengedmény Férfi és női frottír köntösök, 2 részes szabadidő-ruhák, férf. k-ma.sK, nő' és b-k"'s mé--tckben, a földs-'-ti r, osztályon. Tudatjuk, hogy KOVÁCS LASZLÖXE Otott Vilma hamvasztás utáni búcsúztatása november 11-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Madách U. 11. 21 110 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és. rokon, TÓTH FERENC hosszú szenvedés után 69 éves korában elhunyt. Temetése november 8-án 14 órakor lesz a .sándorfalvi Alsó-temetőben. A gyászoló család. Sándorfalva. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férjem és apa, HÖLCZL MIHÁLY 27 éves korában tragikus körülmények közölt elhunyt. Temetése i»/vember 19-én, 11.30 órakor lesz az algyői temető ravatalozói Jból. Gyászoló felesége és kislánya. Gyászközlemények Fájdalomtól megtört szívű feleség, gyermekei, unokái, menye és veje, ezúton mondanak köszönetet mindazon rokonoknak, hozzátartozóknak, szomszédoknak. a Szeged városi Tanács V. B. hivatal igazgatósági osztály, qz anyakönyvi hivatal, a Szegedi Családi Intézet, a Szivárvány bisztró, a Juhász Gyula és a. Tisza-parti konyha dolgozóinak," akik MARTON ISTVÁN fájdalomban megfáradt testét végső nyughelyére elkísérték, vigasztaló szavaLkka] és virágaikkal fájdalmi'" kat enyhítették. Köszönetet fejezünk ki az I. sz. Sebészeti Klinika urológiai osztály adjunktusának és tanársegédjének, az ambulancia asszisztensnőjének, az I. számú körzet orvosának és asszisztensének áldozatos munkájukért. A gyászoló család. Tápé. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a nekünk legdrágább, VETŐ ANDRAS fogtechnikus, életének 35. esztendejében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunkat november 10-én 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a Belvárosi temető ravatalozójából. Részvétlátogatások mellőzését kéri a gyászoló család. 21199 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, jó barátoknak, a borttányi Előre Szakszövetkezet- vezetőségének és dolgozóinak, a Dél-alföidl Pincegazdaság dolgozóinak és mindazoknak. akik felejthetetlen szerettünk, MAROTI FERENCNÉ Vidéki Anna temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Törő u. 23. Tegnap, a Marx téri piacon az élő csirke kilóját 40 —41 forintért, az élő tyúkét 39. az élő pulykáét 50, az élő libáét 45, az élő kacsáét 45—50, a tojás darabját 2,40—2,50 forintért lehetett vásárolni. Egy kiló rózsa típusú burgonya 5—6, fehér és sárga típusú 5, sárgarépa 6— 8, petrezselyem 10—12, vöröshagyma 8—10, fejes káposzta 4—5, kelkáposzta 7, egy fej saláta 2—3 forintba került. A karalábé kilónként 6, a karfiol 10—15, a paradicsom 10—15, a hegyes zöldpaprika 12. a tölteni való paprika 12—15, az egyéb paprika 10, a főzötök 5—6, a kovászolni való uborka 20—25, a zöldbab 20, a fokhagyma 40—50, a paraj 20, a sóska 12 a gomba kilónként 50—60 forint volt A retek csomóját 3, a zöldhagymát 3. a zöld tengeri darabját 2—2,50. a téli piros alma kilóját 8—14, a téli fehér almáét 10—12, a körtéét 10—14, a magvaváló szilváét 12—15. a szőlőét 10—15, a héjas dióét 28—30, a száraz babét 32—34, a savanyú káposztáét 20, a mák literjét 80 vforintért kínálták. DÉLMAGYAR0RS7ÁG A Magvar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságánál, napilapja 'őszerkesztő F Nagv IstváD - Főszerkesztő-helyettes Sz Slmot István - Riadja a Csongrád megvei Lapkiadó Valimat Felelői kiadó Kovács László - Szerkesztőség é« kiadóvállalat Szeged Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház S740 - Telefoni 12-633 - A tápot nvomja; Szegedi Nyomda Szeged Batcsv-Zsllinszky utca 29 6728. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magvat Posta. Flöfizethetó a postahivataloknál és kézbesítőknél, előfizetési au egy hónapra M forint. „ Index; 25 053 - ISSN; 0153-025 a