Délmagyarország, 1982. november (72. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-20 / 273. szám

8 Szombat, 1982. november 20.' w Gábriel Garda Márquez Egy ilyen nap* Langyoc és esőtlen volt a hét­fő hajnal. Don Aureliano Escovar diploma nélküli fogorvos és jó korán kelő ember, hatkor kinyi­totta a rendelőjét. Kivett az üvegszekrényből egy műfogsort, amely még benne állt a gipsz­mintában, és kirakott az asztalra egy marékra való műszert, ame­lyeket nagyság szerint elrende­zett, mint egy kiállításon. Gallér nélküli csíkos inget Viselt, felül egy aranyozott gomb zárta ösz­6ze. és a nadrágját gumi nad­rágtartó tartotta. Szigorú, szikár ember volt, és a tekintete ritkán alkalmazkodott a helyzethez, mint a siketek tekintete. Miután elrendezte a tárgyakat az asztalon, a csiszolókarongot, a kést a forgószékhez fordította, és nekiült csiszolni a műfogsort Ügy látszott, nem gondol arra, amit csinál, de makacsul dolgo­zott, még akkor is nyomva a pe­dált a marókésen, amikor nem használta. Nyolc óra után egy kis szüne­tet tartott, hogy az ablakon át kinézzen az égre, és meglátott két magába merült hollókeselyűt amelyek a szomszéd ház tetőge­rincén szárítkoztak a napon. To­vább dolgozott, arra gondolva, hogy ebéd előtt még egyszer es­ni fog az eső. Tizenegy eszten­dős kisfia kellemetlen, mutáló hangja rázta fel a gondolataiból: — Papa. — Mi az* — Azt kérdi a polgármester, hogy kihúzod-e a fogát — Mondd meg neki, hogy nem «agyok itthon. Éppen egy aranyfogat csiszolt. Kartávolságra emelte, és a sze­mét félig lehunyva, megvizsgál­ta. A váróteremből újból kiáltott a fia: — Azt mondja, hogy igenis itt­hon vagy, mert hall téged. A fogorvos tovább vizsgálgatta a fogat. Csak miután letette az asztalra a befejezett munkadara­bok mellé, akkor szólalt meg: — Még jobb. Űjból a csiszolókorongot kezel­te. Egy kis kartondobozból, amelyben az elkészítésre váró dol­gokat tartotta, kivett egy több tagú hidat, és csiszolni kezdte az aranyat. — Papa. — Mi az? Még nem változott meg az arckifejezése. — Azt mondja, hogy ha nem húzod ki a bölcsességfogát, agyonlő téged Sietség nélkül, rendkívül nyu­godt mozdulatokkal abbahagyta a pedálozást a marókésen, eltolta a gépet a karosszéktől, és telje­sen kihúzta az asztal alsó fiókját. Ott volt a revolver. — Jól van — mondta Mondd meg neki. hogy jöjjön és lőjön agyon Elforgatta a széket, amíg az ajtóval szembe került, és kezét a fiók szélére támasztotta. A pol­gármester megjelent a küszöbön. • Gábriel Garda Márquez ko­lumbiai író, akinek Száz év ma­gány című regénye hazánkban is nagy sikert aratott, kapta meg az Idén az Irodalmi Nobel-dí­jat. cbbői az alkalomból közöl­jük novelláját. A bal orcáját megborotválta, de a másik, feldagadt orcáján ötna­pos szakálla volt. A - fogorvos sok-sok elkeseredett éjszaka nyo­mát látta a polgármester fényte­len szemében. Az ujjai hegyével belökte a fiókot és szelíden mond­ta: — Üljön le. — Jó napot — mondta a pol­gármester. — Jó napot — mondta a fog­orvos. Amíg a műszerek kiforrtak, a polgármester a szék fejtámlájá­ra támasztotta a fejét, és máris jobban érezte magát. Jeges illa­tot lélegzett be. Szegényes ren­delő volt ez: egy öreg íaszék, a pedálos csiszolókorong és egy üvegszekrény állt benne, porcelán üvegcsékkel. A székkel szemben egy ablak volt, embermagasságig vászonfüggönnyel eltakarva. Ami­kor hallotta, hogy jön a fogorvos, a polgármester megvetette a lá­bát és kitátotta a száját. Don Aureliano Escovar a fény felé fordította a beteg arcát. Mi­után megnézte a rossz zápfogat, az ujjaival óvatosan megnyomva beigazította az állkapcsot. — Érzéstelenítő nélkül kell csi­nálni — mondta. — Miért? — Mert tályog van rajta. A polgármester a szemébe né­zett. — Jól van — mondta és mo­solyogni próbált. A fogorvos nem mosolygott vissza rá. A munka­asztalhoz vitte a tepsit a kifor­rázott műszerekkel, és egy hideg csipesszel kiemelte őket a víz­ből. még mindig sietség nélkül. Aztán a cipője orrával odatolta a köpőcsészét, és a masdótálhoz ment kezet mosni. Mindent úgy csinált, hogy közben nem nézett a polgármesterre. De a polgár­mester nem vette le róla a sze­mét Alsó bölcses^égfog volt. A fog­orvos szétterpesztette a lábát, és a meleg fogóval megragadta a bölcsességfogat. A polgármester megkapaszkodott a szék karfái­ban. minden erejét a lábaiba ve­tette és jeges űrt érzett a vesé­jében, de még csak nem is só­hajtott A fogorvos csak a csuk­lólát mozgatta. Harag nélkül, in­kább keserű szelídséggel mondta: — Itt most húsz halottunkért fizet meg, hadnagy úr. A polgármester érezte a csont reccsenését az állkapcsában, és a szeme könnybe lábadt. De nem sóhajtott, amíg nem érezte, hogy kijött a zápfoga. Akkor meglátta a könnyein át. Ügy rémlett neki, hogy annak a fognak annyira nincs semmi köze a fájdalmához, hogy képtelen volt megérteni az elmúlt öt éjszaka kínszenvedése­it. A köpőcsésze fölé hajolva, iz­zadva, lihegve kigombolta a zubbonyát és tapogatózva keres­gélte a zsebkendőt a nadrágja zsebében. A fogorvos adott neki egy tiszta rongyot. — Törölje le a könnyeit — mondta. A polgármester letörölte. Re­megett. Amíg a fogorvos kezet mosott, ő a lyukas mennyezetet, és a mennyezeten függő poros, póktoj ásókkal meg döglött boga­rakkal teli pókhálót nézte. A fogorvos a kezét szárogatva visz­szajött. — Feküdjön le — mond­ta — és sós vízzel öblögesse. — A polgármester felállt, hanya­gul tisztelegve elköszönt és a lábait nyújtogatva az ajtóhoz ment. be sem gombolva a zub­bonyát­—,Majd küldje át a számlát — mondta. — Magának vagy a községhá­zának? A polgármester nem nézett rá. Becsukta az ajtót és a 'dróthálón keresztül mondta: — Egykutya. Nagy Mátyás fordítása. Rózsa Endre Toportyán Minek arról szót is szólni: farkasokat pásztorolni ? Kapni csak a duplacsövűt. vagy galambot vagv keseívűt! Báránvbunda. farkasirha. szélmalom fut zörgő sikra. valameddig hadonászna — karikáz a szikrák frásza Kelet felől. Nvugat felöl szelet szimmants. rtvüszíts. ne lőj: ki vonít az ugar holdián ki vigvázza a leoortváot? Ki pártolia maga ellen? Csüdiét rágia. vérben cselleng, nyalint, mordul mit sem bánja: önmaga a számadása! Nagy Gáspár Kézen állani Ahogv elnézem magam én már saiát lábon megállni azért sem fogok, s nem is törekszem megmutatni, hogv azért, ha r*igvon ... mert hideg, huzatos * éjszakákon parányi szobákban és csatangolva vad utcaköveken cigánvkerék zenifíére dobva kézen kezdtem állani, maid iönni-menni kézen botlani, s igv történt meg vagv eközben, hogy a haszontalan lábak a felkelő és lemenő hold közé verseket kalimpáltak Néma ház A málló vakolat sosem volt világok térképeit rajzolja a falakra, az abiakok tört szemei egyszervolt boldogságot zárnak maeukba. a míves ajtodíszek a kihalóban levő kézműves szakmák mestereit idézik, a kopott lépcsők régi koooanások színkópáit juttatják eszünkbe a vaskorlátok fantá­ziadús mintázata évtizedek üzeneteit őrzi. Ember sehol. Néma a ház. üres. mint eav kisértetkastélv. Van néhánv ilyen városunkban. Kiköltöztek a ré­gi lakók és azok is. akiknek néhánv évtizede vá­lasztották le a szobákat. Felúiításrá. meaúiulásra várnak ezek a házak. Amikor Naav László elém­tette képsorát, ez a némaság ez a fotókról is áradó csöndes pusztulás döbbentett meg. Aztán arra gon doltam. hogv mennyi feladata van még a felelős városatyáknak, tervezőknek és építészeknek. Ez elől a feladat elől kitérni nem lehet, építé­szetünk és szakiparunk kénvtelen felvenni a kesz­tyűt. Lényeges eleme a rehabilitáció a rekonstruk­ció. a tömbfelújítás a város egészének szemlélele. Hát ezekről meséltek nekem Nagv László fotói. T. L.

Next

/
Thumbnails
Contents